Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-16 / 294. szám
mmmom 73, erf bizonyítottak a költi szavai. Költői magasságokba emelkedett a honismeret apostolának, Kanyar Józsefnek vallomása is. Szenvedélyessége pedig — mellyel szinte felhívássá, nemesítette á nemzeti öntudat ápolásának fontosságát — megszívlelendő feladat minden ember számára. Hadd idézzük ezt a gondolatát is: „A magyar jövő kulcsa az iskola!” Szavai élénk visszhangot váltottak ki a jelenlevőkből. Zákányt Zsolt karnagy vezetésével a Vikár Kórus — melynek történetével, díjakkal elismert tevékenységével is megismerkedhettünk — a vox Humana felsőbbrendűségét bizonyította minden hangszer fölött. Az áhítat perceit teremtették meg Kodály műveivel, Sugár Rezső Ébresztőjével pedig szinte a Kanyar József-i szavakat húzták alá. Nem véletlen, hogy a tudósító a bevezetőt hagyta a krónika végére: Szita Ferenc ÉLŐ KINCSEK „Somogyi tájak, emberek'-est a könyvtárban „Haza, haza, az otthoni me Leg /szavak sátra álé ,. (Kerék Imre: Nem ereszt) Meleg szavak sátra alá gyülekeztünk hétfőn este a megyei könyvtárban, ahol a kethetenként megjelenő Somogyi tájak, emberek rovatunk — immár másodízben — élőben jelentkezett. Sokan jöttek el erre az ünnepre. melyet a magyar sajtó napja alkalmából kissé megkésve, de talán nem elkésetten rendezett meg a megyei könyvtár és a Somogyi Néplap. Sok kedves vendégünk volt, köztük megtiszteltek bennünket-olyan riportalanyaink is. akik most nem álltak reflektorfényben. Az érkezőket kamaraki állítás fogadta: Jávori Béla fotói idézték fel sorozatunk állomásait. Rippl-Rónai, Rud- nay, Kunffy, Varga Hajdú István, Martyn Ferenc, Balázs János és Szirmayné Bayer Erzsébet képzőművészeti alkotásai pedig a somogyi gyökerű, de horizontnyi lombot nevelő művészetet reprezentálták. Hat szereplő vendégünk volt ezúttal Is — és a het- ventagú kórus! Olyan élő értekeink. akiknek munkálkodása, tevékenysége szertesu- gárzik az ország más tájai felé is. Dr. Albert Á'őn — aki ismét vállalta a műsorvezető tisztét — sorra mutatta be vendégeinket: Zákányt Zsolt karnagyot, Takács Tamarát, az Állami Operaház magánénekesét, dr. Kanyar „József kandidátust, a megyei levéltár igazgatóját Santa Vendelnét, a népművészet mesterét, Együd Árpádot, a megyei múzeumok igazgatóságának igazgatóhelyettesét néprajzi gyűjtőt és Kér ék Imre költőt. Most utólag úgy érzem, a kulcsszó ehhez a majdnem spontán műsorhoz: a hőség. Hűség a szűkebb pátriához, a feldajkáló somogyi tájhoz, az itt élő emberekhez. Hiszen erről vallott a Vikár- gyűjtésekkel beköszöntő kórus, a néprajzi gyűjtő, a népdalénekes, a történész, a költő, az operaénekesnő. Együd Árpád maga is „riporterré” válva faggatta meg az élő „tiszta forrást”, a berzencei Mari nénit, akinek szelleme ma’ — nyolcvanhat évesen — is frissebb a fiatalabbakénál. Olyan dalokat, balladákat énekelt nekünk ezen a szép estén, amelyeket ebben a kis hazában már csak ő tud föleievenite- ni: a berzencei pávadalt, a horvat balladát egy bátyját kigyovérrel mérgező lányról ... Az egykori tornatanár, a mostani országos nevű néprajzi gyűjtő, Együd Árpád pedig „könyvbe vette” e dalokat, ígv közkinccsé téli* 'őket Mindig érdekE az embert hogy a fókuszban álló milyen újabb munkán buzgól- kodik; Együd Árpád esetében is élt bennünk a kíváncsiság. Ö ezúttal nem kisebb dologra vállalkozott, mint a népélet szakrális hagyományainak bemutatására. A leg- archaikusabb népi költészeti remekekről, apokrif imádságokról, szokásokról van szó. Az egykori kaposvári gimnazistalány, Takács Tamara neves dal-, oratórium- és operaénekesnő lett. Az itthoni évekről vallott: közép- iskolásként már kamarater- cettben énekelt, és „kisegített” a Vikár kórusban. Beszélt nekünk a dalok „titkáról” — kiemelve a személyes mondanivaló alapvető fontosságát —, operaszerepeiról — majdnem minden operai premiernek szereplője. Amikor énekelni kezdett az ihletett, alkalminak egyáltalán nem érzett zongorakísérő — Kardos Kálmán — közreműködésével, rögtön tudtuk, nem mindennapi élménynek leszünk befogadó részesei. Barlanggá szélesüló öblök nyíltak e hangban, és szédítő magasságokba ragadott bennünket ez a csodálatos hang. Kodály-népdalfeldolgo- zásokkal. Bach Magnificat- jának áriájával, Wagner és Schumann dalaival. Azucena áriájával, és a ráadás Car- men-részlettel tomboló sikert aratott. Nem merész a jóslat: nagy pálya előtt áll! Kerék Imre verseit dr. Albert Áron mondta el, majd a költő személyes vallomását hallhattuk a szülőföldről, éltető kapcsolatokról. A sorsdöntő. sorsfordító változások Somogybán történtek vele; itt lett költővé. (Éppen lapunk közölte első versét!) A szűkebb pátriához fűződő primér kapcsolat a tágabb haza szeretetét is eredményekönyvtárigazgató szavai ugyanis köteleznek, és elkísérnek bennünket a hétköznapokon. „Mai esténket azzal a reménnyel rendeztük meg, hogy ez a műsor és kiállítás is tovább növeli a Somogybán élő és itt született, de másutt tevékenykedő emberek és az újság kapcsolatát. Hogy minél idősebb lesz ez a sorozat, annál több somogyit, itt levő kincset vagy somogyi kötődést fedezzenek fel az újságírók, s azzal a reménnyel is, hogy ez a sorozat könyvalakban is megjelenik valamikor, több rangos kötet formájában, hogy az emlékező}c újra a kezükbe vehessék, hogy ifjúságunk, gyermekeink évek és évtizedek múlva ezúton is megismerhessék szülőföldjük, a somogyi emberek és tájak kincseit.” Leskő László Takács Tamara énekel ßrkagyii és Borisz Sztrugackij Az egyik nyílvessző Kira nyakát ütötte át, a másik a melléből állt ki. A férfi a karjára emelte, s az ágyra fektette. A lány nyöszörgőit, aztán elcsendesedett. — Kira ... De a lány nem válaszolt. A férfi kis ideig mellette állt, azután kézbe vette a kardjait, lassan lement a lépcsőn, és várta, hogy mikor törik be az ajtót... 34. — És aztan? — kérdezte Anita. Paska elfordította tekintetét, lehajolt, és a lába mellett levő szamóca után nyúlt. Anka várt Aztán... — mormolta. Senki sem tudja, mi volt azután. A rádióadót otthon hagyta, és amikor a ház kigyulladt, az őrjáratot végző léghajón rájöttek, hogy baj van, és nyomban Arkana r- ba indultak. Mindenesetre altatógáz-patronokat szórtak a városra... — Paska elhallgatott, s egymás után dobálta szájába a szamócát. — És? — kérdezte halkan Anka. — A palotába jutottak ... Ott meg is találták. — Hogyan ? — Hát. .. aludt. És körös-körül mindenki... feküdt. Egyesek aludtak, mások pedig... Don Rebát is megtalálták ... Magukkal vitték őt, vagyis Antant, a Bázisra szállították . .. Tudod, Anka, ö semmit sem meséL Anka falfehéren, szálegyenesen ült, és Paska feje fölött átnézett a kis ház előtti erdei rétre. — De mi lett a lánnyal? — kérdezte Anka. — Nem tudom, Pása — szólt Anka. — Talán nem is volt érdemes idejönnöm ? — Ugyan, mit beszélsz! Azt hiszem, nagyon megörül neked ... — Én pedig folyton úgy érzem, hogy ő valahol a bokrok között lapul, néz bennünket, és arra vár, hogy én elmenjek. Paska gúnyosan elmosolyodott. — Azt már nem. Anton nem volna képes a bokrok között üldögélni. Nem tudja, hogy itt vagy. Horgászik valahol, mint szokott. — És veled hogy fér meg? — Sehogy. Eltűr. De te más lapra tartozol... Hallgattak egy sort. — Anka — szólalt meg Paska. — Emlékszel az anizotrop útra ? Anka összeráncolta a homlokát. — Anizotrop. Ahol a „Behajtani tilos!” tábla lógott. Emlékszel, amikor mi hárman? ... — Emlékszem. Anton mondta, hogy anizotrop, — Anton akkor átment a A Somogy egy éve A kilencedik évfolyam Kulturális folyóirataink hagyománya, hogy év végi számukkal az évfolyam tartalomjegyzékét is kinyomtatják, közreadják olvasóiknak. A Somogy most megjelent év végi számával együtt kézbe vehettük mi is a megye kulturális folyóiratának hasznos jegyzékét a hat számban olvasottakról. Áttekintettem, mert — ha nem is olvasni valót, de — kiolvasni valót f öltétien tartalmaz. Többek között azt, hogy versekben gazdag a Somogy, a helyiek természetszerűen — amennyiben tehetségesek, fölkarolásuk pedig szükséges — helyet kapnak a .folyóiratban, ám szívesen küldenek a megye kulturális folyóiratába bárhonnan is. Nemcsak az elszármazottakban sikerült fölkeltem az érdeklődést, hanem másokban is. A tanulmányok kapcsán ugyanezt mondhatjuk el a So- mogyról. A Bartók-évfordu- ló különösen jó alkalomnak bizonyult, hogy megszólaljanak megyénk kulturális folyóiratának a hasábjain azok, akiknek volt mondanivalójuk a zenes zeirzöről. Olsvai Imre Bartók és Somogy kapcsolatát vizsgálta, felidézödött a folyóiratban Bartók kaposvári hangversenyének a története, Breuer János a zeneszerző pedagógiai tevékenységét méltatta. Föltétien ki kell emelni a Somogy 1981. évi számai kapcsán, hogy egy jelentős vállalkozással — a Somogyi alkotóműhelyek bemutatásával — megyénk szellemi életét mérlegre tevő, azt. serkentő sorozatot indított el. A múzeumról, a mezőgazdasági főiskoláról, a levéltárról, a könyvtárról olvashattunk eddig. A magyar lira szerves része a műfordítás, a Somogy Égtájak rovata ezt a hagyományt apolja. Itt mondjuk el: a Somogy ez évi utolsó számában érdekes esszét olvashatunk arról, hogy Lehet-e a magyar lírát híven fordítani? Domokos Mátyás az Európai Műfordítók Kollégiumában mondta el erről a véleményét. Magyarországon a műfordítást a múlt századi Shakespeare-for- ditók, Vörösmarty és Arany óta a „leghazafiasabb múhetedik száma fajnak” tekintik. „A nemzetnek tett szolgálatnak és ajándéknak.” Ám mi a helyzet a magyar líra idegen nyelvre való átültetésével, illetve . van-e hajlandóság más népekben arra, hogy megismerjék a magyar lírát? Tulajdonképpen sok nehézségbe ütközik az a költő, aki a magyar verset át szeretné ültetni a saját anyanyelvére — állapítja meg Domokos Mátyás. F.n- nek okai közt említi: a nyelvű, poetikai-technikai nehézséget, amely paradox módon a magyar nyelv és költészet lehetőségeinek szinte kimeríthetetlen gazdagságából ered. Tovább böngészve — most együtt a tartalomjegyzéket és a Somogy legújabb számát — megállapítható az is, hogy továbbra sem kielégítő a folyóiratban megjelent színházi, zenei és képzőművészeti témájú írások száma. Hihetetlennek tűnt például a Somogy mostani számát lapozva, hogy a IX. dunántúli tárlatról csupán Borsos Miklós plakettjének s egy levelének fotója, s néhány díjazott alkotása jelent meg Közeleg az év vége. az űj év. Együd Árpád újévi köszöntőt bemutatva foglalkozik a somogyi népköltéssel. „Űj esztendő, vígság- szerző,/ Most. kezd újulni,^ Üjulással, víg örömmel/ Most kezd hirdetni . ■ •/” Vikár Béla, Gönczi Ferenc »s más elődök kutatásainak eredményei után is sok meglepetést tartogat még a hagyományőrző nép a tudománnyal foglalkozók szamára. Az eddigi gyűjtések és tanulmányok jobbára Somogy világi arculatát, mutatták be, itt-ott villantva csak meg a népélet teljességéhez tartozó hitéleti, vallásos, művelődéstörténetileg is értékes kincseket — álla pit ja meg tanulmányában a szerző. Különösen értékes forrásanyagot is közöl Együd Árpád. A hajdani büssüi népszokásokról pedig Várkonyi Imre tollából olvashatunk. Karácsony és újév körül szívesen olvasgatunk régi mondókákat, énekeket, verseket. Hnrányi Barna Fotók Kodályról Négyszáz Kodályról készült fényképfelvételt adományozott Vámos László Balázs Béla-díjas fotóművész a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek. A felvételek a világtábla alatt, amikor pedig visszatért, elmondta, hogy ott állítólag egy felrobbantott hidat talált, meg egy fasiszta csontvázat géppuskához láncolva. — Nem emlékszem — mondta Anka, — No és aztán? — Most gyakran eszembe jut ez az út — folytatta Paska. — Mintha valami összefüggés volna... Az út anizotrop volt, akár a történelem. Visszafelé menni nem lehet, ö pedig mégis elindult. És egy odalánoolt csontvázba botlott. — Nem értelek. Mi köze ehhez az odaláncolt csontváznak? — Nem tudom — ismerte be Paska. — Csak úgy remiik. Anka így szólt? — Ne hagyd, hogy sokat gondolkozzon. Állandóan beszélj vele valamiről. Valami ostobaságról. Hogy vitatkozzon. Paska felsóhajtott. — Ezt magam i# tudom. De mit törődik ő az én oshírű zenetudós gazdag életpályájának 1960—1967. közötti szakaszának fontosabb történéseit örökítik meg. A gyűjteményből jövőre, a Ko- dály-centenárium évében rendez kiállítást az intézet. tobasá ga i mmal ? Ha 11 ga t j a egy ideig, elmosolyodik, s elmegy. Én pedig ott ülök... Eleinte észrevétlenül követtem, most azonban csak ülök és várok. Bezzeg, ha te ... Anka hirtelen felállt. Paska hátratekintett, és szintén felállt. Anka lélegzetvisszafojtva nézte a tisztáson közeledő Antont. Magas volt és széles, arca világos, nem fogta meg a nap. Semmi sem változott rajta, mindig kissé komor volt. A lány elébe indult. —1 Anka — szólt nyájasan Anton. — Anka, drága pajtásom... Feléje nyújtotta hatalmas kezét. A lány félénken közeledett hozzá, de nyomban vis6zahőkölt Anton ujjain piroslott valami... De nem vér volt, csupán a szamóca leve. Fordította: Gellert György SOMOGYI NÉPLAP Nehéz istennek lenni
