Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-18 / 193. szám

IRÁN Bahonar bemutatta kormányát Az iráni parlamenti kép­viselők egy kivétellel meg­szavazták a Bahonar mi­niszterelnök által összeállí­tott kormánylistán szereplő jelölteket Szajed Hosszéin Tadzsvarzan, aki a szállítá­si és közlekedési tárca tu­lajdonosa lett volna, nem kapta meg a miniszteri ki­nevezés jóváhagyásához szükséges szavazatok több­ségét, jelölését visszautasí­tották. A kormány többi 21 tagjának jelölését jóváhagy­ta a parlament. A teheráni rádió hétfőn hírül adta, hogy a fővárosi Évin börtönben a központi iszlám forradalmi bíróság döntése alapján kivégezték a Modzsahedin Khalk elne­vezésű baloldali iszlám szer­vezet vezetőségének 23 tag­ját. A bíróság a Modzsahe­din harcosokat robbantások, terrorakciók, az iszlám gár­Bahonar iráni miniszterelnök a parlamentben bemutatta 22 tagú kormányát (Telefotó — AP—MTI—KS) Egyházi tiltahozás a nukleáris fegyverkezés, a neutronbomba gyártása ellen Moszkva Határozat a párt- és állami ellenőrzés megjavításáról A párt- és állami ellenőr­zés munkájának megjavítá­sáról hozott határozatot az SZKP Központi Bizottsága. Mint a határozat a többi között rámutat, az ipar né­hány ágazatában jelentkező elmaradás, a tervek nem teljesítése, a gazdasági szem­pontok figyelmen kívül ha­gyása, a félrevezető tervje­lentések elkészítése részben annak is következménye, hogy az illetékes párt- és állami szervek nem fordítot­tak kellő figyelmet az ellen­őrzésre, nem mutattak rá időben a hibákra, nem von­ták felelősségre azokat, akik miatt az ilyen jelenségek bekövetkeztek. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa a hí­vőkhöz és az egyházakhoz intézett felhívásban fejezte ki tiltakozását a közép-ható­sugarú nukleáris rakétarend­szer terve, kifejlesztése és telepítése ellen Nyugat-Euró- pában, mert ez megbontja a már kialakult katonai egyen­súlyt és veszélyezteti Euró­pa és az egész világ jövőjét. Elítéli és rendkívül veszé­lyesnek tartja a neutronfegy­ver gyártására vonatkozó legújabb amerikai terveket is a felhívás, amely hangoz­tatja: a jelenlegi feszült vi­lághelyzetben nagy korszak- váltás tanúi, cselekvő és szenvedő részesei vagyunk. Ez a mélyreható folyamat szükségszerűen sok megpró­báltatással, a feszültségek és az ellentétek fokozódásával az egész földünkre kiterjedő krízissel jár. Ebben a hely­zetben minden felelősen élő és gondolkodó hívő ember fel­adata a feszültségek csök­kentése, a közös és a kölcsö­nös érdekeket tiszteletben tartó igazságos megoldások keresése. Keresztyének és egyházak! — fejeződik be a felhívás —, fogjunk össze a világ békéje és élete érdekében. Közös ügyünk az emberiség jövője. Felkérjük az egyházakat: ké­szítsék elő és szervezzék meg az egész keresztyénség békezsinatát! disták elleni támadások el­követésében tartotta bűnös­nek. KhaVkháfí., iráni vallási vezető hétfőn félórás parla­menti beszédében éles kiro­hanást intézett több, a kor­mányfő által kijelölt mi­nisztere ellen. A tárcák szá­mos jelöltje alkalmatlan posztjára — mondta. Kü­Reagan is „lejött a hegyről* A fő téma az MX-rendszer sorsa volt A Los Angeles-1 Century Plaza hotelben hétfőn ta­nácskozásra ült össze az amerikai nemzetbiztonsági tanács, hogy Reagan elnök­letével döntéseket hozzon a nukleáris fegyverrendszerek ügyében. Vasárnap Reagan Haíg külügyminiszterrel tárgyalt, aki a The New York Times értesülése szerint arra pró­bálta rábeszélni az elnököt, hogy az MX-rakétarendszert a Carter-féle eredeti elgon­dolásnak megfelelően alag­útrendszerbe telepítsék, ne pedig repülőgépekre, aho­gyan Weinberger hadügymi­niszter javasolta. A külügy­miniszter attól tart, hogy ha áz Egyesült Államok vona­kodik saját területén elhe­lyezni az új óriásrakétákat, az európai szövetségesek sem fognak beleegyezni a Pershing-rakéták telepíté­sébe. A hétfői tanácskozásra Reagan is „lejött a hegy­ről”, azaz két hétig tartó csaknem teljes kikapcsoló­dás után Santa Barbara-i birtokáról két napra Los Angeles-be utazott. A meg­beszélés fő témája az MX- rendszer sorsa volt, de tár­gyaltak a Trident—2 tenger­alattjáró-flotta építéséről, valamint a B—1 bombázó továbbfejlesztett változatá­nak gyártásáról is. Weinberger hadügyminisz­ter a következő négy évben összesen mintegy 200 mil­liárd dollárt kíván fordítani a hadászati nukleáris fegy­verrendszerek fejlesztésére. A párbeszéd abc-je Georgij Arbatov akadémi­kus, az SZKP Központi Bi­zottságának tagja, a világ­hírű, Amerika-kutató Intézet igazgatója interjút adott az ABC-nek, az Egyesült Álla­mok — és a földkerekség — egyik legnagyobb televíziós állomásának. Maga a tény éppúgy nemzetközi figyelmet érdemelt, mint az interjú nem akármilyen előzménye. A szovjet akadémikus ugyanis ezt az interjút már régebben megígérte az ame­rikai televíziós konszernnek és nem rajta múlt, hogy arra nem korábban került sor: az Egyesült Államok hatóságai ugyanis példátla­nul ellenséges gesztusként egyszerűen megtagadták ví­zuma meghosszabbítását. Arbatov akkor természete­sen hazautazott, az amerikai kormányzat pedig ott foly­tatta barátságtalan, sőt ki­hívó lépéseinek riasztó so­rozatát a Szovjetunió irá­nyába — ahol abba sem hagyta. Amióla a professzor hazautazott, Reagan — egye­bek között — meghozta hír­hedt neutron-döntését, és van valami jelképesen szo­morú abban is, amit az Egyesült Államok elnöke ép­pen az Arbatov-interjú nap­ján lett. Miközben Nyugat- Európától Japánig a világ hangos a keserű tiltakozá­soktól, miközben az eieren és az óceánon át szálltak a túlpart felé Arbatov józan­ságra intő szavai, az ame­rikai elnök meglehetősen szokatlan módon, de annál látványosabban, megszaki­Í2 SOMOGYI WEPLAP tóttá kaliforniai szabadsá­gát, hogy >,sürgős fegyverke­zési kérdésekről” tárgyaljon Haig tábornok-külügymi- niszierrel és más tanács­adóival. Mindez újabb adalék ah­hoz a régi igazsághoz, hogy a dolgokat sokféleképpen le­het megközelíteni, például konstruktív, vagy éppen a szakadékot szélesítő szán­dékkal. Arbaloo vizum-ineg- hosszabbításának megtaga­dása ez utóbbi jegyében született: mii\den vonatko­zásban sértő volt. Az aka­démikus, hazája alapállásá­nak megfelelően, mégis úgy döntött, hogy igent mond az ABC megismételt kérésére, mert hisz abban, hogy ma minden józan szóra szükség van. Az interjú fő témája az volt, milyen kilátásai van­nak a történtek után a szov­jet—amerikai párbeszédnek. A neutronfegyver-döntés, a katonai költségvetés ugrás­szerű növelése és az új fegy­verkezési programok támo­gatása negatív hatással volt a két ország viszonyára. Rendkívül negatív jelenség, hogy az amerikai kormány az erőszak csaknem feltétel nélküli alkalmazásának hí­veként mutatkozott be. Ar­batov tehát okkal nem bi­zonyult derűlátónak, de hangsúlyozta: a dialógusra szükség van, létrejöttéhez viszont kölcsönösség kell; az, hogy az asztal túlfelén is üljön valaki, aki tárgyalni, sőt, megegyezni kíván. Az ABC televíziónak adott interjú mondandó jóban. szellemében — és ez nem játék a szavakkal — való­ban a párbeszéd abc-je ttolt. •■m m* Ionosén élesen bírálta Na- bavi államminisztert, s őt tette felelőssé egy iráni őr­naszád Spanyolország part­jainál történt eltérítéséért. Khalkhali a francia kor­mányt is Irán elleni össze­esküvéssel vádolta. Baniszadr volt iráni elnök hétfőn Párizsban a France Soir című lapnak adott nyi­latkozatában hamisnak ne­vezte azokat az értesülése­ket, melyek szerint Szadat egyiptomi elnök menedéket ajánlott volna föl neki. Kö­zölte: továbbra is Francia- országban kíván maradni. A volt elnök jelentév1 lennek minősítette az iráni monarchisták hajóeltérítő akcióját. A tengeri kalózok nem képviselnek igazi erőt, s néhány szélsőjobboldali csoporttól eltekintve, Irán­ban nincsenek támogatóik — mondta Baniszadr. Lenqye" helyzetkép Elhalasztották a „csillagmenetet” A szovjet és a lengyel ve­zetők találkozójáról kiadott közlemény élenjáró helyet foglalt el a varsói rádió és televízió híradásaiban. Sta­nislaw Kania, a LEMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Wojciech Jaruzelski miniszterelnök, valamint l.eonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke megbeszéléseinek egyik leg­főbb momentumaként hang­súlyozzák a lengyel hírköz­lő szervek, hogy a szovjet— lengyel barátság az európai biztonság egyik alappillére. Görög katolikus egyházi épületek avatása Nyíregyházán Nyíregyházán hétfőn ün­nepélyesen felavatták az újjáalakított görög katolikus püspöki székházat és a hit­tudományi főiskola épületét az új kápolnával. Dr. Tini- kó Imre hajdúdorogi me­gyéspüspök az avató ünnep­ségen kiemelte, hogy a fel­újítási munkálatok sokoldalú támogatása újabb példája az állam és a katolikus egyház közötti jó kapcsolatnak. Az ünnepségen részt vett dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar több tagja, a Vatikán képviselő­je, az amerikai görög kato­likus egyházmegyék püspö­kei és több külföldi egyházi vezető. Jelen volt Straub István, az Állami Egyház­ügyi Hivatal elnökhelyette­se. dr. Pénzes János, a Sza- bolcs-Szatmár megyei Tanács elnöke és Gulyás Emilné dr., a Hazafias Népfront megyei titkára. A portugál légi irányítók kétnapos szolidaritási ak­ciót kezdtek amerikai kollégáik támogatására. Képünkön: megszaporodott a várakozó utasok száma a lisszaboni nem­zetközi repülőtéren az Egyesült Államokból érkező, illetve oda induló gépekre kimondott bojkott miatt (Telefotó — AP—MTI—KS) A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat 41. sz. Vertikális Építésvezetősége fölvesz gyakorlattal rendelkező, minősített ívhegesztőket Jelentkezés helye: Kaposvár, Szokola-telep. ■ • • Á (1 jo!M2) Kiemelten foglalkoznak a Szovjetunió által Lengyelor­szágnak nyújtott gazdasági segítséggel is. Lengyelországban a gabo­na aratása befejezéséhez közeledik. Tamow vajdaság­ban az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek se­gítségére siettek a környék­beli ipari nagyüzemek — így a világhírű Stomil gumigyár — dolgozói is. A gabona-át­vevőhelyek és a malmok a szabad szombaton is üze­melnek. • * • A varsói rádió hétfői je­lentése szerint elhalasztották a tervezett — több városból kiinduló és Varsóba tartó — ötnapos „tüntető” menetet. A rádióközleményből kitű­nik, hogy a menetet szerve­ző bizottság a Szolidaritás szakszervezet által az elmúlt héten közzétett felszólítás nyomán állt el a politikai elítéltek szabadon bocsátását követelő akciótól. Ezt meg­előzően a lengyel kormány erélyes hangú nyilatkozatban követelte, hogy a Szolidari­tás hagyjon fel a kifejezet­ten politikai tartalmú, az alapszabályaival ellentétes megmozdulások szervezésé­vel. • • * Nem túrhetők tovább a pártellenes, az államellenes, a szovjetellenes nyílt táma­dások — ez az egyik fő meg­állapítása a LEMP Katowicéi Vajdasági Bizottsága lapjá­ban hétfőn megjelent írás­nak. A Trybuna Robofcnicza, a sziléziai bányavidék kommu­nistáinak napilapja hangsú­lyozza: ma Lengyelországban a társadalmi és politikai megosztottság választóvona­la aszerint húzódik, hogy ki áll a szocializmus m’cllett, ki van ellene és ki az, aki nem foglal állást. A tartózkodók figyelmét felhívja arra, hogy. a kivárási taktika opportu­nista, és a jelenlegi helyzet­ben egyre veszélyesebb. Az országban tevékenykedő szo­cialistaellenes erőkről a lap kifejti, hogy ezek a Szolida­ritás szakszervezet egyes ve­zetőinek árnyékában aktivi­zálódnak. Nem kell nagy éleslátás annak felismerésé­hez — mutat rá a Trybuna Robotnicza —, hogy a KOR és különösen a „Független Lengyelország Konföderá­ciója” nevű szervezet szocia­listaellenes és ellenforradal­mi tevékenységet folytat. Le­szek Moczulski és hívei a rendszer megváltoztatására, a hatalom megdöntésére tö­rekszenek. A LEMP katowicei vajda­sági lapja leszögezi: Len­gyelország számára nincs más alternatíva, mint a szo­cialista fejlődés folytatása, a szocializmus gazdasági tör­vényszerűségeinek alkotó megvalósításával. A lap fel­idézi a katowicei kohó üze­mi lapjának betiltását meg­előző eseményeket. Megálla­pítja, hogy a lapot szovjet- ellenes tartalmú publikációk miatt tiltatta be a vajdasági ügyész. A Szolidaritás szak­szervezet egyes szervezetei­nek hasonló jellegű tevé­kenységére utalva a lap fi­gyelmeztet: a legfontosubb- ról, az ország érdekeinek vé­delméről van szó. Itt a szo­cialista államhatalom tovább nem tud és nem lg fog hát­rálni. • * * A varsói vajdasági bíró­ságon hétfőn — két hét szü­net után — folytatódott Le­szek Moczulskinak és tár­sainak pere. Moczulskinak. a ..Függet­len Lengyelország Konföde­rációja” (KPN) nevű szer­vezet vezetőjének a bíróság előtt kifejtett véleménye szerint a KPN tevékenysége nem ellentétes a lengyel al­kotmánnyal. A VBKM KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁRA magasan kvalifikál! gyárlmanyszcrkeszlési c* fejlesztési munkakörbe felvételre keres erősáramú villamosmérnököket vagy erősáramú üzemmérnököket Kezdők jelentkezését is várjuk. Erőátviteli berendezések gyártásában jártasak előnyben. Bérezés a kiemelt munkakörnek megfelelően, megegyezés szerint. Jelentkezni lehel a gyár személyzeti osztályán. (20258*1

Next

/
Oldalképek
Tartalom