Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-21 / 273. szám
Zogfffgyfc» n% emerfktrl jevg$letokr4l KÖZÖS KÖZLEMÉNY dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának magyarországi látogatásáról 1931 novcml'or 20. — fai-* rar Györgynek, a Maavar Napközt a rsasaa Miniszter- tanácsa elnoUcnek meghívására dr. Kruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja 1981. november 13—20. között, hivatalos látogatást leit Magyar- országon. Or Bruno Kreisky szövet - segi kancellárt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonezi Pál, a Magyar Nép- koztarsasag Elnöki Tanácsának elnöke. Gázár György miniszterelnök es dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár szívélyes es nyílt légkörben beható véleménycserét folytatott a magyar—osztrák kapcsolatokról és időszerű nemzetkö- 74 kérdésekről. A tárgyalásokon a két kormányfő hangsúlyozta találkozójuk fontosságát, valamint annak a tevékenységnek a jelentőségét, amelyet országaik a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése es az enyhülési folyamat továbbvitelé érdekében kifejtenek.. Mindke), fél szilárd elhatározása, hogy a jelenlegi helyzetben is minden tőlük telhetői megtesznek az enyhülés megőrzéséért. A ‘nemzetközi problémák megvitatása során a két kormányfő megelégedéssel állapította még. hogy számos kérdésben véleményük közelálló vagy azonos. Hangsúlyozták, hogy államaik politikája továbbra is a béke és biztonság megőrzésére. az enyhülés elmélyítésére és a leszerelés elő- ■ mozdítására irányul. Rámutattak arra, hogv e célok az államok két- és sokoldalú együttműködésének fejlesztésével, a vitás nemzetközi kérdések Isékés eszközökkel történő megoldásával.- az erőszakról es az erővel való fenyegetésről lemondással, az előfeltételek nélküli párbeszéddel. a kölcsönös bizalom erősítésével, tényleges leszerelési intézkedésekkel,, az egyenlő biztonságon alapuló katonai erőegyensúly fenntartása mellett érhetők el. A Magvar Népköztársaság es az Osztrák Köztársaság a jövőben is síkra száll az e célt szolgáló hatékony intézkedésekért, A tárgyaló felek aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi helyzet rosszabbodása miatt, ami veszélyezteti az enyhülés eredményeit. Aláhúztak, hogy határozott erőfeszítések szükségesek a fejlemények okai és a meglevő Válsággócok megszüntetésére. Mindkét fél üdvözölte, hogy sor került a szovjet és az amerikai külügyminiszter találkozójára és hogy ezt a jövő év elején újabb találkozók követik. Kifejezték reményüket, hogy a november végén Genfben folytatódó, a nukleáris féayverek kérdésével foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalások, amiről a két külügyminiszter New York-i találkozójáról kiadott közleményben állapodtak meg mielőbb pozitív eredményeket hoznak. Á kormányfők aláhúzták annak szükségességét, hogy tényleges előrehaladást érjenek el a közép-európai fegyveres erők es fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről és az azzal összefüggő intézkedésekről Becsben folyó tárgyalásokon. A felek megerősítették: az ENSZ' céljaival és elveivel összhangban teljes mértékben . és cselekvőén támogatják a világszervezetet, hogy hatékonyabbá váljon tevékenysége a nemzetközi beke és biztonság megszilárdításában és a nemzetközi problémák megoldásában, továbbá az államok sokoldalú kapcsolatainak es együttműködésének fejlesztésében. Aktívan hozzá kivannak tárulni az ENSZ-közgyűlés l!)82-re kitűzött, a leszerelés kérdéséivé! Foglalkozó második rendkívüli ülésszak sikeréhez. A kormányfők megtárgyalták a Magvar Népköztársaság es az Osztrák Köztársaság kétoldalú kapcsolatainak helyzetét. Egybehangzóan megállapították, hogv a két ország kapcsolatainak az utóbbi években bekövetkezett fejlődése jó alapot ad "az együttműködés mindkét állam érdekeinek megfelelő bővítésére. Mindkét fél megelégedéssel állapította meg. hogy a magyar—osztrák kapcsolatok a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének és jó együttműködésének meggyőző példája. Hangsúlyozták, hogyorszá- , gaik