Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-16 / 192. szám

Felújítják a rokokó madonnát a kaposvári Kossuth té­ren. Az Országos Műemléki Felügyelőség és a megyei ta­nács műemlékvédelmi albizottsága Kovács György soproni szobrászművész restaurátort bízta meg a ritkaságszámba menő kőszobor helyreállításával. Ötnapos munkahét néhány somogyi iskolában OGY XXXVII. évfolyam, 192. szám 1981. augusztus 16,, vasárnap Műszaki a hónap Endrédi János, a Közúti Építővállalat forgalomtechni­kai osztályának vezetője tegnap közölte szerkesztősé­günkkel, hogy a tervek sze­rint augusztus 31-én átadják a , Széchenyi teret a forga­lomnak. A munka befejező szakaszához érkeztek, az aszfaltozás miatt azonban még szükség lesz forgalom- elterelésre. Augusztus 17-én reggel 8 órától a Széchenyi teret és a kapcsolódó útszakaszokat aszfaltozás miatt kedd reg­gel 6 óráig — a munkák be­fejezéséig — lezárják. Az Ady Endre utcába a Kos­suth tér felől a Vár utcá­ba pedig a cseri sorompó felől hajthatnak be a gép­kocsivezetők. Az említett időben mindkét utca zsák­utca lesz. A forgalom zavar­talanságának biztosítása ér­dekében az Achim András utcában kétirányú lesz a forgalom. átadás végén adott tájékoztatást, hogy a 3-as helyi busz és a szennai helyközi járatok ez idő alatt mindkét irányban az Achim András utcában közleked­nek. Az Ady Endre utcában a Vár utcában és az Achim András utcában kétirányú forgalom lesz. Továbbra is lezárják vi­szont a Latinca Sándor utcától az Ady Endre utcáig, illetve a Széchenyi tértől az Achim András utcáig terje­dő munkaterületet. A 3-as helyi járat és a Szenna felé haladó autóbuszok az Ady Endre utcán és a Vár utcán, a városközpontba jövők vi­szont az Achim András ut­cán érkeznek a végállomás­Napközi otthont építenek az öregeknek Megkezdték az öregek első napközi otthonának építését Nagyatádon a bodvicai vá­rosrészben, az óvoda és klubkönyvtár szomszédságá­ban. Egy régi épületet ala­kítanak át. Nyolcszázhatezer forintja van rá a tanácsnak — nagy részét a város üze­meinek dolgozói adták ösz- sze. A kommunista műsza­kok bevétele és a tanács pénzalapja természetesen nem elég hozzá, ezért a vá­ros lakosságának segítségét is kérik a költségvetési üzem dolgozói. Az öregek napközi ottho­na 25—35 idős ember elhe­lyezésére lesz alkalmas, s ezzel együtt a városrész töb­bi öregének étkeztetését is megoldják. A következő ilyen szociális létesítményt a tervek szerint a henézi vá­rosrészben alakítják ki. ra. Léggömb-túrarepülés Nyolc oktatási intézmény­ben vezetik be szeptember­től kísérletképpen az ötna­pos munkahetet. Kaposvá­ron a Bartók általános is­kolában és a Tóth Lajosban, Illetve az 503. sz. szakmun­kásképzőben, az élelmiszer­ipari szakközép- és szak- hiunkásképző iskolában. Vi- fléken a segesdi, a darányi és a barcsi I. sz. általános iskola és a szőcsénypusztai erdészeti szakmunkásképző iér át az új oktatási rendre. A megyei művelési osztályon elmondták, hogy az ötnapos munkahétre ön­kéntesen jelentkeztek az is­kolák, a gimnáziumok közül nem érkezett ilyen igény. A minisztérium hagyta jóvá a középfokú oktatási intézmé­nyek jelentkezését, az általa- nos iskolákét a megye. Az Formatervezett Elkopott a fogkefém. Régi, jól bevált márkámat épp ak­kor nem lehetett kapni a boltokban, amikor szüksé­gem volt az újra. Hosszas töprengés után végül a To­páz fantázianevű mellett döntöttem, amely a dobozán található felirat szerint for­matervezett. Nem is volt semmi baj, amíg csak a szép vonalú kefe formáiban gyö­nyörködtem, de amikor bal­ga fejjel fogmosásra akar­tam használni, a könnyek is kijöttek a szememből. No, nem a magas fokú művészi élmény miatt, amit a kefe látványa nyújtott. Sokkal egyszerűbb oka volt: az erős műanyag sörte tépte, vágta, nyúzta fogínyemet — csak éppen nem tisztított. Most azon töprengek, mire használhatnám. Hasonló tí­pusokból már egész csinos kis gyűjteményem van oda­haza. Az egyikkel rozsdát távolitok el, a másikat cipő- tisztításra használom, a har­madiknak még nem dőlt el a sorsa. Valószínűleg a fal­ra kerül dísznek legújabb szerzeményemmel együtt, mint a hazai ipari forma- tervezés kiemelkedő darabja. Fogápolásra pedig tovább­ra is kivénhedt kefémet használom, amely elég ot­romba ugyan „formaterve­zett” társához képest, céljá­nak azonban kiválóan meg­felel. kJ. ötnapos munkahét szerint oktató iskolák megkapták az óratervet. A tanterv nem változik náluk sem. Néhány változás azonban lesz: a tanévnyitót — a tantestület döntése szerint — augusz­tus 29-én vagy 30-án tart­ják ezekben az intézmények­ben, az utolsó tanítási nap az általános iskolákban jú­nius 18-án a szakmunkás- képzőkben és szakközépis­kolákban június 11-én lesz. Az ötnapos munkahétre áttért oktatási intézmények­ben fokozottan ügyelnek a tanórák védelmére. Csök­kentették a tanulmányi ki­rándulásra, üzemlátogatásra fordítható napok számát; közhasznú munkára ezeknek az általános iskoláknak öt nap áll rendelkezésükre. A nevelési értekezletek és to­vábbképzések miatt nem le­het szünetet elrendelni. Balogh János, a Volán 13. sz. Vállalatának személyszál­lítási osztályvezetője arról Szerencsejáték számítógéppel A póker nemcsak a hazárd- játékosokat, hanem a mate­matikusokat, közgazdászokat, politikusokat, katonákat és pszichológusokat is érdekli, mert a döntésmodellezés egyik eszköze. A lehetőséget azon­ban csak igen nagy számú já­ték és meghatározott módon viselkedő játékosok esetén le­het kiaknázni. Erre a kártyá­zó számítógép ad alkalmat, amelyben nyolc különböző já­tékos játszik egymással vagy külső (ember) játékossal, ter­mészetesen tetszés szerinti csoportosításban. Az MHSZ—MALÉV Repü­lőklub léggömbszakosztályá­nak kezdeményezésére augusztus 20-a és 27-e kö­zött rendezik meg a TRANS- HUNGARIA léggömb-túra- repülést, amelyen a szakosz­tály két léggömbjén kívül a MÉM Repülőgépes Szolgálat két léggömbje is részt vesz. A nagyszabású vállalkozás célja, hogy a léggömbök nyu­gat—keleti irányban több le­szállással átrepüljék hazán­kat. A nézők ezrei gyönyör­ködhetnek majd az alacso­nyan szálló léggömbök látvá­nyában, s egy-egy területen megszemlélhetik e repülő szerkezetek fölszállását és le­szállását is. Az időjárásnak megfele­ljen Szombathely—Békéscsa­ba—Nyíregyháza irányában repülnek majd a léggömbök, és érdekes szakasznak számít a Balaton átrepülése, amely Szigliget és Fonyód között várható. Általában 25—30 ki­lométeres útvonalszakaszok után szállnak le a léggöm­Találkozó harkovi diákokkal \ Gyakorlati munkák somogyi üzemekben Szovjet—magyar baráti ta­lálkozót rendezett a. megye- székhelyen, az Unió ifjúsági klubban a Kaposvári Hús­kombinát és a Mezőgazdasági Főiskola MSZBT-tagcsoport- ja. Az összejövetel vendégei a főiskolán gyakorlati idejüket töltő harkovi diákok voltak; tájékoztatót hallgattak meg a húskombinát tevékenységéről és a tagcsoport eredményeiről. A kilenc szovjet főiskolásnak filmen bemutatták az új son- kakonzerv-üzem megnyitását és a dolgozók napi munkáját. S nemcsak megnézhették, ha­nem meg is kóstolhatták az üzem ínycsiklandó termé­keit. Az est további része a személyes ismerkedésé és a szórakozásé volt. A harkovi Állatorvostudo­mányi és Állattenyésztési Egyetemet Olga Filipovna Gyerevjanko mutatta be né­hány szóval: — Egyetemünk négy ka­rán mintegy ötezer diák ta­nul. Évek óta rendszeres kap­csolatunk van a kaposvári fő­iskolával; a magyar hallgatók most nálunk vannak gyakor­lati munkán. Azért jöttünk ide, hogy megismerkedjünk a magyar állattenyésztés ta­pasztalataival, legújabb ered­ményeivel; meglátogatunk több gazdaságot, kísérleti te­lepet és természetesen dolgo­zunk is. Rendszeresen látogat­ják a Luk a lovaspáJyai is, megnéztünk néhány üzemet, és a város nevezetességeit. A szovjet diákok itt-tartóz- kodásuk harmadik hetét pihe­néssel töltik. A Balatonról már eddgi is szereztek kelle­mes élményeket bök, tüzelőanyagot (gázt) vesz­nek föl, személyzetet cserél­nek, és úgy haladnak tovább. Természetesen nem újkori kalandozásról van szó — a túrarepülést alaposan előké­szítették. A Repülésmeteoro­lógiai Szolgálat Ferihegyről rádión továbbítja a léggömb­repülők részére rendkívül fontos időjárási adatokat. Ugyancsak korszerű rádiók­kal tartja a kapcsolatot a léggömbök személyete az őket kísérő gépkocsik sze­mélyzetével. Ez az első eset hazánk te­rületén, hogy négy léggömb egy hét alatt teljesen önál­lóan határozza meg repülési útvonalát. A MALÉV-től és a MÉM Repülőgépes Szolgálat­tól szakosztályonként 8—8 fő indul. Ezüstdíjjal kezdte „pályafutását” Több produkció forgatását fejezték be az utóbbi hetek­ben a Mafilm játékfilm-stú­diói, s míg némelyik alko­tócsoport a vágást, illetve az egyéb utómunkálatokat végzi, más művek már ké­szen várják, hogy ősszel a mozik műsorára kerüljenek. Kovács András új filmje, az Ideiglenes paradicsom ran­gos elismeréssel már elkezd­te „pályafutását”: a moszk­vai nemzetközi filmfesztivá­lon ezüstdíjat nyert. A mű országos premierje szeptem­berben lesz. Ugyancsak szeptemberben kerül a filmszínházak műso­rára Sára Sándor Néptaní­tók című — egész estét be­töltő — dokumentüBRiilmje. Tär[«£i SOROK Versengők A játszótéren vitatkozó gyerekektől egy arra menő idős férfi tudakolja a vi­ta okát. — Csak arról van szó, hogy aki a legnagyobbat hazudja, azé lesz ez a kis autó — világosítják föl a gyerekek. — Amikor én ennyi idős voltam, mint ti, azt sem tudtam, mi a hazugság! — mondja fölháborodva. — Te nyerted meg az autót, bácsi! — hangzik a gyerekek válasza. Éjjeli gond — Miért nem megy ha­za? — kérdezi éjszaka az ügyeletes rendőr a járdán ülő részegtől. — Talán elvesztette a kulcsát? — Nem a kulcsomat; a bátorságomat... Kísérteties — Hisz a földöntóE élet­ben? — kérdezi az igaz­gató a titkárnőtől. — Miért? — Mert a nagynénje, akinek a múlt héten volt a temetése, most keresi magát telei one® . — Semmi — Mondd, Béla, mit sze­retsz te tulajdonképpen rajtam? — Azt, ha nincs rajtad semmi sem. Jó érv Az erdész megáflftja a gombaszedő anyókát az erdőben: — Mondja, szüle! Nem fél, hogy mérges gomba keveredett a többi közé? — Miért félnék? Holnap mindet eladóra a piacon... Laikus — Honnan van ez a gyö­nyörű szobor? — kérdi a szobrászt az egyik isme­rőse. — Én faragtam ld egy hatalmas márványtömb­ből. — Ne mondja! És hon­nan tudta, hogy benne van? Tanács Az orvos azt mondja egyik betege feleségének: — Meg kell önnek mon­danom, hogy az ön férje már soha többé nem dol­gozhat, de ezt egyelőre ne közölje vele ... — Miért ne, doktor úr? Legalább jobb lesz a han­gulata ... SOMOGYI'™' Ab MSZMP Somogy megyei Bizottságának (apja. Főszerkesztő* JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.s Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, LsMoe» Sándor u. 2. Postacíms Kapi«?á' Pt.s 3L 7401. Telefoni 11-510« U-511, U-512 Kiadja a Somegy menve! Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor a. t. Postacím: Kaposvár, Pf.: 3L 74® Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlankp'besitó postahivataloknál és kézbesitöknéL Előfizetési díj egy hónapra Ft. negvpdévrs 102 Ft. fél évre 204 Ft« egy évre 400 Ft Index: 25 961 ISSN 0133—0601 Készült a Somogy mevvel Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár. Május L u. 101 Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem örzünk meg, és aem adunk vissen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom