Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBERIK

Benned a létra

Gondolatszikrák egy féltve őrzött kötetbe feljegyezve: hazai és külhoni gondolkodók — regényírók, költők, esszéisták, drámaírók — néhány szóba tömörített bölcsességei. Köztük Weöres Sándoré: „Alattad a föld. fölötted az ég, benned a létra". Azaz. a lehetőség a teljes életre, képességeink kibontására: a döntés szabadsága ahhoz, hogyan, mire használjuk a nekünk mért termékeny, évtizedeket, mert mint Sütő András mondja: ami nekünk méretett ki,

nem hagyható másra. — Bennünk van, általunk épül a létra, hogy segítségével az ég felé, adottságunk, emberségünk csúcsa felé törjünk. Van, aki úgy lépdel fokain, hogy sem hátra, sem oldalra nem tekint: hidegen hagyja, mások hova támasztják, miként csúszkálnak, kapaszkodnak vagy loholnak rajta észt- vesztően.

Csak a maguk vágya űzi, hajtja őket, nem ismerve vagy félresöpörve a weö- resi aforizma folytatását:

'„igyekezz úgy érezni. gondolkodni, hogy mindennek a javára légy”.

Hetvenen fölül már alkal- masak az évek a megalapozott, nyugodt ösz- szegezésre.

Kellner Bernit, allami- dijas. nyugalmazott könyvtárigazgató többször Is megtette már. Magában és nyilatkozatok, interjúk formájában is. Lelkiismerete nyugodt. Célját — hogy tehetségének, erejének, ismereteinek minél nagyobb hányadát mások épülésére, környezete formálására, lelki-szellemi gazdagítására fordítsa — úgy érzi, legalábbis megközelítette.

A tűző délelőtti napfény útját lehúzott redőny állja az Ezredév utcai, ízléssel és célszerűen berendezett lakásban. Az erős félhomályban az első tárgy, mely sárgáson földereng előttem, egy átlátszó üvegtál az asztalkan, benne tengeri korallok, csillagok, kagylók vázával, egykori mészotthonával. _

— Utazásaink emlékei. A feleségem szórakozása. De én sem térek haza üres kézzel külföldi útaimról.

Vaskos albumokat tesz elém. Lapjain felvételei sorakoznak, gondosan elrendezve.

— Ez egy finnországi könyvtárban készült. Itt pedig egy svéd könyvtár kölcsön, zőjében vagyunk.

Svédországi, dániai, csehszlovákiai, ausztriai városrészletek, műemlékek, szobrok, múzeumok. í

— Lakásomba jóformán alig került más említésre méltó új tárgy, mióta 1940-ben ide nősültem, mint ez a televízió és két új könyvespolc.

A könyvekben számos dedikáció őrzi az írókkal való személyes kapcsolata emlékeit.

— Életünk tanulságain nyugvó értékrendünk szerint feleségemmel egyetértésben maradék keresetünket nem tárgyak, hanem élmények szerzésére, utazásra fordítjuk.

Sokfelé járt: az Atlanti-óceán túlsó partjától az Uraiig számos város, táj emlékével gazdagodott. De bárhol is fordult meg, elsősorban a könyvtárak, múzeumok, művelődési központok, iskolák érdekeltek. Hogyan. milyen formákkal és eszközökkel lehel úgy szervezni az ismeretek tárának munkáját, hogy minél több embert vonzzon a művelődés házaiba? Ezt tanulmányozta hivatalos kiküldetései során és turistaként is. Hazajőve igyekezett a hallottakat, látottakat közreadni, és honi, megyei viszonyoké ra alkalmazva hasznosítani. Számos nyugateurópai, skandináv ország könyvtáró működésének egy-egy vonása, formai megoldás* épült bele abba a 114 létesítménybe, amely- nek megszervezése elsősorban az ő névénél fűződik. Igen, ennyi kisebb « nagyobb

könyvtárat segített létrehozni tehetséges helyettesével, Szita Ferenccel karöltve — újként. illetve átalakítással, korszerűsítéssel. Köztük az országban elsőként, e célra épült megyei, illetve marcali járási intézményt — ez utóbbinak alaptervét Svédországból hozta — vagy a községiek közül a csokonya- visontai és a leilei üdülőhelyi, könyvtárat.

Szenvedélyes ügyszeretete. hajthatatlan következetessége nem mindig talált örvendező fogadtatásra.

—- Igaz, nem mindenütt fogadtak lelkesen, ahova egy-egy ötlettel, kezdeményezéssel bekopogtattam. Hiszen mozgósítást, szervező és ellenőrző munkát kértem, meg anyagiakat. Sehova nem mentem üres kézzel. Pontosan megmondtam, milyen és mennyi megyei, központi támogatásra lehet számítani. És azt is tudhatták a

legkisebb községben is,

hogy munkatársaimmal a létesítés egész folyamatában részt veszünk: az épület és a berendezés tervezésétől a könyvek beszerzésén át a személyi feltételek megteremtéséig.

— Maradt-e seb a több évtizednyi hadakozásból?

— Ha úgy indultam volna utamra, hogy sokat latolgatom, ki mit szól, hogyan fogad vagy megháragszik-e rám, aligha vághattam volna bele a hihetetlenül elmaradott körülmények között vajúdó somogyi hálózat teljes méretű és friss ütemű fejlesztésébe, amikor például a községi költségvetésekben akkoriban egyáltalán nem szerepeltek könyvtári hitelek. A kudarcokon mindig az * meggyőződésem lendített tovább, hogy tiszta és nemes ügyet szolgálok, s ennek teljesítésében a magam esetleges sérelme. a visszautasítás, a gáncsosko- dás, a rövidlátás és a szűkkeblűség nem játszhat szerepet.

— A közéleti küzdelmekben okozni is lehet sérüléseket.

— Őszintén és meggyőződéssel tisztelem az embert, elismerem nemes törekvéseit, alkotó tevékenységét, és ahol tudtam, mindig segítettem. Munkatársaimnak segítő kezet nyújtottam, és bárkinek, ha rászorult és igényelte. Társadalmi tisztségemet és ebből eredő tekintélyemet, sőt a munkám során kialakult személyes kapcsolataimat is felhasználtam' arra, hogy jogos, egyedi kérelmek teljesítését segítsem. Nem tagadom azonban és nem is bánom, hogy azokat a munkatársaimat, akik nem tudtak az alapozó, nehéz napok követelményei szerint helytállni, nem marasztaltam. Ma sem tudom szótlanul elviselni a közéletben a hivatalnoki tunyaságot, a lehetőségek kényelmes elszalasztását, a tehetetlenséget. Ha ilyet tapasztaltam, igénybe vettem ellene minden tisztességes eszközt.-Vitatkoztam, érveltem olyan indulattal, amely igyekezetem ellenére nem mindig kapta meg a finom csomagolást. Ezt őszintén sajnálom.

Ha kellett, kilincseltem az illetékeseknél, felszólaltam testületi üléseken, tanácskozásokon vagy tollat ragadtam, hogy a nyilvánosság erejével is hassak.

Kellner Bemát sok megpróbáltatást átélt,

az átlagosnál érzékenyebb ember. Ezért képes felfogni az olyan rezgésszámú jelzéseket is, amelyek másokon nyom nélkül átszaladnak. Benne felerősödnek, további hullámokat vernek és arra késztetik, hogy világgá kiáltsa véleményét: dicsérve a jót,, a szépet, a hasznost, és szapulva, korholva a maradit, a társadalmunktól idegen, visszahúzó felfogást, a bátortalan, megalkuvó magatartást, a cselekedet helyetti meglapulást.

A világ dolgainak szigorú kritikus szemlélése, megalapozott minősítése és a jobbítás. az értékközvetítés egy pillanatra sem szűnő igénye folytán soha nem rekedt meg tevékenysége a szükebb értelemben vett hivatása határainál. Amikor 1928-ban Kaposváron megkezdte tanítói pályáját, nemcsak a kötelező tárgyakat tanította magas színvonalon; két idegen nyelvet is oktatott az elemi iskolában — franciául, németül és angolul beszél — és olyan négyszólamú gyermekkórust szervezett, Bartók és Kodály műveinek bemutatására, amely akkor ritkaságszámba ment. Pedagógusként a kényelmes, járt útról szóló közmondást felcserélte egy indián szólással: „A járt út nem sokra tanít.” 1945 júliusában haza tántorogva az embertelenség poklából — szüleit, testvéreit .elvesztette —, a társadalmi megújulás mozgalmához kapcsolódva igyekezett tenni azért, hogy hasonló megpróbáltatásnak még az árnyéira se vetődjön többé népünkre. Felnőtteket tanított, pártmunkát végzett, ismeretterjesztő előadásokat tartott. Negyedszázadig vett részt a kaposvári szimfonikus zenekar munkájában.

Nehéz lenne felsorolni gazdag közéleti munkásságának hivatalos formáit. Csupán a legfontosabbakra utalhatunk: három évtizedig volt tagja a városi tanácsnak és tizenhetedik éve vesz részt a megyei tanács és annak művelődési bizottsága munkájában. Felszólalásai esetenként vitára ingerelnek, de nem figyelni rájuk aligha lehetséges; legyen szó vízgondokról, a kenyér minőségéről, költségvetési gazdálkodásról vagy a megye, a városfejlesztés kisebb-nagyobb feszültségeiről. Hosz- szú ideig részt vett az Országos Könyvtárügyi Tanács munkájában és ma is tagja a Könyvtáros című szakfolyóirat szerkesztő bizottságának.

Szerteágazó, színes, egységes egészként

ható munkásságának áttekintéséhez segítséget nyújt az a bibliográfia, amelyet főiskolai szakdolgozatként egyik hajdani munkatársa állított össze. Eddig azt hittem, jól ismerem publicisztikai, irodalmi és szerkesztői munkásságát; a vaskos dolgozatot lapozgatva belátom, hogy kiadványainak és írásainak osak a töredékével találkoztam. Igaz, amikor első cikke 1947. augusztus 30-án megjelent, éppen aznap érkeztem Kaposvárra, hogy megkezdjem középiskolai tanulmányaimat. Jegyzetek, elemzések, tudósítások, riportok, novellák, tárcák, krokik, szakcikkek, honismereti, helytörténeti, zene- kritikai írások tanúsítják lapunkban és elődjében, megyei kiadványokban, országos folyóiratokban és külföldi szaklapokban a legszélesebb nyilvánosságot. A műfajok széles skáláját is igénybe vette gondolatai meggyőző kifejtésére.

Előbb azt írtam: érzékeny ember. Megtoldom azzal: kemény tartású kommunista. Az élet olyan iszonyú ütései között edződött kisgyermekkorától, majd a külön leges büntetőszázadban és a náci megsemmisítötá- borban, amelyek akaratát, céltudatosságát, hitét hajlíthatatlanmá kovácsolták.

1952 óta szolgálja a könyvtárügyet, 1957

és 1976 között mint annak megyei irányítója. Hetvenhárom éves. Szellemi frisseségét, fogékonyságát mai munkássága is bizonyítja. Legyűrve a nyugdíjazása után rátörő betegséget — mely évtizedekig elkerülte —, egészséges testtel és lélekkel éli dolgos napjait.

— Reggel első utam a könyvtárba vezet. Átnézem a lapokat, tájékozódom a szakmai hírekről, majd családi bevásárlókörútra indulok. Ilyenkor nem tudom megtagadni tanácstagi mivoltomat sem. Az ellátásról, a kiszolgálás minőségéről, az utcák, a közterületek tisztaságáról szerzett tapasztalataimat és a lakosság véleményét is felhasználom testületi munkámban. A nap további részében írok és fordítok. Ellátom a könyvtári szakfelügyelettel járó teendőimet: időnként vidékre utazom könyvtárainkba; sűrűn járok moziba, szeretem színházunkat. És persze olvasok, bár erre nem jut annyi idő, mint amennyit valaha elképzeltem magamnak a nyugalom napjaira.

— Elégedett az életével?

— Sütő Andrástól tanultam, hogy „az ember életében nem az első és utolsó szavak fontosak, hanem amit közben mond el a világnak”. Elmondhatom, hogy életem többnyire nekem tetsző, egyéniségemet kielégítő tevékenységgel telt el és telik ma is. Azt hiszem, ez a legfontosabb. És nyomában az a jóleső érzés, hogy mondhattam, adhattam is valamit a világnak, legalábbis környezetemnek. Megnyugtató öröm számomra, hogy ehhez soha nem nélkülöztem munkatársaim együttműködését és feletteseim biztató támogatását.

Paál László