Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

XXXVII. évfolyam, 179. szám 1981. augusztus 1., szombat Alkotó ifjúság a csurgói gyáregységben * A Somogyi Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság csurgói gyáregységében csaknem ezren dolgoznak, többségük­ben 35 éven aluliak. Az el­múlt években , zajlott le a nagy generációváltás, s ma az átlagos életkor a gyár­egységben 35 év. Jelentősen emelkedik a fa­feldolgozó szakmunkásnők száma, de akad itt faipari okleveles mérnök is. Egyre szaporodik az irányító mun­kát végző fiatalok és nődol­gozók száma. A fiatalos len­dület és a szakmai tudás eredménye, hogy ma mar az alkotó ifjúsági munkának hagyománya van a gyáregy­ségben. Az elmúlt hat év­ben 102 pályamunkát adtak be a fiatalok, ezeknek majd­nem 70 százaléka volt díja­zott, s csaknem 50 százalé­ka a gyakorlatban alkalma­zott pályamunka. A beadott alkotásokért a gyáregységben a fiatalok mintegy 100 000 forint díja­zásban részesültek. A tavaly benyújtott kilenc pályamun­ka, valamint a Sefag más munkahelyeiről küldött pá­lyamunkák értékelése alap­ján a csurgói gyáregység fia­taljai közül első díjat nyert Tóth Miklós faipari mérnök, második díjat Kiss Béla gé­pésztechnikus, harmadik dí­jat Végh Csilla faipari mér­nök. A díjakat tegnap ünnepé­lyesen osztották ki a csurgói gyáregységben. Vízhiány Kaposváron Ismét nem volt vízszolgál­tatás Kaposvár több város­részében csütörtökön a dél­utáni óráktól péntek estig, Ezúttal csőtörés okozta a meglehetősen sok családot érintő, a nyár derekán kü­lönösen kellemetlen víz­hiányt. A sántosi részen hú­zódó töltővezetélf, mely a kutakat és a szivattyúházat köti össze, több helyen is eltört. A cukorgyár megbí­zásából ülepítő rendszert építenek ebben a térségben. Az építési terület alatt hú­zódik a vezeték — a gép ráment, és több helyen el­vágta. Mint minden hason­ló építési tervet, ezt is egyez­Száraz eső Moszkvában A közép-ázsiai sivatagos vidékre jellemző „száraz eső” volt csütörtökön Moszkvá­ban. A meteorológusok esőt jeleztek az esti órákra. Be is borult az ég, dörgött-vii- lámlott, de a sűrű felhőkből csak pár csepp eső hullott a földre. Mint a moszkvai rá­dió tudósítójának, elmondtak, az esőcseppek a földtől vi­szonylag kis magasságra egy­szerűen elpárologtak a fel- hevült levegőben. A szovjet fővárosban ugyanis tovább tart a hőhullám. Pénteken is 30—31 fokig emelkedett a hőmérő a szovjet fővárosban. A napi csúcsot július 22-e tartja: száz éve nem volt ezen a napon 35 fokos me­leg Moszkvában. A rekkenő hőségben egyre nagyobb gondot okoz a szov­jet fővárostól keletre fekvő területeken a tőzegtüzek megfékezése. A tűzoltóságon és a helyi erőkön kívül most már a polgári védelem ké­szenléti alakulatait is be kellett vetni Satura és Pav- lovszkij Poszad városa köze­tették a vízművel, ám úgy látszik, ' ez sem elegendő. Nem ez az első eset Kapos­váron, hogy tájékozatlanság­ból, tévedésből megsértik a vezetékeket. A Víz- és Csatornamű Vál­lalat dolgozói azonnal mun­kához láttak, s a két nyílt törést meg is javították teg­nap a déli órákig. Később fölfedeztek egy rejtett, föld­del takart törést is, így csak a késő esti óráikban, tudták ígérni a vízszolgáltatás meg- inditását. Új tsz-varroda Második hete működik már a balatonszentgyörgvj terme­lőszövetkezet új melléküzem­ága, a varroda. Egy műszak­ban dolgozik itt 24 asszony. A tsz egy pesti belvárosi céggel, a „Sikk” Különleges­ségi Női Ruházati Szövetke­zettel szerződött, tőle kapta a gépeket is. A tágas, vilá­gos varrodát az egykori ebédlőhelyiségből alakították ki a megfelelő szociális he­lyiségekkel, mosdóval, tuso­loval együtt. A ruházati szö­vetkezet betanító szakembe­re szerint a balatonszent­györgyi,és a környékbeli fal­vakból bejáró asszonyok szé­pen, ügyesen, jó minőségben dolgoznak, hamar belejöttek az elég nagy kézügyességet igénylő munkába. Blúzodat, lánykaruhákat, otthonkákat varrnak, Szívesen tanulják a szakmát, hiszen az itt szer­zett „tudományukat” otthon is hasznosíthatják majd. Konténeres hulladékgyűjtés Az év első felében a tava­lyinál 6.7 százalékkal több vas-, 18 százalékkal több fém- és 8,5 százalékkal több papírhulladékot gyűjtött be a MÉH. Az idén és a következő esztendőkben a lakossági fo­gyasztás során keletkező hul­ladékokból évente 7 százalé­kos növekedésre számítanak. A hulladékok újrahasznosí­tásának hatodik ötéves tervi programja — ami egyben a környezet védelmét is szol­gálja — a MÉH Trösztöt is az eddigieknél nagyobb fel­adatok elé állítja. Mindenek­előtt a begyűjtés fokozására van szükség ahhoz, hogy egy­re több hulladék válhasson újra értékké, s ne vesszenek kárba a még felhasználható anyagok. A MÉH ennek érde­kében már megkezdte felve­Gorsiumi nyári játékok A Fejér megyei Tác község közelében fekvő egykori római településen, Gorsiumban a nyári színházi évad programjá­nak keretében előadták Arisztcphanész: Y.iizisztraté című komédiáját. A színdarabot Bohák György rendezte, zenéjét Petrovits Emil szerezte. A főbb szerepeket Pécsi Ildikó, Sza­bó Gyula és Sunyovszky Szilvia alakította. vőhálózatának bővítését. Bu­dapesten eddig 13 helyen nyi­tottak konténerekből álló új begyűjtőhelyet. A közeljövő-, ben, a Afor-ral kötött megál­lapodás álapján, a benzinku­taknál megkezdik a gépko­csik használt akkumulátorai­nak átvételét is. E célra spe­ciális konténereket alakítot­tak ki, amelyekkel kísérlet­képpen először a fővárosban és Pest megyében kezdik meg az akkumulátorok összegyűj­tését. A hulladék gyűjtésére az eddiginél jobban ösztönző uj formák, módszerek bevezeté­se mellett javítani kívánnak a begyűjtők érdekeltségén is. Ezért tervezik, hogy kedvező feltételekkel például a ház- felügyelőket is bevonják eb­bé a munkába, valamint ju­talékos gyűjtőként — mun­kaidő- és keresetkorlátozás nélkül —i njnjgdi.iasokat is al­kalmaznak. Vidéken elsősor­ban a gyűjtő kereskedők szá­mát növelik, és foglalkoznak — i kereskedelemhez hason- lóam— a MÉH átvevőhel.vek szerződéses üzemeltetésének bevezetésével is. Gyorsabban épül az M 1-es Építőtáborozó fiatalok se­gítségével meggyorsult az M 1-es autópálya törökbálinti szakaszának építése. Az asz­faltburkolat már elkészült, jelenleg árokburkolás és a csomóponti ágak kialakítása folyik. Az eredetileg 1982-re tervezett átadási határidőt módosították, s az új terv szerint a csomópont, a 4 ki­lométeres bal oldali pályasza­kasszal együtt az év végéig elkészül. A végleges forgalmi rend ezen a szakaszon könnyebbé teszi a külső budai kerületek megközelítését, A törökbálin­ti elágazásig, az M 7-es autó­pályával közös szakaszon a kétszer 3 sávos pálya már mast zavartalanná teszi a fő­város és a nyugati országré­szek közötti gépjárműforgal­mat. Tatabányától Győrig a jelenlegi fél-autópálya, és Győrtől a hegyeshalmi ha­tárállomásig az 1-es számú főútvonal hosszú ideig szin­ten kielégíti a forgalmi igé­nyeket. Várhatóan 1982 vé­géig elkészül a kétszer 2 for­galmi sávos, 20 km hosszú bicske—tatabányai autópálya­szakasz, amely elkerüli Tata­bányát, lényegesen lerövi­dítve ezzel az utazás idejét. Ezt követően készül el a Bia- torbágy—Bicske közötti út­szakasz, amelynek átadását a VI. ötéves terv végére terve­zik. Gyermekek a tetőn Hajmeresztő látvány, ahogy a gyerekek megrohanják a la­kótelep toronyházai között le­vő hőközpontokat. ,.Fölfegy­verkezve” vívják harcukat a lapos tetejű epület elfoglalá­sáért, rohangásznak, ugrál­nak. egymást lökdősik a tetőn. Az épület oldalán lévő csö­veken nem nehéz feljutni, az­tán hadd menjen a játék. Né­hányon szólnak nekik, leza­varják őket, de pár perc múl­va újra kezdődik a hancúro­zás. Veszélyes játék, elég egy rossz lépés, és a tetőről a be­tonjárdára zuhannak ... Eddig nem történt baleset, de ez a játék egyre népszerűbb, és egyre vadabb ... , No és a szülők? Ó, az én fiam! Milyen ügyes, hogy má­szik! És egyébként hol játsz- szon szegény, ha a telepen száz gyerekre néhány négy­zetméternyi terület jut. A te­tőn meg jól érzi magát. Per­sze olyan szülő is akad, aki a tizedikről le-lckiabált: nem jössz le onnan?! Aztán ahogy visszalép az ablakból, a gyer­mek újra a tetőn van. Most, a nyári szünet idején felszabadultabbak a gyerekek, több idő jut a játékra. Nem ártana, ha éppen ezért a szü­lők is jobban figyelnének rí­jukl Tisztelt Szerkesztőség! 