Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
NICARAGUA A hét három kérdése Hogyan fogalmazta *• meg az amerikai kül- iigyminiszler Washington fegyver korlátozási elveit? Az új amerikai kormányzat első inlézkedései főként beles gazdaságpolitikai ügyekkel voltak kapcsolatosak — a külpolitika viszonylag háttérbe szorult. A nemzetközi események tempója azonban nem Leonyid Brezsnyev a Krímben találkozott Babrak Karmai - la 1. az Afganisztáni Népi Demokratikus l’árt főtitkárával, algán államfővel. lassul, s egyre több esetben kíván vagy kívánna valódi állásfoglalást Washingtontól. Hat hónappal Reagan beiktatása után még a szövetségesek körében is türelmetlenséggel vegyes csalódottság mutatkozik: tekintélyes lapok kedvelt témája, hogy van-e az Egyesült Államoknak egyáltalán átfogó és átgondolt külpolitikája? Nyilván ez késztette az elnököt néhány nappal ezelőtti chicagói külpolitikai bizonyítvány-magyarázatára, a héten pedig Haig külügyminiszter ismertette a New York-i Hiltonban. a külügyi társaság összejövetelén - Washington fegyverzetkorlátozási elveit, amelynek végrehajtó-tárgyaló gárdája is kiegészült: Row- veV nyugalmazott tábornokot nevezték ki Rostomnak, a leszerelési hivatal vezetőjének helyetteséül, ez egyebek között azt jelenti, hogy ő lesz az amerikai delegáció vezetője az esetleges SALT-tárgyaláso- kon.' A Haig által kifejtett németek, amelyeket a külügyminiszter igyekezett négy pontból álló rendszerbe foglalni, nehez és bonyolult tárgyalásokat ígérnek. Az egyetlen valamennyire pozitívnak mondható elem, hogy az. Egyesült Államok* november közepe és december közepe között akarja megkezdeni a tárgyalásokat, az eurostra téglái rakétákról. (Előzőleg, az ENSZ közgyűlési ülésszak kapcsán sor kerülhet egy Gromiko—Haig találkozóra, AZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN Hétfő: Nyugatnémet—francia csúcstalálkozó Bonnban — New York-ban megkezdődik a Kambodzsa ügyében összehívott értekezlet, a három érdekelt indokínai Ország, valamim az ENSZ- tagáilamok fele tiltakozásképpen távolin arad. Kedd: Varsóban megnyílik a LEMP IX. rendkívüli kongresszusa — Haig külügyminiszter ismerteti Washington álláspontját a íegyverzetkorlatozási kérdésekben. Szerda: Befejeződik Lázár György Athéni látogatása — Üjabb súlyos zavargások London Brixton negyedében — Peking ismét elveti Vietnam tárgyalási indítványát. Csütörtök: Maraszimha Rae indiai- külügyminiszter szovjet kollégájával, Gromíkóval tárgyal Moszkvában — Bonnban tanácskoznak a Szocialista Internacionálé Vezetői. Péntek: Súlyos izraeli légitámadások Bejrut és a Dél-Liba- nonban levő palesztin táborok ellen — Izraelben Begin megkezdi kormányalakítási tárgyalásait — Libanon a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kéri — Brezsnyev és Karmai találkozója a Krímben. Szombat: Előkészületek Ottawában a fejlett tőkés országok csúcskonferenciájára — Üjabb fegyveres összecsa- pások Salvadorban és Guatemalában. lázár György, a Minisztertanács elnöke háromnapos hivatalos látogatást tett Athénben. A képen: miniszterelnökünk (balra) vendéglátójával, Georgiosz Kallisz görög miniszterelnökkel a katonai díszszázad előtt. Genfben különben is adott egy kétoldalú tárgyalási fórum az előkészületeket illetően.) Haig beszédében viszont uralkodóak voltak azok a megállapítások, amelyek az egyedül reálisnak mondható egyensúly helyett egyoldalú előny szerzési törekvésekről tanúskodnak. 1. Washington az „erő helyzetéből” szeretne tárgyalni, vagyis folytatni és fokozni kívánja a fegyverkezést. Ezen az alapon Haig visszautasítja a Moszkva által ajánlott raNÉPLAP kéta-moratóriümot, tehát azt az ésszerű indítványt, hogy a , tárgyalások ideje alatt függesszék fel a rakétatelepítést. 2. Az amerikaiak nem nyilatkoznak a SALT-távlatok- ról, egyelőre szóba sem került a tárgyalások folytatásának lehetősége azon a területen, ahol hétéves munka .eredményeként már aláírtak — de nem ratifikáltak — egy szerződést. 3. A megbeszélések során elsőbbséget próbálnak biztosítani az ellenőrzési kérdéseknek. Természetesen minden megállapodás esetében szükség van hatékony ellenőrzésre. csakhogy tudni kell, mit fognak kontrollálni. Az ellenkezője annyit jelent, mint a kocsit fogni be a lovak elé. 4. Végül a külügyminiszter felelevenítette azt az amerikai szándékot, hogy ,,árukapcsolással” összekössék a fegyverzet korlátozását a szovjet politika megváltoztatásának követelésével, például a felszabadító mozgalmak támogatósáról történő lemondással. Bár jól tudják lehetetlent kívánnak. 2 Milyen les/.erei évi jtt- • vasiatokat tett a Szocialista Internacionálé bonni tanács kozása ? A Szocialista Internaciortá- lé alelnöki testületének üléséről egy részvevő távolmaradt (pontosabban mondva egy másik szocialista vezetővel képviseltette magát), de ettől csak hangsúlyosabb lett a bonni találkozó. A francia elnököt, Mitterrand-t tartották otthon az államügyek s a közeli ottawai utazas: ez viszont azt jelzi, hogy a szocialisták fontos pozíciót nyertek egy nyugat-európai országban. A nyugatnémet fővárosban ösz- szesereglett szocialista és szociáldemokrata vezető mindenképpen jelentős politikai, nem egy esetben kormányzati tényezőt jelent országában. Tanácskozásuk és döntéseik tükrözték a szocialista-szociáldemokrata álláspontot, amely nem mentes az ellentmondásoktól sem. De a leglényegesebb területen; az enyhülés s főként a katonai enyhülés vonatkozásában több kezdeményezést tettek. Sürgették a SALT-folyamat továbbvitelét. a komoly eurora- kéta tárgyalásokat, valamint három további leszerelési indítványt lettek. (Ezejc a vegyi fegyverek eltiltását, az európai leszerelési es katonai bizalomerősítő konferencia ösz- szehivasát és a fejlődő világba történő fegyverexport korlátozását sürgetik.) A dan, a finn és a norvég pártvezetők bejelentették: részletesen elemezni kívánjak a szovjet javaslatot, amely atomfegyver- mentes övezetté kívánja alakítani Észak-Európat. Miért éleződött ki is - "*• inét a közel-keleti helyzet? Izraelben Begin megkezdte kormányalakítási tárgyalásait: pontosan kétszer három hét áll rendelkezésére, hogy négy másik part bevonásával koalíciót formáljon. Nem könnyű feladat és sokan máris egy új választási kampány lehetőségét mérlegelik. Ha ez így van, a politikai harc újabb szakasza — sajnos nem szokatlanul — bombákkal kezdődött. Határmenti összeütközéseket ürügyként használva az izraeli légierő az utóbbi évek legsúlyosabb légitámadását intézte a libanoni főváros ellen, s nyolc híd lerombolásával gyakorlatilag kettévágta az országot. Elhangzottak további fenyegetőzések is. Libanon a Biztonsági Tanács összehívását kérte; Arafat az arab országokhoz apellált; s említésre méltó hír, hogy Szaúd-Arábia bejelentette: anyagilag fedezi a Bagdad melletti atomreaktor újjáépítését. Az előrejelzések további bonyodalmakat, a helyzet éleződését vetítik előre. Az Egyesült Államoknak e napokban'kellett Volna dönle- ni a kényes kérdésről, leszállítják-e Izraelnek a megrendelt F—16-os harci gépeket. ‘ R. E. A második év Cukornádaratá* egy I^eun környéki állami gazdaságban. vmr Őrségváltás Az olasz kormány szombati ülésén új tábornokokat nevezett ki a legfelső hadvezetés élére a P—2 ügybe keveredett és funkciójukból eltávolított tábornokok helyébe. Az olasz fegyveres erők új vezérkari főnöke Vittorio Santini tábornok. Umberto Cappuzzo tábornokot, a csendőrség (carabinieri) eddigi főparancsnokát a szárazföldi erők vezérkari főnökévé nevezték ki. (Cappuzzo korábban Olaszország moszkvai nagykövetségének katonai attaséja volt.) Angelo Monassi tengernagy a haditengerészet új vezérkari főnöke lesz a néhány hónapon belül nyugállományba vonuló Mario Bini tengernagy helyett. A cara- binienk új főparancsnoka Lorenzo Valdilana tábornok. Legfeljebb életfogytig Holnap Rómában elkezdődik Mehmet Ali Agca pere. II. János Pál pápa merénylőjét azzal vádolják, hogy a pápa életére tört, amikor május 13-án a Szent Péter téren rálőtt az egyházfőre. Ha az esküdtszék bűnösnek találja a törököt — s ehhez aligha férhet kétség —, akkor Agcára életfogytiglani büntetést szabhatnak ki. A konkordátum értelmében ugyanis az olasz törvények államfőként védik a pápát és az ellene elkövetett merényletért a legsúlyosabb büntetést helyezik kilátásba. (Olaszországban nincs halál- büntetés.) Tegnap reggel izraeli katonai repülőgépek köteléke húzott el Bejrut fölött.' Az újabb provokáció alig 24 órával azután történt, hogy izraeli repülőgépek bombázták Bejrut sűrűn lakott délnyugati körzeteit. A pénteki légitámadás áldozatainak végleges száma nem ismeretes. Még szombaton reggel is folytak a mentési munkák, holttesteket és sebesülteket emeltek ki a lebombázott lakóházak romjai alól. Az első becslések szerint az izraeli agressziónak egyedül Bejrútban 190 halálos álA Tab és Vidéke Aféti pályázató! hirdet a Nagyberény községben üzemelő 22. sz. bisztróvezetői állás betöltésére Jelentkezés az áfész kereskedelmi osztályán, Tab, Kossuth L. u. 1. (08364) Managua fantom ránts. Ez a lehangoló jelző kívánkozott ki belőlem, amikor először végigsétáltam a nicara- guai főváros utcáin. Ledöntött házfalak, föltépett vízvezeték, embermagasságú gaz. — Mindez a város egykori kereskedelmi központjában. Az egy évtizede volt földrengés, s a két éve véget ért véres polgárháború sebeit csak itt-ott sikerült. begyógyítani. Az előbbi az 1972-es elemi pusztítás utáni újjáépítés Somoza diktátor feladata lett volna, ám az országot családi birtokká változtató elnök nem áldozott a város újjáteremtésére, még a külföldi segélyadományokat is bezsebelte. Ily módon, az 1979. július I9-én Somozát elűző Sandinista Front — a társadalmi és gazdasági gondok garmada mellett — egyszerre került szembe a földrengés, s a polgárháború okozta károk helyreállításának feladatával. ötmilliárd dollár kellett volna ahhoz, hogy a romokat eltakarítsák, s a termelöüzedo/.ata és 700 sebesültje van. Az izraeli légierő, tüzérség és haditengerészet Dél-Liba- non ellen intézett pénteki támadássorozatának ideiglenes mérlege: mintegy 40 halott és mintegy 100 sebesült. MÓDOSUL: Páros héten: hétfőtől péntekig szóm Dalon Páratlan héten: hétfőtől csütörtökig pénteken szombaton Hbediőó: 12.0*— lz.SO-ig. (2#3!772) meket újra beindítsák. Az elmúlt két év alatt ugyan honnan teremthetett volna elő ekkora összeget a. rendkívül szegény, alig 2,4 milliós lélekszámú ország? A kávéból és jórészt déligyü- mölcs-exportból csordogáló bevétel egésze is kevés lett, volna erre. Az Egyesült Államok nyílt katonai fenyegetése, az egykori somozisla bandák fegyveres intervenciói azonban arra kényszerí- lették a fiatal sandinista rendszert, hogy sürgősen megszervezze és felszerelje reguláris hadseregét. Az újjászervezett hadsereg jobbára a .sandinista mozgalom gerilláira épült. Azokra, akik fegyvert lógtak a despota Somoza ellen. A sandinisták harcoltak és politizáltak. Azt, hogy ügyesen forgatták a fegyvert, mi sem bizonyltja jobban, mint hogy győzedelmeskedtek az amerikaiak által támogatott, korszerű fegyverekkel állig fölfegyverzett Nemzeti Gárda felelt. Ami viszont a politika szféráját illeti, még a gerillaháborúnál is bonyolultabb feladatokkal kerültek szembe. Elkerülhetetlen volt ugyanis, hogy a Somoza ellen széles nemzeti egységfrontba tömörülő pártok és különböző világnézetű, politikai platformokon álló szervezetek ne polarizálódjanak a győzelem után. Nicaragua az eltelt két év során jelentős változásokon ment át. Külpolitikája teljes mértékben a sandinisták elképzelései szerint lilákul: szoros baráti kapcsolat. a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, szívélyes, kölcsönösen előnyös együttműködés a kontinens első szocialista országával, Kubával. Az el nem kötelezettség képezi a-kormány külpolitikai irányvonalának alapjait. ezzel is példát mulatva a kontinens más országainak és népeinek. Bizonyos, hogy a belső politikái viharok clcsitulása még hosszabb időt vesz igénybe Nicaraguában. Az Egyesült Államok árnyékában a mind-kovetkczelcsébben balra tartó ország még sok belső ellentéttel, inilitllcai feszültséggel tzámolhal. S. X. 7.15— 15.30-lg 7.15— l#.00-ig zárva KOGAZ Kapuvári. tV.etflf Újabb izraeli provokáció Bejrúti utcarészlet egy izraeli támadás után. A HÉTHELYI ARANYKALÁSZ MEZŐGAZDASÁGI TERMELÖSZÖV ETK EZET felvételre keres két minősített. hegesztő szakmunkást és egy lakatos szakmunkást Díjazás megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 8713 Kéthely, Arany János u. 1. Telefon: 19. (58387) Közlemény Értesítjük a T. PB-gazCogyasztóinkat, hogy a kaposvári gázcsereielep NYITVA I ARI AS A IMI. július 20-tol az alábbiak szerint 7.15— 15.30-ig 7.15— 11.45-ig