Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-24 / 301. szám
Kérdezni is tudni kell R tervezés nem reszortfeladat IN iVifclviORIAM Egy kislány könnyei A Dolgozók részvétele a vállalati tervezésben cim- íel védte meg kandidátusi rtekezését dr. Müller Laos. A Szakszervezetek So- nogy megyei Tanácsának titkára tanulmányában, há- ,im évig tartó kutatómun- •íjának eredményét összegezte. Az egyik opponens — dr. Bukta László — ezt : da: „társadalmi-gazdasági ejlődésünk olyan tartalékait segíti kiaknázni, amelyek em igényelnek erőnket leghaladó -pénzügyi ráfor- ításokat, másrészt az érinett témák hosszabb távon em nélkülözhetik a tudományos szintű megközelítést, a követendő fejlődési irányok vázolását’’. A másik bíráló, dr. Csath Magdolna így verekedett: „...a vállalaton belüli tervezési demokrácia összefügg a vállalati tervezés önállóságával._ ez pedig magának a vállalatnak az önállóságával...” TUPüSTTfllUTOK A- Az üzemi demokrácia kulcskérdés továbblépésünkben. A tervezés demokratizmusa része ennék. Miért éppen ezt vizsgálta? — 1072-ben kerültem a szakszervezeti mozgatómba. Előtte a Mechanikai Művek marcali gyáregységének voltain a főkönyvelője, s a tervezés nehézkességét, gondjait tapasztaltam. Sokszor bosszantott, hogy a velem együtt dolgozó vezetőknek, munkásoknak nem sok közük volt a tervezéshez. Sokat töprengtem, miként lehetne változtatni vagy legalább bebizonyítani: egészségtelen ez az állapot, amely — a vállalati belső mechanizmus miatt — nem hagyja kibontakozni az üzemi demokráciát. Akkor ezt a gyáregység problémájának tartottam. Amikor a szakszervezethez kerültem, kitágult a kép: ami Marcaliban van, az általános jelenség Somogybán. Később kiderült, hogy más megyék sem kivételek ez alól. 1975-ben írtam meg az egyetemi doktori értekezést; abban érzelmi oldalról, a marcali tapasztalatok összegezése alapján közelítettem meg a témát, s addig a javaslatig jutottam el, hogy ha fejleszteni kívánjuk az üzemi demokráciát, felül kell vizsgálni a vállalatok belső elszámolási rendszerét Az aspirantúrá- ra készülve sokan bátorítottak, hogy érdemes foglalkozni ezzel a témával. Két — Csecsem ógomdozó szerettem volna lenni, mire azonban az összes papírt elküldtem, már nem volt több hely a kollégiumban. Akkor javasolták, hogy jelentkezzem a boglár! (kertészeti szakmunkásképzőbe. Azóta rájöttem, jobb így. Nem bírtam volna elviselni azoknak a piciknek a riadt tekintetét. Láttam, hogy állják körbe az idegent, nyújtózkodva, kapaszkodva. — A gondozónő a gyermekvédőből itt, a kertészetben is fölkeresett időnként. Kötelességszerűen megkérdezte, hogy vagyok, meg hogy miben segíthet. Én mindig azt Válaszoltam jól, semmiben. Sohásem tudtam vele őszintén beszélni. Ügy éreztem, valójában nem kíváncsi rám, csak muszáj kijönnie. Egy látogatás sem tartott tíz percnél tovább. — Talán benned volt a hiba. — Tudom, tüskés vagyok, es bizalmatlan. Több rossz kérdés világos volt: az üzemi demokrácia nem- működhet jól a vállalati tervezés demokratizmusa nélkül, s a jó tervezésre nincs nagy esély demokratizmus hiányában. Ezért tartom azt — bár van, aki vitatkozik velem. —, hogy az üzemi demokrácia gyökerét a tervezésben kell keresni. A végrehajtásban nincs erre lehetőség. A tervezés tulajdonosi magatartás: fontos dolgokról kell dönteni, s a döntés nincs szoros kapcsolatban a napi munkával, a feladattal. A tervezés olyan tevékenység, amelyet csak a tulajdonos végezhet, s nem a végrehajtást irányító személy, az igazgató. / — Nemzetközi összehasonlításban hol tartunk a tervezés demokratizmusában? — Előbbre vagyunk, mint a környező országok. Ez azonban nem a demokratizmus lehetőségeinek kiaknázása miatt 'van így, hanem a gazdaságirányítási rendszernek köszönhető. Ismeretes, hogy 19(58 óta nálunk a központi utasítás helyett a vállalati önállóságra épül a tervezés. LEHETŐSÉGEK — Miért van mégis az, hogy a kormány biztosította vállalati önállóságot a gyárak, gyáregységek alig érzik? — Nincs egyetlen olyan vállalati vezető sem, iád azt állítja, hogy nem vezet demokratikusan. Sőt az ellenkezőjét tartják igaznak: azt, hogy többet engednek mega gyáregységnek, mint ameny- nyi önállósággal megbirkóznak. Módszerük azonban valójában a centralizáció felé mutat, főleg ha a gyár vagy gyáregység 200 kilométerre van a központtól. — Azonosak-e vagy ellentétesek a központ és a vidéki egység érdekes? — Vannak ellentétes érdekek is. Bizonyítja ezt, hogy mindig vita és harc volt a beruházási eszközök elosztásánál, a bérfejlesztésikor. Mindenki megvan győződve róla, hogy a központ kapja a legtöbb pénzt. Ugyanez vonatkozik a munkára is: a gyáregységek igyekeznek olyan feladatokat biztosítani maguknak, amelyekkel könnyebben megbirkóznak. Az 1968 előtti gazdaságirányítási rendszerben azt akarta mindegyik vállalat bebiemberrel találkoztam, mint jóval... Mindegy. Októberben betöltöttem a 18-at, az állami' gondozásom véget ért Utoljára még be kellett mennem a gyermekvédőbe mindenfélét aláírni. Búcsúzóul kaptam 500 forintot. — Sokat gondolok a testvéreimre. Nyolcán varrnak. A legkisebb öcsémről azt sem tudom, hol van. Valaki örökbe fogadta. A nővérem már férjhez ment a kisebbek nevelőszülőknél vannak. Néha meglátogatom őket. de inkább csak levelet írok. A nevelőszülők nem «ülnek, ha megyek ... — Nem szabad mindig ezen gondolkoznod ... — Néha megpróbálok felejteni. Bemegyek Kaposvárra, megnézek egy vidámabb filmet; olyankor néhány percre mindenről megfeledkezem. Utána annál rosszabb. Nyomaszt a tehetetlenségem. Érzem, hogy a testvéreim mennyire rászorulnának a segítségre és képtelen vagyok értük bárdit is tenni. Féltem őket. — Állami gondozottak >!can jöttünk dolgozni ide, a La tinea Tsz-be. Már zonyítani az államnak, hogy nem kepes sokkal többre, mint korábban. Ez a rossz gyakorlat esetenként él még a vállalati belső kapcsolatokban. Ma már általános a vélemény, hogy nincs minden rendben a vállalati szervezeteken belül: némelyik túl nagy, túlméretezett. A koncentráció és a centralizáció nagy szervezeteket hozott létre, s ezek rugalmassága nem felel meg a • követelményeknek. Szerencsére az utóbbi években sokat változott a helyzet: differenciáltabbá vált a gondolkodásmód a vállalatok szervezetének megítélését illetően. MÓDSZEREK — Tartja magát az a nézet, hogy a munkások nem tudnak, nem is kívánnak beleszólni az egész vállalatot, a gyáregységet érintő kérdésekbe. — Én is találkoztam ilyen véleményekkel. Van néhány olyan álláspont, amely ellen nehéz harcolni. Az egyik ilyen a laikusok és a szakemberek ellentéte. Azt mondják: a tervezés tudomány, amely jelenlegi gazdasági körülményeink között nemi ..jóstehetséget” is igényel. Nincs olyan munkás, aki felelősséggel tud szólni az egész vállalatot érintő témákról. Az én véleményem az, hogy téma és embere válogatja. Vannak a tervezésben is olyan alapvető kérdések, amelyeket nem lehet a munkások nélkül eldönteni. Ilyen például az elosztás. Ez tulajdonosi jog és olyan kérdés, amihez nem kell speciális szakképzettség. Az emberek tudnak is, akarnak is véleményt mondani róla. Azt is vallom, hogy szigorú szakkérdésekben is van véleményük a dolgozóknak, állást is foglalnak, csak a kérdezés módszerét kell megtalálni. Azt ugyanis nem tartom módszernek, hogy az igazgató elmondja elképzelését és megkéri a dolgozókat: szóljanak hozzá. Másként alakul a helyzet, ha a tervezésben is munkatársnak tekintik őket. Az aspi- rantúra idején módszereket is kutattam. A Taurus Gumiipari Vállalatnál például úgy terveztek, hogy a munka megkezdése előtt levelet írtak a törzsgárdatagoknak; ebben részletezték a vállalati gondokat és javaslatot kértek a megoldásukhoz. Nem válaszolt mindenki, s a csak hárma« vagyunk; a többiek nem tudtak megkapaszkodni ... — Neked sikerült? — Túri sok lányt láttam bajba kerülni, elkallódni. Tűi sok taszító rossz példát. Nem tudom, hogy kéne élnem, csak azt, hogy hogyan nem szabad. A jövőről nincs elképzelésem. Egyszerűen; dolgozom, fenntartom magam. — Nem hiszem el, hogy nincs terved vagy legalább vágyad. — Három gyereket szeretnék ... — Nyilván egy férjet is. aki nem iszik. — Nem baj, ha iszik egy kicsit, csak rendes ember legyen; aki a családjáért él és ne olyan mint az apám volt. — Tizenkét évesen kerültem először intézetbe. Mostanában sokan kérdeznek, milyen volt .az intézeti élet. Jobb is meg rosszabb is. mint amilyennek a Vasárnapi szülők című filmben mutatták. A legrosszabb az benne, hogy elvad alt kis bűnözipalán lkat zárnak össze olyan gyerekekkel, válaszok egy részében is csak általánosságok voltak, de a másii: része megfontolásra, gondolkodásra érdemes javaslatokat tartalmazott. E módszer révén kialakult egy névsor á vállalatnál : azoké az embereké, akiknek a véleményét döntés előtt érdemes meghallgatni. SZÜKSÉGSZERŰSÉG — A tervezés demokratizmusának növelésében van egy másik kihasználatlan tartalék is: a vállalati értelmiség. Azoknak a műszakiaknak és közgazdászoknak a véleményére is szükség van, akik nem a tervezésben dolgoznak. Egy gyár- táselőkészítésben dolgozó mérnöknek is van mondanivalója a tervezők számára, de nincs lehetősége, mert a tervezés reszortfeladattá vált. — Mi a tapasztalata a különböző tervjavaslatokról, amelyeket a dolgozók elé terjesztenek elfogadásra? — Sokszor lehet találkozni „divatszempontokkal” is: vannak gazdasági, sőt vállalati szakszervezeti vezetők, akik azt mondják, hogy náluk alternatívák között választanak a dolgozók. Jól hangzik ez, de ha közelebbről megvizsgáljuk a javaslatokat, kiderül: semmi közük a demokratizmushoz. Az alternatívák úgy hasonlítanak egymáshoz, mint a tojások vagy a több variáció közül csak az egyik a jó, a többi ál javaslat. Tapasztaltam azt is, hogy a gazdasági folyamatok tervezése mellett nem foglalkoznak a vállalatok elég intenzíven a társadalmi folyamatok tervezésével: kevés gondot fordítanak a kulturális területre, a szociális létesítmények tervszerű fejlesztésére, az életmód - változás tervezésére. Olyan területek ezek, amelyekről van véleményük a dolgozóknak. E folyamatokat befolyásolni csak előrejelzéssel, a jövő tudatos alakításával lehet. A vállalat nemcsak gazdasági egység, hanem politikai, szociális egység is, amely egyre nagyobb részt vállal az emberek kulturális igényeinek kielégítéséből, ‘ szakmai fejlődésük biztosításából, Az a vállalat jár jól, amelyik erre nagy gondot fordít. A befektetés a munka hatékonyságában térül meg. átok egyszerűen csak felnőni szeretnének. Az minden állami gondozott gyereken közős, hogy utálja a szánakozást. — Itt a Petőfi brigádba kerültem. Befogadtak, rendesek hozzám. _Az egyik brigádtársam hívott, hogy menjek hozzájuk lakni. Idősebb, gyermektelen házaspár; náluk vagyok. Jók hozzám, családtagként kezelnek. — A munkáddal elégedettek a kertészetben? — Nem tudom. Most virágkötő-tanfolyamra akarnak küldeni. Igyekszem helytállni. — Mennyi a fizetésed? — Háromezer körül. Kijövök belőle, sőt már próbálok félretenni is. — Mire? — Mire is? Itt állok ..a nagybetűs élet" küszöbén, és nincs egyebem, mint a ruha. amit hordok. Előbb- utóbb lakásra is gondolnom kell. 1 — Fenyőfát nem állítok. Minek? Attól úgysem lesz jobb. Nem szeretem a karácsonyt. Pedig gyerekkoromban mindig nagy fánk volt! Nézem a megsárgult fényképet: szőke, alig több mint tizenöt éves kislányt ábrázol. Ott állt a dermesztő hidegben a jugoszláviai Koto- riba vasútállomásán... Arcán csoroglak a könnyek es —5 emlékszem — fájdalmasan föl-íölzokogott. Nem a hideg, a mardosó szél, hanem tragikusan alakuló élete, reménytelen helyzete, bizonytalan jövője miatt. Ennek lassan már negyedszázada. Vannak dolgok az ember életében, amit soha nem tud elfelejteni. Ezzel a találkozással így vagyok. 1957 elején történt, amikor magyarok tíz- és tízezrei vágtak neki a világnak. Voltak közöttük olyanok, akiket nem sajnáltunk, mert itthon az ellenforradalom irányítói, a fegyveres terrorakciók résztvevői voltak. És voltak köztük szép számmal, akiket megszédítettek a Szabad Európa rádió lélekkufárai korlátlan lehetőségekről, tej jel-mézzel folyó Kánaánról szóló ígérgetéseikkel... Sz. Margit Katymáron élt. S hogv miként került onnan Jugoszláviába, így mondta el: — Anyám elvált, majd másodszor is férjhez, ment. Nevelőapám nála jóval fiatalabb volt, s hamar tarthatatlanná vált otthon a helyzetem; ajánlatokat tett, üldözött a szerelmével. Egyszóval: nem bírtam, tovább. — Mit szólt ehhez az édesanyja? — Még engem vont felelősségre, mert szerinte én adtam álltaimat a közeledésre. Karácsony táján közElőször gyertyát gyújtottunk, aztán mikor leégett, fölraktuk a színes égőket. Mindig olyan szépen indult, de azután apám berúgott, és minden elromlott. A legszebb karácsonyaimat Degen töltöttem, az intézetben. Műsort adtunk, énekeltünk, volt játék . . . Most megpróbálok elmenni a húgomhoz. Estére nem maradok ott, de az ajándékot elviszem. — Miket vettél? — Két húgomnak pulóvert, anyámnak balonkabá- tot, a nővéremnek kézimunkákat ... Én is mindig ruhafélét kaptam ajándékba. Régről maradt és új szorongások. Soha nem ízlelt örömök üressége. Bizalmatlanság és bizonytalanság, zárkózottság, és tüskék. Erzsiben volt annyi emberi érték és tartás, hogy 18 évesen ezzel a lelki örökséggel is kikerülje a buktatókat s elinduljon saját útján. Lépései meg tétovák, a célja sem határozott. Amit ma tudhatunk róla, hogy felnőtt életének második hónapjában becsületesen dolgozik, és az eddigieknél valami jobbat akar. Bíró Ferenc ségünkben is minden fölborúit. A ' rádió állandóan szólt. sok fiatal társam mondta el, milyen jó lenne eljutni Nyugatra, ahol sokkal nagyobb lehetőség kínálkozik a karrierre. Mondtam anyámnak, hogy megyek . . . Ö csak a vállát vonogatta: nagylány vagy már, boldogulj egyedül. Ezekután maradhattam egy percig is? Ügy láttam, örül, hogy megszabadul a kényelmetlen helyzettől. Négyen vágtunk neki az útnak 1956 de cemberében, épp akkor, amikor sok katymári lakásban már gyülekeztek a földíszített karácsonyfák alatt... — Beszélt valamilyen nyelvet? — Néhány szót oroszul. Amit az iskolában tanultam. Nem tudtam mosolyogni nyerekes naivsagan, hogy néhány szavas orosztudásával kívánt boldogulni _ a világban. Szakmája nincs, mi lesz vele, hová kallódik majd ? Néztem őt, es az állomáson felsorakozott többi magyart. Idősebbeket, fiatalabbakat, akik azért jöttek a közeli menekülttáborokból Kotoriba, hogy meghallgassák ‘a magyar hazatelepítési bizottság tagjainak javaslatait, tanácsait. Néhány hét telt csak el a határ átlépésé óla, es a táborokban rádöbbentek: az ígéretek meg a valóság között óriási ellentét • van. S gondolkodtak azon. ’hogy elhamarkodott lépésüket jó- vátegyék ... Vege volt a beszélgetésnek. Benn állt a Murake- resztúrra induló, a hazatérőket szállító szerelvény. Kilencvenegyen foglaltak -helyet rajta. ’ Fölszállt a ha- zatelepítési bizottság is, az állomás azonban nem ürült ki. Sokan maradtak, akik még nem hittek vagy akiket otthon nem várt senki. Ott állt közöttük Sz. Margit is. Vívódott, arcán végigcsorog- tak a könnyek. Azért jött Kotoriba, hogy hazatérjen, de még egyszer átgondolta, mi várja otthon, mit remélhet anyjától, - nevelőapjától. Üjra végigélem a történteket. Látom a hó borította határállomást, a hidegben topogó embereket, s köztük Sz. Margitot. Látom, amint Murakeresztúron hamarosan gépkocsira szállnak a hazatérők — hogy néhány óra múlva családjaik, szeretteik körében legyenek. Merre, hol élhet Sz. Margit? Miként alakult az élete? Nem tudom. Vajon hogyan gondol a hazájára, a barátaira, szülőfalujára. Katymárra? S anyja hogyan készül a mostani karácsonyra? Eszébe jut-e a lánya, aki negyedszázada azért vágott neki a világnak, hogv meneküljön a rideg ottho környezettől. Szálai László Dr. K. I. SZORONGÁSOK \
