Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-14 / 241. szám
Októberi - napsütésben De sok minden belefér nyolcvan évbe! Születések, esküvők, temetések ... Hogy fújta a rezesbanda! Porzott a döngölt agyag, locsolni kellett minduntalan... És volt két háború. Vitték a legszebbjét, aztán a satnyákat is. Ki jött haza? Ki maradt kint, és hol a sírja? Jöttek más vidékről valók, szomorú újsággal, hitték- is nekik, nem is a mesz- sziről hozott hírt. És aki itthon maradt, később az is elment. .. Kit is temettek legutóbb? (Hess, te tyúk! Fogd Bodri a szemtelenjét, hogy a jene essen az éhenkórászba! Nem elég neki ott hátul a kukorica, ide jön kapirgálni a szépudvarba.) Egyik bál a másik után. A legények összeverekedtek a legszebb lányon. Tényleg szép volt? Nem is annyira. Hát akkor meg mit ettek rajta? Korhadt fakeresztjét körülnőtte a gaz; akkor májusfát állítottak az udvarába tavaszi, orgonavirág-il- latú éjszakán — aztán nem volt senkije, aki sírkövet állítson neki .. f Akik szerenádot adtak az ablaka alatt, azok énekelték ki a pappal, amikor elment. De sokan elmentek! Szépek voltak, erős-egészségesek — ez volt az ágrólszakadlak kincse, öröklött gazdasága! Hova lett.mindez? Kinek adták? (A nyakadba hajítanám a botot, te betyár, de tudod, hogy nem tehetem. Mert akkor hotiyan állnék föl innen?! Mész el onnan? Most meg az utcára eszi a fene, ha megtalálja azt a lyukat a drótkerítésen / Hogy a kutyának is éppen most kell a szomszédban kódorog- ni...) Ki kellene menni a temetőbe, rendbe tenni az öregnek a sírját. Régen volt ott,, nem viszi messzire a lába. Pedig hamarosan odacsődül a falu, még a messzi rokonság is. Ilyenkor, az évben egyszer mindenki, megy, aki teheti. Vagy aki akar. Mert vannak ott, akiket ilyenkor se látogatnak. Még jó, hogy megvette a gyertyákat. Majd meggyújtja őket itthon, s imádkozik, amíg elégnek. Valakinek szól, hogy hozza rendbe a sírt, ne maradjon ott szégyenszemre... De jó is ülni a napon. Van még ereje, de ki tudja, meddig? Aztán egyszerre leesik a hó, söpörni, lapátolni kell, hordani az udvarról a tűzre valót De most még langy meleget ad a nap, talán holnap is ki lehet ülni ide. a padra, ahonnan belátható az egész udvar, és az is, látni, kik járnak az utcán. Van, aki beköszön, s ő visz- szaköszön. Nem mindenkit ismer, de azért szívesen köszön. örül, ha észreveszik.. (No, nézd. most meg a diót fötri szanaszét! Ez a betyár tudja, hogy nem árthatok neki, azért ilyen bátor. Most fölállok evvel a bottal, aztán nem kell már nekem támaszték, és akkor ... Nem ezt szemeltem ki, de ha mindenáron akarja, hát lehet belőle vasárnapi ebéd...) És Borisz ....... S ztrugackii Heiiez istennek Hl lenni Rumata leszedte az asztalt, fölseperte a padlót. Az ütött-kopott kájyha mögött talált egy szeszeshordót, kiürítette a patkánylyukba. Hatodik esztendeje élte ezt a furcsa, kettős életet. Látszólag egészen megszokta, időnként azonban hirtelen eszébe jutött, hogy valójában nincs is semmiféle szervezett brutalitás és szorongató szürkeség, hanem fura színi előadás folyik, amelyben ő a főszereplő. Hogy mindjárt, egy különösen sikeres végszava után felcsattan a taps, és a Kísérleti Történettudományi Intézet műértői elragadtatással kiáltanak fel a páholyokból: „Adekvát,. Anton! Adekvátl Derek fiú vagy, Táska!” 4. Az udvarban halkan nyerített és topogott a haraa- hari csődör. Mély, egyenletes búgás hallatszott. Rumata fülelt. A búgás megszakadt, a mécs lángnyelve im- bolyogni kezdett* és fényesebben lobbant föl. Rumata föltápászkodott. s ugyanabban a pillanatban az éjszakai sötétből belépett a szobába dón Kondor, a kereskedő Szoan Köztársaság Főbírája és a Nagy Állami Pecsétek őre, a Tizenkét Nagy- kereskedő Konferenciájának alelnöke és a birodalmi Irgalmas Jobb Rendjének lovagja. Rumata fölpattant. Legszívesebben odaugrott volna, hogy átölelje, mindkét orcáját megcsókolja, lába azonban az etikettet követve magától meghajolt térdben, sarkantyúja ünnepélyesen megcsörrent, jobb keze széles félkört írt le' a szívétől oldalra, fejét pedig annyira lehajtotta, hogy álla belesüppedt a nyakfodorba. Don Kondor letépte bársonysapkáját, sietve meglebbentette Rumata felé, azután az asztalra dobta, s kikapcsolta köpenyét a nyakán. Kicsiny, sovány ember volt, sápádt arcú, dülledt szemű. Fekete haját ugyanolyan tömör aranyabroncs szorította le, mint Rumatáét, orrnyerge Mm Élő történelem kém is va-n hiányérzetem. Nem volt szó a kulákkérdésről, a kitelepítésekről. Az elmúlt Hetekben a rádió Elő történelem című sorozata fölvillantotta azokat az eseményeket, amelyekről a mai tizenévesek csupán közvetve szerezhettek tudomást Napjaink megértésére szolgált a nemrég múlt tisztán látásra serkentő bemutatása. Lapunkban nyolc alkalommal követtük a rádió adásait, s a befejeződött műsor után meghívtunk szerkesztőségünkbe néhány középiskolást, főiskolást és - természetesen - az őket tanító történelemtanárokat. Kiváncsiak voltunk, mit váltott ki belőlük a műsor, hogyan formálódott o fiatalok szemlélete. Eközben a történelemtanításról is beszélgettünk. Vendégünk volt dr. Kovács László, a tanítóképző főiskola tanszékvezetője, Pellion Jenő, a Táncsics gimnázium, tanára, Vámos Zoltán, a Damjanich utcai kollégium nevelő tanára, Baranyai Marianna, a Táncsics gimnázium negyedik, Bánáti Diána első osztályos tanulója, Csima András, a gépészeti szakközépiskola végzős tanulója, kollégista, Farkas Rita, a tanítóképző másod-, Varga Rózsa harmadéves hallgatója és Hosz- szú Valéria, a Munkácsy gimnázium harmadikos tanulója.. Szerkesztőségünket Horányi Barna képviselte. Nyíltság, őszinteség jellemezte a beszélgetést: Csima András fel is vetette: — Ugye nincsenek kényes témák? — A műsor elsősorban a fiatalokhoz szóit. Tehát: mit adott önöknek a rádió Élő történelem című nyolcrészes sorozata? Farkas Rita: — Érdeklődésem már a gimnáziumban a történelem felé fordította a figyelmemet. A rádió mostani vállalkozását hasznosnak tartom, jól szerkesztett műsort kaptunk. Sok új ismeretet nyújtottak az elhangzott dokumentumok, a hangarchívumok anyagai. Történelmünk három évtizedéről sok, eddig ismeretlen részletet is megtudtunk. Hasznos lenne ilyen módon más történelmi korszakokat is földolgozni a rádióban. Csima András: — Először azt emelném ki, hogy hasznos vállalkozás volt a rádió részéről hozzányúlni ehhez az időszakhoz. A cél nem lehetett más, mint hogy a valóságnak megfelelően, ismerjük meg történelmünket. A jelenlegi időszak is megérdemelne egy ilyen sorozatot. Visszatérve a hallottakra: az 1956-os ellen- forradalomról annyit tudtunk néhányan, hogy megtámadták a párt székhazát. De — mint kiderült — nem fegyveres harcnak indult. A tankönyvben keveset olvasgatunk ezekről az eseményekről, az előzményekről meg semmit. Pellion Jenő: — Azok, akik 1956 után születtek, a tényeket nem ismerhetik. Ezért volt szükség arra, hogy a rádió minél több dokumentumot mutasson be. A gimnáziumi tankönyv nem vállalkozhat arra, hogy ilyen részletességgel íoglal- kozzék az eseményekkel. Akiket érdekel a történelem, megtalálják azokat az egyéb forrásokat is, amelyekből többet lehet megtudni. Néhány egyoldalú beállításra, amelyet a rádió sorozatának a hibájául róhatunk föl, most rámutatnék. Nem tartom helyesnek, hogy csak 1944-gyel kezdődött a műsor. Talán nem ártott volna megismertetni a hallgatókat a Rajk-per eredeti fölvételeivel sem. Az első részben kevés dokumentumot használtak föl a műsor készítői. Baranyai Marianna: — Ügy érzem, kötelességszerű volt, hogy foglalkoztak ezzel az időszakkal. Talán egy kicsit több politikus beszélt a kelleténél, jó lett volna hallani a közvélemény akkori hangját is az eseményekről. Bánáti Diána: — Hiányos ismereteim voltak erről a korszakról. A műsorra valóban szükség volt, hogy többet .tudjunk meg az elmúlt évtizedekről. És sok minden elgondolkoztatott. Többet szerettem volna hallani az ellenforradalom kirobbanásának az okairól. — Mit tanultak. hallottak szüleiktől, jsmerő- seiktöl a fiatalok törté- nelmünk eme korszakáról? Csima András: — A Rajk- perről hallottam szüleimtől. Édesanyám közel lakott a jugoszláv határhoz, emlegette, hogy „meleg volt a helyzet”. Baranyai Marianna: — Azt tnesélték, hogy a rádióban lehetett hallani a székházat elfoglalók fegyvereinek a ropogását. Az idősebbek egyébként nem szívesen beszélnek erről az időszakról. Azt mondják, nézzünk utána az eseményeknek a könyvekben. Csima András: — Édesapám és a barátja ma is órákon át képesek vitatkozni. Politizálnak. Pellion Jenő: — Arra is rá kellett volna mutatni a műsorban, hogy abban az időben kik befolyásolták a közvéleményt. A Szabad Európa rádió szerepére gondolok. Falunkban 1956 októberében hangosbemondót szereltek föl az iskola tetejére. Egész nap harsogta a Szabad Európa adásait. Az események mögött meghúzódó külső erők leleplezése nem kapott elég hangsúlyt a műsorban. Pedig fontos beszélni ezekről is. Dr. Kovács László: — Hézagpótló feldolgozásnak tartom a rádió Élő történelem sorozatát. A tanítóképzőben sokszor tapasztaljuk, hogy a felvételizők történelmi ismerete hiányos. Különösen az 1955 utáni időszakra jellemző ez. A rádiós vállalkozás föltárta a népi demokrácia fejlődését, a szocializmus építésének útját. Bármilyen nagy szerepe volt népünk életében 1956-nak; volt egy fontosabb sorsforduló: 1945. A felszabadulás jelentősége a kelleténél kevesebb hangot kapott a műsorban. Tapasztalatunk: hallgatóink a múlt rendszeren sokszor az 1956 elptti Időket értik. Valaki már említette, hogy a „rádiós történelem” erénye volt a részletek árnyalt bemutatása. Való igaz. Jól érzékelhettük, hogyan vesztette el tömegkapcsolatát a párt, amikor Rákosiék mind dogmatikusabbak lettek. Néhány mondatban szó volt már a történelemtanításról is. Az oktatási intézményeknél elterjedt, hogy minden esetben az oktatás alsóbb szintjét bírálják. Én erre nem vállalkozom. Fontosnak tartom, hogy ismét visszaállították a történelem presztízsét. Nemcsak a kötelező érettségire gondolok. Az a fontos, hogy milyen történelmi felkészültséggel fejezik be a középiskolát a fiatalok. — A történelemtanárok felelőssége is kell __hogy f okozódjon. Baranyai Marianna: — Még nem léptünk ki a tankönyvből. Történelemórákon nem beszélgetünk eleget A világnézet órákon jobb a légkör. Vámos Zoltán: —A történelemtanításhoz segítséget nyújthat a világnézeti nevelés. E kapcsolatot érdemes jói kihasználni. A kollégiumban úgy tapasztaltam, javult a világnézeti nevelés. Ám fontos szerepük van a szülőknek is a fiatalok személyiségének kibontakoztatásában, s ennek része a történelmi tudat formálása. Az iskola nem vállalhatja magára, hogy szemléletében kiteljesedett fiatalembert bocsát az útjára. Néhány észrevétel a műsorról. NeHosszú Valéria: — Kollégiumi szobánkban hallgattuk a rádiót. Sokan bejöttek hozzánk. Vitai- koztunk is. Előjött mindenkiből, ki mit tudott eddig erről az időszakról. Nem kevés félreértés tisztázódott közöttünk estéről estére. Volt, hogy nem tudtunk dűlőre jutni, gyorsan lerohantunk a könyvtárba — bizonyítékért. Elsősorban az ellenforradalom okainál volt szükség ilyen segédletre. Az imént szó volt a történelemtanításról, hadd jegyezzem meg; a fakultáció lehetőséget nyújt az ismeretek bővítésére. Pellion Jenő: — A pedagógus személyiségén valóban nagyon sok múlik. Az 1945 utáni történelmet nem lehet úgy tanítani, hogy nem nézek föl a tankönyvből. Jelentősnek ítélem magam is, hogy ismét érettségi tantárgy lett a történelem. Éneikül egyoldalú embereket nevelnénk. A történelem segít a napi politikában eligazodni, és nemzeti önismeretre nevel. Farkas Rita: — Neketti olyan történelemtanárom volt, aki föl tudta kelteni a tanulókban az érdeklődést. Az is fontos, hogy a diák is érdeklődjön. Vámos Zoltán: — A történelemtanítás fogyatékosságának okai közt kell említeni — s erre épp a műsor világított rá —, hogy kevés dokumentumhoz jutunk hozzá. Érdemes lenne az ■ Élő történelem dokumentumait kiadni, sokszorosítani. Csima András: — Ha nem ismerjük .eléggé népünk történelmét, nem tudunk eligazodni a mai világban, és nem tudunk helyesen cselekedni sem. Varga Rózsa: — A beszélgetés elején egyikőtök azt mondta, szeretett volna hallani több, a történelmi időkről valló egyszerű embert. De hiszen köztünk élnek! Igaz, néha elzárkóznak a kérdések elől. Csima András: — Szívesen hallgatom a rádió ötödik sebesség című műsorát. Az Élő történelem előtt érdemes lett volna készíteni egy riportot a fiatalokkal arról az időszakról, amelyről az adások szóltak. És most megismételhetnék a beszélgetést velük. Kiderülne, miben változott a fiatalok szemlélete. Dr. Kovács László: — Az adássorozat ugyan befejeződött. de számunkra a tanításban a hatodik félédben újra jelentőséget kapnak az elhangzottak, hiszen ekkor tanulják hallgatóink majd a magyar munkásmozgalmat. Én is azon a véleményen vagyok, hogy egy dokumentumválogatás, amit kézbe adhatnánk, segítene az oktatóknak és természetszerűleg a hallgatóknak, a diákoknak is. Csima András: — Kollégiumunkban a stúdióban felvettek valamennyi műsort. Varga Rózsa: — Mi is készítettünk magnófelvételeket. A politikai vitakörökön ezeket majd fölhasználjuk. A beszélgetés alapjául, szolgáló dokumehtumsoro- zat élénk visszhangot keltett és további érdeklődést ébresztett a fiatalok körében. A fontos adatok, tények, mozzanatok közlése, az összefüggések érzékletes bemutatása révén segített eligazodni társadalomépítésünk olyan, ellentmondásos eseményekkel terhes idősza-. kában is, melyről — mint a tanulók elmondták — á családban és az iskolában egyaránt kevesebb' szó esett a szükségesnél. A műsor — egyöntetű véleményük szerint — ösztönzést adott legújabb kori történelmünk elmélyültebb tanulmányozásához. SOMOGYI NÉPLAP fölött nagy zöld kő díszítette. — Egyedül van, ’ dón Rumata? — kérdezte szaggatottan. — Igen, nemes dón — válaszolta szomorúan Rumata. Kabani atya hirtelen hangosan, józanul így szólt: „Nemes dón Reba! ön hiéna, és punktumí” Don Kondor nem fordult meg. —- Iderepültem — mondta. — Reméljük — jegyezte meg Rumata —, hogy nem látták önt. — Egy legendával több vagy kevesebb — felelte ingerülten dón Kondor. — — Nincs időm a lóháton való utazgatásra. Mi történt Budahhal? Üljön már le, dón Rumata. Rumata engedelmesen leereszkedett a padra. — Büdah eltűnt — válaszolta. — Vártam rá a Nehéz Kardok Vadonábán. De csak egy íélszemű ágrólsza- kadt jelent meg, megmondta a jelszót, és átadott egy zsák könyvet. Még két napig vártam, azután érintkezésbe léptem dón Guggal, és ő közölte, hogy Budahot egészen a határig vitte, és Budahot egy bizonyos nemes dón kíséri, akiben meg lehet bízni. Budah valahol itt, Arkanarban tűnt el. Ez minden, amit tudok. — Nem sok — jegyezte meg dón Kondor. — Nem Budah a legfontosabb — ellenkezett Rumata. — Ha él, akkor megtalálom és kimentem. Ehhez értek. Nem erről akartam beszélni önnel. Űjra meg újra arra akarom fölhívni a figyelmét, hogy az arkanari helyzet túlhaladta a báziselmélet határát... Kérem, hallgasson végig — szólt határozottan Rumata. — Ügy érzem, rádión sohasem tudok szót érteni önnel. Arkanarban minden megváltozott. Valami új, rendszeresen ható tényező keletkezett. És a dolog úgy fest, mintha dón Reba szándékosan ráuszítaná a tudósokra a királyság egész szürke népségét. Mindazt, ami akár csak egy kissé a szürke átlagszínvonal fölé emelkedik, veszély fenyegeti. Bármely szatócsnak joga van akár halálba üldözni. Sok száz és ezer embert törvényen kívül állónak nyilvánítottak. Ro- hamosztagoSók vadásznak rájuk, fölaggatják őket az utak mentén. Tegnap az én utcámban agyontapostak egy öregembert, mert megtudták, hogy ismeri a betűt. Egyszóval Arkanarban hamarosan egyetlen írástudó sem marad. Don Kondor figyelmesen ránézett — Nem tetszel nekem, Anton — mondta oroszul. (Folytatjuk)
