Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-03 / 232. szám

Edzett vagyok (?) Aranyjelvényesek a VB-re A Vasas kopaelleafele a belga bajnok Tegnap Zürichben megtar­tották az európai kupaküz­delmek október 21-én és no­vember 4-én sorra kerülő második fordulójának sorso­lását. A magyar labdarúgást már csak a Vasas képviseli a KEK-ben, s a piros-kék együttes legközelebbi ellen­fele a belga kupagyőztes Standard Liege lett. Az első mérkőzés helyszíne a Fáy utcai pálya. A sorsolás több stlágermér- kőzést kialakított, így a BEK-ben talán a legnagyobb érdeklődésre a Benfica— Bayern München tarthat szá­mot, de nem mindennapi összecsapást ígér az Ander- lecht—Juventus, az AZ’67 Alkmaar—Liverpool, az Aust­ria Wien—Dinamo Kijev, va­lamint a Dynamo Berlin— Aston Villa párosítás is. A KEK-ben a CKA Rosz- tov—Eintracht Frankfurt ígér nagy csatát, és az UEFA- k «pában is vannak nagy mérkőzések: Real Madrid—1. FC Carl Zeiss Jena, Szpartak Mosatva—Kaiserslautern, Feyenoord—Dynamo Dres­den, Borussia Mönchenglad­bach—Dundee United. Ez év tavaszán hirdette meg a KISZ KB és a Ma­gyar Ifjúság szerkesztősége a Magyar Ifjúság-kupa tö- megspottakciót, amely szer­vesen illeszkedik az edzett ifjúságért mozgalomba. Ez az új fornia igyekszik a fia­talok minél nagyobb töme­geit serkenteni a részvétel­re, hiszen az akció győztesei és helyezettjei külföldi ju­talomutazásokat, sportszer- vásárlási utalványokat nyerhetnek. Három kategóriában mér­hetik össze erejüket a fia­talok: „A”: nők, korhatár meg­kötése nélkül „B”; ifjúsági fiúk (csak az 1963. augusztus 1-e után születettek) „C”: felnőtt férfiak (csak 1963. augusztus 1-e előtt születettek) Mivel a három kategória országos győztes csapata a labdarúgó-világbajnokságra utazhat turistaként, „termé­szetes”, hogy a labdarúgás áll a versenysorozat közép­pontjában. Mellette azonban az edzett ifjúságért mozga­lom „edzett vagyok” kate­góriájának követelményed közül is teljesíteni kell leg­alább három próbát. A Ma­gyar Ifjúság-kupára tehát olyan tíz fős csapatok ne­vezhetnek, amelyeknek tag­jai eleget tesznek e „szemé­lyekre szabott” Követelmény- rendszernek. A KISZ és a sportszervek közösen szer­vezik' a próbázási lehetősé­geket, s ezek főként városi­járási szintűek. Emellett megyei próbákon is bizonyít­hatnak az indulni szándéko­zók. Mivel az egyéni próbák még 1982. január 31-ig tar- faliak, pontos megyei adat nincs arról, hogy hány lab­darúgócsapat kíván részt venni a küzdelmekben. Any- nyi azonban bizonyos, hogy a szervezés mindeddig nem a legsimábban haladt; jó néhány alkalommal érdek­lődés hiánya miatt nem ke­rült sor próbázásra. Néhány adat a kaposvári városi TS- ről: az idén február óta 3 úszás, 3 kerékpáros- és 1 gyalogtúra maradt el, mert nem volt jelentkező az „ed­zett vagyok” próbára. Per­sze. az igazi „hajrá” csak most következik. Az akció első része, az egyéni teljesí­tések a következő hónapok­ra maradnak. A városi sportfelügyelőségek a megye különböző részein lehetősé­get adnak az érdeklődők­nek. Ott a fiatalok bejegyez­tethetik a próbázások végre­hajtását az igazolványokba, melyek Kaposvái'on az Ex- pressznél, valamint a me­gyei próbák helyszínein sze­rezhetők be 20 Ft-ért. Végezetül» néhány, a köze­li jövőben sorra kerülő pró­bázási lehetőségre szeret­nénk felhívni az indulni szándékozók figyelmét. A megyei K{SZ-bizottság, a sporthivatal és az SZMT szervezésében október 17-én gyalogtúra, 25-én pedig fu­tópróba lesz. A kaposvári városi KISZ-bizottság és a sportfelügyelőség szervezé­sében futásból október 3-án, kerékpározásból 11-én bizo­nyíthatnak a fiatalok. Eze­ken a rendezvényeken ter­mészetesen indulhatnak a mozgalom alap szintjét tel­jesíteni kívánók is, akik „edzett vagyok” próbát nem akarnak tenni. Bővebb felvilágosítással a városi KISZ-bizottságok és sportíelügyelőségek szolgál­nak. Á rúdugrás világrekordere Az olaszországi Meranóban ötszáz néző előtt kezdődött csütörtökön délután a sakk­világbajnoki döntő. Az első játszmában Viktor Korcsnoj játszott világos bábukkal, és nyitó lépése c4 volt. Erre Anatolij Karpov, a szovjet világbajnoki címvédő e6-tal válaszolt. Az első lépések megtétele után kiderült, hogy Korcsnoj gyalogáldo­zat révén támadási térnye­résre tör. Karpov ez elől ki­tért. Ötórás játék után a 44. lépésben a sötéttel játszó Karpov kivívta a győzelmet, s így 1:0 arányban vezet Korcsnoj ellen. Vlagyimir Poljakov, 21 éves szovjet sportoló a nem­régiben Tbilisziben megren­dezett szovjet—NDK atléti­kai versenyen rúdugrásban világrekordot állított föl — öt méter 81 centiméterreL Nem is olyan régen a sport- világ fantasztikusnak tar­totta a francia Vinieron öt méter 80 centiméteres ug­rását. „A saját szememmel láttam ezt a Világrekordot, és elhatároztam, hogy ked­vező esetben új világrekor­dot érek el” — mondta Pol­jakov. „Amikor öt méter hetven­kettőt ugrottam, nem hit­tem, hogy ilyen könnyen el­érek ekkora magasságot. És az öt méter nyolcvanegy centiméter már szinte egy­szerűen ment. Csak amikor földet értem és láttam, hogy a lécet nem ütöttem le, ér­tettem meg, hogy megvan a rekord”. A tbiliszi stadion boldog­ságot hozott a fiatal atlétá­nak, akárcsak Vlagyimir Jascsenkónak, aki három évvel ezelőtt magasugrásban 2 méter 34 centiméterrel ért el világrekordot. SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda NB I: Videoton—K. Táncsics SE, Székesfehérvár. József A. u., 17 ó. (Kamer, Szabó Hl). , NB II: SÁEV SC—Dombóvár, Kaposvár, II. Rákóczi F. Ált.. Esk., 14 ó. Röplabda NB II: Balatoni Hajózás­Nagykanizsai Vízmű, Siófok, Perczel Mór gimnázium, 14 6. Teke NB m: K. Fáklya—PMSC, Kaposvár, Közlekedési SE-paiya, 13 ó. Kézilabda Férfi megyei bajnoki mérkő­zések ; az elöl állók a pályavá­lasztók: Siófok—Segesd 16 ó., Fonyód—Szőnyi SE 16.30 K,. Rákóczi—Csurgó 15.30 ó. Tömegsport Az edzett ifjúságért mozga­lom „edzett vagyok” futópró­bája. Kaposvár, Táncsics SE Cseri úti sporttelepe, 9. ó. Iparoskupa. A kezdési Mő: 8.30 ó. Sakk: Kiszöv-székház, asztalitenisz: Vas-Műszaki Ktsz. kispályás labdarúgás: Kaposgép VL-pálya. VASÁRNAP Kosárlabda NB. I: K. Táncsics SE—Bp. Honvéd, Kaposvár, Gépészeti Szakközépiskola, 11.30 6. (Kar­dos, Szabó IV), SOMOGYI NÉPLAP Teke NB Hl: Kaposméről Spartacus —K. Spartacus, Kaposvár, Spar- taeus-pálya, 8 ó. Kézilabda Megyei bajnoki mérkőzések; az elöl állók a pályaválasztók. A kezdési idő: TI ó. Nők: Csurgó—Balatonszárszó, Boglárlelle—Marcali, Kaposgép VL—Siófok, KV. Izzó—Nagy­atád. Férfi mérkőzés: Nagyatád —Barcs. Atlétika Megyei atlétikai ketpa, H. for­duló, Fonyód, M o. Turisztika A K. Spartacus SS Kapos ter­mészetjáró szakosztályénak tú­rája a Böszénfa — Vöröealma — Gálosfa útvonalon. Túravezető: Karbuczky Zoltán. Indulás: 7.35- kor a kaposvári buszpályaud­varról. Visszaérkezés; H.M-kor. Túratáv: 10 km. Labdarúgás NB II: K. Rákóczi—Pécsi VSK, Kaposvár, Rákóczi-pálya, 14 ó. (Eőry). Területi bajnokság: A kezdé­si idő 14 ó. Siófok—Latinos SE (Sárkány) * Barcs—Mázasz ász vár (Berkes), Pécsi Zsolnay—K. Táncsics SE (Köő)„ Bátaszék—Kiss A, SE (Radó}. Megyei lmpuiktté^ m kezdést idő 14 ó. , Balatonikeresztár—Kaposgép VL (Csapó), Tab—Kadarkút (Jv. Tolnából), K. Gazdász—Szőnyi SE (Pesti Cs.), Fonyód—Csurgó (Laskai), Marcali—Kéthely (Sze- recz), Nagyatád—Boglárlelle (Bá­lint), VB KM Vasas—Karód, 10 ó. (Hosszú), K. Közlekedési SE— Agraria SE, U ó. (Magyeaft, Vlagyimir Poljakov a rúd fölött az öt méter nyolcvan­egy centiméteres rekordmagasságban (Fotó: TASZSZ-APN—KS, G. Kikvadze felv.) Két mérkőzést játszanak a Táncsics kosarasai Üjabb nagy erőpróba előtt áll a Táncsics férfikosárlab- da-csapata: Székesfehérvá­ron a Videoton, holnap Ka­posváron a Bp. Honvéd el­len kell helytállnia. Bizony, a sikertelen rajt bénítólag hatott e héten, de azért nincs ok a kétségbeesésre — hallottuk Horváth György szakosztályvezetőtől. Ennek a kettős mérkőzésnek sem a Táncsics az esélyese, és épp ez az, ami feloldhatja az idegfeszültséget. Fehérvár­ra azért nem utazott telje­sem esélytelenül a Táncsics. A hírek szerint a Videoton nirfcs úgy együtt, mint a korábbi években, így talán sikerül meglepetést okozni. Keményebb dió lesz holnap a Bp. Honvéd. Kétségkívül: a Táncsicsnak egy tisztes vereség is 6ikert jelentene. A sokszoros bajnok a múlt héten Könnenden is sima győzelemmel kezdett. Ez a mérkőzés vasárnap 11.30- kor kezdődik a gépészeti szakközépiskola tornacsar­nokában. Időpont, időpont.., Ezek egyeztetésével mindig bajok vannak a sportesemények kapcsán Kaposváron. Ezút­tal is. A Táncsics holnap 11.30-kor kezd — a déli órákban. Mire befejezi a mérkőzést, éppenhogy csak át lehet rohanni a Rákóczi- pályára, ahol az NB H-es rangadó kezdődik (14 óra­kor). Hogy a szurkoló mi­kor ebédel? Ki törődik ilyen aprósággal? Majd jobban esik neki a vacsora... Jó lenne már ezen a téren is rendet tenni a városban! Végre válogathatunk nívós sporteseményekben, csak hát figyelembe kellene venni a szurkoló érdekeit is. Hogy a Táncsicsnál voltak-e fi­gyelmetlenek vagy a szom­bati mérkőzés miatt az or­szágos szövetség nem járult hozzá a korábbi kezdéshez, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy igy nem fognak any- nyian szorongani a gépipari tornatermében, mint amennyi nézőt ez a találko­zó megérdemelne. J. R. A PAMUTFONÓIPARI VÁLLALAT KAPOSVÁRI GYÄRA fölvesz egy építésztechnikust, karbantartó lakatosokat, férfi segédmunkásokat, nő dolgozókat betanított munkára. Jelentkezés a gyár telephelyén. ___________________________ (202975) O KTÓBER A BAp 5.85 órakor kél, a 17.2« órakor nyugarlkj m hold 19.47 órakor kél, s 20.16 órakor nyugszik. 1_3 SZOMBAT Helga A várható időjárás: Délnyugat felől erős felhősöd és várható, egy­re több helyen lesz eső, majd zápor, zivatar. Általában élénk, időnként erős déli, délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet ma, szomba­ton 15 és 20 fok között alakul. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Jászberényben megtartott 40. heti lottósorsolás alkal­mával a következő számokat húzták ki: 3, 11, 12, 20, 53 — Vizsgához kötött közép­fokú raktárgazdálkodási tan­folyam indult ma a Videoton tabi gyáregységében. A to­vábbképzés célja a raktár- vezetők és raktári dolgozók képzése, a korszerű raktá­rozási ismeretek elsajátítása. A hallgatók, megismerked­nek az általános és spe­ciális raktározási szakisme­retekkel, valamint a tárolási előírásokkal, s a tanfolyam elvégzéséről bizonyítványt kapnak. — Bolgár tánc címmel tíz magyar költő Bulgáriáról szóló 15 versét tartalmazó kötet jelent meg Békéscsa­bán az Üj Auróra füzetek sorozatában. A bolgár állam alapításának 1300. évfordu­lója tiszteletére — ezer szá­mozott példányban — ki­adott kis kötet bolgár mű­fordításban is közli a verse­ket. — t)j ügyvezető elnöke van Kaposváron a Dózsa sportegyesületnek. Kovács Ferenc, a városi sportfel­ügyelőség főelőadója vette át október 1-től ezt a mun­kakört Kiss Istvántól, aki egészségi állapotára való te­kintettel felmentését kérte. Kiss István továbbra is tag­ja a Dózsa elnökségének. — Kerámiakiállítást ren­deztek a Kaposvári Házi­ipari Szövetkezet munkáiból a Somogy megyei Tanácsi Költségvetési Elszámoló Hi­vatal ifjúsági klubjában. A bemutató jövő szombatig látogatható. — Négynapos közgazdasági kereskedelmi továbbképző tanfolyam kezdődött Siófo­kon a bányászüdülőben, il­letve a Motel étteremben. A szervezési és vezetési tudo­mányos társaság kereske­delmi szakosztálya és a bel­kereskedelmi fiatal szakem­berek bizottsága rendezvé­nyén kiváló szakemberek tartanak előadást. — A múzeumi és műem­léki hónap rendezvénysoro­zata Izsó Miklós, a kiváló szobrászművész születésé­nek másfél évszázados, vala­mint a debreceni emlékkert társulat megalakulásának 120. évfordulója alkalmából rendezett emlekünnepséggel kezdődött meg tegnap. — Joachim József hegedű- művész születésének 150. év­fordulója alkalmából kiállí­tás nyílt a mosonmagyar­óvári Hansági múzeumban. Képek, újságcikkek és egyéb korabeli dokumentu­mok tárják az érdeklődők elé az egykori Moson me­gyei Köpcsény községben született neves művész, ze­nepedagógus és komponista életútját. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 80 évvel ezelőtt, 1901. október 3-án született, és 4« éves korában, 1949-ben hunyt el Frantisek Halas cseh költő, műfordító. Apja textilmunkás volt, s ő maga is korán megismerte a prole­társorsot. Nem végezhetett iskolát, könyvkereskedő se­géd lett, s így képezte ma­gát. Előbb szülővárosában, Brünnben, majd 1926-től kezd­ve Prágában irodalmi lapo­kat szerkesztett. Fiatal korá­tól részt vett a cseh kom­munista munkásmozgalom­ban; Wolker és Nezval ba­rátja volt: álnéven írt, s agitált a német megszállás éveiben. A modern cseh líra egyik vezető egyénisége pályáját avantgardista versekkel kezdte. Költői munkásságá­val a szocialista ember gon­dolatvilágát igyekezett kife­jezni, s emellett lírájának másik fő mondanivalója az ember elmúlása, a halállal, az öregedéssel való küzdel­me. Munkásságának értékes részét képezik műfordítá­sai; a cseh irodalomban Ady költészetének is ő az első művészi tolmácsolója. Az 1960-as évek eleje óta a fia­tal cseh költők egy csoport­ja zászlajára írta nevét, s egyik verseskötetének címét — Tvár — folyóiratcímüknek is választották. — Elkészült az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt siófoki üdülője az Aranypar­ton. A 330 nyaraló befoga­dására alkalmas épületét, amelyet 160 millió forint költséggel emeltek, a napok­ban vette át a Bányaipari, valamint a Vegyipari Dolgo­zók Szakszervezete Trösztbi­zottsága. Az üdülő üzemel­tetéséről a Siófoki Kőolaj­vezeték-építő Vállalat gon­doskodik. — Megalakult Kaposvár első lakótelepi sportegyesü­lete, a Búzavirág SC. Első­sorban a Kinizsi lakótele­pen élőknek biztosít sporto­lási lehetőséget. Rendelke­zésükre áll a most megnyílt új iskola tornaterme is. — Véradónapot tartottak tegnap a kaposvári Villa­mossági Gyár Mező Imre úti gyáregységeben. Az idén már 162-en kapcsolódtak be a véradőmozgalomba. Gyalogost gázolt a motor Figyelmetlenül lépett az úttestre Boglárlellén az 56 éves Székelyt Lászlóné hely­beli nyugdíjas és egy segéd­motorkerékpáros elütötte. Az asszony súlyosan megsérült. Kaposváron, a Mező Imre utcai 61-es út kereszteződé­sénél nem adta meg az el­sőbbséget a főúton haladó teherautónak motorkerék­párjával a 33 éves Rákosi József várpalotái segédvájár és összeütköztek. A motoros súlyosan megsérült. A megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett egy Zsuk gépkocsival Siófokon a 25 éves Kozma Antal buda­pesti gépkocsivezető, egy út­kereszteződésben nem tu­dott megállni, kisodródott a főútra, majd felborult. Uta­sa, a helybeli Tácos Gézá- né könnyebben megsérült. — A Siotour szilveszteri aján­lata egyénileg utazóknak; Szil­veszter Pribylinán dec. 28-tól január 2-ig (5 éjszaka). Elhelye­zés 2—3 ágyas szállodai szobák­ban, félpanzióval. Részvételi díj: 1977 Ft/fő. Szilveszteri ün­nepi vacsora. Jelentkezés és fel­világosítás a Siotour valameny- nyi irodájában. Siotour latroda: Siófok, Szabadság tér 6„ telefon: 84/10-900. (áii-iüa.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom