Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
A viaszhenger üzenete Amikor néhány évvel ezelőtt előkerült egy lappangó viaszhenger, amely Kossuth Lajos hangját örökítette meg, szenzációszámba ment a felfedezés. A rádióban elhangzott beszédrészletet hallgatva senkinek sem az jutott az eszébe, hogy milyen gyönge minőségű a felvétel, a henger értékét aiz adta meg hogy fönnmaradt Kossuth hangja. A Kodály és Bartók népzenei, néprajzi gyűjtéseit őrző viaszhengerek fölbecsül- hetetlen muzeális és kultúrtörténeti értéke sem vitás. A film elterjedésének hőskorában, a ma már primitívnek számító eszközökkel történő hangrögzítésnek köszönhetjük, hogy kiemelkedő személyiségek — közöttük például Lenin — hangját, beszédét hallhat jóik. Egy-egy híradó, riport vagy játékfilm kópiája a hangosfilm megszületését követő időfeböl — nagy érték! A harmincas és negyvenes évek sistergő, ser- cegő gram of on lemezei vagy a rádió archívumában őrzött lakklemezek között pótolhatatlan értékek egesz sora található: politikusok, írók, költők, művészek hangjai. A magnetofon megjelenése hazánkban az ötvenes évek idejére esik. Úi szakasz kezdődött el a hangrögzítésben, Lehetővé. vált, hogy a korszerű technika mindmáig használatos — állandóan tökéletesedő — hangrögzítő eszközeivel és módszereivel kiváló minőségű és nagy időtartamú fölvételek készülhessenek. .Ahogyan terjedt hazánkban a magnózás, ahogyan egyre több készülék jutott iskolák, intézmények és magánosok tulajdonába, olyan mértékben gyarapodott a korabeli, sokszor nagy értékű fölvételek száma. Visz- szatérő feladattá, jó szokássá vált például, hogya KISZ- fiatalok, valamint az úttörők szalagra vették a munkásmozgalmi veteránok, a téesz-alapítók, a kiemelkedő egyéniségek, közéleti személyiségek, művészek, népművészek emlékeit. Föltártak egy-egy életutat, s egyben tükrözték az adott sort is, történelmünk köznapi valósagát, vagy eppen sorsfordító eseményeit. Azt ruszem eddig még soha,, senki nem szedte szerbe-számba azt a hatalmas szellemi értéket, amely az elmúlt évek, évtizedek során összegyűlt és — sajnos — részben meg is semmisült, mert nem volt — és ma sincsen — összefogó központja vagy szervezete a hangi elvetélek nyilvántartásának és megőrzésének. A kampányfeladatok elmúltával rendszerint letörölték még az archív értékű, pótolhatatlan emlékezéseket, társadalmi, politikai, szellemi esemenyeket is. Ez a gazdátlanság máig tartó probléma. Igaz, a technikai lehetőség kitágulásával növekedett az arra hivatott intézményeik, szervek gyűjtőmunkája. A Munkásmozgalmi Intézet, a Hadtörténeti Múzeum, a megyei pártbizottságok irányítása alatt működő pártarchí- vumok, a különféle tudományos intézetek, egyeteme':, iskolák, de különösen a rádió és a televízió, a szaktárcák, valamint az oiszágos hatáskörű intézmények hangstúdiói már gazdag és nagy Gálfi Béla ÜZENET Egy pillanat: a Kozmosz végtelenje Az éjszakák: egy alja* pillanat. Mentsd meg telkemet ! értékű gyűjteményekkel rendelkeznek. A baj csupán az, hogy e gyűjtemények hozzáférhetősége meg sem közelíti a levéltárak, a múzeumok, á kiállító csarnokok, a könyvtárak közreadó tevékenységét. A gyűjtést végző intézményeik nem mindig törekednek a köztencesé tételre, megelégszenek azzal, ha fölhasználják az anyagot saját tudományos munkájukhoz. Másrészt kétségkívül megnehezíti a közreadó jószándékot is a hangdokumentumok. tárolásának, szakszerű kezelésének, szerkesztésének, leiratásának stb, nem kevés időt és szakszerűséget kívánó munkája, és ami ezzel együtt jár: költségé. Mindezek tudatában sem maradhatunk közömbösek a hangdokumentumok további .sorsát illetően. Nem egyeseiben kifejezetten nemzeti értékekről van szó, amelyek a múlt és a jelen valóságát, legújabbkori történelmünk fordulatait, népünk alkotó munkájának, új rendszert építő közösségi erőfeszítéseinek, küzdelmeinek krónikáját örökítik meg a hangdokumentálás sajátos eszközeivel, azaz: az emberek lelkében, gondolkodásában, tudatában végbemenő folyamatok kitapintásával. Ezek közreadása. széles körű megismertetése a nemzeti önismeret elmélyítését is jól szolgálhatná. Nem is beszélve arról, amit jelentenek az utókor számára. Az elmondottak után adódik a kérdés: hol és ki tartsa nyilván az országszerte gyűlő hangdokumentumokat? Milyen szervezeti formát lehetne adni a már összegyűjtött anyag tartalmi és technikai minősítésének, szelektálásának, rendszerezésének, védetté nyilvánításának, másolásának s végül: közreadásának. Hogyan lehetne a gyűjtést módszeresebbé tenni, vagyis a szakszerűségét is állandóan tökéletesíteni 7 Ezer és egy kérdés, amelyre valamilyen választ kell adnunk. Mindenütt vannak nta már művelődési házak, központok. és igen sok helyen működnek magnósklubok. Jó lenne — első lépésként — legalább ezeket valamiképpen összefogni, tartalmilag és szakmailag irányítani. S innen lehetne majd továbblépni. Lehetséges, hogy az itt elmondott probléma sokak számára periférikusnak, ti- zedrangúnak tűnik. A valóság viszont az. hogy a hang- dokumentumok is éppúgy társadalmunk közösségének immanens értékei, mint a tárgyi javak. Ezt üzenik nekünk, ma elöknek a viaszhengerek ... T. F. E (kezdtük « ház generáltatarozását. A rend kedvéért előkészítettük a munkaterepet. A kerítésen pedig szemmagasságban lyukat fúrtunk. Hogy a iárókelők benézhessenek. Tudják, arra járnak az emberek. es mindenáron, szeretnének benézni: érdekes lenne tudni, mit csinálnak odabent. Tulajdonképpen semmi közük hozzá, de hát ez a pszichológia! Tekintettel kell rá lenni. Ha meg az ember nem fúr lyukat, kitördelik a kerítést. Puszta kíváncsiságból. Tehát lyukat fúrtunk, 'és munkához láttunk. Közben hallgatóztunk: a kerítés mögött már gyülekeznek az emberek. Először csak egy bámult be a lyukon, később egy másik, aztán pedig töméntelenül sokan összegyűltek, Beszélgetnek, elvonják a figyelmünket a munkától. Mi persze fütyülnénk rájuk, csakhogy nagyon hasznos dolgokról beszelnek. Önken- I *elettül is odafigyel az emI ber. Egy fiatal no — csak ügy, .i beszélgetés kedpáért — A Dunai Vasmű freskója Elkötelezett humanista i lüvész 75 éve született Domanovszky Endre „A mában élek és csak igazán ebben a korban és ebben az országban érzem jól magam. Tehát ha őszinte vagyok, és vannak képességeim a kifejezésre, mint művész, akkor érzem jól magam, ha ezt festem ki magamból. Ehhez persze belső, spontán indulati energiákra van szükség. Ezt a korral való belső azonosulást ugyanis nem lehet pótolni, nem lehet erőltetni. Sem külső inspirációval, sem belső, spekulatív elhatározással.” Ezt a szép, tiszta hitellel lobogó ars poétikát a fájdalmasan koráh távozott Doma- novszky Endre fogalmazta meg. Legújabbkori képzőművészetünk kiemelkedő jelentőségű egyénisége 1982. február 23-án. lenne 75 éves. Elkötelezett, gyönyörű- munkákban testet öltő művészete valóban csak e társadalom körülményei között bontakozhatott ki, s formálódhatott értünk perelő humanista életművé. Domanovszky Endre, mint generációjának annyi más tagja, a római iskola a no- vecento képviselőjeként indult. Ám kivételes tehetsége, határozott karakterű művész- egyénisége nem sokáig tűrte a neoklasszicizmus kívülről ráerőszakolt fegyelmét. A merev klasszicizmustól a robbanó expresszionizmushoz vezetett az útja. Életpályájának fordulata 1948-ban következett be. A Közösségi művészet felé című kiállításon bemutatott Pihenő bányászok című kompozíciójával egy egész, elkötelezetté váló művészet jelképét festette meg. S Domanovszky Endre egy életen át hű maradt 1948-as elhatározásához. Tudjuk, ez akkoriban, mármint az ötvenes években, a szeszélyes művészetpolitikai áramlatok közepette nem is volt könnyű. De Domanovsz- kynak sikerült megőriznie igaz hitét, s ezért tudott azokban az esztendőkben is hiteles alkotásokat készíteni, amikor lényegi ellentmondás feszült a szavak és a tettek között, s amikor a művészek számára kötelező előírás volt a hurrá-optimizmus. A Dunai Vasmű fres- kókompozícioja a mai napig e korszak monumentális festészetének legkvalitásosabb, legjobb müve. S Domanovszky Endre akkor is következetes maradt említett elhatározásához, a közösségi művészet felelősséggel vállalt igényéhez, amikor már merőben más szelek kezdtek fújdogálni művészeti életünkben. Levonta a tanulságot a maga számára, indulatos hévvel, makacs elszántsággal tovább kísérletezett, új anyagokat, új technikai eljárásokat próbált ki, mert teljesen Pihenő bányászok (részlet) biztos akart lenni a dolgában. Képzőművészeti életünk rangos, ünnepi eseménye volt, amikor a Budavári Palotában bemutatta tíz esztentalmas mozaikjának liprton- jait és a többi művét, közöttük a Lovak című gobelint, ezt a lágybarna, piros-fekete- kék-lila foltokból komponált remeket, valamint más tiszDomanovszky műtermében dó termését 1961—1971 között készült alkotásait, egy végérvényesen beérett alkotópálya fő műveit. Áradé színekkel, gyönyörű rendbe komponált gobelinjeit, kartonjait, mint például a Miskolci Műszaki Egyetem rektori tanácstermét díszítő Disputát, a , moszkvai magyar nagykövetség épületébe komponált Fonót, az Országos Műemléki Felügyelőség hataságot, derűt, az élet szerele tét emberformájú arányait sugalló műveit. Domanovszky Endre fájdalmasan korán távozott közülünk, az életpálya 1974-ben zárult le véglegesen. Amit teremtett, elkötelezett monumentális műveivel alkotott, egy társadalom, egy nép szolgálatában tette, vágyig mind- annyiunkért. emberségünkért, hitünkért. H. M. Vallató Géza Szentjánosbogár - lámpával Hazajáró lelek, egy napfényes éji ura kísért — eljössz újra meg újra— de ez oly valószerűtlen, hogy álmombaii is tudom már: álmot álmodom, és ahogy távolodsz a szürkén iramló időben, magam is álommá változom. Szentjánosbogár-lámpával követem a tündért, aki ismeri az utat hozzád, mert csak te mondhatod meg nekem, hogy meghalhat-e, akiért a forrás fohászkodik, meghalhat-e, akiért a tenger zso- lozsmázik. Danyil Rudij Lyuk a kerítésen megjegyezte, hogy deszkát kellene szereznie. Egyszerűen kedve szottyant rá — tipikus nőszemély. Megta- nácskoztuk a dolgot, és elhatároztuk, hogy eleget teszünk a kívánságának. Kellemetlen dolog egy nö kérését elutasítani. Am azért, hogy a deszka vizes, nem adtunk árengedményt — nem a szép szeméért tettük! Egy bácsika téglát kért. — Én harmadik éve magam tatarozok — mondta. — Segítsenek, fiúk, ki mivel tud. Természetesen adtunk neki téglát. Tudjak, nincs köböl a szívünk. Sokat azonban nem adtunk: nem egyedül neki van szüksége teáidra. Igazságosnak kell lenni. Megszerveztük, hogy álljanak sorba, merthogy rend nélkül lehetetlen dolgozni. A nép csöndben, türelmesen várt. Egy nénike azonban — hű de rámenős! — kiszemelt magának egy WC-kagylót. A könyökével tört utat, úgy vonszolta. — Régen szeretnék már egy ilyen kéket — vicsorogta. — Reggel óta itt rostokolok. Szemenszedett hazugság volt, mivel csak tizenkettőre hozták az anyagot. Finoman emlékeztettük, hogy ez nem bolt — nem kell lármázni, tolakodni. Alaposan meggyötört bennünket, szentigaz, de jól fizetett. Egy alak telejbeszélte a fejünket hogy a parkett hullámos a másik meg, hogy a palán repedések vannak. Akadt olyan is. oki csak járkált, válogatott, járkált, válogatott. Mivelhogy rozsdás cső jutott neki. Talán mi tehetünk róla? ' Olyant adtunk, amilyent kapunk. Mondtuk neki, hogy ez nem piac, itt nem lehet válogatni. Jóformán körül sem nézhettünk, már itt is volt az ebédidő. Egyébként ez mindig igy van, ha a munka szórakoztató. Követeltük, hogy oszoljanak szét, de ránk se hederítettek. —- Nincs hozzá joguk — háborogtak. — Tisztelni kell az embereket. És képzeljék, senki sem tágított. Nehéz dolog a kereskedelem. Ennek ezt mutasd, annak azt, csomagold be az árut, ráadásul még tartsd is jól nyitva a szemed. Leülni nincs idő, a lábad zsibbad, a torkod száraz. És még mosolyogj is minden jöttmenffe. Nem, én magam semmi pénzért sem mennék a kereskedelembe. Egy-két napot még csak lehet ilyen feszült tempóban dolgozni, de sokáig nem lehet bírni. Szerintem nincs nyugodtabb foglalkozás, mint az építőké. Kisvártatva egyszerre es«k látjuk, hogy elfogyott az anyag. Mindent kiárusítottunk. A nép meg csak egyre tódul. — Emberek — mondom —, menjenek haza. Vagy munkába. Maguk is láthatják, elfogyott az áru, a bulldózerekkel pedig otthon nem tudnak mit kezdeni. De sehogy sem akarnak tágulni, csak zajonganak, és még gúnyolódnak is: — Ilyen-amolyan csavargók, vegyék csak elő a pult alól, amit eldugtak az ismerőseiknek! Ismerjük mát magukat! '— Emberek — ismétlem nyugodtan —, menjenek haza. Csak semmi izgalom. Holnap lesz újra áru, jöjjenek akkor. E szavakkal vettem a kalapácsot, és beszögeltem a lyukat. Másnap reggelig. (Zahemszky László fordítása) m
