Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-18 / 141. szám

Gfászieientés Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal a rokonokkal, is­merősökkel, jóbarátokkal, akik ismerték és szerették, hogy drá­ga jó feleségem, és nagyon sze­retett anyukánk, gyermekünk, menyünk, testvérünk, BUDAI ISTVANNfi Hollán Ibolya (Kaposvár, Léva köz 6. sz. alatti lakos), életének 36. évében, 1981. június 12-én tragikus körülmé­nyek között elhunyt, örökre itt­hagyott bennünket. Temetése 1981. június 20-án, szombaton de. ll órakor lesz a Keleti te­metőben. A gyászoló család. * * • A Marcali Járási Hivatal ve­zetése és dolgozói megrendül­tén tudatják, hogy szeretett munkatársuk, OAEAI GYULA nyugdíjas adóügyi osop. vés. hosszas betegség után, június 15-én életének 62. évében el­hunyt. Temetése f.. hó 18-án 15 órakor lesz a marcali temető­ben. Emlékét megőrizzük: a já­rási hivatal vezetősége és dol­gozói. • • • Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF volt olajhegyi lakos, 45' éves ko­rában, hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat jú­nius 18-án, ma 14.30 órakor kí­sérjük utolsó útjára a kapos­vári Nyugati temetőben. Gyá­szolják szülei, testvéré és csa­ládja. » » * Mély Äjdaloromat tudatjuk. hogy VÖRÖS JÓZSEF ny. rendőr őrnagy június 14-én türelemmel vijseH hosszan tartó betegség után, 65 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. Sürgöny­eim: Siófok, Üjpáac tér 2. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás sztwel mondunk köszö­nését a rokonoknak, ismerősök­nek, a Gárdonyi iskola tantes- tuAefcének. akik * HORVATH ISTVÁNT szeretett édesapánkat, utolsó út­jára kísérték és fajdalmunkban esaLád &hml> • a a Etsóftom mondunk köszönését mindazoknak. akik szereteti édesanyánk. ÖZU. SZERELEM AD A BŰN fi Bók Mária KteposKár. Berzsenyi u. 49. aiartti tokos temert esen rés« vettek, és gyászunkban osztoztak. A gyásaaió család Ö28347) • » • HáJácr urfweí mondunk kösnö­netet mindazoknak a rokonok­nak. ismerősöknek. barátoknak, .szomszédoknak, akik felejthetet­len. ebrága halottunkat, ftacv. GERGELY JÓZSEFNÉT utotoó útjára elkísérték. Réezvó- tiiktoefi. koszorúikkal, virágaik­kal fájdalmufíkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család 6L28&L1) ♦ * * KŐeeAnertet mortdtuite m*nd­«aoiknak a rokonoknak, bará­toknak. ismerősöknek, «kik sze­retett halottunkat, SOMOGYI JÓZSEFN«T trtoisö útjára elkísérték, részvé­tükkel, világaikkal fájdalmunkat eny&Lteaá igyekeztek. A gyászoló család (mse) • * ♦ Köszön efcö nket fejezzük ki mindazoknak, akik CSEKK ISTVÁNT a hűséges ^érj ét. es drága jó édesapát június 6-án a Tardi te­metőben utolsó útjára elkísér­tek. részvétoyilvánításuikkal és együttérzésükkel enyhítették so­ha ed nem múló fájdalmunkat es osztoztak mélységes gyá­szunkba». ^ A gyászoló család (1677) • • * Hálás szívvel mondunk koszol netet a böhönyei AG vezetőinek es dolgozóinak, rokonoknak, is­merősöknek, a vései tsz veze­tőinek, dolgozóinak, mindazok­nak. akik felejthetetlen drága hatottunkat NAGY BÉLÁT utolsó útjára elkísérték és rész­vétükkel fajdallmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, kisfia, anyósa és apósa (1706) ji.