Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-30 / 25. szám

VILA© PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! ÄRA: 1,80 Ff NÉPLAP Végső búcsú Mihail Szuszioviól Érdemeit Leonyid Brezsnyev méltatta Az Elnöki Tanács ülése valamint a moszkvai dolgo­zók képviselői kíséretében — vitték át a koporsót a Vörös térre és ott a Lenin-mauzó- leum előtt felállított rava­talra helyezték. A gyászünnepséget ame­lyen a moszkvai dolgozók ez­rei vettek részt. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára nyitotta meg. Felidézte az elhunyt kom­munista vezető életútjának főbb állomásait, majd, így folytatta: — Mihail Szuszlov egész tudatos éleiét, elejétől végig kommunista pártunk áldoza­tos szolgálatának szentelte. Még Lenin életében lépett a párt soraiba, amelynek több mint hatvan éven át volt tagja. Felbecsülhetetlen szolgálatokat tett a pártnak az eszmei-nevelő munkában, a legfontosabb elméleti do­kumentumok kidolgozásában, az SZKP nemzetközi politiká­jának kidolgozásában és megvalósításában. — Sokat tett azért, hogy fejlesszük és erősítsük test­Leonyid Brezsnyev és az SZKP vezetői búcsúztatták el pénteken, a Vörös téren megtartott gyászünnepségen Mihail Szuszlovot. az SZKF KB Politikai Bizottságának most elhunyt tagját, a köz­ponti bizottság titkárát. Szuszlovot a Lenin-mauzó- leurry mögött, a kommunista párt és a szovjet állam ki­magasló vezetőinek sorába temették el. A nyolcvanadik életévében elhunyt kiváló kommunista vezetőtől csütörtökön és pén­tekén délelőtt tízezrek vettek búcsút a szakszervezetek házának oszlopcsarnokában felállított ravatalnál. A ra­vatalba elhelyezték a meg­emlékezés koszorúit, köztük az MSZMP Központi Bizott­ságának koszorúját is. Röviddel dél előtt a szov­jet hadsereg magas rangú tisztjei Mihail Szuszlov ko­porsóját páncélautó által vontatott agyú talpra helyez­ték. Katonai tiszteletadással — a családtagok, a temetés­re alakult bizottság tagjai, Tanácskozott a KNEB A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság tegnap ülést tartott. Megtárgyalta a népi ellenörök tavalyi munkájá­ról és tapasztalatairól ké­szült jelentést, egyben ele­mezte a jelenlegi KNEB megválasztása óta eltelt, mintegy két és fél évi tevé­kenységet. A KNEB a je­lentést elfogadta, s azt a Minisztertanács elé terjesz- » ti. Ezután megvitatták és jóváhagytak az idei munka­tervet. Ez tartalmazza a kormány és a KNEB ellen­őrzési, valamint a Minisz­tertanács és a kormánybi­zottságok munkatervében szereplő feladatokat is. A KNEB 1980-ban orszá­gos vizsgálat keretében fog­lalkozott a tömegétkeztetés helyzetevei. Áz ellenőrzésről készült jelentést, s az abban foglalt javaslatokat akkor megtárgyalta a kormány, és több határozatot hozott. A végrehajtásukra tett intéz­kedéseket tekintették át most. A vizsgálatok* tapasz­talatai szerint az elmúlt időszakban bővült az étkez­tetési kapacitás. Például Tolna megyeben ma már az általános és a középiskolá­sok minden étkeztetési igé­nyét ki tudják elégíteni. Az országban javultak a tö­megétkeztetés tárgyi feltéte­lei. Területenként eltérő mér­tékben ugyan, de egyre több gyermekétkeztetési vagy munkahelyi, úgynevezett sa­ját kezelésű konyhát adnak át üzemeltetésre a szakválla­latoknak, s a szövetkezeti vendéglátó üzemeknek. véri kapcsolatainkat a szo­cializmus országaival, a kül­földi kommunista- és mun­káspártokkal, a nemzeti fel­szabadító. forradalmi moz­galmakkal. a gyarmati igát ledobott . fiatal felszabadult országokkal. A szövetségi ta-' nács külügyi bizottságának elnökeként eltöltött hosszú évek során nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy meg­valósuljanak a békés egymás mellett éles lenini elvei. — Amikor e percekben búcsút veszünk elvtársunk- tól, szeretnénk ezt mondani neki: nyugodj békében, ked­ves barátunk. Nagy és dicső életet éltél, sokat tettél a pártért és a népért. Emléked örökké élni fog. Leonyid Brezsnyev után Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a moszkvai városi párt- bizottság első titkára és Pjotr Fedoszejev akadémi­kus, a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának alelnö- ke, mindkettő a temetésre alakult kormánybizottság tagja, valamint Viktor Zem- | nyov, az uljanovszíki terület ' Iljics Ütja nevű kolhozának elnöke, Mihail Szuszlov szü­lőhelyének képviselője vett búcsút az elhunyttól. Mihail Szuszlov koporsó­ját a családtagok, valamint a szovjet párt és állam ve­zetői — élükön Leonyid Brezsnyevvel — kísérték a Lenin-mauzóleum mögötti sírhelyhez. Felcsendült a Szovjetunió állami himnu­sza, és a koporsót tüzérségi díszsortűz mellett bocsátot­ták a sírba. A gyászünnepség a szovjet fegyveres erőik alakulatainak díszmgnetével ért véget. A Magyar Népköztársaság Elböki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az Elnöki Tanács megerő­sítette a Magyar Népköztár­saság és a Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaság kö­zött kötött barátsági és. együttműködési szerződést. E magas szintű szerződést a két állam között a múlt év novemberében Ali Ndßszer Mohamednek magyarországi hivatalos-, baráti látogatása­kor írták alá. Megtárgyalta az Elnöki Ta­nács a belügyminiszter je­lentése alapján a honosítási, visszahonosítási és a magyar állampolgársági kötelékből való elbocsátási ügyek 1981. évi intézését, valamint az igazságügy-miniszternek a ke- gyelmezési eljárás során az elmúlt évSen szerzett ta­pasztalatait. Megállapította az Elnöki Tanács, hogy a döntéseit előkészítő állam- igazgatási és igazságszolgál­tatási szerveik a törvényes rendelkezéseknek megfelelő­en látták el feladataikat. A sokoldalú nád legnagyobb feThaamálója m építőipar, a papíripar és a háziipar, s az utpbbi időben a vegyipar is „szemet vetett” erre a növényre. Az építőipar kiváló hő- és hangszigetelő képessége, valamint súlyához viszonyított nagy szilárdsága, teherbíróképessége folytán kedveli. A papíripar a nádban levő jó minőségű cellulózt hasznosítja. Alkalmas eljárással elbontva tovább alakítha­tó facukorrá — ez takarmányként szolgál — vagy erjesz­tés útján alkohol készíthető belőle. Ekként feldolgozva megsokszorozódik a nádértéke. Képünkön: a jég hátán se­rényen dolgoznak a nádvágók. Alkotókészség, vállalkozókedv A kormány és a KISZ vezetőinek megbeszélése Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének és Fejti Györgynek, a KISZ Központi Bizottsága első tit­kárának vezetésével a Mi­nisztertanács és a KISZ Köz­ponti Bizottsága vezetői pénteken megbeszélést tar­tottak a Parlamentben a KISZ X. kongresszusán ki­alakított állásfoglalásokkal, elhangzott javaslatokkal kapcsolatos közös feladatok­ról. A tanácskozás alapját az a dokumentum képezte, amelyet a KISZ Központi Bizottsága juttatott el a kormányhoz. A megbeszélés részvevői egyetértettek abban, hbgy erősíteni és tartalmában gazdagítani kell az ifjúsági szövetség és az állami szer­vek hagyományosan* jó együttműködését. A kor­mány igényli és nagyra ér­tékeli a KISZ-nek azokat a kezdeményezéseit, amelyek hozzájárulnak a szocialista építés sikeres folytatásához. . Maga is szükségesnek tárt­ja, hogy a társadalmi-gaz­dasági feladatok megoldásá­ban, különösen a termelés korszerűsítését szolgáló mű­szaki-tudományos és techni­kai fejlődés meggyorsításá­ban, az anyag- és energiata­karékossági programok vég­rehajtásában, a belső tar­talékok feltárásában, az il­letékes vezetők a jövőben még fokozottabban támasz­kodjanak az ifjúmunkások, a fiatal szakemberek alko­tókészségére, vállalkozó- kedvére, munkamozgal­maira. A Minisztertanács számít a KISZ közreműkö­désére és javaslataira a köz­oktatás és a felsőoktatás korszerűsítésében. A kormány indokoltnak fogadja el azt az igényt, hogy a népgazdaság lehető­ségeivel összhangban és az életszínvonal-politikába beillesztve további lépéseket , kell tenni a fiatalok élet- és munkakörülményeinek ja­Magyar—-NDK külügyminiszteri tárgyalások vitására, a tanú lóé vekben, * pályakezdés es a családala­pítás időszakában jelentkező gondok enyhítésére. A meg­lévő lehetőségek ésszerű ki­használásával és további bővítésével céltudatosabb szervező munkával és az öntevékeny megoldások fel­karolásával arról is gondos­kodni kell, hogy a fiatalok: egyre javuló 'körülmények között szellemi és testi fej­lődésüket egyaránt szolgáló módon tölthessék el szabad­idejüket. Az állami szervek — a® ifjúsági szövetséggel együtt­működve — fontos köteles­ségüknek tartják, hogy biz­tosítsák azokat a feltétele­ket, amelyek lehetővé te­szik, hogy a fiatalok még aktívabban bekapcsolód­janak a közügyek intézésé­be. A kormány és a KISZ vw­rctőinek megbeszélése alapján az Állami Ifjúsági Bizottság részletes tervet dolgoz ki az állami felada­tok végrehajtásának meg­szervezésére. Ösztöndíjasok parlamentje Rátkai Ferenc . művelődési miniszterhelyettes elnökle­tével tartották meg Budai pesten a külföldön tanuld állami ösztöndíjasok orszá­gos felsőoktatási alágazatí ifjúsági parlamentjét. Az ifjúsági parlamenten hét szocialista országban tanuló 1600 magyar hallgató képvi­seletében 70 küldött vett részt. Foglalkoztak egyebek között a külföldön tanuló magyar hallgatók helyzeté­vel, a külföldi szakember- képzés kérdéseivel, és meg­vitatták az ösztöndíjrendszer továbbfejlesztését szolgáló jatvasiatat m­.ta? 1932. január 30., szombat M u n káső r-egy séggy ülések Esen a hétvégén tovább folytatódtak azok az egyseg- gyűlések, amelyeken meg­emlékeztek a munkásőrség megalakulásának 25. évfor­dulójáról. Az ünnepi esemé­nyeken részt vettek az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány képviselői, s köszöntötték a munkásőrö- Ikiet. Budapesten pénteken a Pataki István zászlóaljnál MaróUnu Látslá, az A4SK5MF XXXV!!!. évfolyam, 25. szóm Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság el- 1 ső titkára átnyújtotta az egység negyed századon át kimagaslóan végzett tevé­kenységének elismeréseként a Haza Szolgálatáért érdem­erem kitüntetést. A ráckevei Lakatos Péter ■.ftumkásőregy’-étg kollektívá­ját Sorbándi a Mi j nlsztertanács elnökhelyettese 1 köszöntötte tegnapi ünnepi j í&úiűittktm. jobbról a magyar, balról az NDK küldöttség. (MTI-fotó, Manek Attila felv. — telefotó — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom