Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

Göbölös Sándor Ne! .. Aliért a lombikokban ott sistereg az ember örökkevalósaga, de a nemlét lehetősége is. Ha elpusztul a Föld, hollók fekete serege kereng . . . de mi fölött? Hisz akkor már nem lesz semmi! Undok halálmadarak sem lesznek, csak összeszaladt fortyogó óceánok, melyek gőzéből felizzik cgy-egy hegycsúcs az emberi őrület fároszaként. Tavaszi rügyeket simogatok, a megújulás öröme szikrázik bennem, de éjszaka rettenet fog el, mert fölöttünk légicirkálók szabdalják darabokra az eget, s valahol a vak űrben ott kuksol az orv halál. Ám napjaink iszonyat vízióját óhajtani, hepp múljon el, nem elég! A kezeket kell lefogni a rémület gombjain, hogy megőrizhessük partjaik között az óceánokat, s hogy a béke jeleit írhassuk idegen csillagokra is! Ez mellű az emberhez! Fagyöngy. Szász Endre festmény*. Nyelvművelés, avagy a nyelv művelése M ar nem emlékszem pontosan, hogy előbb * kesét ajánlotta-e fel • kenyérszeléshez, vagy pohárral kínált, amikor üveg­ből akartam inni. a lényég, hogy az első adódó alkalom­mal a szol gá latikés zségé.e 1 teremtett; kontaktust a be­szélgetéshez. Elmondta, hogy egv rokonát látogatta meg Szlovákiában, hogy számára mindennapos dolog átlépni az országhatárt, s mert megle­hetősen sokat utazik, bizo­nyos praxisra tett szert az utazáshoz szükséges tárgyak tekintetében, még egy ter­mosz teát is hozott magával, szívesen megkínál, ha meg­szomjazom. Akkor meg nem érzékeltem, hogy egyfajta bí­rálat, vagy inkább ítélet lao- pang a pergő mondatok mö­gött. elnéző ítélet ugyan, de megfellebbezhetetlen ítélet rólam, aki nem hordok ma­gamnál bicskát, s üvegből iszom a sört. Semmit nem szabad vásárolni a vonaton, figyelmeztetett az útitársam, ami pedig a sört illeti, ő egeszen egyszerűen képtelen lenne meginni, talán egy kortyot sem tudna lenyelni belőle, vagy ha igen, ha kényszerítenek rá. hat bizo­nyosan rosszul lenne tőle, mert szeszes italt egész éle­tében nem fogyasztott. Esküszöm, derültem rajta, persze csak magamban, hi­szen nem akartam megsér­teni, de azért kibukott belő­lem, hogy nekem néha a pálinka is jólesik. Félre ne értsen, kapott a szón, s hosszú perceken át arról be­szélt. hogy neki kizárólag az alkoholistákról vön meg a véleménye, s egészen termé­szetesnek tartja, hogy masok, akik nem olyanok, mint ő, egy-egy pohárral alkalomad­tán lehajtanak, legyen az bor, sör vagy pálinka, neki magának is van egy nagyon jó barátja, aki mindig bort iszik ebéd után, s természe­tesen semmi kifogása sincs az ellen, hogy például a szlo­vákiai rokonai szeretik a sört, ami ott ugyebár sok­kal olcsóbb, mint nálunk. Ha Jól emlékszem, az árak­ról esett szó ezek után, úti­társam a fülke többi utasát is igyekezett bevonni a be-, ' szélgetésbe, ami persze job- bára abból állt, hogy ő be­szélt. Kezdtem sajnálni a pasast, akiről rövidesen meg­tudtam', hogy kalapos, hogy a kalaposmesterséget még a háború előtt sajátította el, s hogy ma is kalaposboítja van Külsőre egészen jelen­téktelen alak volt, s érzé­kelhetően kedvét lelte ab­ban, hogy figyelnek rá, s arra gondoltam, hogy talán nem is a rokonok kedvéért utazik olyan gyakran Szlo­vákiába. hanem azért, hogy úti társai legyenek. Amíg a kalaposmesterség révén szer­zett tapasztalatairól beszélt, például arról, hogy szerinte a fejméret mennyiben függ össze az észbeli képességek­kel, vagy a jellembeli tulaj­donságokkal, még érdekel­tek is a szavai. Pedig az ez­zel kapcsolatos történeteit is Egy idő irtán alvást szín­leltem, de rövidesen azon kaptam magam, hogy a ka­lapos hangjától csukott szem­mel sem tudok elszabadulni, bogi' képtelen vagyok a saját gondolataimba, ábrándjaim­ba menekülni, hogy kínban és tehetetlenül figyelek. Az semmi, uram, mondta a kalapos, és ügy éreztem, mintha egyenesen, hozzám in­tézte volna a szavait, holott vélhetően a közvetlen szom­szédom volt az áldozat. Az semmi, uram, ezt hallgassa meg, hallottam ismét, és ne­kem figyelnem kellett, mert ha hiszik, ha nem, feszült­séget teremtett bennem a lenyűgözően ostoba szóára- dat. Aczél Gábor Útitársam, a kalapos A múltkor be.iön hozzám a boltba egy illető, mesél­te élvezettel a kalapos, be­.iön. forgolódik, bizonytalan­nak látszik, megkérdezem tőle, hogy miben segíthetek. Erre azt mondja, hogy tö­rülközőt szeretne vásárolni, én meg udvariasan elmagya­rázom neki. hogy ez kalapos- bolt, nem árulok törülköző­ket. Értik, kérem? 1 Láthatta a kirakatban a kalapokat, nincs is más a kirakatomban, csak kalap, mégis el kellett neki. mgyarázni, hogy törül­közőket kalaposboltban nem árusítanak. De még nincs vége! Fél óra múlva megint be.iön. És törülközőt kér! Türelmes ember vagyok, fi­noman, halkan élmondom í»egúitv,lioa.ií jég. kalaposboU, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok. Mit mondjak, uram! ..Úgy .kellett magamit visszatartanom, hogy ne kia­báljak. De mit tehet ilyenkor az ember? Tudomásul veszi, hogy ilyenek is vannak, el sem tudják képzelni, hocv 'mennyien. De várjanak! Nem fogják elhinni, ugyanez az illető, ugyanaznap, még zá- ■rás előtt megint bejön! Nem akartam hinni a szememnek, »amikor benyitott. Látom, • hogy nincs egyedül, mert :most‘ a feleségét is magá­val hozta, várok tehát türel­mesen, pedig elülhetik ura­im, pattanásig feszültek az idegeim. És az illető ekkor ismét ugyanazt kérdezi, mint délelőtt, hogy nem árulok-e törülközőt! Hát idefigyelj?n uram, mondom neki. de higgyék el. majdnem szét­robbantam a méregtől, és mégis sikerült nyugodtnak maradnom. Ön, uram. mon­dom neki, most van itt har­madszor. Kétszer már elma­gyaráztam önnek, hogy ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok! Uraim! Én ilyen emberrel életemben nem találkoztam. Mért most jön a java! Mit gondolnak, ki volt másnap az első vevőm?! Ugyanez az illető! És úgy jött be, úgy nézett körül, mintha soha nem járt volna a boltomban. Tessék parancsolni, mondom neki udvariasan, mert kí­váncsi voltam, hogv van-e mersze még egyszeri azt kérdezni, hogy árulok-e tö­rülközőt. Hát megkérdezte! Csíkos törülközőt kért, kék­sárga csíkosat, nekem meg. gondolhatják, uraim, abban a pillanatban elborította az agyamat a vér, megfogtam ezt az illetőt, nem vagyok egy erőszakos ember, de odavonszoltam az ajtóhoz, és úgy kilöktem a boltomból, hogy ott terület el az utcán. Most mondják meg, uraim, nem volt igazam?! A rövid szünetben, ami ezután következett, csaknem felröhögtem. Arra gondoltam ugyanis, hogy kinyitom a szemem, és a kalaposnak a lehető leg­ártatlanabb érdeklődéssel a következő kérdést teszem fel: végül is miért nem adott ennek az illetőnek kék-sárga csíkos törülközőt? , Kinyitottam a szemem .. a- nyjtott ablak mellett gyors egymásutánban rohantak fe­lém a távíróoszlopok.,... rá­néztem a kalaposra ... és nem mertem kérdezni sem­mit. Allítólag' századunk egyik jelentős fizikus-filozófusa, Weizsäcker jelentette ki : „Igaz, hogy a természet előbb volt, mint az ember, de az ember előbb volt, mint a természettudomány” — vagyis a tudományt az ember hozta létre, az embe­ri tapasztalatokon alapszik, és nem más, mint a való­ságról (természetről, társa­dalomról, emberről) felis­mert törvényszerűségek ösz- szessége. Semmit „nem ta­lál ki”, nem találhat ki, ami nincs meg a valóságban, s az általa fogalmazott igazságok közül a körülményekhez al­kalmazkodó ember a létért való küzdelem évezredeiben ösztönösen még nagyon so­kat felhasznált. A világért sem vagyok a tudomány tudatosító szerepe ellen! Ám, mint a fenti pél­da is mutatja — gyakran éppen az igazán nagy tudó­sok hangsúlyozzák —, a tu­domány semmiképpen nem tolakodhat az ember és dol­gok közé, célja nem az, hogy az embert elbizonytalanítsa, hanem hogy segítse, báto­rítsa, ösztöneit tudatosítsa. Miért írom le ezeket? Bárczi Géza a XX. szá­zad egyik nagy — talán leg­nagyobb — nyelvésze volt. Egy 1975-ben vele készült riportban fontosnak tartotta kimondani ......... az embert í rás közben a gondolatai foglalkoztatják és nem a grammatikai szabályok”. Azt hiszem, hozzátehetem: ez az élőbeszédre is vonatkozik. A lapok beszámoltak ar­ról az örömteljes hírről, hogy megjelent a Nyelvmű­velő Kézikönyv I. kötete. Értékelői azonban általában elfelejtették hangsúlyozni, hogy a helyes, jó szabályok is az életből, vagyis a he­lyesen és jól beszélő embe­rek nyelvéből teremtődnek, olyanokéból, akik esetleg úgy beszélték szépen és jól az anyáiktól, apáiktól örö­költ nyelvet, hogy nem is tudták: a nyelv szabályokba is foglalható. „Nem ismerek magamnál nagyobbat, nem ismerek ma­gamnál kisebbet” — Petőfi Sándor szavai ezek, s mi most annak megvalósításán fáradozunk, hogy ezt min­denki így gondolja. A jelen­leg elénk tornyosuló nehéz­ségek megoldásának talán a technikai modernizálásánál is fontosabb feltétele a de­mokrácia erősítése és az ál­talános műveltség emelése. Ennek pedig legfontosabb eszközé a nyelv. Mi a nyelv? A nyelv a testet öltött gondolat. Pró­báljuk meg, kezdjünk el be­szélni! Ám ne a nyelvre fi­gyeljünk, ne a szavakat ke­resgéljük. hanem kezdjünk el gondolkozni, s észre sem vesszük, közeledni kezdenek hozzánk a szavak. Gondol­junk szépet, színeset, sokfé­lét — s tódulni kezdenek fe­lénk s tolonganak körülöt­tünk a szebbnél szebb sza­vak. Gondolkozzunk világo­san, szabatosan — világos és szabatos lesz a nyelvünk. Törekedjen az 'ember gon­dolatait pontosan, helyesen megfogalmazni — s pontos és helyes lesz a beszéde. De így van a más gondolatai­val is. Nem kell félni sen­kiétől. Az ember természe­tes, józan ésszel mindent képes megérteni, „csak nyelvén adják elő” — írta Arany János. Kérdezni kell, addig kérdezni, amíg a má­sik úgy nem fogalmaz, hogy értsem, amit akar! Aztán — sajnos — olyan is van, hogy valaki „beszél, beszél, de nem mond semmit” — ott nincs is mit érteni. A nyelvművelés a fontos, a Nyelvművelő hasznos könyv, de a .nyelvet művel­heti jól az is, aki nem bib­liaként forgatja naponként e súlyra is tekintélyes köny­vet, hanem aki „csak” akkor szól, ha igazság közlésére használja a szót, s Nagy Lászlóval vallja: „Bánnom a szóval: odaadás és felelős­ség”. Kállai Eszter Fazekas Lajos Idézd az örömöt Idézd az örömöt, ha hosszú úton megszólít magányos útitárs. Szavad oldjon emléket vagy régi vágyakat; s öröméből szívedre is hulljon annyi, amennyi a barátsághoz elég. A szó összeköt — egy-haza gondja — mint a gyökér a lombot bokorba. — Az ember békével kösse meg ünnepét! nagyon unalmasan adta elő, nem tudok mást mondani: ennek a kalaposnak kifeje­zetten tehetsége volt ahhoz, hogy unalmas legyen. Vala­miféle szuggesztív unalom áradt belőle, az egyik sem­mitmondó mondatot szinte lélegzetvétel nélkül küldte a másik után. miközben hol az egyik, hol a másik útitársá­ra nézett, s bármelyikük is próbálta egy-egy megjegy­zéssel félbeszakítani, az egé­szen más témában is azon­nal otthon volt, azonnal volt mondanivalója, véleménye. ? I m gy van. uram. mondta ilyenkor, de hallgas­son ide! És jött a kö1 vetkező történet, amiből rendszerint kiderült, hogy ő. a kalapos igazán tisztel és becsül mindenkit, aki rá­szolgál erre, de el nem tud­hatjuk képzelni, hogy milyen emberek élnek ezen a vilá­gon, nevezetesen olyanok, akik meg tudnák fojtani egy­mást egy kanál vízben, az­tán olyanok, akiknek semmi sem szent, meg olyanok, akik a csillagot is lehazudr.ák az égről, és így tovább egészen az olyan emberekig, akik egyszerűen kibirhatatlanok .Negatív formák. *táo7 Ankrfc mo».»lkja. Csúnyaságverseny Kovácsné a héten tizenkét levelet irt a televíziónak, húszat a rádió különböző műsorainak, beküldte a meg­fejtett keresztrejtvényeket és a Márka-kupakot, volt a tanácsnál, a rendőrségen, a KISZ-nél, és a nyugdijasbi- zottságnál. De heti normá­ját még igy sem teljesítette. Hogy ne legyen hiányérzete, új papírt tett a konyhaasz­talra, és írni kezdett. „Rendezvények Országos Felügyelősége, Program Fő­osztály! T. Et(nö)! A dolgozó magyar nők nagy átlaga nevében szólok. A bálokon, meg anélkül is mindenféle szépségkirálynő­ket választanak. A falu szé­pe, a szakma szépe, a kon­ferencia szépe, és így to­vább. Mi, egyszerű nők til­takozunk, akik sem szépek, sem túl csúnyák nem va­gyunk. Ám ezek mellett a szépek mellett, kérem, kife­jezetten rosszul mutatunk. Ez elveszi az önbizalmun­kat, és elidegeníti tőlünk a férfiakat. Ezért azt javas­lom, hogy az érdekeinket sértő szépségversenyek he­lyett rendezzenek csúnyaság­versenyt. Válasszák meg a bál rondáját! Osszák ki a legvisszataszitóbb nők szá­mára kiírt díjat. Mutassák be a c?-' iság-királynö fényképét, I Heg biki­niben! Akkor aztán megbe­csülnek majd minket, átla­gos magyar dolgozó nőket, akik a sok munkától nem érnek rá szépítkezni.” Á levél természetesen el­sikkadt a Felügyelőség fér­fidolgozóinak kezén. Ko­vácsné ezért két hét múlva megírta a kedvenc újságjá­nak, hogy közérdekű beje­lentésére, a szabályoknak fittyet hányva, nem kapott nyolc napon belül gyógyuló választ. A Felügyelőség munkatársa a riporter ér­deklődésére elismerte, hogy hibát követett el, amikor Kovácsáénak nem adtak t méltó választ. De ami késik, nem múlik. Csak kerüljön a kedves levélíró a szeme elé! Ami pedig az ötletet il­leti, nem rájuk tartozik, ha­nem a nötanácsra. Az újságcikk elolvasása után 42 propagandista és reklámfőnök csapott a fejé­hez (valakinek), és hirdetett vásárokon, szakboltokban, áruházakban és egyéb helye­ken, ahol erre semmi szük­ség, Miss Randa vetélkedő­ket. Közülük 38-nak remek ötlete támadt. Leróva tisz­teletét a . csúnyaságverseny szülőanyja előtt, az első dí­jat ünnepélyesen Kovácsné- nak adták át. Azóta nem ír Kovácsné leveleket. Mint mondta, a nagy szellemeket nem érti meg koruk. T. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom