Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

4 A világ szénkészlete Fokozottabb szerepet kap a legtöbb országban Az olajellá­tásnak a nyolcva­nas évek közepé­re előrejelzőit szű­kössége, vala­mint az atomerő­művek építésének növekvő költsé­gei ismét vonzóvá tették a szenet. A nemzetközi ener­giahivatal Pá­rizsban közzé­tett beszámoló­ja nyomán vilá­gossá vált, hogy még viszonylag csekély gazdasági növekedés és eredményes anvagmegtaka- rítás mellett is fokozottabb sze­rep jut a szén­nek mint alter­natív energia- hordozónak. A fölismerés ter­mészetesen nem új: sok ország és sok kőolaj társaság hosszú ideje igyekszik biztosítani a maga számára a világ széntartalékait. A szenet viszonylag köny- nyű kitermelni, s a készle­tek majdnem korlátlanok. A technológiailag és gazdasá­gilag jelenleg föltárható készletet. 637 milliárd ton­nára becsülik, ebből 493 milliárd tonna a kőszén és 144 milliárd tonna a barna­szén. Majdnem 40 százaléka van Ázsiában, (beleértve a Szovjetuniót), majdnem 30 százaléka Észak-Amerlká- ban és 20 százaléka Euró­pában. A legjelentősebb szénkészletek az Egyesült Államokban találhatók: az összes szén 37,8 százaléka. Az Egyesült Államokat kö­veti a Szovjetunió, Kína, Anglia. India és az NSZK. A ma kitermelhetőnek szá­mító készletek, amelyek az elméletileg meglévő össz- készletnek pusztán hat szá­zalékát teszi ki, a mai ke­reslet mellett még mindig elegendőek arra, hogy 250 évig fedezzék a fogyasz­tást. A kitermelhető készle­tek a technikai fejlődés előrehaladtával a jövőben valószínűleg bővülni fognak. A szakértők aprólékosan elemezték a költségviszonyo­kat is más energiaforrások vonatkozásában, s részlete­sen foglalkoztak azokkal a környezeti problémákkal, amelyek a fokozott szénfel­használás során szükségsze­rűen bekövetkeznek. A szén nem csupán energia- hordozóként vehető számí­tásba: az iparilag fejlett tő­kés országokban szervezet­ten folynak a kutatások a kőszén gazdaságos gázzá va­ló átalakítására. így lehető­vé válik a szén energiájá­nak nagyobb hasznosítása, s ugyanakkor nem marad vissza annyi szennyező égéstermék. A szénből nyert gáz vegyipari továbbfeldol- gozása is jelentős. Képünkön: nagy teljesít­ményű exkavátor egy kül­színi szénbányában. Ártalmas az egészségre Betiltottak 47 iparművészeti cikket Az iparművészeti vállalat termékeinek egy része nem felel meg az egészségügyi követelményeknek, e termé­kek mázából kioldódó mér­gező fémek mennyisége az állami szabvány szerint megengedett határértéket kisebb-nagyobb mértékben meghaladta, ezért további árusításukat a Kermi meg­tiltotta. Egyúttal fölhívja .a lakosság figyelmét, hogy az alábbi kerámiaedények tulajdonosait az iparművé­szeti vállalat üzletei kötele­sek kártalanítani: A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai február 2-től Devizanem Vét «ff Közép* Eladási őrf. 100 egységre Ft-bon Angol feni 0 441,00 6 447,31 6 453,96 Ausztrál dollár 3 WO ,59 3 804,39 3 808,19 Belga frank 87,75 87,84 87,93 Dán korona 453,77 454,22 454,67 Francia frank 584,36 584,94 585,32 Holland forint 1 356,81 1 358,17 1 339,53 Japán yen (1000) 150,34 150,49 130,64 Kanada? dollár 2 869,44 2 883,32 2 886,20 Kuvaiti dinár 12 123,41 12 135,93 12 148.09 Norvég korona 582,97 583,55 584,13 NSZK márka 1 494,14 1 495,64 1 497,14 Olasz líra (1000) 27,76 27,79 27,82 Osttrók schiii.ng 213,15 213,36 213,57 Portugál escudo 51,55 31,60 51,65 Spanyol peseta 34,75 34,78 34,81 Svájci frank 1 850,30 1 832,15 1 854,00 Svéd korona 610,34 610,95 611,56 Tr és cí. rubel 2 597,40 2 600,00 2 602,60 USA dollár 3 439,53 3 442,97 3 446,41 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos folyamok változatlanul az 1981. december 29-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok február 2-től a 130099, 133917. 127549 és a 128404 zsüriszámmal ellá­tott korsók; a 128405 és a 128403-as zsüriszámú sörös­kupák, a 127553, 139874, 139875, 133874 és a 133875 zsüriszámmal ellátott poha­rak, a 135723 és 'a 135726 számú bögrék, a 140429 szá­mú feketekávés csésze, a 134079, 134078, 141076 és a 139861 zsüriszámmal ellátott kiöntők, a 139859. számú sütő, a 135364-es, 135300-as és a 131145-ös serpenyő, a 32953. számú teáskanna, a 37551-es, 134403-as és a .41075-ös cukortartó, a 134093-as és a 136644-es fü- szertartó; a 134382, a 128559, 138161 és 138160-as zsüri­számmal ellátott pohárkész­letek; az 128382-es és a 37511-es boroskészlet, a 39159, 138187, 129881, 133559, 138190 és a 138191. számú kávéskészletek; a 113822-es számú teáskészlet, a 124310, a 128558 és a 137510. számú ivókészlet, il­letve a 230903-as kompótos-, a - 124256-os süteményes- és ■ 139884-es számú étkészlet. Pénsmem Vásárolható Y-teli Efodási legmagasabb évfolyam t00 egység»« bankjegy «rántotok forintban Angol font N 4 254 « 6 640,94 Ausztrál dollar 50 3 690.26 3 918,52 Belga frank 5 000 85.20 90,48 Dán korona 1 000 440,59 467,85 Finn márka 100 753,87 800,31 Francia frank 500 567,39 602,49 Görög drachma 500 53,17 56,45 Holland forint 1 000 1 317,42 1 398,92 Japán yen 1000 10 000 145,9« 155,00 Jugoszláv dinár 100 71,70 76,14 Kanadai dollár 180 2 796,82 2 969,82 Kuvaiti dinár 10 »1 711,87 12 500,03 Norvég korona 1 000 566,04 601,06 NSZK-mórko 1 000 1 450,77 1 540,31 Olásx Ura 1000 50 000 26,96 28,62 Osztrák schilling 1 000 206,96 219,76 Portugál escudo 5 000 50,05 53,15 Spanyol peseta 5 000 33,74 35,82 Svájci frank 1 000 1 796,59 1 907,71 Svéd korona 100 592,62 629,26 Török Ura 1 000 25.25 26,81 USA-doMéf 100 3 339,68 3 546,26 Élelmiszeripari lisztesára termelésben jártas szakirányú főiskolai vagy középfokú végzettségű dolgozat — kaposvári telephelyoe — irányítói munkakörbe felveszünk Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: Somogy megyei Sütőipari Vállalat, Kapómat, Menő Inaié a. 22. A nap 7.11 órakor kft, > 1«.« Arakor nvneszik; FEBRUÁR a hold 11.34 óoraik-or kél, g l.oo órakor'nyugszik. KEDD Karolina várható időjárás: FeUuSátron uiások lesznek neJiaor árős nap­sütéssel váltakozva. Futó hózápor is tehetsé­ges, de jelentős havazásra nem kell számítani. Az erős, gyakran viharos északi szél csak dél­utánra ptérsék iődik. Hideg marad az ki6. Helvgokérrt kőd kép­ződik. * A legmagasabb napts&H h/smérséJílet ran, kedden mínusz 3 es plusz 2 fok között alakul. — Megkezdődtek az érté­kelő, vezetőségválasztó tag­gyűlések a kaposvári KISZ- aiápsáervezeteknél. Március < 15-ig . 250 KISZ-szervezet ad számot múlt évi munkájáról és készíti el a következő mozgalmi év tervét. — Grafikai kiállítás nyílt szombaton a Siófoki 523. szá­mú ipari szakmunkásképző intézetben. Szabó György az iskola egykori tanulója mu­tatta be munkait. ' — Községfejlesztésre 10.6 millió forintot fordítanak az idén Böhönyén. Egyéb • munkák mellett befejezik a központi park kialakítását is, amelyhez tavaly láttak hozzá. — Több új termékkel je­lentkezik a piacon a nagyba­jomi Somogy Ipari Szövetke­zet. Tavaly értékesített árui­nak 15 százaléka volt újdon­ság, s az idén is hasonló aranyt képviselnek majd az újonnan gyártásba vett cik­kek. — Megnyílt a tapolcai ta­vasbarlang, másfél hónapig tartó karbantartás után. A csónakázótó vize ugyan el­apadt, így a tavasbarlang név már csak a múltat őrzi. — Harmincszorosára nőtt három évtized alatt a szocia­lista és a fejlődő országok közötti árucsereforgalom. A hagyományos kereskedelmi forrnak mellett a KGST-or- szágok hosszú lejáratú hite­leket is nyújtanak partnere­iknek; ezek összege ma már eléri a 23 milliárd dollárt — Tusa Erzsébet volt a vendége tegnap este a Dél- balatoni Kulturális Központ­nak. A neves zongoramű­vésznőt a siófoki zenebarát­kor foglalkozására hívták meg. — Napközit és óvodát ala­kítanak ki Zákányban az er­dészettől átvett épületben meg az idén. Az egymillió forintba kerülő munka kivi­telezésében részt vesz a ter­melőszövetkezet építőrészle­ge is. — Alkotó ifjúság iroda nyílt Szombathelyen is. Mindenféle találmánnyal, ötlettel foglalkozik; tökét ad,' gyártót és piacot keres, szakértői, műszaki és jogi tanácsokkal látja el az ér­deklődőket. Lehetetlen tárgyaink címmel nyílik ma rendhagyó kiállítás a gödöllői galériá­ban. A városi művelődési központ felhívására a lakos­ság több mint kétszáz olyan iparcikket, használati és háztartási tárgyat küldött be, amit hibásan terveztek vagy gyártottak. Számos fo­tót is készítettek a rendelte­tésének nem megfelelő vagy rossz helyen elhelyezett köz­téri tárgyakról. — Koreográfus! szerepkör­ben mutatkozik be Somogy­bán az Állami Népi Együttes magántáncosnője, Zorándi Mária. A Baglas láncegyüt­tesnek tanít be ugrós táncot. Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: * ««510 Viharkárok a Dunántúlon Vihar tombolt hétfőn is a Dunántúl északi vidékén, s 30 vezetékszakadás és szige- leléstöres is volt. Szerencsé­re a távvezetékek sértetle­nek maradtak. A kis feszült­ségű vezetékek károsodásai miatt utcák, háztömbök, épületek, termelőszövetkeze­ti és állami gazdasági majo­rok maradtak hosszabb-rövi- debb ideig áram nélküL — Himes tojásokat feste­nek már húsvétra a kalocsai pt ngálóasszonyok. A színes motívumokkal pingált és karcolt tyúktojásokon látha­tó e táj sajátos népművésze­te. A szakmáriak virágmin­tákat festenek, az uszodiak pedig hajszálvékony motívu­mokat karcolnak a tojáshéj­ra. — Tavaly az állami költ­ségvetés hiánya felülmúlta a tervezettet... — így hangzik helyesen lapunk vasárnapi számában a 3. oldalon Szigo­rúbb hitelfeltételek címmel megjelent cikk negyedik mondata. — 450 négyzetméter alap­területű műhellyel bővül a javítótér az idén a Sefag műszaki erdészetében. A munkák tavaly kezdődtek Kaposváron — saját kivite­lezésben —, s 1983-ban feje­ződnek be. — Száz banán egy fürtön. A szegedi József Attila Tu­dományegyetem botanikus kertjében gazdag termést hozott a banánfa: egyetlen óriási fürtön száz banán érik. — Tárlat nyílt a miskolci művelődési központban Plohn JóA,ef 1870-ben szüle­tett hódmezővásárhelyi fotós munkáiból. CmM kirándulás. — Másodlagos nyersanya­gokból elégíti ki nyersanyag- szükséglete tíz százalékát az NDK. Hulladékokból fedezik az acélgyártás szükségleté­nek 75, a papírgyártásénak 45 százalékát, — Vasárnap este már is­mét sugározta az 1-es prog­ramon a Tv esti műsorát a kékesi adó. Aznap délelőtt a viharos szél ledöntötte a régi antennatartó vastornyot, s elszakította a Tv 1-es műso­rát továbbító kábelt. Vasár­nap estére a hibát ideiglene­sén elhárították, így a kéke­si OIRT 8-as.csatornán csök­kentett teljesítménnyel \ to­vábbítani tudták a műsort. — A legkeményebb hideg­ben is folyamatosan termelt a Mátraaljai Szénbányák Thorez bányaüzeme. Az or­szág legnagyobb küliejtéses szénbányájában . több héten át gyakran mínusz 15—20 fo­kos hidegben is sikerült' ki­elégíteni a szomszédos Gaga­rin Hőerőmű fctöanyag-ige- nyei. 75 évvel ezelőtt, 15<W. február 2-án hah mc; — 73 éves korában — Dmitri j Memgyelejev orosz vegyész, sokoldalú természettudós, a kémia térképének, a perió­dusos rendszernek megalko­tója . . . Ügy kezdődött, hogy 1869-ben. a fiatal egyetemi professzor kémia-tankönyvet készült írni, s azon gondol­kodott, hogyan csoportosítsa a kémiai elemeket. Külön kartonlapokra fölírta az ele­mek nevét, atomsúlyukat; a legkisebb atomsúly elemét, a hidrogénét egyelőre félre­rakta. A lítiumnál kezdve alomsúlyuk szerint sorba rakta a kartonokat, míg cl nem jutott a nátriumig. Mivel ennek tulajdonságai igen hasonlítanak a lítium­hoz, gondolt egyet, és új sort kezdett. A nátrium így a lítium alá került; s lám. a következő, a magnézium a berillium alá (ehhez vi­szont ez hasonlít sok tulaj­donságában). így sorra vette az összes ismert elemet. Előfordult azonban, hogy a következő elem nem a köz­vetlenül fölötte levőhöz, ha­nem az előző sor másik ele­méhez hasonlított. Ilyenkor kihagyta azt a helyet, mond­ván: oda egy még ismeret­len elem kerül majd. A tudós a kész táblázatból számos következtetést vont le. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy az elemek ké­miai ’tulajdonságai atomsú­lyuk periodikusan ismétlődő függvényei. S bár ő még nem tudta, hogy táblázata milyen törvényszerűséget tükröz, de láthatta a rádóak- tivitás fölfedezéséből, hogy az atomon belül van a titok megoldása. Ma már tudjuk, hogy az elemek voltaképp nem atomsúlyuk szerint ren­deződnek sorba, hanem az atommagban levő protonok s/áma szerint. Mengyelejev táblázata tehát az elemek természetes rendszere. — Két neves költő szüle­tésének évfordulójáról emlé­keztek meg tegnap Budapes­ten. Hajnal Anna József Attila-díjas költő születésé­nek 75. évfordulója alkalmá­ból rendeztek koszorúzási ünnepséget, illetve a 80 éve született Berda József József Attila-díjas költőre emlé­keztek. — Dízel — elektromos gyorsvonatokat indítottak tegnap útnak a szegedi MÁV -igazgatóság területén. A Szegedről Budapestre és Miskolcra tartó gyorsvonato­kat ezentúl Kiskunfélegyhá­záig dízelmozdonyokkal von­tatják, ott pedig a szerelvé­nyekre villamos mozdonyo­kat kapcsolnak. — Téli almaexport. Ezer vagon almát szállít még kül­földre a Hungarofruct nagy- kanizsai kirendeltsége. A baki, a zalaegerszegi. az egervári és a nagykanizsai állami gazdaság hűtőházai­ban tárolt gyümölcsöt már­cius végéig viszik el. £D*t Bouillon, karikatúrája) — Labdabélést 280 ezer négyzetméternyit készít az idén a Kapos Ruhaipari Szö­vetkezet. Ez 130 ezer négyzet- méterrel több a tavalyinál. Rz ellopott bizonyíték Egy vakmerő tolvaj besé­tált a londoni híres Victoria pályaudvar rendőrőrsére, és egy páncélszekrényből hét­ezer font készpénzt meg 250 ezer font értékű utazási csekket vitt el — jelentette a Sunday Express című lap. A pénzt és a , csekkeket a rendőrség egy korábbi bűn­eset földerítése során bizo­nyítékként foglalta le. — Elhunyt Bor Pál festő­művész. 93 éves volt. Teme­téséről később intézkednek. — Új ABC-aruházat adtak át hétfőn Cegieden. Az üz­letben négymillió forintos árukészlet várta a vásárló­kat

Next

/
Oldalképek
Tartalom