Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-08 / 210. szám

Tor Olaf f bajnokság Somogyi rangadó — siófoki győzelemmel A területi labdarúgó-baj­nokság legutóbbi fordulójá­ban a somogyiak figyelme érthetően a Siófok—Kiss J. SE rangadó felé fordult. Sokan várták kíváncsian, hogy a listavezető Bányász együttesnek stkerül-e visz- szavágnia azért a tavaszi vereségért, < ami akkor a bajnoki aranyérem elveszté­sei jelentette. Nos, a sióhx- kiak továbbra is nagyszerű formában vannax és a várt­nál biztosabban nyerték a rangadót. Tovább gyengél­kedik' a Táncsics támadóso­ra, ezért meg kellett elé­gednie odahaza az egyik ponttal. Értékes pontot szer­zett az átszervezett Latinca Mázaszász váron, és szép győzelmet aratott a Barcs a jó erőkből összetevődő pak­siak ellen. A többi találko­zóból érdekességként említ­jük a Bonyhád pécsi győ­zelmét. Másutt általában a várt eredmény született. A bajnokság' élén továbbra is a Siófok áll, pontelőnye mellett nagyszerű gólkülönb­ségével. A barcsiak felnyo­multak a harmadik helyre, míg a másik három somogyi csapat a középmezőnyben foglal helyet. Siófoki Bányász—Kiss J. SE 3-0 (3-0) Siófok, 1500 néző. V.: Ra­dó. Siófok: HomHh n. — Brett­tirr, VaszlI. Olajos, Viráe, Bics­kei (Kárászt, Bódí (Bocsev), Cséran. Károlyi, Horváth I., Szabó. Edzó: Szőke Miklós. Kis J. SE: Czanka — Banai, Kellner, Kovács, Szabó (Ba- lojfh), Prancz, Orosz (Szakái), Ferenczi. Pál. Huber. Horváth. Edző: Kétszeri Ferenc, Hatalmas iramot és ma­gas színvonalú játékot ho­zott a nagy érdeklődéssel kí­sért rangadó. A. sifokiak már a mérkőzés elején át­vették az irányítást, és Czankának gyakran akadt munkája. Ezután feljöttek a vendégek, és ekkor Horváth II. bizonyította jó formáját. A bátran támadó siófokiak a 2Q. percben szabadrúgás­ból jutottak vezetéshez. Tá­madó kedvükre jellemző, hogy a további két góljukat a beállós Olajos szerezte. Sportszerű mérkőzésen ilyen arányban is rászolgált a lis­tavezető a győzelemre. Gól­lövők: Olajos (2), Szabó. Jók: Olajos a mezőny leg­jobbja, Virág, Miskei, Káro­lyi, illetve Czanka, Kellner, Parncz, Orosz. Molnár Jórsef Barcs SC—Paks 3-1 (1-0) Barcs, 800 néző. V.: Sár­kány. Barcs: Kótai — Pintér, Erde- lecz. Vinkler, Horváth, Fodor (Krtcsek). Bödő. Nagy (Bardek), Kovács I., Holdosi. Gulyás. Ed­ző: Gibizer József. A mérkőzés 15. percében Kótai büntetőt hárított, s ez felhozta a barcsi csapatot. Bár a második félidő elején sikerült szabadrúgásból egyenlíteniük a paksiaknak, ezután a Dráva-partiak ki­H iába támadott a Táncsics, a védekeztek támadtak, és több gyors tá­madás eredményeként a győ­zelmet is megszerezték. Küz­delmes, nagy iramú találko­zó. Góllövők: Nagy I. (2), Bardek. Jók: Kótai, Erde- lecz, Vinkler, Racsek, Bar­dek, Kovács I. Pandúr Ferenc Táncsics SE—Sellye 0-0 Kaposvár, 400 néző. V.: László. Táncsics: Kutast — Rétsági, Takács, Czár, Kiss, Ambrus, Zsolt, Gajág, Pintér. Kila Cs. (Németh), Szanyi (Sztojka). Ed­ző: Tóth József. Közepes iramú és színvo­nalú mérkőzésen a Táncsics támadói ezúttal is a gólhely­zetek egész sorát hagyták kihasználatlanul. S bár a ját^k k^pe alapján csapatuk közelebb állt a győzelemhez, meddő csatárjátékuk miatt meg kellett elégedniük az egyik ponttal. Jók: Takács, Kiss, Zsolt. Rákóczi ifi II.—Sellye ifi 10:0. Jurák József >1 ázaszászvár—Latinca SE 2-2 (1-1) Mázaszászvár, 4Ö0 néző. V.: Rákosi. Latinca VSE: Pesti — Lázár, Katona Pető, Pintér, Ferenczi, Komli (Kutson), Sóthi Lóczi, Mixtai, Fekete (Tóth). Edző: Borsfái Géza. Az első negyedóra a köl­csönös erőfelmérés jegyé­sötétmeaes sellyeiek jól ben telt el, majd a Latinca három gólhelyzetet is el­hibázott. Hazai vezetés után még szünet előtt sikerült egyenlíteniük a somogyiak­nak. A második félidőben többet támadott a Latinca, viszont a Máza jutott ismét vezetéshez. A kettős csere ezután sokat lendített a marcaliak csapatjátékán, akiknek az utolsó percben sikerült kiegyenlíteniük. Góllövők: Ferenczi, Kütsön. Jók: Pesti, Ferenczi, Sóthi. Giber Károly A TERÜLETI BAJNOKSÁG Állasa: 1. Siótok 4 3 1 — 1F 1 7 2. Bonyhéd 4 2 2 — 6­4 6 3. Barcs 4 2 1 1 11­6 5 4. Sellye 4 1 3 — 5­3 5 5. Siklós 4 2 1 1 4­3 5 6. Zsolnay 4 1 2 1 2­2 4 7. Paks 4 1 2 1 8­9 4 8. Táncsics SE 4 1 2 1 3­5 4 9. M.-szászvár 4 1 1 2 10-11 3 10—11. Kiss J. SE 4 1 1 2 5­6 3 10—11. Latinca SE 4 — 3 1 5­fi 3 12. Kisdoro* 4 1 1 2 «­8 3 13. PBTC 4 1 1 2 2­4 3 34. Tamási 4 1 1 2 2­5 3 15. Bátaszék 4 1 1 2 3­7 3 Ifi. Boly 4 1 1 2 1­5 3 Sumonyí Zott ár ü ________ P A h ! E 1 L ­1 H A 1 L o M A reflektorfényben meg- cikkan egy fehér papírko­rong, amely egy fáklya visz- szafogó tányérja volt. pö­rögve száll az ötödik emelet piagasságáig, úgyhogy az ab­lakban könyöklő lakók ref- iexszerűen kapják hátra a fejüket, de a villanó papír­bumeráng szinte az orruk előtt megbicsaklik a levegő­ben, és élesen vágódik lefe­lé. A színpadon két ifjúgár­dista állítja be a mikrofon­állványt, s a lecsapódó ko­rong egy mellettük álldogá­ló rendőr sapkájára zuhan, pontosabban a sildjére. s olyan szerencsétlenül üti le a sapkáját, hogy az nem esik le, hanem valamiképpen rá­szorul a rendőr arcára. Az áldozat ettől a váratlan tá­madástól teljesen megzava- rodifc, nem érti, hogy mi történt vele, s kétségbeesett komikus mozdulatokkal két kézzel cibálja le arcáról a tányérsapkát. E rendkívüli műsor láttán harsány és gúnvos nevetés hullámzik végig a sötét parkban éppen elhelyezkedő tömegen. A, főszereplő ettől még jobban megzavarodik, és amikor .végre megszaba­dul álarcától, dühösen ugrik a mikrofon elé. „Felszólítom az angyalföldi ifjúsági napok megnyitóünnepségét — har­sogják körben a hangszórók —, hogy a rendbontó és fe­gyelmezetlen tevékenységtől messzemenően tartózkod­jon.” Ettől a felszólítástól aztán elszabadul a pokol. A kö­zönség vad hahotában tör ki, s a következő pillanatban már tízesével, húszasával röppennek föl, majd kiszá­míthatatlanul csapódnak a tömeg közé a fáklyák vissza­fogó tányérjai. Jó ideig el­tart., amíg sikerül lehűteni az ifjúságot és összeszedni a korongokat. A rendezők úgy vélik, hogy ha elkezdik a műsort, a tömeg abbahagyja ezt az atkozott dobalozást. s ezért meg is jelenik a dobo­gón egy hosszú fehér ruhás lány, és szavalni kezd. Garai Gábor Hazám című versét mondja, nagy elszántsággal s egyre elkeseredettebben, mert szemlátomást senki sem figyel rá, s hiába va­kítja el a reflektorfény, ezt azért ő is látja vagy' érzi. Hősiesen végigmondja a ver­sel, végül már a sírással küszködve, azátn mégis meg­hajol. s igyekszik nyugodt, egyenletes lépésekkel el­hagyni a színpadot. Utána a KISZ-titkár lép a mikrofon elé. Zakója zsebé­ből néhány papírlapot húz elő, s arról olvasva üdvözli a jelen levőket, és megnyit­ja a tíznapos rendezvény- sorozatot. Rövid beszéde te­le van mozgalmi zsargonnal, előre