-iJA.MU Bőszénfán, a köz­pontban, Kossuth Lajos u. 27. sz. alatt romos ház, földterü­lettel eladó. Érdek­lődni Kaposvár. Bal- lakutí út 34/a vagy a helyszínen. (1693) Kövesúi mellett közművesített tel­ken, kétszobás csa­ládi ház, gazdasági é p ületékkeL eladó. llomiH^, 8675 Aa- docs, Rákóczi u. 31. (58176) Kis csaftáftt ház és házhely eladó So­mogy jádon. Érdek­lődni: Horváth Gyu­lánál, Lenm u, 2(f. 028388) Kaposváron. Szeg­fű utca 43. számú ház eLadó. 150 négy­szögöl kerttel, fize­tési könnyítéssel. (128380) Figyelem! Aki Ka­posvár k<*! -tv a roshan családi hazat akar építeni, 600 négy­szögön gyönyörű gyümölcsösben, an­nak gondozási szer­ződés elleneben. tu­laj domjo got b iztos í- tok. Érdeklődni a helyszínen: Kapos­vár Kaposfüredi út 227. sz. (12633S) Kaposvár. Május 1.. u. 86. sz. 27-es számú háromszobás öröklakás sürgősen eladó, OTP-átválla­lással is. Érdeklődni a helyszínen, 5—7 óráig. 0699) Háromszobás új családi házrész kert­tel eladó. Kaposvár. Nyár u. 20. • _________ (128283) E lcserélném pécsi családi házamat fo- nyódi családi ház­ért. Érdeklődni Fo­nyód. Szent István u. 32., Bolvári. ________________(58179) E lcserélném fonyó- dí kettő szobás csa­ládi házamat Buda­pesttől! Kerepesig. Cím: Fonyód. Teme­tő u. 30. ________________(58178) K étszoba. össz­komfortos. kertes családi ház gyümöl­csössel, garázzsal, beköltözhetően el­adó. Tab. Petőfi u. 27. _______________(58175) K isebb nyaralót vennék 200 000 Ft kp + magas r észi éti i- zetésseL Ajánlato­kat „Déli part” jel­igére, a barcsi könyvesboltba ké­rek’ ______(53182) ~ Gázos. OTP-s öröklakás azonnal beköltözhetően el­adó. Barcs, Bajcsy- Zs. u. 37., III. e. 11. ____________ (58183) F onyódon, part- melletti társas nya­ralóban lakrész el­adó. Érdeklődni Al- sóbélatelepen, a 34- es telefonon. ___________(5818U E ladó Kaposváron, Szigetvári u. 137. sz. alatt udvari házrész. Brz utcai átépítésre. Érdeklődni; 10—18 óráig. ________ 028356) F onóban, a Petőfi u. 26. sa. ház, nagy telekkel, nagy gaz­dasági épülettel, el­adó. Érdeklődni ugyanott. _______________(128862) K aposváron. Iván- fiahegyalja u. 45- sz. alatt 500 négyszögöl gazdálkodásra alkal­mas terület, beteg­ség miatt eLadó. Ér­deklődni : Toto And­rás. Ivan-fiaheg y al j* u- 21. alatt. ________ (028348) K aposváron, a Szi­getvári u. 116. sz- alatti 2+1 szobás családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Rugási CSvuláné, "Noseflopy G. u. 12., n. era., mösrise© nap 17 óra után. _______________(13886*) K aposváron vennék 2r—2 és félszobás ut­cai öröklakást, ház­rés«, I. emeletig, Őszi beköltözéssel, a belvárosban. vagy nyaralót, kas telek­kel. Balafaonfenyves- ig_ Állomáshoz, víz­hez közeL Bérces, Kaposvár. Bada­csony u. 5. .________(126371» G yekényesi állo­máshoz közéi. 430 négyszögöl telek el­adó, kis tégla épü­lettel- Levélcím: Nagy Endre, Buda­pest. 1.123. Győri út 1. _______________(128366) N yolcadik emeleti, másfél szobás szö­vetkezeti lakás el­adó. 350 00 Ft kp + OTP-átváMalás. Ajánüatokat 168«. számra, a kiadóba Háromszobás, flesEkomfortos, ker­tes családi ház el­adó- Toponár, Mi­kes Kelemen o. 11. Both Mihály. (128336) OTP-s öröklakáso­mat családi házra cserélném. meg­ég yezéssel. Kapos­vár. Kinizsi lkt. 10., IL e. 3. ____________81678) P écsi kertes csalá­di házamat a város legszebb részén el­cserélném Balaton déli oldalán lévő ki­sebb üdülőért vagy felújított családi há­zért. Kiss József, Pécs, Szőlő u. 18. (84829) Háromszor 500 négyszögöl földte­rület eladó. Kapos­vár, Schönherz Z. u. 8. _______________(128205) K ercseliget, Petőfi u. 41. számú ház 2 szoba, konyha, mel- Jekepülettel eladó, 1200 négyszögöl te­rülettel, esetleg bon­tásra is. Príma cse­rép és tetőszerkezet, 20 000 FL-ért. ___(128297) B alatonszárszón, a Völgy u. 22. sz. új nyaraló, 3 szoba, nappali (tanácsi tar­tós használatba vé­tel) eladó vagy ki­sebb értékű telekre, nyaralóra cserélhe­tő. Kis fogyasztású nyugati autót beszá­mítok. Kaposvár, Kun Béla u. 13. Te­lefon: 11-270. Stier. _____________ (128289) K aposvárhoz 3 ki­lométerre Zs-ehckis- lakon öt darab 240 n ég yszögöles telkek 30—50 forintért rész­let fizetéssel eladók. Busz, víz van. Ér­deklődni : Kapos­vár, Géza u. 80. 16 óra után.. «67» Olcsón eladó gaz- .dálkodásra és mé­hészetre alkalmas, telekkel. kétszobás, fürdőszobás, családi ház + garázs. Cím: Üjvárfalva, Nadaios, Petőfi u. 17. _______________(128303) I gáiban, zártkert­ben 1300 négyszögöl építésre, illetve sző­lőtelepítésre alkal­mas földterület, kö­zel a fürdőhöz el­adó, esetleg megoszt­va is.. Érdeklődni le­het: Kollin, Kapos­vár, Ezredév u. 19. fsz. 4. sz. (128305) Toponáron. az Er­dei Ferenc u. 2. sz. alatti ház beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni: Toponár, Sza­badság u. 9. _________________(1647) K étszobás, gázfű­téses lakás kp + OTP-átváiyaLással el­adó. Kaposvár. Lé- va-köz 6., I. lh. IV/3» 17 óra után. _________________(1701) B alatonszárszón 400 n-öl telek telek el­adó egyben vagy megosztva. Cím a siófoki szerkesztő­ségben. _____________(58131/A) E ladó Hangyás- máihegyen 300 négy­szögöl'szőlő, hétvégi házzal, pincével, víz, villany van. Kapos­vár, Schönherz Z. u. 44. Fodor. _______________(128316) Somogysárdon, a Hunyadi út 17. sz. alatti, jó állapotban lévő kétszobás ház eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Búzavirág u. lő. sz. II. em. 9. Kocsmáro- séknál. _______________(128612) K aposváron, a Vö­rös Had s ereg ú t j a 171. sz. alatt 260 négyszögöl telek, fi­zetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: 48-as ifjúság u. 52. Fái. __ (128320) B alatonmáriafürdőn 2 utcára nyíló kettő, összesen 200 négy­szögöl közművesített telek, kisebb hétvégi házzal, teljes beren­dezéssel eladó, vagy kap osváiri lakás ra. vagy házrészre meg­egyezéssel elcserél­hető. Érdeklődni: szombaton és vasár­nap. Balatonmária, Erdősor u. 72. ___ __ (128333) H áromszoba kom­fortos családi ház, 250 négyszögölön el­adó 600 000 forintért. Érdeklődni a hely­színen : 16—20 óra között. Siófok. Wes­selényi u. 46. ________________(58162) M arcali. Bizei ut­ca 85. sz. alatt csa­ládi ház 400 négy­szögöl területtel, el­adó. Érdek! ődni: ugyanott, ki. Vadál István. _______________(238277) M ásfél szobás szö­vetkezeti lakás, köz­ponti fűtéssel. OTP- hitelátváiLalásöaJ. be­költözhetően eladó. Megtekinthető: ked­di. szerdai napokon, 17—11« óra között, Kaposvár. 48-as If­júság u. 38. sz.. L em. l. ajtó, _______________(128348) E lcserélném vagy eladnám kaposvári házrészemet, k ét­szoba. konyha, kert. budapesti tanácsi la­kásért. Nemes Já- nosné. Kaposvár, Sáli lad n. 26. _________________(1668) K iskorpádon, a Vörösmarty utca 70. sz. szoba, konyhás családi ház — nagy telekkel — eladó. Érdeklődni a hely­színen. ________________(58154) N agyatádon, a Kossuth u. 1. sz. alatti OTP-s két­szobás lakás, OTP- átvállalássai sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni 7—15 óráig Nagy­atád. 367-es telefo­non. ________ (58156) E ladó Zamárdi- han. a Lázár u. 5. alatti 2 szoba, elő­szoba, főzőfülkés 200 négyszögölön fekvő nyaraló. Ér- dekl ődni: Szeksz á rd. Bezerédd u. 20/B alatt lehet. Telefon: 74/13-724. Este 7 után. (018828) Zamárdi szőlőhe­gyen 733 négyszögöl terű Let, melyből 400 négyszögöl szőlő es 333 négyszögöl gyü­mölcsös és kaszáló, nád fedeles pincével, eladó. Érdeklődni: Bará nyi. Bűz sá'k. Petőfi S. n. 36. (126277) Zamárdi szőlőhe­gyen 503 négyszögöl terület, melyből 150 négyszögöl szőlő, ugyanannyi kaszá­ló, 203 négyszögöl akácerdő, eladó. Nyaralásra alkal­mas. pince, víz, vil­lany van. Érdeklőd­ni : Barányi József, Buzsák, Petőfi S. u. 36. ______________(128676) E ladnám kapós-vá­rt háromszobás családi ]i á zam a t. vagy 2 és félszobás összkomfortos — le­hetőleg I. emeleti — szövetkezeti Rakásra el cserélném. Ugyan­itt fonott ülőgarni­túra (4 fotel, asztal) eladó. Aj ánlatokat: ,,öszi költözés” jel­igére 128283. számra, a hirrdéfobe kérek. <_____________ (128283) Egyszobás udvari ház, azonnal beköl­tözhetően eladó. Ka­posvár, Május 1. u. 76 + 87 n-öO kert. Érd ekl ődni Latinca S. u. 8., I. ecm, 25. (1648) Ikerny araló mind­két részét megvétel­re keresi két testvér Fonyódtól Siófokig. Cím a siófoki szer­kesztőségben. _________' (58131) S iófokon, a Foki- hegyi iskolától 300 m-re össTközm ű v e- sített, 290 n-öl be­építhető lakótelek lakható kisházzal el­adó. Érdeklődni Sió­fok, Erkel F. u. 83. (58134) Balatonsz.abaüi fa­luban családi ház — melléképületekkel. 500 n-öl teilten — eladó. özv. Kálmán Sándorné. Balaton- szabadi, Bem u. 33. _______I?!1!0) S iófokon, a Kandó Kálmán u. 4. sz. zöldövezetben — gázfűtéses lakás el­adó. Érdeklődni a 2. ajtónál. ________________(58141) B alatontól 30 km­re Tengődön, kertes családi ház — sür­gősen — eladó. Le­vélcím : Barkóczi, Dózsa u. 242. ________________(56124) E ladnám vagy per­be adnám kapos- szentjakabi 230 négyszögöl szőlőmet, gyümölcsfákkal. Ki­sebbre cserélném két és félszobás tár­sasházi lakásomat. Garázs szükséges. Érdeklődni a 14-473- as kaposvári telefo­non. _________________(1703) T abon 276 n-öl közművesített ház­hely a Vorosilov ut­ca elején. eladó. Érdeklődni: Hor­váth József, Mártí­rok u. 11. ________________(58105) C saládi ház és házhely, gazdasá gi épü letekkel eladó. Zseűickisfalud, 117. sz. alatt. Érdeklődni az esti órákban ugyanott, vagy Ka­posvár, Béke u. 93, III. 2. sz. alatt. _________________(1706) K étszobás örökla­kás garázzsal el­adó. Kaposvár, Szal­ma L köz 1. Bárdo­st. _________________41635) K éthelyen, a Hegyalja u. 4. szá­mú házrész eladó. Érdeklődni.; Cser­ül esziki Gyulánál, vagy a szomszédban. _______________(58123) K aposváron, az Iszák u. 8. sz. alatt, szoba-kon y hás ház­rész eladó. (1616) Balatonszárszón, a Madách u. 8. sz. alatt eladó egy 5x5- ös faház. Érdeklőd­ni : Lengyeltóti. Rá­kóczi u. 55. ________ (58114) L ábadon, a Sza­badság u. 34. sz. alatti kertes családi ház eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen, mihd-en nap. (58116) Háromszobás, össz­komfortos családi ház eladó. Kapos­vár, Tisza u. l. sz. _________________(1629) B alatonmária-für­dőn eladó télen is lakható, 40 négyzet- méter alapterületű kéts zo bás. összko m " fortos nyaraló,. 157 négyszögöl gyümöl­csösben. Érdeklőd­ni helyszínen: Ke­szeg u. 67. alatt, minden szombaton és vasárnap, Czégé- nyi. _______________(128224) K aposváron négy­szobás házrészemet eladnám. Kétszo- bás lakótelepi csere is érdekel. Érdek­lődni: Lukács, Zrí­nyi u. 24.. 16 óra után. ____________ (1646) B alatonlellétől—Ba­latonvilágosig 100— 150 négyszögöl víz­parti. vagy vízparté­hoz közel, közműve­sített telket vennék, ármegjelöléssel. — ..Készpénz” jeligé­re, a bajai Magyar Hirdetőbe. _______________(100903) E ladó Balaton lei- lén. a Széchenyi u. 4. számú háromszo­ba összkomfortos ház •— nagy telek­kel. Érdeklődni le­het, minden nap. ________________(58065) K ettőszobás. gáz­fűtéses, loggias szö­vetkezeti lakás, ke­vés OTP-kö les önnel, elad ó. Erdekl ödni: 18 óra után. Kapós- var, Léva-köz i. I. lh. IV&. Nyári. (128278) Kaposvári kétszo­bás, összkomfortos,' központi fűtéses, harmadik emel éti, szövetkezeti lakás garázzsal, kp + OTP-átválialással — azonnal beköltözhe­tően — eladó. Ér­deklődni : 18 óra után hétfőtől pénte­kig. Cím: Póré, Arany J. u. 74.. III. lh. III/3 . (128256) Kétszobás, erké­lyei, szőnyegpadlós. OTP-kölcsÖnös örök­lakás eladó. Érdek­lődni: 18 óra után, vasárnap egész nap. Cím: Kaposvár. Ki­nizsi ltp. 26., fsat. 3. Kis Mátés Imre. _______________(128268) E ladnám vagy el­cserélném 3 szoba, öss.zkomfortos ka­posvári - szövetkeze­ti lakásomat^ családi házért. Minden meg­oldás érdekel. Aján­latokat: 128302. szám­ra a hirdetőbe ké­’ ___________(128302) S iófokon eladó 100 n-öl közművesített telek. víkenházzal, telekbővítési lehető­séggel. Érdeklődni Aradi vértanúk u. 95. Siófok. (57132) UN-es Trabant Combi eladó. Kapos­vár. Dimitrov u. 51. ,___________(1698) ZJ-s frsz. Skoda 100 L gépkocsi el­adó. Kaposvár, Me­ző Imre u. 127. Ér­deklődni 17 óra után. _________________(1695) T rabant Combi, ajtók, kompletten, üvegek, hátsó ülés, eladó. Kaposvár, Füredi u. 134. _______________(126393) I X frsz.^. Skoda S 100-as — jó állapot­ban — eladó. Csö- mend. Jókai u. 19. Sallai. ________________(58187) Z B-s Zsiguli eladó. Érdeklődni: a so­mogyaszailól ital­boltnál. __________ (128381) C U-s Wartburg 353, valamint SACI—I. gyermekbútor eladó. Érdeklődni Kapos­vár, Vár u. 4. _________________(1691) J ó állapotban lévő három és féléves, 1300-as Lada sze­mélygépkocsi el­adó. BaLato nf öldvár. Felszabadulás u. 40. Gazsó, Telefon: 40-298. ________________(58177) Ü zemképes Polski Fiat 125 egyben, al­katrészenként eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Béke u. 67. II. em. 1. alatt. 18 óra után. _______________(128349) Z H-s Trabant Spé­ciéi 33 ÖOO kim-rell — jó állapotban — el­adó. Bechli József, Mosd ős», Vöc ösmarty u. 23. __________(128350) P E-s rendszámú Wartburg de Luxe s zeni oly gépko esi, ú i - szérű állapotban el­adó. Érdeklődni Szi- rer Imre. Igái, Vö­rös Hadsereg u. 117N _________________(1667) O Ü-s, 250 cm-i-es, TS MZ motorkerék­pár eladó, tartozé- kotkkal. Érdeklőd­ni : 20 óra után, Pe- róczi István, Ka­posvár, Honvéd u. 43^ n. í. _______________(128301) P A-s rendszámú Dacia sürgősen, el­adó. Kaposvár. Kim Béla u. 2«. (128323) IL-es 1200-as Zsi­guli eladó. Baranyai, Kaposvár, Topot ári itt 9. ____ (128300) P . Fiat 125-ös el­adó. Érdeklődni: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 185. _______________(128288) B abetta. jó álla­potban eladó. Mio­kovics Lajos, Ka­posvár. Rip pl- Ró nai utca 1/a. I. em. 5. _______________(128328) U Y-os Wartburg személygépkocsi el­adó. Kaposvár, Pus­kin n. 4M. _______________(126324) 1 200-as Zsiguli — friss műszaki vizs­gával — eladó. . Ka­posvár. Szalma Ist­ván u. 21. _______________(128310) J ó állapotban lévő FIAT 500-as típusú gépkocsi eladó. Ér­deklődni : Kaposvár, Kossuth tér 4^ L em. ______ (128330) J ó állapotban lévő PA-s írsz. Trabant Sneciál eladó. Ér­deklődni Iregszem- cse, Széchenyi u. 12. Dabóczi. ________________(58164) R enault—4-es és Erilka írógép eÖadő. Érdeklődni 16.30 óite után. Kaposvár, Bartók B. u. 128. (1673) P—10-es Pannónia m otorker ek pár. ki- f o gásibaian „ álla pót­ban — 1983-ig érvé­nyes műszaki vizs­gával — eladó. Cím: Somogyaszaló. Kos­suth u. 14. _________________(1675) B ordó 1200-as Lada eladó. Buzsák. Le­nin u. 25. Fehér. _________________(1663) R endszám nélküli Warsava — alkatré­szenként is — el­adó. Érdeklődni — Bolhás, Kossuth u. 11. ________________(58157) U V-s Skoda S 110 L szgk. — friss mű­szaki vizsgával — autószerelőtől, igé­nyesnek eladó. Cím: Huszár Gvuláné, Andocs. Petőfi u. 14. ________________(58169) Z P-s írsz. 1300-as Lada eladód Érdek­lődni Nagyatád. Ár­pád u. 25/1. ________________(58168) Z S írsz. Wartburg de Luxe — megkí­mélt — eladó. Ba­latonszárszó. Kos­suth u. 1. Érdeklőd­ni 18 óra után. _________________(1700) U P—s Trabant. L., — 1984-ig érvényes műszakival. — eladó. Kaposvár, Kinizsi lkt. 3/1. Máté. Ér­deklődni 18 óra után. __________________(1665) K arambolos, 603- es Trabant Spéci ál. valamint Wartburg motor- és váltó al­katrészek - eladók. Megtekinthető 17 óra után. Kolurr.bán. Balatonendréd, Kos­suth u. 5. ________________(58133) U H-s Trabant 601- es — 1983-ig érvé­nyes műszaki vizs­gával — • igényesnek eladói Mosdós, Kos­suth Lajos u. 15. Megtekinthető hét­köznap du. 14 órá­tól. _______________(128368) Ü j állapotban lévő Jawa Mustang el­adó. Kaposvár, Ka­nizsai u. 21.. Csá­szárné. ____ (1705) 4 12-es Moszkvics — érvényes műszaki vizsgával — eladó. Kaposvár, Honvéd u. 14/c. III. em. 2. FIAT 850-es Coupe alkatrészenként el­adó. S omogy szent- pál, Petőfi u. 33. ________________(58126) K arambolos Zsigu­li eladó. Marcali, Tanácsiköztársaság u. ll. ______________(58125) Z B-s Wartburg de Luxé — 1984-ig ér­vényes műszákival — eladó. Dr. András János, Tapsony, Széchenyi tér 19., telefon; 7. ________________(56127) Z R-es Trabant el­adó. Marcali. Lobi L. U. L _________ (58121) U M-es Zaporozsec — 1983 júniusig ér­vényes műszaki vizs­gával — eladó. Mar­cali. Táncsics u. 45. Érdeklődni 16 óra után. Tis lér. _____________ (58128) M egkímélt állapot­ban ZI-s írsz. Tra-. bánt Speciál eladó. Szabó Miklós, Szán­tód- p úszta, telefon: 31-014. ________________(561121) J ó karban, levő — müszakizott — Raj Gaz 69-es gépkocsi éladó. Érdeklődni: Balogh. Ráksi, Rá­kóczi u. 18. (1631) Másfél szobás», összkomfortos ház- felügyelői lakáso­mat — betegség mi­att — sürgősen el­cserélném. Minden megoldás érdekel. Jegesy. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 38. Érdeklődni: délután 4-től. (128383) Háromszobás, új« lakótelepi IKV-s la­kást cserélnék 3—4 szobás IKV-s csalá­di házra, Kaposvá­ron . Aj á illatokat: ,, Gázfűtés” jeligére. 128374. számra. a hirdetőbe kérek. (120374) Elcserélném szé­kesfehérvári Palotai u. 28. sz. alatti egy- szoba komfortos ta­nácsi Lakásomat (szanálás előtti) siófoki hasonló la­kásra. Érdeklődni: Siófok. Kossuth u. 28. (58137) összebőllözők. fi­gyelem ! Kaposvár belvárosában • lévő két és fél szobás, modern,. garázsos tanácsi lakásunkat elcserélnénk két ki­sebb tanácsiért. Minden megoldás érdekel. Ajánlato­kat 1689. számra, a kiadóba, (1680) Elcserélném Pécs, kertvárosi kétszoba összko mfortosi, 5® m2 alapterületű, IX. emeleti tanácsi bér­lakásomat siófoki vagy kaposvári egy és félszobásra. Aján­latokat .,Más csere is érdekel” iéligerc, Tab, pf.: 15. cím­re. (86601. (58149) Gyak őrt áttol ren ­delkező itabnérőt fölveszek. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: Kapos­vár, Kanizsai út 53. számú Szomjas ital­boltban. <&!Z8380) Érettségizett nő gondnoki állást vál­lalna Kaposváron. Ajánlatokat 1682. számra, a kiadóba kerek. (1682) Számviteli főisko­lai végzettséggel ál­lást változtatnék. Ajánlatokat: ^3 év gyakorlat” jeligére, 128332. számra. a. hirdetőbe kérek. _______________(128332) G épkocsivezető, B, C, D, 25 kategóriás jogosítvánnyal, gép­lakatos szakmával, rakó dóg é pkezelői v iz s gá val m unkah e- lyet változtatna Marcaliban vagy környékén. Ajánla­tokat WUniverzál is ’ * j eligére, a marcali kön yvesboltba. ______________(58132) K özgazdasági tech­nikumi végzettség­gel gépjármű ügy­intézői tanfolyam-1 mái, 16 éves mun­ka v iszonnyal. mun­kaügyi előadó állást keres. Minden meg­oldás érdekel. Leve­leket: ..35 éves” jel­igére, a kiadóba. (1622»’ MAI . 1 MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: BÁTORSÁG, FUS­SUNK! (14). Este 7 órakor: LANGUSZTA REGGELIRE (14). Szabad Ifjúság du. 4 és 6 óra­kor: A PAPA MOZUA. Este 8 órakor: ROCKY (14). Dallos Ida mozi du. 6 órakor: A NYOL­CADIK UTAS: A HALÁL (18). Mozimúzeum du. 5 órakor: BOLGÁR FILMNAPOK: MIN­DENT BELE, CSAK RA NE FÁZZUNK. Este 7 órakor: KRA­MER KONTRA KRAMER (14). Marcali este 7 órakor: ZORRO. Nagyatád du. 5 éis este fél 8 órakor: PIEDONE EGYIPTOM­BAN. Barcs * du. 6 órakor: BOSSZÚVÁGY (16). Este 8 óra­kor : FILMBARÁTOK KÖRE; WOYZECK (16). BALATONI MOZIK MŰSORA: Siófok (teremmozi) dtt. fé! 6 órakor: SIVATAGI SHOW. Es­te fél 8 órakor: MINDHALÁLIG ZENE (16). Siófok (kertmozi) este 9 órakor: A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL (18). Bala- tonboglár este 8 órakor: RIPA- CSOK (14). Balatonföldvár (fe­dett kertmozi) este 8 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Balatonlelle (fedett kertmozi) este 9 órakor: ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL (16). Balatonfenyves (fedett kertmozi) este 9 órakor: ELLOPTAK JUPITER FENE­KET. Balatonszemes (fedett kertmozi este 9 órakor: A PO­GÁNY MADONNA. Balatonszár­szó este 8 órakor: MAJMOK BOLYGÓJA (14). Balatonmária este fél 8 órakor: AZ ACÉL­VAROS TITKA. Fonyód (fedett kertmozi) este 9 órakor: PIE­DONE EGYIPTOMBAN. Fonyód (teremmozi) este 7 órakor: A FEKETE KALÓZ. Zamárdi (fe­dett kertmozi) este 9 órakor: KÓMA (16). TELEVÍZIÓ / Budapest 1. 14.45—15.45: Pedagógus to­vábbképzés. 15.59: Tizenötöd­ször. 16.25: Hírek. 16.30: Nagy folyók a történelem visszfé­nyében:. 17.30: Tévébörze. 17.40: Hipp-hopp . . . Óvodások film­műsora. 18.10: Reklám. 18.15: Telesport. 18.40: Szemesnek álla világ. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik . .. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Kiísfilmek a nagy­világból. 21.15: Reklámpano­ráma. 21.25: Fiatalok órája. 22.25: Tv-hiradó 3. 22.35—23.35: A XXI. miskolci filmfesztivál díjnyertes filmjeiből. Budapest 2. 20.01: Várospódium. 29.49: ön­felszámolás. Dokumentumdrá­ma. 21.45: Tv-híradó 2. 22.05:— 23.00: Szemle. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 18.05: Tv-naptár. 18.15: A vö- röshajú Zora csapata. 18.45: Em­berrablás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este, 20.00: Párhuzamosoki 20.50: Az erősebb nem. 22.00: Komolyzene. KOSSUTH RADIO * 4.35—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.26: Mai kulturális programok. 8.25: Romantikus muzsika. 9.99: Csavargók. 9.44: Zenevár. 10.09: Hírek. 10.05: Thyl Ulenspiegel kalandjai. 10.36: Verbúnikosok, katonada­lok. 11.00: Gastoldi-madriigálok. 11.19: Tessék a fizetés — elég lesz? 11.39:... hogy hosszú éle­tű légy e főidőn. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Ezt lát­tam — Szaknyéren. 12.50: Ze­nemúzeum. 13.49: Szabadpolc.’ ! 14.19: Hollós Lajos fúvósművei- böl. 14.40: Látogatóban a szent­lőrinci citeraegyüttesnéL 14.58: Hallgatóink figyelmébe! 15.00: Hírek. 15.10: A nagyidai cigá­nyok. 15.55: Műsorajánlat. 16.00: Útközben. 16.05: Cseres Tibor: Én, Kossuth LajOiS. 16.15: A Busch-vonósnégyes játszik. 17.00: Hírek. 17.07: Tatarozás. 17.39: 30 eves a rádiószínház. 18.15: Hol volt, hol nem volt.J 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Ben- jamino Gigli operaáriákat éne­kel. 19.45: Századok mestermű­veiből. 20.49: Notaest. 2L40: A Dunánál. 22.00: Hírek. 22.15; Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Művésztalál­kozó. 23.30: Tardos Béla mű­veiből. 24.00: Hírek. 0.10: (Dóry József nótákat énekei. 9.25*: Himnusz. 6.30; Vizaelzősaotga- lat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Dalok a munkáról. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.39; Hí­rek. 8.33: Napközben. 19.00c Ze- nedélelőtt. 12.30: Hírek. 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. 12.55: Kapcsoljuk a győri körzeti stú­diót. 13.25.- Latoszög. 13.30: Frey; Kis mesék a zongorán. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Szfeie java. 16.00: Népzenekedvelőknek. 16.30: Hí­rek. 16.33: Útközben. 16.35: Idő­sebbek hullámhosszán. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.52: Rek­lám. 19.55: Slágerlista. 20.30: Hí­rek. 20.33: Szociológiai figyelő. 21.03: Reklám. 21.08: Ballagjunk gyorsabban! 22.18: Johann Strauss operettjeiből. 23.90: Hí­rek. 23.15: Emlékezetes dzsessz­hangversenyek. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjeizőszol- gálat. 3. MŰSOR 8.57: A kiáUítótermek prog­ramjából. 9.00: XX. századi ka­marazene. 9.44: Zenekari mu­zsika. 11.00: Hírek, ül.05: Ope­rafinálék. 12.11: Glenn Gould Bach-müveket zongorázik. 13.00: Hírek. 13.97: Részletek a Mini együttes új felvételeiből. 13.32: Zenekari muzsika. 15.23: Mon­teverdi : m. madrigálkötet. 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Kis­dobosok, nagydobosok . . . 16.50: Pillanatkép. 16.55: Popzene — sztereóban. 18.12; Hangfelvételek felsőfokon. 19.00: Hírek. 19.05: Parasztok. 19.54: Kockákban gondolkodó művész. 20.17: Ri­chard Strauss: Tűzínség. 21.52: Üj kamarazenei felvételeinkből. 22.30—22.33: Hírek, időjárás. SOMOGYI [• NÉPLAP K

Next

/
Oldalképek
Tartalom