Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-09 / 288. szám

Sagéfy,

kedvezmény,

támogatás

Szakszervezeti munka a tabi Videotonban

„Segítenem, nekem is érdekem...”

Egy benzinkút története

A Videoton tabi gyáregységében a szakszervezeti bizalmiak együttes ülésen tárgyaltak arról, miként tevékenykedett, hogyan képviselte a dolgozók érdekeit, milyen eszközökkel segítette a termelést, a gazdálkodást a szakszervezeti munkahelyi bizottság. A testület elé került írásos beszámoló részletesen elemezte a választás óta végzett politikai munkát, a munkaverseny-moz- galom helyzetét, az üzemi demokrácia érvényesülését, a szociálpolitikát, a munkavédelmet, a tömegsporttal és az irányítótevékenységgel kapcsolatos eredményeket

Tabon a gyáregységnél a választások után nagy gondot fordítottak a szakszervezeti tisztségviselők — bizalmiak és főbizalmiak, valamint helyetteseik — továbbképzésére. Az első nagyobb feladat az volt az

1981. év, valamint a VL ötéves terv véieményezése után, hogy a kollektív szerződés összeállításához javaslatot készítettek, de hallatták szavukat az ötnapos munkahétre való áttérés programjának megvitatásakor is. Az aktivisták a korábbinál bátrabban mondtak véleményt, az üléseket rendszerint alkotó vita jellemezte. A munkahelyi demokrácia lehetőséget adott a helyi és a közügyekbe való beleszólásra, segítette a munka kibontakozását, növelte a dolgozók felelősség- tudatát, fokozta aktivitásukat Természetesen sokat kell még dolgozni azért hogy a helyes módszerek a gyakorlatban is minden színien megvalósuljanak.

Jelentős helyet kapott a munkahelyi bizottság beszámolójában a szociálpolitikai támogatás — abból kiindulva, hogy egyre fokozottabb szerepe van a béren kívüli, szociális juttatásoknak. Különösen ha ezeket a szociális helyzet figyelembe vételével úgy osztják eb hogy azok ösztönzőleg hassanak. A

rendelkezésre álló jóléti összeget — amely a múlt évben csaknem 150 ezer forint volt — főleg szociális, kulturális és sportcélokra használták föl. Ebben az évben megemelték a keretet, így valamennyi területre több pénz jutott. Tavaly 95 dolgozót részesítettek különféle segélyben, a nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül nevelők mintegy 70 ezer forint támogatást kaptak az iskolaév kezdetén. Az idén a tabi művelődési központ fenntartásához húsz, az NB Il-es bajnokságban szereplő röplabdacsapatnak negyvenezer forint támogatást adott a szakszervezet; jutott pénz kulturális rendezvényekre, tömeg- sportakciokra is.

Évek óta visszatérő gond, a gyáregységben — akár csak másutt — a SZOT-üdü- lőjegyek elosztása, mert főleg elő- és utószezonra szolnak. Tavaly az SZMT áltál biztosított üdülőjegyekből kettő el sem kelt. jármát pedig más vállalatnak adtak át, mert a gyáregységben még jutalomként sem kellett... Valamivel kedvezőbb a helyzet a vállalati üdülőjegyek elosztásánál — állapította meg a testület —, bár az sem igazodik mindig az igényekhez...

A dolgozók szociális helyzetének, életkörülményeinek javítását évek óta központi kérdésként kezelték a tabiaik. Arra törekedtek, hogy dolgozóik önálló lakásához (építés, vásárlás) a lehetőség szerint biztosítsák az összeget. A közelmúltban átadott 50 munkáslakás és öt OTP-s lakás vásárlásához hárommillió forint támogatást adtak. A családi- ház-építőknek szintén biztosítottak kamatmentes kölcsönt. Nyugdíjas dolgozóikról sem feledkeztek meg: őket juta lom ki rándulásra

vitték, valamint egyszeri segélyt kaptak,

K. J.

Egy benzinkút építése és üzembehelyezese tulajdonképpen hétköznapi esemény, csakhogy történetünk ben- zteikútja nem egyszerű üzemanyagkimérő hely. Pd- lis József négy község — Pogányszentpéter, Iharos, Iharosberóny és Inke — közös tanácsának vb-ütkára így beszél erről:

— Ha olaj kellett vagy benzin, akkor Csurgóra, Nagykanizsára vagy Nagybajomba mentek az iharos- berényiek meg a társközségekben lakók. Nem volt olcsó mulatság. A mi vidékünkön egyre több kerti- traktor van a gazdaságokban; s jó néhány motorkerékpár, autó. Az év elején a falugyűlések hatására egyre többször került szóba a tanácstagi csoportok ülésein, a tanácsüléseken, hogy benzinkutat kellene építeni Iha- rosberényben. Az igény jo- go6 volt, csakhogy a fejlesztési tervben nem szerepelt, így pénzünk sem volt az építésre. Szerencsére segítségre találtunk; a csurgói áfésznak volt két tízezer literes tartálya, s vállalták azt is, hogy megvásárolják a mérőszerkezeteket. Összefogtak a lakók, mindenki erejéhez mérten hozzátette a magáét.

Imrei Károly, a tanács munkatársa vaskos füzetet mutat.

— A legtöbben száz-két- szaz forintot ajánlottak föl, de volt, aki ötszáz forinttal segített a benzinkút elütésében.

Kisházi Józsefek a Kossuth utca 9-ből ötszáz forintot adtak.

— Miért?

— Nincs autónk, se ker- trinaktorvmk, mégis szívesen segítettünk. Két fiunk van, a nagyobbik katona, neki mór megvan a jogosítványa, a kisebbik meg éppen most szerezte meg. Talán tudunk

venni egy kocsit, s akkor nem kell fölösleges kilométereket megtenni, hogy tele legyen a tartály. Olajkályhával fűtünk, s eddig épp elég gondunk volt a fűtőolaj bes zer zésével.

Imrei Károly számításokat végez: ötszáz forint befektetés gyorsan megtérül. Három nagykanizsai vagy csurgói út ára. Ekként vélekedik Szakály Zoltán is a Rákóczi utca 55-ből. A karosszériajavító kisiparosnak ugyancsak érdeke volt, hogy mielőbb legyen benzinkút a faluban.

— Tűzveszélyes munkát végzek, ezért mindig arra kérem a megrendelőket, hogy kevés benzin legyen a tartályban, amikor idejönnek. A kocsit azonban javítás után ki kell próbálni. Eddig marmon kanná ban.

hoztam a benzint vagy elmentem Kanizsára tankolni, így sokkal kényelmesebb lesz, ezért is adtam ötszáz forintot.

A lakók a benzinkút költségének felét összeadták. A paptól a népfrontelnökig mindenki letette a néhány száz forintot, hogy mielőbb saját benzinkútja legyen Iharosberénynek. És lett! A termelőszövetkezetiek kiásták a tartályok helyét, lerakták a tartályokat, majd betemették a gödröket. Az áfész megvásárolta a mérő- szerkezeteket, s a héten már megkezdhették a próbaüzemet. Ángyán Imre, a csurgói , áfész elnöke méltán büszke az új szolgáltatásra, de büszkék az iharosberé- nyiek is. Tehetik, hisz sajátjuk a benzinkút, amely télen keverék üzemanyagot és háztartási tüzelőolajat árul. Nyáron az olaj helyett jobb minőségű benzint is kínálhatnak.

Egy falu összefogott, s összefogásával példát mutatott.

N. J.

Nagyszabású előkészületek

r

Uj szénbányát nyitnak

Érthetetlen

közömbösség

Balul sikerült értekezletek, szakmai tanácskozások után oknyomozó összegezésekben gyakran szerepel ez a megállapítás: alaposabb témaválasztás, körültekintőbb szervezés a kulcsa a sikeres összejöveteleknek. Az így „összehozott” rendezvényekben a szervezők és a résztvevők is megtalálják a számításukat, s ami a legfontosabb: a hallgató újat, hasznosíthatót kap, nem kell üres tarsollyal visszatérni a munkahelyére, nem elfecsérelt idő a munkából kiesett óra. Előfordul azonban, hogy a rendezők mindent megtesznek, s mégis nem egy esetben tapasztalható, hogy érdekes téma fém vonz annyi érdeklődőt, mint amennyit megérdemel.