baráti kapcsolatai szempontjából nagyon hasznosak a két ország vezetőnnek rendszeres találkozásai. Nagy .jelentőseget tulajdonítottak a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság állami és társadalmi intézményei és a két ország népei közötti kapcsolatok fejlesztésének. A két szomszédos ország kormányfője kifejezte megelégedettségét. hogv az európai biztonsági es együttműködési értekezlet záróokmányának kétoldalú kapcsolataikban való megvalósítása térén további eredményeket értek el. Ebijen az ösz- szefüggésijén szóltak a vízumkényszer megszüntetéséről. az erről . szóló. 1979. január 1-én hatályba lépett egyezmény jelentőségéről. Az egyezmény rendelkezéseinek kölcsönös teljesítése hozzájárult a két állam jószomszédi kapcsolatainak erősítéséhez, valamint állampolgáraik érintkezésének bővítéséhez. Egyetértettek abban is. hogv további intézkedések tehetők az egyezmény hatékonyabb végrehajtass erde- kéljen; A két kormányfő megkülönböztetett. figyelmet szentelt országaik gazdasági kapcsolatainak. Megállapítottak. hogy a kereskedelmi for.sal.om az elmúlt években jelentősen fejlődött. Mindkét fél erőfeszítéseinek eredményekén! javult a kereskedelmi mérleg egyensúlya. Az elért fejlődés hangsúlyozása mellett szükségesnek tartották kiemelni, hogy a kereskedelmi forgalom harmonikus és dinamikus fejlesztése. illetve az. áruszerkezet javítása érdekében további erőfeszítéseket kell tenni. Megvitatták továbbá a kétoldalú áruforgalom fejlődé-* set fekezó akadalyokatIxizár György miniszterelnök és dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár megvizsgálta a két ország gazdasági e,s ipari együttműködésének eddigi eredményeit es jövőbeni lehetőségeit, különös tekintette! az energetika. az idegenforgalom és a híradástechnika területére. Hangsúlyozták a kooperációk jelentőségét, valamint a harmadik piacokon való közös fellépés fontosságát és hasznosságát, A felek üdvözölték a kapcsolatok elmélyülését a kultúra, a tudomány, az oktatás és a környezetvédelem terén, megelégedéssel szóltak az ifjúsági és sportkapcsola- tok fejlődéséről. A kormányfők állást foglaltak a két ország egvütt- működesenek további elmélyítése mellett, amelynek folyamatos fejlesztése a nemzetközi enyhülés ügyét is szolgálja. Dr Bruno Kreisky szövetségi kancellár hivatalos ausztriai látogatásra hívta meg Lázár Györgyöt, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökét.* aki a meghívást köszönettel elfogadta. Az időpontot diplomáciai úton egyeztetik. Egyenlő biztonságot! Az amerikai indítványok részben elüvgadhatatlanok. részben pedig túl általánosak. mondotta penteks moszkvai elemzeseben V«- pyim Zaglagyin. Az amerikai kormányzatnak a fegv- verzetkorlá tozással kapcsolatos legújabb, Reagan elnöke szerdai beszédéljen nyilvánosságra hozott javaslataival az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese azon a sajtóértekezleten foglalkozott, amelyet az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottságának vezetősége rendezett. A sajtóértekezleten Alpk- szej Silyikov, a . bizottság elnöke bemutatta „Az Európát fenyegető veszély” című. szovjet tudósok, katonai szakértők által írt tanulmányt amely a kelet-nyugati stratégiai erőegyensúlyt elemzi es a Szovjetuniónak a fegyverzetkorlátozással kapcsolatos álláspontját tükrözi. Vlagyimir Zaglagyin * sajtóértekezleten közölte, hogv Leonyid Brezsnyev megkapta Reagan elnöknek a washingtoni beszédben ismertetett javaslatokat tartalmazó levelét. Ezt szovjet részről gondosan tanulmányozni ^fogják, s megadják rá a hivatalos választ. Zaglagvin' utalt a beszéd, s egyben a levél hangnemére. Figyelemre méltónak nevezte, hogv az. amerikai elnök hivatalba lépte óta első ízben a fegyverzetek kérdéséről s/ólva nem a katonai erőfölény megszerzésének szükségességéről beszélt, hanem bizonyos javaslatokat tett a szovjet—amerikai szembenállás csökkentésére. Ez önmagában üdvözlen- •dó tény volna, ha a megváltozott tónus mögött nem ugyanazok a célok húzódnának meg