Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-13 / 137. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 1,40 Ft ! ' SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZ XXXVII. évfolyam, 137. szám SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LA PJA Nigériai vendégeink Bábolnán Nyílt A hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Alhadzsi Shehu Shagari, a Nigériái Szövetségi Köztár­saság elnöke és kísérete pén­teki programját vidéki láto­gatással kezdte: felkereste a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátot. Magas. rangú vendégeinket útjukra elkí­sérte Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke is. Bá­bolnán Váncsa Jenő mező­gazdasági és élelmezésügyi miniszter fogadta a vendé­geket, majd a kombinát mű-* velödési házában Bürgert Róbert vezérigazgató adott tájékoztatást a főképpen baromfitenyésztésről és iparszerű növénytermesztési rendszeréről ismert, mintegy 5600 dolgozót foglalkoztató / bábolnai mezőgazdasági kombinát munkájáról. A nigériai vendégek prog­ramjában látványos lovasbe­mutató megtekintése és üzemlátogatás is szerepelt Bábolnán. * * * Alhadzsi Shehu Shagari elnök péntek déután a bu­dapesti Duna Interkontinen­tal Szállóban nemzetközi 4a,j- tókonferenciát tartott. Ma­gyarországon tett hivatalos látogatását gyümölcsözőnek nevezte, amelynek — mint mondta — az volt a célja, hogy tovább erősítse a két ország közötti baráti kapcso­latokat. Elmondta, hogy budapesti tárgyalásai során jó lehető­sége nyílt eszmecserét foly­tatni magyar vezetőkkel a kétoldalú kapcsolatok té­máin túl nemzetközi kérdé­sekről is, közöttük dél-afri- ka elnyomott népei szaibad- ságküzdelmének segítéséről, az új világgazdasági rend, a világbéke és az enyhülés va­lamennyi fontos kérdéséről. A tárgyalásokat — mondta — egymás álláspontjának tisztelete- és a kölcsönös megértésre törekvés jelle­mezte, attól a szándéktól ve­zérelve. hogy a továbbiak­ban mégimkább fokozódjék a két ország együttműködé­se. A kétoldalú kapcsolatok témakörében a nigériai el­nök felidézte, hogy a népe­ink közötti baráti kapcsola­tok visszanyúlnak a Nigéria függetlenségének elnyelése utáni időszakra, e a magyar nép akkor is kiállt a nigé­riai nép mellett, amikor az küzdelmet folytatott egysé­gének megőrzéséért. Elmondotta Alhadzsi She­hu Shagari: Nigéria ellenzi a fegyverkezési verseny fo­kozását, s szemben áll min­den olyan törekvéssel, amely fenyegeti a világ békéjét és harmóniáját. Köszönettel szólt a Ma­gyar Népköztársaságnak ar­ról az önzetlen támogatásá­ról, amelyet az Afrikában és a harmadik világban fo­lyó küzdelemhez nyújt, a kó­lón ializmus és faji megkü­lönböztetés teljes felszámolá­sa érdekében. * * * Péntek este a Mhgyar Néphadsereg Művelődési Házában a Nigériai Szövet­ségi Köztársaság elnöke — a kíséretében lévő szemé­lyiségekkel együtt — művé­szi műsort tekintett meg. 1981. június 13., szombat A török külügyi főtitkár Budapesten tárgyalt Kamuran Cürün, a Török Külügyminisztérium főtit­kára június 10—12-e köaött hivatalos látogatást tett Bu­dapesten és tárgyalásokat folytatott Nagy János feül- ugyminisztériumi államtit- kárraL A pilisvörösvári dolomitbányában az utóbbi évek folyamán teljesen gépesítették a termelést. Az építőiparban, a vegyiparban, a kohászatban használt ér­tékes ásványörleményből ebben az évben több mint ötszáz­ezer tonnát bányásznak. Jaruzelski beszámolója Tanácskozik a lengyel parlament Változások a kormányban Varsóban pénteken délután összeült a lengyel parla­ment, hogy döntéseket hozzon a gazdasági reformmal kap­csolatban. Az ülés megnyitásakor a küldöttek egyperces hallga­tással áldoztak a nemrégiben elhunyt Wyszynski bíboros lengyel prímás emlékének. Ezután első napirendi pontként Wojciech Jaruzelski tábornok, a minisztertanács elnöke megkezdte a gazdasági helyzetről szóló beszámolóját. Bevezetőben emlékezte­tett arra, hogy a napokban tartott pártplónum határoza­ta egyértelműen kifejezi a helyzet drámaüágót minden vonatkozásban, ezért a kor­mányfői expozéban főként a gazdaságról kíván szólni. Mint mondotta, az elmúlt időszakban minden téren fo­kozódtak a gondok. A kiutat nehéz megtalálni, mert nem könnyű tervezni olyan kö­rülmények között, amikor létfontosságú tényezők, mint a szénkitermelés mennyisé­ge vagy a hiteltörlesztési tárgyalások alakulása egye­lőre ismeretlenek. Fokozó­dott az alap- és nyersanyag­hiány, az elmúlt év hasonló időszakához képest 20 száza­lékkal visszaesett a szénki- ’ termelés, az ipari termelés (Folytatás a 2. oldalon) Megállapodások a kapcsolatok fejlesztéséről Véget ért a magyar—szovjet együttműködési kormányközi bizottság ülése Ülésezett a megyei képviselőcsoport jékoztatja a megye irányító' szerveit. Somogybán az'adat­Jegyzőkönyv aláírásával pénteken véget ért a ma­gyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési kormányközi bi­zottság XXVII. ülésszaka. Az ülésszak jegyzőkönyvét az Országházban Marjai József és Nyikolaj Talizin minisz­terelnök-helyettesek, az együttműködési bizottság társelnökei írták alá. Jelen volt Vlagyimir Pav­lov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A kormányközi bizottság június 8—12. között Buda­pesten tartotta ülésszakát. Megvizsgálták a kölcsönös külkereskedelmi szállítások menetét, az elektronikai iparban kialakult gyártás- szakosítás és' kooperáció helyzetét, a paksi atomerő­mű beruházásának alakulá­sát, az agrokémiai egyez­mény végrehajtását. Napi­renden szerepelt a Zsiguli kooperáció néven ismert együttműködés, illetve a petrolkémiai egyezmény meghosszabbítása, valamint több más jelentős közös gazdasági együttműködési feladat. A bizottság megállapítot­ta, hogy a két ország közöt­ti külkereskedelmi forgalom volumene ez évben az áru­csere-forgalmi jegyzőkönyv­nek és más gazdasági egyez­ményeknek megfelelően, meghaladja a hatimllíárd rubelt. A most aláírt jegyzőkönyv szerint a szállításban érde­kelt minisztériumok intéz­kedéseinek eredményéként javult a külkereskedelmi árufuvarozások tervszerű­sége. Az elmúlt ötéves tervidő­szakban összesen 25 létesít­ményt és berendezést he­lyeztek üzembe hazánkban a Szovjetunió műszaki közre­működésével. Olyan fon­tom objektumokat, mint pél­dául a Tiszai Vegyikombi­nát új üzeme, a 750 kilovol­tos távvezeték, a solti nagy­adó és a Bélapátfalvi Ce­mentgyár. Ez évben mintegy százmillió rubel értékben szál­lít a Szovjetunió ipari üze­mek és egyéb létesítmények építéséhez szükséges beren­dezéseket. A bizottság áttekintette a paksi atomerőmű beruházá­sával kapcsolatos berende­zés-szállítások helyzetét, a szerelési munkák menetét. Az ülésszakon határozatot fogadtak el az országaink közötti műszaki-tudományos együttműködés hatékonyab­bá tételéről. A konkrét ered­ményeket ígérő témák elő­térbe helyezésével, a rendel­kezésre álló források ennek megfelelő összpontosításával gyorsítani kell a műszaki- tudományos kutatás eredmé­nyeinek alkalmazását a ter­melésben. A bizottság a két ország megfelelő szerveinek bevo­násával megkezdte az együttműködés olyan új for­máinak kialakítását, ame­lyek hozzájárulhatnak a közszükségleti cikkek gyár­tásának növeléséhez, a la­kossági szolgáltatások javí­tásához mindkét országban. A bizottság megelégedés­sel állapította meg, hogy a négy baromfiüzem felépíté­se a Szovjetunió területén rendben halad. Ez év már­ciusában befejezték az épü­letszerkezetek és berendezé­sek szállítását,’ s a már üzembe helyezett részlegek nagy hatékonysággal mű­ködnek. Bábolnán szovjet szakembereket készítenek fel a szállított magyar beren­dezések kezelésére. A belkereskedelmi válasz­tékcsere az elmúlt ötéves időszakhoz képest 1981— 1985. között mintegy két és félszeresére nő. Egyaránt bő­vülnek a szőkébb és a szé­lesebb értelemben vett bel­kereskedelmi kapcsolatok, ez utóbbiba értve a határ-menti árucserét, valamint a szö­vetkezetek ilyen irányú együttműködését. Tovább keresik annak lehetőségeit, hogy miként növelhető a kölcsönös áruszállítások vo­lumene a Szovjetunió köztár­saságainak, és területeinek szélesebb körű bevonásával, jobb piackutatással, a vá­laszték további bővítésével. Az érintett magyar és szovjet minisztériumok kép­viselői aláírták a közúti jár­műipari (Zsiguli) kooperáci­ót 1981—85-re meghosszabbí­tó jegyzőkönyvet. Ennek alapján a magyar ipar több mint húszféle gépkocsialkat­részt és szerelvényt szállít a togliatti autógyárnak. Ellen­tételként a szovjet fél évi mintegy 15 ezer személygép­kocsit szállít. Az alkatrészek gyártásában több nagy ha­zai vállalat érdekelt. A Ba­kony Művek egyebek között gyújtáselosztókat, ablaktör­lőket és különféle kapcsoló­(Folytatás a 2. oldalon) (Tudó sítónktól.) Rövidesen befejeződik a szamócaszedés. A kadarkúti áfész sokat tesz ennek a kedvelt gyümölcsnek a ter­meltetéséért. Körzetükben a legtöbb szamócatermelő Csö- kölyben és Gigében van. Több száz termelő 35 vagon szamóca szállítására kötött szerződést a kadarkúti áfész- szel. Sajnos az idén nem kedvezett az időjárás, a szá­razság miatt nem „híztak meg" a szemek. A szövetke­zet körzetéből a teljes meny- nyiséget a Zöldért-nek szál­lítják. Június 9-ig tizenhat Kaposváron, a Hazafias Népfront székhazában ülése­zett tegnap délelőtt a me­gyei képviselőcsoport. Szo- kola Károlyné dr., a képvi­selőcsoport vezetője köszön­tötte a képviselőtársakat és a vendégeket, köztük Varga Pétert, a megyei pártbizott­ság első titkárát. A tegnapi tanácskozás kettős célt szolgált: a képvi­selők egyrészt felkészültek az országgyűlés közeljövő­ben összeülő nyári üléssza­kára, . másrészt tájékozódtak arról; milyen főbb célokat tűzött ki a megye jóváha­gyott VI. ötéves terve. A nyári ülésszakon vár­hatóan beszámoló hangzik el a statisztikáról szóló tör­vény végrehajtásáról. Nagy segítséget jelent a somogyi­aknak, hogy Raskó József, a Központi Statisztikai Hivatal területi főosztályának he­lyettes vezetője alapos és pontos tájékoztatást adott a megyei igazgatóságok — köztük a somogyi — tevé­kenységéről. Kiemelte, hogy a megyei igazgatóság gyűjti az adatokat, ellenőrzi, fel­dolgozza, s ennek alapjain tá­vagon szamócát vettejc át a kisgazdaságoktól, és arra számítanak, hogy még hét­nyolc vagon kerül a raktá­raikba, illetve onnan tovább a megye, az ország ellátásá­ra. A szamóca apró, export­ra csak minimális mennyi­ség jutott. A .szezon végéig a kadarkúti áfész így is vár­hatóan 4,5 millió forintot fi­zet ki a gyümölcsért. A viszonylag gyengébb termés miatt nem kedvetle- nedtek el a gazdák, ezt iga­zolja, hogy 165 ezer frigo- gorella fajta palántát ültet­tek el, Ezt kedvezményes áron kapták. Azokkal a kús­szolgáltatás minősége folya­matosan javul. A szövetke­zeti szektor azonban az elő­relépés ellenére sem éri meg el az államit az adatszolgál­tatás minőségében. A gon­dok között említette, hogy még mindig sok o jogelle­nesen gyűjtött statisztika, s ez nagy terhet ró minden­kire. Ennek az is oka, hogy nem ismerik a törvény elő­írásait. A képviselők érdeklődés­sel hallgatták azt, hogy a KSH egyre nagyobb figyel­met fordít a társadalmi, a giazdasági folyamatok elem­zésére. Dr. Nagy Sándor ka­posvári képviselő azt kérte, hogy a KSH még nagyobb szerepet vállaljon az előre­jelzésben. Brandtmüller István, a me­gyei tanács tervosztályának vezetője a megye VI. ötéves tervét ismertette. 4 milliárd 457 millió forint áll Somogy rendelkezésére ebben az öt évben. Az osztályvezető megítélése szerint a terv a legalapvetőbb társadalompo­litikai igényeket kielégíti, persze bizonyos feszültségek szamóca termelőkkel, akik a kedvez­ményes szamócapalántákat elültették, hároméves szállí­tási szerződést kötött az áfész. Kadarkút bungonvatermő terület. Különösen csírázta­tott korai és nyári burgo­nyát szállítanak. A kisgaz­daságok az előbbiből 12, az utóbbiból 20 vagonnyira szerződtek. Sajnos, fagy ér­te a kadarkúti és a csökölyi burgonyatáblákat, s a csa­padékhiány is oka, hogy csak május 29-én szállíthat­tak először. A szövetkezet vezetői úgy gondolják, hogy június végéig 8—10 vagon­nal vehetnek át. ennék ellenére keletkezhet­nek. A varosba áramlás csökkentésében nagy a sze­repe annak, hogy tizennyolc településen kiemelten fej­lesztik az alapellátást, s le­hetőség nyílik a munkásja- kás’építésre. Mi kell elsősorban a terv teljesítéséhez? Az egyik leg­fontosabb, hogy minőségi változás következzen be a tanácsok gazdálkodásában, a személyes felelősségválla­lásban. Már most gondot okoz például, hogy Kapos­váron, Nagyatádon, Siófo­kon csúsznak az idei lakás- átadások, vontatottan kez­dődnek a lakásfelújítások. Kaposváron az hátráltatja az iskolaépítést, hogy a ta­nács és a kivitelező eddig nem tudott megegyezni a technológiában a költségek miatt. A helyi tanácsoknak most arra kell összpontosítaniuk az erejüket, hogy követke­zetesen végrehajtsák a jó­váhagyott terveket. Varga Péter, a megyed pártbizottság első titkára egyetértett azzal, hogy sok­kal gyorsabban kell dönteni. Ezek közé sorolta a lakás­felújítással kapcsolatos fő­hatósági szabályozást, az is­kolaépítést is. A Kaposvári Húskombinát példája bizo­nyítja, milyen sokat jelent az időtényező a beruházás­ban. Így elvárható, hogy ide­jében helyet teremtsünk a megnövekvő tanulólétszám­nak. Felhívta a figyelmet a tár­sadalmi munkában rejlő le­hetőségek kiaknázására. A megyei pártbizottság arra ösztönöz, hogy a tervezők, a beruházók, a tanácsok job­ban együttműködjenek. Re­mélik, hogy ebben most vál­tozás áll be. Szokola Károlyné dr. az ülés végén azt kérte képvi­selőtársaitól, hogy ne az újabb igényeket támogassák a választókerületben, ha­nem a már elhatározott fej' lesztésák megvalósítását. A tervezettnél kevesebb a Közös érdek a döntések meggyorsítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom