Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-21 / 247. szám
Előadások, kiállítások, konferenciák Egészségnevelési hónap Somogybán . „Nagyobb figyelmet kell fordítani a betegségek megelőzésére — a lakosság egészségkultúrájának fejlesztésére.” Az MSZMP XII. kongresszusa határozatának jegyében állították össze egészségügyi intézmények, társadalmi és tömegszervezetek, államigazgatási intézmények a megye egészségnevelési hónapjának rendezvénysorozatát A programok megnyitójára október 26-án kerül sor Igáiban. A nagyközségben előadásokat tartanak orvosok, gazdasági szakemberek az igali fürdő fejlesztésének lehetőségeiről, a reumás betegségekről, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, a növényvédő szerek káros hatásáról. A rendezvényeket egészségnevelési plakátkiállítás, egészségügyi könyvek árusítása, termékbemutató egészíti ki. , A boglarlellei hetet november 9-én Az egészségügy gazdaságpolitikai kérdései című előadás nyitja. Ezt követően dr. Angeli István, az egészséges táplálkozás és a cukorbetegség összefüggéseiről beszél majd az érdeklődőknek. Szó lesz az indokolatlan gyógyszerfogyasztásról, a csecsemőgondozásról és gyermeknevelésről is. Dr. Sík László, a siófoki kórház osztályvezető főorvosa Lelki egészségünk címmel tart előadást. Csurgón október 23-áii dr. Koncz Gábor városi főorvos Az egészségügyi integráció megvalósulása Nagyatád város és járás területén címmel tart előadást. A Seíag csurgói üzemében a szocialista brigádoknak az egészséges életmódról, a Napsugár Ipari Szövetkezet dolgozóinak a keringési betegségekről, Csur- gonagymartonban a daganatos megbetegedésekről, a Zrínyi Termelőszövetkezetben pedig az állatról emberbe terjedő betegségekről lesznek előadások. A csurgói gimnázium pedagógusainak a men- tálhigiénia es az egészséges életmód kérdéseiről tartanak ankétot. Az általános iskolában Élj egészségesen vetélkedőt rendeznek. A kaposvári rendezvénysorozatot a megyei Köjálban megrendezett egészségnevelési vetélkedő nyitotta meg október 2-án. Jelenleg a Volán 13. számú Vállalatánál tartanak egészségnevelési hetet. Mi legyen, a házipatikával? címmel október 26—27- én a megyei tanács épületében lesz szaktanácsadás. A tanítóképző főiskola hallgatóinak dr. Herczeg Tibor, a megyei Köjál igazgató főorvosa október 28-án tart előadást a környezetvédelemről. A vöröskeresztes tanárelnököknek a Berzsenyi iskolában rendeznek továbbképzéseket. Októbertől decemberig — négy alkalommal — Az egészséged is érték! címmel KISZ- vezetőknek lesz előadássorozat. a SÁÉV-nál vetélkedővel egybekötött kerekasztal-be- szélgetésre kerül sor Az egészség az építőiparban is érték címmel. A Latinca művelődési házban alkoholellenes kiállítás nyílik, a Doroty- tya-szállóban diabetikus termékbemutatót rendeznek. Legdrágább kincsed = egészséged! E gondolat jegyében lesz játékos egészségnevelési vetélkedő december 4- én általános iskolásoknak a Killián György művelődési központban. Október 20-tól december 20-ig a siófoki kórházban mindennapos programokra kerül sor a betegek és beteglátogatók egészségnevelése jegyében. A DRW siófoki telepén Teljes részvétel és egyenlőség címmel a rokkant emberek foglalkoztatásának témaköréből lesz ankét. Nagyatádon Népegészségügy és egészségkultúra címmel Baranya, Tolna, Somogy egészség- ügyi vezetői tartanak tudományos ülést. A marcali kórházban kerekasztal-konferen- ciát rendeznek az egészségnevelés témaköréből. Néhány éve, a fogászati rendelőintézet ' építésekor egy 14 méter szélességű utcára bukkantak, amelyet ugyancsak márványoszlopok szegélyeztek. Helyreállítása után itt szabadtéri 1300 éves Bulgária Philippopolis rejtélyei Kiállítások az üzemekben Plovdiv a világ egyik legrégibb városa. Gazdag múltja során minden korszak nyomokat hagyott rajta: bárhol ás le az ember, régiségekre bukkan. Philippopolis, Trimoncium, Pilpueda Pldin — csak néhányat említsünk Plovdiv régi nevei közül. Az utóbbi húsz év legértékesebb archeológiái feltárása az ókori amphitheat- rum, amelyre az archeológusok a Trihalmie déli lejtőin egészen váratlanul bukkantak. Marcus Aurelius idejében, az i. u. II. században épült gránitból és márványból. A földrengéseket, tűzvészeket és ostromokat átélt városban — háromnégy méterrel a föld alatt — a színház nem pusztult' el, megmaradt gazdag márvány architektúrája. Értékesek a márvány talapzatokon, szobrokon és üléseken talált feliratok is. Idén, a bolgár állam megalakulásának 1300. évfordulója alkalmából színházi előadásokat tartanak a váratlanul előbukkant amphitheatrum- ban. Öt évvel ezelőtt került feltárásra Philippopolis fóruma (főtere). Kétezer év után a mai városrendezők ugyanazt a helyet jelölték ki főtér építésére, amelyet az ókori trákok is a legmegfelelőbbnek tartottak. Az egykori negvszögletes tér mindegyik oldala . 120 m hosszú volt, szép oszlopsor vette körül, amely egyben a belső fedett utca ereszét is tartotta. / • • üveg az építészetben Az üveg építészeti alkalmazásával foglalkozó tanácskozás kezdődött kedden Salgótarjánban. Az ország legjelentősebb tervező, beruházó és kivitelező vállalatait képviselő szakemberek eszmecseréjének megnyitóján elmondták: a gyár nyolcszázmillió forintos költséggel végrehajtott. rekonstrukciója során létrehozott feldolgozó üzem ma mar a helyi termelés mintegy ötven százalékából többféle, jó minőségű építészeti üveget — például ragasztott biztonsági üveget, sima és mintázott homályosí- tott üveget, színes edzett zománcüveget — állít elő. Ärkagyij és Borisz Sztrugackij Nehéz istennek ienni — Megesett, megesett — mondta dón Szera. — Valóban! — kiáltott fel Rumata. — Hiszen ön is jelen volt ennél a beszélgetésnél, dón Szera! Emlékszem, úgy kacagott dón Tarnen szellemes mondásain, hogy valami lepattant a ruházatáról. Don Szera rákvörös lett, es hosszadalmas mentegetö- zésben fogott.. Az el komo- rodott dón Tameo neki feküdt az erős esztori bornak, s amikor ki vergődtek a házból, kétféléi támogatni kellett. Verőfényes náp volt. A házak között egyszerű emberek őgyelefc'tek, keresték, min lehet elbámétzkoeferi, sárral dobálózó kölykök vi- songtak és fütyültek, az ablakokból főkötős, csinos polgárasszonyok kandikáltak ki. Don Szera igen ügyesen ledöntött a lábáról egy parasztot, és majd meghalt a nevetéstől a pocsolyában kapálózó , ember láttán. A nemes donok körül nyomban bámészok tömege verődött össze. Amikor végül tovább indultak, dón Tameo mindenki- hallatára kiegészítést kezdett fogalmazni jelentéséhez, s ebben rámutatott annak szükségességére, hogy „a csinos nőszemélyek ne soroltassanak a parasztokhoz és az egyszerű származásúakhoz”. Ekkor egy fazekakat szállító szekér állta el az útjukat. Don Szera kivonta mindkét kardját, és kijelentette, hogy a nemes dönökhöz nem illik fazekakat kerülgetni, és ő a szekéren keresztül vág utat magának. De Rumata megragadta a kerekeket, és megfordította a szekeret, s így szabaddá tette az utat. A bámészko- ■ dók háromszoros hurrát kiáltottak Rtíiiatanak. A nemes ctonok mar-mar tovább " indultak. akkor azonban egy második emeleti ablakból kihajolt egy kövér, ősz boltos, és az udvaroncok garázdálkodását kezdte taglalni, akiket „a mi hősünk, Gazdag kínálat a politikai művekből — A megyei kirendeltség sokat tesz azért, hogy a politikai érdeklődésű diákokat olvasóvá tegye. Van-e most ilyen tervük? — Természetesen, az idén is megszervezzük az Egy diák, egy könyv mozgalmunkat. Különösen számítunk a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumra és az 503. számú Szakmunkásképző Intézette. Ott mindig sokat tettek eddig is annak érdekében, hogy a fiatalok megismerkedjenek a munkásmozgalommal, a párttörténettel, és korunk időszerű kérdéseivel foglalkozó művekkel. — Sok szó esik napjainkban a Magyar Szocialista Munkáspárt 25 éves történetéről. Érződik-e ez a politikai művek iránti érdeklődésben? — Igen. Elsősorban az ilyen jellegű kiadványokat keresik egyre többen. Hoz- zátehetem, hogy egyik-másik kiadványból nem is kapunk annyit, amennyi elkelne. — Mivel lepi meg a kiadó az olvasókat a politikai könyvnapokra? — Olyan az ajánlatunk, hogy a legkülönfélébb igényeknek is megfelel. Megjelenik Kádár János cikkeinek, beszédeinek gyűjteménye Szövetségi politika, nemzeti egység címmel. Nagy érdeklődésre számíthat ezenkívül a Ki kicsoda? bővített új kiadása vagy Be- recz János müve: Ellenforradalom tollal és fegyverrel. Nemes Dezső a biator- bágyi merényletről írt. A 25 évvel ezelőtti események iránt érdeklődők egész biztos, hogy sokat meríthetnek a Dokumentumok 1956. júliustól 1957. júniusig című könyvből. Ebben olyan dokumentumok is lesznek, amelyek eddig még nem jelentek meg. Köztársaság tér, 1956 címmel magnószalag is kapható a szemléltető szerkesztőség kiadásában. Eddig is sokan kérték már az eredeti hangdokumentumokat tartalmazó kazettát. — Mikor nyitják meg a politikai könyvnapokat Somogybán? — A tervek saerint a kaposvári elektroncsőgyár ad otthont e fontos eseménynek. A megnyitó november 14-én délután lesz a keleti iparvidék dolgozóinak részvételével. Dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályánál vezetője méltatnia a politikai műveltség szerepét Az ott rendezett könyvkiallitas minden jelentős kiadványunkat bemutatja. I,. G, dón Re ha hamarosan ráncba szed”. Kénytelenek vöt- \ lak megállni, s az egész fa- zékraikományt ebbe az ablakba irányítani. Az utolsó fazékba Rumata két aranypénzt dobott, amelyet Hatodik Pitz arcéle díszített, és átnyújtotta a sóbálvánnyá vált fuvarosnak. — Mennyit adott neki? — kérdezte dón Tameo, amikor továbbindultak. — Semmiség — válaszolta hanyagul Rumata. — Két aranyat. — Szent Mika hátára! — kiáltott fel dón. Tameo. — Ön gazdag! Nem venné meg a hamahari csődörömet? — Inkább elnyerem kockán — felelte Rumata. — Igaz! — jegyezte meg dón Szera. és megállt. —■. Miért ne kockázzunk egyet! — Mindjárt itt? — kérdezte Rumata. — Miért ne? — kérdezte rion Szera. — Nem értem, hogy három nemes dón miért ne kockázzon ott, ahol kedve tartja! Ekkor dón Tameo hirtelen elesett. Don Szera belebotlott, és ó is elesett. — Egészén elfelejtettem — mondta —, hogy őrségbe kell mennünk. Rumata felemelte Stet, és könyöküknél fogva vezette tovább. Don Szatarina hatalmas háza előtt megállt. — Nem nézünk be az öreg donhoz? — kérdezte. — Egyáltalán nem értem, miért ne nézhetne be három nemes dón az öreg Szatarina donhoz — szólt dón Szera. Don Tameo felnyitotta a szemét. :— Mivel a király szolgálatában állunk, tőlünk telhetőén a jövőbe kell tekintenünk. Don Szatarina: túlhaladott szakasz. Előre, nemes donok! Az őrhelyre kell sietnem... — Előre! — helyeselt Rumata. Don Tameo újra a mellére ejtette a fejét, és többé már fel sem ébredt Don Szera szerelmi diadalairól mesélt. így jutottak el a palotáig. Az őrszobában Rumata letette dón Tameót a pádra, dón Szera pedig letelepedett az asztal mellé, félretolta a király áltál aláirt parancsok kötegét, és kijelentette, itt az ideje, hogy hideg irukani bort igyanak. A gazda gurítson elő egy hordót — parancsolta —, ezek a kislányok, pedig (az őrködő gárdistáikra mutatott, akik egy másik asztalnál kártyázták) jöjjenek ide. (Folytatjuk) Elismerik a terjesztők munkáját ri vállalat, a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyáregységének terjesztőjét. Sok művet válogattak össze a dolgozók kérése alapján. Szép hagyománya van ilyenkor annak, hogy kiállítást készítenek a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő művekből az előcsarnokban, esetleg az ebédlőben. — A politikai irodalom megsze. "ttetésében valóban kiemelkedő a terjesztők szerepe. Elismerik-e ezt a tevékenységet a munkahelyeken? — Szerintem igen. ApártEzervek és -szervezetek minden segítséget megadnak azoknak, akii ezzel foglalkoznak. Nem marad el az eredmények elismerése sem. Hozzáteszem, hogy ezt magunk is szorgalmazzuk. Most például beszámoló taggyűlésre készülnek az alapszervezetekben. Idejében fölhívjuk a vezetőségek figyelmét arra, hogy a beszámoló tartalmazza a terjesztők munkáját. Az értékelést meg- könnyítjük azzal, hogy közöljük a politikai irodalom olvasottságára vonatkozó adatokat. S természetesen a politikai könyvnapok méltó keretet adnak az eddigi tevékenység elismerésére. Szokásainknak megfelelően ilyenkor adjuk át a legjobbaknak a Kiváló terjesztő plakettet. Azoknak, akik öt, tíz, húsz éve végzik ezt a munkát. emlékjelvényt adunk. múzeumot nyitnak. Megtalálták az egykori, lenyűgöző méretű, magasban vezetett vízvezetéket is: ezen látták el a Rodope hegységből Phi- lippopolist ivóvízzel. Valentina Viaszévá Megélénkült a forgalom ezekben a napokban a Kossuth Könyvkiadó megyei ki- rendeltségén. Egyre-másra kopogtatnak be a politikai irodalom terjesztői, hosszú listákat hozva magukkal, válogatnak a polcokon. Csomagok érkeznek a fővárosból, csomagok indulnak a vállalatokhoz, gazdaságokba. Minden évben így van ez a politikai könyv napok megnyitása előtt. Rugya Béla, a kirendeltség vezetője őszinte örömmel újságolja, hogy nagyon megélénkült az érdeklődés a kiadó gondozásában megjelenő művek iránt. — Hányán foglalkoznak a politikai irodalom terjesztésével megyénkben?: — Olyan hatszázra tehető azoknak a száma — mondja Rugya Béla —, akik pártmegbízatás alapján eredményesen ajánlják a kommunistáknak. a pártonkívü- lieknek a megjelentetett brosúrákat, könyveket. Természetesen — a kialakult gyakorlatnak megfelelően —, kinek-kinek az érdeklődésére alapozva hívják föl a figyelmet a megjelent művekre. — Ügy tudom, hogy egyre önállóbban tevékenykednek. — Igen, valóban így van. Ilyenkor, a politikai könyvnapok előtt - különösen érződik ez. Sok terjesztő jön be hozzánk, megemlíthetem' a tanácsi költségvetési elszámoló hivatal, a gyógyszertáSOMOGYI NÉPLAP