Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-02 / 231. szám
Tudományos ülésszak a közelmúlt történelméről Tegnap befejeződött a Magyar Történelmi Társulat és az MTA Történettudományi Intézetének tudományos ülésszaka, amelyet Válság és megújulás; Gazdaság, társadalom és politika Magyar- országon; Az MSZMP 25 éve címmel rendeztek az MTA kongresszusi termében. A konferencia zárónapján Vass Henriknek, a Magyar Történelmi Társulat alelnökének elnökletével a Politika és a kultúra területével kapcsolatos előadások, hozzászólások hangzottak el. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője Magyarország és a nemzetközi politika címmel tartott előadást, Szakács Sándor, a Marx Károly közgazdaságtudományi egyetem docense az 1950-es évek válságának előzményeiről, a koalíció felszámolásáról és a politikai intézményrendszer torzulásairól, Balogh Sándor, az ELTE proíeszszora pedig a politikai intézményrendszer megújításának útjáról szólt. Bihari Mihály, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője a politikai mechanizmus és a demokrácia viszonyának kérdéseit elemezte. Vitányi Iván, a Művelődéskutató Intézet igazgatója szellemi életünk fejlődésének tendenciáit vázolta előadásában. Almási Miklós, az ELTE professzora Művészet és közgondolkodás címmel tartott referátumot. A háromnapos tanácskozás Vass Henrik zárszavával fejeződött be. Németh Károly Újpesten Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön a főváros IV. kerületébe látogatott. Társaságában volt Borbély Gabor, a Budapesti Pártbizottság titkára. A vendégeket Angyalföld és Újpest határánál Závori László, a kerületi pártbizottság első titkára és Kovács Ferenc tanácselnök fogadta. Az egésznapos program Újpest csaknem tízezer lakásos új városrészének és — a Rózsa utcában működő — szolgáltatóközpontjának megtekintésével kezdődött. A Központi Bizottság titkára felkereste a Munkásotthon ' utcai gyermekkönyvtárat, ahol 15 ezer kötet könyvvel és hanglemezek sokaságával várják-segítik a művelődni vágyó diákokat. Innen a vendégek útja a most épülő újpesti városrészhez vezetett. ahol Németh Károly megismerkedett, az Egyesült Izzó által épített lakótelep életével. Megnézte a mun- káslakás-építkezést. Ezt követően látogatást tett a kerület két ipari kutatóintézetében — a műszaki-fizikai, illetőleg a híradásipari intézetben — ahol mintegy 2500-an dolgoznak a termelés gyakorlati problémáinak új megoldási lehetőségein. E két intézetben mintegy 900 tudományos kutató kamatoztatja elméleti felkészültségét. Németh Károly a délutáni órákban a híradásipari kutató intézetben aktívaértekezleten találkozott a kerület kutató intézetének képviselőivel, majd a kerületi pártbizottságon a végrehajtó bizottság tagjaival folytatott- eszmecserét. Merénylet Bejrutban A bejrúti rádió jelentése szerint harminc halottja és száztizenöt sebesültje van annak a pokolgépes merényletnek, amelyet tegnap délelőtt követtek el Nyugat- Bejrút egyik sűrűn lakott negyedében, ahol több baloldali párt és palesztin szerve- zet székháza található. Az áldozatok között nincs sem libanoni, sem palesztin vezető. A robbanás ereje több épületet súlyosan, megrongált, sokan a romok' alatt lelték halálukat. Az esti jelentések szerint tovább súlyosbodott a nyugat-bejrúti bombamerénylet mérlege: legkevesebb negyven a halottak száma és kétszáznál is több a sebesült. Világvallások békekongresszusa Pimen, Moszkva és egész Oroszország patriarchájá- nak kezdeményezésére 1932 tavaszán Moszkvában tartják a világvallások — keresztyének, mohamedánok, buddhisták, hinduk — békekongresszusát. Az előkészítő bizottság a szovjet fővárosban ülésezik október 1—2- án. Az előkészítő bizottság ülésén Magyarországról dr. Tóth Károly református püspök, a keresztyén békekonferencia elnöke, dr. Kacziba József római katolikus püspök, dr. Proliié Károly professzor, a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsa főtitkára és Szakács József, a szabad egyházak tanácsának elnöke Vesz részt. A szerb ortodox patriarchátus képviseletében hazánkban tartózkodó Nikanor llicsics bács-újvidéki püspök és Vujicsics Dusán budai görögkeleti szerb püspöki vikárius csütörtökön látogatást tett Miklós Imre államtitkárnál, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökénél. Megbeszélést folytattak a szerb ortodox egyház helyzetéről és a magyarországi szerb egyházművészeti és tudományos gyűjtemény létrehozásával kapcsolatos kérdésekről. A püspököt és kíséretét fogadta Rátkai Ferenc művelődésügyi miniszterhelyettes, a magyar—jugoszláv kulturális együttműködési vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke. Az Állami Egyházügyi t Hivatal elnöke a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény értelmében 1981. október 1-i hatállyal törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánította a magyarországi evangéliumi testvérközösséget. A felekezet a magyar- országi metodista egyházból vált ki. Bemutatott szervezeti szabályzatukban kinyilvánították, hogy az állam törvényeit és rendeletéit megtartják és annak szellemében kívánnak működni. Négy jelölt A Szolidaritás kongresszusán csütörtökön bejelentették, hogy a szervezetet vezető országos egyeztető bizottság elnöki tisztjére négy jelölt pályázik: Leeh Walesa, a jelenlegi elnök, Marian Jurczyk, a szervezet szczecini vezetője, Jan Rulewski, a bydgoszczi Szolidaritás vezetője, valamint Andrzej Gwi- azda, az országos egyeztető bizottság elnökhelyettese. Elnökválasztás — viharban Az Iráni Iszlám Köztársaság rövid történetében immár harmadszor kerül sor elnökválasztásra. A fö jelölt, (és minden valószínűség szerint a győztes) Khamenei főpap. Személyében ezzel a síita klérus egy méltósága foglalja el Irán államfői tisztjét is. Emlékeztessünk: a sah bukása után a monarchia-ellenes erők széles koalíciója került hatalomra. E koalíció egyik szárnyát képviselte Baniszadr, aki a siita papság - jelöltjével szemben nyerte el az elnökséget. Győzelmét annak köszönhette. hogy őt. Khomeini főpap személyéhez közelálló, s ugyanakkor a polgári erők számára is elfogadható politikusnak ismerték. Baniszadr végül is alulmaradt a mullahokkal vívott harcban — külsejét el- változtatva kényszerült emigrációba menekülni. Utódja Radzsai lett. O ugyan nem volt tagja a papi hierarchiának, ám egyértelműen a klérus embere volt. A második elnököt pokolgép távolította el a hala-1 lomból és az élők sorából . . ■ Immár teljesen nyilvánvaló a síita papságot tömörítő Iszlám Köztársasági Pártnak az a törekvése, hogy saját soraiból kerüljön ki az ország legmagasabb polgári közjogi méltósága is. (Polgári — mert az iszlám alkotmány szerint az ország valódi vezetője mindig a fö-ajatollahok közül kikerülő teológus, aki „helyettesíti” a távollevő siita messiást.) A papi hatalomnak ez a kiteljesedése azonban aligha nevezhető zavarmentesnek. Iránban ma heves harcok folynak a kormányzat fegyveresei és a Modzsahedin Khalk szervezet gerillái között. Ez utóbbiak már a sah ellen is küzdöttek, soraik most más ellenálló szervezetek tagjaival is kibővültek. Az országban rengeteg merényletet hajtottak végre az utóbbi hónapokban. Az iszlám főügyész szerint legalább 300 egyházi személy és kormánytisztviselő esett ezek áldozatául. Gyakoriak az utcai harcok is. A robbantásokat igen nagy hozzáértéssel és kivédhetetlenül hajtották végre. Aligha kérdéses, hogy ez a merénylet- sorozat nem amatőrök, hanem jól képzett és szervezett szakértők műve. Ilyenek pedig — mutatnak rá teheráni megfigyelők — elsősorban a hadseregben találhatói; ... Ami a hadsereget illeti, ott a szerdai repülőgép-szerencsétlenség óriási veszteséget okozott, a Teheránra zuhant Herkulesben veszett a fegyveres erők szinte minden fontos vezetője. A szerencsétlenség okai közül nehezen lehelne kizárni a merényletei. A hadsereg vezetői halálának következményei ma meg beláthatatla- nok. Kérdéses, miként hat ez például az utóbbi napok sikeres iráni offenzívájára az Irak elleni immár egy éve folyó háborúban. S felvetődik a kérdés: miként viselkedik majd a hadsereg a Khomeinihez hű vezetők pusztulása után? M. G. Brezsnyev és Ratsiraka megbeszélése Békét szolgáló lépéseket Szovjet—MadagaszkárI tárgyalások A két ország kapcsolatairól és nemzetközi kérdésekről, köztük az Indiai-óceán térsége és az afrikai földrész problémáiról folytatott csütörtökön megbeszélést Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke Didier Ratsirakával, a Madagaszkárt Demokratikus Köztársaság elnökével, a legfelsőbb forradalmi tanács elnökével, a Malgasi Fórra- <■ dalmi Elcsapat Pártjának főtitkárával. Ratsiraka rövid üdülésen tartózkodik a Szovjetunióban. Leonyid Brezsnyev és Didier Ratsiraka megelégedéssel, állapította meg, hogy tovább fejlődnek, elmélyülnek a két ország baráti kapcsolatai. A nemzetközi kérdések megvitatása során annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést,'hogy a világhelyzet jelenlegi kiéleződése, amely az imperializmus politikája növekvő agresszivitásának következménye, Nyereménybetétkönyv- sorsolás Az Országos Takarékpénztár tegnap Budapesten rendezte a nyereménybetétkönyvek 1981. harmadik negyedévi sorsolását. Mindazok az 1981. szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt nyeremény betét könyvek. amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1981. III. negyedévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. számvégződés : % 033 25 088 100 090 23 103 23 113 50 194 25 295 300 230 361 100 380 25 419 50 4 21 50 565 50 620 25 635 25 660 25 690 50 743 25 851 25 965 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító fiók, postahivatal vagy takarékszövetkezet 1981. október 19-től fizeti ki. megköveteli minden békeszerető erő tevékenységének további aktivizálását abban a küzdelemben, amelyet a nemzetközi helyzet megjavításáért vívnak. „A szocializmus megszilárdulása, a felszabadító mozgalmak fejlődése. a népek megingathatatlan elszántsága arra, hogy megakadályozzák a há- '•towrúty»' arról' 'tanúskodnak, hogy megvan a lehetőség a béke megszilárdulását szolgáló hatékony lépésekre" — hangoztatja a többi között a tárgyalásokról kiadott közlemény. A dokumentum méltatja a szocialista országok, a haladó államok, köztük Madagaszkár békés külpolitikájának jelentőségét. Brezsnyev ismételten aláhúzta, hogy a Szovjetunió külpolitikájának legfőbb célkitűzése a tartós és igazságos béke biztosítása. Korunk legidőszerűbb, legkonkrétabb feladata a fegyverkezési verseny megszüntetése. „Most sikerült megállapodásra jutni az Egyesült Államokkal a közép-hatótávolságú rakétákról folytatandó tár.,válások ügyéljen. A Szovjetunió kész arra, hogy komolyan, becsületesen, konstruktívan folytassa ezeket a tárgyalásokat, szilárdan tartsa magát az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveihez. Csak az ilyen magatartás biztosíthatja ugyanis a tárgyalások sikerét” — hangoztatta az SZKP KB főtitkára. Brezsnyev és Ratsiraka a megbeszélésen különleges figyelmet fordított az Indiaióceán térségének kérdéseire. Megállapították: a térség helyzete mindinkább veszélyessé válik, annak következtében, hogy az Egyesült Államok lázas ütemben növeli itt katonai tevékenységét. Az Indiai-óceán térsége országainak együtt kell működniük annak érdekében, hogy minden érdekelt erő összefogásával békeövezetté, a jószomszédi kapcsolatok övezetévé változtassák ezt a körzetet — hangoztatták, Az afrikai helyzetről szólva ugyancsak azt állapították meg, hogy az imperialista körök növelik agresszivitásukat ezen a földrészen. Erről tanúskodik a “többi között a pretoriai fajüldöző rezsim orvtámadása az Angolai Népi Köztársaság ellen. A Szovjetunió és Madagaszkár állást foglal amellett, hogy haladéktalanul rendezzék a namíbiai kérdést az ENSZ határozatai alapján, feltételek nélkül és teljesen vonják ki a dél-afrikai fegyveres erőket és közigazgatási szerveket Namíbiából, teljes egészében adják át a hatalmat Namíbia népének, amelynek jogos képviselője a SWAPO — állapították meg a moszkvai megbeszélésen. Brezsnyev a tárgyalás során szólt a közel-keleti helyzetről is, amelyet mindinkább riasztónak nevezett. A legfontosabb új tényező az, hogy nyíltan meghirdették a két agresszív erő, az Egyesült Államok és Izrael stratégiai együttműködését. Ez különösen világosan megmutatta. ki az, aki aláássa a Közel-Kelet békéjét — hangsúlyozta- az SZKP főtitkára. Délke let-Ázsiáról .is folytattak eszmecserét a megbeszélés résztvevői és megállapították : az imperializmus és a reakció veszélyes intrikákkal, nyomással fenyegeti a térség országait. A helyzet normalizálását, a térség békéjének biztosítását a körzet valamennyi országának együttes erőfeszítésével kell elérni. Leonyid Brezsnyevvel együtt a megbeszélésen részt vett Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára is. A Kaposvári Cukorgyár az üzemi időszakra még felvesz férfi rakodó- és segédmunkásokat, mokkaüzemünkbe női dolgozókat, állandó munkára egy vízvezeték-szerelőt. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (802981)