Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-29 / 228. szám

KULINYIN! VENDÉGEK SOMOGYBKN Eszmecsere a pártról, a gazdaságról A hetedik somogyi röntgennapok Radiológusok tanácskoznak Siófokon Jelentős eredményekről számoltak be Tegnap délután a siófoki bányászüdülőben nyitották meg . a hetedik somogyi rönlgennapok rendezvényeit, amelyen a megye, és az or­szág mintegy kétszáz radio­lógusa vesz részt. Dr. Varga Levente, a kaposvári me­gyei kórház főigazgató főor­vosa köszöntötte a szakem­bereket, köztük dr. Csákány György professzort, az Or- vostovábbképzö Intézet Radiológiai Intézete és az Országos Röntgen- es Su­gárfizikai Intézet igazgató­ját,' dr. Kuhn Étidre pro­fesszort, a POTE radiológiai klinikaigazgatóját és dr. Erdélyi Mihály nyugalma­zott professzort, valamint az Egészségügyi Minisztérium képviselőit. Dr. Ujsághy Er­zsébet megyei főorvos mon­dott beszédet Hangsúlyoz­ta, hogy a röntgenológia rendkívül fontos a betegsé­gek felfedezésében és gyó­gyításában. nélküle szinte elképzelhetetlen ma már a betegellátás. Az első napon a somogyi orvosok számoltak be a me­gyében végzett munkáról, a többi között a röntgeninteg- ráció megvalósításáról. Az előadásokból kitetszett, hogy e téren már jelentős ered­ményt értek el. Dr. Hiev Ilia megyei röntgenfőorvos, a tanácskozás főrendezője beszélgetéseink során el­mondta, hogy a régi gyakor­lat — mely szerint a bete­geket több helyen, követke­zésképpen fölöslegesen vizs­gálják — Somogybán meg­szűnt, s ez mind az anyagi, mind a személyi feltételeket illetően kedvezően hatott a gyógyításban. Jelenleg a betegeket úgynevezett kép­erősítő tévélánccal vizsgál­ják; ennek az az előnye, hogy a gyógyítandó ember négyszer kevesebb sugarat kap. mint amikor még a ré­gi módszer szerint dolgoz­tak. A további előadásokban néhány más fontos radio­lógiai vonatkozású témát fejtettek ki a szakemberek. Ma, a második napon a. Pécsi Orvostudományi Egye­tem Radiológiai klinikájá­nak orvosai számolnak be eredményeikről, a klinikai- röntgenmunkáról, illetve a betegellátásról, majd konfe­rencia következik a röntgen, ultrahang- és izotópos vizs­gálatok tapasztalatairól, s arról, hogy miként lehet az említed műveleteket szink­ronba hozni. E konferencián több intézet ‘ orvosa részt vesz. A harmadik napon ugyancsak jelentős, izgalmas témáról, a kisfilmes rönt- genarchíválásiól tanácskoz­nak. Ezt a konferenciát az Ofvostovábbképző Intézet Radiológiai Intézete, illetve az Országos Röntgen- és Su­gárfizikai intézet igazgatója vezeti. Mint ismeretes, a röntgenfilmek archiválása az egész országban gondot okoz, ugyanis egyre több az elraktározandó film. a hely viszont kevés. Ezért célsze­rű kicsinyíteni a nagy for­mátumú filmeket, követke­zésképpen a kontrollvizsgá- laijpk során könnyebb hozzá­jutni a szükséges anyaghoz. A tapasztalatok átadása ime r náción aiis ta köt elesvén. Ez volt a , vezérgondolata annak az eszmecserének, amelynek tegnap voltunk ta­núi a Balaton partján a SZOT Giuseppe di Vittorio üdülőjében Boglárlellén. Kedves vendégeket köszönt­hettünk lestvérmegyénkből, Kailriyinból. ,A Pavel Artye- movies Leonov, az SZKP KB és a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának tagja, a kalinvini területi pártbi­zottság első titkára vezette négytagú pártmunkáskül- döttség a délelőtti órákban érkezett hazánkba, s nem sokkal azután tartalmas munkaprogramot teljesített. A vendégeket Varga Péter, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első. titkára köszöntötte. Részt vett a tanácskozáson Kleno- vics Imre. a megyei párt- bizottság titkára, Sugár Im­re. a megj'ei tanács einöke, Deák Ferenc, a kaposvári városi pártbizottság első tit­kára és a megyei pártbizott­ság két osztályvezetője. Pável Artyemovics Leo­nov nem először jár nálunk. Érthető, hogy személyes is­merősökkel találkozott is­mét, s ez már az első per­cekben is közvetlenné, ben­sőségessé tette a hangula­tot. Mindkét megye első számú vezetője először a több mint két évtizedes testvérkapcsolat eredménye­it méltatta. Hangoztatták, hogy az ilyen kapcsolatok elmélyítik a barátságot és jó alapot teremtenek az együttműködéshez. Egymás­tól tanulni sohasem szégyen — mondtuk régebben, s ez a gondolat most újabb ál­lásfoglalással egészült ki: a tapasztalatok átadása inter’ nacionalista kötelesség. A szovjet delegáció vezetője hangsúlyozta; a Szovjetunió mindent átvesz, ami jó, ami a társadalmi fejlődést segí­ti; próbálja a módszereket magáévá tenni és hasznosí­tani saját gazdaságában. Nem véletlen, hogy Var­ga Péter tájékoztatójának bontakozott ki a pártéletről, a párt szervezeti fölépíté­séről és a pártirányítás mód­szereiről. Vendégek és ven­déglátók jól értették egy­mást, jóllehet a nemzeti sa­játosságok itt is, ott is elté­rőek. Azt viszont ezen a ta­nácskozáson is megerősítet­ték, hogy a párt tömegkap- csolata jó; az emberek bíz­nak a pártban, s ez a kap­csolat meghatározó jelentő­ségű a fejlődés, a társada­lom építése szempontjából. A kalinyini delegáció ve­zetője befejező beszédében külön is hangsúlyozta; nem egyszerű számunkra megis­merni, megérteni az önök módszereit, de higyjék el, szívesen és nagy figyelem­mel hallgattuk tapasztala­taikat, a gazdaság felépíté­sét is, hiszen tanulhatunk, tanulni akarunk egymástól. Kalinyini vendégeinknek lesz alkalmuk személyes be­nyomásokat is gyűjteni a somogyi emberek életkörül­ményeiről. munkájáról. Vá­rosi vezető testületeket, te­lepüléseket, ipari és mező- gazdasági üzemeket, műve­lődési ‘ intézményeket láto­gatnak meg ötnapos somo­gyi útjuk során. S ahogy már az első munkaértekez­leten is meggyőződhettek ró­la ; \ vendéglátóik nyílt szív­vel teljesítik internaciona­lista kötelességüket. A Magyar , Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága, a Népköztársaság El­nöki Tanácsa és a Miniszter- tanács ünnepséget rendezett tegnap a fegyveres erők nap­ja alkalmából a Parlament kupolacsarnokában. Az ünnepség elnökségé­ben foglaltak helyet: Lo­soncai Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Korom Mihály, az MSZBT KB titkára, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagjai; Czinege Lajos hadseregtá­borok, honvédelmi minisz­ter, Horváth István belügy­miniszter, Borbély Sándor vezérőrnagy, a munkásőrség országos parancsnoka. Pontosan 11 órakor kürt­szó harsant, majd a kineve­zésre "és ' KlíiŰi‘ítet3%re*‘''telsot1 rakozottak előtt Mórocz La­jos altábornagy tett jelen­tést. Ezt követően fölcsen­dült a Himnusz, majd Lo- sonczi Pál mondott ünnepi köszöntőt. A fegyveres erők napján a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Mi­nisztertanács nevében szere­tettel köszöntöm szocialista hazánk, dolgozó népünk fegyveres védelmezőit, a ka­tonákat, a határőröket, a rendőröket és a munkás­őröket — mondotta Lo6on- czi PáL A hősi múltra emlékezve, jogos nemzeti büszkeséggel idézzük fel az 1848 49-es honvédek, a Magyar Tanács- köztársaságot oltalmazó vö- , röskatonák, a fiatal szovjet állam fennmaradásáért küz­dő magyar internacionalis­ták, a spanyol szabadság- harc lövészárkaiban és a fa­sizmus elleni frontokon helytálló hősök dicső tetteit. Példájukból a magunk szá­mára is hitet, lelkesedést és erőt merítünk, a jelent és jövőt formáló történelmi feladataink teljesítéséhez. Amikor tisztelettel és ke­gyelettel adózunk hős elő­deink emlékének, jóleső büszkeséggel gondolhatunk arra. hogy néifünk, munkás- osztályunk legjobb fiai min­dig és mindenütt ott álltak, az emberi haladás élvonalá­ban. Tudták, mit kell ten­niük; ha kellett dolgoztak, . s Ji# az ügy. úgy kívánta, ' vállalták a harcot is a dicső célokért, sokan áldozva éle­tüket népünk és más népek boldogulásáért.. , . ­A mi pártunk. kormá ­nyunk — éppen a világhely­zet alakulását figyelembe véve — a XII. kongresszus útmutatásai alapján minden szükséges intézkedést meg­tesz azért, hogy néphadse­regünk, határőrségünk, rendőrségünk és munkásőr­ségünk helytállásának, erő­södésének minden feltételét biztosítsa. — mondotta az Elnöki. Tanács elnöke, majd kitüntetéseket adott át. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért vé­get. középpontjában a pártélet, ■ pártirányitás és a gazdasági feladatok, követelmények álltak. Válasz volt ez P. A. Leonovnak arra a megjegy­zésére is, miszerint a Szov­jetunióban is át akarják Venni a háztáji és kisegítő gazdaságok módszerét, amelynek szerinte különösen a hústermelésben van nagy jelentősége. Varga Péter rövid átte­kintést adott a Magyar Nép- köztársaság utóbbi huszonöt évéről, a fejlődéséről. Szép mondotta —, hogy a megvál­tozott külső,, és belső körül­mények hatására kialakult új követelmények teljesíté­sével is a társadalom s.zo- ciálista Vohásait erősítsük. Beszélt az intenzív gázdál- kodásra való áttérésről, a munkaerő hatékonyabb fog­lalkoztatásáról, a gazdaságos termelés, a termékszerkezet átalakításának követelmé­nyéről, s hozzátette, hogy minden gazdaságpolitikai fel­adat a népgazdaság egyen­súlyi helyzetének javítását volt, nehéz volt, küzdelmek­kel, örömökkel teli és ered­ményekben gazdag — össze­gezte a történelmi tanulsá­gokat, s hozzátette: — Ezek­ről sohasem feledkezhetünk meg, s az a dolgunk, hogy történelmi jelentőségű vív­mányainkon kívül a társa­dalomért. a szocializmusért vívott harcot is hűen mu­tassuk be az új generációk­nak. Ezután a párt XII. kong­resszusa határozataiból ki­indulva a VI. ötéves terv feladatairól tájékoztatta a vendégeket. Az a . célunk — hivatott elősegíteni. Az élet- színvonal megőrzésére tö­rekszünk — mondta —, s ezért keményen meg kell dolgoznunk. Érthető, hogy a tájékoz­tatóban szó volt mindarról, ami napjainkban foglalkoz­tatja a magyar’, a somogyi embereket. A szocialista elosz­tás éppúgy helyet kapott, mint az ipari decentralizá­lás témája, az új szervezeti formák, a termelés; a dif­ferenciált bérezés, az anyagi és erkölcsi ösztönzés fokozá­sa az elosztás oldaláról. Részletesen taglalta a so­mogyi ipar és mezőgazdaság eredményeit, gondjait, de nem maradhatott ki tájé­koztatójából az idegenforga­lom sem. Jó néhány kérdés hangzott el minden ágazat­ról. Hosszan tartó eszmecsere Ünnepség a Parlamenllien V I L Ä G P R O LET ÁR JA! ,1 GYESULJETEK1 . ** J SÖMOG/I ARA: 1.40 Fi NÉPLAP M O G Y M EGYE l BIZOTTSÁGÁNAK L A P J A XXXVII. évfolyam, 228. szám n 1981. szeptember 29., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom