Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
Herceg Árpád rw Ősz se, köd se Akár a tegnapi hajnal, a tegnap előtti, talán már évek óta bandukolok így a városon át, egyetlen utcában, kéttéfűrészelt jegenyék között — öregesen ma is, mintha valóban ezereves lennék s már nem tiltakoznék, nem lennek szolidáris az ősz kivégzőosztaga előtt vonaglö nyárral, de nem lenne ősz se, köd se, vacogás se, csak a vibráló idegekben a sejtés, hogy magunkra maradtunk megint: én és az ezeréves hajnal a visszavonuló éjszaka szorításából kiszakadva. másodmaga. Kádár János Miklós festménye. ÚJ KÖNYVEKRŐL Olaszhoni és Schweizi utazás Wesselényi Polixénia útinaplója Egy történelmi név viselője mindig több számadással tartozik korénak, mint mások — ez nemcsak a beidegződések következménye. A magyar reformkor egyik hőse, az árvízi hajós Wesselényi Miklós unokahúga Wesselényi Polixénia 1835- ben indult Svájcba. majd .Olaszországba. Utazásainak élményeit 1842-beh irta meg.' A könyvet nemrég adta ki újra a Magvető — a Magyar Hírmondó sorozatban — Olaszhoni és Schweizi utazás címmel. Az utószót író Jékely Zoltán a XIX. század murányi Vénuszának nevezi Wesselényi Polixéniát, s a bátor és széles látókörűek közül valónak. ..Varázsa alól nők sem zárkózhattak el, vakmerő, világszomjas és magakereső expedíciója. a társadalomban való forgoló- dása, korát megelőző humánus ítéletalkotása, szenvedőkkel, megalázottakkal együttérzése s nem utolsósorban: sajgó. önfeláldozó hazaszeretete követésre méltó hősnőjükké emelheti”. Amikor XVI. Gergely papa audencián fogadta, elkövette azt a „példátlan gorombaságot” is. hogy nem csókolt kezet Krisztus földi helytartójának. Tán ugyanannak a napnak ugyanazon órájában, amikor egy másik magyar — a legnagyobb — kezet csókolt egy férfinak, József nádornak. Széchenyi azért alázkodott meg, mert egy másik Wesselényi sza- badonbocsátását kérte ... A történelemnek e két pólusa látszólag jelentéktelen epizód, de valahol mégis benne van az a paradoxon, amelyben éltek. Wesselényi Polixénia nemcsak bátor és tiszteletreméltó nő, hanem jó író is: stílusa élvezetes, megfigyelései a mai olvasó számára is érdekesek H ogy az elején kezdjem: nap nap után ugyanazon a játszótéren vágok keresztül.. . Különben ez nem is fontos. — Akkor miért mondod? — Mert annyira különös, amit el akarok mondani, hogy magam sem tudom, mi fontos, mi nem . .. Most például eszembe jutott, hogy sráckoromban feltalálónak hittem magam, pedig amit találmánynak véltem, azt nemcsak kitalálták, hanem el is vetették, mire én megszülettem. Rohadt érzés volt, amikor rájöttem, hogy mégsem vagyok zseni. — Valamilyen hinta volt a találmányod ? — Bicikli. Nem a találmány kapcsolódik a történetemhez, hanem az a tény, hogy feltalálónak mertem hinni magam, pusztán azért, mert gyerekfejjel nem tudtam, mennyire hiányosak az ismereteim. — A hintáról beszélj. Azt mondtad, hogy egy hintáról fogsz beszélni. — Várj még! Látom, nem értesz. Annak idején egy olyan biciklit találtam föl, aminek a hátsó kereke sokkal nagyobb volt, mint az első. Elképzeltem, sőt latolgattam magamban, hogy egy ilyen nagyobb kerék mennyivel gyorsabban haladna ugyanazzal a Bayer Béla Vízparton Füvek tűhegyén feszít az alkony ketten vagyunk csak: te meg én lomha szellő ring, rezeg a parton a vizi'öl fut, szökik a fény nádiveréb had mélázva bókol — égre dermedt a surrogás — cigányszemekkel törpe fűz hódol, pergő csöndet hasit a sás össze boruló renceszál rezzen; a sötétség zsákját kioldja rádhajolok csillag ül szemedben árnyékainkat, össze bogozza. meghajtással Hetekig töprengtem ezen, aztán egyszer a moziban láttam egy régi filmet, amiben