Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-29 / 228. szám
Labdarúgó NB II Továbbra is veretlen a Bauxitbányász Az ötödik helyen a Rákóczi Vasárnap hetedik győzelmét érte el a Tapolcai Bauxitbányász; ezúttal Győrből tért haza sikerrel. A mezőny egyetlen csapata, amely eddig még nem vesztett pontot! Mellette két veretlen csapat áll a táblázat második, illetve harmadik helyén: a Nagykanizsa és a Sabaria. A szombathelyiek vasárnap Mohácson bizonyították be, hogy az övék a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb csapata. A felsoroltak mellett nagy meglepetés az idén gyengélkedő PVSK hazai veresége a középmezőnyhöz tartozó Soprontól. (Mint ismeretes: a következő vasárnap Kanosvaron a PVSK lesz a Rákóczi ellenfele.) A Rákóczi — ha a vártnál nehezebben is — két góllal legyőzte a Várpalotát. A csapat ezzel az ötödik helyre lépett előre, csak gyengébb gólkülönbségével szorul a Dunaújváros mögé. a kapussal-állt szemben, de kissé hosszan szöktette magát, így a labda Baloghról kipattant, éppen Fábián elé, ő azonban addig körülmé- nyeskedett, míg az üres kapuba sem talált be. A 60. percben Békéi kivetődéssel kaparintotta meg a labdát Nagy II. elöl. A 63. percben Kozma indításával Bíró ugrott ki, de a lövése a kapusról az oldalhálóba pattant; a 75. percben Szlovák találta el a kifutó kapust. A másik oldalon Mártái labdája a felső kapufáról vágódott a mezőnybe. A 84. percben Biro jól ugratta ki a bal oldalon Vékonyt, az ■egy csellel lerázta őrzőjét, kapura húzott, majd élesen a jobb alsó sarokba lőtt. 3:1. Egy perccel később egy 35 meteres szabadrúgást Witt- man a sorfal között lőtt óriási erővel a kapu jobb oldalúba. 3:2. Az utolsó percben Gulyás a 16-os jobb sarkáról ívelt be egy szabadrúgásból s Bíró fejjel küldte a labdát a hosszú sarokba. 4:2. Bizony, az elején a Várpalota ráijesztett a Rákóczira. Vezetése után a kaposváriak sokáig nem találtak magukra, minden elgondolás nélkül támadtak. Az előny megszerzése után sem vált gördülékenyebbé a támadásszövés — elsősorban azért, mert a játékosok A hálóban a labda. A gólszerző Kanyar a földön többsége keveset mozgott labda nélkül. A Várpalota feladta korábbi biztonságos védekezését és már a pálya közepén igyekezett megszűrni a körülményes kaposvári rohamokat. A határtalan lelkesedéssel játszó vendégek bizony, sok nehéz percet szereztek ellenfelüknek. A Rákóczinak ebben az időszakban is akadtak lehetőségei, de a biztos gólhelyzetek egész sora maradt kihasználatlanul. A mérkőzés fordulópontját Vékony előnynövelése jelentette. Ha az elmarad, aligha jön le a pályáról győztesen a kaposvári csapat, ameynek játéka és lelkesedése továbbra is sok kívánnivalót hagy maga után. Jók: Varga. Szlovák, Kozma, illetve Balogh, Mártái, Bor. Jutási Róbert További eredmények: Keszthely—Szekszárd 2:1. Ajka—Dombóvár 2:0, MÁV DAC—Bauxitbányász 0:2, Mohács-Véménd—Sabária 1:2, Dunaújváros—Komló 1:0, PVSK—Sopron 0:2, Olajbányász—Bakonyvegyész 1:0. 1. Bauxitbányász 7 7 — . 15- 2 14 2. Nagykanizsa 7 3 2 — 14- 5 12 3. Sabaria 7 4 3 8- 3 11 4. Dunaújváros 7 4 1 2 12- 4 9 5. Kaposvár 7 4 1 2 11- 5 9 8. Szekszárd 7 4 — 3 7- 8 8 7. Komló 7 3 1 3 10- 7 7 8. Sopron 7 2 3 2 10-11 7 9. Keszthely 7 3 1 3 10-14 7 10. Mohács-Yém, , 7 2 2 c 3 i 11-6 8 11. M.W-DAC 7 1 3 3 10-13 5 12. PVSK 7 2 1 4 7-12 5 13. Várpalota 7 1 2 4 9-10 4 14. Ajka , 7 1 2 4 6-12 4 13. Bakony V egy. 7 1 2 4 7-16 4 16. Dombóvár 7 ■ — 7 1-18 — Terület/ bajnokság Fölényesen nyert a Siófok A területi labdarugó-baj-, nokság hét végi fordulójának legnagyobb meglepetéséi a Siófoki Bányász szolgáltatta: annak a Sellyének a/, otthonában aratott fölényes győzelmet, amellyel szemben egy évvel korábban az NB Il-es osztályozón alulmaradt. A Balaton menti együttes továbbra is veretlen és most már három ponttal, valamint nagyszerű gólkülönbséggel vezet a bajnoki táblázaton. Sikerrel vette a Máza- szászvár támasztotta aka- dáljd a Táncsics SE; a kaposvári együttes javuló teljesítménnyel hozta el a két pontot. Értékes a Barcs pontszerzése a táblázat második helyén álló Bonyhád otthonában. A Latinca gólképtelen volt, így meg kellett osztoznia a pontokon a siklósiakkal. A somogyiak közül egyedül a Kiss J. SE szenvedett vereséget, ezúttal Tamásitól. Sajnos, a mérkőzés Kapolyon volt. Megyénk csapatai közül a Siófok mellett a Barcs áll a legjobban: ötödik a rangsorban. Győzelmével sokat ugrott előre a Táncsics SE; a sort a mindössze négy pontot gyűj^ tő' kapolyiak zárják. Siófoki Bányász—Sellye 6-2 (4-1) Sellye, 500 néző. V.: László Siófok; Horváth II. — Brptl- ner. Gulyás, Olajos, Virág, Karasz (iVIiskpi). Bótli (Cscpán), Vas/.it, Károlyi, Horváth I., Szabó. Edző: Szőke Miklós. Hatalmas lendülettel kezdett a Siófok, s már a 3. percben megszerezte a vezetést. A hazaiak továbbra sem találták meg ellenszerét a siófokiak szellemes és sportszerű támadó játékának, így a listavezető a 10. percben harmadik gólját is megszerezte. 6:2-nél a Siófoki Szabó révén még lf-est hibázott. A mérkőzésen a kél pont sursa egy pillanatig sem, csupán a gúlkülifnbseg volt kérdéses. Góllövők: Horváth (5), Kár rol.fi. Jók: Horváth I.. a mezőny legjobbja. Olajos. Karasz, Vaszil, Károlyi, Szábó. Siófok ifi—Sellye ifi 6:1 Molnár József Konyhád—Barcs 2-2 (1-1) Bonyhád, 700 néző. V.: Kulcsár. Barcs: Kótai — Pintér, Erde- leez, Bödö, Dpozi, Zacsek, Winkler, Horváth, Bartlek (Cser- völgyi), Kovács I. (Marinka), Gulyás. Edző: Gibizcr József. A végig jó iramú, sportszerű és színvonalas mérkőzésen az első félidő közepén jutott vezetéshez a Barcs. Növelhette volna előnyét, de a lehetőséget elmulasztották. Ezután egyenlítettek a bonyhádiak. A szünet után ismét a Dráva-parti -csapat szerzett gólelőnyt, s öt perccel később ismét egyenlítettek a hazaiak. A változatos mérkőzésen a barcsiak közelebb álltak a győzelemhez. Góliövők: Gulyás, Cservöl- gyi. Jók: Kótai, Bödő, Zacsek, Winkler. Pandúr Ferenc Táncsics SE—Mázaszászvár 2-0 (1-0) Mázaszászvár, 400 néző. V.: Mály. Táncsics: Kutasi — Réisá-i, Takács, Czár, Kiss, Varga, Zsolt, Gajág (Ambrus). Pintér. Kila, V/anyi (Kriszbai). Edző: Tóth József Már sg mérkőzés elején a Táncsics ragadta magához a kezdeményezést, és formás akció után vezetést szerzett. Azután kiegyenlítettebbé vált a játék, mindkét oldalon sok helyzet adódott. A szünet után újabb korszerű akciót vezetett a kaposvári csapat, s ezt a büntető területen belül szabálytalanul tudlak csak hárítani a bányászok. örvendetes a Táncsics javuló játéka. Góllövők: Kila. Kiss 11-esből. Jók; Takács, Czár, Kiss, Zsolt. Jurák József Latinca SE—Siklós 0-0 Marcali, 300 néző. V.: Kleiber I.atínca: Pesti — Pintér. Pető, Katona, Sas, Solii, Ferenezi, Waiter, l.óczi. Mixtai (Rumli), Szabó (Fekete). Edző: Borsfái Géza. Nagy, küzdelmet és taktikai harcot, időnkén):-,.jó~ játékot .hozott, a. .taJáflyQzó., A. mezőnyben . mindkét csapat egyenrangú játékot nyújtott. A szünet után enyhe fölénybe került a Latinca, de med- dő támadó játéka miatt a rutinosabb siklósiak kiharrótták az egyik pontot. Jók: Katona, Sas, SoJti. Giber Károly Tamási—Kis« SE 3-2 (2-1) Kapoly, 300 néző. V.: Sárkány. Kiss J. SE: Czankfi — Tamási, Frrcska, Molnár, Böröcz, Ru- bor, Véffh, Fcrcnczi, Pál, Varga, Kádár (Tátrai). Edző: Kétszeri Ferenc. Bár a vendégek 70 percig emberhátrányban játszottak, mégis egységesebb csapat benyomását keltették. Igaz, győzelmükben a szerencse is közrejátszott, de a kapolyiak vereségéhez széteső csapatteljesítményük is hozzá járult. Kiállítva: Rielkovszky a 18. percben utánrúgásért. Góllövők: Végh, Varga. Jók: Tanai, Böröcz, Végh. Kálmán Ferenc További eredmények: Paks—Pécsi BTC 3:2, Bá- taszék—Zsolnay SE 0:1, Kis- dorog—Boly 3:1. 1.Siófok 7 6 1 — 24- 4 13 2. Bonyhád 7 3 1 — 9- 6 10 3. Siklós 7 3 3 1 8- 4 9 4. Tamási 7 3 2 2 11- 7 8 5. Barcs 7 3 2 *» 15-15 8 6. Sellye 7 2 3 2 13-12 7 7. Kisdorog 7 3 1 3 11-12 7 8. Táncsics SE 7 2 3 2 ff- 8 7 9. Paks 7 2 3 2 12-15 7 10. Eatinca SE 7 1 4 2 9- 9 < 11. Bátaszék 7 2 2 3 5- 9 6 12. Zsolnay 7 2 2 3-10 6 13. Mázaszászvár 7 2 1 4 12-14 5 14. Boly 7 •> 1 4 7-in 5 15. PBTC 7 1 2 4 6-10 4 16. Kiss J. SE 7 1 2 4 9-15 4 Kél és fél milliós nyeremény A 30. játékhéten Igen nagy. szerencse ért egy fogadót: ' 13 plúsz 1 találatot ért el — egyedül az egész országban —, így nyereménye 2 millió 413 ezer 909 forint. 13 találatos szelvény . nem volt, 12 találatos 31 — a nyeremény értéke: 38 ezer 934 .forint. A’ 11-esekre 2210, a 10-esekre 359 forintot fizetnek. A telitalálata; totószelvény: 121222 — xl2 2x11+1. K. Rakóczi-Várpalotai Bányász 4:2 (2:ij Kaposvár, 250 néző. V.: Varga E. Rákóczi: Bekéi — Kozma. Mentái, Gulyas. Varga — C'zabula, Szlovák, Kanyar (Bőd is a 78. percben) — Fábián (Vékony a 78* percben). Bíró, Házi. Edző; Magasházi József. Várpalota: Balogh — Kaiser, Kisbej, Mészáros (Kánya a szünetben), Bor — Badi (Druskó- czy a 84. percben), Tricskó, Wittman — Nagy IV., Mártái, Nagy II. Edző: Jánky Miklós. Már a 7, percben vezetéshez jutott a vendég együttes. Kozma szabálytalankodott a lü-us jobboldali sarkánál; a szabadrúgásnál a labdát Martai nyeste be középre, s bár a védők kifejelték, de éppen Bor elé, és ő egyből — 11 méterről — laposan a jobb alsó sarokba küldte. 1:0. A 17. percben Bíró teremtett gólhelyzetet, az alapvonalról tálalta a labdát az ötös sarkán tisztán álló Házi elé, s az egv'böl a kapu fölé vágta. Néhány perccel később Házi a 16-os sarkából alig lőtt a jobb sarok mellé. A másik oldalon Badi pattogós labdáját Békéi csak üggyel- bajjal tudta szögletre hárítani. A 32. percben egyenlített a Rákóczi. Szabadrúgás után került Bíróhoz a labda, ő az ötös sarkáról középre emelte, és Házi hat méterről fejjel a hosszú sarokba csúsztatta. 1:1: Két perc múlva újabb gól született: egy Gulyás—Kanyar kényszerítő átadás után az utóbbi kilépett a védők közül. kicselezte a kifutó Ba- loghot. majd az üres kapuba lőtt. 2:1. A szünet után nagy kaposvári helyzettel folytatódott a játék. Szlovák kilépett a védők közül, már csak fl Kiskunlacháza nyerte a motocross Csb-t Nem termett bobér a kaposváriaknak Nemcsak jelképesen, szó szerint sem jutott babérkoszorú a kaposvári crosszo- zóknak vasárnap a Hangárdombon, ahol az országos csapatbajnokság harmadik — egyben befejező — fordulójára került sor. A gyönyörű idő ellenére csak mintegy ötezren voltak kíváncsiak a küzdelmekre, s a porfelhőben is kitartók legtöbbje csalódva vette tudomásul, hogy a Kaposvári Közlekedési SE csapatát ezúttal sem lehetett értékelni, sőt az egyéni versenyben sem végzett somogyi sportoló dobogós helyen. A fenti tények azonban nem tükrözik híven a kaposváriak szereplését. A bajnok, Németh Kornél ugyanis a három futamból kettőt megnyert, az elsőből pedig motorhiba miatt volt kénytelen kiállni, Komáromi mindhárom futamot teljesítette, s 4.. 4. és 6. helyen érkezett célba. De nézzük az eseményeket! Még a rajt előtt kiderült, hogy a Bp. Hon véd együt tese nem érkezett meg, így 7 szakosztály indult 8 csapattal (a bajnokesélyes Kiskunlacháza kettővel is!) az erőpróbán. A szombati — kötelező — edzésen az egyéni versenyben dobogóra is esélyes ajkai Somogyi megsérült, így nem indulhatott, s az ajkai csapat is csak a minimális — három fős — létszámmal rajtolt. utóbbi háromszor is bukott, mégis sikerült befejeznie a versenyt. 111. futam. Rofrics motorját rendbe tették, így ő is rajthoz állt. Komáromi indult a legjobban, Németh viszont még az első kör végén is csak 10. volt. A nézők végre izgalmas küzdelmet láthattak. Nagy iramban száguldott a mezőny; Gyurászik igyekezett minél nagyobb előnyre szert tenni, mert úgy érezte, hogy most talán megelőzheti Némethet, a magyar bajnok azonban fokozatosan ledolgozta hátrányát, s a negyedik körben már a második helyen követte a lacháziak üdvöskéjét. Kettejük párharca az ötödik körben dőlt el, Németh javára; ő ezután már magabiztosan vezetve nyerte a futamot. Komáromi hatodikként, Rofrics kilencedikként ért célba. Nagy a 17.. Horváth a 20. lett. A csapatbajnoki értékelés során kiderült, hogy a kaposváriak teljesítményét (Németh, Rofrics, Komáromi, Barna összetételű csapatot) nem lehet értékelni, mivel legalább hárman nem . érték célba kél futamban. És milyen a.szerencse, — illetve a balszerencse?. Ha a csapatba például Rofrics vagy Barna helyett Horváthot jelölik, akkor értékelhető a csapat, s valószínűleg megszerezte volna az összesítésben a 3. helyet. A motorok azonban ezúttal is ..cserbenhagyták” a kaposvári cros- szozókat. Sokan csalódásuknak adtak hangot, amikor kiderült, hogy a kétszeres íutamgyőz- tes Németh Kornélt sem értékelték az egyéniben. Ott ugyanis a versenykiírás szerint mindhárom futam alapján lehetett volna értékelni, így Németh két futamgyőzelme „csupán” azt bizonyította, hogy a magyar bajnokot Magyarországon egyedül a motorja „győzheti le”. A csapatbajnokság 3. fordulójának végeredménye: i. Kiskunlacháza, 2. ZMMK, 3. Szeged. Egyéniben: 1. Gyurászik (Kiskunlacháza) Suzuki 250. 2. Kerekes (Szeged) KTM 250, 3. Halász (ZMMK) CZ 500. Az .1981. évi csapatbajnokság végeredménye a három forduló alapján: 1. Kiskunlacháza, 2. ZMMK, 3. Vörös Október SE. Gyarmati László I. futam. A 35 crossozó között Németh elkerülte a kezdeti torlódást, s csak hatodikként indult. Az első körben még a lacházi Gyurászik száguldott az élen. de Nemeth hamarosan beérte és megelőzte. A helyzet pem is változott egészen ,az utolsó előtti körig: akkor a biztosan vezető Németh motorhiba miatt kénytelen volt kiállni. Komáromi végig az élbolyban motorozva negyedikként ért célba. Rajta kívül csupán még egy kaposvári, Horváth tette meg a távot, s a 18. helyen végzett. Rofrics, Barna és Nagy Z. nem ért el értékelhető eredményt. II. futam. Rofrics motorját nem sikerült megjavítani, így nem indulhatott, Németh azonban már rajtolt, Az első futam rajtja megint a középmezőnyben, s megint a második körben előzte meg Gyurászikot. A futam érdekessége volt, hogy 400 méternyire a rajttól nyolcán „összeakadtak”. A bukás után, szerencsére, mindenki tudta folytatni a versenyt; személyi sérülés nem történt. Németh végig vezetve biztosan nyert. Komáromi rajtja gyengén sikerült, a 11. helyről azonban fokozatosan fölküzdötte magát a 4. helyre. Horváth a 22., Nagy a 24. lett. Az Gyurászik (másodikként) épp „lekörözi” Bénél (VOSE)