Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-09 / 159. szám
Gyerekek a nyári napköziben Saámt* ágét nr. asafaft — mar korán reggel is — a* iskola udvarán. Noha itt a szünidő, gyermekek népesítik be a teret Julii» 1-én nyilt meg a kaposvári nyári napközi, amelynek a Bartók Béla Általános Iskola ad otthont az idén. Nyolcvan gyerek jön ide reggelente, hogy vidám játékai, sporttal, kirándulással töltse a napot — míg csak üdülni nem megy a család... A pedagógusok hetente vagy kéthetenként váltják egymáBt, Bogiári Tamás tá- bon-vezető helyettes azonban egész júliusban a gyerekekkel marad. — Milyen programokat szerveznek? — Ma délelőtt például rajzfilmvetítést, délutánra pedig sportvetélkedőt. Szerepel a tervek között kirándulás; elmegyünk Pécsre, a Balatonra, bejárjuk a város környékét. Az ifjúsági központban játszóház várja a gyerekeket, és természetesen a strand sem maradhat ki. A művelődési osztálytól tizenötezer forintot kaptunk kirándulásra, ötezer .forintért pedig játékokat vehetünk. A leányotthon előtt minden reggel busz várja a gyerekeket. Ám alig öten-hatan szállnak föl, a többi inkább szülői kísérettel vagy egyedül érkezik. Kiss Márton Zsuzsa táborvezető szerint este gyakran a pedagógusok kísérik haza az „ottfelej- tett” apróságokat. — Ha a szülő írásos fölhatalmazást küld, akkor elengedjük egyedül is a gyerekeket. Előfordul azonban, hogy egyszerűen elfelejtenek értük jönni; olyankor mi kísérjük el... Elég furcsa, hogy nem törődnek velük. — Ez a csupa beton udvar nem épp eszményi hely a játékra . .. — Ha csak lehet, kivisz- szük a gyerekeket a Jókai- ligetbe, mert itt, bizony, gond a zöldterület hiánya. Szerencsésebb lett volna, ha a város környékén szervezték volna a tábort vagy olyan iskolában, amit park vesz körül. Főként alsósok, járnak a napközibe, s a létszám is kisebb a tavalyinál. Koczor Csilla már akkor is itt töltötte a szünidő egy részét; otthonosan mozog a többiek között, hiszen régi barátokkal találkozott. — Csak egy hónapig leszek itt: augusztusban vendégeink érkeznek és velük töltöm a szünetet. A tavalyi napközi nekem jobb volt, mert a Berzsenyi iskolában rendezték, és én ott tanulok. — Nyáron iskoláiba járni; ez nem épp diákálom . .. — Először furcsa volt, de megszoktam Az a baj, hogy korán kell kelni, pedig szünidőben jobb volna lustálkodni is égy kicsit... Az apró termetű Turbék Beátát még óvodásnak néznénk, pedig már harmadik osztályos lesz. És reggelente egyedül jár a napközibe. Magabiztos kislány — látszik rajta, hogy önállóságra nevelték. — Én már nyaraltam — mondja. — A Balatonon voltam egy hétig a jövő hónapban pedig a szüleimmel megyek üdülni. Addig jó lesz itt játszani, es a rajzfilmeket is szeretem ... A gyerekek máris sorakoznak. A moziban várja őket a mesebirodalom. Legjobban. azonban a kirándulást, a strandolási várják — ott lehet csak igazán játszani I. É. Előkészületben BÁLINT GYÖRGY HAGYATÉKA Ha élne, csupán 75 éves volna. Rossz korban született; a kornak, amelyben élt, törvényszerűen el kellett őt (is) pusztítania. Szinte alig élt, mondhatjuk, ha születésének dátumát. (1906. július 9.) és halálának, napját (1943. január 21.) egymás mellé tesszük. S milyen sokat írt — lepődünk meg —, ha műveinek puszta jegyzékét tekintjük. Verses kötete jelent meg 1929- bem, műfordításai rendre napvilágot láttak, publicisztikai írásait kötetekbe gyűjtötte. Kora valamennyi jeles írójának, művészének műveit ismerte, kritikát írt róluk; nem volt olyan kulturális esemény, amely mellett szótlanul ment el. Emellett széles látókörű újságíró volt, s anélkül, hogy beutazta volna a világot — bár Európa több országában járt —, mindölt tudott a világról. Az értelmiségi családból származó Bálint György a felvilágosult, polgári magatartás eszményeit kapta örökségül — jó szellemi út- ravalót. S bár túllépett e polgári örökségen, bizonyos elemeit továbbra is őrizte. Húszéves korában kezdett újságírós kodn i a% Est-lapok sajtótrösztjénél, versei akkor már a Nyugatban is megjelentek. Kereste a tehetségének megfelelő formát: riportot írt, tudósította az Az Estet, s irodalmi, művészi kritikáiban egyre határozottabban politikai érdeklődés mutatkozott. A tudósító és költő mellé a harmincas évek elejére felnőtt a publicista Bálint György. Sajátos ízű írásaiban iróniája keveredett a líraisággal, elemző intellek- tualizmusa egyre határozottabban érvényesült. Az Idő rabságában című kötete előszavában írásainak természetéről így ír: „Egy ember naplója ez a könyv: feljegyzések és megjegyzések sorozata napjainkról. Nincsenek benne vallomások bizalmas magánügyekről, bár elismerem, így érdekesebb vagy legalábbis i-zgal - masabb lenne Valahol a magánügy és a közügy haA magyar sajtótörténet második kötete Az 1848-as márciusi forradalom kezdetétől 1890-ig, a modern sajtó kibontakozásáig elemzi a korabeli sajtótermékeket a magyar sajtó történetének II. kötete, népszerűvé vagy Fáik Miksát, aki írásaiba — a sorok közé — az abszolutizmust bíráló és a nemzeti ellenállás szellemét erősítő célzásokat rejtett. Bálint György A szavak felkelése amelynek szerkesztése nagyrészt már befejeződött. E várhatóan a jövő év elején boltokba kerülő könyv 7— amelynek megírásában nyolcán vették részt — első felében 1867-ig a kiegyezésig követhetők nyomon az egykori kiadványok. Egy teljes fejezet foglalkozik a Bach-korszak sajtóv iszonyaival, mert tulajdonképpen arra az időre tehető a polgári sajtó indulásának kezdete; ekkor bontakoztak ki az első nagy újságíróegyéniségek. Föl idézi a könyv többek között Kemény Zsigmondnak, & Pesti Napló egykori munikatársá- nak, majd a szerkesztőjének alakját; Kecskemét hy Aurélt, akit a politikai élet visszásságairól írt csipkelődő cikkei tették rendkívül Az élsport és a tömegsport napi gondjaival,1 eredményeivel és örökzöld témáival foglalkozik a Rádiónapló július 9-i adása. A Kossuth adón 16.05-kor kezdődő műsor vendégei Buda István ál- jjnafatkur, act OTSH -elűöke, A könyv második felében (1890-ig) a sajtónak a politikában megnövekedett szerepéről, a munkássajtó első kísérleteiről, a • Népszava szellemi elődeinek próbálkozásairól olvashatók elemzések. Ebben az időszakban a poiitilkai és irodalmi sajtó mellett megnőtt az úgynevezett közművelődési sajtó szerepe. Egymás után jelentek meg a családi és divatlapok — mindezek következményeként sajtónk a század második felében európai színvonalúvá vált. A további köteteket — amelyek 1890 és 1919, illetve 1919 és 1945 közötti időszak magyar sajtótörténetét vizsgálják — * terveik szerint az Akadémiai Kiadó 1985-ig jelenteti meg. Az első kötet 1979-ben látott napvilágot. Varga László, az Üttörószövetség főtitkára es Zalka András, a testnevelési főiskola rektora. A műsor készítői reggel 9 órától várják a hallgatók kérdéseit, megjegyzéseit a 13ar288»f»fi teseton- szaiTK*. Azt álmodtam, hogy a szavak felkeltek és kivonultak, mint egykor Róma elégedetlen népe, a Szent Hegyre. Előzőleg már jó ideje forrongott az egész szótár, sisteregve és zizegve panaszolták el sérelmeiket a szavak, úgyhogy majdnem felébredtem. Dühös szavalókórusba tömörültek, és ilyen, szöveggel verték fel a csendet: — Gyalázat! Napról napra jobban bántalmaznak minket! Elcsépelnek, kiforgatnak eredeti jelentésünkből. Egyre jobban kopunk, már egészen laposak vagyunk, és ha ezt tovább tűrjük, holnapra már nem lesz semmi értelmünk! — Jó, hogy engem említenek — kiáltott most közbe élesen az „értelem” szó. — Velem történik a legnagyobb igazságtalanság. Minden zagyva szajkó az ajkára vesá; minduntalan' használnak, méghozzá a legaljasabb célokra. Higgyék el, uraim, hogy nekem már régóta nincs semmi értelmem, és ez, lássák be, az én szakmámban végzetes. — Igaza van! — zúgta rá a szavalokórus. — Mások is ezt mondják. „Szellem” nevű kollégánk is panaszkodik; ügy helybenhagytak, hogy már nem is •szellemnek érzi magát, hanem hazajáró kísértetnek, amiben senki sem hisz többé komolyan. A „szeretni” ige zokogva fe- nyegetődzik, hogy öngyilkos lesz, mert nem bírja már a rengeteg visszaélést. Olyan, gyalázatos módon használják fel a leggyanúsabb érdekek szolgálatában, \ hogy folyton émelyeg a szógyöke. Legtöbb igénket hasonló sérelmek érik: szégyenteljesen ragozzák őket. Ami pedig a főneveket illeti, ezeket teherhordásra használják fel. Olyan fogalmakat kell cipelniük, amelyekhez semmi közük sincs, A jelzők őrjönge- nek a felháborodástól, mert a piszkos munkában elvesztettek a színüket, és most már mindegyik egyformán szürke. Rossz írók, tudatlan kereskedelmi levelezők és gálád szónokok állati sorban tartanak bennünket. Hülyeségüket és gonoszságukat keli folyton szolgálnunk. Hát ezért élünk? Ezért viseljük legszebb képzőinket? Ezért fejlődtünk évezredeken át, kőbaltás, szőrös testű indulatszavakból intelligens, tiszta, magasrendű kifejező eszközökké? , — És ezért kellett minket elvonni — hördültek fel fájdalmasan az elvont szavak. Peréről percre nőtt a zen- dülő szárak izgalma. Lazas agitátorok futkostak lapról lapra: a kötőszavak, melye1 kel a legtöbb sérelem ért. Az „és” szenvedélyesen rázta ’ öklét, és tőle teljesen szokatlan drámai pátosszal fo- gadkozott, hogy soha többé nem fog olyan fogalmaikat összekötni, amelyek egyáltalában nem tartoznak össze. — Nem leszek többé bűnrészese a világcsalásnak! — süvöltötte, és szerény társa, a néma kötőjel, helyeslőén bólintott. — Én is abbahagyom a munkát! — ordította magából kikelve a „de". — Ezentúl ott fejezem ki az ellentétet, ahol nekem tetszik. Mért kell például azt mondanom: „Szegény, de becsületes” — mért nem mondhatom néha azt: „Gazdag, de becsületes?” A feldúlt kötőszavak mellett a ragok szították leghevesebben a felkelést. Ezek, sajnos, csak dadogni tudnak, és így elég nehezen panaszolták el sérelmeiket. Az fájt nekik a legjobban, hogy tévesen alkalmazzák őket, például így: „A népnek” — holott az igazság ez: „A néptől”. A határozók is kivették részüket a mozgalomból, szokott határozottságukkal. Egyre fenyegetőbben zúgott a szavak belathatatlaui tömege. Hullámzott, kavargóit ez a tömeg, de egyre céltudatosabb ritmust, egyre egyenesebb irányt kapott a mozgása. Végül aztán feltartóztathatatlan menetben indultak el a felkelő szavak egy ismeretlen célpont felé. Percek alatt elnéptelenedett . a szótár: csak néhány magával tehetetlen agg maradt a helyén, mint például a „he- hezet”, a „sajátképpen” és a „mértéfchitelesítés” vagy egy-egy szerencsétlen torzszülött mint mondjuk a „géperejű bérkocsi”. Az emberek körében hamarosan észrevehetővé váltak a lázadás következményei. Tehetetlenül kapkodtak és tátog- tak, és nem tudtak rendesen hazudni, halandzsázni, csalni és népszerű olvasmányokat szerkeszteni. Később már rabolni és gyilkolni is alig tudtak, mert fejlett, differenciált világunkban ez sem lehetséges szavak nélkül, így azután meglepően rövid idő alatt összeomlott az egész civilizáció. A szavak pedig ismeretlen, üj hazájukban boldogan és szabadon eltek, elfelejtették a sanyarúság és a gyalázat évelt, gazdag és mély értelmet teremtettek maguknak, saját lelkiismeretük szerint, és egészen újszerű, színes és dallamos ragokkal gyarapodtak. Még ma is élnének, ha fel nem ébredtem volna. / Rádiónapló volt írni, véleményt mondani a fasizálódó Magyar- országon. Állandó lapját, a Pesti Naplót 1939- ben betiltották, olykor a Népszava hozta cikkeit, a Nyugat közölte egy-egy kritikáját. Egyre szűkült körülötte á világ. A sötét kor egyik legvilágosabb elméje mégis csak egy rövid ideig gondolt a menekülésre Angliába utazott, hogy emigráljon, de két hónap után. visszatért — nem akart egyedül „menekülni”. Sorsa beteljesedését várta, s köz-, ben dolgozott. De kiütötték kezéből a tollat: kémkedés vádjával letartóztatták, gyűjtőtábortna, majd munkaszolgálatra hurcolták, s Ukrajnából már nem tért vissza. Bálint György hagyatékából került elő utolsó üzenete. Egy radírban személyesítette meg önmagát, id múltjára visszatekintve így vet számot: „Ha valahol fé- ligké&z gondolatokat, tisztázatlan ötleteket vetettek papírra, én ott voltam és közbeléptem. Szemmel tartottam minden, gyanús eredetű szöveget... Illúziókat rombol tatai, tudatosan és elszántan.. Üldöztem a gyengeséget, nem tűrtem a hazúg vigasztalódást... Véd- -tem valamit, amit ma már egyre kevesebben védenek. Elszánt voltam és következetes, és talán nem volt mindenben igazam. Maradék nélkül fogyok majd el, utolsó porcikám együtt semmisül meg az utolsó hibás szóval. amit kiirtok. Nyom nélkül szűrök meg, elvontan és tökéletesen. Eltüntetett szövegeim sorsára jutók, megszűnésem megkoronázza életművemet”. Kmcly Attila tárán mozog, ott, ahol a közügy magánüggyé válik, és megfordítva. Nem hiszek abban, hogy élesen elhatárolható a magánember és a sokaság sorsa”. Nehéz tömören jellemezni Bálint György ,megnyerő humanista egyéniségét, a jegyzetet-naplót író újságírót, aki különös zamatú szépprózává avatta a públi- cisztikát, aki a legtöbb kérdésben szocialista módjára érzett és gondolkodott -Élet- szemléletét ő fogalmazta meg legjobban : „De tűrhe- tó-e az életem, ha másoké tűrhetetlen ? Értelmes-e, ha másoké értelmetlen? Az ember egyedül hal meg, de másokkal él. Csak az él igazán, aki együttél„’ Bálint György a szavak embere volt; hitt erejükben, az értelem diadalában. Még akkor is, ha előre sejtette, hogy ő már nem érheti meg ext a diadalt Neki más feladat jutott. „Elkeseredni annyi, mint káromkodni, vállat vonni, elzárkózni. Felháborodni pedig egyszerűen csak annyi, mint szembeszállni” — írta 1936-ban. E különös tartalmú szóhan foglalta össze éleiének és tevékenységének elvi értelmét A publicista Bálint György nem elvontan a kapitalista rendszer ellen háborgott, hanem bizonyos társadalmi tünetek, emberi jelenségek elemzésére vállalkozott. A világot nemcsak figyelte, értette, hanem ellentmondásait is fölmérte. Azzal is számolt hogy a tömeg egy része — akár saját érdekei ellen is — mozgósítható a fasiszta demagógiával, mégsem fogadta el a „csordáról” szóló divatos értelmiségi elméletet. „Nem gyűlölöm és nem tartom távol az alacsony tömeget. Csak addig alacsony, mag palan- csotóst tiszteli, amíg másban hisz, nem önmagában. Hatalmas erőket sejtek benne” — irta az Önarcképvázlat- ban. Pedig egyre nehezebb
