Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
Á léleknek kenyere H | a ácrxe, most lenne 70 éves, 1962. február 10-én. A Viharsarok indította, a Nyugat 1934. február 1-t számában az „Ismeretlen. magyar köttök” című összeállításban jelent meg először egy verse, és alatta egy kis életrajz. így lépett be a magyar irodalomba, amelynek sok-sok kitérővel haláláig odaadó munkatársa volt. ‘ Idestova ötven éve lesz, hogy megjelent az az első verse, hogy az orosházi sze- gényparasztgyerek elindult az értelmiséggé válás útján. A gyermekkori élmények olyannyira meghatározták az életét, hogy mindig annak a világnak volt és maradt tagja, amely, az irodalomba küldte. Apját kétéves korában vesztette el, tanítói pártfogásával került,a polgáriba, majd a tanítóképzőbe, és ezek a hatások, amelyek az első generációs értelmiségit érintették a szegénységből, á semmiből kiválni akarás során, ezek határozták meg tehetségét. A szépprózai indulatú-nyelvű „faluiéi ró” tanulmány, a szegényparasztság történelmi arcképcsarnokának és a szegénységből kiemelkedő értelmiségi választójának, fenyegető ,szakadékjának” ábrázolása volt írói élete első korszakának meghatározója. Ez a témavilág versben, regényben és novellában, de publicisztikában, vitacikkben is bizonyítja: írójuk minden műfajban az elsők közé iratkozott föl a jobbítani akarók seregébe. Az 1934-ben megjelenő két első regény írásakor -az "állástalan fiatal tanító, szellemi ínségmunkás jobbadán börtönben és rendőri felügyelet 'alatt tanulja Hor- thyék törvényeit, s a hűség viszi el a népi írók táborába, a világ megérteni vágyása teszi marxistává. Darvas Józsefnek természetesen vezet az útja a népi írókhoz, hiszen alkotói korszakának, első részét a szegényparaszti világ témái határozták meg, és a népi írók mozgalmának oly kedves műfaját, a tényleíró, valóságföltáró írói szociográfiát is eredményesen műveli. A z Egy parasztcsalád története — a Puszták népe mellett — sok magyar fiatalnak volt a bibliája. De a fiatal Darvas nem aüt meg a népi írók mozgalmánál. Kezdettől vallotta, hogy a1 parasztság fölszabadítása is csak a munkásosztály harcának győzelmével következhet be. Valahogy úgy alakult az élete, hogy a népiek táborában mindig marxista volt, s a Kommunisták közt azokban az években ő fogalmazza meg legértöbben a népinemzeti hagyomány történelmi fontosságát. Ennek az összefonódó kettősségnek Köszönhette, hogy az 1938- oan írt Hunyadi-regénye. A törökverő — Móricz Erdé- .ye mellett — a kor legnagyobb hatású írása, amely a háború előestéjén figyelmeztette az olvasó országot az uralkodó osztályok zül- löbtségére s arra. hogy csak az országért felelősséget érző és vállaló munkások, pa- asztok, szellemi dolgozók összefogása' lehet a nemzeti lét, a függetlenség alapja. Az ő Hunyadija alacsony sorból fölemelkedett népi hős, aki életét a belső árulókkal, külső hódítókkal vivott csatákban éli le, s halálát is ott leli — abban a hitben, hogy a győzelem eredményeképpen a nép lesz a nemzet, mert a nép „az ides ország”. A felszabadulás utáni új értelmiségnek, az első generációsoknak a legnagyobb re- genyélménye biztosan az Elindult szeptemberben. Elsősorban hőse miatt. Darvas egy képzős diák alakjában a népből jött fiatal értelmiségi öntudatra ébredésének művészi rangját adja. A magányos, elszigeteltségbe kerülő kamaszember akkor találja a világban, amikor kialakul benne az örök kö-' tődés tudata: kötődés azokhoz, akik küldték, a falujához, az anyjához, gyermeki világához. Darvas József indulása nem volt viták, harcok, kudarcok nélküli. Sokszor gyömöszölték bele a történelem húsdarálójába, sok csatában vett részt/ sok vereséget szenvedett, adott és kapott sebeket. Amennyire bántó, fiatalos' hévvel bírálja Nagy Lajos Ki sk un h a lom ja t, olyannyira kemény szavakat kap például Németh Lászlótól, aki nem veszi észre a fiatal író eredeti tehetségét. ■ De ezekben a szellemi küzdelmekben szenvedélyes és bölcs, szuverén és elkötelezett, olyan, amilyennek ml már megismerhettük. A háború alatt politikusként a népi baloldal álláspontját képviseli író- és politikus barátaival. A Márciusi Front egyik alapítója, a népírontos politika szervezője, a bala- tonszárszói konferencia egyik előadója. Nem csoda hát, hogy a felszabadulás előtti heteket bujkálással kell töltenie, és ekkor egy Baross utcai ház pincéjében született — 1945 februárjában — a Város az ingová- nyon című történelmi számvetés. „Ez nem regény, nem riport, nem napló, nem is történelmi dokumentum, mindegyikből van benne..., de leginkább egv szenvedélyes hangú felszólaláshoz hasonlítanám — írta művéről Darvas József — valami nagy történelmi perben, amelynek magam is résztvevője voltam. Vádlottként vagy vádlóként? Mint tanú vagy bíró? Kicsit ez is, kicsit az is: népem író fiaként ...” A felszabadulás után egy időre megszűnik az író és politikus kettőssége. Volt építésügyi, közoktatási, és népművelési miniszter; megpróbálja a gyakorlatban megvalósítani mindazt, amit addig íróként szolgált. 1945 —19Ö5 között nem jelent meg könyve. A Város az in- govánvon után publicisztikákat, riportokat, vezércikkeket irt. A koalíciós idők harcai a politikai cselekvést teszi fontosabbá, az írói gondolkodás másféle normái félreszorulnak életében. Közben három évig az író- szövetség elnöke, majd 1959- től haláláig is az. Ez az időszak — 1959-től — írói életének második korszaka. A Kormos ég című színdarabbal indul a hallgatás utáni korszak, amely kegyetlen drámai szembenézés önmagával, az alkotó értelmiség felelősségével. Ezt követi a Hajnali tűz című dráma a termelőszövetkezeti átalakulás belső konfliktusairól. Majd megírja a Részeg eső cimű regényét, amely egy nagy vállalkozás első része, s a fel- szabadulás óta életünket megfogalmazni kívánó szépprózai munkák közül a legjellemzőbben mai. A regény az elmúlt két évtized társadalmi körképét akarja megadni, s az indítása — körülbelül az első három fejezet — a legmagasabb igényű és feszültségű próza irodalmunkban, s ha Darvas József folytatni tudta volna, talán korunk legjelentősebb regénye lehetett volna ez. D arvas eleven szenvedélyességét, társadalmi érdeklődését jelzi A térképen nem található című ri póridra ma is, amely a penészleki vita kapcsán vizsgálja érzékeny, fegyelmezett indulattal a valósághoz, a múlt örökségéből ittmarad jelenségekhez való viszonyunkat. Ez a mű is azt az ars poeticát tükrözi, amely bármilyen keserű is legyen, az őszinteség fontosságára hívja föl a figyelmet. Az élét ellentmondásait csak akkor lehet föloldani, ha a legkegyetlenebb pontossággal mutatjuk föl, hogy az írásban az is lássa, aki a valóságban nem tudta meglátni, nem akarta észrevenni. A valóságföltárás az igazság fontos része. De csak része! A teljes igazság abban a társadalmi cselekvésben fejeződik ki, amit az újért, életünk építéséért, a mült maradványainak fölszámolásáért teszünk. Nem az írás a végső cél, az írás a nép szolgálata. Darvas most 70 éves lenne. Oly sokat élt, oly sokat intézett, hogy más . ötszáz évig se tudott volna annyit. Hogy már nincs közöttünk, tudjuk: sorsunkat intéző bölcsessége, milyen nagy érték volt. Szalontay Mihály • Szentendrei séta Szerb műemlékek nyomában A cikk, amelyet megírni szándékoztam, valahogy így kezdődött volna: a középkorban a törökök elől menekülő pravoszláv népek egyes csoportjai hazánkban leltek oltalmat. Az akkortájt lakatlan Szentendre árván maradt házai önként kínálkoztak otthonul a délszláv menekülteknek. Ezután néhány szóban említést tettem volna a délszlávok településszerkezetéről, s arról is, hogy az ily módon kialakult, ún. mahalák mind 1 külön templomot emeltek maguknak. Hát így lett Szentendrének hét szerb temploma. Napjainkra ezekből azonban csak négy maradt a szerbség birtokában. amelyek a magyarországi szerb templomok kincseit rejtik el előlünk. De hisz a Szerb Egyházművészeti Gyűjteménynek épp e lakatokért kellene kárpótolnia az érdeklődőket. A Marx téri Blagovesz- tenszka, másik nevén görög templom tatarozását alig néhány hónapja fejezték be, s mégis zárt ajtók fogadják a látogatására érkezőket. Vajon miért? Száva Pál, a városi tanács volt műemlékvédelmi főelőadója (utódját nemrég nevezték ki erre a posztra; még járatlan a város dolgaiban. Ezért nem ét kerestem föl). — Előre kell bocsátanom, A Blagovesztenszka-templom ikonosztáza. Milyen is egy szerb templom? — tettem volna föl a kérdést az olvasó nevében. — Gyönyörű — hangzott volna a válasz. Dúsan- ara- nyoeoW, keleties motívumokkal tarkított, az ötvösművészet remekeiben gazdag. Szobrok nincsenek. A padokat pedig támaszkodásra szolgáló állószékek . helyettesítik. Az oltárt és a szentélyt az ikonosztáz választja el egymástól. Az iko- nosztáz jobb felső második ikonja rendszerint a templom védőszen.tjét ábrázolja. Az ikonok szépségét nem lehet szavakba foglalni, azt látni kell! — Hol? — hangzott volna a második kérdés. A szentendrei Szerb Egybázművészeti Gyűjtemény termeiben... És itt következett volna a gyűjtemény bemutatása. De az egykori püspöki rezidencia kertjében található múzeumot vaspánt védte. E pánt láttán nyomban azok a lákatok jutottak eszembe, hogy a műemlékvédelmi törvény ' értelmében a műemlék épületek fenntartásáról a tulajdonosoknak kell gondoskodnia. Tudjuk . persze, hogy ez a legtöbbször anyagi akadályokba ütközik. Mi, fölismerve, hogy a város templomai sok turistát csalogatnak Szentendrére, ösz- szefogtunk az Országos Műemléki Felügyelőséggel, és közös erőből rendbehoztuk a főtéri templomot, továbbá világító- és hangosító-beren- dezéssel láttuk el. A Blago- ■ vesztenszka istentiszteletre és kiállítások bemutatására készen áll. — Mégsem használják. — Ezt én sem értem. Pedig még azt is fölajánlottuk, hogy a gondnokot a saját bérkeretünkből honoráljuk. — És az egyházművészeti gyűjtemény miért van zárva? — Elsősorban azért, mert íűthetetlen az épület. Különben is abban reménykedtünk, hogy a múzeum felDarvas József * Köszönet — toliakért Zavarba ejtő meglepetés ért. Zavarba ejtő, de szívet melegítő. Úgy kezdődött, hogy a Kossuth rádió a múlt vasárnap délután egy új műsora („Irószobám”) keretében sugározta azt a beszélgetést, amelyet Simon István folytatott velem. Beszélgetés közben — mert Simon István barátom, a kiváló Kossuth- díjas költő, „műhelytitkokról” is kérdezett — teljesen gyanútlanul elmondtam „több gondjaimat”. Azt tudniillik, hogy akármilyen nevetséges, én nem is az írógép, de már a magnetofon és a diktafon korszakában, roppant korszerűtlenül még mindig írótollal írok. Nem is töltőtollal vagy golyóstollat, hanem közönséges író* A léleknek kenyere című posztumusz könyvéből, amely a Szépirodalmi kiadó gondozásában a közeljövőben jelenik meg. tollal. Ahogyan valamikor az iskolában tanultam: tollszár, benne, a „toliszem...”. Sőt azok közül is a legrégibb fajta, a legközönségesebb, a hegyes végű. mert például a vágott hegyű toll már zavar. „Elidegenít”. (Zavar persze sok minden más is a világban, de a beszélgetésben csak a toliról esett szó. Az írószerszámról. Nem jelképesen!) Igenám, de ezt a fajta tollat már nem gyártják — az „utánpótlás” tehát mind több gondot ád... Legutóbb is valahol Csepelen, egy papír-írószer raktár mélyéről kotortak elő számomra egy doboz ilyen „tollhegyet”. Valahogyan így ejtettem erről szót — szándékom szerint némi öniróniával. Talán még az örökkévalóságot is megfenyegetve, a tolihiány miatt esetleg elmaradó remekművekért ... Mi lett az eredmény? A „következmény”.., Nos, a beszélgetés elhangzása után talán még öt perc se telt el, már csengett a telefon. Az üzenetközvetítő szólt: nem lévén a telefonkönyvben a számom, hívjam vissza özvegy Gergely Vilmosnét a Semsey Andor utcában, ennyi és eny- nyi számon „tollszemügy- ben”. Visszahívtam. Elmondta, hogy a férjétől maradt egy tufcatnyi hegyes toll- szem, szívesen odaadja ... (Mondott persze sok minden mást is: például a könyveimről. De szerénységem tiltja, hogy mindazt ide írjam — s így zárójelben, mellékesen utalva a dicséretekre, többet is ér, mert többet sejtet az ilyesmi...) Név szerint mást nem említek, ő volt az első. Ám azóta vagy az üzenet- közvetítőn kereszütl, vagy az írószövetségben új és új keresések szóltak, szólnak: van még olyan régi, hegyes tollszem, felajánlják, . küldik .., (Nem tették hozzá, de újításának idején * i templom pompája kárpótolni fogja az érdeklődőket. A gyűjtemény vezetője egyébként többet tudna erről mondani! Vujisics D. Sztoján, a szentendrei Szerb Egyházművészeti és Tudományos Gyűjtemény igazgatója: — A kiállítási épületként szolgáló egykori püspöki konyha nem felelt meg a korszerű muzeológiai követelményeknek; átalákítása és bővítése szükségessé vált, továbbá néhány / műtárgy restaurálását és konzerválását is el kell végeznünk. Reméljük, hogy még 1982-ben az eddiginél is gazdagabb anyaggal nyithatjuk meg újból a múzeumot. Vujicsies Dusán, a Budai Görögkeleti Szerb Püspökség vikáriusa nem hajlandó nyilatkozni, a templomot félti a turistainváziótól. Némethy László né, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség főelőadója: -r- A minap értesítettek, hogy a Blagovesztenszka-templom néhány üvege hiányzik. Már intézkedtünk is, hogy ezeket mihamarabb pótolják. — És mi lesz a többi templom sorsa ? — A Pozsarevacskán a tetőt kijavítottuk. A Preobra- zsenszka is viszonylag jól állapotban van, mindkettőt be lehetne kapcsolni az idegen- forgalomba. Már csak gondnokot kellene találni, és a fizetéséről gondoskodni. — A Belgrád-saékesegyház esetében, gondolom, nem ilyen egyszerű a helyzet. — Valóban. Az épületet statikailag is meg kell erősíteni. Az legalább 2—3 millió íorint.ba kerül. — Most már dolgoznak az épületen? — Látszólag nem. Valójában a visegrádi műhelyeinkben végzik a kőfaragó; munkát. — Közben a betört ablakokon beszálló por és beröppenő madarak tovább rongálják a templombelsőt. — Hát igen. De a mi támogatási keretünket is csökkentették. Ennek ellenére sokat fordítunk a templomok felújítására. Higgyél el, mi tényleg akarunk segíteni. én hozzáképzeltem minden telefonhíváshoz: nehogy ezen múljék a magyar irodalom- történet valamiféle nagy vesztesége ...) Küldtek tollat magánosok, intézmények, vidéki pedagógusok, kisdiákok, öregszülék... Ajánlott levélben, kiscsomagként. Szó, ami szó: két nap alatt annyi hegyes toliszemet kaptam, hogy akár még száz évig is írhatnék velük. Persze csak akkor, ha márto- gatós tintát is gyártanának akkor még, s ha lenne tollszár; ha lenne .. No, nem folytatom ezeket a „ha” fel- tételezéseket. Arra nem is gondolok: „Ha én is lennék még”. Mért ne lennék? Inkább arra gondolok: az ember jó, természeténél fogva jó. Az én tollgondom irtózatosan icipici ügy, s ha erre fölmozdultak a segíteni akarás ösztönei, mennyivel inkább fölmozdíthatók az igazán nagy ügyekre! Van is erre számtalan példa. Engem mindez csak abban erősít meg, amit íróként, közéleti emberként mindig is vallottam, és szerény képességeimmel gyakorolni Z próbáltam: érdemes az em- L bérről, az emberért írni, szól- K ni.. I Köszönet — toliakért! * Az újjávarázsolt Blagovesztenszka-templom. Gondatlanság? Figyelmetlenség? Rossz szervezés? A felelősség továbbpasszolása? Talán mindegyik, talán egyik sem. Az is lehet, hogy túl sokan sürgölődnek az újjászülető Szentendre bölcsőjénél. Csupán a tenniakarók szándékának egyeztetésére nem akadt vállalkozó Akármi is legyen a megoldás nyitja, az biztos: az állam a jelenlegi pénzügyi lehetőségeihez képest sokat áldoz a műemlékek, köztük a szerb templomok megóvására. Mi se hagyjuk veszni ezeket az értékeket! Még bélés külföldiek ezrei és generációi szeretnének gyönyörködni bennük. M. Zs. SOMOGYI NÉPLAP
