Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-11 / 161. szám
HELYŰNK A VILÁGBAN Festő — derűs ecsettel » Szabó Vladimir kiállítása Boglárlellén Ismeret és stratégia Gazdasági • nyitottság-nk az újat, a haladót, a korszerűt gyorsan befogadó, elsajátító gondolkodást igényli. Két neves szerző, Símai Mihály é* Kozma Ferenc más- más oldalról, de új szempontú és bizonyos értelemben hiánypótló vizsgálódást végez. 1 Könyveikben, új- távlatokat nyitottak a magyarországi -közgazdasági kutatásnak. Az évek kutatómunkája során kiérlelt gondolatokat tartalmazó két könyv útmutatóul is szolgálhat a mai körülmények között -kissé ' elbizonytalanodj gazdasági vezetőknek. A bennük megfogalmazott, leírt problémakör nemcsak olvasmányélményt nyújt — sokak számára ez az a közeg, amelyben, napi munkájukat végik. Simái Mihály A fejlődő országok és a gazdasági dekolonizáció, illetve Kozma Ferenc Az emberi tényező a gazdasági fejlődésben című könyvének erénye a magas szintű absztrakciónak a napi gazdasági gyakorlat nyelvén, történő megfogalmazása. A fejlődő országok Simái Mihály könyve rninden olvasójában tudatosítja, hogy az elmúlt két évtizedben valami visszavonhatatlanul megváltozott. Végleg fölbomlott a világgazdaság hagyományos munkamegosztási rendje a gyarmati és a gyarmattartó országok között, s a fejlődés gyökeresen más fordulatot ■ vett. A születő új világgazdasági rend azonban nem kevésbé ellentmondásos, mint az előző gazdaságtörténeti korok, hiszen a harmadik világbeli országokra a tömeges éhezésen, a természeti katasztrófáknak való kiszolgáltatottságon kívül a nyersanyagok és az energiahordozók eladásából származó busás haszon fölhasználásával ki- kényszerített — példa nélkül álló — gazdasági fejlődés is jellemző. Sokszínű és változatos képet nyújt ez az országcsoport. Jelentőségük — . ruég a legszegényebbeké is — évről évre növekszik. A szocialista országok és hazánk gazdasági kapcsolataiban is fontos szerepet töltenek be, sajátos viszonyaik megismerése ezért rendkívül fontos. ' Simái Mihály könyvében átfogó' képet ad a fejlődő országok történeti-gazdasági fejlődéséről. Az áttekintés azonban elsősorban a gazdasági szempontokat ismerteti, betekintést nyújtva az olvasónak, egy világ er öv izzón y a i t iá k a 1 a k u látóba. Részletesen értékeli a -oij társadalmi-politikai erők szerepét és lehetőségeit is, amelyek a kévéssé fejlett országok életében fejlődést segítő tényezőként léphetnek föl. Ismerteti, h<>gy a szűkös erőforrások közül melyekre alapozhatják legszilárdabban fejlődésüket ezen országcsoport tagjai, tervezési és állami intézményrendszerükkel hogyan védekezhetnek legeredményesebben a gazdasági kolonizáció ellen. E harcban számíthatnak a KGST-országokra is. Simái Mihály könyve azt ez országcsoportot mutatja be, amely a század második felében vont$ magára az érdeklődést, és amelynek az ismerete az évezred végéig világméretű érdekviszonyok módosulásához vezethet. Emberi tényezők A gazdasági cselekvés követendő stratégiáját és magatartásformái* állítja elénk Kozma. Ferenc könyve. A szerző már régebbi munkáiból ismert gondolatmenetével, a magyar 'gazdaság termelési tényezőinek értékelésével állítja föl diagnózisát, miszerint: „...a jelenlegi világgazdasági helyzet csak akkot" visszahúzó erő, ha a gazdaság nem rendelkezik határozott, célirányos fejlesztési programmal és a megvalósításához szükséges irányítási rendszerrel Egyébként tolóerővé válhat, hiszen a kritériumok ma tisztábbak, egyértelműbbek. mint tíz évvel ezelőtt.’’ S valóban: a feladatok minden eddiginél gyakorlatiasabban fogalmazódtak meg — nemcsak hazánkban, hanem az elsődleges gazdasági környezetünket jelentő többi KGST- tagországban is. A szerző az integrációs fejlődés általános tapasztalatai alapján jut arra a következtetésre, hogy a magyar gazdaság fejlődésének egyik alapvető tényezője a szocialista külgazdasági környezet, s a továbbfejlődésben döntő a munkamegosztás az úgynevezett közbenső termékek területen. E szempontok szerint kell kialakítani gazdaságfejlesztési stratégiánkat is az évezred végéig. Kozma Ferenc a könyv második részében mintegy összefoglaló vázát adja az utóbbi évtized hazai társadalomtudományi vizsgálódásainak. Ezeknek középpontjában az emberi munkavégző képesség - minél teljesebb kibontakoztatása, a racionális társadalmi értékrend kialakítása, az intézmény- és tervezési rendszer közti viszony hatékony összhangjának megteremtése állt. Társadalompolitikai céljaink megvalósítása érdekében e három területen — amelyeknek mindegyikében nyomon követhető és érzékelhető a tudatos emberi beavatkozás hatása — kell előrehaladnunk, hogy a magyar gazdaság túlléphessen „a második fejlődési korszakváltás stádiumán.” Kozma Ferenc és Simái Mihály pontosan és mégis nagyvonalúan kezelik a legmodernebb közgazdasági eszmerendszerek fogalmait, kategóriáit. Könyvük stílusa élvezetes, nyelvük közérthető ; a gondolatvezetés izgalmas. Vezérlő elvük az emptrián, a tényeken alapuló marxista, dialektikus elemzés és a következtetések józan mérlegelése. Cseke László A derű, ralijuk be, sokszor gyanús. Az őszinteséget ügy keressük benne, mintha törvényszerű álarca lenne csupán a kiegyensúlyozottság. Pedig akár a hétköznapi életben, akár a művészetekben igaz örömök gazdagítanak bennünket. Vannak, akik egyenesen arrra születtek, hogy mindig derűsek legyenek — rózsaszín szemüveg nélkül. Ilyen festővel ismerkedtem meg a bogiári kápolnabeli kiállításokon Szabó Vladimir művei révén. A hetvenhat éves művész életkora sem magyarázat arra, i hogy ilyennek látja a világot A „már túl van mindenen, ami megpróbáltatásokat okoz az ember életében” oldalra kacsintó megjegyzés vagy sunyi ítélet nem állja meg helyét Szabó Vladimír művészetével szemben, mivel a festő arcpirítóan leleplezi a kételyt. Műveit egy életen át érlelte. Sajátos világot mutatnak e képek. Meseszernek, a látványt szinte naivan tükrözik vagy — mondhatni — idillien. Képzelet es valóság különös ötvözete ez a festészet. Nagyobb szerepel kap benne az álomszerüség, de alakjai mégis hús-ver emberek, tündéitek, s mégis köztünk érezzük őket Lantzenével vagy a test szépségével, és a harmóniával, amit magukból kisugároznak. Ennek a derűnek van egy egészen sajátos „képlete” is: az időskor és a fiatalság együtt van jelen Szabó Vladimir festészetében. Nosztalgia és ellenérzés nélkül. A szatíra sem csíp bele ebbe a harmonikus együttlétbe. Meglepő ezzel szemben az az arc, amely egyik portréjáról néz ránk. Van Gogh- os, lázas tekintet, nyugtalan ecsetvonásokkal formált önarckép — mintha másról beszélne, mint megannyi másik vászna. Ez a markáns arc belső tűztél hévül, az égőn kéklő szempár csodának látja a világot. A művészetbe vetett hitét tükrözi az Arcképfestő című műve, amely a valóság és annak művészi mása közötti hasonlóságot és különbözőséget mutatja be. A modell szürkébb, mint a festő vásznán a színekkel életre kelteit nőalak. Hazug lenne ez a művészét? A festő? Aligha tehetjük föl így a kérdést. A valóság, a modell csupán „startpálya” számára, ahonnan a lényeglátó és tehetséggel megáldott művész az alkotás útjára léphet. A századforduló világaként rögzült „békeidő” is ilyen „startpálya” Szabó Vladimír számára, de napjaink emberéhez szól azzal, hogy tudjuk őszintén csodálni és szeretni a világot. Gyakori szereplői .ezeknek a képeknek a modellek, akik — úgy érzem — azért kapnak ilyen fontos szerepet festészetében, hogy számunkra az élet örömeinek forrását hirdessék. Megtanuljuk így is látni a világot. Vagy leg- •alábbis elfogadná ilyennek — attól, aki számunkra láthatóvá varázsolja a láthatatlant. Horányi Barna Kallódó beutalók igaza volt, Pista bácsi! A létszám sosem teljes Pest-Budai Vendéglátó VálA szentesi parton piroslik a/. Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda középiskolások számára épített üdülőtábora, ahol egy-egy hetet tölthet a beutalt fiatal. Az idén nyáron már két turnus üdült itt, s látogatásunkkor várták az újabb csoportokat. — Eddig Szabolcs, Borsod, Csomgrád, Hajdlú-Bihar és Budapest küldött beutaltakat — mondta Cseri Péter táborveaető. — Egy-egy turnusban 1600 fiatalra számítunk; sajnos jóval kevesebben érkeznek. Az első turnusban 957-ben, a másodikban 983-an üdültek. Miért mondom 'azt, hogy sajnos? Mert tudom, hogy az Állami Ifjúsági Bizottság 1600 beutalót oszt szét a megyék között, s az az érzésem, hogy jó néhány beutaló az íróasztalfiókokban marad. Ugyanis nem tartom valószínűnek, hogy például egy Heves vagy Tolna megyei fiatal ne jönne szívesen a Balaton mellé, elutasítaná ezt a kedvező lehetőséget. — Mennyibe kerül az egyhetes üdülés? — Egy-egy beutalt 350 forintod fizet, a többi költséget az Állami Ifjúsági Bizottság fedezi. Ehhez csak annyit: sokan még ezt a 350 forintot sem a saját zsebükből fizetik, hanem lakóhelyük KISZ-bizottságától vagy ez iskolától kapják jutalomként, példás KISZ-munkáért vagy dicséretes tanulmányi eredményért. Hogy mit kap a fiatal ezért az összegért? Mindenekelőtt a Balaton örömeit (a tabor közvetlenül a part mellett épült), s reggelit, ebédet, vacsorát) a lalat vállalta az étkeztetést), változatos kulturális, sport- programokat. Nos, mindezek ellenére soha sincs teljes létszám. — Az Állami' Ifjúsági Bizottság által kibocsátott beutalók hová kerülnek? — A megyei tanácsok ifjúsági titkáraihoz: ők osztják el az arra érdemes gimnazisták, szakközépiskolások, ipari tanulók között. Néhány megye, például Szabolcs vagy Borsod minden évben teljes mértékben él a lehetőséggel, de Tolna, Fejér, Veszprém és Zala megye rendszeresen kevesebb fiatalt küld, mint amennyit küldhetné. Somogy nem kap beutalót a somogyi partra, Veszprém és Zala, a másik két balatoni megye azonban igen. Azt még megértem, ha egy keszthelyi vagy füredi gyereket nem kecsegtet a szemesi üdülés, hiszen ő egész évben a Balaton mellet él. De miért nem jön például a szekszárdi vagy a fehérvári "’diák? Ezt az említett megyékben ketlene megkérdezni. Mert valóban nehéz elhinni, hogy 350 forintot valaki sajnál kifizetni az egyhetes gondtalan balatoni üdülésért. Ami pedig a tábor körülményeit illeti: „nem erheti szó a ház elejét”. Eddig 15 millió forintot költöttek a nyaralóhely korszerűsítésére; beton alapokon grabopiasí-sátra- kat állítottak föl, járdákat építettek, s a tábor valamennyi sátrába bevezették a villanyt. Jövőre átadják az ftOO negyzet.meter alapterületű mwnetóetesi központot is. S*. A. I A jellegtelen, üres kisvárosi étteremben mindössze ketten ültünk. — Most jobb itt? — kérdeztem bosszúsan barátomtól, mert sehogy sem akaródzott eljönni tőlük a hűvös szobából, a hideg fröccs mellől. Vasárnap kora délután volt, a legteljesebb vendéglői holtidő. És ahogy jobban körülnéztem, a bejárat melletti sarokban egy apró öregembert pillantottam meg. Lábát keresztbe rakta, hegyes térde csaknem kibökte szürke nadrágját. Fehér csíkos, hosszú ujjú inget viseli. Kezében újság, asztalán fehér nagyfröccs vagy hosszúlépés. — Ismerős az öreg — mondom a barátomnak. — Nem tudod a nevét? — Gyakran látom az utcán, de a nevét... ne haragudj ... Te születtél itt, nem én. \ Lopva rátekintgetek. Hegyes orr, szigorú tekintet még kortyolgatás közben is. Vagy negyvenöt kilónyi az egész ember, fletv-en és nyolcvan között Irallaghat, nehéz lenne pontosan megállapítani, melyikhez van közelebb. Mindenesetre érdekes jelenség így vasárnap délután, egy szál magában, újság és fröccs társaságában. Nem hagy nyugton a kiléte. Ismernem kell, és nem is csak az utcáról. Jó félóra múlva fölkelt, s indult kifelé. Igen, ez a kissé hajlott hát, a fürge mozdulatok, a magabiztos lépések ... És már látom apró alakjai a cséplöszekrény »tetején, ahogy vékony, csupa in cs izom jobb karjára dönti a kioldott keret, szakavatott mozdulatokkal kilazitja. széthúzza és óvatosan, egyenletesen engedi bele a dobba. Bőgve, buhogva harapja a rázkódó masina a hosszú szárú rozsot. Persze a búzát is — sót azt még könnyebben nyeli —, de nem véletlen jutott eszembe a rozs. Azzal kínlódtunk a legtöbbet. Abban az évben, ötvenkettőben magasra nőtt g gabona — „két méter magás a rozs, s az egekig szállnak a tervek" — írta rózsaszínű optimizmussal a költő. Szóval, hosszú szárat növesztett a kenyér- nekvaló, és bizony, nem csoda, ha az első napokban az osztagról adogatva ráléptem a kéve egyik végére és csodálkoztam, hogy az istennek se bírom fölemelni. Igaz, egy-egy ilyen kö- teg súlya elérte a 15^—20 kilót is, ha éppen nem nyomott többet. Ezeket kellett föladogatnom a kéverágó lánynak, pontosan a lába mellé; ő fölemelve egy görbe — e célra készült — késsel elmetszette a szalmakötelet, és az etető kezébe adta a kévét. Én bizony az első napokban — híján a gyakorlatnak — örültem, ha valahogy odajuttattam a sűrűn oldódó, széteső kötege- ket á cséplöszekrény tetejére. Szegény Julika nagyon türelmes lány volt. és amikor látta, hogy hiába szól, rongyot tekert a lábszárára, úgy védekezett a szalmaszúrások ellen. Az öreg etető is leszólt, vigyázzak jobban. Ebédidőben meg is *keresett. Szúrós szemmel nézett föl rám: — Óvatosabban dolgozzon, mert ha a lány egyensúlyát veszti a nekidobott kévétől, beleeshet a dobba. Maga tanult ember — abban az évben érettségiztem és túl voltam a főiskolai felvételin —, megérti, hogy vvgyazm ke Cl. ' — Elfordult, aztrvn visszalépett: — De nem haragszik, hogy figyelmeztettem? Különben látom, igyekszik, nem lazsál. Mivel iskolája van, szeretnénk, ha majd maga osztaná el a keresetünket. Az öreg Juhász Pista bácsi volt ugyanis a bandagazda is, amolydn brigádvezetö. Beosztásához illő ábrázattal járkált és süvítő hangon szólt le a cséplöszekrényröl, ha rendetlenkedtok a gyerekek — köztük a tizenhat éves lánya is — a „golyvánkban". Kemény próbatételnek számított a masina mellett dolgozni — felénk így hinták a meghajtó motorból, később traktorból, cséplő- szekrényből és elevátorból álló együttest —, bármilyen beosztásban. A csoport első embere az etető volt, • ami meg is látszott a keresetén: két részt kapott, negyeddel többet, mint a zsákolok és kétszer annyit, mint mi. kévések, meg a kazalrakók. A legkevesebbet a polyvahor- dók részeltek: emlékezetem szerint háromnegyed részt kaptak az itt dolgozó lányok, tizennégy—tizenöt éves fiúk. Persze az etetők munkája kellő szakértelmet is igényelt, ráadásul veszélyes beosztás is volt. Egy vigyázatlan mozdulat és oda a fél láb vagy a kéz. Szóval nem irigyeltük a keresetüket, bár ióbban sajnáltuk a polyvahordókdt. Nem a cipelt terhük volt nehéz, akárhogy megrakták is a két rúd közé feszített ponyvát, hanem a por volt elviselhetetlenül sűrű és csípős, amit a cséplő torka okádott szünet nélkül. Hány éves lehat az öreg? Akkor már csaknem hatvannak látszott, pedig valószínű, még ötven sem volt. Ahogy betette maga után az ajtót, még egy emlékmozzanat tolakszik elő abból a gabonaporos, cséplöcsatto- gós nyárból. Hamisítatlan kánikulában masináltuk végig júliust és augusztus első felét — és az etetők • kivételével, akik váltották egymást — egy műszakban. Azaz hajnaltól, öt órától este nyolc— kilencig, attól függően, hogyan végeztünk egy-egy osztaggal. Háromszor álltunk meg, kétszer fél, illetve délben egy órára. Azt hiszem, ha jó anyám szelíd, de határozott szavakkal nem ébreszt az éjvégi derengésben, aligha tudok erőt gyűjteni az elinduláshoz. De soha nem késtem. Igaz, nem is tehettem volna meg, mert csak teljes létszámmal indulhatott a gép. Szóval mindig rettenetesen fáradt es álmos voltam. — Csak egy fél napot pihenhetnék! — sóvárogtam egy kis eső után. Talán a harmadik héten aztán arra ébredtem. hogy tisztességesen nekieredt. Mire azonbaú fölkészültem, eláltí. Nagy nai- vul mégis abban bíztam, hogy amíg a kévék megszáradnak, alhatunk néhány órát. De alig értem be a portára, már hallottam Pista bácsi pattogó, éles. kissé náthás hangját: — Na, emberek, a tetejét leszórjuk, aztán reggelig el is verjük ezt a kisebbik kazlat. Részünk csak abból lesz, amit elcsépelünk — tette hozzá, és elindult a cséplöszekrény felé. Akkor — bevallom — egy kicsit haragudtam rá. De azóta már többszörösen tudom, milyen igaza van. l’aál lászló SOMOGYI NÉPLAP