pontosan az én találmányomon bicikliztek. Nagyon elkeseredtem, dé nem kérdeztem meg senkitől, hogy ma már miért nincsenek ilyen nagykerekű biciklik; én akartam rájönni. Már tudtam, hogy nem vagyok zseni, de magamnak én fedeztem föl, hogy minél nagyobb a kerék, annál lassabban tudom tekerni a pedált. És azért ennek is örültem. — Nem tudom, mi ebben a különös. — Semmi. Tudod belőlünk, felnőttekből sok minden hiányzik, ami • gyerek-önmagunkban megvolt. Például az újraértékelés szándéka ... Nagyon kérlek, ne nézz az órádra, tudom, hogy sietsz! Akkor este, amikor átvágtam a kihalt játszótéren, én is siettem. Oóanéztem a hintára, oda kellett néznem, mert ahogy lengett, egészen hangosan nyi- korgott. Mondom, odanéztem, láttam, hogy leng, de továbbmentem. — Na és? — Hát nem érted?.Én. amikor megértettem, hogy mit latiam megrémültem. Még most is bele borsózik a hátam, ha rágondolok. Az a hinta . .. jól figyelj: magától lengett. Érted? — Meglökte valaki. — Nem volt a közelében senki. A házak is messze vannak tőle. Amíg a játszótéren átvágtam, az legalább két percig tartott. ehát legalább két percig lengett változatlan sebességgel. Anélkül,’' hogy valaki hozzányúlt volna. — Talán a szél... — Nevetni fogsz, ez a képtelenség nekem is eszembe jutott, pedig csak egyetlen hinta lengett, a másik kettő mozdulatlan volt. — Akkor egyetlen megoldást tudok: részeg voltál. — Nem voltam részeg! És tudom, hogy jól láttam. Még T most is hallom az egyenletes nyikorgást; hidd el, iszonyú. — Tudod mit? Nem hiszem el az egészet. Kitaláltad. — Megértem, hogy kételkedsz. Egyetlen ép eszű ember se hinné el, és az a leg- szörhyűbb, hogy már-már én is jobban hiszek a józan eszemnek, mint a szememnek és a fülemnek. Már-már én is kételkedem abban, hogy az a hinta lengett, pedig láttam és hallottam. És tudod, mi ebben a szörnyű? Hogy a legtöbben ilyenek vagyunk. Ha észreveszünk valami szokatlant, valami olyant, ami ismereteink szerint nem létezhet, egyszerűen elmegyünk mellette. Nem megyünk oda ehhez a szokatlan v valamihez, hogy megnézzük, hogy megvizsgáljuk, hogy a gyakorlatban ösz- szevessük e legújabb tapasztalattal az eddig tudottakat, nem; továbbmegyünk, mert más dolgunk van, mert sietünk, és ha később eszünkbe is jut ez a valami, előbb- utóbb elvetjük, mint képtelenséget ... — Szóval, mégsem lengett az a hinta? — Most nem a hintáról van szó. Azt el lehet intézni azzal, hogy álmodtam, hogy vízióim vannak, vagy mit tudom én... Arról van szó, hogy te is, meg én is, meg még nagyon sokan tudjuk ugyan, hogy a világ, éppen mert megismerhető, tartogat meglepetéseket, de ezt csak tudjuk, valójában félünk elfogadni. S ne hidd, hogy a világot féltjük; pusztán önmagunkat. A zt nem kell hinni, hogy szellem mozgatta azt a hintát; hajthatta azt egy eddig ismeretlen energia, lehetett ott vákuum, ahol lengett. — Jó, jó, én is nevetnék, ha eix te mondanád, de most nem a hintáról beszélek, hanem magunkról, arról, hogy félelemből, vagy lustaságból nem kutatunk eddig nem ismert összetevőket, hogy egyszerűen nem merjük hiányosnak vélni ismereteink láncát — vagy már kényelmesek vagyunk megkeresni egy-egy h iányzó láncszemet... . Hogy a hinta lengett-e vagy sem? Talán tévedtem . . . Igen, így nekem is kényelmesebb ... A Sárköz első megörökítője ,A szerelmi ismeretségek a szőlőkben történnekm Hazánk jellegzetesen szép tájegysége a Sárköz. A vidéket először Garay János, a Háry. János írója örökítette meg. A „Sárköz” című tájraj- za felöleli a terület történelmi múltját, gazdasági és társadalmai kérdéseit, foglalkozik a népszokásokkal, viselettel és ismerteti1 a nyelvjárási sajátosságokat. A szociografikus tanulmány először 1833- ban, a „Regélő” című lapban jelent meg. A cikkben először földrajzilag határozta'meg a költő a Sárköz fogalmát. Felsorolta az ide tartozó Tolna megyei falvakat: Őcsényt, Decset, Pilist és Nyéket. Érdekes módon az ötödik községről, Bétáról nem tett említést. A falvak Tolna megye „észak-keleti fokától nyugat—keleti széléig nyúlnak el csaknem egyforma távolságban egymástól, mintha az említett megyének határ menti őrei volnának; de be is vannak sáncolva, mint határőröket illeti. Pest megyétől országos Dunánk, a tolnaitól pedig a kanyarárkú Sárvíz választja el őket, így szigetet képeznek, s e sziget egyetemleg Sárköznek neveztetik”. Garay elsősorban a helyi hagyományokra támaszkodva ismertette a tájegység történetét. Leírta, hogy az itt lakók ősei nem voltak „közönséges”^ jobbágyok. I. Béla a szekszárdi apátság és a hozzá tartozó birtokok védelmére „szabados katonaságot” rendelt, s ezek leginkább a Sárközben laktak. Ezt a kiváltságot a Rákóczi szabadságharc után vesztették el a sárköziek, mert a fejede-, lem oldalára álltak, s ezért később jobbágyi sorsra jutottak, melyben „máig tengődnek”. Garay közli, hogy itt lakók szinmagyarok és reformátusok. A leírásból kitűnik: a lakosok büszkék voltak ősi magyar származásukra, szabad voltukra. A sárközi nép leginkább halászatból élt, de más gazdaságaik is voltak, ..jelesen a szekszárdi és a bá- taszéki hegyekben a bortermesztés”. A halakat, rákokat és a gyümölcsöt a szekszárdi, bátaszéki vagy a mohácsi piacon értékesítették. A költő leírta, hogy a sárköziek hanglejtése eltér a környező lakosokétól, és több olyan szót használnak, ami más vidékeken nem ismeretes Ezek közül összegyűjtött tizet, amelyeket szómagyarázatokkal együtt közre is adott. Megjegyezte, hogy aki hosz- szabb időt töltene a vidéken, az jóval többet gyűjthetne össze. Garay a következő szavakat írta le: balustya (ostoba), birizgál (motoz), bóktat (ti. a ló. mikor melege van), gyingya (zátony), kullogó (kerítő), pacsangol (ti. a sárban vagy vízben): poléla (azon rend. mely szerint robotolnak: egy polétában 16 ember van^, rokolya (szoknya), suttogó (suhanó), toprongya (ügyetlent. Az itt felsoroltak legtöbbjét a mai napig használják a Sá®- közben. Ö volt az első, aki részletesen ismertette a sárköziek1 viseletét. „Igaz ugyan, hogy a férfiak szintúgy gatyát és széles kalapot, csizmát és bocs- kort viselnek, mint egyéb parasztjaink; de szépeik tulajdonképpen azok, kik magukat viseletűkben megkülönböztetik”. A nők „termetükre inkább nagyok, mint kicsinyek, de alkatuk mindig arányos és tömött; arcvonásaikat pedig általában egészséges és rendszeres kellem bélyegzi, s köztük nem egy valódi szépség”. A menyecske a fején festett kendőtt visel, amely alatt „fejkötő, galand (fekete sza- tying) és csipke szélekkel” van. A hajadon leeresztett a pántlikás hajtekerccsel jár, s ezt elöl pödrésbe sodorja, s „ünnepi alkalommal a pártát is feltűzi, vállaikról s gömbölyű karjaikról selyem vagy pillangókkal kihímzetten omlik le az ingujjig. Derekukat szintén kihímzett s cifrázott fűzőváll övezi, mely alatt a habos rokolya alig ér térdig, ezer meg ezer redökbe sze- dödve, s ha a legszigorúbb télben ködment öltenek magukra ...” A leírásból láthatjuk, hogy már a nagy ármentesítő munkák befejezése előtt kialakult a sárköziek pompás vfselete. A költő megjegyezte, hogy ha eredeti öltözetükben „fürgén és csinosan a szekszárdi, a bátaszéki vagy a mohácsi piacon megjelennek, kinek-kinek fején egy-egy gyümölccsel, tojással vagy egyébbel megrakott kosárral, mulattató őket hallani, miképp kínálják a vevőknek: egy’ eedös lelköm- mel\ ’szeep ees jóó eezü szee- vájokat és aomájokat’, míg azalatt férjeik halakat, rákokat árulnak”. Garay volt az első, aki megörökítette a nevezetes sárközi szokást, a szőlöpásztorkodást. „A szerelmi ismerettségek s elkendőzések általában a szőlőkben történnék; mert a hajadon nép nagy részé egész nyáron által a.’hogyön’ tartózkodik, s szölöpásztorkodik. ... A legények rendesen munka után meglátogatják a ’hö- gyöt’ s a szép leányt; s ott a nyájas holdvilágnál nem egy ismeretség köttetik.” A költő azonban meglátta a szigorú társadalmi törvényt is: azt, hogy a vagyon volt a fő szempont a házasságkötéseknél. Megjegyezte ugyanis, hogy a legtöbb házasság con- venieníiából köttetik, midőn az úgynevezett ’kullogó’ a leányt a legénynek vagy ezt a leánynak ’elajálja’ s szerelem helyett a szülők akaratja köti meg a frigyet”. K. É. Ma« Lieberuum* ram*. Pavlo Sztorozsenko A művészet hívó szava Éppen elkezdődött a tévében a Filmművészeti Klub adása, amikor Szerafim Putr- ja megszólalt: — Barátaim, észerevettétek, hogy mennyire elsekélyesed- tiink? — Igen, észrevettük — mondtam jóváhagyólag, és felhörpintettem a kávét. — Milyen primitívek lettek a szokásaink. Ha a tévében nincs foci- vagy hokiközveti- , tés, mar oda a hangulatunk. — így igaz — sóhajtott fel Muszja, Szerafim felesége. — Azelőtt többször is előfordult, hogy szerveztünk egy-egy természet járó , túrát, elslattyog- tunk egy-egy színházba. Most meg .. . mást se tudunk, csak a rongyot rázni, meg a tévét nézni. — Csakugyan. már egy örökkévalóság óta nem voltunk színházban! — kiáltott fel Lilja. — O, színház! Az valami csoda! Rögtön tudtam, hogy a klub adását ma már nem nézhetjük nyugodtan végig. Ha Lilja valamibe belefog, azt végig is csinálja. — Mikor megyünk? — kiáltott föl Lilja. — Máma! Most rögtön! Színházba! Az igazat megvallva, homályos emlékem volt a színházról. Még valamikor kisiskolás koromban kollektív színház látogatásra vitték az osztályunkat . .. Egyébként elég érdekes volt. — Menjünk gyalog! — javasolta Muszja, Szerafim felesége, Alighanem a hajdani természetjáró-túrák emlékeit akarta föleleveníteni. Attól tartottam, útközben megeshet, hogy Lilja nak kedve szottyan rázendíteni egy indulóra. De ezt, szerencsére, megúsztam. Az első veszteség a cipóbolt előtt érte menetoszlopunkat. Muszja, Szerafim felesége, halkan följajdult, s ékesszólását veszítvén, húzta férjét az üzletbe. — És á színház? — Ilyet még a színházban sem látsz — Muszja a kirakatra mutatott. — Ilyenek csak a negyedév végén szoktak lenni.., Mi mentünk tovább. Egyszer csak Vitya Brunyko a homlokára csapott, és fölkiáltott: Elfelejtettem, hogy nekem ruhapróbám van! Már egy hete megállapodtunk. Csak most vettük észre, hogy egy méret utáni ruhaszalon előtt vagyunk. — Talán épp miattam nem tudják majd as emberek hozni « tervet... — mondta leverten Vitya, és berohant a szalonba. A hallgatag Spakov házaspár a Gaszíronom előtti vo- nalszakasznal szállt ki. — Teljesen kiment a fejünkből — kezdtek el duóban hadarni —, hogy be kell vásárolnunk. — Megvárunk benneteket! — ajánlotta tapintatlanul Lilja— Ugyan, hová gondoltok!? — integetett a kezével a házaspár. — Hiszen nekünk még ebédet és vacsorát is kell főznünk ... Menjetek nélkülünk! Boldog emberek — gondoltam búsan. — Nemsokára már otthon nézhetik a Filmművészeti Klub következő adását: Lilját a fodrászat előtt gáncsolta el a sors ... Egyedül maradtam. Ne gondolják, hogy megfutamodtam. Nem! Elinduttam a színház felé. Eszembe jutott, hogy az ismerős segédrendező külföldi vendégszereplésről első osztályú farmeröltönyöket hozott, és célozgatott, hogy von még neki. (Juhász Lásaió fordítása a Krdkagyilból) Aczél Gábor HINTA
