Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

Ma Fonyódon Rákóczi­Simmering A Balaton-parti sportprog­ramot bizonyára színesíti az a nemzetközi labdarúgó­mérkőzés, amelyet ma vív Fonyódon megyénk NB li­es csapata, a Rákóczi az osztrák Simmeringgel. Ez a találkozó visszavágója lesz a múlt vasárnapi kaposvári mérkőzésnek, amikor a ma­gyar csapat tetszetős játékkal győzte le szomszédainkat. A Rákóczi ezúttal sem tud <a tervezett legjobb összeállí­tásban pályára lépni, mert Kisteleki, Bíró és Havasi sérüléssel bajlódik, bár le­het, hogy az utóbbi ke*ti máig rendbe jön. Meggyó­gyult viszont Zentai és Gu­lyás, így ők csatlakoznak ah­hoz a gárdához, amely szer­dán legyőzte a Siófokot A Simmering csütörtökön Bog- lárlellén vendégszerepeit, és 200 néző előtt 3:2-re le­győzte a hazaiakat, akiknek mindkét gólját Pusztai lőtte. A mai mérkőzés 17.30-kor kezdődik, . . ,, fbsDort®spcrt»soc OCrtl^RTSPofl Folytatás ma délelőtt Pályára lépett a szövetség elnöke is Tegnap a kora délelőtti órákban az FMV Vasas pá­lyáin, folytatódott Kaposvár teniszbajnoksága. A nap ér­dekessége az első helyen ki­emelt Baranyi Szabolcs mér­kőzése Kovács Jánossal, il­letve a második helyen ki­emelt Gulyás István és Var­ga József összecsapása volt. Baranyi, az Újpesti Dózsa 37 éves, nagy rutinnal rendel­kező teniszezője 6:0, 6:2 arányiban fektette két váll­ra ZTE-bell el­lenfelét Egy-két igazi klasszis­megoldást láthat­tunk a küzdeni tudásáról ismert fővárosi verseny­zőtől. A teniszször vétség ötödik x- hez közeledő el­nökének techni­kája. még ma is tiszteletet paran­csol. Az örökös bajnok Gulyás István 6:2, 6:0 arányban diadal­maskodott a fiatal Varga ellen. A férfi első osz­tályúak mező­nyében tegnap a legjobb nyolcig jutottak, s ma a felsorolás sze­rinti párosításban az alábbiak foly­tatják a küzdel­meket: Baranyi Szabolcs Ü.(Dózsa), Turóczy Gyula (BSE). Kiss Sándor (Bp. Spartacus)—Kal­már László (BSE). Márky Jenő (BSE)—Sziráky László (Újpesti Dózsa), Rhein György (NIM)—Gulyás Ist­ván (Újpesti Dózsa). A másodosztályúak mező­nyében Hancz Péter (ZTE) és Varga József (Bp. Sparta­cus) került a döntőbe. Új szakvezető Siófokon Új labdarúgó-szakedző mu­tatkozott be nemrégiben Sió­fokon. Miután Nagy György szerződése lejárt, az egye­sület Szőke Miklóssal kötött szerződést. Az ősz hajú, kö­zépkorú trénert nem kell bemutatni azoknak, akik az Sportműsor szombat * Tenisz Kaposvár város bajnoksá­ga. Kaposvár, FMV. .Vasas sporttelep, 8.30 ó. Modellezés Rádió Irányítású hajómo- dellek Dunántúl-bajnoksága. Gyékényes, bányató, 13 ó. Labdarúgás Nemzetközi mérkőzés: Simmering—K. Rákóczi. Fo­nyód, 17.30 6. Maczkó. VASÁRNAP Tenisz i Kaposvár város bajnoksá­ga. FMV Vasas sporttelep, 8.30 6. ... Modellezés v Rádió Irányítási hajómo- dellek Dunántúl-bajnoksága. Gyékényes, bányató, 8 ó. Kézilabda Sió Kupa női torna. Sió­fok, Bányász sporttelep, 9 6. Labdarúgás Nyári Totó Kupa: Siófok- Dombóvár, 17 ó, Lovassy. Táncsics SE—Barcs, Kapos­vár, 17 ó, Rákosi. Siófok Kupa, az első hely­ért (el ölállók a pályaválasz­tók): Kőröshegy—B alaton­földvár, 17 6, a harmadik helyért; Látrány—Zamárdi 17 ó. Dráva Kupa,' kezdési idő 17 óra: Somogytamóca—La­kócsa, Csokonyavisonta—Pé- terhida, Bélavár—Kastélyos- dombó. Nemzetközi mérkőzés: Ba- bócsa—Podgorje (jugoszláv), Babócsa, 17.30 ó, ötvenes és a hatvanas évek labdarúgására jól emlékez­nek. Szőke Székesfehérváron az NB Il-es Építőkben, majd a Videoton jogelődjében, a Vasasban játszott 1966-ig. A kitűnő felépítésű középcsatár ontotta a gólokat, az NB Il-ben, nemegyszer Kapos­váron is. Miután szegre akasztotta a futballcipőt, előbb Seregélyesen a megyei első osztályban edzősködött majd a MÁV Előre NB li­es csapatához került. Ezután kilenc évig a Videoton után­pótlásának vezető edzője volt. 1975-ben végezte el a Test- nevelési Főiskola szakedzői szakát, ezután Fűzfőn volt tréner, majd visszatért a MÄV Előréhez, amely akkor az NB I-ben szerepelt. A fehérvári egyesülettől költö­zött most Siófokra. A szak­embertől a?t várják a Ba­laton-parti városban, hogy a csapatot biztos révbe ve­zesse a területi bajnokság­ban. Napközi sportolóknak SOMOGYI KEPLAP Legutóbb a Kaposváron nyíló asztalitenisz napközis táborról adhattunk számot, ezen a héten pedig Marcali­ban az ifjú atléták napközis rendszerű felkészülésének le­hettünk tanúi. A Marcali VSE július 27-től egyhetes, egész napos edzőtábort ren­dezett sporttelepén atlétái részére. A múlt évi hason­ló jellegű labdarúgó-után­pótlás tábor sikere adta az ötletet — mondta lvusza Ist­ván, az egyesület ügyvezető­je. Horváth József és Hege­dűs lmréné testnevelő taná­rok foglalkoznak a 28 fiúval és lánnyal. Délelőttönként előre elkészített terv szerint edzéseket tartanak, délután változatos programot biztosí­tanak. Kirándulások, kerék-' pártúrák, zalakarosi fürdés szerepelt a műsoron. Bizo­nyára felejthetetlen élmény marad a gyermekek számára, hogy az egyesület saját költ­ségén felvitte őket a főváros­ba, ahol megtekinthették a Budapest Nagydíj atlétikai viadalt. — Atlétáinkat lenyűgözte a látvány, ennyi világnagy­ságot látni nem mindennapos dolog — mondta Horváth József. A viadal lélektani hatását igyekeznek a jövő­ben kamatoztatni Marcali­ban, ahol nagyon *ok tehet­ség bontogatja ezúttal is szárnyait. Az atléták tábo­ra e hét végén bezárul, utá­na a birkózók kéthetes nap­közis rendszerű edzőtáboro­zása kezdődik. Számukra — az atlétákhoz hasonlóan — naponta háromszor biztosít étkezést az egyesület. A nőknél a BEAC színeit képviselő Tóth Judit 6:0, 7:5 arányban győzte le a döntő­ben Galicz Ágotát (MTK VM). A két harmadik helye­zett Nagy Ágnes Szegedről és Kovács Erika Győrből. Ma rendezik a serdülő fiúk döntőjét, ebben a pécsi Koncz Zsolt ellenfele Kana­las György Szegedről. A két harmadik helyezett Klévényi Gábor (Szeged) és Varga- Csaba (Siófok). A serdülő lányok küzdel­mét ugyancsak ma folvtst- ják: Kovács Erika (Rába ETO'i es a kaposváriak ifjú reménysége, Pirity Melinda mérkőzik. A két. harmadik helyezett a szegedi Kovács Rita és az ugyancsak szege­di Farkas Ibolya. Az újonc fiúknál Barczi Zoltán (Siófok) és Hornung Gábor (Kaposvár) között dől el az elsőség kérdése. A két harmadik helyezett Bólizs Zsolt (Kaposvár) és Farkas Béla (Pécs). Az újonc lányoknál Kol- - lányi Renáta és Molnár Il­dikó ((mindkettő Siófok) vív­ja a döntőt. A két harmadik helyezett is siófoki: Rajcsáni Barbara és Varga Mariann. Fiatal atléták versenyei Véget ért a fiatal atléták nyári versenyzési szünete. A fokozatosan beinduló ver­senyidőszak első hetében már több serdülő és ifjúsági spor­toló bizonyította, hogy ala­posan kihasználta a nyári iskolai szünet és az edzőtá­borok biztosította felkészülé­si lehetőségeket. Országos serdülő „B” egyé­ni bajnokság. A ’ Budapesti Építők SC népligeti sportte­lepén újabb tehetséges so­mogyi fiatalok jelentkeztek. 14 éves fiúk, 3000 m síkfu­tás : ... 2. Barcza Sándor (KASI) 9:54.2; 13 éves leá­nyok, súlylökés: ... 4. Kre- ka Zsuzsanna (KASI) 9,46. Budapest nemzetközi if­júsági bajnokság. A Buda­pest Nagydíj ifjúsági „elő- mérkőzésén” az erős nem­zetközi mezőnyben jól sze­repeltek közép- és hosszú- távfutáink. 3000 m síkfutás: 3. Hegedűs 8:28.88, 5. Szabó 8:32.07, 6. Bók 8:41.20 (mind­hárman Rákóczi SC). Reimann emlékverseny. 23. alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Haladás tragikus körülmények kö­zött elhunyt versenyzőjének emlékére a Reimann Erzsé­bet Ifjúsági emlékversenyt. Az olasz, bolgár, NSZK-beii és osztrák ifjúsági atlétacsa- patok részvételével nemzet­közivé bővült versenyen több értékes helyezést szer azték fiataljaink. Leányok: 800 m: T: 2. Alabárdos Tünde (KASÉ 2:27.7, ... 5. Szőnyi Judit (Rákóczi SC) 2:33.0; távol­ugrás: 4. Greguss Anikó (KASI) 463. Fiúk: 100 m: ... 5. Szige­ti József (KASI) 11,8; 1500 m: ... 5. Horváth István (KASI) 4:23.3; súlylökés: 1. Nagy Róbert (Rákóczi) 14,82, ... 3. Varga Gábor (Rákó­czi) 12,95; diszkoszvetés: ... 2. Nagy Róbert 44.94. Augusztus 3-tÓl Alkalmi börzevásár a barcsi Dráva áruházban! BÚTOROK 20°/o-KAL, vegyi, háztartási, kozmetikai, üvegáruk és bevásárlótáskák 30%-kaI OLCSÓBBAN, amíg a készlet tart! (85238) AUGUSZTUS A nap 5.21 órakor kél, és 20.19 órakor nyugszik; \ a hold 6.33 órakor kél és 21.17 órakor nyugszik. • Jk 1 SZOMBAT Boglárka A várható időjárás: Időnként felhőzet, főként a keleti, étrakke- leti megyékben néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt napközben kissé megélénkülő, vál­tozó irányú szél. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 27 és 32 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál pénteken délelőtt U órakor 2« fok volt. Lottószámok A Sportfogadási és Lottó- igazgaujsag közlése szerint a Janosházán megtartott 31. éti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 19, 21, 27, 48, 81 A július havi' tárgymyere- mény-sorsoláso« a 28. játék­hét szelvényei vesznek részt. — Országos kutyakiállítást rendeznek holnap Szántód- pusatán. A Siotour és a MEOE Fejér megyei, vala­mint siófoki szervezetének rendezvénye fél kilenckor kezdőd ik. — Huszonnégy lakásos társasház készült el Fonyó­don. A kiváló minőségben átadott épületet a i onyódi Építőipari Szövetkezeit szak­emberei készítettek el. A túlnyomórészt két és fél szo­bás lakásokból álló házban beépített konyhabútor, gáz­tűzhely és minden helyiség­ben olájkályha várja a be­költözőket. — Zánkán szerepel két hé­tig a kaposvári Zója neve­lőotthon Pacsirta es Feke­terigó bábegyüttese. Székely ballada és. Somogyi lakodal­mas című népi játékukat mutatják be az úttörőváros lakóinak. Hamvas réti héják a Nagykunságban Hamvas réti héják tele­pedtek le a nagykunsági Abádszalókon és környéken. E ritka ragadozó madarak nagyon kevés helyen fordul­nak elő hazánkban: az or­nitológusok mindössze 10— 12 pár fészkelő helyéről tud­nak a Hanságban, és csak elvétve bukkannak fel az ország más tájain. Az első pár 1978-ban költözött a Kö­zép-tiszai Állami Gazdaság búzatáblájába, ahol a mező- gazdasági munkákat is úgy végezték, nehogy elriasszák a ritka vendégeket. A ma­darak gyorsan megkedvelték a környezetet, s az idei nyá­ron már öt pár hamvas réti héja tizenhat fiókát nevelt föl. — Halálra gázolta egy gyorsvonat Ifjú Dezső 73 éves nyugdíjas budapesti la­kost Balatonkenesén, egy vasúti gyalogátkelőhelyen. A szerencsétlen ember fi­gyelmetlenül lépett a sínek­re. —Tűz Szennában. Az Ár­pád utca 41. szám alatt le­égett egy 11-szer 6 méteres, cserép fedelű istálló és paj­ta tetőszerkezete és az ott tárolt 25 mázsa réti széna, kézikocsi. szerszámok. A be­csült kár 20 ezer forint. A tüzet a kaposvári tűzoltók oltották eL — Húszezer tonna cukor­répára számit az idei beta­karításból a Kaposvári Me­zőgazdasági Főiskola Tan­gazdasága. A beltartalmi ér­ték — egyelőre — jobbnak ígérkezik a tavalyinál, s a szedést is előbb kezdik, mint a múlt évben. Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: 11-510 35 évvel ezelőtt, 1946. augusztus l-én történt hazánkban a stabilizáció; a fantasztikus méreteket öltő inflácóit felváltotta a jó pénz, a forint. A Magyar Kommunista Párt kezdeményezte a stabi­lizációt. A Politikai Bizott­ság 1946. május 8-i ülésén fo­gadták ej, a pártnak „a ma­gyar pénzügyek rendbehozá­sáról és az értékálló pénz kiDOcsátásaról” szóló tervét, A májusi határozat a végle­ges valutastabilizáció idő­pontját augusztus elsejében határozta meg. hogy az új termes értékesítése és a be­szolgáltatásra kerülő termé­nyek átvétele már jó pénz­ben történjék. A Minisztertanács 1946. má­jus 14-én tárgyalta meg a tervezetet, akkor azonban még nem történt végleges döntés. A jó pénzért folyó küzdelemnek jelentős állo­mása volt az az értekezlet, amelyet az MKP és a Szociál­demokrata Párt vezetői tar­tottak, s amelyen a két munkáspárt gazdasági terveit összehangolták. Az összehan­golt agitációs és propaganda­munka eredményeként a munkásosztályt s az ország közvéleményét sikerült meg­nyerni a stabilizációnak: így az — a reakció ellenállását leküzdve — 1946. augusztus elsejével normális vágányok­ra állította át az egész gaz­dasági életet. — Az egyéni védőesz­közük használatával kapcso­latos tapasztalatokat gyűjtik össze és értékelik az SZMT munkavédelmi osztályának munkatársai. Megállapítá­saikat és javaslataikat még ebben a félévben eljuttatták a SZOT munkavédelmi osz­tályának. — Bárányokat exportál folyamatosan a nyári hóna­pokban is a Lajtahansági Állami Gazdaság. Legutóbb több mint 800 negyven­kilós bárányból álló szállít­mányt indítottak útnak az NSZK-ba, speciális kamionok- ' ban. Az idén már több mint 11 ezer pecsemyebárányt ex­portált a hansági gazdaság, s ezt az év végéig megdup­lázzák. — Összeütközött két te­herautó Kyoto egyik autó­pályáján, s a baleset követ­keztében ketten meghaltak. Az egyik jármű 30 ezer mehet szállított, amelyek az ütközés következtében ki­szabadultak a kaptáraikból. A méhek kilenc rendőrt ösz- szeszurkáltak. A rovarok in­váziójának' csak védőruhás szakemberek tudtak, véget vetni. — Eltűnik az égboltról szeptembertől a Jupiter és a Szaturnusz az éjszakai órák­ban, Az Adiler'nevű ameri­kai planetárium egyik csilla­gászának megfigyelése sze­rint már most is nagyon ne­hezen észlelhető a két boly­gó a csillagvizsgáló telesz­kópjával, s szeptembertől mindkettő a nap másik olda­lára kerül. — Virágzik a rovarevő, kerek levelű barmatfű Vas * megye egyik legszebb termé­szetvédelmi területén, a Kám község határában levő jeli, botanikus kertben, vala­mint az őrségi erdőkben. Ez a növény a tőzegmohalápokori otthonos. A tőlevélrózsában álló. kerekded leveleit piros, bunkás mirigyszőrök borít­ják. amelyek ráhajolnak a menekülésre képtelen rovar­ra, amint rászáll a csillogó gömböcskékre. — VOLAN-utak: 3 napos bécsi kirándulás 1981. szeptember 11— 16. között autóbusszal, a Rapid— Videoton mérkőzésre. Félpanziós ellátás. Részvételi díj 3200 Ft'íő. Jelentkezési határidő: 1981. au­gusztus 10. VOLÄN Utazási Iro­da, Kaposvár. Berzsenyi u. JU Telefon: 12-222.

Next

/
Oldalképek
Tartalom