Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-20 / 298. szám

t JJcr * fata# te®st sem m a régi — mondják. •'* Ki tudja? Éjiéi el­múlt. A nagy ponyvasátor alatt tetőfokra hág a hangu­lat. A zenekar — „nem ci­gánybanda már ez, hanem igazi dzsessz; ez kell a fia­taloknak”— tust húz. Föl- , to ben a ponyva oldala, az ifjú asszony jön, pettyes kendőben. Vőfély kíséri, verses mondókával kínálja a táncra. Mindenkit megelőz­ve zománcozott lábasba dob­ja ötszázasát. Mércét szabva vagy csak a rezet kivág\'a? Egyre megy. (... a vőfény a nászna­gyoktól kikérte a menyasz- szonyt. Fordult vele egyet- kettőt, majd elkiáltotta ma­gát: Eladó a menyasszony —— Bogdán István: Régi magyar mu­latságok, Magve­tő 1978.) A zenekar gwons csárdásba csap. A szaxofon botla­dozva próbálko­zik a gitár dalla­mát követni. Bortól ázott ' hangszálak segí­tik a hangos „dzsesszbamdát”. — Eladó a menyasszony! — kurjantja valaki. Üjabb százasok, ötszázasok hulla­nak a tálba. Az ifiasszony széles jókedvet mutatva lop­va a tálat lesi, telik-e. Van, aki kétszer is táncra kap, mások csak a notázásig jut­nak. Asztalszomszédom — télig városi (gyárban segéd­munkás), inkább falusi (ház­tájit kapál, disznót hizlal) — nem mozdul a táncra. „Ré­gi, ósdi szokás, hát csak csinálják. Én ugyan nem adok erre a formára — mondja, talán viselkedését magyarázandó —; van ben­ne valami koldulás féle. Bár erre még divatozik, de job­bára csak azért, hogy a ki­adás egy része megtérüljön. Ez, a régi szokás szerint úgy vöt’, hogy no, kinek meny­nyit érne a menyasszony. Olyan kíváncsiságféle, osz- tán az újdonsült férjnek kellett az egészet überojni, mármint, hogy neki éri a legtöbbet. Megvettem a nászajándékot, a porszívót, és jónapot. Hát ezért ülök; kivárom amíg vége, akkor forgatom meg az asszonykát csak magáért a táncért”. Nem nyíl* rá mólja, mert a fiatalok autóra kaptáik, s átmentek a szomszédos fa­luba a lányos háznál levő vigalomba, hogy ott se ma­radjanak le eerormről. A zománcozott tél hajnalra negyvenhánomeaer forintot ért. ..Lazítani, próbálj meg ía-» zítam” — ásítja a dróttal nyakba erősített mikrofonba a tangóhaimórwka kezelője. Láthatóan szusszanna már, de a násznép hangulata nem csökkent az igencsak föl- hangosíiott unszolásra sem. Hol van már a szokásos ci­gány banda? Dob, szakszo­fon, gitár, tangóharmónika adja a ritmust, noha a hangnem egyre ritkábban találkozik. Ki figyel oda? zenekarvezető — öt­venesnek saccoiom több hangszeren is próbálkozik. Időnként he­gedűre cseréli a harmoni­kát. Megállás nélkül csap­nak át egyik nótából a má­sikba. Már-már megsajnálom őket» rájuk férne a pihenés. Délután még pluszakban voltak — egyenesen a gyár­ból hozta őket a fogadott autó. Amolyan alkalmi tár­sulás a fizetés kiegészítésé­re, mert hallhatóan nem a zene imádata tartja őket össze. Ahogy végignéznek a sokadalmon, pengethetnek, de addig... A háromezer forintos tíiszteletdijért meg kell raenvette) — minderád- nek Mar a Léna vem soron (Isfe óvja az Omega együt­test!). A gitáros szemeit pi­hentetve énekel, énekel... Az egészből őt már aligha érdekli valami. A dobos — úgy érzi, ritmusban van — tekintetével egy harminc év körüli asszonykát fal, aki asztaira borult férjét vi­gyázza nem nagy buzgalom­mal. Végié szünet. Van, aki le­ül, mások meg éppen föl- állnak. Még látom, amint a sátor ponyvája egyet lebben a dobos mögött. Hajnali három ó^a. A vi­gadótok között futótűzként terjed a hír; itt az Elnök! Akárha féket húztak volna Látó János Lagzi-maradéholi A (Bodri Ferenc rajza) be egy gyorsvonata szerelvé­nyen, úgy lassul a forgatag. Némi zavar támad hely ügyében, meid az ülésrend már légen fölborult. Többen kínálják egyszerre az érkel zőt és háznépét. Űj teríték, régi bor is kerül. A téesz elnöke körbe- tekint, mosolyog; ez mindenkit meg­nyugtat. Lassan ismét ere­deti kerékvágásba zökken minden, de azért... Lányá­ért; asszonyáért sonte sor­ban állnak. Meg kell for­gatni az éhlökné asszonyt, panasz ne legyen. Azok meg pen derülnek is, ahogy illik. Hajnali fél négykor, nem tudni honnan, pezsgő is kerül „Megmondom őszintén — fogad bizalmába —, nem volt kedvem az egész mai naphoz, mert estére szín­házbérletem van. De ne­kem ne mondják, hogy fel­vágós vagyok. Végiglátogat­tam mind a három lagzit”. Ennyi volt hirtelenjében, aHová el kellett mennie. El is ment, mert ő nem olyan. Hiába no, a falusi ember nagyon érzékeny. A kapu előtt a parancs­noki GAZ. A sofőr ülése mögé egy üveg bort dug az ifjú férj. Mindenki megtet­te a magáét. A „lasők” — így mondják a bámészt — a kerítésen át nézik a vigadalmat. Van, aki följebb húzódik, az ismeret­len ismerőst várva, aki ta­lán beinvitálja. Fontos sze­mélyiségek ők: tőlük is függ a háziak hírneve. Mert ha egy leső másnap csak le­gyint, oda a tor tekintélye. Jól tudja ezt a ház népe is, mert hárman indulnak a ke­rítésen túlra. megrakva mindenből egy kicsivel. Bor, oá&nfca..«: «né* porcelán- tálban raégaleves is. Az el­ismerő bólintás, csettintés nyugtatódag hat; nagy baj már nem lehet. Bent a sátor aílatt áll a bál. Pedrett bajszú, jól sza­bott öltönyös férfi inti ácsi­ra a zenekart, ötszázast dob elébük a porba, hogy azt húzzák, hogy... A Gyula — így mondták —, jónevű ügy­véd egy kis városban. Szü­lei meghívott vendégek, ve­lük jött. bér valamikor ő is itt szaladgált klottgatvában a libák után. De azóta „vá­rosi ember’ lett. A zenészek belegabalyodnak a melódiá­ba. Gyulát, az úriembert hárman fékezik abban, hogy szétzúzza az alkalmi zene­kant berendezé­sével együtt. Azok próbálnak vidám abrázatot vágni — nem nagy ered - ménnyel. A megfékezés* ak­ció is félsikerrel zárul, mert Gyula azért földhöz vág egy üveg bont. aztán maga dú- dolta csárdásba csap. A többiek megkönnyeb­bülve veszik föl a nóta fo­nalát. A „szólótáncos” öt­százast ragaszt saját homlo­kára .., Hajnali hatkor már csak a kitartóbbak állják. Alig né- hányan. Hol van már a teg­napi elegancia? A zenészek — mentik a menthetőt (?) —, demizsonba töltik a ma­radék bor egy részét, a tor­tái reklámszatyor nyeli el. Jut is, marad is. A valami­kor fehér asztalterítőt — ti­zenhat lepedő kellett, hogy mindenki elé jusson — vö­rös borim“.>k, íe.dőrc vagy félig k.'ivott poharak, torta, rántott hús maradékai te­szik jellegzetessé. A hosszú asztal végén tőiétresathetet- lenül szundít valaki. A vő­fély, szolgálata elmúltával, a szilvapálinkával barátkozik, csak úgy az üvegből. A ke­rítésnél hárman dicsérik az ifjú pár szépségét. Egy hevenyészett leltár, miszerint felhasználva:, 1 da­rab nagyméretű ponyvasá­tor, 16 darab lepedő (asz­talterítő gyanánt), 100 liter bor (Hegyaljai fehér), 40 li­ter pálinka (kisüsti), 40 kiló kenyér (házi sütés), 43 Déle torta, sütemény, kalács, 1 darab sertés (220 kiló súly­ban), 30 darab tyúk, illetve csirke, 120 darab boros po­hár (ebből megmaradt né­hány). 86 darab meghívott vendég (ebből is maradt né­hány talpon). ■él hét körül már csak egyedi# ülök a sá­tor alatt. Töltök a savas borból. Megkésve — vagy éppen korán — az utolsó résztvevő érkezik a hátsó bejáraton. Megáll, kö­rülnéz, peckesen végigsétál a táncplacc közepén, aztán egy félig evett tortaszeletre bámul, ö a leltár egyik té­telének harmincegyedik da­rabja. Akt. Grigor Grigorov (bolgár) szobra. Göbölös Sándor Hagyaték Az út végén lerakni csöndben a terheket, s átadni másnak: „Vigyétek tovább ti, ifjak és erősek, és hódítsátok meg a végtelent!” Halottak kezét fogják az élők, végenincs tánc ez, meg Aem szakadhat, ha csak az ember el nem aljasul! Ki általunk fogant, s kilép majd a fényre Örök örömre szülessen végre, ne halljon harci zajt! Hagyatékunk a tegnap: kinek útja véget ért, de a kör újra összezár, s a múló időben a jelen gyorsan siet tovább — jót is, rosszat is hagyva örökül. Belőlünk bomlik ki a holnap virága, összefogunk múlt és jövő évezredeket; batyuinkból a jót vigyétek tovább, ti emberarcú modern istenek. Art Buchwald AZ UJ VESZÉLY F Az országra leselkedő leg­újabb veszélyt — ha jól ér­tem az „erkölcsös többséget” és a tv-prédikátorokat — nem a kommunisták vagy a velük szimpatizálók jelentik, hanem az elvilágiasult, a „szekularizált humanisták”. Ezek az elvilágiasodott humanisták végeznek agy­mosást a gyermekeinken a fejlődéselméletről, a szexről, a fajok közötti kapcsolatok­ról szóló, mocskos szavú könyvekkel. Ezeket a nézeteket ki kell sepernünk a könyvekből, az iskolákból és a könyvtárak- bőL A könyvek cenzorai munkához is láttak, megin­dult az erkölcsi keresztes- hadjárat és a hajtóvadászat a szekularizált humanisták ellen. A könyvégelők közeli is­merőseim, ezért elhatároz­tam, mielőbb csatlakozom kampányukhoz. Csupán az a problémám, hogy a MacCarthy-korszak vörös boszorkányüldözésé­vel ellentétben most fogal­mam sincs róla, miről is­merhetők föl az elvilágiaso­dott humanisták. Könnyű volt az ötvenes években valakit komcsinak vagy szimpatizánsnak nevez­ni, hiszen állandóan Daily Worker! szorongatott a hóna alatt, és nem sokat bajmoló- dott a cipőfényesítéssel. So­sem volt egy jó szava Mac- Carthy szenátorról vagy Roy Cohnról, és az ötödik paran­csolatot emlegette, ha meg­idézték az Amerikaellenes Tevékenységeket Vizsgáló Bizottság elé. Szóval, kony­ájáén kideríthető volt, járt-e valaha a többszáz szervezet­nek akárcsak a környékén is, amelyeket a kormány fölvett az erőszakos fölfor­gató tevékenységgel vádolt szervezetek listájára. Egy elvilágiasodott huma­nista azonban egészen más tészta. Honnan tudhatnám meg valakiről például, hogy egészen értelmesnek tartja a Darwin-elméletet, ha ezt nyíltan nem vallja be. És az elvilágiasodott hu­manisták nem egyen letesdn/.- nek. Nincsenek sejtjeik, ahol összeesküsznek Amerika el­len, és nem folytatnak val­lásellenes propagandát. Leg­többjük egyedül dolgozik, történelmi kutatásokat vé­gez, könyveket és regénye­ket ír, megmagyarázza, ho­gyan születnek a bébik. Az­zal fertőzik a gyerekek tu­datát, hogy elmondják ne­kik, milyen a világ, de azt ritkán, hogv egy elvilágiaso­dott humanista szerint mi­lyennek kellene lennie. Szerintem a szekularizált humanistákat az teszi na­gyon veszélyessé, hogy ponto­san olyanok, mint önök vagy Tor mai László A szendvicsember Pata Klee. 11321) Vim Ottó nem tudta, hogy a Fővárosi Tanács illetékesei úgy döntöttek: Budapest száz különböző pontján hir­detőtáblákat helyeznek el, s az emberek csak ezekre ra­gaszthatják a hirdetéseiket, Vim Ottó egy hirdetöoszlop mellett álldogált, s a meny­asszonyát várta. Hamarosan meg is jelent a hirdetőoszlopnál özvegy Két- krajcár Vilmosné, hetven­nyolc éves rövidlátó, aki előbb tudott a rendeletről, mint a Fővárosi Tanács. — Bocsánat. Szabad? — kérdezte Vim Ottót. — Már foglalt vagyok — hebegte Vim. — Áh, van még itt hely! — mondta özvegy Kétkraj- cárné, és az oszlop helyett Ottó melléreb ragasztotta a kövciftező hirdetést: „Eltűnt Brune von Zeppe­lin kétéves kan kanári. Ké­rem a becsületes megtalálót, hogy a Trapacska Lőrinc ut­ca hétben vagy a legközeleb­bi szervnél adja át!” A dioptriás néni után egy középkorú férfi állt meg Vim Ottó előtt. Elolvasta a hirdetést, aztan rajzszöggel az alábbi cetlit szúrta Vim Ottó fülébe: „Eltűnt Trapéz Dénesné, a feleségem. Kérem a becsüle­tes megtalálót, hogy nagy jutalom ellenében tartsa meg!” Majd egy öregember jött a múlt rendszerből, és lera­gasztotta Vim Ottó lapocká­ját: „Mindenféle állat sétálta­tó sát vállalom. Munkakez­dés és kutyapisiltetés ennél a hirdetőoszlopnál. Marhák kíméljenek!" Vim Ottó ezt nem tudta elolvasni, de azért már fe­szengeni kezdett. Igaz, a sa­ját menyasszonyáért a leg­több férfi mindent megtesz. A máséért is. Ezért egy sörillatú férfi bekente halenyvvel Vim Ot­tó fejét. Utána versikét is mellékelt Ottó orrára: „Ha a parkettája hörög, én azonnal jövök. Ha a plafonja lecsüng, mi máris megyünk! Álmos Falradirozó és társa” Nem sokkal később Vim Ottó térdkalácsa is betelt: „Ne fojtsa meg hűtlen diszkrécióval kedvesét; mi dolgozunk! Mid néni Magándetektív-ügynökség”. Amikor Vim Ottónak már csak a nyakkendője lógott ki a hirdetések közül, egy sá­padt fiatalember is rátette: „Biológiakorrepetálást ágy- rajárásért vállalok. Pályakezdő kórboncnok Köztemető 6.” Végül megjött Vim Ottó menyasszonya. Nézte a hir­detéseket, s azt mondta ne­kik: — Alig késtem másfél órát! — Nem baj, drága; fő, hogy itt vagy — mondták a hirdetések. Csakhogy Hegyező Piroska, leendő Vim Ottóné, még so­hasem kezdett viszonyt hir­detőoszloppal. Ezért elővett egy cetlit és rágógumival Ottóra ragasztotta: „Piroska várja a farkast a nagymamánál! Nagy Erdő utca 3., 1V/S., 5 csengetés”. A hirdetésre először egy negyventagú férfikórus je­lentkezett. Vim Ottó pedig azóta is ott áll a lakosság szolgála Iában — teleragasztva. én. Némelyikük akár a leg­jobb barátjuk is lehet, és még csak nem ás sejtik ró­la, hogy humanista. Meglá­togatja önöket, játszik. • a gyerekeikkel, eszik az éte­lükből, önökkel együtt még meccset is néz a tévében, és soha nem tudják róla, hogy olvasta a Szép ú.i világot és a Huckleberry Finnt. Persze, akad köztük, aki kérkedik a humanizmussal, s azzal henceg, hogy helyes­li az abortuszt, és ellenzi, hogy az állami iskolákban imádkozzanak Őket rövid úton kidobhatják a laká­sukból. Egyébként minden szeku­larizált humanistára, aki fundamentalistának vallja magát, legalább tíz másik jut. a.ki ugyancsak funda- meiáalistának adja ki ma­gát. ám közben az amerikai család szétzüllesztésén mes­terkedik. Semmi sincs többé bizton­ságban, ha a kongresszus tagjaiból alakult Antiszekü- larizációs Humanista Bizott­ság nem irtja ki mindennek a gyökereit is. Tanúkat keli kihallgatni, akiket kötelez­zenek a többi, ismeretségi körükbe tartozó elvilágiaso­dott humanista megnevezé­sére. A könyvtárosoknak és a tanároknak felelniük kell a polcaikon található könyve­kért. A kiadok legyenek fe­lelősek mindazért, amit ki­nyomtatnak. Az írókat bün­tessék az írásaikért! Az elvilágiasodott huma­nisták tudomására kell hoz­ni, hogy szint kell vallaniuk az első parancsolatról Vissza kell térniük azok­hoz a régi erkölcsi értékek­hez, amel.yek naggyá tették ezt az országot. Még akkor is. ha kő kövön nem marad. Először is el kell égetnünk a könyveket, és ha ez nem elég — az embereket is meg kell égetni. (Fordította: Homoródt József) Kalapos kislány. Ottó Madersohn festménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom