Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
A régi hangárokban nem férnek el a gcpek, így a hajtóműveket a szabadban kell javítani ÜNNEP UTÁN FERIHEGYEN Tavaly ünnepelte 30 éves fennállását a Ferihegyi repülőtér. A háború után itt építették Közép-Európa egyik legkorszerűbb repülőterét, amelyről 1950-ben szállt fel az első gép. Öt LI—2-tól állt akkor a géppark, mely 120 utast szállíthatott összesen Budapest és a kilenc megyeszékhely között. Az ötvenes évek végén megkezdődött a légi közlekedés nagyarányú fejlődése, megjelentek a korszerű repülőgépek is. A javuló vasúti közlekedés lehetővé tette a belföldi légi járatok megszüntetését. A hetvenes években tömegközlekedés'- sé váló repülés fölvetette Ferihegy fejlesztésének kérdését. 1930-ra a repülőtér évi utasforgalma elérte az 1.8 milliót. Ma rekordnapokon 15 ezer utas is megfordul Ferihegyen, ez óránként 25 gép érkezését vagy indulását jelenti. A harmincéves öregedés következtében — bár kétszer is bővítették az épületeket — Ferihegy elérte használhatóságának végső határát. A biztonságos forgalom csak állandó toldo- zással-foldozással volt fenntartható. A , Minisztertanács 1977- ben rendelkezést hozott, hogy a már meglevő repülőtér mellé újabbat kell építeni. A 6 és fél milliárd forintos költségű első ütem építkezéseinek félidején már túl vagyunk. Megvalósult az ország egészére kiterjedő műszeres repülőirányítás1. Már építik az új kifutópályát, amely 3700 méter A központi irányítótorony amelyet a két pálya között helyeznek el —12 emelet magas lesz. hosszú lesz. Készülnek az ehhez kapcsolódó fénytechnikai, rádiónavigációs és meteorológiai berendezések, amelyek 200 méteres vízszintes látásnál lehetővé teszi a biztonságos fel- és leszállást. (Még nincs a világon olyan repülőtér, amely ennél kedvezőtlenebb viszonyoknál is üzemképes.) 1983-tól az új pálya alkalmas lesz a polgári repülés jelenleg ismert összes géptípusának fogadására. Űj hangár is épül, hogy a jövőben a gépeket közvetlenül a forgalom mellett itt Budapesten javíthassák. A beruházás első ütemét 1982-re kell befejezni, de légi közlekedésünkben a későbbiekben is jelentős fejlődésre számíthatunk. Az új gurulópálya speciális biztonsági felületének kialaki tása Értesítjük vásárlóközönségünket, hogy SZEREL VÉNYSZAKÜZLETÜNK (Kaposvár, Budai N. A. u. 9.) 1981 augusztus 1-től 12-ig leltározás miatt zárva tart (85250) Értesítjük vásárlóinkat, hogy a VARRÓCÉRNA és HÍMZÖFONAL mellett a Nagyatádi Cérnagyár új terméke az ACRYL kotöiona! minden színben és mennyiségben kapható. Megrendeléseket postán utánvéttel is teljesítjük. PUPPETS MÁRKABOLT Nagyatád Kossuth u. 4—6. (58534) Est stss a lottón A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten 5 találatot egy fogadó ért eL Nyereménye 1 527 794 forint. 4 találatot 298 fogadó ért el, nyereményük egyenként 20 507 forint, 3 találata 18 851 fogadónak volt. nyereményük egyenként 203 forint A 2 találatos szelvények száma 342 387. ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. — Jogpropaganda-előadásokat tartanak a megyei jogász KISZ-alapszervezet kezdeményezésére a somogyi építőtáborokban. Az eddigi ta- pasztalatok alapján a fiatalokat különösen a családjogi esetek érdeklik. — Tíz év óta az idén először csökkent az Olaszországot fölkereső külföldi turisták száma. Az első félévben a tavalyinál 15 százalékkal kevesebb külföldi érkezett Itáliába az infláció, a terrorizmus, és a sztrájkok miatt. — Csaknem hatszorosára nőtt az elmúlt tervidőszakban az áfész-ek szervezésében a fóliás primőrtermesz- tés. Ma már 12 hektáron termelnek fólia alatt korai zöldséget a kisgazdaságok. Táborozás, hulladékgyűjtésért A Magyar Úttörők Szövetsége és a MÉH által évente meghirdetett hasznosanyag- gyűjtő verseny legjobbjait üdülőtáborozással jutalmazzák. Az idén 440 úttörő táborozhat az eredményes hulladékgyűjtés jutalmaként. Közülük 70-en júliusban az NDK-ban nyaraltak. Hétfőn háromszázan kezdik meg Csillebércen a táborozást. A szorgalmas hulladékgyűjtő úttörők közül augusztusban hetvenet vár az alsóbélatelepi úttörőtábor. — Ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Tűzoltó Szövetség Böblingenben megtartott nemzetközi versenyén a magyar csapat az úgynevezett kismotort ecskendő-szerelés- ben. A Hajdú-Bihar megyei Báránd község önkéntes tűzöl tóegyes úleíenek versenycsapata a bronzérmet nyerte el. — Erdei fenyővel és égerrel több mint 50 hektárt telepített be az utóbbi két évben a nagybajomi erdészet. 1979-ben mintegy 260 hektár állami terület került az erdészethez, ezen folyamatosan erdősítenek. — A siófoki November 7. Tsz ültetvényágazatában kiemelkedő szaporítóanyag- termesztési eredményt várnak az idén. Ebben az évben 65 hektáron telepítettek szőlőt. Sportrepiilőgép szerencsétlensége A Békés megyei Csorvás határában eddig ismeretlen okból lezuhant és kigyulladt egy sportrepülőgép. Vezetője, Sziber Béla 35 éves pécsi lakos, valamint a gép szerelője, Könnyű József 37 éves siklósi lakos a helyszínen meghalt. A baleset okát szakértők vizsgálják. — Kopaszkutya a Mozimúzeumban. Szomjas György új filmjét előjátszásban vetítik a jövő hét első három napján a kaposvári intézményben. Még e hónapban a siófoki és a bala tonf öld vári kertmozikban is láthatják a nézők,az első magyar popfilmet. — Kivonják a forgalomból a jugoszláv váltópénz: az 5, 10 és 20 para címletű érméit. A forgalomban maradó legkisebb váltópénz a jövőben az 50 párás, tehát fél- dináros érme lesz. Jugoszláviában 18—22 százalékkal emelték a kenyér és péksütemények árát. Az első osztályú fehérkenyér így 17,50 dinárba, azaz pontosan fél dollárba kerül. AUGUSZTUS A nap (.23 Arakor kél és 20.17 Arakor nyugszik; a hold 7.43 Ar akor kél és 21.47 Arakor nyugszik. VASÁRNAP A várható időjárás: TúinyomAan derült, száras ldfl. Mérsékeli légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma kevéssel 30 fok fölött alakul. Lehel Mitierva-újdanságok A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó a Minerva családi könyvek sorozatában gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínál újdonságokat. A 10—14 éveseknek nyújt szünidei olvasnivalót Deés Enikő a Divatosan, elegánsan, olcsón című kötetében. Sok tanácsot ad arra, hogyan lehet felfrissíteni a ruhatárat. A vendég előtti étel- és italkészítés művészete címmel Csizmadia László írt könyvet, az egészséges táplálkozás, a fantázia- dús ételkészítés és az ízléses tálalás népszerűsítésére. — Kékfestő-kiállítás. Body Irén Munkácsy- és SZOT- díjas textiltervező iparművész alkotásaiból nyílik kiállítás kedden délután Kaposváron, a Somogyi Képtárban. — Tovább fejlődik a somogyi mezőgazdasági üzemek kiegészítő tevékenysége. Az első félévben tíz termelőszövetkezet és hét állami gazdaság indított melléküzemet, ezek fele szolgáltatással foglalkozik. — Hangosító berendezésüket szereltek föl a MÁV kaposvári vontatási főnökségének szakemberei a Kaposvár —Siófok, valamint a Siófok és Balatonszentgyörgy között közlekedő személyvonatokban. . Az új berendezések lehetővé teszik, hogy a vonatvezető folyamatosan tájékoztassa az utasokat a következő állomásról és az ott-tartózko- dás időtartamáról. — Román néptáncegyüttes látogat megyénkbe a jövő héten. A fogarasi táncosok holnap este hétkor a Latinca Sándor Művelődési Központban mutatkoznak be a kaposvári közönségnek, 5-én Nagyatádon, 8-án, Balatonföldvá- ron, 9-én pedig Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban lépnek föl. — Az Áfor és az OTP megállapodást kötött. Eszerint a benzinkutak -is segítséget nyújtanak a küldföldre utazó magyar állampolgároknak a belföídi OTP-utazási csekkek beváltásában. Augusztus 10-től kezdve bármelyik Áfor-töltőállomás készpénzre váltja és fizetési eszközként is elfogadja a csekkeket. Változnak az idők Itt már csak az lehet titkárnő, aki tud gépelni.. i (Kiss Ernő rajza) — Tanszersegélyt adott a Nagyatádi Konzervgyár szak- szervezeti bizottsága a több gyermekes és a gyermeküket egyedül nevelő anyáknak. A nőbizottság felmérése alapján 90 család között csaknem 30 ezer forintot osztottak szét. — Ismét „bekopog” a tvnézőkhöz az Onedin család' szeptember 1-től keddenként 13.estén láthatók a népszerű szereplők a képernyőn. A sorozat főszerepét továbbra is Peter Gilmore alakítja. Tolvajok rendőrkézen A rendőrség elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte a csütörtök esti Kék fény adásban bemutatott — betöréses lopás elkövetésének alapos gyanúja miatt körözött — Horváth Károly 20 éves foglalkozás nélküli, budapesti és Gertner Irén 17 éves foglalkozás nélküli mohácsi lakost. A nyomozást folytatják. — Kvarcórát szerelnek a debreceni Nagytemplom tornyába. A munka során csak az óra szerkezetét korszerűsítik, egyébként eredeti formájában, fekete alapon fehér római számokkal és fehér mutatókkal állítják helyre. — 10—15 ezer méhcsaládot készítettek föl virágpor hordására a Bács-Kiskun megyei méhészek az idén. A kaptá- rak alá gyűjtőedényeket és rácsot helyeznek, mely lesöp- ri a méhek lábáról a virágport. Az így zsákmányolt virágpor a méznél is értékesebb, fogyasztása ugyanis re-' generálóan hat az emberi szervezetre. — Ittas vezetés miatt súlyos pénzbírságra ítéltek Győrben egy osztrák turistát. Ludwig Kurt a 82. számú főútvonalon július 27-én ittasan balesetet okozott, amelynek nem volt sérültje. A győri járásbíróság gyorsított eljárással 21 ezer forint pénzbírságra ítélte a vétkes Vezetőt, 80 évvel ezelfitt, 1891. augusztus t-án alakult meg — Dimitar Blagoevnek, a bolgár munkásmozgalom első vezetőjének kezdeményezésére — a Bolgár Szociáldemokrata Párt, amely három évvel később a Szociáldemokrata Szövetséggel egyesülve Bolgár Szociáldemokrata Munkáspárttá alakult. E pártnak az első időszaka kemény frakcióharcokkal telt, amelyekben a forradalmi Irányzat, az önálló proletár követelések meghirdetése, a proletár arculatú párt kiépítése élére Dimitar Blagoev állt. a Balkán-háborúk idején, 1912—13-ban, majd az első világháború éveiben következetesen atlanti militarista politikát folytattak, s képviselőik részt vettek a zimmerwaldi mozgalomban. A forradalmi irányzatú úgynevezett tesznyák szocialisták 1919 májusában fölvették a Bolgár Kommunista Párt nevet, és sok-sok vér- áldozattal 1áró„ kemény küzdelmet folytattak hazájuk burzsoáziája ellen. A Bolgár Szociáldemokrata Munkáspárt megalkuvó frányza- átnak. az úgynevezett siro- ki szocialistáknak a pártja — jobboldali elemeitől megtisztulva — 1948 decemberében egyesült a marxizmus— leninizmus elvi alapjain a kommunista párttal. Lottó tárgYnveremény' sorsolás Kedden, augusztus 4-én rendezi meg a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a 28. heti lottószelvényeit jutalomsorsolását. Ezúttal 1320 tárgynyeremény vár gazdára, a legszerencsésebb lottószelvény-tulajdonosok egy Lada, illetve egy Trabant gépkocsit nyernek, de kisorsolnak automata mosógépeket, színes televíziókat és 30 ezer ' forintos vásárlási utalványokat is. A sorsolási naptár szerint augusztus 7-én Pécsváradon, 14-én Mezőko-, vácsházán, 21-én Kunszent- miklóson, a hónap utolsó péntekjén pedig a televízió stúdiójában húzzák a lottó heti nyerőszámait. — A miskolci hűtőházban ■ a szokásosnál egy hónappal korábban, szombaton megkezdték az előre sütött, gyors- fagyasztott hasábburgonya készítését. A tervek szerint a szezon alatt 6000 tonnát állítanak elő a népszerű eledelből. Végzetes elűzések Halálos baleset történt pénteken délután Karádon. Fejes János 30 éves villany- szerelő, helyi lakos személy- gépkocsijával előzés közben nekiütközött egy másik személygépkocsinak, majd az árokba hajtott és felborult. A baleset következtében Fejes és utasa, Szalai József 20 éves villanyszerelő, karádi lakos a helyszínen meghalt, egy harmadik utas könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Fejes nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a gépkocsit, és szabálytalanul előzött. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. Gyorshajtás következtében történt halálos baleset tegnap délután Balatonszemes külterületén. László Mihály 32 éves teleki lakos motorkerékpárjával szabálytalan előzésbe kezdett, és összeütközött a szemben szabályosan közlekedő autóbusszal.. A motorkerékpár vezetője a helyszínen meghalt, utasát, Baranyai Józsefet, gamási lakost életveszélyes állapotban szállították a siófoki kórházba. — Csaknem halállal végződött pénteken délután Ádándon egy sofőr könnyelműsége. Hajdú László 30 éves siófoki lakos tehergépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget a segédmotoron szabályosan közlekedő ifj. Torma Tamás 17 éves ádán- di lakosnak, így a két jármű összeütközött. Torma Tamás súlyosan megsérült és az anyagi kár is jelentős. — Volán utak REKLÁMÁRON: az Adriai-tengerparti VRSAR-ba 8 napos üdülés. 18*1. augusztus 25—szeptember 1., és szeptember 8—13. között. Részvételi díj: 3650 Ft/fő, teljes ellátás, utazás autóbusszal. Jelentkezési határidő: 1981. augusztus 10. VOLÁN Utazási iroda, Kaposvár, Berzsenyi u. 1. Telefon: 12-222. (83242(a)