Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-21 / 17. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYE S U U E T E KI XXXVIlf. évfolyom, 17. szóm Brigádértekezletek előtt Vállalataink, üzemeink egy részében már elkezdődött, s a többiekben is hamarosan sorra megtartják majd a szocialista brigádvezetők, a szocialista brigádok tanácskozásait. E tanácskozásokon értékelik a múlt évet, döntenek az adományozandó kiváló címekről, s az egy-egy brigádot — munkája alapján — megillető fokozat, a szocialista elnevezés, a bronz-, az ezüst-, az arany- koszorús vagy a vállalat kiváló brigádja cím odaítéléséről. Emellett pedig tanácskoznak az idei feladatokról. E brigádértekezleteknek meghatározó szerepük van egy-egy üzem, vállalat életében. E közösségek ugyanis a dolgozók többségét tömörítik, s ezért tavalyi munkájuk értékelésének alaposságától, a körültekintő előkészítéstől, tanácskozásuk lezajlásáig nagy mértékben függ, hogyan sikerül okét mozgósítani a föltehetően megnövekedett idei feladatokra. Ezért nem elegendő, ha csupán arra térnek ki e tanácskozásokon, hogy a brigádok a munkaversenyben milyen eredményeket értek cl. Részletesen elemezni kell mindazt, ami legjobban befolyásolta minősítésüket és az eredményt. Tapasztaltuk, hogy több vállalatnál körültekintően készülnek ezekre a fórumokra. Részletesen elemzik a termelés alakulása mellett a hatékonyságot, a minőséget, mérlegre teszik, milyen hibák, rossz szervezés, vállalaton belüli nem megfelelő együttműködés, anyag»- vagy alkatrészhiány gátolta a munkát. Kitérnek arra, hogy a vállalásokban szereplő társadalmi fölajánlásokat megvalósították-e, s mennyire segítették ezekkel vállalatuk es környezetük fejlődését, gazdagodását Nem egy üzemben a munka, a több és jobb minőségű termelés mellett arra is kitérnek: mit várnak, mit kérnek a közösségektől — a brigádtagok tudatának, szemléletének formálása, változtatása érdekében. Ez az esztendő nem csupán azért nehezebb, mert mindenütt és mindenkitől jobb, hatékonyabb munkát minőségi szempontból jobb terméket követeinek meg, hanem azért is, mert a megváltozott munkaidő — az ötnapos munkahét — nagyobb szervezettséget, az idő hasznosabb kitöltését követeli meg. Szocialista brigádjaink az elmúlt években bizonyították: olyan közösségek jöttek létre, amelyekben csak a lelkiismeretesen, példásan végzett munkának van helye. Ezekben a közösségekben csak azoknak az embereknek van helyük, akik ezt értik, elfogadják és mindennapi munkájukban alkalmazzák. Ezért kell a korábbinál is sokkal nagyobb gondot fordítani a szociaiistabrigád- vezetök, brigádok tanácskozásainak előkészítésére az idén. Vállalataink, üzemeink gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetőire tehát az idei brigádértekezletek előtt a korábbi éveknél is sokkal nagyobb felelősség hárul. Tőlük függ elsősorban, hogy sikerül-e megnyerni, kellően mozgósítani e közösségeket az idei feladatok eredményes megoldására. 1982. január 21., csütörtök Ülést tartót a meiyei pártliizotísáB Varga Péternek, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével tegnap együttes ülést tartott a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Részt vett az értekezleten Keserű Jánosné, a Központi Bizottság tagja, a Kereskedelmi Kamara alelnöke. A tanácskozás résztvevői nagy jelentőségű témát, a Központi Bizottság és a Minisztertanács állásfoglalását, a lakásépítés, a lakásfenntartás, a lakásgazdálkodás és -elosztás fejlesztésének irányelveit vitatták meg, illetve véleményezték. A széles körű vitában számos észrevétel, kiegészítő javaslatok sora hangzott el. Ezeket a megyei pártbizottság összegezés után eljuttatja a Központi Bizottsághoz, illetve a Minisztertanácshoz: A megyéi pártbizottság ezután zárt ülésen Tanai Imrének, a megyei pártbizottság titkárának előterjesztésében elfogadta a testület 1982. évi