Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

681-ben, 1300 évvel ezelőtt a Balkán félsziget északkeleti ré­szén új állam született: Bulgária. A bolgár állam abban az időben Nagy Károly francia birodalma és a bizánci biroda­lom után a harmadik szervezett politikai hatalom volt Euró­pában Az 1. bolgár birodalom történetében korszakalkotó lépés volt a kereszténység mint államvallás bevezetése. A ké­pen: az első bolgár főváros, Pliska bazilikájának romjai. Az 1300 éves Bulgária A bolgár történelem kiemelkedő szellemóriásai: Cirill és Me­tód, a szláv írásbeliség megteremtői — Ikon és Rila kolos­torban. A Xll. században épült Petricsi Istenanya templom a mai Asszenovgrad közelében. A kétemeletes, színes kövekből épült templom egyike Bulgária legjelentősebb középkori építményeinek. Fotócikkek vására a Zseiic r Áruházban SZEPTEMBER 7-TŐL 26-IG 40% ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATOK: fényképezőgépek, objektívek, diavetítők, filmvetítők, villanok, fénymérők és egyéb tartozékok. ___________________________________________ (85373), HÍREK SZEPTEMBER A nap 6.08 órakor kél és 19.17 órakor nyugszik; a hóid 12.57 órakor kél és 22.45 órakor nyugszik. VASARNAP Zakariás várható időjárás: Északon változóan felhős lesz az égj számottevő eső nélkül. Délen eleinte borult idő várható, később egyre kevesebb helyen lesz eső, és lassan felszakadozik a zárt felhőzet. Napköz­ben többféle fúj élénk, helyenként erős löké­sekkel kísért/ keleti, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hömér seklet ma 20 éa 25 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap JűL órakor Siófoknál 17 fok volt. 21 négyes a Ionén A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten, öttalálatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény­illeték levonása után a kö­vetkezők : négytalálatos szel­vénye 21 fogadónak volt, nyereményük egyenként 357 358 forint. A háromtalá- latos szelvények 1 223 fo­rintot, a kéttalálatos szelvé­nyek pedig 30 forintot ér­nek. — A Műszaki és Közgaz­dasági Könyvnapok prog­ramja egy hónap múlva, ok­tóber 7-én kezdődik, és 31-ig tart. A műszaki és a gazda­sági szakirodalom népszerű­sítésére a Műszaki Kiadó huszonhárom, a Közgazda- sági és Jogi Kiadó pedig tizenhét új könyvet jelentet meg 377 ezer példányban. A társkiadók újdonságaival összesen 63 szakkönyv kerül az olvasók elé. — A kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola kórusa éne­kel Zákányi Zsolt vezényle­tével kedden 13 óra 34 perc­től a Petőfi adó műsorában. Az énekkart Varga Károly mutatja be. — A Somogyi Röntgenna­pokat ismét megrendezik Siófokon szeptember 28— 30. között. A radiológiai sze­mináriumon a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem, a Sem­melweis Orvostudományi Egyetem, az Orvostovább­képző Intézet, az Országos Röntgen- és Sugárfizikai In­tézet orvosai vesznek részt. Bokréta a Pentán Elérték az építők a Penta- szálló tervezett legmagasabb pontját. Szombaton megtar­tották az ilyenkor szokásos bokrétaünnepségeket a Bu­da központjában, a Déli pá­lyaudvar mellett épülő 800 ágyas szálloda kivitelezői. A Buda-Penta hotel 1982. má­sodik félévében nyit. A kor­szerű vendéglátóhelyen kon­ferenciatermek, étterem, sö­röző, kávézó és eszpresszó lesznek. A vendéglátó- és a szolgáltató-helyiségeket lég­kondicionálják. A rendez­vénytermeket modern elekt­roakusztikai berendezések­kel szerelik fel. A nyolc- szintes szállodában uszoda, szauna, szolárium, továbbá kondicionálótermek is mű­ködnek majd. Az EMC Pen- ta szállodalánc legújabb tagját a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat üze­melteti majd. — Film készül Gandhiról. Richard Attenborough ren­dező a napokban kezdett a forgatáshoz. Filmjének alap­ja Louis Fischer könyve. Gandhit Ben Kingsley for­málja meg. — Sci-fl napot rendeznek 12-én, szombaton a barcsi művelődési központban. Az egész napos programban töb­bek között hologram- és lé­zerbemutató, valamint film­vetítés is szerepel. — A mai szovjet prózáról jelenteti meg Feliksz Kuz- nyecov könyvét a Gondolat Kiadó. A szerző esszéiben a legjelentősebb irányzatokról ad képet, írói-emberi port­rét fest többek között Rasz- putyinról, Suksinról, Trifo- novról, Bikovról és Ajtma- tovról. — A Magyar Bélyeggyűj­tők Országos Szövetségének küldöttközgyűlését Buda­pesten, a szövetség Vörös­marty utcai székhazában rendezték meg szombaton. A szövetség 160 ezer tagját a megyei értekezleteken meg­választott 250 küldött képvi­selte. Hétfői ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 Szoiidarilási kiadvány Az őszi szolidaritási akció­sorozat alkalmából a világ- politika legújabb fejlemé­nyeinek tükrében tekinti át a békemozgalom mind töb­bet cselekvő állásfoglalásra késztető tevékenységének legutóbbi állomásait a „Szo­lidaritás az enyhülésért, a békéért” című kiadvány. A •Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béke­tanács és a Magyar Szoli­daritási Bizottság gondozá­sában- az őszi szolidaritási akciósorozathoz kapcsolódó­an megjelent kötet elemzi a jelenlegi nemzetközi helyzet veszélytényezőit. — 72 kisiparos végez je­lenleg lakossági szolgáltatá­sokat Jákóban és Nagyba­jomban. Rövidesen munká­ba áll egy karosszéria-laka­tos, egy autófényező és egy cipész is. — Végrehajtották Morvái Ferencen a halálos ítéletet. A Kecskeméti Megyei Bíró­ság Morvái Ferencet, aki 1956-ban született, aljas in­dokból elkövetett. emberölés és többek által azonos alka­lommal elkövetett erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt ez év január 23-án ha­lálra ítélte. A többszörösen büntetett előéletű Morvái Ferenc tavaly július 20-án »Soltvadkerten megtámadta és nadrágszíjjal megfojtotta Müller Horst NDK állam­polgárt, azért, hogy a társa­ságában levő német nővel ő és két társa közösülhessen. A férfi halála után Morvái rátámadt a nőre, de a se­gélykiáltásokra 1 időközben odaérkezők láttán elmene­kült. A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a halálos Ítéletet, ámeiyet a kegyelmi kérvény elutasítását követő­en, szombaton végrehajtot­tak. — Magyar alkatrész a Zas­tavához. A Bakony Művek a Mogürt-ön keresztül még az idén 15 ezer kormányzá- ras gyújtáskapcsolót és ugyanennyi ablaktörlőt szál­lít a kragujeváci autógyár­nak. Jövőre a magyar part­ner 60 ezret, 1903-tól pedig százezret szállít mindkét al­katrészből Jugoszláviába. — Elkészült a budapesti egyéni telefonkönyv. Három kötetben, 1704 oldalon jele­nik meg szeptember 7-én a budapesti egyéni előfizetők új telefonkönyve, amely 360 ezer előfizetői és 35 ezer szakmai adatot tartalmaz. Az Athenaeum nyomda két­száztízezer példányban ké­szítette el az új telefon­könyvet, amely hétfőtől már kapható lesz az árusítására kijelölt 13 budapesti posta- hivatalban. Ára 200 forint. — A Nagyatádi Konzerv­gyár ifjú újítói nyerték a konzervgyárak fiataljai kö­zött rendezett ifjúsági újítá­si versenyt. — Közel kétezer tagot tö­mörít 34 szakcsoport a csur­gói és a nagyatádi áfészek- ben. A szakcsoportok tavaly 16 millió forint értékű ter­mést. adtak át a felvásárlók­nak. — A világ lakossága. Az ENSZ szakértői szerint a születésszámok csökkenése, ami világviszonylatban meg­figyelhető tendencia, a nyolcvanas években is to­vább tart. Jelenleg a világ népességének növekedési üteme közel 1,8 százalékos, az évszázad végére viszont körülbelül 1,6 százalékra csökken. Ennek ellenére a föld népessége húsz év alatt 4,4 miliiárdról 6,2 milliárd- ra növekszik. Díjkiosztás a „hírős napokon” A kecskeméti „hírős na­pok” szemet gyönyörködtető mezőgazdasági termékki­állításának díjait szombaton osztották ki. A bemutatott áruk jól tükrözik Bács-Kis- kun megye kertgazdaságai­nak, feldolgozó iparának fejlődését. A megyei tanács dísztermében megtartott díj­kiosztó ünnepségen 180 arany-, ezüst- és bronzér­met vettek át a kiállító gaz­daságok, üzemek és intéz­mények vezetői. A sereg­szemlén a kistermelők is állták a versenyt: sok ter­mékükre adtak aranyérmet, negyvennyolcán pedig em­lékplakettet kaptak. — BoglárleIlén a strand szomszédságában új pavilon­sort készítettek öt és fél­millió forintos költséggel a helyi nagyközségi tanács költségvetési üzemének dol­gozói. Az új létesítményben büfé, fagylaltozó, újságos pavilon és zöldségbolt is he­lyet kap. Fújják a fúvósok Mérőn Tíz zenekar részvételével kezdődött a Fejér megyei Mór nagyközségben szomba­ton a harmadik német nem­zetiségi fúvószenekari talál­kozó. A Magyarországi Né­metek Demokratikus Szövet­ségének hagyományos, két­napos rendezvényén, a ba- barci és a bonyhádi úttörő­zenekar, a mányi, a duna- bogdányi, a törökbálinti, a soroksári koncert-, a lébény- miklósi ifjúsági és a palota- bozsoki zenekar, valamint a veszprémi „Sváb party” ze­nekar s kétszáz amatőr mű­vész áll a bírálóbizottság elé. A hazai német zeneka­rok találkozóján színpadra lép a sonnebergi Stem-rá- diógyár 36 tagú fúvósegyüt­tese is. — 35 éves az NDK acél­ipara. Maxhüttében kezdte meg működését 35 évvel ez­előtt az NDK első nagyol­vasztója. Az üzem ma hát- ezer dolgozót foglalkoztat, s a brandenburgi Minőségi és Nemesacél Kombinát részlege. Nyaralás a kórházban Ötszáznál több egészséges spanyol nagypapa és nagy­mama várta augusztus vé­gén a kórházakban család­jának visszatértét a nyara­lásból. Évente ismétlődik, hogy a nyaralásra induló családok kórházba adva sza­badulnak meg az egyébként kiváló egészségnek örvendő nagyszülőtől. Szeptember elején azonban, amikor az üdülésnek vége, sokan meg­feledkeznek róluk. Ezért új­ságcikkben figyelmeztették a „feledékeny” gyermekeket, vigyék haza szüleiket. — Halálos közúti baleset. Dunaföldvár belterületen a 6-os főút és a paksi út ke­reszteződésében Takács Sándor 27 éves gépkocsive­zető, paksi lakos gyorshajtás és figyelmetlen vezetés kö­vetkezteben személygépko­csijával megcsúszott, és egy betonoszlopnak ütközött; A baleset következtében Ta­kács olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítása után meghalt. A rendőrség folytatja a vizs­gálatot. — Áramszünet! Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti Kapos­vár lakosságát és közületeit, hogy 1981. szeptember 7—8—9— 10—u-én mindennap reggel 7.00-től 16.00 óráig a Madár ut­cában, az Erdősor utcában, a Cseri úton, a Vak B. utcától az Egyenest úton, a Körtönye utcá­ban, a Körtönye-hegyen, a Pa­tak-soron, a Cseri-hegyen, a Kun B, utcában, a Balogh A. utcában, a Sigrai A. utcában, a Fekete István utcában, az Eger utcában, a Herman Ottó Utcá­ban, a Kulacs utcában, a Gárdo­nyi G. utcában, a Kapoly A. utcában, a Töröcskei utcában, a Koppány vezer utcában áram­szünet lesz. (202967) •— A kaposvári Mozimüzeum szeptember 7-én, hétfőn délután 6 órakor DÍSZBEMUTATÓ-1 tart Szabó István . Mephisto című új alkotásából. A bemutatón a rendező is részt vesz. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat. gm 7i) Á turizmus haszna

Next

/
Oldalképek
Tartalom