Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-02 / 205. szám
Gondolatok tanévnyitón Megkezdődött «* új tanév. Ettől ismét sokat várunk — testnevelésben is. Korábban gyakran elhangzott: „a jövő egészséges nemzedékének, testkultúránk fejlettségének talpköve az iskola”. Elsősorban az általános iskola. Mert ott dől el minden. A kezdet kezdetép lehet megszerettetni vagy elidegeníteni a gyermekeket a rendszeres sportolástól. A szakemberek gyakorta panaszolják, hogy a fiatalok húzódoznak a rendszeres mozgástól — ettől ezernyi más, kényelmesebb szórakozási lehetőség is távol tartja őket. Csak részben lehet elfogadni indokként, hogy a mai sport legtöbbször teljes embert, sok lemondást és áldozatvállalást követel; ez csak a minőségi sportra áll. Az egészség óvásának, „karbantartásának”, a szabad idő hasznos eltöltésének nem feltétele, hogy valaki magas szinten sportoljon. Az idén kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat a demográfiai hullámhegy tetején álló fiatalok. Az 1975-ös korosztály minden korábbinál (és sajnos későbbinél) is magasabb létszámával szállta meg az iskolákat. Ez a sportban is fokozza a felelősséget. S gondokat is jelent. A tornatermek, a sportudvarok és a sporteszközök száma arányosan nem nőtt; mindenképpen nőnie kell azonban a tenniakarásnak, a jobbító szándéknak. Valamennyi pedagógus vállán óriási a felelősség. A testnevelők korábbi érvei — a „nem kellő megbecsülés” szólama — ma már alighanem érvénytelenek. Nem véletlenül. Egyre több helyen ismerik föl, hogy az „ép testben ép lélek” nem el- pufogtatott szólam. Sokat várunk ettől a tanévtől. Reméljük, hogy mind szellemében, mind tartalmában nagyobb hangsúlyt helyeznek az iskolákban a testkultúrára. Tudjuk azt is, hogy ez összetett feladat; az iskola egymagában nem tud megbirkózni a munkával — aktívabbaknak kell lenniük a szülőknek is. Az iskolai mellett az otthoni indíttatás a köznapi szemléletmód sokat segíthet (vagy árthat). És akkor m^g nem szóltunk a sportiskoláról, a sportegyesületekről meg a diáksport- körökről. E felsorolás is bizonyítja: a testkultúra várának tégláit nemcsak a ,szakmunkás”, hanem a közös célt látó közösség is kellő szilárdságúra rakhatja. Somogy az utóbbi években nagyon sokat áldozott arra, hogy kimozduljunk a mélypontról. Az utánpótlásnevelés, amely a megyék közötti rangsorban régen csak az utolsó helyezésével hívta föl magára a figyelmet, elindult a fölfelé vezető úton. Lehet, hogy statisztikailag még nem mutatható ki a fejlődés, ennek azonban csak az az oka, hogy túl nagy volt a lemaradás. De önmagunkhoz képest igenis fejlődtünk! És ebben nagy szerepe van az iskolai testnevelésnek. Tanintézeteink szakemberellátottsága nem rosszabb az országos átlagnál; a középfokú iskolákban száz, a szakmunkásképzőkben kilencvennégy, az általános iskolákban pedig hetvenszázalékos a testnevelői arány. Ezek még a múlt tanév adatai. S az idén az arány tovább javul. Több új testnevelési szakkollégiumot végző hallgató kezdi meg működését az alsó tagozatokban, s ennek nagy a Balaton-bajnokság tíz ország versenyzőivel Szeptemberben az új szezon első jelentősebb vívóeseménye a Balaton-bajnokság, amit Siófokon rendeznek. Az idei — sorrendben a 22. — találkozó csütörtökön kezdődik, s az előjelek szerint több mint 300 vívó lép pástra a négy fegyvernem egyéni küzdelmeiben. Kovács Tamás, a Magyar Vívószövetség főtitkára elmondta, hogy tíz ország vendégszereplésére számítanak, különösen erősnek látszik a moszkvai és a berlini Dinamó csapata, amelyben sok válogatott található. Lengyei, osztrák, francia, angol, bolgár, jngcezláv, nyugatnémet és román vívókat is neveztek, de számítanak arra, hogy váratlanul még mások is megérkeznek. — A hazai élgárdának nem kőtelező az indulás, de örömmel vesszük, hogy például a sportágban igen nagy szerepet játszó Ű. Dózsa tekintélyes gárdát szerepeltet — hangsúlyozta a főtitkár. — így például a válogatott Stefanek Gertrud is ott lesz a siófoki versenyen. Jó lenne, ha más klubok sem hanyagolnák el a Balaton-baj- nokságot,.. Holnap a férfi tőr egyénivel kezdődik a viadal, majd a következő napokban a női tőrre, a párbajtőréé és a kardra kerül sor. Tenisz Búcsúzik a Bogláríelle... is az atotsó találkozóját vívta a hét végén — szintén idegenben. Ellenfele az a Soproni Kinizsi volt, amelyik egy héttel korábban a bajnok Keszthelyt fektette két vállra. Biztos kaposvári győzelem született e „tét nélküli” találkozón, a kaposváriak ugyanis már korábban biztosították bronzérmés helyezésüket. FI*tv Vasas—Soproni KWzsi ia Gy.: Hármaik, Act, Kordesony, Veress, Witz, az Act —Veress és « Tóth—Witz poros. SOMOGYI NÉPLAP kertn sor a vasárnapról elhalasztott VBKM V sas—Marcali megyei bajnoki labdarúgó- mérkőzésre A találkozó Kaposváron a Vasas-pályán 17 órakor kezdődik, Pintér jásíeieiém. jelentősége. Kaposváron és Marcaliban új, Nagyatádon felújított tornateremmel, illetve termekkel lett gazdagabb a megye. A gyakorló- iskola úszómedencéje mérföldkő lehet: mutatja, milyen felszereltségű iskoláé a jövő. Nemcsak eredményekben várunk többet ettől a tanévtől. Várjuk, hogy a tanárok bátran kísérletezve keressék azokat a lehetőségeket is, amelyeket a következő tanévtől a szabad szombatok általánossá válása kíván. Jóllehet a rövidített hetek fokozzák a tanulók terhelését, növelik a szabad időt is — ennek hasznos eltöltésében helyet kell biztosítani a sporttevékenységnek. Szeretnénk, ha tanintézeteinket nem érné váratlanul az újabb lehetőség. Tudjuk, hogy a kijelölt iskolák — kísérletképpen — már most is e rend szerint működnek. De jó lenne, ha az iskolai testnevelés és sport új rendszerének kidolgozása, finomítása nemcsak azoknak a testnevelőknek a vállát nyomná, akik a kísérletre vállalkoztak. Legyen ez valamennyi sportot szerető, hozzáértő, érte felelősséggel tartozó pedagógusnak szívügye! Statisztikai adatok támasztják alá, hogy ha Somogybán a különböző sportágakban szakképzést kapottaknak csak a fele aktivizálná magát, egyelőre nem is volna szükség újabb beiskolázásokra. És ezeknek a szakkádereknek túlnyomó hányada pedagógus. Kell-e még egyszer hangsúlyozni, mit várunk tőlük? Nem többet, mint gyümölcsöztetését annak, amit megtanultak. És olyan szellemben való tevékenységet. amelyre fölesküdtek. Jutási Róbert Vörös Egerben is első Egerben bonyolították le a hagyományos Dobó István nemzetközi ökölvívótornát, amelyen tizennégy magyar egyesület mellett öt külföldi is indult. A nyolcvanfőnyi versenyzögárda között ott volt a Kaposvári Dózsa két ökölvívója. A középsúlyban kötelek közé lépő Vörös Attila nagyon jól szerepelt. Előbb Sándort (Kun Béla SE) győzte le egyhangú pontozással, majd nagy csatában a szovjet Zajvoronkót is megverte. A döntőben Virágú (BSE) csak két menetig állta a rohamokat, akkor edzője föladta a Vörös elleni küzdelmet. A mérkőzésről mérkőzésre jobban lendületbe jövő kaposvári bokszoló közönségsikert aratva lett súlycsoportjának győztese. Váltósúlyban Bogyó Elemér képviselte a Dózsát. Először a ba 1 assa gy a rm a ti Purubszky volt az ellenfele, ellene a harmadik menetben döntő fölénnyel nyert, utána azonban Ory (SZIM Vasas) már nehéz ellenfél volt. Bár Bogyó mindent megpróbált. épp ez lett a veszte: a harmadik menetben őt léptették le fejelésért. „Izzó siker” az Izzó-kupán A múlt hét végén Zalaegerszegen rendezték meg az első alkalommal kiírt Izzó-kupa nemzetközi női röplabdatornát. A házigazda Zalaegerszegi Izzó mellett a nagykanizsai Olajbányász NB Il-es, a bp.-i Vasas Izzó junior csapata és a kaposvári Vasas Izzó képviselte a hazai színeket. Ausztriából két együttes érkezett — mindkettő az élvonalban szerepel. Közülük az ÖMV Wien nem is akárhogyan, hiszen ez az együttes nyerte a bajnokságot. A kaposvári izzósok újra megbirkóztak a feladattal: valamennyi mérkőzésüket megnyerték. A döntőben az osztrák bajnokcsapat ellen léptek pályára, és nagy küzdelemben — különösen Csonka, Lengyel és Oláh kimagasló teljesítményével — diadalmaskodtak. KV Izzó—ÖMV Wien 3:2 (-8, 7. -14, 6, 14) KV Izzó: Csonka, Lengyel, Oláh, Varga, Bódis, Tóth, Hollósi, Németh. Pintér, No- vák. Edző: Vermes Károly - né. A vándorkupát fgy egy évig a kaposváriak őrizhetik. A PV BUDAFOKI PAPÍRGYÁRA jó kereseti lehetőséggel fölvesz a nagy értékű és nagy teljesítményű papírgyártó gépsorokhoz folyamatos munkarendbe, a korszerű fél- és automata gépeire szakaszos munkarendbe papírgyártó szakmunkásokat. Férfi segédmunkásokat gépmunkára betanítunk. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ lakatosokat, villanyszerelőket, elektroműszerészeket ée géptnnnkára is betanítjuk őket. Csiszolóáru gyártására segédmunkásokat gépmunkára betanítunk, MUNKAIDŐ: Szakaszos munkarendben (1 és 2 műszakos) 40—42 órás munkahét, minden héten szabad szombat, folyamatos munkarendben 40 órás munkahét, minden 6 nap után 2 nap szabadnap, ezenkívül 13 nap többlet szabadnap évenként. KEZDŐ ÓRABÉR: Szakaszos munkarendben a szak- és segédmunkásoknak megegyezés szerint, folyamatos munkarendben a szakmunkásoknak 21 forint, a segédmunkásoknak 22 forint, A vállalat díjtalan továbbtanulási lehetőségről gondoskodik, esti tagozaton elvégezhető az általános iskola V—VIII. osztálya. Szociális és kulturális juttatások: az előírt utazási hozzájárulás, kedvezményes étkeztetés (ebéd), a férfiaknak munkásszállás. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon: Budapest XXII., Gyár u. 15. Telefon: 2Ö5-825, 133-as mellék. (90154) SZEPTEMBER A pap t.04 Órakor kél és t».S3 Arakor nyugszik; a hold 9.30 órakor kél és 91.23 órakor nyugszik. L2 SZERDA István A várható időjárás: Északnyugaton, északon általá ban wósen, másutt változóan felhős idő lesz. Többfelé eső, zápor, helyenként zivatar is előfordul. Hajnalban párásság, helyenként köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szer- dán északnyugaton, északon 15 és 20, másutt 26—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófokon tegnap délelőtt 11 órakor 17 Celsius-fok volt. — üdítő siker. A Rpcsei AGRA ’81 mezőgazdasági kiállításon aranyérmet nyert a Söripari Vállalatok Trösztjének Gyöngy üdítőital családja. Ugyancsak aranyéremmel jutalmazták az Állami Gazdaságok Kereskedelmi Kft-jének Nektár üdítőitalát. Vízgazdálkodás a Balatonnál A Balatoni Intéző Bizottság és az Országos Vízügyi Hivatal vezetői ma és holnap úgynevezett helyszíni bejáráson vesznek részt a Balaton körzetében, s megvizsgálják a VI. ötéves tervben előirányzott vízügyi, vízgazdálkodási fejlesztések előkészítettségét. A bejárás végén Siófokon a DRW székházában értékelik a tapasztalatokat. — 138# húsgalamb értékesítésére kötöttek szerződést ez évre a tabi áfész galambtenyésztő szakcsoportjának tagjai. Ez mintegy harmadával több az elózó évi értékesítésnél. — Szőnyeget, kosarat, különböző fatermékeket exportál a Csíkszeredái székhely- lyel működő „Hargita Művészete” kisipari szövetkezet. A kosarakat Olaszországba, Hollandiába, B'ran- ciaországba, Dániába és Angliába szállítja, míg a fából készült termékeket a Német Szövetségi Köztársaságba. Szőnyegszállítmányaik a Szovjetunióba indulnak. Az idén 6800 négyzet- méter szőnyeget exportálnak — rendelésre. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim (Bp.) 1! 421 Trabant Lim. (Bp.) 3 976 Trabant Lim. (Győr) 3 407 Trabant Lim. (Debr.) 2 232 Trabant Lim. spec. (Bp.) 5 585 Trabant Lim. spec. (Győr) 5 206 Trabant Lim. spec. (Debr.) 3115 Trabant Combi (Bp.) 2 338 Trabant Combi (Győr) 2 051 Wartburg Lim. (Bp.) 4 658 Wartburg Lim. (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Bp.) 4 110 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe, tt. (Bp.) 910 Wartburg Lim., tt. (Bp.) 592 Wrartburg Tour. (Bp.) 2 169 Wartburg Tour. (Győr) 1 125 Skoda 105 (Bp.) 4 295 Skoda 105 (Győr) 4 140 Skoda 105 (Debr.) 3 876 Skoda 120 (Bp.) 4 497 Skoda 120 (Győr) 2 927 Skoda 120 (Debr.) 2 994 Lada 1200 (Bp.) U 295 Lada 1200 (Debr.) 9 355 Lada 1200 (Győr) 927 Lada 1300 (Bp.) 6 172 Lada 1300 (Debr.) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 041 Lada 1500 (Bp.) 6 837 Lada 1500 (Debr.) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Bp.) 3 646 Lada Combi (Debr.) 1 552 Lada 1600 (Bp.) 2 592 Lada 1600 (Debr.) 1 161 Moszkvics (Bp.) 11 008 Polski Fiat 126 (Bp.) 6 128 Polski Fiat 126 (Győr) 1 749 Polski Fiat 126 (Debr.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) T 766 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debr.) 2 332 Zaporozsec (Bp.) 32 562 Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: 11-510 170 évvel ezelőtt, 1811. szeptember 2-án született, és 67 éves korában, 1878-ban halt meg Heckenast Gusztáv könyvkereskedő, könyvkiadó és nyomdász. Apja rossz anyagi körülményei miatt tanulmányait félbe kellett szakítania, s akkor fűszerkereskedői pályára lépett. 1826-ban került Pestre, s Wigand Ottó könyvkereskedőnél vállalt munkát; tőle — miután Wigand Lipcsébe költözött — 1832-ben az üzletét is átvette. 1840- ben társult Länderer Lajos nyomdásszal, s ugyanabban az évben megindította az első magyar könyvészeti folyóiratot Bibliographiai Értesítő címmel. Meg 1838-ban megnyitotta európai viszonylatban páratlan gazdagságú kölcsönkönyvtárát. Az ö nyomdájában nyomták ki 1848. március 15-én a szabad sajtó első termékét, a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot. Ugyancsak kiadásában jelentek meg Bajza, Berzsenyi, Csokonai, Czuczor, Garay, Gyöngyösi, a két Kisfaludy, Kölcsey, Vajda János, Virág Benedek müvei, Jósika kötetei. Hazánkban Heckenast honosította meg a gyűjteményes sorozatok kiadását is. Vállalata 1873-ban beolvadt az akkor alakult Franklin Társulatba. Egzotikus állatok nagy csoportja érkezett Pécsre a jugoszláviai Eszék állatkertjéből. A két ZOO ugyanis — testvérvárosi kapcsolatok keretében — együttműködési szerződést kötött a közelmúltban, s tervbe vették a rendszeres állatcserét. A most érkezett eszéki szállítmánnyal a mecseki állatkert először jutott zebrához, kenguruhoz, dromedárhoz és kakaduhoz. Különlegesség a törpe zebu — ez csak Pécsen látható hazánkban. — Építési beruházásokra csaknem 400 milliót költenek az idén Somogy mező- gazdasági nagyüzemei. A legnagyobb összegű 105 milliós fejlesztésre a kaposvári járásban kerül sor. — Fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében tegnap reggel a villámokkal tarkított zápor. Villám csapott a BKV budafoki áram- átalakítójába, s emiatt feszültségmentesíteni kellett a budafoki és a Fehérvári úti villamosok vezetékét. Az autóbuszforgalomban 10—20 perces fennakadásokat csak a vízzel telt aluljárók okoztak. Sok budapesti lakás pincéjébe is beszivárgott a víz. — A gyepgazdálkodás javítása érdekében gyephasznosítási naptárt szerkesztett a kaposvári Szarvasmarhatenyésztő Közös Vállalat. A szakszerű művelést elősegítő naptárt az első félévtől forgalmazzák. — A kaposvári Bartók Béla úti Általános Iskola az 1981/82-es tanévben i-sine: beindítia a dolgozók általános iskoláját. Jelentkezni lehet azoknak, akik a« általános iskola 5. 6.. 7.. 8. osztályát még nem végezték el. A jelentkezés ideje: szeptember 15-ig. naponta 8—19 óráig. Helye: Bartók Béla út 10. sz. (202945) — A* Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Somogy megyei Osoportía kellő számú ielentkezés esetén kazánkezelői tanfolyamot indít 1981. november hónapban. Jelentkezni lehet a MTESZ titkárságon, 1981. szeptember 90-ig. (*02951) Győznie kellett volna, legalább 6:3 arányban a Bog- Iá r le lie OB 11-es teniszcsa- patának az otoeo fordulóban —, hogy a dobogón végezzen és jövőre is aa országos második vonalban küadhes- sen. De néni sikerűit a bravúr Zalaegerszegen, a így minden valószínűség saerint a csapat búcsúzni kényszerül az OB li-tót. Zalaegerszegi OT Un|Wa] lelte 5:4 G }|_- Bajta, Bokor, Hasmath Gy-. ** « Haja* — fiakor páros. Nagy Küzdelemben, szoros mérkőzésen alulmaradt a somogyi gárda. ob m ! A harmadik: vonalban szereplő kaposvári FMV Vasas