Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

A váfOS SZÍVŐt sem kerülhetik el a vál­tozások. Kaposváron, a városi tanács Noszlopy Gáspár utcai épülete mellett a Dédász hálózatfelújítási munkáival egy- időben a városgazdálkodási vállalat dolgozói új betonalap­pal és aszfaltréteggel látják el a járdát és a parkolót. Növekszik a kísértés HungaFalosi-fo&togiemezhetek Alaposan megtanította az elmúlt két évben a Hunga­roton a hanglemezbarátokat arra, hogy a szokásosnál óvatosabban osszák be az augusztusi munkáért kapott fizetést, és — amint a szep­tember 11-től október 1-ig sorra kerülő, immár har­madik Hungaroton-hangle- mezhetek „előrejelzéseiből” kiderül — a takarékosság most sem lesz fölösleges. Igaz, a legújabb kiadványo­kat a megszokottnál húsz forinttal olcsóbban — te­hát egyenként mindössze egy ötvenesért — hozzak majd forgalomba az emlí­tett időszakban, a hat újon­nan közrebocsátott album és ugyanannyi „egyedi” hanglemez azonban ígv is könnyűszerrel veszélyeztet­heti mind a klasszikus mu­zsika és a népzene, mind az irodalom kedvelőinek családi költségvetését. Reprezentatív centená­riumi kiadványnak ígérke­zik az a nyolc lemezből ál­ló album, amely Bartók legismertebb zongoraműveit — így a Gyermekeknek és a Mikrokozmosz című cik­lus részleteit is — tartal­mazza, a szerző előadásá­Jubileumi ünnepség Sárospatakon Az ország minden részéből érkezett öreg diákok, hazai es külföldi társintézmények képviselőinek jelenlétében tartották meg tegnap az egykori sárospataki kollégi­um jogutódjának, a Comeni- us Tanítóképző Főiskola és a Rákóczi gimnázium fenn­állásának jubileumi ünnep­ségét. A XVIII. században épült és a jubileumi évre mintegy negyvenmillió forintos költ­séggel korhűen helyreállí­tott gimnázium udvarán a megközelítőleg kétezer főnyi résztvevőt a Borsod megyei Tanács elnökhelyettese, Por­koláb Albert köszöntötte, majd Ladányi József, a bor­sodi tanácselnök mondott ünnepi beszédet. A jubileu­mi ünnepségen a Művelődé­si Minisztérium által a ta­nítóképző főiskolának ado­mányozott zászlót Pozsg ay Imre művelődési miniszter, a Borsod megyei Tanács ál­tal a Rákóczi gimnáziumnak adományozott zászlót pedig Ladányi József adta át. Az ünnepség alkalmából az iskola múltjáról es törté­netéről, oktatási módszerei­ről a Rákóczi gimnázium­ban kiállítás nyílt; Huszár István, a sárospataki válasz­tókerület országgyűlési kép­viselője, az MSZMP Társa­dalomtudományi Intézeté­nek főigazgatója nyitotta meat/'“ -----------j b an. A produkciókban olyan kiválóságok működtek köz­re, mint Medgyaszay Vilma, Szigeti József, Benny Good­man. Nyilván „sláger” lesz Bartók-hangarchívuma is. öt lemezéről a kortársak val­lanak századunk legnagyobb zenei lángelméjéről, s kü­lönleges élvezetet ígérnek Bach, Mozart, Beethoven, Liszt, Chopin, Brahms kompozíciói —t Bartók Bé­la tolmácsolásában. A régi muzsika barátai­nak a világhírű Liszt Fe­renc Kamarazenekar há­rom új felvételét aiánljuk. Hiánypótló vállalkozás Per- golesi gyönyörű Stabar Ma­ter-ének megjelentetése Kalmár Magda és Hamari Júlia szólóival, Lamberto Gardelli vezényletével, ezenkívül Händel tizenkét Concerto grosső-ja és A vonó mesterei című lemez. Az opera híveit Puccini népszerű művének, a Pil­langókisasszonynak olasz nyelvű felvételével örven­dezteti meg a Hungaroton: a főszerepeket Kincses Ve­ronika, Peter Dvorsky és Miller Lajos alakítja, a karmester Giuseppe Patané. A színképet egy szép nép­zenei album teszi teljessé, valamint Shakespeare: Szentivánéji álom című „tündérjátékának” teljes fel­vétele Ruttkai Éva, Latino­vit s Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével; s vé­gül egy gyermekeknek is ajánlható szép hanglemez, melyen anyanyelvűnk egyik leghűségesebb ápolója, Bánffy György mond Ba- lassi-verseket. XXXVII, évfolyam, 203. szám 1981. augusztus 30., yasárnap Fejleszteni az egészségnevelés módszereit A tábori vetélkedők tapasztalatai Egészségügyi totók, vil­lámkérdések, léggömbfújási verseny, dalcímgyűjtés, va­lamint „fekvőtámasz-tudo- mány” összemérése adta a magvát anak a vetélkedőso­rozatnak, amit a Somogy megyei Köjál egészségneve­lési osztálya és az úttörőszö­vetség megyei elnöksége szervezett e nyáron a fo- nyódligeti úttörőtáborban. Hét alkalommal csaknem ezerötszáz általános iskolás vett részt az Egészségedért című vetélkedőkön, bizonyít­va, hogy az egészséges élet­módra való nevelés eredmé­nyes, és egyre inkább tuda­tosul jelentősége is. Dr. Vincze Tibor, az egész­ségnevelési osztály vezetője elmondta: a vetélkedők cél­ja elsősorban az úttörők ál­tal „passzívan” őrzött egész­ségügyi ismeretek fölelevení­Köztisztasági szemle Nagybajom: jó Iáké: megfeleli Kétezer forint bírság egy faágért Köztisztasági szemlét tar­tott pénteken Jákóban és Nagybajomban a kaposvári járási hivatal, a köjál és a helyi tanács képviselőiből álló bizottság. Megállapítot­ta: Nagybajom főtere, a Kossuth Lajos utca és a fürdő környéke rendes; sok a virág, a közterületek tisz­ták. Ugyanakkor néhány hiányosságra is fölhívta a figyelmet. Nagybajomban az idén ta­vasszal 300 rózsatövet, ugyanannyi keleti tuját, 4u0 díszcserjét, 50 jegenyeíe- nyőt és csaknem 13 ezer fagyaltövet ültettek el. Ez­zel is segíteni kívánták a község arculatának kialakí­tását. Ezek a munkák több mint 80 ezer forintba ke­rültek. Voltak azonban, akiknek ez nem tetszett; legutóbb egy fiatalembert tetten értek, amint része­gen az újonnan ültetett fák ágait tépkedte. Kétezer fo­rint szabálysértési bírságot róttak ki rá. Az esetet köz­zétették a helyi hirdetőtáb­lákon is. Az utóbbi két évben egyébként a nagybajomi ta­nács 18 esetben hozott sza­bálysértési határozatot. 16 személy ellen indítottak el­járást közterületen való szeszes ital fogyasztóra miatt, két helyi lakost pe­dig tiltott helyen való sze­métlerakásért bírságoltak meg. Az összkép azonban kedvezőbb: a középületek és az intézmények tiszták, rendezettek- Pálmajorban és Homokpusztán sem találtak kirívó szabálytalanságot. Jákóban hasonlókat ta­pasztalt a bizottság. Java­solták azonban, hogy a vas­útállomás környékét jobban gondozzák. Ugyanakkor föl­hívták a helyi téesz veze­tőjének figyelmét, hogy a központi iroda és a téesz- major környékének rendjé­re fordítson nagyobb figyel­met. A bizottság Nagybajom köztisztasági helyzetét jó­nak. Jákóét megfelelőnek minősítette. tése játékos formában, va­lamint az egészségügyi kul­túra szintjének fölmérése volt. A gyerekek lelkesen vettek részt a játékban — még a balatoni fürdőzést is elhagyták aznap a gyümölcs- ital-kiválasztó verseny ked­véért. A közönséget alkotó több száz úttörő is bekap­csolódott a játékba. Hiba nélkül érkeztek a válaszok olyan villámkérdésekre, mint hogy ki volt a magyar köz- egészségügy megalapítója vagy miért egészséges a sa- vanyűkáposzta... A felmérés eredménye: nincs kiemelkedően jól vagy rosszul fölkészített iskola a megyében, s az alapvető egészségügyi kérdésekben tá­jékozottak a gyerekek. Az or­szágos egészségnevelési inté­zet munkatársai, akik részt vettek egy ilyen vetélkedőn, elégedettek voltak a gyere­kek felkészültségével. A vetélkedősorozat nem lesz kampányjellegű: ősszel és télen az általános isko­lákban folytatódnak a .,rang­adók’;, s ezeket megyei dön­tő zárja majd. Az egészség- nevelés hatodik ötéves ter­vében az ifjúság kiemelt he­lyen szerepel. Az egészséges életmódra való nevelés mód­szerei, azok, amelyeknek a fejlesztése elsődleges feladat. Már az idén próbaüzem Vajszlón épül az ország első burgonyafeldolgozója A szentlőrinci állami gaz­daság földjein megkezdték a burgonya betakarítását. Az új termést már a gazdaság vajszlói burgonyapehely- üzemében dolgozzák föl. Az ormánsági nagyközségben épül ugyanis az ország első burgonyafeldolgozó-üzeme; költsége csaknem 180 millió forint. Túlnyomórészt saját erőből hozza létre a gazda­ság. A beruházás most fontos szakaszba ért: kezdődik a technológiai szerelés. A Hol­landiából importált gépi be­rendezések többsége már a helyszínen van. A tavasszal indult beruházás oly gyors ütemben halad, hogy az év Mentike és mézeskalács Megkétszerezte termelését Az idén 95 millió forint termelési értéket állít elő a tabi áfész édesüzeme. Ez a tavalyinak épp a kétszerese. A termelésnövekedést az is elősegítette, hogy az NDK mézeskalácsot rendelt a szö­vetkézéitől. E terméküket alig' két he­te kezdték el gyártani, s meg ebben az évben tizen­öt vagonnal szállítanak a Ngmet Demokratikus Köz­társaságba. A nagykereske­delmi vállalatok, illetve a vendéglátóipar részére pedig 35 vagon fagylaltport gyár; tanak. Üj termékük, a Viki nevű háztartási fagylaltpor. Ezt egyre jobban keresik. A fagylaltporból hat vagonnal szállítanak a kereskedelem­nek — főként * ami kedvelt Csomagolás előtt — gondos válogatás. ízekből: narancsból, citrom­ból, banánból és ananászból készítenek többet. ... A másik nagyobb mennyi; ségű termék a mentolos szá j- ízesítő — a Mentike. Ebből a kereskedelem 18 vagonnal kap. az idén. . .*s!mttK3amS végén már megkezdhetik a próbaüzemelést. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövő év ele­jén indul az üzemszerű ter­melés. A kenyérgyárak, valamint a konzerv- és hűtőipar szá­mára szükséges feldolgozott burgonyát jelenleg külföld­ről szerezzük be — meglehe­tősen drágán. A Vajszlói üzem évi kétezer tonna bur- gonyapelyhet gyárt majd, többek között a kedvelt krumplis kenyér alapanya­gát is. Előreláthatóan telje­sen ki tudja elégíteni a ha­zai igényeket s ezáltal meg­szűnik az import. A szentlőrinci gazdaság — a Solgnum burgonyaterme- lési rendszer egyik vezető gazdaságaként — évek óta kimagasló hozamokkal szer­zett magának nevet a szak­mában. Átlagtermése az el­múlt ötéves terv időszaká­ban kétszerese volt az or­szágos átlagnak. Háromnapos tanácskozás Három napig. tanácskoztak az értelmiségi fiatalok kép­viselői a KISZ X. kongresz- szusának határozataiból adó­dó feladatokról Sződligeten. A különféle területeken dol­gozó értelmiségi fiatalok ja­vaslatai alapján kidolgozták a következő évek cselekvési programját. A tanácskozás résztvevői a tapasztalatcse­rék, előadások, viták mel­lett találkoztak Benke Valé­riára!, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Társadalmi Szemle szer­kesztő bizottságának elnöké­vel, aki időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tá­jékoztatta a fiatalokat. Szúnyog A családfő leállítja a gépkocsiját egy rét mel­lett, s így szól: — Gyerekek! Ez eszmé­nyi, kempingezésre való hely. Ötmillió szúnyog nem tévedhet.. Zuhan — Igaz. nem rám tarto­zik, de mondja, tanár úr: miért megy esernyővel tusolni?! — Mert otthon felejtet­tem a törülközőmet! Roham Csövesek heverésznek a jó meleg napon. Egyikük f öltápászkodik: — Szervusztok! Megyek haza. — Haza?! — Igen. Tanulni akarok egy kicsit. Mire a másik: — Aztán gyere vissza, ha elmúlt a rohamod! Felirat Egv párizsi taxisofőr szembeötlő helyen kifüg­gesztette a kocsijára az alábbi feliratot: „Elegem van feleségem pénzszórásából, négy gyer­mekem iskoláztatásából és az adóból. Ezért vissza­adom a, borravalót, ha az utazás alatt megkímélnek saját problémáiktól.” Vietnami aforizmák A hadvezér nélküli had­sereg olyan, mint a fej nélküli tigris. * * • A szenvedés nyomában jár a boldogság. * * * A nincstelen a fejét, a gazdag a vagyonát félti. * * * A beteg egészség után sóhajtozik, a szegény gaz­dagság után. * * * Aki a követ eldobta, még a kezét is eldugta. * * * A gyűlölet még az egye­nes utat is görbének — a szeretet az idomtalant is kerekdednek látja. * * * A házban még senki semmit sem sejt, de az utcán már mindenki ar­ról fecseg. » * * Az elhagyott kertben burjánzik a gyom. A * * Köteled a nyakadhoz mérve fonj! SOMOGYI NÉPLAP Ai MSZMP Somogy megyei Bizottságának lap)»« Főszerkesztői JÁVORI BÉLA FŐsterkesztő-b.: Paál L ász Irt Szerkesztőség; Kaposvár. Latinét Sándor u. 2. Postacím: Kapóssá: Pt.J SL 2401. Telefon: 11-510, U-511, 11-512 Kiadja • Somagy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor o. 2. Postacím: Kaposvár, PL: 31. MM Felelős kiadó: Balajcza Jártas. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítd posta h is a ta lokn ál és kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hőnyin* <4 h. pvf.*r**dévc« 102 Ft, fél évre 204 Ft* egy évre 400 Ft index: 39 96? ISSN 0133-0609 Késrült. a Somogy me?vef Nyom­daipari Vállalat kaposvári Üze­mében. Kaposvár. Málus l. U. 101. Felelős vezető: farkas Béla igazgató Kéziratokat sem őrzőnk meg} ... w—. éxjteaaaduaií yú

Next

/
Oldalképek
Tartalom