Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-17 / 40. szám

VILÁG PROLETÁRJA?, EGYESÜLJETEK! Aro? 1,40 R & WNYly Uj termék gyártását kezdte meg a múlt év végén a Somogy megyei Sütőipari Vállalat marcali kenyérgyára. A Győri Keksz- és Ostyagyárnak készítenek — bérmunkában — teasüteményt. Egyelőre 510 kilót gyártanak naponta Gáspár Sándort, a magyár Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárát újra megválasztották a Szakszer­vezeti Világszövetség, elnökévé. A Havannában tartott X. szakszervezeti világkong­resszus utolsó munkaülésén, amelyen az SZVSZ-hez tar­tozó szakszervezetek vettek részt, megválasztották az SZVSZ vezetőit és a világ- szövetség vezető testületéit. Az SZVSZ főtitkárává Ib­rahim Zakaria szudáni szak- szervezeti vezetőt Választot­ták meg, aki eddig ideiglenes megbízatással látta el ezt a feladatot. A csehszlovák Ka­rel Hoffman, a kubai Ro­bert o Veiga, valamint az in­diai, a benini, a libanoni és a ciprusi szakszervezetek képviselői töltik be az SZVSZ alelnöki tiszteit. A hat napig tartott ta­nácskozás munkájában 400 szakszervezeti tömörülés mintegy ezer küldötte vett részt. Közülük csak kilenc­ven szervezet .tartozott a Szakszervezeti Világszövet­séghez. Gáspár Sándor záróbeszé­deben rámutatott, hogy a re­akciós erők minden próbál­kozása ellenére a dolgozók harca eredményre vezet. Em­lékeztetett arra, hogy húsz évvel ezelőtt még senki sem hitte volna, hogy Kubában lehet megtartani a szakszer­vezeti világmozgalom X. kongresszusát. Gáspár Sándor kiemelte annak jelentőségét, hogy a különböző irányzatú szak- szervezetek a legfontosabb célok érdekében akcióegysé­get valósítsanak meg, és hangsúlyozta, hogy az SZVSZ elvi álláspontjából, osztályalapokról való kiin­dulásából sohasem enged, de taktikai kérdésekben mindig kész az új követelményekhez alkalmazkodni. Ezután átadta az SZVSZ Az egyhangúlag elfogadott társadalomba, onsági charta az SZVSZ zu évvel ezelőtt kidolgozott, ilyen jellegű ok­mánya helyebe lép. A kül­döttek véáaBfceaye szénát a zászlaját Roberto Véigának, a Kubai Dolgozók Központja főtitkárának, aki azt az ugyancsak jelenlevő Fidel Castro elnöknek nyújtotta át. A X. szakszervezeti világ- kongresszuson „A szakszer­vezetek és a 80-as évek ki­hívásai” címmel fő doku­mentumot fogadtak el. Ezen­kívül jóváhagyták a társa­dalmi biztonság chartáját, a latin-amerikai helyzetről szóló beszámolót, határoza­tokat és felhívásokat fogad­tak el. A fődokumentumot a kül­döttek hét tartózkodással és egy — Japán — ellenszava­zattal fogadták el. A többi okmány tekintetében a kül­döttek egységesen szavaztak. A fődokumentum az em­beriség és a szakszervezeti világmozgalom előtt álló leg­fontosabb feladatokat elem­zi. A többi között megálla­pítja, hogy a tőkés világ válsága termeli a munkanél­küliséget, a példátlan inflá­ciót és súlyos kihatásokkal jár a világ különböző térsé­geire. A béke kérdésével kapcso­latban az Egyesült Államok felelősségét említi meg a fe­szültség fokozásáért, az óriá­si anyagi és emberi erőfor­rásokat elfecsérlö fegyverke­zési hajszáért. A fejlődő országok helyze­tére térve állást foglal az új és igazságos gazdasági világrend megteremtése mel­lett. Végezetül a dokumen­tum kiemeli, hogy ezekre a kihívásokra a nemzetközi szakszervezeti mozgalomnak az akcióegység és a szolida­ritás fokozásával kell vá­laszolnia. Kezdeményezés, vállalkozókedv Tanácsi vállalatok tanácskozása Tapsifüles Toponárról. Kéthetenként átlag 350 nyulat vesz át a kaposvári afész a toponári városrészben működő szakcsoport tagjaitól. Tavaly az ott lakók összesen 210 mázsát adtak le bességre, a második inkább visszakapcsolt, a harmadik pedig a régi tempóban zö- työgött tovább ... E három változatból csak az első fo­gadható el! Említhettünk volna persze másokat is, ám e három vállalat tevékeny­sége rokonítható a legköny- nyebben. Az idei feladatok között tehát még mindig szerepel a tervekben — a fölépítendő létesítményeken, az elérendő nyereségen és egyebeken kí­vül — a szemléletváltpzta- tás, a gazdaság új szeleinek vitorlába fogása. Tóth Ká­roly a vitát követő összefog­lalóban kiemelte: a korábbi­nál keményebb követelmé­nyek között kell dolgozniuk e vállalatoknak; azaz — köz­keletű kifejezéssel — meg kell élniük a piacon. Sugár Imre, a megyei ta­nács elnöke is hangsúlyozta zárszavában, hogy az önál­lóságra, az új ötletekre, a bátorságra egyre nagyobb szükség van. A megyei ta­nács vezetői' és illetékes osz­tályai is elsősorban azt vizs­gálják, amikor a munkát ér­tékelik, hogy hosszú távon milyen eredményekkel híz- tató folyamatok indultak meg ezeknél a vállalatoknál. Alaptalan vádak A madridi találkozó napi­rendjére nem tartozó kérdést vetett föl, s a Szovjetunió rágalmazására használta fel Max Kampe Imán nagykövet, az Egyesült Államok küldött­ségének vezetője, a delegá­cióvezetők keddi, nem hiva­talos tanácskozásán. Az ame­rikai küldött felszólalásában azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy az elmúlt években kü­lönböző helyeken vegyi fegy­vereket alkalmazott. Leonyid lljicsov szovjet külügyminiszterhelyettes erélyesen visszautasította az amerikai rágalmakat, ame­lyeknek egyetlen célja az — mondotta —, hogy igazolni próbálják Reagan amerikai elnöknek a vegyi fegyverek gyártásának felújításáról ho­zott döntését. A szovjet kül­döttség vezetője rámutatott: az egyetlen hatalom, amely az utóbbi években bebizo- nyítottan vegyi fegyvereket alkalmazott, az Egyesült Ál­lamok volt, Vietnam elleni háborújában. Ma a találkozó teljes ülést tart. 20 évvel ezelőtti okmány a dolgozók helyzetében történt változások miatt elavult. A Kuba népéhez intézett üzenet támogatásáról bizto­sítja a washingtoni fenyege­téseknek kitett Kubát, és hangsúlyozza a szakszerveze­ti világmozgalom szolidari­tását az imperialista-ellenes politikát folytató országgal. Ibrahim Zakaria, az SZVSZ főtitkára bejelentette: az ,SZVSZ úgy döntött, hogy Leonyid Brezsnyevet és Fi­del Castrót a szakszervezeti világszövetség aranyérmével tüntetik ki. Értékelő és íeladatmegha­tározó megbeszélésen talál­koztak tegnap a megye taná­csi vállalatainak igazgatói és párttitkárai a megyei tanács vezetőivel. Tizenhét vállala­tot irányít a tanács. Tóth Károly elnökhelyettes a vi­taindítójában elemezte tava­lyi munkájukat és szólt az 1982-es feladatokról. Nem volt könnyű egységes szempontok szerint értékel­ni a tizenhét szervezetet, mi­vel tevékenységük olyannyi­ra különbözik, hogy alig- alig van összehasonlítási alap, A „skála” a kenyér­gyártástól a gyógyszerfor­galmazáson, a ruhatisztítá­son, a mozik üzemeltetésén, illetve a temetkezésen, a ke­reskedelmi tevékenységen át a tervezés, az építésig ter­jed ... így viszont valami rangsort állítani a vállalatok tavalyi munkája alapján olyan volna, mintha a hosz- szútávfutó eredményét a ma­gasugróéval vetnénk össze. Van azonban néhány, mind a 17 vállalatra vonatkozó követelmény, amely mégis lehetőséget ad az összeha­sonlításra. A megyei tanács elnökhelyettese is kiemelte, hogy e vállalatok meghatá­rozzák a lakosság ellátásá­nak színvonalát. S ebből a szempontból szemlélve a tel­jesítményeket, már nem oly nehéz megtalálni azokat az abszolút értékeket, amelyek mindegyik „cég” elszámol­tatásakor a mérleg egyik serpenyőjébe kerülnek. Az egyik legfontosabb mérce napjainkban az, hogy az önálló kezdeményezést, ,a vállalkozókészséget, a ‘koc­káztatást kívánó gazdasági helyzetben hogyan boldogul­nak, miként gazdálkodnak a vállalatok. Az értékelésből kiderült: e téren eléggé ve­gyes eredményeket lehet el­könyvelni. A tanácsi válla­latok túlnyomó része telje­sítette tervét. A statisztikák­ban 1981-es adataik nagyob­bak, mint az 1980-asok, de ezt a „számfüggönyt” félre- libbentve jó néhány hibát is észre lehet venni. Hogy csak egy példát említsünk: az iparcikk-kiskereskedelmi, az élelmiszer-kiskereskedel­mi vállalat és a vendéglátó „hármasából” az elsőként említett váltott nagyobb se­SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOM XXXVin. évfolyam, 40. szóm 1982. február 17., szerda MAGYAR-BOLGÁR GAZDASÁGI TÁRGYALÁSOK Lázár György fogadta Sztanis Bonevet Marjai József miniszterel­nök-helyettes és Sztanis Bonev, a Bolgár Népköztár­saság Minisztertanácsának elnökhelyettese a magyar— bolgár gazdasági és műsza­ki tudományos együttműkö­dési bizottság társelnökei vezetésével tegnap Buda­pesten megkezdődött a bi­zottság 17. ülésszaka. A ple­náris ülésen áttekintették a két ország kormányfőinek elmúlt évű találkozójából, a bizottság előző ülésszakának határozataiból, valamint a tagozatok elnökeinek talál­kozóiból eredő feladatok tel­jesítését. Nagy figyelmet fordítottak a Magyar Nép- köztársaság és a • Bolgár Népköztársaság közötti gaz­dasági és műszaki tudomá­nyos együttműködés, a szo­cialista gazdasági integráció távlati fejlesztésének lehető­ségeire. A felek kölcsönösen tájékoztatták egymást a népgazdaság egyes ágazatai­ban, így a közlekedés és szállítás terén, a mezőgazda­ságban, a könnyűiparban, valamint az építő- és épí­tőanyagiparban megvalósí­tott együttműködés helyze­téről és további feladatairól. Értékelték az 1981. évi áru­csere-forgalom alakulását, s meghatározták az idei, fel­adatokat. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja a Parlamentben fogadta Sztanis Bonevet. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélé­sen részt vett Marjai Jó­zsef. valamint Sebestyén Je­nő hazánk szófiai és Boncso Mitev, a Bolgár Népköztár­saság budapesti nagykövete.' Ismét Gáspár Sándor az SZVSZ elnöke Á dolgozók harca eredményre vezet

Next

/
Oldalképek
Tartalom