programját és munkatervét, majd személyi ügyekről döntött. A testület Coílerné Illés Annát családi okok, gyermek- gondozási segély igénybevétele miatt, érdemeit elismerve fölmentette végrehajtó bizottsági tagsága alól, és Vizeli Ist- vánnét, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára szak- szervezeti bizottságának titkárát választotta meg a végrehajtó bizottság tagjává. Juhász Istvánt, a Mészöv nyugdíjas elnökhelyettesét egészségi állapota miatt, saját kérésére, Vizpli Istvánnét pedig vb-taggá történő megválasztása miatt fölmentette megyei fegyelmi bizottsági tagsága alól. A megyei pártbizottság Simoncsics Dezsőnét, a megyei kórház—rendelőintézeti egység szakszervezeti bizottságának titkárát és dr. Takács Lászlót, a Somogy megyei Illetékhivatal vezetőjét választotta meg a fegyelmi bizottság tagjává. Nádarafás a Balatonon A hosszabb ideje tartó hideg időjárás, valamint az időközönként feltámadó szél megtisztította a levélzet egy részétől a nádat és ezzel megkezdődhetett az aratása a Balatonon. A Balatoni Intéző Bizottság elnöksége kérte a vízjo- gilag illetékes Országos Vízügyi Hivatalt es a Magyar Horgászok Országos Szövetségét, hogy járjanak el hatáskörükben és segítsék elő a balatoni nádaratás zavartalanságát. A nád — mint a BIB hangoztatta — közvetlen népgazdasági hasznán túl a biológiai szűrő szerepét is betölti. Varsói jelentés Visszatér végre a rend Lengyelországban a szükségállapot bevezetése nyomán nyugodtabbá vált a helyzet, nőtt a társadalmi fegyelem, és fokozatosan visszatér a rend a gazdasági életben. Ezt állapította meg varsói ülésén a lengyel kormány társadalmi-politikai bizottsága, amely Mieczys- íaw Rakowski miniszterelnök-helyettes elnökletével tanácskozott. Az ülésen úgy határoztak, hogy munkacsoportokat hoznak létre, amelyek koncepciót dolgoznak ki a társadalomnak a közélet irányításában való foikozott részvéteiére. Külön munkacsoport foglalkozik majd az ifjúság ügyeivel. A vitában, amelyben részt vettek Edward, Kowalczyk, Raman Malinowski és Jerzy Ozdowski miniszterelnökhelyettesek is, szó volt arról, hogy szülessenek újjá a szakszervezetek a szocialista társadalmi rend alkotmányos alapelveinek megfelelően. A bíróság kidolgozna az ál- lamirányitási szentek és a jövőbeni szakszervezeti struktúrák együttműködésének modelljét. Hangsúlyozták, hogy most és a szükségállapot megszüntetése után is biztosítani kell a lehetőséget az állampolgároknak a közéletben való részvételére. Százötvenmillió forint értékű termék elkészítése vár az idén az Unitechnika Ipari Szövetkezet marcali 2. számú telepének dolgozóira. Elakadásjelzők, ékek és más gépkocsitartozékok mellett különböző ventillátorokat is gyártanak — hazai és külföldi megrendelésre. A Szovjetuniónak 300, a hajtóműgyárnak és a Digépnek 4250 ventillátort készítenek Korszerűbb gép, több áru Új munkaeszknrek a Kapos Ruliaipari Szövetkezetben Ez év elejétől már új néven — Kapos Ruhaipari Szövetkezetként — tevékenykedik az egykori Kaposvári Háziipari Szövetkezet. Katona Jánosnétöl, a szövetkezet elnökétől érdeklődtünk munkájukról. Belvárosi rekonstrukció Kaposváron Új technológia az Április 4. utcában Kapcevár belvárosának képéhez egyre inkább hozza tartoznak az építés és a bontás biztonságát szolgáló kerítések, állványok. A munka a Pécsi Tervező vállalat által 1979-ben készített tanulmányterv alapján folyik, az új igazgatási központ és a Május 1. utca egy része már az építőké. Az Április 4. utca rekonstrukciója viszont a bontásig, és az ezt követő szervezésig jutott el. A terv megvalósítása után megváltozik a megyeszékhely városközpontjának szerkezete, sok tekintetben a funkciója is, a Május 1. utca sétálóutca lesz. A városi tanács végrehajtó bizottsága tegnap délutáni ülésén a rekonstrukció szervezését értékelte, s azt vizsgálta, milyen műszaki, pénzügyi és jogi feltételekre, további intézkedésekre van szükség. Az igazgatási központ létesítményeinek egy része — a könyvtár és az ifjúsági ház — már kész, s épül a megyei tanács új székháza is. Az OTP beruházásában itt készül a megyei igazgatóság székhaza. Ebben az épületben egy könyvesbolt kap helyet: a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 3,5 millió forinttal jénait hozzá az építkezéshez. Az emeleten pedig lakások lesznek. Négy lakás szanálása után áz igazgatási központ délnyugati oldalán szövetkezeti lakások épülnek, a földszinten a Képcsarnok Vállalat új üzlete kap helyet. A kiviteli tervek április végére készülnek el. Az igazgatási központot délről — a tervek szerint — egy nagy alapterületű üzletház zárja le. A partnereket, a beruházókat ehhez évek óta keresik: tizenöt kereskedelmi és vendéglátó vállalatnak tett a létesítésire ajánlatot a tanács, többségük — anyagi gondokra hivatkozva — lemondottt a lehetőségről. Az igazgatási központhoz kapcsolódik a Május 1. utca nyugati szakaszának fölújítása. Ez egyaránt fontos a városkép és lakásfelújítás szempontjából. A tatarozás — színdinamikai tervek alapján — folytatódik. Az elhasználódott régi épületek felújítása viszont szinte megoldhatatlan, feladatot jelent. Mindezek olyan kérdések, amelyekre ma még nem lehet egyértelmű választ adni. A testület véleménye szerint az épületfelújítások jóváhagyott ütemtervét figyelembe véve kell az anyagi és jogi feltételeket biztosítani. Az Április 4. utca keleti oldalára a Somogy megyei Tanácsi Tervezővállalat készített beépítési tervet — a beruházási program ennek alapján készül. Hosszabb vita után az alkalmazható, technológiát is kiválasztották. A szakemberek műszaki és esztétikai szempontból a Velox technológiát tartják jónak, s ennek alkalmazását vállalja a Kaposmérői Építőipari Szövetkezet. A beépítési terv ezen a területen 148 lakással és körülbelül 2500 négyzetméter alapterületű üzlettel számol. Az utca középső részén — az Április 4. köz bejáratától északra kezdik az építkezést: a harminchat lakás beruházója két lakásépítő szövetkezet lesz. Itt a földszinten már tulajdonosai vannak az üzleteknek. A többi lakás fogadószintjén létesítendő boltok tulajdonosait azonban keresi még a tanács. — Régebben, az alapítást követő években ypR, jrógf:» íono- és faipari részlegünk is'; akkoriban termékeinknek több mint ötven százaléké kézi munkával készült. Kosarat, faipari' termékeket ma már nem gyártunk, üzemeinket gépesítettük, s ez indokolta a névváltozást, az iparágba való besorolást. Eredményes évet zárt a szövetkezet: 37 millió forintos tervet teljesített, s ötmillió volt a nyeresége. Legjelentősebb a textilipari tevékenység: női ruhából tavaly 51 ezer darabot, hálóingből pedig 43 ezret exportáltak 15 millió forint értékben a Szovjetunióba, tízezer hálóinget pedig — 2,5 millió forint értékben — Líbiába, E két termékükből az idén 140 ezer darabot szállítanak szovjet megrendelésre. A szövetkezetben következetesem törekszenek üzemeik korszerűsítésére, új gépek beszerzésére. Tavaly kezdtek hőgyészd szövöttáru-részle- giik felújítását, s 1,2 millió forintért vásároltak gépeket — ezek már e hónap végén dolgoznak, így labdabélésből a tavalyi 151 ezer négyzetméternyi helyett az idén 280 ezer négyzetméternyit készítenek. Ezt a termésüket Si- montomyára es a kaposvári Delta szövetkezetnek adják. Sok kötött férfi-, női, bakfis- és gyermekholmit is készítenek. A kaposvári üzem részére az idén ötszázezer forintért vásárolnak korszerű gépeket, így tovább javul termékeik minősége. Együttműködnek a Patyolattal is — az ott dolgozók segítenek az exportmunkák elkészítésében. Jelenleg 110 bedolgozót foglalkoztatnak: számukat az idén negyvennel szeretnék növelni. A Kapos szövetkezet külföldi kapcsolatai is bővülnek: Bulgáriába és az NDK-ba küldenek — csereként — kisebb mennyiségű termeket. NÉPLAP