1981. június 6-án új lakást kaptam Tabon, a JCossuth Lajos utca 132. számú épület harmadik emeleten. \ A beruházó a kaposvári Somber volt. A hibafelvételi jegyzőkönyv elkészítésénél nem derült ki, hogy a gáztűz­hely fözöbicsa törött, és az, hogy a tűzhely zománchibás. A hibát a Kögáz dolgozói fedezték föl, amikor a gázt akar­ták bekötni, de a — fenti hibák miatt — megtagadták a munka elvégzését. A lakás 530 ezer forintba került, és a gázhiány miatt, mégsem tudunk beköltözni. Többször ke­restem telefonon a beruházót és kértem a tűzhely cseré­jéi, de érdemben nem tudtam tárgyalni, mert az ügyintéző hol szabadságon, hol házon kívül volt. Kérem segítségüket, hogy problémám megoldódjon. Tisztelettel: Vörös Gyula Kánya, Fő u. 52. Tisztelt Szerkesztőség! Horváth Béláné, Kaposvár, Április 4. u. 29. szám alatti lakos 1981. július 31-én megjelent észrevételére az alábbia­kat válaszolom: A kutya tetemét az épületben levő gará­zsom. területén ástam el egy méter mélyen, igy a fertőzés veszélye kizárt. Az udvarban levő homok sohasem volt gyermekhomokozó, azt az Ingatlankezelő Vállalat dolgozói hagyták ott. Tisztelettel: , Edelényi Károly Kaposvár. Április 4. u. 29. Humoros jegyzetek KIFORDULT IGAZSÁGOK h: — „Még hallani fogtok rólam!” — mondta a vil­lám. S valóban, öt másod­perc múlva már hallat­szott is a dörej. — Így nyaranta, különö­sen estefelé, senki sem vallja be olyan őszintén a vonzalmait, mint a szú­nyogok. — Minek az olyan em­bernek szabad szombat, aki hétfőtől péntekig sem dolgozik? — Azt mondják, hogy az igazság vitában, születik. De akkor miképpen szü­letnek a vitathatatlan igaz­ságok? FEKETE HUMOR — Ha én sebész lennék, bizonyára többet tudnék az ember belső világáról! — A gépkocsivezetők meg a gyalogosok mindig időben gondoskodnak róla, hogy a szigorló sebészhall­gatók folyamatosan tanul­mányozhassák a legkülön­félébb töréseket és zúzó- dásokat. — Ha az ember véletle­nül eltöri a kristálykész­letet a vendégségben, úgy tudja hibáját könnyen fe­ledtetni, hogy szándékosan vérig sérti a háziakat. Vé­letlen ügyetlenségét ga­rantáltan hamar elfelejtik. — Mennyivel kevesebb baleset történne a közuta- inkon. ha a gépkocsiforgal­mat a járdára helyeznénk át! Ismerik A talponállóban ketten beszélgetnek: — Lehetetlen manapság az embernek a két keze munkájából élni. — Na, azért, ha az em­ber megpróbálja... — Ugyan, kérlek, ez csak olyan beszéd. Itt va­gyok például én. Akárhogy is akarok, nem tudok a két Ijezem munkájából megélni. — Hát nem találsz se­hol munkát? — Azt találnék, de min­dig visszatart valami. — Micsoda? — Az, hogy a rendőrsé­gen ismerik az ujjlenyo­matomat. Nem arra jár — Meg tudná mondani melyik a legrövidebb út az állomáshoz? — Nem. — Nem idevalósi? — Dehogynem, de taxiso­főr vagyok! Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-ta.: Paál László Szerkesztőségi Kaposvár. LátlttCí Sándor u. 2. Postacím: KaoosváJ PL: 31* 7401. Telefon: 11-510, 11-511, U-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor a. 2« Postacím: Kaposvár, PL: 31, 7483 Felelős kiadó: Balajcza János, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési cbj egy hőnapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 40U Ft Index: 25 967 ISSN 0133-060« Készült a Somogy meeyef Nyom­daipari Vállalat kaposvári tize­dben Kaposvár. MV-is-.t u. IC Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzőnk meg,' eu aem acLuAk vUut,

Next

/
Oldalképek
Tartalom