Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

N

nem játék a kutya. A kutya kutya, embert se lehet belőle nevelni. Meg kell hagyni kutyának.

— Ezt a kicsit a Bogi tanította be. Boginak megvakarhatja a fülét, az nem bánt senkit, mióta tudja, hogy Ribanc dolga védeni engem. Az mán nem az ő dolga. De ha meglátja, hogy valamelyik marha elkujto- rog, szólni sein kell, keríti vissza azonnal.

Otthon, Józsi bácsi nyárikonyhájában cinezett sárgaréz kolompok. Akad háromnégy literes is. Gulyást lehetne főzni bennük, akkorák. Bongásuk ultrahanggá vékonyul, csípi az ember fülét, visong az idegpályákon. Józsi bácsi tizennégy gyereke kézzel varrott borjúbőr csizmában jár. Zoli már hároméves korában maga terelte ki a csordát, ha apja

Részlet Krisztus megjelenése a népnek című festményéről.

Simonffy András

J

ózsi bácsi hajnaltól napestig kint ült a réten. A koromfekete Bogi kutya őrzi, még Ribanc, a hófehér kertalji kanturmix. Bogi szeme a teheneken Ribanc a bokádat ápolgatja állkapcsai között, ha letelepszel Józsikám mellé. Egyetlen rossz mozdulat, és hegyes foga már át is harapta inadat.

— Megtámadtak már egynéhányszor — mesélgeti Józsi bácsi. — Részegen jönnek a falubeli legények, aztán jó mulatság nekik. Azóta tartok két kutyát. Az egyiket a jószágra nevelem, a másik engem véd. Elmar ez mindenkit, ne is próbáljon barátkozni vele. Nem mész ... ! Egyszer jött erre egy pesti ember. Amolyan -------------------kiránduló- ————

féle. De vele voltak a gyerekei is. meg áz asz- szony. Hogy adjam el neki a tarisznyámat. Nem

ezt, az elő- ___________

z

ót. Ezt a ———— feketét most

varrtam. Nincs már meg az a másik ... Hogy ő megvenné. Mondom neki: nem eladó. Erre rángatni kezdi a nyakamból, hogy adod ám, te rühes paraszt, dehogynem adod! Vannak ilyenek. Vannak. Na. a kutya a karján lógott abban a szempillantásban. végighasította a bekecse ujját. Hogy hívjam a francba a kutyámat. Beszart nagyon. A Ribanc jól megzavarta, aztán visszajött. Futott az egész család. Ez a kutya meg azóta is morog, ha világosbarna bekecset lát valakin. Pedig már több mint egy éve esett meg ez a dolog. Rángatta lefelé a nyakamból azt a bőrtarisznyát. Vannak ilyen emberek ..;

Pisszentés Bogi kutyának, iramodik, megkerüli karéja bar#, egybetereli a csordát.

— Eredj, vidd deleiére őket!

Bogi pattan, s tereli be 'a huszonnyolc tehenet a Duna kőgáttal kettémetszett, kiszáradófélben levő holtágába. Huszonnyolc tehene volt tavaly a hatszázhúsz lélélekszámú falunak. És több mint négyszáz nyugdíjasa.

Késő délután előkerül a nagy, fedeles zsebóra. Józsi bácsi hunyorítva nézi; eltartja magától. Nem ártana már a szemüveg. Szemüveg a bőrök, kolompok mesterinek? A hírhedt macskanyú- zónak? Pisszentésre iramodó kutyák mesterének? Nincs szemüveg; nincs ám, nem engedi hát a hiúság.

— Idő van. Bogi. Eredj; indítsd haza őketl Józsi bácsi mást sem tesz, csak ballag a csorda meg a kutyák után. Tízéves ismeretségünk alatt hirtelen mozdulatát nem láttam, elhamarkodott szavát nem hallottam.

— Hogyan neveli föl ezeket a kutyákat, Józsi bácsi? Szedett-vedett korcsok,

mégis fél szóból értenek.

— Épp azért. Okos ám a kutya! Csak pesten hülyítik meg őket a sok dresszí- rozással. Amelyiket megtanítom parancsra pacsit adni meg ugatni, az kikapcsol. Mindent az embertől vár.

Az enyimek egymástól tanulnak. Meg a szagokból.

nem ért rá. Kint. a mezőn rábízta a jószágot a kutyákra, aztán visszaballagott: be az óvodába. Barátkozott a fiammal, aki akkor ötéves volt. Ha Zoli hozta ki a csordát mindig kicipelt a barátjának egy teli kanna frissen fejt tejet. Letette a sátor mellé. hiszen aludtunk még odabent.

Az idén másfelé szerződött el Józsi bácsi.

\ És. ó jaj!, az addig jámbornak és engedelmesnek látszó állatok különösen kezdtek viselkedni. Látom ám, hogy az új ember — nevezzük Lajosnak — egymaga üldögél a domb szélén. Valami kutyaforma szőrcsomó is heverészik mellette. A homokbánya pereménél, tőlük

Mikor a csorda...

jó kétszáz méternyire három bávatag tehén. De hol a többi?

Haditanácsok alakulnak, rendszabályokról,, közös erőfeszítésről, sőt feljelentésről beszélnek, ha ez még egyszer megismétlődne! A tehenek válasza csak eg.v- egy érett lepény a tűz mellé, a sátrak tövébe pottyant- va. Aztán ahogy jöttek, tovaballagtak, a kőgát irányába. Élvezték a szabadságot,' amit Lajos „uralma” alatt élvezhettek. Amikor már harmadjára tettek látogatást az állatok a kis sziget sátrainál (alacsony vízállásnál könnyen átjöhettek a sekély gázlón), csodálni kezdtem Lajost. Mert ő nem volt ideges. Ült ott és úgjr, ahogy Józsi bácsi tette volna — csak épp egyetlen tehén nélkül. Estére valahogy összegyűjtögette őket innen-on- nan, aztán irány haza. Hiszen, gondolhatta Lajos, mir, nek azoknak együtt lenni, az állat maga tudja a legjobban, hol terem épp az ő számára a legkövérebb fű.

A kempingesek veszteséglistája egyre nőtt. A tehenek megettek egy női szalmakalapot, két súrolókefét, egy műanyag dömpert, egy gumimatracot, és lepénnyel megjelöltek két fűzöld pokrócot. A felháborodás ten- gennyivé dagadt. De igazi si- vítozás-visongás akkor lett, amikor egy kutya-megker- gette bika tört elő a bozótosból és vágtára fogta a dolgot. Lángot fújt, orrlikai kitágultak, szeme vérben forgott.

— A vöröset! Tüntessetek el minden vöröset! Űristen, a gyerekek! Egyetlenem! Kincsem! Hol van itt egy férfi?!

De a (heréit) bika megijedhetett a lenti sátrak vörös színétől, mert éles szögben irányt változtatott, s eltűnt a sziget bokrai között.

Lajost akkor sem láttam a jószágok nyomában — a kutyáját sem. S hogy a felügyelet mennyire laza lett, arra abból következtettem: most már annyira sem tartottak össze ezek az állatok, hogy legalább hármasával- • négyesével jártak volna .., Nem, már egyesével, saját vágyaiknak engedelmeskedve közlekedtek L.ajos meg csak üldögélt egymagában kint, a domboldalban, jó kilométernyire onnan.

Kezdtem nagyon becsülni Józsi bácsi tudományát.

Mígnem egyszer — már augusztus vége felé — megjelent a Lajos is a szigeten. Egymagában. A kutyaszerű- ség sem volt mellette. Nagy kampos bottal a kezében igyekezett át

....................... a laboron,

fő

ztem éppen. S csak úgy, ■ loholtá- ban odaszól nekem:

— Nem látta erre a teheneimet?

— Ma még

____________ nem jártak------------------- erre — válaszoltam- Ö

m

eg ügetett tovább, a kőgát felé.

Aztán jutottak eszembe a jobb válaszok. Ilyesmit kellett volna felelnem Lajosnak: — Fél tíz felé szoktak erre jönni, most meg már dél is elmúlt. Máskor korábban jöjjön, ha itt akarja érni őket. — Vagy: — Nem láttáin a jószágot, de üljön csak le békével, várja be őket; nem maradnak el. meglátja. — De lehetett volna hosszabb is: — A heréit bikát a kocsmában láttam sörözni munkaidő alatt, a Riska kenyérért áll sorban, mert késik a szállítás, a Rozit az alsó táborban fejik éppen, mert ott sok a gyerek; az a sovány fehértarka tollaslabdázik a tisztáson. Samu bika három tehénnel nyaralót épít a szigetorrban lopott vállalati téglából, egy borjút beküld- tem a postára bélyeget nyalni, négy szocialista otthonba vonult, három meg kék útlevéllel külföldre szakadt egy Ibusz-út során.

T

alán, mert túl nagy méretű volt Lajosomnál a bot, nem jutott eszembe semmiféle ehhez hasonló, epéskedő válasz: és mert másnap nekem is haza kellett költöznöm a folyóparti nyárfák alól, máig sem tudom, hogy ráakadt-e a jószágokra vagy most már örökké egymás sarkában bolyonganak — Lajos és a tehenei — valahol a dunai ártereken, ahogy tenni fogják majd, minden bizonynyal, a nyugalmasabb égi mezőkön is.

Addig meg bátran meditálhatunk arról, mi minden megtörténhet olyankor, ha nem mérce már a rend s a fegyelem.

Sipu/usz prakszi

(Mohácsi Regös Ferenc rajza.)

A buzsáki királyság

Rákosi Viktor nevét, műveit „elfújta a szél” ... A nagyapa-nagyanya korúak talán már csak Sipuluszra emlékeznek: a nagyon kedvelt humoreszkek írójára. Rákosi Viktor álnéven adta ki vidám írásait a Kakas Márton című vicclapban — ezt ő szerkesztette —, s más újságokban. Sipulusznak a népnyelv egykor a szökőkút csövét nevezte; valóban fröcskölő, spriccelő humora volt Rákosinak. Csak barátai voltak; humoreszkjeivel ugyanis soha nem bántott meg senkit az éléért magáért írt. Karinthy, Rejtő Jenő kedvelhette Rákosi Viktor humorát. A Magvető 1957- ben még megjelentetett egy válogatást Sipulusztól, azóta viszont nem olvashattunk az 1860—1923 között élt szerzőtől. Érdemtelen-e a kiadásra, vagy sem — nem a mi feladatunk eldönteni.Irt ifjúsági regényeket (Bobby és Csiba, Kisbür- gözdtöl Waterloo-ig, A bécsi diákok), szatírizáló regényt az 1896-os erőszakos ország- gyűlési választási harcokról Polgárháború címmel, elbeszéléseket az 1848-as szabadságharc idejéből — ezeknek a Korhadt Jakeresztek köteteimet adta. Utóbbi könyve érzelmes romantikájú patriotizmusával nagy hatást gyakorolt az ifjúságra. így volt ez az I. világháború eseményeivel foglalkozó elbeszéléseinek kiadásakor is. A forrásmunkák szerint kevésbé voltak sikeresek színpadi művei. Viszont az erdélyi magyarok sorsával foglakozó Elnémult harangok című regényének színpadi és film- változata is siker lett. Hegedűs Gézát idézem: „Az erdélyi faluról szól. ahol a magyarok lassanként kisebbségben maradnak a szaporodó és öntudasodó románokkal szemben. Nacionalista szorongással veszi tudomásul ezt a történelmi tényt, de a maga korában szinte csodálatos humanizmussal érti meg a nemzetiségek nacionalizmusát is: román pópája Ugyanolyan rokonszenves

alak, mint tragikus hőse, a magyar református prédikátor.”

Bennünket, somogyiakat

egy kevésbé ismert regénye alapján érdekelhet munkássága. A buzsáki királyság, mint a cím is bizonyítja, somogyi helyszínű mű. Életrajzi vonatkozásai miatt is figyelemreméltó könyv, melyet e sorok írója 1943-as kiadásban olvasott a Révai kiadó gondozásában, Illés Endre felelős kiadó jóvoltából.

A buzsáki királyság gyerekhőse — maga az író — elszegényedő családból

származik; továbbtanulásra nincs módja, emiatt kerül Somogyba, nagybátyja mellé. Pepi bácsi gazdatiszt egy Buzsák melletti mintagazda- ságban, puritán férfiú, aki ott a majorságban is magyarságban gondolkodik, emberséggel „kormányoz” megpróbál valamiféle helybeli „igazságot Mátyás” lenni. A lovat, jószágot társként kezeli, ennek megfelelően emberséges bánásmódra szoktatja a lovászokat kocsisokat, béreseket. (Keresztnevén Józseí, s miután a Rákosi családban német vonal mutatható ki, erős a gyanúm, hogy a valóságban inkább Szepl bácsinak szólíthatták, mint Pepinek.)

A könybeli Bárándy Viktor így látja a korabeli Buzsá- kot: „...megvoltak a maga szépségei. Kis falu volt, melyet a Balaton kiöntéséi vettek körül. Nagybátyám udvarából az egész zalai hegyláncot, amely a Balaton partján húzódott végig, lehetett látni. Ez a hegysorozat volt a mi időjósunk is. Ha Badacsony pipált, vagyis felhő ' ült a homlokán, ez kis esőt jelentett. Ha alkonyat- kor piros volt a gulácsi hegy teteje, szeles időt vártunk. A kert végében volt egy obszervatóriumunk, egy óriási jegenyefa, melybe egészen a tetejéig erős vasszögek voltak beverve. Ide minden hajnalban föl kellett mászni az embernek és Keszthely felé tekinteni. Ha Keszthély városát a könnyű para eltakarta, akkor tartós, erős esőzés következett.”

Ügy gondolom, ezek a le- / írások jelentik a Rákosi-re- gény legfőbb értékeit. Mert az, hogy mit tanult meg a kis prakszi nem mindennapi emberséggel, tisztességgel jelemezhető nagybátyja mellett a gazdászi szakmából — nem derül ki a műből. S ez tulajdonképpen a gyengéje: nem ismerjük meg munka közben a Viktor gyereket, így homályos, elnagyolt képet kapunk a föld míveseiről is. A kuriozitás jegyében tereli össze figuráit művébe Rákosi Viktor. Emiatt aztán nincs igazi, folyamatszerűen

— tehát mederben! — ömlő cselekmény. Rövidebb-hosz- szabb anekdoták alkotják azt, egy-egy érdekes, vagy érdekesnek vélt figura köré épülnek a fejezetek. így az abban a korban elmaradhatatlan cigányvajda, vagy a joviális pap, — „akit Roboz bátyánk ősrégi kaposvári újságja úgy szokott elemezgetni, mint a marcaltői vidék intelligenciájának zászlóvivőjét” —, a ravasz juhász stb. Tehát igazi cselekménye nincs A buzsáki királyságnak, ha csak az udvarházban kibimbózó szerelem konfliktushelyzetéről szóló részeket nem tekintjük annak: Udvarnoki, az örök „második ember” udvarolni kezd az aggszűz gazdasz- szonynak, hogy Pepi gazdatiszt „üzelmeire” fényt derítsen ... Az érdekérzelem kis- szerűségbe hal a kezdetben lángra kapó Málcsi részéről.

Rákosi — ha csak néhány vonással is — felrajzolja a magyar provincia hiábavaló életét; a tivornyákat a névnapi duhajkodásokat. „Menynyi itt az elzüllött zseni, a félbemaradt tehetség, a lappangó erő!... A faj megszüli a tehetségeket, de hát ez nem elég. Ezek a kicsinyes viszonyok elszárítják. A nagyszabású föladatok és a nagy nemzeti célok hiánya elsorvasztja a tehetségeket’'

— ezek a megkeseredett kasznár szavai.

S a városi szellemi erő? Pepi bácsi beamtereskedö — hivatalnokoskodó — fia ugyanezt a sivár életet éli, s havonként hazaruccan pénzt pumpolni apjából.

Mi az értéke még A buzsáki királyságnak? A nádi világ érzékletes leírása minden bizonnyal az. Meghökkentett viszont, hogy Rákosi Viktor afféle ősmagyaroknak írja le a buzsákiakat, nem vesz tudomást arról, hogy sokuk neve korántsem színmagyar eredetet bizonyít, s a Rákosi Viktor idejében beszélt nyelv sem az volt Buzsákon, ami ma.

Ezzel együtt a mű egy azok közül, melyet a magyar irodalom egészén belül kicsit nekünk, somogyiaknak a sajátunknak kell ereznünk.

Lcskó László

I7S éve született

i

A. A. Ivanov

Százhetvenöt éve született Péterváron A. A. Ivanov, a 19. századi orosz festészet egyik legnagyobb alakja. Apja a Képzőművészeti Akadémia professzora volt; a fiú 1817-ben kezdte meg akadémiai tanulmányait, s hét évig a legkiválóbb orosz mestereknél tanult. 1824-ben festette a „Priamosz visszakéri Akhilleusztól Hektar holttestét” című képét (jelenleg az Állami Tretyakov Képtárban látható), s ez tanárainak nagy elismerését váltotta ki.

A. A. Ivanov 1830 tavaszán Itáliába utazott, az antik és reneszánsz kultúrát, valamint a művészetet tanulmányozta — ez nagy hatással volt rá. Nem tartozott a túlságosan termékeny művészek közé, de alkotásai a XIX. század legkiválóbbjai közé emelték. 1834—1835-ben festette a .Krisztus megjelenik Mária Magdolnának című képét (Állami Orosz Múzeum), majd 1837—1857 között húsz évig élete fő művén, a Krisztus megjelenik a népnek (Tretyakov képtár) című, bibliai témájú alkotásán dolgozott. Ivanov a negyven négyzetméteres grandiózus kép megfestéséhez mintegy 600 vázlatot készített, s a mű — bibliai témája ellenére is — bizonyos realista törekvéseket tükröz.

A művész itáliai tartózkodása alatt festett művei a realista orosz festészet utolérhetetlen alkotásai.

A. A. Ivanov 1857-ben Itáliából Londonba utazott — ott Harzennel is találkozott —, majd 1858 elején visszatért Pé- tervárra. Barátai (V. V. Sztaszov és N. G. Csernisevszkij) elragadtatással nyilatkoztak művészetéről, de a közvélemény meglehetősen hűvösen fogadta. Nagy tervei voltak, ám 1858 júliusában elragadta a halál. Harzen á Kolokol (Harang) hasábjain emlékezett meg nekrológban a zseniális művész élet- útjáról, Kramszkoj pedig több előadásában és könyvében méltatta.

• V. Molnár László