gyártott beszédfordu­lattal, az újságokból ismert politikai jópofáskodással. Olyan ismerős ez a szöveg, hogy amikor elkezd egy mondatot, a közönség közül néhányan szavalókórust al­kotva a szónokkal együtt fe­jezik be, együtt mondják az utolsó szavakat. Végre bejelentik az est fénypontját: a folk-beat együttes műsora követke­zik! A tömeg felsikolt, fü­tyül. éljenez, miközben a zenekar tagjai kipakolják a hangszereiket. A zenészek testre feszülő, csillogó in­gekben vannak, a nyakuk­ban vékony bőrszíjakon Módszerháború Marcaliban Hüvelykujj-vastagságú a paksaméta, mely az „üggyel” kapcsolatban összegyűlt, s az akták műfajai is szerfö­lött változatosak. Van itt je­lentés, tárgyalási jegyző­könyv, föijegyzés, útiszámla, a gondosan fogalmazott, hébe-hóba pontokba is sze­dett „vádpontok'’ alatt pedig a közművelődés alacsony, középmagas, magas és leg­magasabb megyei tisztség­viselőinek aláírásai. Auguszt Bálint, a marcali járási hi­vatal közművelődési felügye­lője nem ok nélkül vált ide­gessé, indulatossá, amikor a járási-városi művelődési központ módszertani tevé­kenységéről kérdeztem. So­kadszor kénytelen elmonda­ni, hogy a szellem napvilá­gának szakadatlan ébrentar­tásáért felelős, csaknem más­fél tucatnyi szakemberből álló marcali közösség elha­nyagolja a területi munkát, a kisközségekbe csak ritkán jutnak el, konzultációik a hivatásos és tiszteletdíjas falusi népművelőkkel for­málisak. a területi és járási művészeti szemlék szervezé­sében csak noszogatásra haj­landók részt venni, a szol­gálati gépkocsival — némi túlzással — többet forgolód­nak más megyékben, mint a saját járásukban. Az amatőrmozgalom istá- polására hivatott szakbizott­ságok megszervezésével pe­dig évek óta késlekednek. Az állításokat — higgadtan, mindannyiszor a művelődés- ügyi osztály véleményére hi­vatkozva — megismétli dr. Kovács Nándor, a járási hi­vatal elnöke is. „Szabó Gá­bor igazgató nem teljesen abban a szellemben irányít, amelyet korábban megszok­tunk.” Tárgyilagosan hozzá­teszi : „Persze egyáltalán nem bizonyos, hogy úgy volt jó, ahogyan régebben csinál­tuk”. Felvillantja az érem másik oldalát is. „Nem ta­gadhatjuk, hogy ez a kö­zösség számos új kezdemé­nyezéssel igyekezett felrázni a lakosságot, sokat tett a gyermekek vizuális kultú­rájának, képző- és iparmű­vészeti érdeklődésének fej­lesztéséért. A művelődési központban berendezett sza­badidő- és információs köz­pont is párját ritkítja.” A mérleg egyik serpenyő­jében tehát színvonalas mű­vészeti tevékenység — állí­tom fel a folytatáshoz nél­külözhetetlen munkahipoté­zist, a másikban pedig a kevésbé látványos aprómun­ka elhanyagolása, a falvak „hűtlen kezelése”. Feltétele­zéseimet Szabó Gábor, a művelődési központ igazga­tója sem cáfolja, legfeljebb módosítja. Kiderül például — útiszámlákból! — hogy mindenféle vacakok lógnak, az egyik szakállas figura bal fülcimpáján nagy aranykari­kát visel. Az énekes pipiske- dő, gyanús mozdulatokkal megy a mikrofonhoz, s va­lami furcsa, idegenes hang­súllyal, lehúzvk és felkunko- ritva a szavak végét bele- üvölt: — Szia took, fiúúk, lá- nyook! Eljöttüünk, hozzá - took, isméét! A tömeg őrjöng, fütyül, sokan fölemelve a karjukat, fejük fölött tapsolni kezde­nek. Az énekes idegesítő hangsúlyaival ugyancsak idegesítő, hermafroditahang- ján bejelenti első számukat, „mindnyájotok kedvencét, velünk: Szink ju dat never, máj lav boj!” A zene elkezdődik, s a gyanús mozgású énekes le­emelve állványáról a mikro­font valami fölismerhetetlen idegen nyelven üvöltözni kezd. Az angyalföldi és va­lószínűleg nemcsak angyal­földi ifjúság behunyt szem­mel tapsol, miközben felső­testüket elöre-hátra lökdö- sik. Mások csoportokba ve­rődve szorosan egymás mel­lett állnak s karjukat lefe­lé tartva, ökölbe szorított kezzel rázkódnak a zene üte­mére. Arcukról mar pata­kokban folyik az izzadság, áporodott testszag csapja meg a-gyanútlan kíváncsis­kodókat. (Folytatjuk.) jóval gyakrabban voltak a környező községekben, mint a járási hivatal nyilvántar­tásában írva vagyon, s Haj- dú-Biharba, Szabolcs-Szat- márba sem kéj utazásokra jártak, hanem kiállítási anyagokért, azaz képekért, szobrokért, tablókért. A gyenge területi tevékenység mindazonáltal tény. — Valóban nem végezzük jól a módszertani munkát. A gyakori falujárás, az önma­gáért való konzultálgatás azonban csupán látszattevé­kenység lehet addig, amíg elsődleges feladatunkat nem teljesítjük, és nem alakítunk ki pezsgő, igényes közműve­lődési életet a városban. Amíg nem érjük el azt. hogy az ország közvéleménye Marcali nevének hallatán izgalmas művészeti kezde­ményezésekre, újfajta szak­köri lehetőségekre asszociál, a túlhajtott módszertani te­vékenység is csak az igény­telenség exportja lehet, sem­mi több. Szent igaz: világítóköz­pont nélkül nincs fény. Ám lehet bármilyen korszerű a világítóközpont, ha az iy- zók rosszak vagy elhasznál­tak ... Ha egy falusi nép­művelő — mint esetünkben — bíráló szavakkal illeti a járási művelődési közpomot, mert „az idén még csak há- romszor-négyszer voltak itt”; de sűrű hallgatással felel a kérdésre: mégis, milyen igé­nyéi lennének, mit kérne tőlük, ha gyakrabban for­dulnának meg errefelé? Nem tisztességesebb-e például a kéthelvi népművelő reagálá­sa: „Nem nyüzsögnek ná­lunk a marcaliak, de éven­te ötször-hatszor megjelen­nek. S ha közben valamit kérek tőlük, készségesen tel­jesítik.” Érdemes tehát a közmű­velődési módszertani tevé­kenységgel kapcsolatban is alkalmazni azt az erkölcsi alapelvet: ne az irányítón verjük el a popt, ha az irá­nyított maga is ötlettelen, s felelőtlenségét lépten-nyo- mon az irányítókra szeretné áttestálni. Akad azonban a marcali ügynek két másik fontos tanulsága is. Az egyikre Tröszt Tibor, a megyei tanács osztályve­zető-helyettese hívta fel fi­gyelmünket. — A módszertani tevé­kenységet nem szabályozzák sem törvények, sem rende­letek, ahogyan általában a közművelődésnek sincs bib­liája, ellentétben például az oktatással. A tevékenység körének meghatározása eb­ben az esetben a marcali vá­rosi-járási művelődési köz­pont feladata lett volna, a terület sajátosságai alapján. Ők azonban eddig csak ke­vés ötlettel,, javaslattal ho­zakodtak elő. A teljes igaz­ság kedvéért azonban te­gyük hozzá: elsődleges fel­adatuk teljesítésében, vagyis a járási székhely közműve­lődési éleiének fellendítésé­ben figyelemre méltó ered­ményeket is értek el. Gyanítjuk azonban, hogy a módszertani munka sza­bályozatlansága is csak a csúcsa a jéghegynek. A mar­cali művelődési központ el­lentmondásos tevékenységé­ben és a járási hivatal rea­gálásainak módjaiban, szem­pontjaiban egy jóval mé­lyebb. elvi ellentétet vélünk fölfedezni. Mintha két szél­sőséges felfogás ütközne ösz- sze. Egyikük — a rég', de csak részben elavult népművelői hagyományom szellemében — a kisközségek kulturális szín­vonalának emelését, vagy legalább megtartását része­síti előnyben, ám az ország szellemi életének mozgásai­ra, a valóban értékes és rangos tudományos és mű­vészeti termékek behozata­lára alig fordít figyelmet. Másikuk — , a megszokott - ság, a kopottság, a provin­cializmus ellen folytatott, kétségtelenül jogos hadjára­ta közben — mintha hajla­mos volna megfeledkezni ar­ról, hogy egy adott terület pépének műveltségi szintje csak nagyon lazán függ ösz- sze a területen rendezett ki­állítások, író-olvasó találko­zók művészeti táborok szá­mával és minőségével.. Egy­szersmind — a korábbi tapasztalatok alipján — a módszertani munkát is púp­nak tekinti a hátán, afféle ósdi hittérítési eljái ásnak. Ebben a hónapok óta hú­zódó értelmetlen hercehur­cában érdemes volna végre, tárgyalgatás, papírgyártó-., személyeskedés helyett a já­rási hivatal illetékeseinek iá megfontolniuk az igazgató nyilvánvalóan sok részigaz­ságot tartalmazó véleményét, s természetesen fordítva is. S végre értelmes „középutat” találni abban a világoan, melyben az igazság a két végletes vélemény közeit van. Szellemi sugárzó erő nélkül nem lehetséges ered­ményes módszertani munka — a módszertani munka pe­dig maga is sugárzó erő le­het. Lengyel András 23. évnyitó a tanítóképzőben Gyermekszeretet és hivatástudat Ezeregyszázan tanulnak az új tanévben a Kaposvári Tanítóképző Főiskola kapos­vári és szekszárdi intézmé­nyében: a somogyi megye- székhelyen kétszáznégy el­sős kezdte meg a tanulmá­nyait: levelező tagozaton hetvenöt. A huszonharmadik tanév­nyitót tegnap délelőtt tar­tották a Latinca Sándor Művelődési Központban: az ünnepségen részt vett Kle- novics Imre, a megyei párt- bizottság titkára, dr. Balas­sa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, Sarolt Ár­pád, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára, Rostás Ká­roly, a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságá­nak elnöke. Az elmúlt tanév eredmé­nyeiről, az új feladatairól dr. Várkonyi Imre, a taní­tóképző főiskola főigazgató­ja beszélt. A tanulmányi munka értékelése mellett méltatta a főiskola művé­szeti csoportjainak és a sportoló fiataloknak az ered­ményeit is. Az 1981—82-es tanév kez­detére javultak az oktatás tárgyi feltételei — jelentet­te be a főigazgató. Elké­szült a főiskola B szárnyá­nak átalakítása, használatba vehetik a hallgatok az új kondicionálótermet is. A tanilokepzes ben előtér­be került a minőségi köve­telmény: nagyobb gondot fordítanak a szaktudományi ismeretek bővítéséle, a gya­korlati képzés eredménye­sebbé tételére. Az utóbbira az új tanterv több időt is biztosít. Az elsősök fogadalomléte- le után a főigazgató hallga­tóvá fogadta az intézet leg- fiatalabbjait, elsőként a fel­vételi vizsgán húsz pontot elért két hallgatót, Béres Zoltánt és Németh. Esztert — köszöntötte. A művelődési miniszter címzetes főiskolai tanárrá nevezte ki dr. Kanyar Jó­zsefet, a történelemtudomá­nyok kandidátusát, a me­gyei levéltár igazgatóját — jelentették be az ünnepélyes tanévnyitón. Kiemelkedő zeneszerzői és karvezetői működéséért a miniszter a Szocialista kultúráért kitün­tetést adományozta Heisz Károlynak. A Dél-Dunántúlon élő nyugdíjas pedagógusok kö­zül hetvenegyen kaptak ru­bin-, gyémánt-, vas- és aranydiplomát. H. B, SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom