Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-29 / 176. szám

Találkozó a Krímben Tanácskozik az SKP X. kongresszusa Carrillo beszámolója , íéNK«; Bátran tekinthetjük ha­gyománynak, hogy ilyenkor, július derekán a szocialista országok pártvezetői rövid látogatást tesznek a Szovjet­unióban, pontosabban a Krim-félszigeten. Ebben a szépséges környezetben jó alkalom, nyílik a protokoll- nélküli, termékeny eszmecse­rékre, a világhelyzet és a kétoldalú kapcsolatok átte­kintésére. Hétfőn került sor Kádár Jánosnak és Leonyid Rrezsnyevnek a barátság, a szívélyesség és a kölcsönös , megértés légkörében lezaj­lott találkozójára. A két párt politikai és ideológiai együtt­működéséről szólva annak további bővítését hangsú­lyozza az eszmecseréről ki­adott közlemény:' Kapcsola­taink szorosabbra fűzése esz­méink és eredményeink nép­szerűsítéséhez éppúgy hoz­zájárul, mint a világszerte erősödő kommunistaellenes kampány visszaveréséhez. Szóba került természetesen Kádár János és Leonyid Rrezsnycv találkozóján a két ország gazdasági koope­rációja. Bizonyára közismert, hogy a népgazdaság hány ágazatában jelentkezik köz­vetve vagy közvetlenül en­nek az együttműködésnek a jótékony, kölcsönösen gyü­mölcsöző hatása. Egész nép­gazdaságunkat, mindennapi életünket befolyásolja a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok rendszere: pél­daként elegendő, ha a nél­külözhetetlen olajra, a vil­lanyáramra vagy a földgáz­ra gondolunk, nem is szólva az energiaforrásokkal egyen­rangú alapvető nyersanya­gokról, amelyek nélkül nem fejlődhetne gépiparunk, vas­kohászatunk. Korántsem merítettük még ki a lehetőségeket az áru- és szolgáltatáscserében, külö­nös tekintettel a szovjet könnyű- és élelmiszeripar, kereskedelem és szolgáltatá­sok tervezett korszerűsítésé­re, fejlesztésére. A két pártvezető áttekin­tette a nemzetközi helyzet alakulását is. Megállapítot­ták, hogy ,a nemzetközi po­litikában jelenleg a feszült­ség éleződésének leküzdése, a fegyverkezési hajsza kor­látozása, illetve megszünte­tése a központi feladat”. Mint a múltban, most is azonos módon ítélte mag a két ország vezető politikusa a feszültség eredőjét: az USA kormányának katonai fölény megszerzésére irá­nyuló törekvése hátráltatja a tárgyalásokat, növeli a világ­ban a békét és a biztonsá­got fenyegető veszélyeket. Pedig sok értékes, hasznos és konstruktív elképzelés szüle­tett a különböző leszerelési tárgyalásokon, a bécsi és a SALT—2 keretében folvta- tott eszmecseréken, az ENSZ leszerelési bizottságában. A krími találkozón mindkét po­litikus ári a meggyőződését fejtette ki, hogy ezeknek a megfontolandó javaslatok­nak a felhasználásával — bármely bonyolult nemzet­közi kérdést tárgyalások út­ján lehet és kell rendezni. Ez a megállapítás híven illusztrálja a magyar és a szovjet békepolitikát. Egy­szersmind jól illeszkedik_ a többi testvérpárt vezetőjé­nek Leonyid Brezsnyevvel folytatott megbeszéléseinek fő mondanivalójához. Kife­jezi ugyanis a szocialista or­szágoknak a béke megőrzé­séért érzrtt felelősségét, az SZKP XXVI. kongresszusán született kezdeményezések egyöntetű támogatását. Kedden délelőtt a madri­di Quevedo filmszínházban megnyílt a Spanyol Kommu­nista Párt X. kongresszusa. A küldöttek és a meghívot­tak nagy tapssal • fogadták az elnöki emelvényre első­ként fellépő Dolores Ibarrur- rit, a párt elnökét, majd megválasztották a kongresz- szus elnökségét, amelyben az első helyet Dolores Ibar- rurri foglalta el. Az elnök­ség tiszteletbeli tagjává vá­lasztották Rafael Albertit, a nagy spanyol veterán kom­munista költőt. A kongresz- szus elnökének tisztségére Gerardo Iglesiast, az Asztu- riai Kommunista Párt fő­titkárát választották meg. A kongresszus ezután jó­váhagyta a tanácskozás na­pirendjét és ügyrendjét. Santiago Carrillo, a Spa­nyol Kommunista Párt fő­titkára a központi bizottság nevében előterjesztett beszá­molójában újra elítélte a katonai tömbök politikáját és ennek megfelelően élesen szembehelyezkedett az or­szágnak a NATO-ba való belépésére irányuló tervek­kel. — Spanyolország nemzeti érdekeit fejezi ki, hogy szemben állunk a NATO-ba váló belépéssel — mondta. Tagadta, hogy a belépésre a demokrácia stabilizálása szempontjából volna szük­ség, és rámutatott: ilyen sú­lyos döntést nem hozhat egy parlamenti többség: népsza­vazás útján ki kell róla kér­ni a spanyol nép vélemé­nyét. Üdvözölte, hogy ebben a kérdésben a Spanyol Szo­cialista Munkáspárt állás­pontja közeláll a kommunis­tákéhoz. Beszámolója további ré­szében az SKP főtitkára részletesen indokolta és vé­delmezte a pártnak a Fran- co-rendszer fennállása alatt es a demokratikus átmenet éveiben folytatott politikáját, elismerte azonban, hogy hi­báidat is követett el. A jobboldali kormány el­len megkísérelt február 23-i államcsínyről szólva megál­lapította, hogy az meggyőz­te az ország politikai ténye­zőit a demokratikus rendszer törékeny voltáról, és arról a körülményről, hogy a puccsveszély még nem múlt el. Rámutatott, hogy négy feltételt kell teljesíteni ah­hoz, hogy a puccsista irány­zatok eltűnjenek a hadsereg­ből. mert ezt sem tisztoga­tással. sem rövid időn belül nem lehet elérni. A négy feltétel: 1. Erős és a rend­szerhez hű katonai felderítő szolgálat. 2. Hatékonyabb és gyors bevetésre kész egy­ségek szervezése minden puccsista kísérlettel szem­ben. 3. A puccsisták szigorú megbüntetése a törvények­nek megfelelően. 4. A szél­sőjobboldali propaganda megszüntetése a hadseregen belül. A párt munkájában elkö­vetett tévedéseket elemezve Carrillo első helven említet­te, hogy a vezető szervek el­hanyagolták az alapszerve- zetekben folytatandó tevé­kenységet, távolság keletke­zett a pártnak választott párt- és közfunkciókban te­vékenykedő vezetői és a párttagság között. Hangoz­hatta a párton belüli demok­rácia erősítésének szüksé­gességét. — Ennek megvaló­sítását azonban nem ott kell keresni, ahol sok elvtárs kö­veteli. A párton belüli de­mokrácia az alapszervezetek­ben folyó munka élénkítését követeli meg. . A szervezett irányzatok, áramlatok vagy frakciók létesítése, amit a lelépő központi bizottság nagy többséggel elutasított, nem a demokrácia erősítésé­hez. hanem a párt bomlasz- tásához vezetne. Tagadta, hogy az SKP-nak a társa­dalom tükörképévé kellene válnia. Beszámolója befejező ré­szében Santiago Carrillo megerősítette a Spanyol Kommunista Párt politiká­jának „eurokommunista” jel­legét. Gy. D. Ismét zavargások Liverpoolban Lengyel féléves jelentés Tuvább romlott a gazdasági helyzet A lengyel gazdasági hely­zet tovább romlott az év első felében: nagy mérték­ben csökkent az ipari ter­melés, aminek következté­ben. rosszabbodott a belső piaci ellátás. Csökkent az ex­port, viszont nőttek a bérek és fokozódott az infláció. Erről tanúskodik a statiszti­kai hivatal félévi jelentőse. Az eladott ipari termékeit értéke 1981 első félévében az eiőző ev első feléhez képest 12,5 százalékkal csökkent, elsősorban az üzemanyag- es energiahiány miatt. A visz- szaesés üteme fel év alatt fokozódott, míg ez év janu­árjában a tavalyi januárhoz képest. 25 milliárd zlotyval volt kevesebb az eladott ter­mékek értéke, júniusban már 50 milliárddal. Jelentős mér­tekben. csökkent a nyers­anyagkitermelés, elsősorban a szetté és az olajé. Rend­szeresen csökken a tartalék. A piaci ellátás szénből 0 százalékkal, a vásárlók tar­SOMOGYI NÉPLAP talékai 37,5 százalékkal csök­kentek. Az energiatermeles- ben a tartalékok alig 11 nap­ra, a piaci tartalékok 4 nap­ra elegendők. Az iparban a termelés csökkenése mellett 24 száza­lékkal nőtt a béralap, mi­közben az egv főre jutó ter­melés 12,2 százalékkal esője­ként. A le nem dolgozott munkaidő 3,7 százalékkal nőtt, a leállások megkétsze­reződtek (a sztrájkokat is beleszámítva). A mezőgazdaság helyzete az első félévben elsősorban azért volt súlyos, mert a ta­valyi alacsony termésered­mények miatt az idén keve­sebbet tudtak vetni. A gabo­na félék és a kapások állaga jelenleg jobb. .mint tavaly volt. A felvásárlási árak áp­rilis 1-i emelése előtt any- nyira csökkent az állattar­tási kedv, hogy a takar­mányhiány okozta gondok­kal párosulva az állatállo­mány jelentős csökkenéséhez vezetett. Az állami közlekedési, vál­lalatok tonnában számítva 26 százalékkal kevesebbet tel­jesítettek, mint 1380 első fe­leben. sf, A beruházások költsége az első félévben 179,4 milliárd zlotyt tett ki, ez a tavaly június véginél 23 százalék­kal kevesebb. A realizálás siádiumában levő beruházá­sok költségvetési összértéke 2,1 billió zloty, beleszámítva a' leállított beruházásokat is. A teljes beruházási program befejezéséhez szükséges költ­ségek körülbelül 1 billió 170 milliárd zlotyra rúgnak. A beruházások befejezéséhez szükséges költségek 1980 vé­géhez képest 122 milliárd zlotyval csökkentek. A ter­vezett beruházásoknak csak kétharmadét adták át az év első hat hónapjában. A lakásépítés, mind » la­kájok számát, rhind a terü­letüket. tekintve körülbelül 30 százalékkal maradt el a tervektől. Az export jelenlegi árak­ban számítva 22 milliárdde- viza zloty volt. ami 17 szá­zalékos'csökkenést jelent, az import értéke pedig 25 mil­liárd deviza zloty, ez mint­egy 7 százalékkal kevesebb az előző év megfelelő idő­szakához képest. A szocialis­ta országokba irányuló kivi­tel 14 százalékkal csökkent, » behozatal viszont 5,4 szá­zalékkal nőtt. Tőkés viszony­latban az export a keres­kedelmi forgalom passzívu­ma 2.3 milliárd deviza zloty, a tavaly első félévi 0,5 milliárddal szemben. Az ország közép- és hosz- szú lejáratú adósságai júni­us végén mintegy 22 mil­liárd dollárt képvisellek. A szénkivitel az első fél­évben 8,5 millió tonna volt, egy évvel ezelőtt meg. 20 millió tonna. Az egy főre jutó nominál­bér havi 6780 zlotv. a tava­lyinál- 26 százalékkal maga­sabb. A megélhetési költsé­gek a belső piac ziláltsága es az alapvető árucikkek hiánya miatt pontosan nem állapíthatok meg. A piacra eljutott áruk összértéke tavalyi árakon számítva 10 százalékkal csökkent, a hús mennyisége 12.4 százalékkal kevesebb volt az. idén. - mint tavaly ugyanebben az időszakban. A fenti adatok értékelése­kor szem előtt keli tartani, hogy már a tavalyi gazda­sági eredmények is sok ága­zatban aácsonyak voltak. Minthogy az 1981-es nép- gazdasagi lep/ feluivizsga- lata még folyik, a statiszti­kai hivatal jelentése nem foglalkozik az idei terv.tel­jest Lesével, Kínai pártplénum Á hatalmi harc folytatódik A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának jú­nius végén tartott plénumát a megfigyelők „vészintézke­désnek” tekintik. Már a ta­nácskozás előkészítése igen bonyodalmas volt, a pekin­gi vezetésben uralkodó éles ellentétek következtében. A politikai bizottság nagy ti­tokban a múltév decembe­rében kibővített ülést tartott, amelyet Teng Hsziao-ping vés hívei „harci felderítésre”, ellenfeleik eltávolítására, vagy legalábbis meggyen­gítésére használtak fel. Az ülés után Hua Kuo-feng pártelnököt gyakorlatilag tá­vol tartották a napi pártirá­nyítástól és a KKP KB Ka­tonai Tanácsától. Az ülésen előterjesztették a ,.KKP tör­ténetének egyes kérdéseiről” szóló határozat-tervezetet is, mégis fél év telt el a ple­num megnyitásáig. A hatalomért vívott harc élessége teljes mértékben megmutatkozott a plénumon. A Dártelnöki tisztéről levál­tott Hua Kuo-feng a hat elnökhelyettes egyike lett, helyére az addigi főtitkárt, Hu Jao-pangot választották. Teng Hsziao-ping megerősí­tette hívei pozícióit, Hu Jao- pang az ő embere. Ő maga, mint a KKP KB elnökhe­lyettese. elfoglalta a párt egyik legfontosabb posztját — a Katonai Tanács elnöke lett. Ezeket, a változásokat a hatalom legfelsőbb szint­jén — nem véletlenül — a szembenálló csoportok újabb kompromisszumaként értéke­lik a megfigyelők. • A pl emu­mon bírált Hua Kuo-feng megmaradt a politikai bi­zottság tagjának és elnökhe­lyettesi posztot kapott: ez ékesen bizonyítja, hogy ha Teng Hsziao-ping győzött is a plénumon, győzelme tá­volról sem teljes. A. kínai vezetést megosztó ellentéteket tükrözi a plé­numon elfogadott terjedel­mes határozat, amely Mao Ce-tung és eszmei öröksé­gének értékelésénél az el­hunyt „érdemeit” helyezi az első helyre, „hibáit” pedig a másodikra. Emellett a kí­nai nép valamennyi sikerét általában, Mao Ce-tungnak és jelentős mértékben Teng Hsziao-pingnek 1 tulajdonít­ja, a ..hibákért” a felelőssé­get pedig a KKP egész ve­zetőségére és magára a párt­ra hárítja. Ily módon igye­keznek fehérre mosni a rnaoizmus önmagát diszkre- ditáló ideológiáját és gya­korlatát. amely ma Kínában a vezetés ideológiai-politikai alapja. Egyúttal különösen, felnagyítják a volt pártel­nök ..felbecsülhetetlen hoz­zájárulását” a • kínai forra­dalomhoz és a kínai szocia­lizmus építéséhez. Mao Ce- tung tanításait továbbra is a . ..párt vezéreszméjének” nyilvánítják, és bizonyos faj­ta „kínaiasított marxizmus­nak” tüntetik fel. Sőt, még azt is Mao érdemei közé so­rolják, hogy a „kulturális forradalom” időszakában, az általa szervezett programok ellenére, „a párt mégis ké­pes volt fennmaradni”, az ország pedig egységes ma­radt”. Mint látható, Pekingben újólag hűségesküt tettek a rnaoizmus mellett, Mao ne­vét és „eszméit” igyekeznek afféle elméleti alap gyanánt felhasználni a kínaiakra gya­korolt nyomás, fokozásához, a társadalmon belül növek­vő elégedetlenség elfojtásá­hoz. Abból a mély válságból, amelyet az ország átél, a kí­nai vezetés tehát a maoiz- mus régi receptje szerint keresi a kiutat. A plénum megkerülte a mai Kína égető problémái­nak — különösen a dolgozók egyre romló anyagi helyze­tének, a munkanélküliségnek a növekvő áraknak, az inf­lációnak stb. — megtárgya­lását. A kínai vezetés ismét kísérletet tesz arra, hogy a bélpolitikái Válságról a há­borús pszichózis és a szov­jetellenes hisztéria szításá­val, a 'Szocialista országok­kal szembeni ellenségeske­dés fokozásával tereljék el a figyelmet-. Azzal nem tö­rődnek, hogy így tudatosan új megpróbáltatásokra és nélkülözésekre kárhoztat­ják a hatalmas ázsiai or­szág népét. G. Nyíkolajev \ Libanon Újra repülőgépek Bejrút légterében A tűzszünet ellenére ked­den újra megjelentek Bejrut légterében az izraeli repülő­gépek. A palesztin légvéde­lem tüzet nyitott a Szabva menekülttábor felett elhúzó gépekre. A PFSZ szóvivője koráb­ba ii, az izraeli berepülések­ről Dél-Libanonból érkezett jelentésekre reagálva kije­lentette, hogv az ilyen ak­ciókat a tűzszünet megsér­tésének tekintik. Nem fogad­ják el az erről Washington­ban elhangzott érvelést sem. Mint ismeretes, az izraeli miniszterelnök hétfőn közöl­te. hogy folytatják a légifel­derítést. Az amerikai kül­ügyminisztérium ezt követő­en magyarázattal sietett Be­gin segít'égére. ..Szigorúan véve az izraeli felderítő re­pülések nem fegyveres ak­ciók. lehat nem tiltja őket a fegyverszüneti egyezmény" — mondta Dean Fischer külügyi szóvivő. Egy Tel Aviv-i katonai közlemény kedden azzal vá­dolta a palesztin erőketv hogv két ízben is lőtték a Haddad őrnagy miiídája ál­tal ellenőrzött területet. A támadásért a PFSZ-hez tar­tozó egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget. Szovjet—SeaoVBl tervbivatali mcgbsszélés Nyikolaj Rajbakov minisz­terelnök-helyettes. a Szov­jet Állami Tervbizottság el­nöke. hétfőn Moszkvában fo­gadta Zbigniew M°dej t, a lengyel mi nisztertarfács el­nökhelyettesét, a lengyel tervhivatal elnökét. A TASZSZ, szór iet hírügy­nökség által a találkozóról kiadott jelentés szerint a felek a Szbvjetunió és Len­gyelország közötti gazdasági együttműködés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket vi­tatták rr.eá. WEIMAR típusú rakodóoéjjkezelői jogosítvánnyal rendelkező dosgozot azonnali belépéssel felveszünk. Kaposmcröi Építőipari Szövetkezet Kaposmcrö, Rákóczi u. 78. (54989) Ismét zavargások voltak Liverpoolban. A képen égé autó az angliai nagyváros utcáján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom