Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-01 / 257. szám

A z «lapozás olyan, minit valami 100—150 évvel ezelőtti ünnep. Még a „történelmi nagycsa- ládok” idejéből. A második hétvége, hogy együtt va­gyunk: sógorok, szomszédok, munkatársak; a „tisztes” József Attila, a „négysze­res” Vegyes ciklus szocialis­ta brigád. A hajnal palin- kaivással kezdődik, az asz- szonyok a Rákóczi-indulóra kelnek, s nyomban a főzés­hez látnak. Bo reggeli 8 körül: tisztított főtt krumpli cseréptálon, porcelántálon császárszalonna és tavalyi kolbász. Sonkaszelet sütve és nyersen. Üjhagyma, re­tek, főtt tojás. A demázson — bár megál­lás nélkül jár körbe-körbe — ebtől kezdve nem ürül­het ki. Az alapozás: lakodalom. Ha a „mester” időnként : 1 is ugrik motorkerékpár- in a körmünkre nézni: rajz érint haladunk-e — ilyen­kor, kanálcsörgésre elolda- log. Csak a „szűk család­tagok” maradunk. A tégla- stószra bontásdeszka kerül; szálkásra sikált ólajtók a félfenekű vizeshordókra, és máris: „csülökre magyar”, . sződd ki”, „mit mondott Lenin elvtárs?”, „ami nem megy, azt ne forszírozzuk”, — „ami megy, viszont...”, „Forszírozzuk!”, Bár a fehér damasztot ezúttal nem elénk — föilénk terítették: hajto­gatja a szél a szomszéd or­gonákat.­— Sör kéne... Nem hozat­nál, mama? — Miből? Nyolcvan forintom van fi­zetésig — a férj és a házi­asszony párbeszéde. Egy hang még teli száj­jal : — Meg a papa pénze. — Hol van az már! Legfel­jebb a papa nyugdíja. Igaz-e, édesapám? — Mert nem jól osztjátok be, Mar­gitkám, azért — szól visz- sza a négyszeres Vegyes ciklus vezetője. — Ügy kell azt, ahogy a mi tmk-veze- tőnk csinálta, igaz-e Jani! — S egy kis növésű, nagy­hangú ember iákezdi: — Főnökiünk volt és fló­rok újra, he-he. Visszakér­tek tőle egy fillért is?... 'Ügy*. Nem tudok róla... ket- frtő... Maga a bíróság men­tette fel... Három „A válla­lat politikai, gazdasági és társadalmi szervei nem jár­tak el körültekintően”, vagy hogy az istenbe mondták— Négy... Megrendelte a csem­péket az öltöző felújításá­hoz. Aztán „szállítási se- lejtként” kidobatta s kiírat­ta magának... öt. Aztán hat... Aztán: húsz... huszon­négy... kétszáznegyven! Két­százötven lapát kell egy ke­veréshez, s jöhet a két zsák „ruszld 500-as”. Bencze József A dűloút szélén A dűlőút szélén kunyhó áll kevélyen. Szép akácfa nyűik pipacs-tűz piroslik. A mézízű szirom mély illatát iszom, mint szőlöfürt édes borgyöngye beszédes. Bodzavesszö-csapszék csutaszár és sás-léc a vályog betonja a falát befonja. A mezei kunyhó tüze szemet-hunyó. Füst benne a csillár s villanya a villám. Dinnyeföldet őriz. mint az öreg kőris, csőretöltött sárga tengerikre várva. Matyikő Sebestyén József Harmadnapon Scheiber Sándornak Napjaink sűrű ecetfák — koponyák világló éji sötétben, áttetsző enyészet — megannyi tárgy, ázik egy arc — az arcom: körülkerített szögesdrótjaival, mint kifordult emlék­városok zúzmarája; fénykép vagyok és szobor — a gödölye a kossal — Isten öklébe i gyűrve: hómező-asztallapon. í 19$ 1. A lapát teszi-e? Vagy a veget nem érő demizsonkör- menet? — a kicsi embernek egyre nagyobb a sikere. Most a férj munkatársai, a jozsefattilások sízedik elő a maguk idevágó történeteit Nem keirül különösebb meg­erőltetésükbe. Aztán mintha el is rös- tellnék magukat a dumáéit, a „pártok”: Jani, nagyapa, a veje, a kis növésű szom­széd is — mindnyájan. Keverés — trógli — dön- gölés. Keverés — trógli — döngöiés... „Egy... tíz.'., száz... kétszáznegyven lapát S'ider, egy zsák 500-as. És: — Mar­kold mag! Ne sajnáld... Ka­paszkodj, fiú— ...Dobjad!...” ..Ne sajnáld!” ..Kapaszkodj, fiú”. — Nem­csak az alap készül így — a föld is alattunk. Halász Imre Közel a kenyérhez Az épülő gyárak, lakóte­lepek evekig ide fuvarozták salaik-, szemétfeleslegeiket Mikor máir a kutyatej sem éledt meg, kezdték parcel­lázni. Ennek is 20 éve. Az­tán ki-ki elkezdte a homo­kot visszafuvarozni. Cement, vályog, rózsatő került a ho­mokra; fölébe házak nőt­tek... Ahány ház, annyi szabványtörténet. Ezé is (bár még csak az alapját rakjuk). Elindul egy család vala­honnan az ország csücské­ből. Először qsak munkahe­lyet cserélnek. A férj is, asszony is 4-kor kel, 5 után ér haza. Mikor már minden porcikájuk beleutálkozik a buszozásba, vonatozásba, megszületik a döntés: „Köl­tözünk... közelebb a kenyér*, hez”. Aztán amikor abba is belefáradnak, hogy a ke­nyér ára albérletre megy el, újabb döntés* születik. Teleknézés. Telekvásárlás! Aztán az „édesapám”, mi­vel „úgyis ráér”, jegyet vált, körülnéz és hozzálát a hon­foglaláshoz. Feltöri a feke­te-sárga gyöpöt a köveket, az üveg- és eternitcsődara- bokat külön kupacba hord­ja; s a „földbe” hagymát dugdos, krumplit ültefr a spi­rituszon készülő, véget nem érő paprikáskrumpli-ára- dathoz. Kiássa a „kis bódé” helyét, segítkezik a kútfú­róknak. Majd homok érke­zik, sóder, 3 gumiskocsi ce­ment. S egy szabad szom­bati napon megérkezik a család; s.a rokonok, a mun­katársak, „átlépnek” a szomszédok is a „kerítés, az ráér” — kerítésen. Elkezdőd­het az alapozás... 55 mire beköszönt az őse; tető alatt a család. Hol van ez még? A papa a gyöpről .váloga­tott kikalapált szögeit ren­dezi, a gazda a deszkáit, a kis ember, a szomszéd pe­dig — bár a mester hozza a műszereit is magával — beáll „vasszervóg'-nak Fúj­hatnak egyet. Másfél nap a munkára fogott gyűlölet megszelídült bennünk. A trógli „kivette”, ami felesleges. Odaálltunk a deszkákkal szöszmöíölő majszterok fölé a majdani konyha, padlásfeljáró helyé­re, s nézzük: „Innen a gye­rekek szobája nyílik... Ide heverő kerül, televízió...” A háziasszony: a 10 éve megbecsült jő munkaerő, brigádtag, KGM kiváló dol­gozó körbejár a gőzölgő fe­ketekávéval. — Benne van ebben a sógorok túlórája, C-fuvarlevél, meg 2 hold kukorica, 1 hold mák ka­pálása a tsz-tői. Valaki szá­mol: egy hold föld két és fél — háromezer forint ha­szon. Ha nagyon jól megy: négy. Számolok én is: ka­rácsony körüli túlórák — ezt már az ipartól örököl­ték. Amit még a faluból: egy hold föld: nincs ápri­lis—május vasárnap. Két hold föld: még szabadszom­bat sincs, csak karcsú kis tavaszi, nyári szombat és vasárnap délutánok. Az egész derékszaggató regi élet: a látástól vakulásig elet, a ..mi még beledög- %lünk, csak nektek legyen könnyebb” élet, itt van, en­nél az alapozásnál. S előttünk? A telep! Két teljes utca (kezdjük a harmadikat). Igaz, a házak meztelenek. Téglafalak véreznek a sár­ga vályog-vertfalrengeteg- ben. Az építőanyagárak év­ről évre emelkednek. Ki győz? Minden második-har­madik ház gazdája — ahogy megszámolom. Aki Szabolcs­ból, vagy egy szigetvégi nádfedeles házból indul, azt legtöbbször itt is .a sár vár­ja Vályog, használt tégla. De alattuk a beton már egyforma: „vasbetonná’ ed­zett. H átul lemez}á1szó-du- ruzsolás, öntő isme­rősöm érettségire magol. Egy utcával mögöt­tünk már vasárnapot mutat a naptár. A lábunk beleköt az emblémás gumicsizmák­ba. Még négy keverés! Még három! Kettő! — Két hét múlva jöhe­tünk falazni. ... Színültig telnek: a dész- kaközök, a deszkavályúk. Csillogó, szürke mázukon piros Nap világít, vakít a műanyagteknő, a malteros- ládákba kimert mész; a ho­kedliállványok tövében ki- locskolt mészcsíkok. Mész- foltok. Mésztócsák... Meszes- gödrök az égen is: — or­gonák, orgonák. S meszesgödrök fölöttünk: csillagok. Kerék Imre Kiragyog újra Alkonyi nap hüllőire tekert felhők tarka kreppapir­szalagok mint gyermekkorom szüreti mulatságra fölcicomázott kocsikerekein Régi őszök mézpörgetőiből aranysárga édesség csurog tenyerembe Körték szilvák darázs­kocsmáiból nótaszó bögődunnyogás Koldus napraforgó tányéroz göröngy buktatja orra elejti vasfilléreit , Szivárvány szoknyák verdeső lepkeszárnyai alól az elveszített éden üdvössége kiragyog újra Tóth Bálint Elszakadnék tőled Elszakadnék tőled, de tükrös szép arcod visszatart. Most úgy állunk mi szemben ketten, akár a víz s a part. Elszakadnál tőlem, de arcod 1 csak arcom tükrözi. Mint futó víz színén ragyognak a part hű fűzei. VáBás ­Az ügyvéd fogadószobájá­ban ketten ülnek. Jobbra egy bordó kosztümös nő, sikkesen átvetett lábakkal. Gyöngyházlakkos körmei ide­gesen dobolnak a bőrfotel karfáján. Időnként lopva az asztal másik oldalán feszes tartásba merevedett férfira pillant, aki fémkeretes szem­üvege mögül kitartóan néz egy pontra. — Milyen múlva — álla* pítja meg. Bongyor haj, nyerges orr, szögletes álián gödröcske, mérsékelt ádám­csutka ... A térdnél felcsí­pett nadrág szára alatt ki­villan vékony, fehér bokája. — Nem szeret napozni, ülő­foglalkozású. Unalmas fickó lehet- — könyveli el magá­ban. és türelmetlenül han­gosan sóhajt. — Szintén Patváry ügy­védet várja? — szólal meg váratlanul a férfi. — Igen — válaszol meg­lepetten az asszony, s köz­ben ezt ínondolja: egész kel­lemes a hangja. Arcán lát­szik, szívesen folytatná a társalgást. Nyílik az ajtó. Kontyos lány dugja ki fejét: — Az ügyvéd úr ebédel. Csak félóra múlva jön visz- sza. — A titkárnő eltűnik, csattan a kilincs. Újból egyedül vannak. — Én megvárom — mond- ' ja a férfi, s kinyitja a ci­garettatárcáját. — Bocsánat, dohányzik? — nyújtja az asszony felé. Svenda István prafilctlfa — magyar módra — Nem, köszönöm — há­rítja el finom kézmozdulat­tal, majd átcseréli lábait szándékosan úgy, hogy a formás ívek előnyös helyze­tet kapjanak. Nem rossz. Sőt! Bár az alakja kissé telt, viszont a feje érdekes, a hamvasszőke haj kiemeli ápoltságát — analizál a férfi és újból kér­dez: — Ha nem sértem meg, szintén válik? — Igen, de én adtam be a válókeresetet — mondja enyhe fölénnyel az asszony. — Én is felperes vagyok .. — Ne mondja? — csúszik k! a nő száján, s hogy jó- vátegye a baklövést, gyorsain folytatja. — Ennyire harcias természetű? — Csak egyetlenegy do­logban. Máskülönben az is­merőseim túlságosan is jám­bornak tartanak. — Kíváncsivá tesz.., El­árulná az okot? — Az ok: szenvedély. De találja ki — s félszegen mosolyog az asszonyra. — Alkoholista... Kártyás? — A világért se! — Hát akkor... csak nem a „Keresd a nőt!” elmélet? — Ugyan, örök hűséget esküdtem! — Szabad a vásár. — Félek, hogy megbotrán- kozik.­— Mondja nyugodtan, sorstársak vagyunk, nem? — biztatja előrehajolva a nő. — Hát, jő. Tízéves ko­romban kezdődött. Apámtól névnapomra kaptam egy bé­lyegalbumot, s attól kezdve egyre lázasabban hódoltam szenvedélyemnek. Ma már több mint háromszázezer forint értékű a gyűjtemé­nyem. — Nem mondom! Ez már egy jó nyugati kocsi ára — szalad ki a nő száján. A férfi hökkenten mered rá, szemei hidegen tapadnak az asszonyra. Melléfogtam — gondolja a hetedik érzékével a nő, s pillanatok alatt át­vált: — Viszont őrültség lenne eladni, legalább húszéves munka az, amelyről az ezer­nyi kis apró rézmetszet me­sél. Miket gyűjt? Ritkaságo­kat vagy inkább a konstruk­tív filatéldának a híve? — fgy ért hozzá? — cso­dálkozik enyhüiten a férfi. — A papám szintén filate- lista volt — hazudja az asz- szony. — Akkor bizonyosan meg­ért. Azért válók a felesé­gemtől, mert gyűlöli a bé­lyegeket. Nem tűri az asz­talon, ilyenkor huzatot csi­nál vagy a biokkgyüj tőimet a radiátorra rakja, Ha ren­dezem őket, a hátam mögé sompolyog, és egész soroza­tokat tüsszent le. Gyakran szénanáthás. S egy napon rútul megcsalt. — És maga rajtakapta őket? — villanyozódott fel az asszony. — Épp a legjobbkor ér­keztem! A férfi akkor alku­dozott; 80 ezer forintot kí­nált készpénzben! — Óriási! — Ez magának sok? Mond­tam,. hogy ötször ennyit' ér! Lett volna szíve eladni. Azonnal ajtót nyitottam a bélyegkupecnek, nejem vi­szont jelenetet rendezett, s kiprovokálta belőlem a dön­tést. Az albumot választot­tam. Hát ez az én történe­tem — s energikusan el­nyomta a cigarettavéget. Pedig boldog lehetett vol­na a felesége, hogy ilyen otthonülő szenyedélye van — dőlt hátra sóhajtva az asz- szony. — Az én házasságo­mat szintén a hobby ölte meg. A férjem horgász, öt éve. Mérgezést kaptam a pecazsargontól. Tavasztól őszig mást se hallok: gilisz­tát. kell éjjel szedni, nincs kapás, van kapás, rabolnak a halak, mégse harapnak a csalira, legjobb mószer a iejjkezés bár a villantózás néha jobb, a kuttyogtatás sokat ér. Mindem, vasárnap hajnalban szólt a vekker, férjem kapta a tárcsás üveg­botot, s homlokon csókolva a fülembe súgta: szervusz, szivi, este jövök, hozok ne­ked domolykót, dévérkesze- get, márnát. Másnap hajnal­ban letörve ért haza. s ilyenkor mentegetőzve mond­ta: döglött volt a víz. öt éven át... A bíró előtt a békítőn azzal védekezett, hogy miért nem tartottam vele. — És a bíró mit mondott ez válóok? — érdeklődött -élénken a férfi. — Természetesen. Az el­hanyagolás mindig elhide- güléshez vezet, nemde? Most lesz a második tárgyalásunk — Takács Árpád? Megjött az ügyvéd úr — szól ki a férfinak a titkárnő, és rés- nyíre nyitva hagyja az ajtót. — Menjen csak — mond­ja az asszony az elsőség jo- mindenárom átadni akaró férfinak. ,— Rendben van, de ak­kor megvárom, amíg maga is végez. Ugye meghívha­tom a presszóba egy feketé­re? — Ugyan, hogy gondolja? De ha akarja, utána talál­kozhatunk ... Horváth Anita SOMOGYI ». NÉPLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom