Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-09 / 211. szám

Motocross Németh fölénye, Rofrícs első babérja Ajka adott otthont szom­bat«! és vasárnap a moto­NL Casco raffí Hideghék a második helyen Keszler-Szilágyi: győzelem A szokott útvonalon bo­nyolították le a harmadik CASCO-raffi autósversenyt, melynek távja a rallizók el­ső osztályéban 600, a má­sodosztályban 300 kilométer volt 30, illetve 9 gyorsasági szakasszal fűszerezve. A Bu­dapest—Lábatlan—Eszter­gom—Pilisvörös vár állomá­sokat érintő több körös ver­seny célja is a fővárosban volt A rallizók első osztá­lyában négy páros képvisel­te a Kaposvári Közlekedési SE színeit. Közülük a vára­kozásnak megfelelően leg­eredményesebben a Hidegh —Kecskeméti páros szere­pelt Az 1600-as kategóriá­ban — ahol rajtoltak — 11 pár késztette őket tudásuk latba vetésére. Közülük ki­lenc értékelhetően fejezte be a versenyt. Hideghék Fer- jánczók mögött megszerezték a második helyet. Abszolút­ban a harmadik hely jutott számukra, mivel a BMW-vel autózó Barkáék is eléjük kerültek. Ettől a párostól a szakemberek ezt a helyezést várták. Az 1300-asok között a hegyi specialista Karg Kampffal párost alkotva in­dult ezen a versenyen is. (12 induló közül 11 ért cél­ba.) Kargék csak a bizton­ságra törekedtek, azt tartva szem előtt, hogy a KKSE csapatát értékelni lehessen. Kategóriájukban tizedikek lettek. Szép eredmény szü­letett a széria 1300-asok kö­zött. Budai és Frang 18 in­duló és 15 értékelhető páros küzdelmében két pesti volá- nos duó mögött ebben a egnépesebb kategóriában szép autózással megszerezték a harmadik helyet. A ver­seny előtti edzésen sajnála­tos bukás történt. A Szabó— Vajda trabantos páros az edzés során olyan súlyosan bukott, hogy a másnapi ver­senyen nem indulhatott. Csa­patban a KKSE tíz induló együttes közül az ötödik he­lyen végzett. A ralli II. mezőnyében hat páros képviselte a somogyi színeket. Az 1600-asok mező­nyében 26-an rajtoltak, és 23-an érkeztek a célba. Fodor és Sípos navigációs hiba miatt a negyedik hely­től fosztotta meg magát, vé­gül kategóriájában csak ti­zedik lett. Hasonlóan navi­gációs hibát vétett a Gróf— Czucz kettős is, ők a kate­gória második, s az abszo­lút sorrend harmadik helyét áldozták fel ezért, és így csak 13.-ak lettek. Az 1300- asok mezőnyében (26 induló, valamennyi értékelhető) Csángó Tosokival kategóriá­jukban tizedikek lettek, ugyanitt Szántó Harczcal a 11. helyen végzett Az 1150-esek között (11 induló, 9 értékelhető) szüle­tett a másodosztály legszebb kaposvári vonatkozású ered­ménye: Keszler és Szilágyi Esélyeshez illően verseny­zett, és igazolták, hogy a Mecsek raliin elért győzel­mük nem volt véletlen. Ki­tűnő vezetési technikával, pontos navigációval a páros összmunkája kategóriájuk­ban az első helyet eredmé­nyezte. A trabantosok mezőnyé­ben Zöldi és Borbély műsza­ki hibával küszködött és ezért a versenyt már az el­ső gyorsasági szakaszon fel kellett adniuk. A másodosz­tályban 14 csapat indult, közülük 11 tel jesítménye volt értékelhető. A KKSE csa­patban a harmadik helyet szerezte meg, s ha az emli- tett navigációs hibák nem csúsznak be, elérhették vol­na az első helyet is. Asztalitenisz NB II Jól kezdtek csapataink Folytatódik a küzdelem az asztalitenisz NB II-ben. A vasárnapi fordulóban a Rá­kóczi Kaposváron, a Kapos- plast női együttese Szekszár- don vendégszerepeit. A fér­fiak győzelemmel, a nők értékes döntetlennel jutottak túl az őszi nyitányon. Rákóczi—Győri Magasépí­tők 14:11 A három fiatallal asztal­hoz álló Rákóczi hatalmas küzdelemben több három­játszmás mérkőzésen győzött az ötödik helyen álló győ­riek ellen. Elsősorban Ba­lázs Árpád kitűnő játéka eredményezte a sikert. Gy.: Balázs Á. 5, Hajzer, Hayden (3—3), Varga (2), Lomniczi (1). Szekszárdi Spartacus—Ka- posplast 8:8 Tavasszal Kaposváron is döntetlen eredmény szüle­tett, de akkor a kaposvári csapatban Kátainé és Pén- tekné is szerepelt. A négy kislány mostani döntetlenje kellemes meglepetés. Első­sorban Auguszt Andreát kell kiemelni, aki valamennyi mérkőzését megnyerte. Gy.: Auguszt (4), Németh, Gazdag (2—2). FÖLVESZ a Kisbéri Termelőszövetkezet balatonboglári építőipari kirendeltségéhez festő-mázolókat, kőműveseket, fiatal segédmunkásokat, akiket később szakmunkássá képezünk át. Balaton környéki munkahelyekre, szállás biztosítva, éves állás, jó kereseti lehetőség. cross országos bajnokság első­osztályú nyolca­dik futamának. A versenyen egy­úttal a másodosz- tályúak is rajthoz álltak meghívásos verseny kereté­ben. a KKSE-t az első osztály­ban hárman, a másodosztályban ketten képvisel­ték. A szombati edzésen ezúttal sem kerülte el a balszerencse a kaposváriakat. Németh motorjá­nak blokkja eltö­rött Komáromi gépének pedig a sebességváltója hibásodott meg. Egy áldozatos éj­szakai munkára volt szükség, hogy a vasárnapi rajt­ra mindkét verseny motor üzemképes legyen. Az ajkai szép számú közönség ezút­tal is Németh fölényes győ­zelmének tapsolt. A 250 ccm-esek kategóriájában sokszoros bajnokunk már a rajt után az élre állt, és előnyét egyre fokozva sorra körözte le vetélytársait. Csak Gyurászikra nem tudott „rá­verni” kört. A második fu­tamban a kaposvári ver­senyző ugyanezt megismé­telte, hatalmas fölényére jel­lemző, hogy a rajt után már a harmadik körben négy ver­senyzőt is lekörözött. Né­meth Kornél a magyar baj­noki futamok történetében egyik leglátványosabb, leg- magabiztosább motorozását produkálta ezúttal. A ma­gyar bajnokság eddigi futa­mait összesítve jelenleg már olyan fölénnyel vezet, horJy a visszalevő két fordi.tő eredményeitől függetlenül már ismét bajnok. Németh magasan a legjobb Jelentkezés: kirendeltségvezetőnél, Boglárlellc, Vikár Béla u. 51. Telefon: 11-32 Jelentkezési időpont: délelőtt 8—12 őriig. _____________(202935) R ofrics — végre babérkoszorú Az 500-asok között induló Rofrics Károly számára is bizonyára emlékezetes lesz az ajkai verseny. Az első futamban a negyedik, a má­sodikban a harmadik helyen érkezett a célba, és összesí­tésben felléphetett a képze­letbeli dobogó harmadik fo­kára. Versenyzői pályafutá­sa során a felnőttek mező­nyében először akasztottak a nyakába babérkoszorút. Ha figyelembe vesszük, hogy Rofrics egy hosszú, súlyos sérülés után tért vissza a versenypályára, eredménye még értékesebbnek mondha­tó. Harmadik versenyzőnk, Komáromi István az 500- asok mezőnyében az első futamban harmadik lett, an­nak ellenére, hogy motorjá­nak kipufogó csöve eltörött. A második futamban gyer­tyahiba miatt kétszer is fél­be kellett szakítania a ver­senyzést, így csak hatodik lett. összesítésben sikerült a negyedik helyen végeznie. Ha az említett második fu­tambeli leállások nem hát­ráltatják, összesítésben a második helyet szerezhette volna meg. A meghívásosak másodosz­tályú versenyé­ben a kaposváriak között új névvel találkozhattunk. Az élete első ver­senyén induló 18 éves Nagy Zoltán 250-es KTM mo­torral nem tisz­telve a rutinos, több éve verseny­zőket, a 18 főnyi mezőnyben — annak ellenére, hogy többször bu­kott — a hatodik helyet szerezte meg. A rutinta­lanságra azonban még jellemző, hogy a második futamban is so­kat kockáztatott, így a negyedik helyről volt kény­telen bukás miatt kiállni. Horváth György inkább csak a biztonság­ra törekedett, összesítésben a hatodik helyen fejezte be a versenyt. Motorosainkat szeptember 27-én a csapat- bajnokság második forduló­ja során Kaposváron láthat­ják viszont a sportág iránt érdeklődők. Mai sportműsor MN K-mérközések Elölállók a pályaválasztók, kezdési idő mindenütt 16.30. Kadarkút—K. Rákóczi (Ha- racsi), Somogyudvarhely— Nagyatád (Csapó), Zimány— Barcs (Kercza), Szonyi SE— Táncsics SE (Polecsák), Tab —Siófok (Ducsai), Balaton­szárszó—Kéthely (Laczko­vics), Lengyeltóti—Fonyód (Ignáczi), Karád—Kiss J. SE (Bognár). Megyei bajnoki mérkőzés: K. Gazdász—K. Közlekedési SE. Gazdász pálya 17 ó. (Posta) Balatonnagybercki Állami Gazdaság felvételre keres gépjármű-villamossági műszerészt Jelentkezni lehet személyesen a központi javítóüzem vezetőjénél Balatonfenyvesen. («533«) SZEPTEMBER A nap 6.13 órakor kél, én 19.09 órakor nymarszik; a hold 16.38 órakor kél, és — — órakor nyogszik. |_9 SZERDA Ádám A várható időjárás: Általában kevés felhő, száraz Mő várható. Időnként megélénkülő, elsősorban a Dunán- túlon néhány helyen megerősödő délkeleti, dé­li szélre, éjszaka és reggel pedig elszórtan ködre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 24 és 28 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál kedden délelőtt 11 órakor 18 fok volt. Kaposvári küldöttség utazott Darhanba Deák Ferencnek, a kapos­vári városi pártbizottság első titkárának vezetésével há­romtagú küldöttség utazott tegnap Darhanba, Kaposvár mongóliai testvérvárosába. A delegáció részt vesz a húsz éve alapított mongóliai városban létrehozott mongol —magyar barátsági szoba át­adásán. — A Smohay János ala­pítvány képzőművészeti di­járól és ösztöndíjáról dön­tött a tíztagú kuratórium Székesfehérváron, idén első ízben. Smohay János szé­kesfehérvári kalaposmester és amatőr festőművész által létesített alapítvány célja a tehetséges, fiatal képzőmű­vészek támogatása. Az ala­pítvány képzőművészeti diját Lugossy Mária szobrászmű­vész, ösztöndíját pedig Kö­nig Frigyes főiskolai hallga­tó nyerte el. — Halász Károly festőmű­vész alkotásaiból nyílt kiál­lítás tegnap délután Barcson a Dráva Múzeumban. A ki­állítás egy hónapig tart nyit­va. — Kertészeti kiállítás nyílt kedden Derecskén, a Debre­cen környéki és bihari táj gazdaságainak termékeiből. — Ülést tartott az orszá­gos munkavédelmi bizottság, amelyen az ipari szövetkeze­tek baleseti, munkavédelmi helyzetének alakulását vitat­ták meg visszatekintve az elmúlt öt évre. A vizsgált időszakban csökkent a bal­esetek száma, a helyzet azon­ban ma sem megnyugtató. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp. 11 431 Trabant Lim. (Bp.) 3 976 Trabant Lim. (Győr) 3 634 Trabant Lim. (Debr.) Trabant Lim. Spec. (Bp.) 5 590 Trabant Lim. Spec. (Győr) 5 272 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3 115 Trabant Combi (Bp.) 2 411 Trabant Combi (Győr) 2 095 Wartburg Lim. (Bp.) 4 658 Wartburg Lim. (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Bp.) 4 llfl Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolót. (Budapest) 931 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 643 Wartburg Tourist (Bp.) 2 169 Wartburg Tourist (Győr) 1143 Skoda 105 (Bp.) 4 356 Skoda 105 (Győr) 4 140 Skoda 105 (Debr.) 3 876 Skoda 120 (Bp.) 4 497 Skoda 120 (Győr) 2 927 Skoda 120 (Debr.) 2 994 Lada 1200 (Bp.) 11 671 Lada 1200 (Debr.) 9 355 Lada 1200 (Győr) 927 Lada 1300 (Bp.) 6 172 Lada 1300 (Debr.) 4 660 Lada 1300 (Győr) l 041 Lada 1500 (Bp.) 6 887 Lada 1500 (Debr.) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Bp.) 3 827 Lada Combi (Debr.) 1 552 Lada 1600 (Bp.) 2 592 Lada 1600 (Debr.) l 161 Moszkvics (Bp.) 11 008 Polski Fiat 126 (Bp.) 6 128 Polski Fiat 126 (Győr) 1 749 Polski Fiat 126 (Debr.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1 835 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debr.) 2 332 Zaporozsec (Bp.) 32 562 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 — Kukoricabemutatók há­romnapos sorozata kezdődött kedden a Gabonatermesztési Kutató Intézet szegedi ne­mesítő telepén. A szakmai látogatásokon a termelési rendszerek, a gazdaságok szakemberei megismerhetik az új hibrideket, azokat a kukorica-újdonságokat, ame­lyek az idén kaptak állami fajtaelismerést. — A kártolással kapcsola­tos. a Pamutfonóipari Válla­lat kaposvári gyárában szer­zett tapasztalatokat vitatják meg ma Csurgón, a Napsu­gár Ipari Szövetkezet tanács­termében. Az összejövetelt a Textilipari Műszaki és Tu­dományos Egyesület Somogy megyei csoportja rendezi tag­jai részére. Búvárképzés Egyhónapos képzést szer­vezett a siófoki MHSZ bú­várklubja sorköteles fiatalok részére. Ez idő alatt a 29 siófoki és környékbeli fiatal megismerkedett a búvárko­dáshoz szükséges technikai felszerelésekkel és az alap­vető tudnivalókkal. Jelenleg merülési gyakorlatokon vesz­nek részt a siófoki uszodá­ban. A tanfolyam végén vizsgázni fognak a tanultak­ból, amelyeket mind a gaz­dasági életben, mind pedig a honvédségnél hasznosíthat­nak majd. — Szervezési és számítás- technikai szeminárium kez­dődik ma Csopakon. A pén­tekig tartó rendezvényen mintegy harminc előadás hangzik el; szó lesz egyebek között a számítógépes ter­melésprogramozásról is. — A zeneiskolában az órák beosztására csütörtökön tíz és tizenöt órakor kerül sor a Beloiannisz utcai épület­ben. — A termelőszövetkezetek ipari kapacitásának jobb ki­használását segítő kiállítás nyílt tegnap Budapesten, a KGM Technika házában. A kiállításon száz tsz mutatja be termékeiket. — Eleslövészet. A Magyar Néphadsereg alakulatai 1981. szeptember 15-től 30-ig éj­jel-nappal éleslövészetet hajtanak végre a sántosi ka­tonai lőtéren. Kérjük a vá­ros lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti idő­ben a lőtéren, a lőtér biz­tonsági területén ne tartózr kódjának, mer az tilos és életveszélyes. A biztonsági őrök felszólításának tegye­nek eleget. — MHSZ-tanfolyamokat Indíl folyamatosan: segédmotorkerék- pár, motorkerékpár („A”), sze­mélygépkocsi („B”), hivatásos („BC”), nehézpótkocsi <„E”), autóbusz („D”). Jelentkezni le­het: MHSZ járási-városi vezető­ségeken. («129«) — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit. hogy 1981. szeptember 7—8—9—10—ll-én mindennap reggel7.00-től 16.00 órá­ig a Madár «teában, az Erdősor ut­cában, » Csen utón, a Vak B. utcá­tól az Egyenest óvott, a Körtónye utcában, a Kőrtőnye-hegyen, a Patak soron, a Cseri-hegyen, a Kun B. utcában, a Balogh A. utcában, a Sutra, A. utcában, a Fekete I. utcában, az Rger utcá­ban. a Kapoly A. utcában, a T(>- rócsjtei utcában, a Koppáay Ve­ter utcába« íwt. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom