Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-16 / 217. szám

Ifjúsági brigád a DRW-nél Kirándulás közős pénzen Kissé kételkedve veszem kézbe a brigádnaplót, mú­zeum és mozilátogatásról szóló beszámolókat sejtek — hiszen sok ilyet láttam már. Kellemes meglepetés, hogy nem ezekkel van tele, ha­nem pontos dátumokkal, adatokkal. Tizenkét ember munkájának dokumentu­mai. Most amolyan „mankó­ként” vették elő — ha va­lami netán kiesne az emlé­kezetből. A siófoki Dunán­túli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Be­szédes József ifjúsági szo­lógiai átalakítással értük el, így nőtt a vállalat termelé­kenysége. Elsőként csatla­koztunk a kongresszusi fel­híváshoz is, melyet a válla­lat egyik brigádja tett köz­zé, s ehhez két munkaakciót szerveztünk. Az sem elha­nyagolható, hogy évek óta nulla hibaszázalékkal dolgo­zik a brigád. Az anyagtaka­rékosságot pedig a kétszere­sére nőtt teljesítmény mel­lett is tartani tudtuk. A társaság fele a munka mellett továbbtanul: gép­ipariba, technikusminősítőre pozsonyi kiránduláson részt akarnak venni. — Honnan van pénze a brigádnak? — Most ötezer forint van a kasszában. Ez úgy jött össze, hogy a különböző ju­talmakból egy megbeszélt összeget mindenki fölajánl. Így volt ez a kiváló brigád címért kapott pénznél is az újításnál is. Közösen hasz­náljuk föl, például a mos­tani kirándulásnál. — Hogyan kovácsolódott össze a társaság? Most Kérfalusi Gyuláné is abbahagyja néhány perc­re a munkát; ő a brigád legrégibb tagja — tizennégy éve dolgozik a vállalatnál. — Nap nap után együtt dolgozunk, lassan összeérik a közösség. Egy ember mun­káját nem lehet elválasz­tani a többiétől, hiszen ösz- szefügg a folyamat. Ha új ember kerül ide, nála is a hozzáállást nézzük, s csak ha ugyanúgy kiveszi a ré­szét mindenből, mint mi, akkor vesszük be a brigád­ba. Egyébként bármilyen rendezvényt szervezünk, öregre, fiatalra egyaránt számíthatunk az egész te­lephelyről. Persze nem könnyű egy-egy szabad szombatot föláldozni, de mindenről közösen döntünk. Ennek az együttes mun­kának példája az elfogadott újítás is. Három ember öt­lete volt, ám a prototípus elkészítéséből az egész bri­gád kivette a részét, s az érte járó tizenkétezer forin­tot is egyenlően osztották el. I. fi. „Fölgyorsított” képeslapok Sikeres kezdeményezés volt cialista brigádjának műhe­lyében ülünk Bádi Gábor­ral, az egykori brigádveze­tővel — aki augusztustól a szakszervezeti bizottság munkatársa lett — és Má- csai Zoltánnal, az új brigád­vezetővel. Ez a tucatnyi fia­talból álló kis közösség jó néhány elismerést tud maga mögött: háromszoros kivá­lók, háromszor lettek arany- koszorúsok és júliusban megkapták a KISZ KB di­csérő oklevelét is. Valameny- nyien műszerészek, a vízmé­rők hitelesítését és javítását végzik, Bádi Gábor, bár el­került már erről a munka­helyről, még mindig a bri­gád tagja. — Mi az alapi« » brigád jó hírének? — Elsősorban a gazdasági munka. Tavaly például a szokásos nyolcezer vízóra helyett tizenhétezret csinál­tunk meg. Ezt a teljesít­ménynövekedést egy techno­és egyetemre járnak. A vál­lalat eddig mindenkinek tá­mogatta a kérelmét. Nevük az újítók között is ismerős, egyik újításukkal a vízórák kiszerelését könnyítették meg — ez 120- ezer forint évi megtakarítást jelent a vállalatnak. Egy másik most van folyamatban, néhány hónapja már alkalmazzák kísérletképpen. Jelentős részt vállalnak a társadalmi mun­kákból. Erről Mácsai Zoltán beszél. — A városi uszoda építésé­nél három szombaton dol­goztunk teljes létszámmal. Nem volt könnyű munka: csőszigetelést végeztünk sa­lakgyapottal. A Foki-hegyi általános iskolánál harminc­hét órát töltöttünk ablak- tisztítással, takarítással, s folyamatosan patronáljuk az 5. számú óvodát; és egyidős nénit is, akinek a ház kö­rül segítünk. A falon névsor van ki­függesztve : azoké, akik a Az idén a nyár elején úgy nyitotta meg Boglárlel- lén önkiszolgáló nagykeres­kedelmi raktárát a Piért kaposvári lerakata, hogy a szakemberek jóelőre tisztáz­ták: ez az üzlet meg is buk­hat, s akkor oda a befekte­tés, az épület bérleti díja és az egyéb költségek ... A koc­káztatók bátorságát siker jutalmazta. Szeptember má­sodikén zárt be a „nagyker­bolt”, s máris elhatározták: jövőre ismétlés következik. Elsősorban a képes levele­zőlapok gyors forgalmazása volt a lellei „központ” cél­ja. A kiskereskedelmi egy­ségek, a maszekok maguk válogattak, maguk szállítot­ták az árut — s ennek fe­jében a Piért árengedményt adott nekik. A nagykereske­delmi vállalat így növelte a forgalmat, a képeslapárusok pedig a korábbinál gyorsab­ban jutottak áruhoz, nem kellett Kaposvárról írásban megrendelni a lapot és nem kellett várni a szállításra sem. Több mint ötmillió forint értékű képeslap és néhány más cikk talált „gazdára” Boglárlellén. Négyszázezer olcsóbb és egymillió drá­gább levelezőlapot vittek el a kiskereskedők. A kaposvá­ri lerakat is körülbelül ugyanennyit értékesített, így a tavalyinál 15 száza­lékkal többet adott el az idén a papímagyker. Piackutatásnak sem volt rossz az új vállalkozás. A Piért a forgalmat, a keres­kedők kívánságait figyelem­be véve rendelte meg a kö­vetkező évre az árut a Kép­zőművészeti Alapnál. A lel­lei raktár üzemeltetése so­rán kiderült, hogy többen vásárolnának drágább, de szebb képeslapokat és so­kan keresik egy-egy balato­ni település fotóit, így ezek­ből 1.4 millió helyett jövő­re már 1,8 milliót rendel­nek. Nem keltek el a kis pévécé-táskák és a golyós­tollbetéteket is kevesen ke­resték, viszont „Balaton” feliratú, olcsó műanyag sza­tyorból és ugyanilyen fel­iratú golyóstollból többet is vittek volna a vevők. Jövő­re tehát az igényeknek meg­felelően alakítják' a válasz­tékot. Hasznos volt a Piértnekis és a vásárlóinak is ez az új­donság. Bizonyítja: érdemes kockáztatni. Viszontlátásra, Hamid! Hazája Marokkó, amely­nek területe csaknem öt magyarországnyi. Ouardi Abdel Hamid Magyarorszá­gon tanuló diák, Afrika egyik legrégibb államának polgára. Budapesten a kerté­szeti egyetem konzervipari szakán tanul ------ már har­m adik éve —, s a nyári szü­lét egy részét több társával együtt a Nagyatádi Kon­zervgyárban töltötte. Az üzemben beszélgettünk a távoli földrészről érkezett vendéggel. — Hogyan került Magyar- országra és a konzervipari pályára? — Kitérővel. A gimnáziu­mi érettségi után fél évet elvégeztem Marokkóban az orvosi egyetemen. Eredeti tólom azonban az élelmi­szeripari pálya volt. Az én hazám agrárország, ahol a kereső lakosság 80 százalé­ka a mezőgazdaságban dol­gozik. A feldolgozóiparon belül legfejlettebb az élel­miszeripar, s a szakember­szükséglet is ennek megfe­jelő. Családi hatás is közre­játszott elhatározásomban: apám a malomiparban el­töltött évtizedek után ment nyugdíjba. Többszöri próbál­kozásra, hosszas utánjárás­sal sikerült Magyarországra kerülnöm 1978-ban. — Miként szokta meg a környezetét? Hogyan tanul­ta a magyar nyelvet? — Több dolog könnyített * helyzetemen. Egy érig ta­nultam magyarul, és ismer­kedtem az országgal. 1979- ben kezdtem tanulmányai­mat a kertészeti egyetemen. A legnagyobb segítséget az itteni emberek adták, első­sorban diák társaim. Nagyon sok magyar barátom van. Meglepett, hogy itt az em­berek mennyire segítőké­szek, közvetlenek, barátsá­gosak. Amikor hazamegyek, és elmesélem, mit láttam és tapasztaltam Magyarorszá­gon. nem akarják elhinni. Különösen azt értik meg ne­hezen, hogy itt mindenki dolgozhat és hozzájuthat az anyagi javakhoz, s nem kell félni este tíz óra után az utcán. __ ??? — Marokkóban, ha valaki késő este elmegy otthonról, úgy köszön el a családjától, hogy vagy visszamegy, vagy nem. — A Magyarországon töl­tött három év után okoz-e még valami nehézséget? — A „kaja”! Levest még mindig nem eszem, és szá­momra szokatlan a zsíros, fűszeres pörkölt. No, és az ösztöndíj. Kicsit kevés az ezeregyszáz forint havonta. — A tanuláson kívül mi­vel foglalkozik szívesen? — Az egyetemen mi nem lehetünk az ifjúsági szövet­ség tagjai, de részt veszünk »-KISZ által szervezett prog­ramokon. Számomra különö­sen vonzó az egyetemi klub­élet. — Meglepő, hogy a vi­szonylag rövid idő ellenére bőséges ismeretei vannak Magyarországról, olyanok is, amelyeket nem az egyete­men tanult. — Az egyetemi klub szó­rakoztató programjain kívül másba is igyekszem „bekuk­kantani”, különösen érdekel Magyarország gazdasága, kultúrája. Alaposan tanul­mányoztam többek között a magyar mezőgazdaság szo­cialista átszervezésének kö­rülményeit, mert kíváncsi voltam eredményeinek előz­ményeire is. — Milyen volt a Nagyatá­don eltöltött két hét? — A szakmai gyakorlat nekem és valamennyi tár­samnak hasznos volt. Köszö­nettel tartozunk a gyárnak; örültünk, hogy a munkások és a vezetők nagyon barát­ságosak voltak velünk. Az üzemi tapasztalatszerzés mellett gondoskodtak a ki- kapcsolódásról is. Igazán jó programokat szerveztek. Va­lamennyiünknek nagyon tetszett ez a kisváros, meg­ragadott a hangulata. Hamid a beszélgetés után hamar elsietett, mert indult az autóbusz Zalakarosra — az utolsó kirándulásra. S úgy köszöntünk el: „Viszont­látásra!” MOZGÁSTÉR H a valaki a négy fal között él — azaz bezárkózik — annak meglehetősen szűk a mozgástere. Ha kertes házat vesz vagy épít, akkor udvara, kertje levegőt ad, kiteljesíti mozgásterét. S ha még ki is szabadul hazul­ról; ráeszmélhet a megye, az ország, a világ dolgaira, szép­ségeire, akkor okvetlenül több ember lesz. Azt hiszem, ön­magában badarság volna szónokolni a gondolkodásmód fej­lesztéséről, ha nem törődnénk az alkotókészség, a képesség, az emberben felhalmozódó tetterő mozgásterének állandó kiterjesztésével, a jogi és társadalmi korlátok fokozatos el­távolításával. Ne higgyék, hogy „elméletieskedni” akarok. Mai mon­danivalóm sokkal konkrétabb annal, mintsem hogy meg­rekedjünk e gondolatsornál. De előbb még elmondok egy élményt. Még augusztus közepén felháborodva mondta egyik ismerősöm: „Látod, mit művelnek az állami üzemek szak­emberei? Dolgoznak szabad idejükben is, nem nyughatnak. Villákat, családi házakat építenek, gépeket, kerítéseket re- perálnak, szerelnek, javítanak. Nem is volna baj, hiszen társadalmilag is hasznos munkát végeznek, rendszerint olyat, amilyet a nagyüzem vagy a túlszervezett szolgáltató cégek nem tudnak ellátni Az a gondom, hogy olyan vagy nagyobb bért kérnek, mint a kisiparosok. Pedig a maszek adózik is, garanciát kell vállalnia, hitelére, tekintélyére vi­gyáz. Nekik ezekkel nem kell törődniük. Igazságos ez?” Az észrevétel gondolatébresztő volt, nagyon is aktuális. Emlékszem, valamikor még azt hittük, hogy a szabad idő növekedésével az emberek sokkal több időt fordítanak majd pihenésre, művelődésre, mint korábban. Aztán rájöttünk, hogy nem is olyan fáradt a mi népünk: sokszor a pihenés helyett is dolgozni akar. Sajnos nem is annyira „kultúraigé­nyes”, hogy művelődésre fordítaná minden szabad percét. Inkább dolgozik. Mert ereje, energiája marad bőven a heti munka után (amit egyébként ott is lehetne jobban kama­toztatni!), s a bérkiegészítés sem elhanyagolható szempont (ámbár az is előfordul, hogy némelyek a munkabért tekin­tik jövedelemkiegészítőnek). Nemcsak a titkon maszekolók- ra, a fusizókra, a kiskertek művelőire és a munkaidőben is plusz vagy más irányú, tevékenységre vállalkozókra gon­dolok. De tény, hogy az emberekben hallatlan energiák szunnyadnak még, tehát van tartalékunk. Felelőtlenség vol­na ezeket kihasználatlanul hagyni. És mint az Elnöki Ta­nács augusztus 27-i törvényerejű rendeletéi bizonyítják: ezeket a tartalékokat nem ráolvasással, agitációs módsze­rekkel, hanem a mozgástér kiszélesítésével akarjuk felszín­re hozni, kamatoztatni. A mozgás helyzetváltoztatást jelent; a helyzetváltozta­tás élénkséget, elevenséget a gazdasági életben, szabadabb mozgást a cél, azaz a lakosság jobb és biztonságosabb ellá­tása érdekében. Ügy gondolom: ebből a nézőpontból kell szemlélni az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletéit, ame­lyek a kisüzemi és a szövetkezeti gazdálkodás feltételeinek továbbfejlesztésére vonatkoznak. L apunkban közöltünk már tudósítást, másnap kom­mentárt e témáról; nem hiszem, hogy bárkinek is elkerülte volna a figyelmét. Azt tapasztaltam, hogy fokozódik a gazdaság új szervezeti formái iránt az érdek­lődés. Az új kezdeményezések megértése, elfogadása azon­ban gyakran kételyekkel, aggódással, félreértéssel, kishitű­séggel jár. Okozói gyakran a lényeg ismeretének hiányából adódnak. Fogunk is sokat beszélni e témáról; részletes is­mertetőkre, tájékoztató írásokra számíthatnak majd. Most inkább csak arról beszélnék, hogy mi indokolta az új szer­vezeti formák létrejöttét, milyen a jellegük, tartalmuk. Indoka? Sűrítve az, hogy képességeinkkel, energiánkkal és lehetőségekkel jobban élve, tartalékainkat felhasználva gazdagítsuk a magyar valóságot; azaz jobban elégítsük ki a társadalom természetes szükségleteit. A jobb életkörül­ményekhez jobb munka kell; de a mozgástér bővítésére is szükség van, az érdekeltség fokozására és arra, hogy senki ne vonja kétségbe: az új szervezeti formák is a szocialista cél irányában hatnak! Végtére is a kisegítő gazdaság fejlesztéséről, a kisüzemi termelés új formáiról van szó. Ezek között — mint már értesülhettek róla — kisvállalatok, kis szövetkezetek, a szö­vetkezeteken belül szakcsoportok, a vállalatokon, intézmé­nyeken belül gazdasági munkaközösségek, különböző társu­lási formák létrehozását szorgalmazza a kormány. És a nagyüzemeknél oldottabb, rugalmasabb működési feltétele­ket biztosít a számukra. „Aggályoszlatóként” hadd tegyem hozzá: mindezt a szocialista tulajdonviszonyok alapján, s a szocialista elosztás elveinek szellemében még akkor is, ha fennáll majd a jövedelmi arányok nagyobb eltérésének le­hetősége. De hiszen ez is szocialista elv: ha a nagyobb jö­vedelem mögött munka van, azt el kell ismerni... Az új szervezeti formák elhatározása (amelyek többek között szabadabb, szabályozott és ellenőrzött, legális moz­gásteret biztosítanak az eddigi illegális tevékenységek szá­mára is) nem egyszerűen döntés kérdése volt, hanem ob­jektív szükségszerűség. Azaz: átmeneti társadalmunkban nélkülözhetetlen megoldás, ha jól, kiegyensúlyozottan aka­runk élni. Tévedés tehát azt gondolni, hogy csupán jelen­legi gazdasági nehézségeink indokolták az új rendelkezése­ket. öt év óta folyik már a tudományos kutatás, intézke­dések is születtek e szellemben (gondoljanak csak a kis boltok, vendéglátóhelyek bérbeadására). Tény, hogy a szo­cialista fejlődés következtében nőttek az igények hazánk­ban, és differenciálódtak a szükségletek. Ezeket ki akarjuk elégíteni, ez a dolgunk. Nem titkolhatjuk, hogy jobbára olyan szükségletek növekedéséről van szó, amelyeket a nagyüzemi gazdaság nem tud vagy csak gazdaságtalanul tud kielégíteni. (Lásd: szolgáltatás, alkatrészellátás, apró cikkek stb.) Kiderült — mint már mondtam —, hogy a lh- kosság szabad idejének egy részét mindenképp munkával akarja eltölteni. És van olyan természetes igény is, misze­rint az emberek a munkaviszonyból származó jövedelmü­ket „mellékesekkel” akarják kiegészíteni. (Ez nemcsak az ő számukra lehet hasznos.) Végtére is kimondhatjuk: a kise­gítő gazdaság fejlesztése, az eddigi korlátok ledöntése fej­lődésünkből következő, természetes társadalmi igény. Ha pedig így van, akkor nincs okunk kételkedni az új intéz­kedések és lehetőségek kiaknázásának szocialista töltésében. A kisegítő gazdaság — jól tudja mindenki — nem új­keletű fogalom. Gondoljanak csak a termelőszövet­kezetek mellett és velük szoros összefüggésben mű­ködő háztáji gazdaságokra, a szövetkezeteken belül létező kiegészítő üzemágakra, a kiskereskedelemre és kisiparra. Igaz, valamikor azt hittük: ezek gyorsan visszaszorulnak majd, eltűnnek a fejlődés süllyesztőiben. De nem kell túl­ságosan naivnak, az előrelátás hiányával küszködőnek bé­lyegezni két-három évtizede volt önmagunkat ahhoz, hogy belássuk: mást követel az élet. Ma már tudjuk: a kisegítő gazdaságra hosszú távon szükségünk lesz. Ha pedig fenn­maradása tartós, akkor fejlesztése nélkülözhetetlen. Fölkeli tárni előnyeit, s a szabályozásban is meg kell szabadítani a kölöncöktől. Oldani az indokolatlan és visszahúzó kötött­ségeket; mozgásteret, levegőt biztosítani a számára. Ez az érdekünk. Mégpedig úgy, hogy működésüket jobbára a szo­cialista nagyüzemekhez kapcsoljuk, s ily módon szervezett, tiszta és legális, ellenőrzött s a népgazdaság, valamen­nyiünk érdekét szolgáló „alakulatokként” működnek majd. , Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom