Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-04 / 2. szám

Két verseny Sunyta Az első félév sporteseményei június 5—9. között pedig Kikészült a magyar sport idei versenynaptára. Január 6-án az ifjúsági műkorcso- lya-vb-vel kezdődik az idei nemzetközi program, ezt a norvégjai Stavangerben rendezik meg, majd decem­ber 20-án a karate-OB-vel ér véget a , sportév. 1982- ben is több nagy világver­senyt rendeznek; közülük' a legnagyobb figyelem a jú­nius—júliusban sárrá kerü­lő spanyolországi labdarú­gó-világbajnokság felé for­dul. iA sorsolási 16-án ké­szítik el.) Az első félév ese­ményei között tallózva két olyan versenyre bukkan­tunk, amit Somogybán 'ren­deznek: május 15-én és 16- án Balatonszéplak lesz a színhelye a hajómodell-OB (RIC-vitorlás) versenynek, Ökölvívó-ranglista Gyekenyesen találkoznak a könnyűbúvársport legjobb­jai. A szocialista országok nemzetközi tájolóversenyére kerül sor. Az első félév néhány je­lentősebb sporteseményeinek időpontját is közöljük. Január 16-án folytatódik a kosárlabda és a röplabda NB I. 27-én kezdődik az ausztriai Schladmingban az alpesi sívilágbajnokság. (Befejezés: február 5-e.) Február 2—7. között bonyo­lítják le a műkorcsolya-EB-t, ennek helyszíne Lj'on (Fran­ciaország), s 21^én ismét ökölvívó-csb-t láthatnak majd a boksz kedvelői (ez március 28-ig tart). 22-én kezdődik (és március 7-én fejeződik be) a férfikézi- labda-vb az NSZK-ban, 27- én folytatódik a labdarúgó NB I tavaszi idénye. Már­cius 6—7. az atlétikai fe­dettpályás EB napja (Milá­nóban rendezik meg), 9—14. között pedig Koppenhágá­ban lesz a műkorcsolya vb. 15—20. között a légfegyve­res felnőtt és junior EB- nek Hága ad otthont. A jégkorong C csoportjának világbajnokságát 18—28. között tartják Spanyolor­szágban. és sor kerül az év első válogatott labdarúgó- mérkőzésére — idehaza. Ausztria ellen, 24-én. Ápri­lis 4-én kétfrontos labdarú­gó-találkozóra kerül sor, az NDK ellen. Az utánpótlás és az olimpiai válogatott is pályára lép. 9—11. között Pécsen rendezik meg a tor­nászok nemzetközi bajnok­ságát. 17-e és 20-a között Bulgáriában bonyolítják le a kötöttfogású-birkózó-EB-t. 17—25. között pedig az új budapesti sportcsarnc-k lesz az otthona az asztal itenisz- EB-nek. 18-án Magyaror­szág—Bulgária válogatott labdarúgó-mérkőzést ren­deznek. 22—25. között Bul­gáriában lesz a szabadfogá­sú birkózó-EB. Május leg­nagyobb eseménye Mün­chenben 2—15. között az ökölvívó-vb. 13-tól 16-ig ke­rül sor Rostockban a csel- gáncs-EB-re, 24—31. között a 21 éven aluli teniszezők randevúznak Balatoníüzíőn és Keszthelyen a balatoni nemzetközi körversenyen. Június 13-án lesz a meg­nyitója a labdarúgó-vb-nek Spanyolországban. Ez az eseménysor július 11-én fe­jeződik be. 26-án és 27-én bonyolítják le öt nemzet at­létikai versenyét (Ausztria, Svájc, Franciaország, Svéd­ország, Magyarország) Bu­dapesten. 30-án pedig a bu- dapóst nagydí.i rangos atlé­tikai versenyének ad ott­hont a Népstadion. Már csak 103 nap Az asztalitenisz szövetség­ben visszaszámlálással kezdték az új évet. Már­mint azzal, hogy az ápri­lisi budapesti Európa-baj- nokságig már csak 103 nap van hátra, így aztán való­ban sürget az idő, fokozni kell a tempót. Nagy érdeklődés mutat­kozik az Európa-bajnokság iránt, a Távol-Keletről is várnak vendégeket. Ez ért­hető, hiszen a japánok és a kínaiak is kiváncsiak arra, hogy az 1983-as tóidéi VB-t megelőző esztendőben mit tud Európa. A sportágban nem kell sokat várni az új év első jelentős budapesti esemé­nyére sem: január 13-án a Sportcsarnokban Magyar- ország—^Svédország Szuper Liga mérkőzés lesz. Erre a svédek már el is küldték nevezésüket, legerősebb csapatukkal jönnek: Bengt- sson, Carlsson, Appelgren és Lindblad áll ki Klampárék ellen. Toló Az 1982. január 3-i első heti totószelvény eredmény- listája a következő: x x 1 2111x1x111111. A kosarasok menetrendje Oda-vissza alapon Cselgáncs­napközi Mintegy félszázan voltak kíváncsiak a fehér ruhás fiúk cselgáncsbemutatójára, amit szerdán rendeztek meg a kaposvári Killián György Ifjúsági és Üttörő Művelő­dési Központ nagytermében. A harminc fiatal a téli szü­netben december 21-től 30-ig a K_ Dózsa edzőcsarnokában vett részt a Kaposvári Sportiskola által szervezett egésznapos napközis foglal­kozáson. A délelőtti és dél­utáni edzések mellett kul­turális és más jellegű prog­ramok is voltak. A jól sike­rült kezdeményezés ered­ménye, hogy a fiatalok hasznosan és változatosan tölthették a téli szünetet. E bemutatóval véget ért a cselgáncsnapközi. Igény van az ilyen programokra az is­kolai szünetekben. A minap látott napvilá­got a kosárlabda NB I ta­vaszi programja. A két cso­port küzdelme az eddigi formában befejeződött, most új eltosztás szerint folytató­dik. Csoportonként a baj­nokság 1—5., illetve 6—10. helyén végzők kerülték egy­más mellé és játszanak to­vább. A Táncsics a B cso­portban kapott helyet, s csupa új ellenféllel találko­zik majd oda—vissza ala­pon, mert régi csoporttár­saival nem kell újra mér­kőznie. hiszen az őszről va­lamennyi csapat magával hozza pontjait. Január 16- án folytatódik a bajnokság, és február 21-én véget ér ez a második szakasza. De még ezzel sem lesz vége. Utána a legjobbak (az 1—6. helyen végzők), illetve a leggyen­gébben szereplők (15—20. hely közöttiek) egy úgyneve­zett rájátszás keretében újra találkoznak, hogy eldöntsék a bajnoki cím, illetve a há­rom kiesöhely sorsát. Erre a rájátszásra semleges pályán kerül sor. Annyi máris bizo­nyos, hogy a legjobbak Bu­dapesten találkoznak. Az vi­szont még nem dőlt el, hogy hol lesz a kiesés elkerülé­séért folyó küzdelem. Azok a csapatok sem maradnak mérkőzések -nélkül, akik a középső zónában (a 7—14. helyen) végeznek: ők oda— visszavágós alapon mérkőz­nek a végső helyekért. A bajnoki sorrend alap­ján most a Táncsics cso­portjában van régi társai közül az Oroszlány, a Vi­deoton, a Volán és az Ű. PEAC. Tehát velük nem játszik a kaposvári csapat, legföljebb majd csak a rá­játszás során. A bajnokság menetrendje: Január 16.: Alba Regia Építők—H. Táncsics SE, ja­nuár 17.: Eger—Táncsics, ja­nuár 24.: Táncsics—BSE, ja­nuár 30.: Kecskemét—Tán­csics, január 31.: Táncsics— Baja, február 6.: Táncsics— AR. Építők, február 7.: Táncsics—Eger, február 14: BSE—Táncsics, február 20.: Táncsics—Kecskemét, feb­ruár 21.: Baja—Táncsics. A DRW SOMOGY MEGYEI ÜZEMIG AZGATÖSÄGA felvételre keres 2 földmunkagép kezelőt, 1 villanyszerelőt és 3 segédmunkást. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: DRW Somogy megyei üzemigazgatóság kaposvári üzemvezetőségén, Megő Imre u. 127—129. (204123) Vörös súlycsoport­első A múlt évi teljesítmények alapján az ökölvívó-szövet­ség elkészítette a_z egyesüle­tek és az ökölvívók 1981. évi rangsorát. Az egykor szebb napokat is látó so­mogyi ökölvívás egyetlen reprezentánsa, a Kaposvári Dózsa az előző évi hatodik helyről a tizedikre esett vissza, A csapatból mind­össze öten jutottak súlycso­portjukban a legjobb tíz közé, Eredményesség szem­pontjából csupán Vörös Attilát lehet dicsérni, hi­szen a középsúlyban az el­ső helyen végzett, megelőz­ve a Bp.. Honvéd verseny­zőjét, Füzessyt és az ú. dó- zsás Némedit. Vörös a 18. helyet szerezte meg a tava­lyi abszolút rangsorban, a.nol az első harminc ököl­vívót „jegyzik”. A váltó­súlyban két kaposvári fiú is bekerült a legjobb tízbe. Bogyó Elevpér a 6, Nagy Zoltán pedig a 9. helyet szerezte meg. A nagysJltó- súlyú Budai János és a lég- súlyú Bénite Gyula súlycso­portjában egyaránt a 1—7. helyen végzett. HÍREK Napvilágot látott az NB I-es labdarúgók rangsora. Húsz forduló után a Nép­sport szavazatai alapján a kapusok között a Tatabá­nyai Kiss áll az élen. Meg­lepetésre a volt kaposvári Hegedűs követi, aki jelenleg a Haladás kapyyédője. A mezőnyjátékosok rangsorá­ban a Bp. Honvédtől elta­nácsolt és ismét formába lendült Póczik áll a legjob­ban; mögötte a debreceni Kerekes majd a vkleotonos Burányi a sorrend. • • • A Somogy megyei labda­rúgó-szövetség edzéstervet dolgozott ki azoknak a já­tékvezetőknek, akik a terü­leti bajnokság Dráva cso­portjában bíráskodnak, il­letve partjelzőként működ­nek közre. Húsz nap edzés­munkáját állították össze, és elküldték valamennyi érde­kelt bírónak. JANUÁR 4 HÉTFŐ Titusz A nap 7.32 órakor kél. % 16.06 órakor Byugszik; a hold 12.10 órakor kél, s 0.43 órakor nyugszik* A várható időjárás; Többfelé erősen felhős lesz az ég, főleg nyugaton, valamint északon kisebb esővel. Később a fclliöátvonulásokból szórványosan gyenge záporok alakulnak ki megélénkül a délnyugati. nyugati szél. Hajnalban helyen­ként köd képződik. Enyhe ma rád az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma. hétfőn az ország nagy részén plusz 7 és plusz JS fok között lesz. északkeleten 5 fok körül. — Személyi ügyekben döntött a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága:. fölmentette tisztségéből dr. Vidik Györ­gyi megyei titkári, mivel a Közalkalmazottak Szakszer­vezetének budapesti köz­pontjában politikai főmun­katárs lett. A megyei bizott­ság Kocsis Dezsőt választot­ta meg titkárául. — Értékelte az 1981. évi pályázatokat az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága. Dr. V. Molnár László első. dr. Bóra Ferenc egy második és egy harmadik díjat nyert. Mindketten a Kaposvári Ta­nítóképző Főiskola oktatói. fiz IBM nagy üzlete Videotex kommunikációs rendszer kiépítésével bízta meg a nyugatnémet posta­ügyi minisztérium — 22,5 millió dollár értékben — az amerikai mammutcéget. E rendszer a telefonvonala­kon továbbítja az informá­ciókat az adatbankokból vállalati és magánfelhasz­nálók tv-készülékeinek kép­ernyőire. Nyugat-Berlinben és Düsseldorfban már mű­ködnek videotex-rendszerek, s 1985-re az NSZK-ban vár­hatóan egymillió fogyasztója lesz az elektronikus szol­gáltatásnak. — Elhunyt Mikecz János- né Szabó Teréz, A Szocia­lista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1934-től volt a párt tagja. 68 éves volt. Temetése január 8-án, pén­teken 15 órakor lesz a rá­koskeresztúri új köztemető­ben. — Koszorúzást rendez az írószövetség január 5-én, kedden délelőtt 11 órakor László Anna születésének 60. évfordulója alkalmából a farkasréti temető Német­völgyi úti falában elhelye­zett urnánál; szerdán dél­előtt 11 órakor Veres Péter Kossuth-díjas író születésé­nek 85. évfordulója alkal­mából tartanak koszorúzást az írónak a Mező Imre úti temetőben levő sírjánál. — „A poesis hajdan és most”. Berzsenyiről, a vidé­ken élő fiatal költőkről, írókról és a megyei könyv­kiadásról beszélget holnap délelőtt a Petőfi rádió Tár­salgó című műsorában Ber­zsenyi Piroska, Takáts Gyula, Ungvári Ildikó, Botár Attila, Győrffy László. — Teljes kapacitással az év első munkanapján in­dult meg az ország legkor­szerűbb malma, a mohácsi Duna-parton magasodó üzem. November 26-án avatták föl. Naponta 74 tonna búzát őröl. — Kevéssé változik csak a kaposvári Somogy élel- miszer-ABC-jének nyitva- tartása az ötnapos munka­hét bevezetésével: ezentúl szerdán 17, szombaton pe­dig 14 óráig lesz nyitva, más napokon a nyitvatar- tás rendje változatlan. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefen: 11-910 80 évvel ezelőtt, 1 >'92. január 4-én született Nagykanizsán, és 78 éves ko­rában 1970. augusztus 21-én halt. meg Budapesten Szántó Rezső jogász, kommunista, a munkásmozgalom kiváló harcosa. A Szántó család lobbi tagjával —- Bélával, Zoltánnal — együtt korán bekapcsolódott a munkás- mozgaiomba; belépett a Ga- liiei-körbe, a Szabadság munkásképző egyletbe. Hi­vatalnoki munkája - mellett 11*14-ben a budapesti Tudo­mányegyetemen jogi diplo­mát szerzett. Az 1918 októ­beri polgári demokratikus forradalomban a budapesti népörség helyettes parancs­noka volt, majd részt vett a KMP megalakításának elő­készítésében; a Kommunis­ták Magyarországi Pártjá­nak alapító tagja. A Tanács- köztársaság idején a Vörös Hadseregben tevékenyke­dett s ezért az ellen fórra' dalmi bíróság később 15 évi fegyházra ítélte. Fogolycse­rével került a Szovjetunióba, 1922-ben. Résztvett a Spanyol Köztársaság védelmében, a második világháború alatt pedig cgv ideig a moszkvai Kossuth rádiónál dolgozott. Miután 1947-ben hazatért, különböző vezető pozíciók­ban tevékenykedett. Három­szor tüntették ki A Munka Vörös ' Zászló Érdemrendjé­vel. — Honfoglalás volt va­sárnap a Nőgrád megyei gyermekvédelmi intézet salgótarjáni épületében. Ac 40 millió forintos beruházás­sal készült intézetet vették vg át, ahol egyszerre 40 gyer­meket és fiatalkorút vizs­gálhat 57 szakember. — Üjabb rekordok szü­lettek a Kaposvári Cukor­gyárban: fennállása óta a legtöbb répát — 353 ezer tonnát — dolgozott föl a gyár a 89. kampány alatt, a bevétel pedig meghaladta az egymilliárd forintot. — Állítható gépsort he­helyeztek üzembe az új év első munkanapján a Bony­hádi Cipőgyárban. A gépsor egyaránt alkalmas varrott, illetve ragasztott eljárással készült cipők gyártására. Az újonnan megindított negye­dik szalagon 30 dolgozó kezdte meg a munkát két műszakban, s a tervek sze­rint százötvenezer pár cipőt készítenek az idén. A terv szerint mintegy másfélmillió, pár lábbelit küldenek a ha­zai és külföldi piacokra. — Egymillió-hatszázezer forint értékű üvegárut indí­tottak útnak tegnap Fran­ciaországba, a Szovjetunió­ba és az NDK-ba a salgó­tarjáni öblösüveggyárból. Ugyanezen a napon az Am­forának és a Villértnek nyolc vagonnyi árut adta,: át. Vasúti igazolványok cseréje A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy a közalkalma­zottak, a Szövosz, az Okisz dolgozói, az újságírók és a partizánszövetség tagjai, a nemzetgondozottak, a hadi- rokkantak és az említettek családtagjainak 50 százalé­kos jegyváltásra jogosító igazolványai 1982. március 31-ig érvényesek. Az igazol­ványok cseréjét február 1-e és március 31-e között kell kérni az illetékes vasúti igazgatóságtól. — Dr. Szőllfisl Hona Meg­elmegyógvász magánrendelőjét megnyitotta. Kaoosvár Petőfi utca 62. szám alatt. Bendelés: idő: hétfő, csütörtök 1S.30—17.30 óráig. U23W7)

Next

/
Oldalképek
Tartalom