Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Kultúránk követe 191!) áprilisának első hetében egy nyurga kamasz fiú kopogdt be a Somogyi Vörös Újság szerkesztőségébe. Elmondta, hogy magántanuló a helyi kereskedelmi iskolában, és újságíró szeretne lenni. A főszerkesztő mit sem kérdezve tőle a kezébe nyomott néhány távirati jelentési: böngéssze át és készítsen belőlük híreket. A következő napokban már kisebb tudósítások, riportok is kikerültek a mozgékony, mindenre figyelő, magabiztos fellépésű fiú tolla alól. Egyik, ma már fontos dokumentumként kezelt riportjára a szerző így emlékezett vlez- sza Andrássy Antalhoz, a levéltár főmunka- társához irt levelében: ..Egyik alkalommal megemlítettem Zseni - ley (vagy Zsenibery?) szerkesztőnek, hogy Rippl-Rónai József Kaposváron tartózkodik. Erre gyorsan megbízott, hogy készítsek riportot vele. Őszintén szólva akkor még csak a nevét, ismertem a mesternek, igazi jelentősegéről nem volt tudomásom. Gyermekkoromban ugyan sokszor láttam világosbarna vagy szürke öltönyében, néha knickerbocker nadrágban. Jól emlékszem a bőröndjeire is — gvakran ácsorogtam a vasútállomás környékén —, melyek tele voltak ragasztva a külföldi utakat jelző címkékkel. A velem nagyjából egykorú Martyn Ferenccel üzentem. Xogadna-c. Erre ő megjelölte a napot, amikor szívesen lát Martyn kíséretében egy parasztszekéren mentünk ki a Róma-hegyi villájába. A mester nagyon kedvesen fogadott. Főleg ő beszélt, én csak jegyeztem szorgalmasan. amit mondott,” A rövid cikk, amely a Somogyi Vörös Újság május 22-1 szánjában jelent meg. aligha minősíthető rangos publicisztikai műnek. De korfestci es a neves kaposvári művész felfogását tükröző Írás, s mint ilyen, méltó a figyelemre. A Látogatás Rippl-Rónai tusculánumában címmel napvilágot látott riportban — egyebek között — így rögzíti a mester szavait: . 1 — Hallott-e a mester róla, hogy Somogybán proletár-múzeumot óhajtanak létesíteni? — Ami a somogyi múzeumot illett, öcsém, Rippl-Rónai Ödön felajánlotta értékes kép- gyűjteményét a proletárdiktatúra művészi céljaira. Ebben a gyűjteményben vannak Munkácsy, Lotz Károly, Ferenczy Károly, Kernstock, Iványi-Grünwald festmények, a nagybányai, a szolnoki művésztelep termékei, s több kisebb külföldi modern festőnek a képei. — Van-e a mesternek tudomása, hogy Somogybán egy állandó múvésztelepet akarnak létesíteni? — Én a magam részéről nagyon szeretném, ha tényleg megvalósítanák ezt a tervet. Sőt, ha a növendékeim megfelelő ellátásáról gondoskodnak, úgy szívesen vezetném a mester- iskolát. Nagybánya, Szolnok, Nyergesújfalu mintájára.” A fiatalember még egyszer járt a híres Róma-hegyi villában. Május végén felolvasó- estet szerveztek a kaposvári fiatal irodalombarátok, s erre Kassák Ma című folyóiratának munkatársait hívták meg. Bojtor Sándor vezetésével itt volt Bortnyik Sándor, Kahána Mózes, Kudlak Lajos és Üjváry Erzsébet, A minden haladó megmozdulás szervezéséből részt kérő fiú kapta azt a megbízást, hogy kerítsen szállást a vendégeknek. Valaki — ismervén a háziak vendégszeretetét — Rippl- Rónaiékal ajánlotta. A Mester nem volt üt*. hon, de az asszonyok szívesen fogadták a pesti írókat: kényelmes szállással, bőséges reggelivel. Ki volt ez az ifjú újságirójelölt — mert belső munkatársi kinevezéshez nem jutott, írásait sorra fizették —, akinek a több mint hat évtizeddel ezelőtt írt cikkét azonosítani lehetett? (A korabeli szokások szerint ugyanis a cikkek többségét nem jegyezték szerzőik.) Honnan indult, merre vezetett további útja? Megvalósulf-e a vágya, hogy igazi újságíróként valósítsa meg önmagát? A tavasszal érkezett a gyászhír a franciaországi Amboise-ből pesti barátaihoz: április 6-án, T9 éves korában elhunyt. Sok mindent írt hat évtizedes külföldi élete során, de újságíróként nem dolgozott. A mozgalomhoz és a tolihoz azonban az utolsó percig sem lett hűtlen. Családi neveltetése, majd a Tanácsköztársaság meghatározó élménye — és éppen a legfogékonyabb korban — vezérelte vágyait és irányította a mindennapok gyakorlatában, politikai törekvéseiben, társadalmi kapcsolataiban. 1902. szeptember 27-én született. Apja. Kovács Miksa a munkás-be te gsegélyező pénztár kárpitosból lett tisztviselője, a szociáldemokrata párt kaposvári, majd megyei titkára volt. Jelentős szerepet. játszott az 1919. március 10-i somogyi hatalomátvételben, később a megye katonai, politikai, gazdasági életének szocializálásában. A Tanácsköztársaság megdöntése után Jugoszláviába emigrált, majd a Német Kommunista Pártban dolgozott Később Párizsba ment, bekapcsolódott a francia párt munkájába és egyik jeles alakja lett a magyar haladó emigrációnak. (1938-ban hunyt el Párizsban.) Fia. Béla — aki később Kottai-Kouács vezetéknéven vált ismertté a franciaországi baloldali magyarok körében — eszmélése óta magától értetődő természetességgel tartotta rriegföllebbezhetetlen igazságnak a munkásosztály harcát a hatalomért, a baloldali mozgalmak küzdelmét a demokráciáért. Politikai munkásságára, kalandokban sem szűkölködő életére, kulturális szervezőtevékenységére Nagy Miklós dr. irodalomtörténész hívta föl a figyelmet. Ö ugyanis személyes ismeretségbe került vele, és akár csak számos Franciaországban megforduló társa, élvezte vendégszeretetét a Loire menti Amboise-ben. A kiadványok, levelek, visszaemlékezések, újságcikkek nyomán kibontakoznak egy, a magyar irodalom, általában a művészet értékeinek megismertetéséért fáradhatatlanul munkálkodó hazánkfia vonásai, tevékenységének mozzanatai. 1919 augusztusának elején — kaposvári vasutasok segítségével — apjával együtt kijutott Jugoszláviába, majd onnan Bécsbe. Néhány hónap múlva tovább ment Berlinbe. (Érdekes anekdotaként mesélte, hogy utónevük azonossága miatt egy nap és egy éjszaka abban a hitben éltek fogvatartói a német rendőrségen, hogy Kun Béla került a kezük közé.) 1920-ban rövid időre Moszkvába utazott — részt vett az 1920. május elsejei felvonuláson, és találkozott a magyar emigránsok egyik csoportjával. Majd ismét Berlinben élt, de a fokozódó rendőri zaklatások elől jobbnak látta Franciaországba szökni. Ott azonban aligha remélhetett rövid időn belül állampolgárságot. Ehhez a leggyorsabb — de korántsem veszélytelen — út az idegenlégión keresztül kínálkozott. Be is lépett a hírhedt szervezetbe; kiképzése után azonban fegyver helyett zeneszerszámmal szolgálta munkaadóit öt év után sikerült leszerelnie. Előbb zenészként, majd ügynökként és magántisztviselőként tartotta fenn magát. A háború kitörésekor egy olasz biztosító társaság alkalmazottja volt. Bevonulás, harctéri szolgálat, hadifogság, majd szökés Franciaország szabad zónájába. 1936-ban kapcsolódott be az antifasiszta mozgalomba. A Béke és Szocialista Védelem elnevezésű, majd az OpeW ra kerületi csoportban dolgozott tevékenyen: előadásokat tartott, illetve szervezett, egyebek között a nácizmusról, a párizsi kommünról, a szovjet irodalomról. Kapcsolatban volt a Párizsban élő magyar írókkal, művészekkel, így Gereblyé* Lászlóval, Bo-; jomi Lázár Endrével, majd a háború után Bölöni György- gyei, Pór Bertalannal, akik a Magyar Függetlenségi Mozgalom — amelynek munkájában ő is részt vett — élén álltak. Jelentős fordulatot hozott életében, hogy 1948-ban, sokoldalú munkássága elismeréseként megválasztották a Magyarok Demokratikus Egyesülete főtitkárának. „Fő célunk volt, hogy védjük a franciaországi magyarok jogait, fejlesszük kapcsolatainkat a demokratikus Magyarországgal és szerény eszközeinkkel segítsük a szülőhaza újjáépítését” — nyilatkozta két évvel ezelőtt a Magyar Hírek munkatársának. E tisztségében szervezte meg az első hazalátogató csoportot, Francia- országban élő magyarokból. A különvonattal utazó népes csoport tagjai elismeréssel nyilatkoztak az újjáépítésről, az ellátásról, s visszatérve segítettek eloszlatni a népi de- * mokratikus rendünkről terjesztett rémhíreket. Két évvel később még rangosabb feladattal bízták pieg: a párizsi Magyar Intézet vezetője lett. Hat évig töltötte be e tisztséget. Ebben az időszakban mindenekelőtt a magyar irodalmi, egyéb művészeti alkotások népszerűsítésén munkálkodott Fontos küldetésének tartotta magyar művek francia nyelvű kiadását. Törekvéséhez igen csekély támogatást kapott Egyrészt ugyanis maga az intézet szűkös anyagiakkal rendelkezett másrészt a magyar irodalom iránt ugyancsak gyér volt az érdeklődés Franciaországban. A nehézségek ellenére sikerült megjelentetnie egy Petö/i-kötetet, Veress Péter Próbatételét, Jókainak A kőszívű ember fiai című regényét és egy kisebb összefoglalást hazánk történelméről. 54 éves korában vált meg az intézettöL Ezután tisztviselőként dolgozott de változatlanul foglalkozott irodalommal. Munkái között kell megemlítenünk Anatole France Rózsafabútor című regényének visszafordítását franciára. A műnek ugyanis addig csak magyar fordítása volt ismeretes, mert az eredeti kézirat elveszett Koltai-Kovácson kívül több magyar szakértő is meg van győződve arról, hogy e művet Anatola France írta, de a francia irodalomtörténészek között megoszlanak a vélemények. Nyugdíjba vonulása után csak az irodalomnak, illetve a magyar művészetek megismertetésének, terjesztésének szentelte napjait Még korábban szomorúan állapította meg, hogy Franciaországban mennyire nem ismerik például Jókait, akinek pedig regényed áttörést jelenthetnének a magyar irodalom franciaországi megszerelésében. Az új földesül* és A kőszívű ember fiai kivételével németből való rossz fordításban jutott csak néhány mű a francia könyvesboltokba a nagy magyar írótól. Ez késztette arra, hogy kismonográfiát adjon ki Jókairól. Sajnos — bár ** <k»i* .» ti/rR/ft éri vf n i ( a munkával szépen haladt —, elhunyta miatt nem tudta megvalósítani tervét. Annyit azonban sikerült elérnie, hogy minden addiginál •nagyobb figyelmet kapjon kedvenc írója. Előadásokat tartott róla a Francia—Magyar Egyesületben, a párizsi Magyar Házban, a finnugor társaság tagjainak. És ő fedezte föl — 'az író második felesége, Nagy Bella emlékiratai alapján — Nizzában azt a házat, amelynek elődjében Jókai 1903—1904-ben lakott családjával. Hosszú és kitartó utánjárás eredményeként 1978. január 14-én emléktáblát lepleztek le a falán; szövege a romantika nagy magyar képviselőjének emlékét hirdeti. Ekkor már a festői kisvárosban, Amboise- ben élt. Francia feleségével, Márta asszonynyal együtt ott is azon munkálkodott, hogy környezetével megismertesse, megszerettesse a magyar kultúra értékeit. Előadásokat tartott a helyi művelődési körben, magyar napokat rendezett kiállítással, vásárral, rangos műsorral. Kétszintes háza mindig nyitva volt a hazánkból látogató művészek, írók előtt. Ahogy tisztelői mondják: sokirányú érdeklődése, lelkesedése, tervei az utolsó hetekig fiatalon tartották. Koltai-Kovács Béla műveltségét nem felső- oktatási intézményben szerezte, hanem autodidakta módon, sok-sok olvasással, és a szellemi élet kiválóságaival való kapcsolatai révén. Ö maga is sajnálta, hogy a felsőkereskedelmi iskolánál nem jutott tovább. Lehet, hogy rendszerezettebb ismeretekkel kiemelkedőbb művelője lett volna irodalmunknak, így elsősorban mint hazai kultúránk jeles franciaországi közvetítőjét tartjuk számon. A Somogyi Vörös Újság egykori szárnypróbálgató riporterét, a külföldi baloldali mozgalmak magyar alakját méltán illeti meg az utókor tisztelgése. Taál László
