Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

A táj vonzásában Zichy Mihály irodalmi illusztrációi Zselickislaki pillanatok Zichy Mihály illusztrátori munkásságáról több elemző tanulmány készült már. Az értékelők az albumokban, könyvekben megjelent rajzo­kat vették vizsgálat alá. A kétségkívül jogos megközelí­tés mellé azonban — kiegé­szítésként, olykor a kialakult kép finomítására — oda kell tenni azokat a tényeket is, amelyeket eddig a családi le­velesláda őrzött. Ebből került elő öt olyan levél, amely ér­dekes adalékokat tartalmaz Zichy rajzművészetéről. A könyvillusztrátori tevé­kenység Zichy pályáján orosz, francia nyelvű művek­kel kezdődött. Első hazai föl­kérését az Athenaeum irodal­mi és nyomdai részvénytár­saságtól kapta. A cég Petőfi összes költeményeinek dísz­kiadását készítette elő, ami­kor az igazgatónak — Vérei Józsefnek — eszébe jutott az akkor Párizsban élő festő. A megkeresésre Zichy két rajzot küldött. Ezt a kiadó minden szempontból — mindenek­előtt az irodalmi és a művé­szeti célok oldaláról — kitű­nőnek találta, s a képeket azonnal Münchenbe juttatták Knezing fametszőhöz, az ak­kor európai hírű mesterhez. Erről 1876. február 14-én kelt levelében tudósította az Athenaeum Zichyt. Ugyanak­kor kértek egy újabb rajzot: „Az ígért képek harmadikát »Az utolsó alamizsnát« már csak azért is bátrak vagyunk szorgalmazni, hogy annak vétele után t. uraságoddal szemben való anyagi tarto­zásunknak eleget tehessünk.“ Az 1878-ban megjelent Pe­tőfi kötetbe Zichynek végül is két rajza került bele. Mert már az erre való felkéréssel együtt birtokában volt egy másik megbízás. Bátyja, Zichy Antal közvetítésével kereste meg a Franklin-tár- sulat igazgatója, hogy a ké­szülő Deák-albumhoz küld­jön képeket. A kéréssel egy­idejűleg mindjárt közzé is tették a lapokban, hogy Zichy Mihály három illuszt­rációja ékesíti majd a köte­tet. A kiadó ebben az eset­ben is gyorsabban dolgozott, mint a művész. Igazolja ezt az a levél, amit Áldor Imre, a Deák-album szerkesztője irt Zichynek. Tudósítja töb­bek között arról, hogy a könyv megjelenése 1876 áp­rilis végére volt kitűzve, de ő a rajzokat április harma­dikéig még nem látta. Zichy Párizsban volt, számos elfog­laltsággal terhelve. „S ha ön, mint Zichy Antal úr tudósít, szintén csak akikor szándéko­zik Pestre jönni (ti. április vé­gén — L. A.), azon kényes al­ternatíva áll be, hogy válasz­tanom kell: vagy a határidők­re vagy a rajzokra tett ígére­temet teljesítetlenül hagyni.” Áldor arra kérte a festőt, hogy a rajzokat készítse el előre Párizsban, s küldje meg a Franklin-társulatnak vagy a fivérének. A sürgetést nyilván a sietség indokolta, amivel Deák Ferenc elhuny­tára igyekeztek reagálni. Zichy még időben (azaz, Pá­rizsban) elkészítette a vázla­tokat, amelyek közül az al­bumba a Deák mint ember és mint államférfi került. Az Athenaeum Részvény- társulat 1880 nyarán kérte föl újabb illusztrációs mun­kára. A feladat Zichy Géza: A leányvári boszorkány című költői beszélyéhez kapcsoló­dott. A festő nyilván öröm­mel vette a megbízást, mert július 13-án már válaszként értesítette a cég, hogy három rajzának horgonykép próba­levonatát megkapták és igye­keznek majd a könyv alakját azokhoz arányosítani. A még készítendőkre nézve kérésük, „miszerint szélességük a 21, magasságuk pedig a 27 centi­métert semmiesetre meg ne haladja.” A festő még tíz rajzot adott ehhez a kötet­hez, amelyekben kiemelte az egyes énekek cselekményé­nek fontosabb mozzanatait. Illusztrációi közül az olasz kalandor Mefisztó-szerű áb­rázolása a legjellemzőbb (ez­zel a típussal későbbi munkái­ban sokszor találkozunk). Hat évvel később, 1886-ban indította el az Athenaeum Az ember tragédiája dísz- kiadásának ügyét. Ehhez Zichy húsz nagyméretű raj­zot készített. A munka köz­ben idegen nyelvű kiadás gondolata is fölmerülhetett, mert a részvénytársaság 1887. november 30-án olyan levelet küldött a festőnek, amelyikben tájékoztatták, hogy a képek sokszorosítását és terjesztését jogilag ma­guknak tartják fenn. Tilta­koznak az ellen, hogy valaki csak a húsz képet adja ki ol­csón, s az sem tetszik nekik, hogy a német nyelvű kiadás folyamatban van, mert ez sokat árthat a magyar könyv elkelésének, „főleg ha ol­csóbban árulnák”. Ez már anyagilag is érintette volna a céget, hiszen az első kiadás éppen csak fedezte a költsé­geket, s a „polgári hasznot” a másodiktól remélték. Mind­ezek tudatában Vérei József igazgató arról írt Zichynek, hogy a német könyvet az iránta való tiszteletből nem elleneznék, de „csak azon két föltétel alatt tehetnők, hogy először azon kiadás 1889-iki február 1-je előtt nem ad­hatnék át a közforgalomnak, * hogy másodszor annak ára 15 írtnál kevesebb ne legyen, mert ennyi lesz a mi 2-ik ki­adásunk ára is.” Majdnem tíz évvel később tette közzé a Vasárnapi Üj- ság egyik száma Zichynek azt a levéltöredékét, ame­lyikben arra hívott föl, hogy „csak jelölje ki bárki azt a tért és működési kört, ahol a hazának szolgálhat s kész örömmel áll rendelkezésre”. Ezen bátorodott föl Bodnár István a Garay-Album szer­kesztője, hogy levélben for­duljon hozzá. Arról tájékoz­tatta a festőt, hogy Tolna megye közönsége 1896 tava­szán szobrot szeretné állíta­ni Garaynak és a leleplezés alkalmából emlékalbumot kí­vánnak kiadni. A közremű­ködésre — mint jelezte — írókat még csak meg lehetett nyerni, de a „művészi gár­dát” elfoglalta a megélhetés nehéz gondja, s így nem ta­lált senkit, aki a munkához csupán hazafias buzgalomból segítséget nyújtott volna. Bodnár ismerte az Aradi vértanúk emlékalbumát (Zi­chy két képével), melynek sikerét az illusztráció sokban segítette, s forgatta Arany János balladáit Zichy Mihály rajzaival. A Garay-Album- hoz Bodnár ugyancsak il- ilusztrációkat kért, megjelöl­ve, hogy a mű lehetőleg Az obsitoshoz kapcsolódjék: „En­nek a naív humorával ka­cagtató költeménynek illuszt­rálását kérem én méltósá­godtól. Ezt tenném albumom címlapjának, — de bent a könyvben az eredeti kézirat hasonmásával szintén közöl­ném.” Zichy a kérésnek megfelelően készítette el a költeményhez a rajzot. Nem sokkal ezután merült föl a vallás- és közoktatás- ügyi minisztériumban az a gondolat, hogy Zichy Mihály Madách-illusztrációit meg kellene vásárolni az állam­nak. (Annál is inkább, mert az eredeti szépség méretének megfelelő könyv kiadása el­képzelhetetlen volt.) Ezt vé­gül is az Országos Képtár élére állított kormánybiztos intézte el. Minden elkészült és még rajzolandó illusztrá­ciót örök áron 12 ezer fo­rintért megvásárolt. A szer­ződés szövegét megerőrizte a levelesláda, s eszerint a mű­vész eléggé hátrányos rész­letfizetésekkel kapta meg a pénzt. A megvizsgált levelek a képek, rajzok elkészültének hátterére világítanak. Egyút­tal bizonyítékai annak a szerteágazó kapcsolatrend­szernek is, amivel Zichy a hazai irodalmi élethez kötő­dött Uok« András A kislaki ember esküszik a Zselicre; ilyen szép táj nincs több az országban. Ka­pósból jövet, ahogy az autó­busz elhagyja a várost av­val a kígyóforma nagy ka­nyarral a katonatemetőnél, szinte már a Zselicben is érezheti magát. Jobbról a Gyertyánosba vezető út, a kopaszos ördögdombokkal — de sokat emlegetik a két- szarvú patást a csendre vá­gyók, ha versenyző masiná­ikkal végigröhögjék ezeket a krosszozók! — balról az egyre merészebben, emelke­dő nyúlványok. Újra foltozott bekötőút vezet be Zselickislakra a téeszmajor mellett, ahol az aratás után lomha Nivák pi­hennek. Ez a kanyar sem egyenesebb a hősök temető­je alattinál: ugyancsak fé­kezhet, aki ötvenkilométe- res sebességgel fordult be itt, hogy lejusson a faluba! Szürke templom kék palás- tú Mária-szoborral. A ta­nácsépület előtti óriás szo­morúfűz ágain gyerekek hintázzék magukat a mély árok fölé: a bátorságrendet — elismerő pillantások for­májában — egy klottgatyás, szöszke fiú érdemli ki. Hosszú házak, kulcsforma épületek — ezek váltakoz­nak. Nagy, német módira épült istállók hátul az ud­varban. Falusi piéta 1923- ból, a háttér vadzöld nö­vényzete szinte ráhabzik, mintha gigantikus méretű tubusból zöld krémet nyo­mott volna ki egy küklopsz.. — Csak menjen Pizvorom Mihályhoz, az a maga em­bere — így mondta egy ta- tyis bácsika. Az „én emberem” azon. ban hátul a kertben szor­goskodik, alig ér rá a jó szóra. S kiderül rögtön: csak a könnyebbség kedvéért piz­vorom — a falu nyelvén —, valójában azonban Pisz- wurm. Sebaj, értjük egy­mást, amikor hátulról előke­rül. Mennyi mindent csinált ma már! „Forgatott a szál­láson”, lucernát kaszált, cu­korborsót szedett. Nem mint­ha Juli néni, a felesége csak pihent volna reggel óta: el­látta a baromfit, most meg a kerítést pingálja zölddel, sárgával. Házukon szép, frissnek hat a vakolás, pe­dig nem tegnap „pucolták be”. — Látja, ameddig a szem ellát, csak szépet néz... Így van. Karéjos dombok, szőlők, erdők, ligetek. — Az ahol fenyőt nem lát, az a Fenyő-hopp. A túlsó rész a Szuszka vágy. Az az út, a Borgyán, azon túl a [ Deres-högy, itt mögötte az Öreg-högy. Lejjebb a mező, azt meg csak Lankának ne­vezi a zselickislaki ember. Majdnem mindenfelé vol­tak földjeik: a tizenkét hol­dat erre-arra mérték, vet­ték. A dirib-darab földek arra voltak jók, hogy alkal­mazni tudták a vetésforgót. De a művelésük embert kí­vánt! Mert itt hegyre föl és völgybe le, így ment a ló, az eke, meg az ember. Aki­nek nem jutott a meredek domboldalakból művelniva- ló, mesterembernek állt. Bognár, ács, asztalos, tető­fedő — de sok szakma meg­találta itt a művelőjét! — Kinek volt nehezebb? Az iparosnak vagy a pa­rasztnak? Nem akarok na­gyot mondani, de a földmű­vesnek sohasem volt köny- nyű. Még a téesz-időkbem sem.* — Én ma is tizenhét órát dolgozom — fűzi a szót to­vább Juli néni. — A jószá­got ebben a nagy melegben nem lehet este fél ötnél előbb kihajtani. Mert a ba- gócs, a dangó nem hagyná békén. Így aztán a fejés fél- kilencre, kilencre marad. Az ágy hiába vár, csak fél tíz­kor kerülök bele. Nincs te­levíziónk sem. Minek? Ez itt az öreg falu — a Kossuth utcát nevezik így. A Petőfi újabb építésű, így lett új falu. Az idősebbek nyel­Az Üzbég SZSZK Állami Képzőművészeti Múzeumá­nak tárlatán Juan Pantoja de la Cruz spanyol festő két művét is bemutatták. Har­madik Fülöp király és fele­sége, Ausztriai Margit arc­képét első ízben állították ki, holott régóta a múzeum gyűjteményébe tartoztak. Miért? Volt a múzeum raktárá­ban egy férfi és egy női arc­kép, amit Pourbus holland festő műveként tartottak szá­mon. A múzeum restauráci- ós bizottsága fölfigyelt a két képre, és átadta őket a mű­helynek. A restaurátorok le­tisztították a beszennyezett felületet, eltávolították a megsárgult lakkot — ennek következtében eltűnt a férfi bajusza, a nőnek pedig meg­változott az arcformája és ruházata, A műtörténészek föltéte­lezték, hogy a két kép egy egészen más művész: Juan Pantoja de la Cruz alkotá­sa. Alátámasztották ezt a ve rájár arra is, hogy a Dé­zsa utcát Nagyrétnek mond­ja; az volt azelőtt — A kis szőlő, az vidá- mítja a zselickislaki embert. Régebben csak a noha volt, most meg már a magyar fajták. Látja, milyen szép pincék épültek? Látom. Néhány öreg, va­kító-fehér falú épületet ki­véve szinte pincepaloták. — Hát a folytatás? — Juli néni — úgy vág az esze, mint fiatal lány korá­ban, amikor még Kiss Ju­liannának hívták — elérti a szót. — A fiunk Kaposváron lakik, a töröcskei út mel­lett. A lányunk Szennában. Unoka három.» Szeretnek eljönni. Nagy ricsajjal terelgeti valaki a csordát az út köze­pén. Nem nagy csorda, csak tizennyolc tehén. — Fogadtunk valakit, de a jószágtartók közül is be van osztva mellé egy-egy fő. Ránk is éppen a múlt héten került a sor, akkor voltunk béresek. A járdán akkurátus kis kocsikon, tragacsokon gázpa­lackokat tolnak. Valaki be­szól : — Mihály! Te nem jössz? Megy ő is. Palackos gáz­zal főznek majdnem min­den portán. Lesko László A női arckép — restaoráláa után. lentngrádi Ermitázs szakér­tői' is. A festmények elké­szülésének időpontját is si­került megállapítani: 1599». Fülöp király újjászületett „KEDVES HAZUG' A szentendrei Miniatűr Színpadon — a Nosztalgia Kávéház kertjében — mutatták be Jerome Killy Kedves hazug című színmüvét, amelyet a szerző O. B. Shaw es Miss Cam pel I levelezéséből dramatizált. A szerepeket Tnlnay Klári es Men- si?*e Lae/.I« játszották. A rendező: Hii.s7.ti Pétér. Luther utca 24. Vilma néni háza Puskás Vilma végleg el­ment. Ügy mondják, napo­kig égett a máglya a hatal­mas udvaron; alig tudtak megszabadulni a rongyaitól, meg az évek során fölhalmo­zódott szeméttől. Nem ha­gyott nagy örökséget maga után, csak az öreg házat, meg a nagy telket. A népraj­zosok már mindent össze­szedtek itt. A méhest Szen­nába viszik majd, s néhány használati eszközt is a lis­tába vettek. Csak a telek meg a ház maradt. De mi­lyen ház! Spanics Katalin Somogy szo­bi keramikussal és az ugyan­csak helybeli Túri Dénessel járjuk a gazos udvart: A keramikus indulatosan mesé­li: — Tizenöt évvel ezelőtt még öt-hat olyan hazat szá­molhattunk össze, amit érde­mes lett volna megőrizni az utókor számára. Csak egy menekült meg az enyészet­től: a szennai skanzenbe vitték. A többi elpusztult. Lehet, hogy Puskás Vilma néni házát is örökre „leír­hatjuk?” A Puskás-port* lt39-ben épült. (Néhányan úgy tud­ják, tíz évvel fiatalabb.) A népi építészet valódi reme­ke. Igaz, az egykori zsúp he­lyett cserepet raktak az öreg gerendákra, de más minden megmaradt a maga eredetiségében. A legizgal­masabb látvány a füstös - konyha. Az öreg nénike, aki kulccsal sietett elénk, me­sélte, hogy mit mire hasz­náltak: hol füstöltek télen, melyik kemencében mit sü­töttek és hol főtt a káposzta meg a kondérnyi leves... A szemnek is szép a Luther utca 24. számú öreg porta. — Ki a tulajdonosa? — kíváncsiskodtam. — Vilma néni két örökö­se. — A gaz láttán nem sokat járhatnak ide. — Nem is tartanak rá igényt. Azt beszélik, hogy már el is adták... Mi igaz ebből: A szom­széd, Galambos Ferenc úgy mondja: csupán a foglalót tették le, a vételárat az év végéig fizetik ki. <"> már csak tudja, hiszen a vei« ré­vén érdekelt az iirvben A telken $j hés ép® majd • gyerekeknek. — De mi lesz c esaknem másfél évszázados öreg por­tával ? — Nem tudom. A gyere, kék lesznek a tulajdonosok. Igaz, nekem is útban van, Inert a fal miatt keskeny lett a bejáróm. Galambos Ferenc sem mondja ki, hogy lebontják a házat. A vő, Lébár Tibor nem kertel: — Arra gondoltunk, hogy lebontjuk. Sok benne az ér- tékes fa es tégla, kell az építkezéshez... — De hát pótolhatatlan kincsről van szó. Nem vitatkozhatunk. A magáéval mindenki azt csi­nál, amit akar. Nézzük meg inkább, hogy miért Lébár Tibor lett az új tulajdonos! A tanács nem tudott erről az épületről. Spanics Kata­lin szerint viszont nagyon is tudtak róla, hiszen falu­ját szerető jó néhány fiatal kilincselt már a Puskás-por­ta miatt, A tanácselnök sem tagad ja. — A tanácsnak nincs aoy­*yi pénze, hogy megvegye ezt a portát meg a telket — Számoltak egyáltalán a Puskás Vilma-íéle házzal? — Hát persze. A helyisé­gek miatt oda költöztethet­tük volna a könyvtárt. A mostaninak nincs valami jó helye. A jelenlegi épület in­kább megfelelne szolgálati lakásnak. Nem beszélve ar­ról, hogy épp a konyha kí­nálta lehetőség miatt egy honismereti gyűjteményt is kiállíthatnánk. Ahogy hal­lottam, a fiatalok társadal­mi munkában vállalták vol­na a helyreállítást, de pénz nélkül semmit sem tehetünk. A ház nem szerepel a műemlékek jegyzékében. Spapics Katalint ennek el­lenére erösködnek. Hasonló füstös konyha, tudomása szerint csak a nagyvázsonyi skanzenban van. A somogyszobi fiatalok lelkesedése még nem tört le. Hisznek abban, hogy meg­menthetik a Puskás-portát. — hbgy unokáik is láthas­sák majd, hol éltek az elő­dök. De ki fog segíteni ne­kik? Nagy Jenő SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom