Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-04 / 155. szám
Múzeumok, kiállítások a déli parton A 2S. utón Évadzáró ülés Bonyolult viszonyok közt — nőtt a nézőszám Huszonötödik évadát fejezte be tegnap a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata, Babarczy László igazgató ünnepi beszédében foglalkozott a szezon munkájával, gazdasági eredményeivel és gondjaival, ismertette a társulattól megválók névsorát és beszélt a következő évad feladatairól. Önkritikus beszámolójában hangsúlyozta. hogy több olyan produkció született, amely a társulatot a magyar színházi élet élvonalában tartja, például A szenti vénén álom is. (Tegyük hozzá: magasra értékeljük A királyasszony lovagját, a Csikágót, Az eltört korsót, illetve a nagyszerű Triptichon-estet és a Varsói melódia stúdióelőadását!) A két gyermekelőadás közül bukásnak értékelte a Sir Gawain és a Zöld lovag bemutatóját Elmondta, hogy egy-egy darab szériáján belül is akadtak nagyszerű előadások és gyengék; ez okozta, hogy megítélés tekintetében olykor egészen eltérő vélemények alakultak ki ugyanarról a produkcióról, A következő évben meg- küzdenek ezzel a jelenséggel, sőt Babarczy László a színházban szakmai képzőműhelyt fog vezetni Pogány Judit pedig önképző beszédtanfolyamokat tart majd Montagh Imre segítségévéi. Az igazgató megköszönte a távozók munkáját. Közöttük van Eperjes Károly, Nagy Anikó, ifj. Mttcsi Sándor és Stettner Ottó. Az újonnan szeraődtetetteket az évadnyitó ülésen mutatják majd be — egy ismert név: Ascher Tamás rendező visszaszerződött a Nemzeti Színháztól! A következő évadban ügyvezető igazgató is működik majd Vájná Pál személyében. Babarczy László, a társulat művészeti igazgatója ismertette a következő évad bemutatóinak tervét, ezekre más alkalommal visszatérünk. Most csak annyit, hogy az első három premier: Tur- genyev Egy hónap falun, Lehár Víg özvegy című műve, illetve Gianni Rodari meséje a gyerekeknek. Dr. Balassa Tibor, a Somogy megyei Tanács elnök- helyettese nagyra értékelte az igazgató beszámolóját. A társulat — mivel a zalaegerszegi tájhely megszűnt — sok száz kilométert utazva, keményen dolgozott. A végrehajtó bizottság majdnem másfél millió forinttal „toldotta meg” a színházi költségvetést. De a társulat is sokat tett azért, hogy a gazdasági , eredmények szépen alakultak; nőtt a nézőszám, s ez igen fontos, hiszen az igazi siker az. ami egyaránt elnyeri a szűkebb szakma, a kritika és a néző egyetértését — A bonyolult viszonyok közt a színház feladata nemcsak a kritika, hanem ez útmutatás is — hangsúlyozta dr. Balassa Tibor, s megköszönve a társulat munkáját, gratulált az eredményekhez. Komlós István szakszervezeti titkár azoktól búcsúzott, akik aktívaként jeleskedtek: Beregszászi Olga, Kaskó Erzsébet, Pányoki László stb. íP*;( t. L. A balatcxnszemesi postamúzeum május közepe óta várja a látogatókat, ám az iskolaszünet kezdetéig elég kevesen voltak kíváncsiak a rendkívül érdekes kiállításra. A gyerekek viszont minden évben visszatérő látogatói a múzeumnak (Szemesen, mint ismeretes, sok a gyermeküdülő), ahol a hírközlés kezdeteitől — a tűzjelektől — napjaink legmodernebb postaműszaikii berendezéseiig számos érdekes tárgyat, dokumentumot láthatnak. A postamúzeum udvarán rendszeresen tartanak koncerteket kamaraegyüttesek közreműködésével. Az idén nyárom négy hangversenyt rendeztek. a Tátray-vonósné- gyes, aiz Ars Renata együttes, az esztergomi gitárfesz- tivál vendégei és a kaposvári Barokk trió közreműködésével. Siófok múzeumát, a Beszédes Józsefnél (Széchenyi mérnökéről) elnevezett víz- gazdálkodástörténeti gyűjteményt főleg nyáron látó-' gaitják — az esős, borús napokon, mikor a fürdőzéstől óvakodik a nyaraló. Májusban 2500-an, júniusban csaknem 4000-en nézték meg a kiállítást Ide is szívesen jönnek gyerekek és felnőttek : hazaiak és külföldiek egyaránt. Egyre többen látogatják a balatonszentgyörgyi Csillagvárat, a végvári katonák életét idéző kiállítást, s jó időben élvezik a gyönyörű környezetet is. A megromlott állapotú szentgyörgyi Talpas-ház íelújitási tervét már készítik az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei. Remélhetőleg jövőre ismét megnyitják a hazai és a külföldi vendégek által egyaránt kedvelt táj házat. A magyar film útkeresése Van-e magyar mozi? Vagy a filmszínházba — Heltai Jenő tündéri csináknányü telitalálatával — a moziba — csak azért járunk, hogy megnézzük a nagyvilág film. jelt? A riasztó statisztika, a magyar film látogatottságának — vagy ahogy a szakemberek mondják: „nézettségének” — csökkenése a hetvenes években erre utalt. Mozi és néző nem szakadt el egymástól, pedig a mozik állapota nem kielégítő, kevés az új kellemes mozi- épiilet a televíziózás most már állandó tényező, és mégis: ,jó filmnél mindig telt ház van. Tehát az a sajátos emberfajta — mi, mindnyájan, akik pénzt adunk ki mozijegyért és fölkelünk a televízió előtti karosszékből — nem hagyta el a filmszínház lepedőjét, még akkor sem, ha hézőtársai- nak — érett és éretlen su- hancoknak — idétlen, közbekiáltó- -röhögő terrorja zavarja is néha... Megszoktuk a mozit. Ha van miért, ha érdemes, ha szórakozni akarunk, oda megyünk. Ezt bizonyítják a statisztikák. A számok „ősidő" — majdnem kilencven év, a jár tékfilmgyártás magyarországi kezdete óta — igazoltan mutatják, hogy engem, a hazai nézőt mindig jobban izgatott a magyar gyártású, magyar színész játszotta hazai történet, mint bármi más. És ez megváltozott volna? Természetesen nem! De azért ijesztő csökkenés következett be; a magyar filmgyártók — s elsősorban a rendezők — mintha be akarták volna bizonyítani, hogy el tudják riasztani saját közönségüket... Az olvasó tudja, hogy ez lehetetlen. E sorok írója szándékosan togalmaz ilyen általános, egyszerűsítő végleges- séggeL Olyan művész nyílva* meg nem született, aki ne arra vágyott volna, hogy alkotása mimé! nagyobb hatást érjen el; hogy műve minél több emberhez jusson eL s amit létrehozott azt, minél többen ismerjék, elismerjek. Akkor hát mi történt? Valószínűleg semmi más, mint az, hogy a magyar filmművészetet is elérte valami „új hullám”. Nem a filmtu- domány periodizációja értelmében, hanem egyszerűen a „valami más”, az „újakra készülés”, a „mi korunk valóságát új módszerekkel” megmutatni szempontból. Az új társadalmi jelenségeket új formanyelven megalkotni — értelemben. Ehhez felnőtt egy új filmgyártó nemzedék. Rendezők, operatőrök, színészek, akik a hatvanas években még gyerekek voltak, s akiknek már nem a szórakoztatás a céljuk, nem is érdekesen, izgalmasan akarják fölmutatni az elmúlt korokat (s nekik elmúlt korszak a háború utáni is). Egyetlen dolog érdekelte és érdekli őket: hitelesen beszélni közös dolgainkról. „A hitelesség kihívása” lett művészetünk esztétikai iránytűje. Dokumentarista és nem dokumentarista eszközökkel egyaránt a mai magyar valóság, a társadalom kérdéseit akarják megfogalmazni. Sokszor ügyetlenül, sokszor unalmasan, sokszor a'filmművészet eddig létrehozott forinanyelvének ismerete nélkül vagy épp a klasszikus filmcsinálási, képdramaturgiai módszer elutasításával. Természetes hát, hogy mi, nézők idegenkedve nézzük őket. Természetes, hogy a kritika elutasította őket. Joggal, mert termékeik — hiaba kaptak újszerűségért fesztiváldíjakat — nem voltak mesterségük kiváló alkotásai. Nem tudtak megértetni magukat, és sokszor mintha nem is akarták volna. A néző, aki szórakozásra vágyott— vígjátékra, ki- kapcsolódásra — persze felhördült Napjainkban mindez oldódik már; rendezőink egyre jobban érzik, hogy magvas mondaímvalójuikat el kell — minden körülmények, előzmények után is, el kell — juttatni a nézőhöz. Mert másképp elvesz, amit mondani akar, mert másképpen nincs értelme annak, amit csinál. S ennek ellentételképpen mintha felnőtt volna az a közönség is, amely örül annak, hogy a magyar film szellemi izgalmat teremt maga körül (ha eszközei még idegenek is néha) örül annak, hogy alkotásaiknak társadalmi erőtere van (ha nem is mindig ért egyet a kérdésföltevéssel); egyszóval már nem általánosít, nem szidja válogatás nélkül azt a filmtermést, amely az övé. Mindenekelőtt az övé! Az ő problémáiról, hazai talajon szól, és ő is tartja el. Szűnőben van az a divat is, amely elutasította gondolkodás és sokszor ismeret nélkül az új, a most jelentkező magyar filmet. Szerencsére új filmjeink „kö- zönségnyelvűbbek”, mint a korábbiak. És jobbak is! A film és a tv-művészek szövetségének nemrég tartott közgyűlésén fölvetődött a mindkét oldalú felelősség. S alkotóink, műveik és a nézők kapcsolatát érezték leg- problematikusabbnak. A nagy hagyományú magyar filmgyártás mindig valóságos — számbeli — teljesítményein túl művészi értékeivel tudott, jelen lenni a világban, s ezekkel az igazi értékeinek megtartásával kell megnyernie legfontosabb csatáját is: saját közönségének osztatlan szereleA leilei gyűjtő Mángorló, favilla, bölcső vérre!. A' hadifogság Ideje alatt is festhettem, sportolhattam. Olyan típusú ember vagyok, aki szívesen meghallgat másokat, és igyekszik őket vigasztalni, akár csak derűvel, együttérzéssel is. Pedig voltaképpen melankolikus típus vagyok. .1 Mégis: a derűmről ismernek, még most is. A „még most is” megfogalmazásban fájdalmas fintor van: három hónapja érszűkület miatt elvesztette egyik lábát. 0, aki diákkorában gyalog kétszer körüljárta a Balatont, később „meggazdagodva” rossz biciklin is. Aztán Európát, majd a világot... — Az Artexnél álltam alkalmazásban: Nyugatra festettünk képeket. Mit mondjak? Bizony, ott szeretik a giccseset is ... Viszont a devizaszámlámon, gyűltek a kisebb-nagyobb összegek. Thaiföld, Burma, Japán, az — Már megint egy régiségkereskedő ? — Nem kérem. Nem kereskedem a múlt tárgyi emlékeivel. Azt szeretném, ha gyönyörködnének bennük az emberek. Nincs nagyobb boldogság, mintha apa és fia áll meg a portál előtt, és az apa magyarázni kezdi a szerszámok „értelmét”,.. Bogiárlelle, Kossuth utca 42. Hosszú húz, a pince nekinyújtózott púpos dombja végében — utcafromtom — nagy vitrin: olyan mint egy üzletportál. Tele a paraszti múlt eszközeivel, kismesterségek szerszámaival, gelencsérmunkákkal . J árom, juhászkampó, tiloló, mángorló, vonyigó, házilag készített interziamasina, lóvakaró, cifrabot... A pince tetején. Esterházy-stílusban mestereit lovas szánkó — az irmapusztai gazdatiszté volt —, lovas kocsi, borona, faeke. Hátul az udvarban Fond és Hofher traktor, lovas tűzoltók öcsi, régi esztergapad, százéves szövőszék. De még a hosszú, hűvös pince is tele „kinccsel”: lószerszámok, ácsszekercék, klaviatúra Karádról — Gárdonyi és Kodály még használta —, vasalók különböző időkből, a gazdaasszony konyhai kézközeli eszközei, zárdái kisharang stb. „Komló, árpa — ég áldása”, figyelmeztet a Dreher- sörgyár egykori cégtáblája. A másik szerint: „Sörben a barátság!” Ezzel oltja az ábrán a tűzoltók védszent- je a lángokat... A tárgyakból, régi világot idéző eszközökből akár boglárlellei helyiismereti múzeumra is futná! — Ügy tudom, a gazda a fővárosban élt? Miért, hogy a falu, a paraszti életforma emlékeit gyűjtötte maga köré? A Imády István ezt válaszolja kérdésünkre: — Gyerekkoromban a nyarakat itt töltöttem Somogybán: Kötésén, Karádon, Leilén. Nekem valóságos boldogság volt, ha beállhattam a barázdába és szánthattam: mezítláb a porhanyóé, felejthetetlen illatú földben ... Azóta élt bennem a vágy, de csak négy éve, mióta itt lakom, vagyok gyűjtő. Négy éve költözött ebbe a házba. Az emberek vonzották. Ügy fogalmaz, hogy „trópusi forróságként" érezte a feléje áramló rokon- szenvet. Ezt igyekszik viszonozni ezzel a házi „kiállítással” is. Valóban: kétszer jártam nála, s mind a kétszer emberek tucatjai álltak meg és váltottak vele baráti szót. Kedvelik Lellén. — Képzőművészeti főiskolán tanultam Rudnaynál, de a háború „befejezettnek nyilvánította” tanulmányaimat Szerencsére puskát nem kellett fognom, de ecsettel bejártam azokat a vidékeket amelyeket mások fegyEgyesült Államok: nagy utazásba fektettem a valutát így kárpótolta magát a fiatalkori éhezésekért, amikor négyein bérelték Med- nyánszky volt műtermét és „pattogatott kukoricán” éltek. Mesél a Nagy Ötről — ebből idézünk: — San Franciscóban roszszul kezdődött; ahogy leszálltunk a repülőgépről, rendőrök fogtak körül. Jobbra terelték a fehéreket balra a színeseket. Már ez sem tetszett. Faggatni kezdtek: honnan jöttem, mi céllal. Aztán a művészetialap-iga- zolványomon akadt meg a szemük: „Vörös vagyok-e?” Mondtam, hogy párttag nem, de feltétlenül egyetértek avval, ami Magyarországon van. Addig faggattak, amíg lekéstem a csatlakozást A másik rossz emlékem a saját korosztályomhoz fűződik, az amerikás magyarokhoz. Nekik valahogy megállt az idő; akik nem jártak itthon, el sem hitték a szavaimat az óriási változásról. így aztán majdnem ügy jártam, mint Végii Antal, aki mint útikönyvében írja: egy hasonló mentalitású, volt harafdtáirsát ilyen okok miatt hagyott ott éjinek évadján. Néhány rossz emlék ellenére gazdagodott Almády István a külföldi utakon. Mert az ecsetet és palettát az utazásra is magával vitte. Most a leilei utcák festményei mellett ezek is ott függnek szobája falán. Gyűjti az emlékeket — de nem a múltnak, hanem a jelennek és a jövőnek ei. Egész csoport érkezik. Valamelyik teliéi üdülő saerrv- fütee és ügy szene tó kuKu- rosnője rendszeresen elhozza ide az üdülővendégeket- A múlt emlékeit gyűjtő festő arca iolienyitk. Lenke Lámáé SOMOGYI NÉPLAP A szúnyog és a bivaly A bivaly a folyóhoz indult, hogy csillapítsa szomjúságát. Hirtelen a nyakára szállt egy szúnyog. A bivaly azonban ezt egyáltalán nem érezte meg. Belemerült a vízbe. Ekkor megszólalt a szúnyog: — Ha úgy őszed, hogy nehéz vagyok neked, elrepülök, nehogy a vízbe fulladj. — Egyáltalán nem vagy nehéz! Ha nem szólsz, észre sem vettelek volna — válaszolta a bivaly, és elfeküdt a vízben. A szúnyog egy időre elrepült, majd ismét visza- szatért. és rászállt a bivalyra, amely most kiment a partra egy kicsit Legelni. — Ha az előbb nem repültem volna el — folytatta a szúnyog a beszélgetést —, akkor te biztosan belefulladtál volna a vízbe. — Te igazán olyan súlyos vagy? — csodálkozott a bivaly. — Persze! Te talán nem is vetted észre, de már éppen fuldokolni kezdtél, amikor én a nyaltadon ültem. És ez azért volt, mert én nehezebb vagyok, mint te! A bivaly nem hitte el, amit a szúnyog mondott. — Gyere, merjük meg magunkat! — javasolta a szúnyognak. Találtak egy mérleget és megmérték magukat. Először a szúnyog, ezután a bivaly. Kiderült, hogy a bivaly sokkal könnyebb, mint a szúnyog. Persze az is igaz, hogy azok, akik a mérleget kezelték, a szúnyog ismerősei voltak. A bivaly elgondolkodott. — Tudod mát — mondta végül a szúnyognak —, menjünk ki a szántóföldre. Te is befogod magad egy eke elé, en is, és szántani kezdünk. Meglátjuk, ki tud többet szántani. Így mérjük össze az erőnket! — Mit nem gondolsz! — tiltakozott a szúnyog. — A szúnyognak nem azért vannak ismerősei, hogy szántson, hanem azért, hogy többet nyomjon, mint a bivaly! Hnente Faléc*