amelyeket Reagan korábbi, kardesörtető nyilatkozataiban megfogalmazott. Az az indítvány ugyanis: hogy az USA lemond Pershing—2 rakétáinak és manőverező robotrepü lógépeinek Nyugat-Európába telepítéséről. ha a Szovjetunió megsemmisíti SS—4, SS—5 é* SS—20 jelzésű rakétáit, nem szolgai mas colt, mint a két fél közötti hadászati erőegyensúly egyoldalú megváltoztatását az USA javára. Elfogadása eseten ugyanis a Szovjetunió közepes ható- távolságú nukleáris eszközeinek szárfia 300 ala csökkenne. míg a NATO-nak megmaradna 98H hasonló eszköze A védelmi fegyvereiről pedig ilyen egyoldalúan a Szovjetunió nem mondhat le. A Szovjetunió egyetlen feltétel alapján ítél meg minden, a fegyverzet csökkentésére vonatkozó javaslatot: megfelelnek-e azok az egyenlőség .és az egyenlő biztonság elvének — mutatott ra Zaglagyin. Nixon. Ford és Carter, a három előző amerikai elnök már elfogadta el. a kritériumot, Ronald Reagan azonban még nem. A Szovjetunió azonban csak ilyen feltételek alapján hajlandó tárgyalni, s csak ezeknek az elveknek tiszte- letbentartása alapján jöhet létre megállapodás bármely tárgyalási fórumon, igv a Genfben hamarosan megkezdődő szovjet—amerikai tárgyalásokon is — állapította meg az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese. Az. amerikai elnök további három, a hadászati fegyverek számának csökkentéséről folytatandó tárgyalásokra. a hagyományos fegyverzet csökkentésére. ■ • meglepet ésszerű nukleáris háború elkerülései szolgáló inlezkedesekre vonatkozó ia- vaslatairól szólva Zaglagvin megállapította, hogy Reagan e kérdésekben nyitott kapukat dönget, mivgl a Szovjetunió ezekre vonatkozóan korábban, már többször sokkal konkrétabb, s az. Egyesült Államok állal mindeddig komolyan meg nem vizsgált javaslatokat tett. Az amerikai elnök indítványairól téhát. részletesen megvizsgálva őket kiderül, hogv nem a katonai szembenállás csökkentése és a hadászati fegyverzet korlátozása terén elérendő haladás őszinte vágva- diktálta őket — hangsúl vozta végül Va- gvim Zaglagyin. Leonyid Brezsn.yev vasárnap kezdődő bonni látogatásáról szólva Vagvim Zaglagvin kijelentette. hogy szovjet részről nagv jelentőséget tulajdonítanak annak. Hangsúlyozta, hogv a Szovjetunió véleménye szerint a két ország között a legmagasabb szinten létrejött kapcsolatok állandó és nagyon fontos tényez*« nem csupán a szovjet—nyugatnémet viszonynak. hanem az egész európai politikának. A kapcsolatfelvétel komoly stabilizáló szerepet játszott a hetvenes években, s a Szovjetunió remeli. hogv ez a fajta szerep a nyolcvanas években még jelentősebbé válik. Á NATO támogatja Reagan elképzelését Utolsó ülését tartotta a genfi szovjet—amerikai tárgyalások megkezdése előtt a NATO székhelyén pénteken a különleges tanácskozó csoport; amely~Tíyugatí ■’’rész.röt előkészíti a tárgyalásokat. A Lawrence Agleburger amerikai külügyi államtitkár elnökletével megtartott tanácskozáson az amerikaiak utoljára egyeztették szövetAWACS Ma már eldöntőit ügy: az Egyesült Államok leszállíthatja Szaútí-Arábiának a megrendelt AWACS radar- repülőgépeket. Reagan elnök megnyerte a szenátusi szavazást: a törvényhozás fel- söháza jóváhagyva az ügyletet. annak ellenére, hogy külügyi bizottsága ellene szavazott- A sivatagi olajkirályság a légi felderítő központokon kívül más korszerű fegyvereket is vásárol az Egyesült Államokban. Ám a szaudiaknak ígéretet kellett tenni, hogy az AWACS-okat soha nem fogják az ország határain kívül és Iz.rael ellen használni. A gépek üzemeltetését még hosszú évékig amerikai technikai személyzet látja el, így biztosítva van az is, hogy a beszerzett információkat az amerikai katonai vezetés egvidőben kapja meg a ríjad) hadügyminisztériummal. Az AWACS-ok eladását leghevesebben az amerikai Izrael-lobby támadta. A felszínen a szaúdi rendszer szavahihetőségét és stabilitását vontak kétségbe, felvetve a kérdést: a legkorszerűbb amerikai harci technika az ügylet révén a Tel-Aviv-i kormányzat ellenfeleihez kerülhet. Az. izraeli vezetést azonban nyilvánvalóan nem azért aggasztja a gépeladás, mért annak különösebb katonai kockázata) lennének számára. Hiszen nyilvánvaló: a szaúdi fegyverüzlet „ellensúlyaként“ Tel-Aviv még nagyobb értékű amerikai katonai segélyben restesül. Begin miniszterelnök sokkal utkabb »I úgy poü* tikai háttere miatt aggodalmaskodik, s attól tart, hogy az AWACS-iigy az amerikaiak közel-keleti politikájában bekövetkező változást jelzi. Ezt az aggodalmát alátámasztja az a jóindulatú m’egértés: amivel Washington Fahd herceg, szaúdi külügyminiszter nyolcpontos béketervét fogadja. Emlékezetes, hogy ez a tervezet kilátásba helyezi Izrael elismerését az 1967-es határok között, amennyiben az kivonul a megszállt területekről, felszámolja a törvénytelenül létesített félkatonai településeket, s létrejön Ciszjordá- niában és a Gáza-övezetben a független palesztin állam, amelynek , Kelet-Jeruzsálem len ne a f ő vá rosa. Ez a terv az izraeli héják szárijára elfogadhatatlan. Begin kijelentette: a Camp Davidben kötött megállapodás — a megszállt területek lakosságának engedélyezett minimális közigazgatási autonómia — a legnagyobb engedmény, amihez hozzájárulhat. Hallani sem akar a katonai kivonulásról, még kevésbé a települések felszámolásáról és a végsőkig ellenzi a palesztin állam kialakítását. Ebben egyetért vele az ellenzéki Munkáspárt is, amelynek vezetői az ún- Jordániái megoldást szorgalmazzák, azaz a hasemita királyságra bíznák a palesztinok képviseletét. Megfigyelők szerint a Fahd-terv elkerülhetetlenül hat az Egyesült Államok magatartására is. Washingtonban máris tudni vélik, hogy a Reagan-kormány csak addig áll ki Camp David mellett, amíg be nem fejeződik az izraeliek kivonulása a Sinai-félszigetről. Ezufán már a szaúdi elképzelések jelentik az amerikai törekvések gerincét is. Ebbe beleillene az a terv is, hogy a rendezésbe valamilyen módon bevonnának más arab országokat, a PFSZ-t, illetve annak egy „mérsékelt” frakcióját Az arab világ Nyugat-barát erőinek mindeneseire határozott célja, hogy felszámolja a Szilárdság Frontjának szövetségét, s a palesztin mozgalom irányítását saját embereinek kezébe adja. Nyilvánvaló az is, hogy a szaúdi monarchia, Jordánia és több más arab ország rendkívül szívesen venné, ha a kapcsolataik végre rendeződnének Egyiptommal. Ezért a Sinai- félsziget visszaszerzéséig türelmi időt adnak Mubaraknak. • A Reagan-kormányzat minden bizonnyal örülne, ha Egyiptom és Szaúd-Arábia közösen képviselné érdekeit az arab világban. Az amerikai stratégia tervezői nyilvánvalóvá tették: a világ vezető olajexportőré nem szakadhat ki az USA befolyási övezetéből. Ríjad megtartását szolgálja az AWACS ügylet és a Fahd-terv kedvező kezelése is. Washingtonban tudják: Mubaraknak meggyilkolt elődjénél nagyobb lehetőségei vannak, jjis'/en nem köti őt Camp David olyan erővel, mint Szadatot. Mindez nem föltétlenül hátrány Amerika számára, hiszen az új egyiptomi elnök így nagyobb s-/» badságaal és könnyebben tud fellépni az arabok kozott akar a Fahd-terv er dekeben i&. M. & regeseikkel — Reagan elnök szerdai beszéde fenyeben — taktikai elképzeléseiket a tárgyalásokról. NATO-források szerint, az ülésen a genfi tárgyalási taktika kereleben megvalósuló ..konkrét - lépésekre'” fordították le a washingtoni elnök beszédéi, amely az európai területeken lévő szovjet ko/ép-ha tó távolság’, atomrakéták teljes leszerelését kérte cserébe azért, ha a NATO lemond 1979-es ra- kétatelepítesi határozatáról. Ez. az amerikai értelmezés szerinti „nulla változat’’ lesz majd Genfben az amerikai tárgyalóküldöttség célkitűzése. A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vallalat beiatelepi építésvezetősége felvesz ács, kőműves, szerelő szakmunkásokat Jelentkezés: az építésvezetőségen, Bélatelep, Balassi Bálint u. 1. (85338) A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat fonyódi építésveze tőségé felvesz kőműves, ács, szerelő szakmunkásokat csövezetéképítö kubikosokat Jelentkeaés: a/, építés vezetőségen. Fonyod, Beke u 1 (8ää38/*>