Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-19 / 168. szám

■> SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Szentgyörgy krónikása Most itt ülünk egymással szemben. Szoba hűvöse, csönd, tisztaság, világosság. Nem képzelten^ el előre, mégis mintha már lát­tam volna — ismerős! Hét évvel ezelőtt vettem tudomást róla, pedig nem is találkoztunk. De Simon József írásaiban — melyeket akkor én gondozhat­tam — benne volt gazdag egyénisége, és lelke is. Balatonszentgyörgy „fekete króni­káját” küldte el: százhetven észtén dó emle­getett eseteit apró elbeszélésekké feldolgoz­va. Okulásul a maiaknak. Megkapott nagy mesélőkedve, ízes népi nyelve, s az a kife­jező erő, ami — most már tudom — min­den írására jellemző. így ajánlottam 1974. május 25-én újságunk olvasóinak: „A soro­zat szerzője nem közismert fró. Simon Jó­zsef, a helyi postahivatal vezetője.» munká­ja talán abban is előrevisz majd, hogy olyan községekben, ahol pislákol vagy meg sem gyulladt a szülőhelyet ismerni akarás lángja, táplálékot kapva magasra lobban­hat.” Mert Simon József belátón» aentgyörgyi volt postahivatal-vezető nem vállalta azt a sorsot, amelyet a kisvárosi, falusi postames­terek általában — lásd Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső és mások írá­sait! —, hogy pocsolyává kocsonyásodott ál­lóvízben jóllakottam vegetáljon _ Simon József ezábedahneetathetná a „batatoneaent­györgyi életelixírt”; igaz, nem varázsital, nem csodasaer az! Hanem, hogy Kölcsey Fe­renc megfogalmazta: „Az, aki Hetében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményeit is gon­dolatait nyom nélkül elröppenni nem hagy­ta; oly kincset gyűjthetett magának, mely nz élet minden szakában, a szerencse min­dén változásai közt gazdag táplálékot nyújt lelkének.” Ő egész életében „kincset gyűjtött", és má­sokkal is megosztotta. Régiek, maiak törté­neteit, szólás mondásait, építkezési stílusait, játékait, népszokásait kutatta ♦gyra módsze­resebben, egyre föükészültebben — ezeket kötetekbe rendezte, pályázatokra küldte, mú­zeumba juttatta. íme, a korántsem telje» lel­tár ezekről a nagyszerű kötetekről! Balatonszentgyörgy története (1970) Balatonszentgyörgyi fekete krónika fi970) Település-, építkezés- és lakáskultúra a századfordulón Balatonszentgyörgy község­ben (1971) A nép játékai a XX. század első felében Ralatonszentgyörgy községben (1972). Kiad­ványként Egyedem-begyedem címmel jelen­tette meg a kaposvári Killián György Ifjú­sági és Úttörő Művelődési Központ. Balaton-alyégi tájszavak (1972) Parasztélet (szokások, babonák, mesék, hagyományos munkák) (1973) F.pületfalak; konyha, kamra, cserépedé­nyek. Néprajzi összefüggések Balatonszentgyörgy községben és környezetében (1978) Ragadványnevek Balatonszentgyörgyön (1977) Palatonberényi szőlőhegy (1977) Balatonszentgyörgyi képes krónika (1978). Kiadta a községi közös tanács. Mondom, nem teljes a felsorolás. S még inkább remélem: tovább szaporodnak ezek a kötetek... — Emlegessünk föl e gazdag gy új főtevé­kenységből néhány igazi értéket, Józsi bá­csi! „Aranyrög" jócskán akadt a balaton­szentgyörgyi „aranyásó” munkálkodása köz­ben... — Talán a szólásmondásokból idézek né­hányat annak példázására, milyen hajlé­kony, kifejezőerőben jeles nyelv is a miénk. Azt mondják Szentgyörgyön az iskolát ki­járt gyerekre: „Sarokba vágja az abrakos tarisznyát!” Ha valaki a szagos misén ha­misan énekelt, máris megszületett a javal­lat: „El kellene menni Bakónakra áriáért!” Miután ez errefelé vízi világ is, a félénk­re úgy mondták: „Bákász pákász!” Tréfá­san meg így vigasztalták a beteget: „Meg­gyógyul, ha megszijja a sárga agyag.” Az összeillőkre is megvolt a mondás hamar: „Fél bocskornak fél a párja!” Arra, aki ma­gában beszélt, így legyintettek: „Elbeszélget a cölömppel is...” Ez meg egészen bizonyos, hogy csak itt jelent valamit: „Fiksz, mint a Henye Bódi szalufája”, azaz: kontár munká­kéban ne bízz! Azokra, akik elérhetetlen dolgokról ábrán­doztak, ezt mondja a bala­tonszentgyörgyi ember: „Föl­mérik a holdvilágot..." Ki ne ismerne olyan embert, aki jobb módúnak mutatja ma­gát, mint amilyen. Erre vá­gott ez a mondás: „Bársony­ruha, fakilmcs — kenyere egy hétig sincs!” A telhetet­len meg a „hasa nyomorult­ja” volt az itteni megfogal­mazásban. — Egy-egy szó is embert jellemezhet... — Így igaz. leég — mond­ják a beképzelt, kevély fér­fiemberre, aki magát illegeti. Kódabóda — így meg a kissé ütődöttet bé­lyegezte meg a balatonszentgyörgyi nép­nyelv; az ilyen emberre nem lehet adni... Amíg ezeket tollba mondja, szemem az egyik kötetén jár. Magamban följegyzem a nyeles méröedény nevét — káforka —, a pléh nadrággomb itteni elnevezését — katlanica — (mintha horvát jövevényszó volna!), s a hehög, herákul hangutánzó szavakat... Csak aki beleszületett, az gyűjtheti, gon­dozhatja ilyen szeretettel a régiek szavalt „szótárba”, cselekedeteit füzetekbe. — Valóban, földműves családból szárma zom. 1920-ban születtem ebben a köz­ségben. Beleszoktam a pa­raszti munkákba, de az örök­ségemen tanulni akartam: Keszthelyen végeztem a gim­náziumot. Többre nem futot­ta, elfogyott a pénz. 1939-ben havi húszpengő« állásba ju­tottam. az itteni postán. Ez nagy dolog volt: most már nem vittem, hanem hoztam a pénzt. Háromhónapos ön­költségű tanfolyamot jártam Pesten, így azután "kiadóje­lölt, majd kiadó lehettem a postán, immár havi százérti 24 óra szolgálat, 24 óra sza­bad.» Negyvenegy októberé­ben behívtak katonának Ka­posvárra, s voltam Pécsen is. Zászlós lettem, ahelyett, hogy leszereltek volna: egy évig kiképző. Megjártam a háborút Negyvennégy de­cemberében megsebesültem Gödöllő mel­lett így jutottam németországi hadikórház­ba, majd amerikai-francia hadifogságba, ahonnan 1945 októberében jutottam haza. Újra a posta™ — Végig Bala tonsiaen tgy firgyón ? — Nem, 1948 őszétől 1985-ig Somogysám- sonban dolgoztam. Girikter Margit, sámsoni lány lett a feleségem. Hogy mi mindent csi­náltam a postai munkán kívül? Voltam népnevelő, népművelési ügyvezető, kultúr- otthon-igazgató, Írtam a Szocialista Posta című lapba. Balatonszentgyörgy re visszakerülve egé­szen tavalyig irányította a körzeti feladato­kat is ellátó postahivatalt: harminchárom ember vezetője volt. A postai munkát így krédózza: — Én a postai hivatást nagyon szerettem. Szerettem, mert tiszta munka. Ezt mindkét értelemben mondom, de főként a tisztes­ség, a tiszta kéz, tehát erkölcsi értelmében a szónak... Négyszer kapott Kiváló Dolgozó kitünte­tést, a Szakszervezeti Munkáért ezüst, a Tár­sadalmi Munkáért arany fokozatát, meg­kapta a Szocialista Kultúráért és a Kiváló Munkáért kitüntést is. Nagy eredményekre lehetne büszke — ha amolyan iceg ember volna —, hiszen néprajzi gyűjtőmunkáját országos pá­lyázaton második és harma­dik helyezéssel jutalmazták, a megyeieken pedig több­ször kapott első díjat. Nyissuk föl ismét azt a kincses ládát, amelynek bir­tokosa Simon József, de amelynek kincseit bőven osz­togatja ! — Hogyan éltek az egyko­ri balatonszentgyörgyiek? — Parasztember úgy kezd­te a napját, hogy racsókolt a pálimkásbutykosra és de­rengő hajnalban ment az is­tállóba az állatokat ellátni: .... . etetni, vakarni, trágyázni itatni... Az asszony is korán kelt, még ha nem is kellett kenyeret sütni, a reggeli d- keszítése, a disznók, baromfiak, a gyerekek ellatasa, az ágybevetés, a szoba összerámo- lasa, a felöntözés, kisöprós az 5 dolga volt... A család mindig együtt ült asztalhoz, az aratás kivételével. Mindenki tette utána a maga dolgát Este lámpagyújtáskor fárad­tan dőltek álomra. Csak esős időben csinálgalódtak ott­hon: a férfiak pajtában, fé­szerben, kamrában ekét, ta­ligát szekeret, szerszámot igazítottak, javítottak, fúrtak, faragtak; az asszonyok si­káltak, mostak, varrtak, fol­toztak; a gyerekek lábatlan- kodtak. Nagy munkák ide­jén : aratáskor, csépléskor, kukoricaszedéskor, szüret­ben és építkezéskor a szom­szédok, ismerősök mindig összefogtak, kölcsönösen segi- tették egymást. Enni mindig ott kaptak, ahol dolgoztak. Egymáshoz pénzért soha nem mentek, de a segítést szá­mon tartották. Gyalogmun­káért gyalogmunkával, fogatért fogattal, esetleg egynapi fogatért kétnapi gyalogmun­kával tartoztak egymásnak. Télen a pihenés időszakában, esténként összejöttek a férfiak sáspödrés közben beszélgetni, a nők tollat fosztani, mesélni, pletykálkodni, adventbe» a szentcsaládnak szállást keresve imádkoz­ni, énekelni. — Említett» a gyerekeket. Ok hogyan múlatták az időt? — Ott játszottunk a főső hóinál, az utcán, a pajtáknál, * réten. Borzafából furuglát mestereltünk, bürökből vízipuskát; sípoltunk rozsszárral a mezőn. Dobáltuk egymás ru­hájába a ragadáncsot, tököt beleztünk, hogy halálfejjel riogassuk egymást. Volt kukori­caszárból hegedűm, kócpuskám, szalmából pörgetőm, doromboló gombom. Játszottuk a gyeire vetőst, du írogattunk ostort, fújtunk szappanbuborékot, rajzoltam szép sántikát (ma ugróiskolának mondják a gyerekek). Az igazi, legkedveltebb gyerekjáték a esi- gázás és a brinckizés volt. A csigát mi, föszegiek magunk faragtuk, az alszegieknek Zsebők Lajos bácsi esztergálta. A hengeres fa végét kúposra szijókáltuk, a kúp pere­métől fölfelé körkörös bevágást, menetet fa­ragtunk szépen, hogy a rátekert kisostor ne csússzon le róla. A kifaragott darabot felül a fejénél lefűrészeltük úgy, hogy azért pe­reme maradjon. Kisimítottuk bicskával ak­kurátusán, majd csigaszöget vertünk a tete­jébe. Kész volt a csiga, csak hajtani kellett az ostorral! Aztán ha szédibabázni kezdett, oda-odacsaptunk neki; az ügyesebbek ne­gyed- vagy félóráig is képesek voltak haj­tani.;: Csöndes szavú, eleven szemű ember Si­mon József. Elképzelem őt a herényi szőlő­— Festek. Hiszen, ha a gimnázium után lett volna pénzünk főiskolára.»! önarckép, lánya portréja, lobbanó sárga őszi tójak, ezőlómunkák. Somogysámson, Szentgyörgy, Beróny. Szikra János szakkö­rébe járt Marcaliba. Volt kiállítása a pécsi postásklubban, a marcali szakkörrel is, Ba­latonszentgyörgyön, s az idén Budapesten, a Marcibányi téri Művelődési Központban, il­letve a Szilfa utcai Ságvári Művelődési Ott­honban. Festők jegyezték bele elismerésüket a vendégkönyvbe a több száz érdeklődő kö­zött. Hívják újra». S hívják volt munkahelyére, a szentgyör- gyi postahivatalba is. Évenként három-négy előadást tart a brigádoknak a hajdani, tele­pülés életéről, építkezéséről, szokásairól. Félezer diafelvételeböl választ illusztráló képeket a szavakhoz. Címe és irány itószá ma: Balatonszenl- györgy, Berzsenyi uica 87. 8710. l.eskö LámIö ben, amint foglalatoskodik. Mert ÍR Is ér­vényben van az a mondás, hogy akkor lesz jó a termés, ha a gazda sokat dörgölödzik a kacsokhoz. A keze jár, s olyankor születik meg benne egy-egy szójáték, egy-egy rim- pár, csak úgy, a maga kedvtelésére. Ilyenek: .,Kergetik a béget,,/ mint a birka — béget...’! Vagy: „Bankót akarok!/ Bankót a karok/, tartanak erősen/ a kaszán." És: ügyetlen adat:/ enni adat/ mindenkinek.” Aztán; „Megszánt./ Megszánt egy lánc/ földemet.” Ügy gondolom, több tévés szójáték-vetélke­dő „élne meg” bökverseiből, epigrammáiból. Ugye, mondanom sem kell, hogy ezeket ia vastagodó füzet őrzi e címmel: Bő uavak játéka... (Bősz a vak játéka). önként vállalt szép néprajzi gyűjtőmun­káját könyvtárnyi szakirodalom segíti. Meg­található a Magyar néprajzi lexikon e köte­tek között éppúgy, mint a Szépművészetek könyve, Az ősi magyar hitvilág, Gyórffy György István király-könyve, Aradi Nórá­nak Réti Istvánról szóló munkája és Illyés, Tamási Áron, Dosztojevszkij, 'Tömörkény művei. Útikönyvek! ők így „utaznak”. A Somogy megyei Levéltár kiadványai. Folyó­iratok, szaklapok, amelyek a munkáit köz­ük. És sok-sok festmény. Mind egy kéztől.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom