Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-03 / 258. szám
lisztéit SzerkesztőségI Az emberi humánum ritka szép példáját láttuk október 28-án fél kettő és két óra között. A Május 1. utcán, a Tóth Lajos Általános Iskolánál lévő útkereszteződésben a zebra előtt egy Barkas gépkocsi állt. Mi azt hittük, elromlott, mivel nem ült benne senki. Később kiderült, hogy nem romlott el, hanem a gépkocsivezető a kocsiból kiszállva a zebrán átsegített egy idős, beteg, két bottal járó bácsit. Mi úgy gondoltuk, hogy az ismeretlen gépkocsivezetőnek tettéért nyilvánosan is köszönet jár. A gépkocsi rendszáma: AP 70-36. Tisztelettel: Farkas Mihályné, Pécsek Gyuláné, Szöcs Imréné, Or őszi József né Kaposvár és Vidéke Aiész Tisztelf Szerkesztőség! A.z elmúlt három hét alatt két ízben vásároltam a Zöldért Valio'zt Május 1. utcái boltjában gesztenyét, 38 forintos kilogrammonkénti áron. Mindkét alkalommal megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy egy kilogrammban mindössze 10—12 szem volt étkezésre alkalmas, ugyanis a gesztenye belseje fekete volt. Két kérdésem van a Zöldért illetékeseihez: 1. A felvásárláskor nem feledkeztek-e meg a minőségi átvételről? 2. Szabad-e a semmiért kilogrammonként 38 forintot kérni? Tisztelettel: Horváth Józsefné ■„ Kaposvár. Sávház Mi lesz a téglagyárral? GmÉlenasszüsre jó A megszűnt kóthelyi téglagyár és területe a helyi tanács kezelésébe került, de jelenleg a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat még bérli a két- helyiektől nyugdíjazott gyárát, El kellett még adni a maradék téglát, és néhány aprómunka befejezése van hátra. Azután végleg elhagyják a téglások a területet. — És akkor mi lesz? Ezt a kérdést tettük föl ár. Németh István tanácselnöknek, aki biztos választ meg nem tudott adni. — Nagy gondot jelent nekünk. hogy ránk szakadt a kiöregedett gyár kezelése. Anyagi erőnk nincs a terület rendbetételére, a tanácsi tervekben és a költségvetésben nem szerepel az épület hiszen a téglagyártás megszűnése bizonytalan, volt. — Lebontják a gyárat, vagy hasznosítják valamiképp? — A kisebb és meglehetősen rozoga építményeket lebontjuk, de a kemence és a kémény sorsáról még nern döntöttünk. A bontásuk is rengeteg pénzbe kerülne. Elképzelhető, hogy a kemencében néhány vállalkozó szellemű ember gombát termesztene. Ám ehhez előbb alaposan meg kell vizsgálni az épületet, mert ha veszélyes, akkor nem vállalhatjuk érte a felelősséget, nem adhatjuk bérbe senkinek. Mindebből kitűnik, hogy a kéthelyi tanács anyagi és egyéb támogatásra szorul, ha valóban tenni akar valamit a téglagyárral. Egy biztos: sorsára hagyni nem lehet az „öreget”. A ikétne- lyiek gondja pedig több község létező avagy leendő nehézségeire is fölhívja a figyelmet: az ^elhagyott gyárak, üzemek az érvényes rendelkezések: szerint a helyi tanácsok kezelésébe kerülnek. Ám ezeknek a tanácsoknak legtöbbször megoldhatatlan feladatot jelent, a létesítmények’ utóéletének gondozása. D- pMa este Gyorfi Endre a Pannon krónikában Nem túlzás, ha azt mondjuk: részben az ő nevéhez fűződik Kaposvár megváltozott arculata. Csaknem tizennyolc éven át volt igazgatója a Somogy megyei Beruházási Vállalatnak, és ez idő alatt valóban, nagy változásokon ment át a megye- székhely. Győrfi Endre ötletében lezárult egy korszak; Önkéntes ffoltók tsxáMAépzése Háromnapos továbbképzést rendezett a múlt héten Fonyódon« kaposvári városi-járási tűzoltó-parancsnokság & járás községi tűzoltóparancsnokai ‘részére. A továbbképzés keretében dr. Fenyő István as időszerű kfib- és belpolitikai kérdésekről tartott előadást. Sovák Lajos, a kaposvári járási pártbizottság politikai munkatársa az önkéntes tűzoltók utánpótlásának szervezéséről, neveléséről, a régi tűzoltóknak a fiatalok irányításában betöltött szerepéről vezetett vitát. Deák Gyula tűzoltó főhadnagy a lakóházak, a mezőgazdasági létesítmények tüzeiről beszélt A háromnapos képzést az önkéntes tűzoltóságok parancsnokai rendkívül hasznosnak ítélték, hiszen a köaméij tűzoltóságokra — az egyre nagyobb értékű vaKäyorükitt épületek, fölszerelések miatt — jelentős feladat és felelősség hárul. A Fonyódon látóinkról, hallottakról a községi parancsnokok, a tanácsi körzetekben kétnapos szakági továbbképzéseket tar . -i c a ■semélyi állománynak. néhány hete búcsúzott munkatársaitól. A találkozóinak a Pannon krónika stábja is részese volt. Munkatársai interjút készítettek, melyből kirajzolódik Győr® gazdag életútja. Dolgozott ae országos tervhivatalban, részese volt Dunaújváros és Komló építésének, és 1963-tól vezette a Somogy megyei Beruházási Vállalatot. Az egykori kiváló sportember tagja volt az 1947-es főiskolás viiágbajnokBágot nyert vízilabda válogatottnak, és az 1942-as londoni ohmpián 6 vigyázta az ezüstérmet szerző magyar csapat kapuját A Győri! Endréről készült portrét)Imet ma láthatják a nézők a televízió egyes csatornáján este fél hétkor kezdődő Pannon krónikában. XXXV«. évfolyam, 253. szám tW1. novemfcsr 3., kedd Kiállítás a megyei tanácson Mi legyen a házi patikában? Tegnap déltől két órán keresztül szakadatlanul adták egymásnak a KISZ-klub kilincsét a megyei tanács dolgozói. Sok embert érdekelt' az egészségnevelési hónap egyék rendezvénye, ahol a gyógyszerekkel, egészség- ügyi témákkal foglalkozó plakátkiállításon kívül két gyógyszerész is várta az érdeklődőket, hogy kérdéseikre válaszoljanak. Plakátot láthattunk a betegségmegelőzésről. a természetjárásról, a környezetvédelemről, a korszerű táplálkozásról. A legtöbben természetesen a sül y tá b Iá za tót szemlélték meg; a kisgyerekes anyákat a gyermekek gyógyszeres ellátása érdekelte. A megyei tanács vörösfeeresztes alapszervezetének rendezvényéhez szemléltető anyagot adott a Vörös Hadsereg utcai gyógyszertár is. melynek dolgozói tizenötféle eyósv- növénymintát állítottak ösz- sze a bemutatóra, ismerteivé hatásukat. A Köjál eaász- si.t tavelési crooorija plakátokkal járult hozzá a kiállítás sikeréhez. Ahogy dr. Tóth László né. a megyei tanács vöröskeresztes szervezetének vezetője elmondta, a kiállítással nem a gy.óg-.tzorszepésnek akarnak propagandát csinálni, hanem a betegségek megelőzéséről szóló látványos bemutató rendezése volt a cél. Ezért állították össze a győ«vszerfbgvas ztőssál kapcsolatos legfoníos^blj tudnivalókat. Megtudhattuk azt is. hogy az egy lakos -a jutó gyógyszerexport terén hazánk Svájc után a második helyet, foglal la el a világon. A „röplapokhoz” misi.'en. tanácsi dolgozó hozzájuthatott. s mégis merhették a g vőgyszerek e 5 ts rtv> 1 * ágát, több gyógyszer egyid ej ű szedésének köve l .ezményeit és azokat a gyógyszereket is, amelyekre egy csepp alkoholt- sem szabad fogyasztani. A kiállítás ina déltől két óráig tart még nyitva. I5sfeSr«»Sfe«si szefcfcör ű lfíliíáiii»ü!i Az elektronika a mindennapi élet nélkülözhetetlen kelléke lett. A kvarcórák, a Mementó Daras sap tisztán, a Hortobágyi Nemzeti Park tájházában Nagy János szobrászművész és Vencseliei István fotóművész készíti az ország első környezetvédelmi emlékművét. Alapötletként Vencseliei István fotója szolgált, melyet Hortobágyon az 1975-ös tömeges madárpusztuláskor készített. A Mementó c. nyolcméteres szobor a természet minden értékének megóvására mozgósít. Végleges helye a Szálkahalom lesz, ahol a 75-ös tragikus környezetszennyezés történt Kétszáz tonna pisztráng Minden korábbi számítást felülmúló sikert hozott a mesterséges pisztrángnevelés a Balatoni Halgazdaság ódö- rögdpusztai telepén: két hektár vízterületen évente jóval több, mint 200 tonnányi pisztrángot nevelnek. A hazai szivárványos pisztráng mellett Csehszlovákiából és Kanadából beszerzett halakat is szaporítanak. A leggyorsabban nő a kanadai pisztráng, amelynek hároméves tenyészanyái között gyakori a hatkilós példány. Ennek a fajtának az utódai egy év alatt elérik a 25 dekás súlyt. A telepen átlagban 1,8 kiló takarmányból állítanak elő egy kiló pisztránghúst. A bakonyi bauxitbányák karsztvizét hasznosító telepen nincs telelés, folyamatos a pisztrángnevelés. A kanadai fajta ívására ezekben a hetekben kerül sor, míg a csehszlovákiai tajték: január és március között szaporodnak. számítógépek ma már nem újdonságok. Jelenlétüket megszoktuk, s szinte naponta használjuk őket. A tudomány ezen apró „csodáinak” működéséről azonban meglehetősen keveset tudunk. Erre gondoltak a Kil- lián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ, valamint a tanítóképző főiskola oktatástechnikai tanszékének dolgozói, amikor a napokban elektronikai szakkört indítottak az ifjúsági házban. A szakkört nemcsak a jellege, hanem újszerű módszerei is érdekessé teszik. A kaposvári iskolák felső tagozatosai számára szervezett szakkörön a gyerekek először ollóval, papírral, ragasztóval dolgoznak, s ezen az úton — játékos formában — jutnak el a digitális technika alapjainak elsajátításáig. A matematikai logikán alapuló metodika során a szemléltetést korszerű audio-vizuális anyagokkal oldják meg. A szakkör, melyet Sánfha Mihály, a tanítóképző főiskola oktatója vezet, kísérleti jelleggel indult. Az ott elsajátítható ismeretek, kapcsolódnak egyrészt a felső tagozatos tananyaghoz, másrészt előkészítenek a gimnáziumokban most induló technika tantárgyhoz. A játékos formát, melynek során a gyerekek feladatokat oldanak meg adott elemekből, érdemes lenne alkalmazni az iskolai tanítás menetében is. így a diákok észrevétlenül jutnak el odáig, hogy a legegyszerűbb eszközök működésén keresztül megismerik a számítógépek világát. Vajon mit vétett. a hajdan büszkén bőgő szarvasbika szerény maradéka, hogy tűző napra, szélbe, fagyba, hófúvásba száműzetett? Világelsőnek nem mondható, de még várományosnak sem néz ki, óm a trófea valószínűleg mégis nagy örömet szerzett a vadásznak. S hogy mi mindent lehet mesélni, ha egy ilyen függ a szoba falán... És még mennyit lehet tóditaDe nemt Ki vek a házbóV. Persze lehet, hogy itt is csupán annyi történt, hogy ha • trófea ’bent marad, akkor az embereknek kell kiköltözni. Szűkösek ezek a mai lakások. Bezzeg hajdanán könnyű volt az uraságoknak. Lőttek ezt, lőttek azt, utána meg válogatták, hogy a zöld szalonba Baleseti krónika Részegek és gyerekek vagy a hupikékbe tegyék-e. Hiába, ez ma már elképzelhetetlen ... Négy hétvégi balesetről kaptunk hírt. Egy szombaton történt, három pedig vasárnap. Két esetben találták a „bűnösök között” az alkoholt, kétszer pedig ifjú emberek, gyerekek tigyel- metiensege okozott bajt. Szombaton délután öt órakor Szentbalázs és Hajmás között egy erdei úton ittasan vezette a termelőszövetkezet zetorját Vajda István 45 éves sántosi vontatóvezető. A géppel áttért a bal oldalra, és fölment a magas partra, ahonnan visz- ■ sza borult. Könnyebben sérült meg. Jogosítványát a helyszínen bevonták, s a vérvizsgálat eredményétől függően indítanak eljárást ellene. Vasárnap este hétkor a várdaí vasúti átjárónál Ru- szó László 24 éves helybeli targoncavezető ittasan mo- torozett, és áttért az út bal oldalára, majd elütötte a szabályosan gyalogló Köbl Gyula 41 éves lakatost A motoros súlyosan, a gyalogos könnyebben sérült meg. Rusze ellen szintén a vérvizsgálattól függően indul eljárás. Délelőtt negyed tizenkettőkor Tengőd külterületén Kiss Tibor tízéves budapesti tanuló, aki kerékpáron vitte az ugyancsak tízéves tengődi Tóth Zoltánt, figyelmetlenül kikanyarodott a biciklivel a "védett útvonalra, és ott egy autós elütötte a gyerekeket. Szerencsére mindkét fiú csak könnyebben sérült meg. Balatonszentgyörgyön este háromnegyed tizenegykor Kőrizs Sándor 17 éves budapesti tanuló személygépkocsijával átsodrödott az út bal oldalára, majd az árkon át nekiment egy fának. Két utasa, a sümegi Németh Zoltán és Nyolcas Zoltán köny- nyebben megsérült. SOROK Cápa A .cápacsalád kirándult a tengerfenékre. Egyszerre csak fölkiált a kis cápa, amikor egy tengeralattjáró halad el mellettük: — Mama, mi ez? ügy félek! — Az anyja így nyugtatja : — Ezek, kisfiam, csak emberek, dobozban... Hallottuk Gyenge legény, de nem ismeri a vereséget. Mindig a legerősebb oldalára álL Újszülött Kovácsék szabadságon vannak es nagy gyalogtúrákat tesznek, hegyen-völgyön át — Remek? — áradozik a férj. — Az ilyen kirándulásom az ember valósággal újjászületettnek érzi magát... — Én is észrevettem hogy újszülött vagy — helyesel csípősen a felesége — minden két órában okvetlen innod kell valamit Logika Az orvos így saH pácienséhez. — Kedves asszonyom. fölírtam magáinak egy jé receptet — Ó, doktor úr. hát ön is úgy szeret főzni? Tehetség — Szeretném a fiam megtanítani valamilyen fúvós hangszeren játszani. — No és van neki ehhez valami képessége? — Hogyne, öt méter távolságból képes elfújni a gyertyát Hibák A h á zasságközwetttő elragadtatással mondja: — Ezt a lányt melegen ajánlhatom magának. Nagyszerűen fest, zongorázik, táncol, énekel, lovagol. — Hibákból elég volt — mondja a házasulandó fiatalember —, most lássuk az erényeit. Adó Egyik angol panaszkodik a másiknak: — És tudod mi a leghihetetlenebb: azért fizetünk olyan magas adókat hogy eltarthassuk a hivatalnokokat. akik arra vigyáznak. hogy befizessük az adókat SOMOG/I NÉPLAP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja« Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA F6szerkesztő-h.: PaáJ László Szerkesztőség: Kaposvár, I atincp Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pt.; 31. 1401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor o. 2. Postacím: Kaposvár, PL: 31. 7403 Felelős kiadó: Batajcza János. Ierjeszti a Magyar Posta, előfizethető a hirlapkezbesitó postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft index: 25 961 ISSN 0133—06US Készült a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat kaposvári üze- nében, Kaposvár, Május l. u. 101 Felelős vezetői Farkas Béla igazgató Kézáratokat nem őrzőnk és »ein adnak vissziu