Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
Gyászjelentés A fcapoirviTl Munkácsy Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskola igazgatósága mély megrendüléssel értesíti az egykori és mostani munkatársakat, kar-társakat, tanítványokat, barátokat, akik ismerték és szerették. hogy BÉRES GYULA középiskolai tanár tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatására szeptember 3-án, csütörtökön, 12.30 órakor kerül sor a Keleti temetőben. (202357) • '• * Tudatjuk mindazokkal, »(kik ismerték és szerették, hogy drága fiam, EGYED RÓBERT képkeretező, volt tejipari dolgozó, tragikus körülmények között, augusztus 19-én meghalt. Temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család. • • • Mély fái dalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, ID. BOZSOKI JÓZSEF volt Kaposvár. Bem u. lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése szeptember 3-án. csütörtökön délután fél négy órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonoknak, Jó barátoknak, munkatársaknak, volt betegeknek, a lépcsőház segítő lakóinak és mindenkinek, akik? szeretett lérjem, DR. GAL JANOS temetésén részt vettek, leveleikkel, távirataikkal, virágaikkal mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. (58633) • • , Ezúton mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, ismerősöknek. akik rANOVICS JÓZSEF temetésén részt vettek, jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Ezúton mondunk köszönet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, iamerősöknek, *kik férjem, édesapánk, nagyapánk, ID. SAGVARI KAROLY temetésén ré#zt vettek, s fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (129246) • • • Ezúton k/Vwönjük m*g mJnd- •aoiknAk. akik szeretett édesanyám, ÖZV. «BOCSKAY JÓZSEFN*: tomeheaén részt vettek, virágaikkal es megtel«Té®üikikel fájdalmunkat «rtnyhífcen.i igyekeztek. A gyászoló fia és családja. INGATLAN 600 rs-öl zártke-rt a kaposmeröi Fehérhegyen eladó. Cim a kiadóban. ______(ü3p) S iói ok központjában hémmszobás szövetkezeti la kas e iadö. Érdeklő d n i: Tanársház u. 19/A. n. »m. 12. (2aar>) Gazdálkodásra alkalmas. területen ház eladó. Kaposvár’ Benedek Klek u. 12. Érdeklődni: Gorkij u. HO. (2236) iiieg v eteire keresünk üresen álló falusi házat Kaposvártól 13 km-es körzetben. Ajánlatokat; ármegjelöléssel. Bárdudvarnok 7478. Csokonai u. 3. Sándor La ins rímre kérek. Kaposváron tár- sasházban (Désd Huber I. u. 5.. II. Iph. II 3.) kétszoba összkomfortos, gázfűtéses öröklakás, megegyezéssel eladó. kp.-I- 2ti oiw> Ft OTP. Érdeklődni 18 óra után. (2269) Két fél »zobáő nz ö vetkezeti lakásomat, eladnám, vagy elcserélnem. Minden megöl dá s érdekel. Cím a kiadóban. ___________ (22*74) K aposváron, a Zrínyi u. 24. alatt különálló házrész kis kertté! azonnal beköltözhetően olcsón, eladó. Érdeklődni a helyszínen. vasárra n._______(y>77) K iadó Nagyatádon, a Munkácsy u. 29- gz. kétszobás, kertes családi ház. Érdeklődni: Horváth János, Nagyatad, Dózsa u. 9.. telefon 34. (58691) Siófokon családi házat vennék, vagy kétszobás, esetleg három szobás öröklakást adok cserébe a város központjában. Tanácsház u. 2%. Bányai József. Siőfok-Kiliti szőlőben 550 négyszögöl kert, pince présház, kút eladó. Győri István, 5600 Békéscsaba. V., Bessenyei U. 58. (58609) Ké tar ob Aj Öröklakás azonnal beköltözhetően eladó, készpénz 4* OTP-át- vallalassal. Siófok, Tanácsiház u. 6. IV/Ifi. Orbán Dénes. ________________(5*611) S ágrvAron pince, hagyományos és kordonra telepített szőlővel eladó. Ér- d eklődni: Ságvár, Lenin u. 9. (129625) Kétszobás. gázos lakás beköltözhetően eladó. Kaposvár, Losonc köz 4. fszt. 4. Érdeklődni: 17 óra után. szombat, vasárnap egész nap. (129529) Kaposváron háromszobás, összkomfortos, központi fútéses új családi ház eladó. Másfél szobás erkélyes, I. emeleti lakást beszámítok. Kecelhe- gyj U. 64. (129534) Segesden három szoba. f üirdőszobás családi ház eladó. Vasút, u. 8. (129544) Kőröshegyen. a Flekken csárda fölött, Balatontfö kivárhoz 1 km-re (lakható pince, présház villannyal, vezetékes vízzel ellátva, 600 négyszögöl szőlő (olaazrizling. burgundi) sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen 18 óra után. Horváth. Kőröshegy. Dózsa Gv. U. 59. _________(129567) C saládi ház 1600 négyszögöl telekkel eladó. Ka pos vá r, Rangvásanél hegv 36. S7„ ________(129374) V ennék Kaposvár r.ö ld öv ez etében lév ő hétvégi lelket. Ajánlatokat hely- és ár-" még léi ö léssel: 129677. •zárnia a ka pos vári hirdetőbe kérek. (120577) Kaposváron, a Csalogány u. 26. számú íij Ikerház rész 3 szó b a összkomfort. központi fűtés, garázs. .wo négyszögöl telek, igenyesnek eladó. vagy értékikü- I önbör ette! k éts z fiba «I lakásra el cserélhető. Érdeklődni: 5 óra. után. ____f1295A0) 6 00 négysa,ögöl szóló jó állapotban lévő présházzal és la- k óépii lettel el adó. Kiss l ász ló. Kaposvár, Egyenesl. út 56. _______________(129501) K étszobás gázos lakás eladó. kész- mén r > .OTP^-41- láJáSf»l. Cím: Kaposvár. Arany J. köz TV. TTL ?; 1/2. Érdeklődni 3 után. C12PSM) JÁRMŰ IF-ea Trabant riadó. Kaposvár, Vöröstelek u. 11. Telefon: 11-611. (129845) ZA-s rendszám u Skoda S—100-As — 1984-ig érvényes műszaki vizsgával —■ eladó. Kaposvár, Füredi u. 7/a. 3. e. Korokna.w (29651 Barkas személy- gépkocsi és szalag- fűrész eladó. Berzen- ce. Arany János u. JK._________(226*) L'T-r Zsiguli, lökéig érvényes műszaki vizsgával eladó. Ka- posvár. Arany János u. 2. Hifner. 15 ó’-a után. (2313) UB-s frsz.. 10<X>-e* Skoda részben vagy egészben eladó. Érdelei őd ni: Bútorraik- i ■)r, Kaposvár. .Tufái Út. (129562) 126-0* PoLrtri 65A-es gépkocsi eladó. Kaposvár Május 1. u. 73. Vermes. (2834) Garázsban tartott m cm*-*» MZ. 4 éves. 7000 km-rel. eladó. Cím: Farkas, Kaposvár, Schön- herz Z. u. 73. _________(129589) N égyéves, fehér, megkímélt Trabant eladó. Kaposvár, Beloiannisz u. 11—13. I. emi. 9. 17 óra után. (129694) „LAKÁS Kaposvár belvárosában három és fél szobás, gázos. I. emeleti tanácsi lakásomat elcserélném két és fél, vagy erűiéi nagyobb családi ház jellegű tanácsi lakásra. Ajánlatokat ..Kertes” jeligére, a kiadóba. (2310) egyéb Rövid páncéltőkés bécsi zongora es keveset hasg.n á lt bontott cserépkályha olcsón eladí. Bó- dis László Siófok, Szamuely T. u. 1. (51607) Ü.1 Kargina” ét- kezőaarok és új .. Pe t.rof ” m ,4 ricá i u pianínó, költözködés miatt eladó. Cím: Kling. Kaposvár. Mikszáth u. 3. (2353) Balatonmária alsón keleti tu ja 1—1.50 m-ig kapható. Érdeklődni! : Szücsné, Kaposvár. Bajcsy- 7.«ihns?kv ii. 21. Telefon: 11-4». (2360 Rizlingjortlvánl borszőlő nagy msanvi- s eg ben eladó. Kaposvár, Táncsics M. u. 17. Bognár Mildósné. (2061) Garázs kiadó. Érdeklődni: KiljL Zoltán. Marcali. Mikszáth u. 8/a. I. ém. 3. (58589) Garázst bérelnék. Nagyatádon, a Jókai lakótelep környékén. Dr. Gerencsér, Nagyatád, Jókai u. 8/b. (58590) Kézimunka előnyomó é* géphímző üzletemet megnyitottam. Szabó Gvu- láné. Kiskorpád. Petőfi u. 81. Madeirát és riseilőt is vállalok. (129534) Somogyszilben, Középmajor 400. szám alatt, bontásból .«lármázó különböző nagyságú és minősé" gű deszka és gerenda nagy mennyiségben. lehetőleg egyben eladó, azonnal. _______________(129586) E ladó pb-gáztüz- hely. nyomáscsökkentővel. palackkal; Minikalor ólai kályha, kétszemélyes re- kamié. Kapoe'vőr, Tóth L. köz 5. II. (1*0590) Családi házak építését, tatarozását, tervezését vállalom, szerződök jövő évre is. Szegedi Gábor, é pífcész technik us. Kaposvár, Kelet- ivánla u. 32/d. (129704) BÚTOR Kétszemélyes ..Mecsek ' ’ gyertm ekbu tor eladó. Kaposvár, Hegy a 1.1 a u. *o * (129580) Modern «ekrény- *or úi álla pótban eladó. Kaposvár Táncsics M. u. 17. Bog- nár Miklósaié. (2061) Oj állapotban lévő dupla refltamié, két fotel eladó. Kaposvár, Honvéd u. 20/c. IX. em. %. Érdeklődni öl óra után. _________________(2266) S ötétebb színű szekrénysor eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Kaposvár, Vörös telek u. 35. _______________(129587) D iófa, barna, három ajtó® szekrény és két db egyszemélyes! rekamié. eladó. Érdeklődni: 5 óra után, Kaposvár, Szántó I. u. 20. (129591) ALBÉRLET Gázfűtéses szoba, fürdőszoba-használattal kiadó két főiskolásnak. Érdeklődni: Fehérné, Kaposvár, Dési Huber I. u. 9. II. em. 3. Fiatal házaspár különbejáratú, komfortos. albérleti lehetőséget keres Siófokon hosszabb időre. Téliesített nyaralóban is megfelel. ..Októberi költözés” jeligére a kiadóban. Két tea tvér külön bejáratú albérletet keres Siófokon vagy Kilátiben. Ajánlatokat ..Sürgős” jeligére. a siófoki szer- kesff tőségbe. f*éfi34> Diákleány részére albérleti szoba kiadó. Cím: Kaposvár. 1 ^enin utca MA). Érdeklődni a 12-841- e* kaposvári teLe- fonszamon. lehel. (129780) Pályázati felhívás! A Pest-Budai Vendéglátó Vállalat versenypályázat útján a következő üzleteit átalánydíjas szerződéses vállalkozásba adja: 107. Szabadj-Sóstó, II. o. étterem, idényjellegű üzlet, Siófok-Sóstó, Bolond u. 4. 312, Zamárdi bisztró, III. o bisztró idényjellegű üzlet, Zamárdi Csokonai köz 6. K pályázati feltételek és az üzletekre vonatkozó tájékoztató adatok átvehetők a vállalat központjában Zsigó Ferencnél, a szerződéses osztály vezetőjénél vagy Mere* Mária területigazgatónál a vállalat területi irodáján: BalatonfÖldvár, Budapesti út 70—72. A pályázat benyújtási határideje: 1981. X. 3. ✓ Helye a vállalat központja, Budapest I., Fortuna u. 4. Á versenytárgyalást 1981. október 14-én .15 órakor a Fortuna üzletházban tartjuk: Budapest I., Hess tér 4. fI2581 Dolgozóhat alkalmaznak A Böhönye és Vidéke Afész 1. sz. vas-műszaki üzletebe felvételt hirdet kei f^ríi eladói munkakör betöltéseié. Főleg szakképzett doLgozok jelentkezett varjuk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés, az álész ig. elnökénél Böhönye, Fő u. 31. szám alatt. _____________(63515) A Kaposvári Aiezogazuasagi Főiskolai Tangazdaság felvételre keres z mezőgazdasági gépszerelőt a böszénfai üzemegységhez. Felvételre jelentkezni a tangazdaság központjában. Kaposvár, Vak Bottyán u. 1., a munkaügyi osztályon lehet.___________(292910) A Kaposvári Mezögazdasagi Főiskolai Tangazdaság felveteíre keres: középfokú végzettséggel rendelkező alkatrész-raktárost, mezőgazdasági gépszerelőket, autóvillamossági, autószerelőket. szervizmestert, traktor ásókat a tatami és zaranyi üzemegységhez. Mezőgazdasági gépszerelőket a nsgytoldi üzemegységhez. Felvételre jelentkezni a tangazdaság központjában, Kaposvár Vak Bottyán u. 1..' a munkaügyi osztályon lehet. __ (202919) A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság felvételre keres 2 mezőgazdasági gépszerelőt a böszénfai üzemegység- ‘ hez. Felvételre ielentkezni a tangazdaság központjában, Kaposvár. Vak Bottyán u. 1., a mim* kaügvi orrtól von lehet. (?<Y>9?0) Felvételre keres kedvező munkahelyi feltételekkel üzemelő nagykereskedelmi vállalat férfi dolgozókat raktári mim’ára. Dél-dunántúli Röviköt Vállalat kaposvári raktárháza, Kaposvár. Jutái ÚL. (202925) A Kaposvári Cukorgyár a szeptember 7-én kezdődő üzemi időszakra fölvesz férfi és női segédmunkásokat három műszakos beosztásba Kedvezményes üzemi étkezést, vidékiek részére utazási költségtérítést, térítésmentes munkaruhát biztosítunk. Férfiak részére IV. kategóriájú munkásszállás áll rendelkezésre. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (202936) Az Utasellátó Vállalat Fejér-Somogy- Veszprém megyei Területi Igazgatósága 1981. október I-től 1984. szeptember 30-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő egységét 354 sz. üzem Marcali, MÁV pu. IV. o. büfé A pályázatokat 1981. szeptember 10-ig kell benyújtani a Területi Igazgatóság központjába. Cím: Székesfehérvár, Béke tér 5. A versenytárgyalás, 1981. szeptember 18-án, 10 órakor lesz a székesfehérvári MÁV-pályaudvaron lévő oktatóteremben. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a Területi Igazgatóság központja ad. (Deák Zsuzsanna gazdasági csoportvezető, Székesfehérvár, Béke tér 5.; MÁV-pályaudvar.) (202914) MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3. í cs este 7 órakor: MAJMOK BüLYLruJA. (14). Szabad Ifjúság, «V. HL du. 4 es fi órakor: MONDD, HOGY MINDENT MEGTESZÉL ÉRTEM (14). este 8 óraikor: FÉRFIAK PÖRAZ NÉLKÜL (16). Dalin* Ida mozi: -du. fi órakor: « S.O.S. CQNCQRDF.. Mozi-mú- rruth : du. fi órakor r' ELOJAT- SZÄS: ‘ BENZINKUTASOK AZ ARANY PATKÓNÁL. Nagyatád: du. * és, este fél 8 órakor: REPÜLÉS AZ ŰRHAJÓSSAL. Marrali: este 7 órakor: SIVATAGI SHOW. Barcs: este 8 órakor: A NAGY ZSÁKMÁNY. Balatoni mozik műsorai Siórok teremmozl: este 7 órakor: KICSI A KOCSI. DE ERŐS. Siófok kertm^zi: este fól 9 órakor: P1EDONE EGYIPTOMBAN. Balatonboglár: du. fél « makor: A NAGY MEDVE . FIAL este 8 órakor: a JÁTÉKSZER (Ifi). BalatonfÖldvár, fedett kertmozi: este fél 8 órakor: SZERELMEIM (14),. Balatoniéiig, fedett kertmozi, este R- órakor: ÜZENET AZ ŰRRŐL. Balatonfcnyves. fedett kertmozi: este fél 9 órakor: Zsaru vagy csirkefogó. Balatonszemes, fedett kertmozi, este fél 9 órakor: MINDHALÁLIG ZENE (16). Balatonszárszó, este 8 órakor: SKALPVADASZOK (14). Zamárdi, fedett kertmózi: eete fél 9 órakor: AZ OLSEN BANDA BOLDOGUL. TELEVÍZIÓ Budapest 1. L6.12: Műsorismertetés,, 16,1«: Hírek. 16.20: Testünk. 16.45: Stop! 16.55: ViiniUs-zi egyetem. 17.25: Utazás. 17.45: Reklám. 17.50: Sakk-matt. 18.10: Nótaszó. 18.30: Dél-alföldj krónika. 19.00: Reklám. 19.10: Tv-torna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: San Francisco utcáin. 20.50: Turkesztán i mecsetvonáeok. 21.30: Breki é* a többiek . . . 21.55: Tetten érni a jelent. 22.50: Tv-híradó, 3. Budapest 2. 20.00: Müsoriwmerf.ef.éfl. afl.01: Három tfr 20 dánnal. 20.36: Kertünk, udvarunk. 20.55: Tv-hira- db. 2. 21.15: Reszédtéma, beszéljünk róla! 21.55—22.25: Parabola. Jugoszláv tv 18.00: Hírek. 18.08: Tv-naptár. 18.15: Akarni kell. merni kell. 18.45: Népi muzsika., 19.15: Rajzfilm. 19.30: Napló. 20.00: Stop! 21.00: Kínai játékfilm. 22.40: Napló. Osztrák tv 10.30: Egy kedves kis kém nő. la. 15 : Popeye, a tengerész. 12.20: Idősek klubja. 15.00: Pánik New Yorkban. 16.15: A .madár és a kígyó. 17.25: Kicsinyek műsora. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Dokumentumfilm Kínáról. 2il.0ö: Tegnapi újdonságok. 21.45: Egon . Schiele. 23.20: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek, időjárás. 8.05 • Tanévnyitó. 8.20: Műsorismertetés.. Kb. 8.35: Mai kulturális programok. 8.40: A tenger és a világűr. 9.10 Népdalok. 9.44: Haydn-muzsika gyermekeknek. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: MR 10—14. 10.3c : A Philip Jones rézfúvósegyüttes játszik, li.oo; Osvath Júlia operarfelvételelből. 11-39: Tom Jones. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? u.ao: Reklám. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: Romantikus muzsika. .14.00: Rá dió- színház. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Csuka Zoltán születésének 8o. évfordulóján. 15.22B: Lakatos Mihály népi zenekara játszik, Mindszenti István nótákat, énekel. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.06: Messer Cellini.. .16.56: Műsorajánlat. 37.00: Hirek.^ időjárás. 17.07 : Mozgásterek. 17.32: Kodály: Mátrái képek. 17.42: Reklám. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt. hol nem volt,... 18.2S: Mai könyv- a. iá ni a tünk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.13: Ü| kamarazene-felvételeinkből. 19.45; Sanzonok. 20.06: Gondolatébresztő gondolatok a gondolatról. 20.26: ősz a. sétatéren. 20.35: Népzenekedvelőknek. 23.05: A Válás-s/z! melléklete, 21.35: Nem zavarok? 22.00: Hírek- időjárás. 22.15: Sporthírek 22.20: Tíz perc külpolitika. 212.30: Mozart: A-dúr klarinét- ötös. 22.59: Helyettesek. 23.06: Évszázadok mesterművei. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: I-Ielge Ros- vaenge Lehár-ope.í-^t+fialoVat énekel. 0.35: Himnusz. 0.30: Víz- jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Pelőfi rádió reggeli zené« műsora. R.05: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara enekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Társalgó. 10.00: Zeme- délelőtt. 12.25: .Ifjúsági könyvespolc. 12.30: Hűek. 12.33: Melódiákoktól. 13.30: Éneklő Ifjúság. 13.45: Időjárás- As vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tip-top parádé. 16.30: Hírek. 18.33: Nótacsokor, csárdáscsokor, verbunkos muzsika. 19.23: A halhatatlanság járművei. 19.33: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. 20.33: Hogyan veszett össz.e Iván Ivanovics Iván Nyfkiforovieesal. 20.47': A Rádió Da Iszínhá zana k Offen ba ch-rik11 i«a. 21.32: Válogatott. felvételek, 22.30: Sű'ki András népi zéúeka- . ra játszik, Máté Ottilia és Metán Lajos nótákat énekel. 23,OÓ: Hírek, időtárás. 23.15: A dzsessz a 70-es évekből. 24.00: Hírek, időiárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat, S. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés. S.57: A kiállítót enne k p ro g r am iából. 9.00: Wagner operáiból. 10.00: Arthur Grunniaux es Clara Has- ki I Beethovén-szonáta felvételeiből. 11.00: Hírek, időjá^rás. 11.05: Körös-völgyi tájak. 11.25: A •Drezdai Filharmonikus Zenekar hangversenye. 12.49: A Deller- é nekegy ü ties Morley- madrigá lókat énekel. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: A költészet és valóság. 13.37: Dixielandfelvételek Szegedről. 14.30: Ravel-müvek. 15.14: Szimfonikus zene. 17.07: Labirintus. 17.22: A vietnami kultúra bete. 17.42: Verdi: A végzet hatalma. 30.42: Gluck: Don Juan. 21.29: Bálint Mária hegedül, zongorán közreműködik: Szűcs Lóránt, D'-áfy Kálmán. 22.30—22.33: Hírek. időjárás. rr:csi nAmo 17.00: Hírek. 17.05: Zené« kivár sagni k. 17.23 : Tanévn y 1 La«. 17.33: Ba.ranyai iskolai kórusok .énekelnek. 17.45: A nádazó. .17.50: Zsoldos Imre trombitál. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Könnyűzene. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. SOMOGYI NÉPLAP □