Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-20 / 272. szám

Anglia fellélegzett Anglia válogatottja elegge. viharos utat járva a szerda esti 1:0 arányú győzelmével végül is bekerült a spanyol- országi 12. VB döntő mező­nyébe. az őt kontinens 24 legjobb csapata közé. A diadal- után á sokat megélt Wembleyben körül­belül olyan volt a hangu- at, mint október végén a epstadionban, a norvégok elleni siker után. KI kell is­merni: , áz angol válogatott a magyar csapatnál jobb volt az európai selejtező -4. csoportjának utolsó mérkő­zésén és akár több gólt is rúghatott volna. Budapesten, i majd a Wembleyben is szem­betűnőnek bizonyult, hogy gyorsaság, erő tekintetében a kemény bajnoki küzdelmek­ben, a különböző kupa-soro­zatokon megéri ződölt angol futballisták akár még egy mérkőzést is lejátszották volna, míg a magyar játé­kosok alig várták a végső sípszót, hogy végül is mini­mális vereséggel tegyenek pontot egyébként egész évi nagyszerű teljesítményükre. Mészöly Kálmán szövetsé­gi kapitány is körülbelül en­nek megfelelően értékelte az ösázecsapást. — A vereseg nem ront­hatja el hangulatunkat, hi­szen ezen az esten _ a mi fiaink is megérdemelték még - egy kis ünneplést: az „őrjítő csoport bői” meneteltek be, mégpedig az első helyről, az újabb világbajnoki soro­zatba — mondotta. — Be­vallom, féltem a mérkőzés­től, attól, nehogy esetleg a már előzőleg .sikerrel a há­tunk mögött olyan ered­mény szülessen, amely ront­hatta volna az egész évű tel­jesítményt, újból visszanyert ­presztízsünknek okozhatott volna kárt. Nos a fiúk, még ha egyesek érthetetlenül bá­tortalanul, ijedten is ját­szották, ez alkalommal is megtették a kötelességüket, becsületes küzdelemben helytálltak, emelt _ fővel hagyhattak el a pályát. — Teljesítményük azonban elmaradt attól, amit előző­leg idegenben Luzernban, Oslóban és Bukarestben nyújtottak, de ezért bem il­letheti őket most szemrehá­nyás, hiszen ott lesznek a világversenyen, míg a ná­lunk sokkal többre tartott országok reprezentatív válo­gatottjainak tagjai, csak kí­vülről szemlélhetik már ezt az eseményt. — A következő feladat most a nyolc mérkőzés ala­pos szakmai értékelése, az eredmények, a hibák ösz- szesítése, majd a jövő évi felkészülési tervezet elkészí­tése, hiszen a munka 1982. január 4-en újra megindul* mégpedig sokkal magasabbra tett mércével és majd a VB döntő, június Í3-án kez­dődő szakaszának újabb mérkőzéseivel fejeződik be, remélhetőleg júliusba átme­nőén... Arról pedig, hogy a világ­bajnoki felkészülés kezdetén milyen nemzetközi mérkőzé­sek kerülnek a programba, a magyar válogatott mellett most már hivatalosan is menedzserként tevékenyke­dő Österreicher Emil, aki hosszú évek során a Real Madridban is hasonló szere­pet töltött be, ezeket mon­dotta: — Az előszerződések már megvannak a január 24-től körülbelül egy hónapig tartó óceániai vendégszereplésre, amelynek során ausztrál és új-zélandi pályákon játszik majd a magyar csapat, be­iktatva egy menetközbeni mérkőzést Hongkongban. A tavaly átadott pécsi műjégpályán megkezdődött a tavaszig tartó korcsolya-idcny. Keddtől már új nyitvatartási rend szerint várják az érdeklődőket: hétfő kivételével na ponta 10—12, 14—16, és 17—19 óra között áll a jégpálya a sportolni vágyok rendelke­zésére PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG Hsrváth és Mohácsi a listák élén Teke NB IH: K. .Közlekedési SE—PMSC 6:2 (2623:2386) Ld.: Somod! 478. Végh 448, Szemes 440, ill. Sinka. 437, Szorg 423. K. Spartacus SE—Pécsi Spartacus 3:5 (2343:242S) Ld.: Vida 418. Szilágyi 407, ill. Turbéiki 437, Jungvirt I. 417. Kaposméröi Spartacus— K. Fáklua 7:1 (2463:2226) Ld.: Kiss 447, Hász 429, ül..Tóth 397, Németh 394. VBKM Vasas—S-entlönnc 4:4 (2496:2429) Izi.: Molnár 408. Peltzer' 453, ilL Kercsei 441. Sülé fi X Asztalitenisz NB III: Kaposge p VL—Szekszárd 10:6 Gy.: Háhn 4. Nagy 3, Hor­vath 2, Teleki. Hazai környezetben bizto­san győzött a kaposvári gar- da. Az 1981. évi megyei if­júsági „tizek bajnokság ' él­csoportja Fiúk: 1. Varga. 2. Szaba­dos, 3. Hayden, 4. Christ 5. Ma: két helyszínen Két sportesemény Két rangosnak ítélt sport- eseményre kerül sor ma Ka­posváron. A' K- V. Izzó NB I-es női röplabdacsapata visszavágó mérkőzést játszik a BVSC-vel. Kedden Buda­pesten — az első találkozón — nem sikerül- meglepetést szerezniük a kaposváriak­nak, most viszont igyekez­nek kamatoztatni pesti ta­pasztalataikat. A BVSC ugyancsák a kiesés elkerü­léséért harcol, s bár rutino­sabb játékosokkal rendelke­zik, mint az Izzó, játéktu­dásban nem jobb a somo­gyiaknál. A kaposvári csa­patban ezúttal is játszik Csorba Éva. A mérkőzés 14.30-kor kezdődik a gépipa­ri tornatermében. A SÁÉV NB Il-es férfi- kosárlabdacsapata szom­bathelyi kettős diadala után ma ismét hazai környezet­ben szerepel. Az építősök az idén óvatosabbak, mint ta­valy, s nem akarják kiéne- keltetari a „sajtot” a szájuk- bóL Bár a célkitűzésükben nem szerepel a bajnoki cím megszerzése, eredményeik arra engednek következtet­ni, hogy nagyon komolyan veszik a most folyó küzde­lemsorozatot Tavalyi rivá­lisaik közül a PEAC és a Táncsics följutott az NB I- be, a Dombóvár pedig — a jelek szerint — most nem olyan ütőképes, mint ko­rábban. Igaz, új trónkövete­lő jelentkezett. A Péti MTE eddig veretlen, bár nehéz mérkőzéséi csak ezután kö­vetkeznek. Ettől függetlenül a SÁÉV-nek minden pontra szüksége van, így a maira is. A csapat 18 órai kezdet­tel a Paksot látja vendégül a Rákóczi iskola tornacsar­nokában A sportkedvelők így mind a két emh'titt mér­kőzést megtekinthetik. Rák. (Valamennyi K. Rá­kóczi.) Lányok: 1. Auguszt, 2. Né­meth, 3. Garbóczi. 4. Veber. 5. Vadál. (Valamennyi Ka- posplast.) • * * A megyei íerfi-csaoatba.i- nokság eredményei: K Rá­kóczi II.—Kaposgep VL II 2:14. , K. Gazdasz—Siófok 3:13, Nagyatad—Balatonszár­szó 13:1, Darány—Lengyeltó­ti 2:14. Mosdós—Siófok 5:11. K. • Rákóczi II.—Lengyeltóti 6:10, K. Gazdász—Darány 7:9. Boglarleüe—Nagyatád 11:5. Atlétika A DST által rendezett fu­tó csapatba)noksagon a kör- zeti-járási-városi versenye­ken 636 általános iskolai csa­pat vett részt. Ezek legjobb­jai a megyei döntőn merték össze tudásukat. Ott 37 együttes indulhatott. A do­bogós helyezettek: Lányok: II. korcsoport: I. Fonyód. 2. Berzencfe. 3. Ta- szár. III. kcs.: 1. öreglak. 2. Berzeuce, 3. Barcs II. IV. kcs. 1. Kadarkút. 2. Csurgó I„ 3. Marcali II. Fiúk: 11. kcs.: 1. Nagyatád II., 2. Lengyeltóti, 3. Bala­tonszárszó. UL kcs.: 1. Ku­tas. 2. Bóhónye. 3. Marcali II. IV. kcs.: 1. Nagyatad I„ 2. Marcali I„ 3. Balatonszár­szó. • • • A siófoki városi. járási, mezei futóba.inoksagot szom­baton a strandfürdő terüle­tén rendezték meg. 49 női és 102 férfi versenyző állt rajthoz. Győztesek:­Nők: gyermek 1009’ m': Kersák (Boglarlelle) es May (4. sz. Ált. Isk. Siófok), ser­dülő ,.B” 2000 m: Botka (Boglárlelle), serdülő „A” 2000 m: Rezá (Zamárdi), if­júsági 3000 m: Mizerák (Siófok, gimnázium), felnőtt 3000 m: Récsei (Boglárlelle). Férfiak: gyermek 1000 m: Száraz (Boglárlelle) es Ki­vágó (Siófoki Bányász), ser­dülő „B” 4000 m: Prohászka , (Siófok, gimnázium), serdülő „A” 4000 m: Pajor (Boglár- lelle DSK), ifjúsági 6000 m: Elek (Siófok, gimnázium), felnőtt 10 ooo m: Szaka ti (Sjofoká Bányász). Labdarúgás A területi bajnoksas gdl- tővóiistajanak élcsoportja: 16 golos Horvath I. (Siofok), 7 rjolos: Go.iak (Sellye). Rab (Tamásit. Ulrich (Boly), 6 gólos: fXinai. Guth (Máza szászvár). Nagy (Barcs). Ponga (Paks), 5 golos: Pál (Kiss •!. SE), Homyánszky, Kiss 11. (Kisdorog), Hámori (PBTC). Löimez (Zsolna.?). Pazaurek (Siklós). A megyei bajnokság gól­lövőlista.] anak élcsoportja; 16: Mohácsi (Nagyatad), 9: Brezovszky, Kovács (Nagy­atád). Izsák (Marcali), Szi- get)i Cs. (Kadarkút), Varga H. (Balatonkeresztur), S; BaLazs (Tab), Baglarii (Ka- posgép VL), Szrnka (Közle­kedési SE), Takács B. (Bog- lárleUe), Takács (Csurgó), Tanai (Kethely), 7: Hoppár (Tab), Pusztai (Boglarlelle), Várnái (VBKM Vasas). • • • Járási eredmények? Nagyatádi járás: Irtke— Görgeteg 2:2, Haramia- Gyékényé* 3:2. Szabas—Ber- zence 2:3, Forroe—Kutas 3:3. Somogyszob—Bolhás 4:1, Somogyu d va rhely—Lá bőd 2 :0. Segesd—Somogyi BSE 0:1 -mél félbes zakadt, Siofolgi járás: Kölese— Látrán.y 3 :Q, Balatonszaba- di—Zamárdi 3:1, Balaton- földvár—Somogymeggyes 3:0. Balatoni Vasas—Bala- tonszemes 1:1, Balatonszár­szó—Kőröshegy 3:0, Nagybe- rény—Somogyba bőd 3:1, Sió­foki Bányász II.—Balatan- endréd 3:2. Barcs környéke: Darány— Dráva SC 3:2, Somogytamó- ca—Lakocsa 4:0, Kas telyos- dombó—Kálmáncsa 0:4. Sau­lok—Babócsa 2:9, Csokonya- visonta—Péterhida 2:0, He- resznve—H omokszen tgy örgy 3:2 (félbeszakadt). Kaposvári járás: Nagyber­ki—Nagybajom 3:2. Taszár— Hetes 4:t, Mezöcsokonya— Somogysárd 0:3, Zimány— Mike 1:3, Kaposméró—Ma- gvaratád 2:4, Juta—Somogv- szil 7:2, Hedrehely—Igái 0:4, Mern.ye—Kaposfő 4:0 A kaposvári új tejüzem kedvező munkahelyi és szociális körülmények biztosításával azonnali belépéssel felvesz férfi dolgozókat raktári segédmunkás és betanított munkás munkakörbe. Targoncavezetői vizsgával rendelkezők előnyben. ■ (204090) MARCALI SAJTÜZEM azonnali belépéssel felvesz 2 olajkazánkezelő, kompresszorkezelő vizsgával rendelkező férfit, valamint nő munkaerőt segédmunkási munkakörbe. Jelentkezés: az üzem vezetőjénél. _____________________________ (204083) N OVEMBER A nap 6.56 orakor kel, s 16.03 órakor nyugssálrj A hold orakor kél, s 13.53 órakor nyugszik. 20 PÉNTEK Jolán A varható időjárás: Változóan felhős idő. már csak szórványosan levy, gyenge zápor. A mérsékelt délnyugati szél kissé megélénkül, es északnyugatira forduL A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pén­teken 5—10 fok között afakul. A távolabbi kilátások: paras, ködös idő — ki­sebb esővel, havas esövcL — Megalakult Szófiában a Magyarországon főiskolát vagy egyetemet végzett dia­kok klubja. Tagjai ezentúl havonta találkoznak. — A legjobb női szerepért járó Ezüst Hugó-díjat .ítélte oda — megosztva — a na­pokban befejeződött chicagói nemzetközi filmfesztivál zsű­rije Esztergályos Cecíliának, Kiss Marinak és Margit lay Áginak A vámmentes há­zasság című filmben nyújtott alakításért. Zsombolyai Já­nos művét a jövő év elején műsorukra tűzik az amerikai filmszínházak. Hajózástörténetí kiállítás Szazharmincól éves a ba­latoni gőzhajozas címmel nyílt kiállítás Siófokon a Del-balatoni Kulturális Köz­pontban. Korabeli futok, do­kumentumok, hajomodellek szemléltetik a balatoni hajó­zás múltját, fejlődését. — Megkoszorúzták Ratkai Marton Kossuth-díjas, ki­váló művésznek, a Nemzeti Színház tagjának, a volt Művészeti dolgozók Szak- szervezete első elnökének sírját a művész születésének 100. évfordulója alkalmából.-— Mozgássérült gyermr kéknek ad otthoni november óta a vajtai SZOT-gyer- meküdülő, amelyet a közel­múltban gyorsított ütemben több Tolna megyei vállalat varázsolt újjá. A kastély havonta várja a kis vendé­geket, akik pihennek, de ta­nulnak is. Egy-egy turnus­ban 160 gyereknek nyújt örömet a felújított üdülő. — A szovjet knltúra nép­szerűsítésére meghirdetett országos fesztiválon a Ka­posvári Szimfonikus Zenekar is részt vesz a jövő héten (jlyörben. Az együttes '— Me­rényi György vezényletével — Prokofjev Klasszikus szimfóniáját adja elő a ne­ves szakemberekből álló zsiiri és a megyei művelődé­si központ közönségé előtt. •— ÍIIménybesT.ámotót tart Líbiáról hétfőn Kaposváron a gyógyszertári központ klubhelyiségében dr. Ittzés Balázs főorvos, a gyógyszer­tári központ és a kaposvári gyógyszertárak dolgozóinak. — Százhatvan mű, három és fél millió kötet szerepel az idei téli könyvvásár kí­nálati listáján. Az újdonsá­gok között lesz az Iparművé­szeti Múzeum gyűjteményeit bemutató album és Doma- novszky Györgynek, a népi díszítőművészetről szóló két­kötetes munkája. — Újfajta paprikakremet gyártanak a szurdokpüspöki Béke Termelőszövetkezet tartósítóüzemében. A gulyás, halászlé, pörkölt és sültek ízesítéséhez ajánlott csípős ételízesítő alma- és cseresz­nyepaprika keverékéből ké­szül. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . 11*510 13 évvel ezelőtt, 1%‘8. november 20 án tartották meg; először a-z ifjú zenebara tok világnapját, amelynek megünneplését az Ifjú Zene­barátok Nemzetközi Szövet­sége 1308 tavaszi kongresszu­sán határozták e.L Bartók es Kodály hazájában érthetően évtizedek óta nagy es egyre gyarapodik a zenét kedvelők száma. A zene szépségének megértését, emberi kultúra kincsesházába vaió bevonását azonban nem lehet eléggé k© rán elkezdeni. Nem véletlen, hogy hazánkban oly népsze­rűek a zenei óvodák, nem be­szélve a zeneművészeti szak­középiskolákról. s arról a ha­talmas ostromról, amellyel az uj hallgatók fölvételekor pel dául a Liszt Ferenc Zenemű- veszeti Főiskolának kell har­colnia évről évre. Az ifjú zenebarátok világ napja alkalmából több he lyütt is előadásokat szervez­nek. Két évtizede — Ifjú Ze= nebarátok rímmel a tizen eves fiatalokhoz szóló, even te ötször megjelenő folyóirat igyekszik olvasmányos, színes írásokká! elmélyíteni a fiata­lok zenekultúráját. A lap — egyebek között — tájékoztat neves zeneszerzőink életéről, munkásságáról, hasznos zene- történeti ismereteket terjeszt, s beszámol a zenei élet aktu­ális eseményeiről. Egymillió szólóoltvány A matraalji borvidéken' befejezték a szölőoltvanyolí betakarítását. A hagyomá­nyos oltványkészíló termelő­szövetkezetek Abasáron, Nagy reden és Márkáson az idén ölmillió gyökeres vesz­et adnak az új telepítések­hez. — Elkészült a Rákóczi- sporttelepen a kezilabdapa- l.va villanyvilágítása. A Dé- dász két szocialista brigád­ja szerelte, s a cukorgyár egyik brigádja vállalta a karbantartást. A jövőben így lehetőség nyílik esti mérkő­zésekre is. — Hasznos szolgáltatást vezetett be a teli hónapok­ban az Afor: a hütöfolyade*- kok fagyásponlbemérését. A díjtalan műszeres vizsgala­tot a fővárosban, Gyöngyö­sön, Szegeden és Kecskemét ten, a Balaton körüt pedig a nagyobb Afor—Agip ku­taknál kérhetik' az autósok. — Az ökölvívó-utánpótlás két nagy seregszemléjére ke­rült-sor Debrecenben. Az or­szágos serdülőbajnokságon könnyüsúlyban Csonka (K. Dózsa) harmadik lett. Az el­ső ízben megrendezett út­törő OB-n a kaposvári sport- iskolas Nagy félnehézsúlyban nyert bronzérmek — Csúszásmentes aszfalt- burkolattal borították be né­hány útszakaszt a KPIÜ deb­receni közúti igazgatósági: nak szakemberei. A - vízát­eresztő aszfaltburkolat felü­lete hasonló az autópályán használatos érdesített bon­táshoz. — Befejeződött a komplex könnyűszerkezetes építési mód központi fejlesztési programja. Megvalósításának állami értékelésével párhu­zamosan került sor a fej­lesztési program fölött vál­lalt KISZ-védnökség meg­valósulásának elemzésére. — Most érkezett Moszkvics gyermekauíó és Lajka Lux gyer­mek kérekpar a Zselic Áruház já- tekoszlályara. (8m3S)

Next

/
Oldalképek
Tartalom