A közelmúltban történt. Hálom, megyei hatáskörrel rendelkező testület — a Somogy megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Somogy megyei Szervezetének egyik szakbizottsága és a Magyar Agrártudományi Egyesület Somogy megyei Szervezete — ankétet és kiállítást rendezett a termálenergia-adottságokról, a

somogyi hasznosítási lehetőségekről és a problémákról. Noha a meghívókat hetekkel korábban szétküldték, a megyei esemény kezdési idejét az eredetinél jó félórával későbbre tették — a helyszínen, miután a várt hallgatóság csak nem akart egybegyűlni. Amikor aztán csak elkezdték, alig

'wattunk többen, mint húszán. Ha leszámító«» a három rendező szerv képviselőit, a hat előadót, a felügyeleti ezervek munkatársait, a témában értetett vállalatok, intézmények vezetőit meg a két újságírót, továbbá a Zalakarosról (!) érkezett érdeklődőket, aúg egy-két somogyi mezőgazdasági nagyüzem érdeklődött a rendezvény iránt.

Pedig jó volt a témaválasztás, idejében elment az értesítés, ismert — és a kérdést alaposan ismerő — szakemberek szóltak olyan kérdésekről, amilyenekről ilyen átfogóan, egymáshoz kapcsolódóan és gyakorlatiasan eddig még kevés szó esett. A szervezők nyilvánvaló arra gondoltak, hogy az érdekeltek — mert kivétel nélkül azokat hívták meg

— ezáltal könnyebben fölismerik saját feladataikat, s kérdéseikre a legilletékesebb szakemberektől kaphatnak választ. Az előadók fölkészültsége nem kifogásolható, és többről is szóltak volna

— csak hát nem voltak ott a rendezvényen azoknak a mezőgazdasági üzemeknek a képviselői, amelyek közvetlenül vagy közvetve érdekeltek — esetleg a jövőben válnak azzá — a termál- energia ésszerű hasznosításában és gyümölcsöztethet- nék az elhangzottakat.

Miért nem kíváncsiak többen erre a témára, a kínálkozó lehetőségekre? Érthetetlen a közömbösség. _ S talán nem is olyan sokára nagy árat kell majd érte fizetniük! _

Hagy teljesítményű WíÖtt- kagjépék vonultak föl a Dorog melletti Lencsehegy re, s tereprendezéssel, a szállítási útvonalak és az energia- rendszer kialakításával

megkezdték egy új szénbánya építését. A nagyszabású előkészületek után a jövő évben hozzálátnak a lejtősakna és az egész terület védelmét szolgáló vízakna mélyítéséhez. A Dorogi Szénbányák vállalati beruházásként, saját kivitelezésben és gyorsított ütemben építi az új bányát. Ez a márkus- hegyi, a nagyegyházi és a

mányi új aknaüzem után az eocénprograna negyedik bányája.

A Lencsehegy—2 nevű új bányát 17 millió tonna barnaszén kiaknázására mélyítik. A medence kutatása azonban még nem fejeződött be: további ötmillió tonna szénvagyonra számítanak

itt. Az új bánya a dorogi vállalat legkorszerűbb aknája lesz. Magas fokon gépesítik a szén jövesztését és a munkahelyek biztosítását.

Az első frontfejtésen 1985- ben kezdik meg a termelést.

Megkezdődött a karácsonyfa kitermelése a^ Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság feisötárkányi erdészetében is. Húszezer lucfenyőt vágnak ki a hidegkútvölgyi csemete- iteribél.

Eralerleiea «torséi

E

gy fiatalasszony üzemi balesetet szenvedett. Acs Sán- dornénak hívják, bemérő volt az EIVRT elektroncsőgyárában, Kaposváron. Robbanás következtében mindkét szeme súlyos károsodást szenvedett. A tragédia 1975- ben következett be. 1976. március 23-án az Országos Orvosszakértő Intézet I. fokú orvosi bizottsága a balesetből eredően 55—60 százalékos munkaképesség-csökkenést állapított meg. A gyár rehabilitációs bizottsága foglalkozott az üggyel. Három munkakört javasoltak a számára: közülük az orvosímoki feladatot választotta. Az igazgató elfogadta a munkaügy javaslatát. Emberséges cselekedet volt! S az asszony boldog, mert érezte, hogy továbbra is szükség van rá. 1981-ben azonban újabb papírt kapott: „Semmilyen egészségügyi jellegű munkakör ellátására nem alkalmas”.

Valaki valahol hibázott. Vagy most, vagy a rehabilitáció időpontjában. Ez nyilvánvaló volt számomra, azonban dokumentumok hiányában bizonyíthatatlan. Az események nyomába eredtem, ámbár a kifejezés nem éppen találó. Még most sem bizonyos, hogy mindent elmondhatok róluk. Kiváltképp nem a hosszan tartó vizsgálódás körülményeiről, doku- mentumrejtés módszereiről, a felelősségtologatás epizódjairól. Maradjunk a tényéknél. A két ellentétes megállapítás között ugyanis történt még egy és más. Ács Sándorné a rehabilitációt követően gyesen volt. Ma is tisztázatlan, mert nincs róla papír (vagy nem került elő), hogy a munkahely kötelézte-e a kétéves ápolónőképző elvégzésére vagy sem. Szerinte igen, a gyár illetékesei szerint saját kezdeményezése volt. Annyi bizonyos. hogy a munkahely írásos javaslata nélkül nem vették volna föl az iskolára. De fölvették. És tanult, iszonyúan nehéz körülmények között. Még gyesen volt, amikor elkezdte, s munka mellett folytatta, illetve fejezte be tanulmányait. Az egészségügyi szakiskolai bizonyítványán (60/1981. sz.) „jól megfelelt” bejegyzés szerepel. A munkahely megbecsülte erőfeszítését: fizetésemelést kapott. Az üzemorvosi rendelőben azonban nem volt és azóta sincs rend ...

1974 óta az/ötödik üzemorvos adja egymásnak a kilincset. Ki ezért, ki azért áll tovább. Rossz a légkör — hallottam a vezető főorvosasszonytól —, s az asszisztencia munkájával is baj van. ,,Dirigálnak, acsarkodnak a lányok, munkaköri leírásuk nem volt; egymás között is rossz a viszony, felületes a naplóvezetés. Ha nem lett volna baj a munkával, föl sem merül Ácsné problémája.” A gyár szinte harsog a mendemondáktól. Pletykákkal, feltételezésekkel, rágalmazásokkal, igaz és felnagyított esetekkel teleírhatnám e hasábokat. Nem ez a dolgom. Az viszont kétségtelen, hogy ezek miatt küldték újfent szemorvosi vizsgálatra a fiatalasszonyt. 1981. október 14-én kelt a már említett levél. „Ács Sándorné... »Semmilyen egészségügyi jellegű munkakör ellátására nem alkalmas« (ezt a megyei szakfőorvos adta)” — irta az üzemegészségügyi szakrendelés főorvosa a gyár igazgatójának. És így folytatta: „Sajnálattal kell megállapítanom, hogy helytelenül rehabilitálták az üzemi rendelőbe”. (Mindezt a kétéves ápolónőképző sikeres elvégzése után!) „Csökkentlátónak minősíthető, tehát ennek megfelelő munkakörbe kell rehabilitálni. Az üzemi rendelőben 65 százalékos látáscsökkenésével munkájáért felelősség nem vállalható.” (Az eredeti szak- véleményen 55—60 százalékot olvastunk. Ennyire megromlott volna a látása? Elképzelhető...) A levélen van egy kézírásos megjegyzés: ,.Véleményem szerint a feladatot három személy is elvégezheti”. (Jelenleg négyen vannak.) Felszólítás a „táncra”.

A

z igazgató helyében én sem tehettem volna mást. Ácsné munkakörét (406/26/1981. sz.) megszüntették. Három — más irányú — munkakört, később még többet ajánlottak föl számára. Ű azonban nem nyugodott bele. Mint a sértett, igaztalanul megbántott emberek, férjével együtt ők is túlzásokra ragadtatták magukat. Túl sok helyre futkostak panaszuk orvoslásáért ahhoz, hogy bizalmat élvezzenek és szavuk hitelét senki se kérdőjelezhesse meg. Küldözgették őket egyik hivatalból a másikba, de panaszukkal gyakran csak féligazságokat mondtak el. Meg bonyolultabba vált a helyzetük. Pedig — most már meggyőződéssel állíthatom — igaz ügyért harcoltak. Hiszem, hogy nem is eredménytelenül.

A gyár személyzeti és munkaügyi osztályától az igazgatói irodáig (nem is egyszer), az egészségügyi szakszervezettől a Társadalombiztosítási Igazgatóság vezető főorvosáig, az üzemegészségügy főorvosától a panaszosig — igazán nem tudnám felsorolni: hány emberrel váltottam szót. Ellentétes vélemények sorozatára bukkantam. Volt, aki az első és volt, aki a legutóbbi intézkedést, más a döntés lényegét vagy a döntést hozó személyt védte, holott senkit sem akartam bántani. Csupán rájönni az igazságra. Ezért tűnt fel és vált gyanússá egy mondat, amikor azt hallottam az üzemegészségügy főorvosától: „Fölfedtem a hibákat, egy év alatt semmi sem változott a munkában és a légkörben sem. Rendet kell tennem. (Ezzel egyetértek!) Ügy gondoltam, először Ácsnét kell kivonni és kellő helyre rehabilitálni, utána majd megnézzük, hogy voltaképpen ki a bajkeverő..." Arra gondoltam: nem lehetett volna előbb? A légkör fertőzése semmiképp sem függ össze a munkaképesség csökkenésével.

Ácsné — mint mondtam — nem nyugodott bele a döntésbe. Pécsre utazott a szemklinikára, ahol 1975 óta áll kezelés, illetve ellenőrzés alatt. A szakvélemény szerint a beteg állapota hat év óta semmit sem változott (tehát nem romlott!). .,Betegünk... látási képességeinek az elnyert beosztás — üzemi ápolónő — megfelel. Véleményünk szerint munkakörének megfelelő látásélességgel rendelkezik.” Ácsné bemutatta a szakvéleményt, de hiába. „Nem tartozunk Pécs hatáskörébe,, számunkra ez mit sem mond.” A gyárigazgató azonban gyanút fogott. Most már ő kért újabb — helyi — orvosi szakvizsgálatot a már épp eléggé meghurcolt asszony ügyében. .

Kérem, csodálkozzanak, ha van még csodálnivalójuk az olvasóknak. Ugyanazon megyei szakfőorvos szerint, aki állítólag (hiszen írásos véleménye nem került elő) korábban a „semmilyen jellegű egészségügyi munkakör ellátására nem alkalmas" véleményt adta és 65 százalékos (!) látáscsökke- nést állapított meg, Ácsné most „megint” alkalmas a rehabilitáció kapcsán elfoglalt munkakör betöltésére. A gyár igazgatója — akit az egész ügy vizsgálata kapcsán eredendően vétlennek tártottam — most kijelentette: valószínű, hogy a gazdasági, hatékonysági intézkedések során csökkenteni kell az üzemorvosi rendelő létszámát, de Ács Sándorné semmiképp sem mozdítható el! Ezt jelenlétemben közölte a munkaügyi osztály vezetőjével is.

K

ezdettől tudtam, hogy az orvosi szakvélemény „szent”, azaz ne ártsa bele magát senki más halandó. Ugyanígy abban sem foglalhatok- állást, hegy Ácsné — szakmai felkészültsége birtokában — milyen színvonalon, milyen szorgalommal és pontosan látja el a feladatát. De abban bizonyos vagyok: ha rosszul megy valahol a munka vagy elviselhetetlen a légkör, ott nem feltétlenül az egészségügyi alkalmasság kérdését kell szóvá tenni. Kiváltképp olyan esetben, ámikor emberségről árulkodik a rehabilitációs bizottság javaslata nyomán az igazgatói döntés, és embertelenségbe torkollik a meghurcoltatás.

Emiatt adtam azt a paradoxonnak látszó címet mai jegyzetemnek, hogy Embertelen emberség.

Béla