Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-30 / 151. szám

Barátok a rózsák országából Kardzsali népi együttes Somogybán Kedve« vendégeket kö­szönthettünk szombaton dél­után Nagyatádon: Somogyba érkezett bolgár testvérme­gyénk. Kardzsali kulturális delegációja. A zászlódíszbe öltözött Hotel Park előtt Ba­lassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese és a város vezetői köszöntötték a vendé­geket, köztük Sukri Tahiro- vot, a kardzsali megyei ta­nács elnökhelyettesét, Nikola Pctrovot, a megyei kulturális tanács elnökét és Pasa Ton- csevdt, a megyei pártbizott­ság csoportvezetőjét, illetve a kardzsali Georgi Dimitrov Művelődési Központ népi együttesének negyvenkilenc tagiét. KardzsalibőJ Nagyatádig 1256 kilométert tett meg a Balkan tourist autóbusza, mégsem voltak fáradtak az utasai. Örömmel mesélték, hogy délelőtt jártak már Harkányban, ahol megnéz­hették a hazánk felszabadí­tásában részt vevő első bol­gár hadsereg múzeumát, s el­helyezhették a kegyelet virá­gait a népünk szabadságáért vérüket áldozó honfitársaik emlékművénél. S mert útba esett, néhány perces pihenő­jüket a barcsi ős borókásban töltötték. Bolgár barátaink alig helyezték el csomagjai­kat, a népi együttes tagjai a Gábor Andor Művelődési Központba siettek, hogy az esti előadásig is próbálhassa­nak. A delegáció vezetői pe­dig a házigazdák kíséretében a várossal ismerkedtek. Uitz Ferencné városi tanácselnök ismertette a település fejlődé­sét. Az ember megszakad eb­ben a házban — mondta ■mérgesen Katerina, a ne­jem —: mindent egyedül kell csinálnom! — Ugyan, ugyan — csi- títottam halkan, és az ég­világon semmi kedvet sem árultam el a vitára. — Talán nem látod, mi­lyen piszkos nadrágban jár a fiad?! — kiáltott fel drá­maian Katerina. — Hát adjuk tisztítóba — javasoltam. — Komolyan azt hiszed, hogy ez nekem nem jutott az eszembe? A feleségem azután elma­gyarázta, hogy a mai fia­talok úgy vigyáznak a far­mernadrágjukra, mint vala­mi felbecsülhetetlen kincsre. Rendkívül ritkán mossák, és mindig saját maguk, és csa­kis hideg vízben. Egyesek még le sem húzzák eközben, nehogy a nadrág összemen­jen. Beleülnek a kádba, jól beszappanozzák a nadrágot, azután sokáig locsolják rá a vizet. Az eredmény rend­szerint egy alapos tüdőgyul­ladás. — Nem, csak ezt ne — mondtam ijedten. — Majd beszélek a fejével! De nem volt könnyű meg­találni a Jianttti. A Lányom Este fél nyolckor már zsú­folásig meglelt a művelődési központ nézőtere. Nagyon sok nagyatádi volt kíváncsi bol­gár barátaink műsorára. Ami­kor Dorcsi Sándornak, a vá­rosi pártbizottság titkárának és Nikola Pctrovnak az ünne­pi beszéde után színpadra lépett az együttes, alaposan meglepődhettek azok, akik tudták, milyen nagy utat tet­tek meg a fellépés előtt ven­dégeink: egyetlen arcon sem látszott a fáradtság. Bájos mosollyal ropták táncaikat a számunkra kissé idegen, még­is nagyon ismerősnek ható zenére. Senki sem konferálta a műsort, mégis mindenki tudta, hogy mi történik a színpadon. Igaz, a tánc és a zene olyan nemzetközi nyelv, amelyet tanulás nélkül is megértünk, s általa megis­merjük egymást. Es jött a meglepetés! Brahms hatodik magyar tánca után egymást követték a nekünk oly ked­ves népdalaink, s láthattunk hazai táncainkból is. Hagyan kerülnek magyar dallamok, hazai koreográfiák egy bolgár együttes műsorá­ba? — kérdeztük a népi együttes vezetőjétől, Toso Mamcsilovtól. — Nagyon sok bolgár, pon­tosabban rodopei katona har­colt magyarország felszabadí­tásáért. Tőlük sokat hallot­tunk a magyar népművészet­ről csakúgy, mint néhányuk magyar feleségétől. Ez keltet­te föl érdeklődésünket. Végül a két ország hagyományos barátsága is arra ösztönzött bennünket, hogy műsorunkba bevegyük az önök folklórját elmondta, hogy a testvére már napok óta bujkál, mert attól fél, hogy elveszik a drága, egyetlen, imádott far­mernadrágját. Éjszakára lánccal a lábához köti, azon­kívül csapdákat is állít az esetleges rablóknak — rajz­szögeket szór szét, lelemé­nyes kelepcéket helyez el. Vacsorára azonban beállí­tott a fiunk. A nadrág való­ban borzalmas volt. — Azonnal vesd le ezt a rongyot — rivalltam rá —, és mosd ki! — De akkor mit hordjak? — kérdezte riadtan a fiam. — Hiszen van egy remek nadrágod, „Fiatalok divatja’’ márkájú — közöltem ünne­pélyesen. — Azt már soha! — üvöl­tött fel a fiam, és a kertbe rohant, a málnás legsürüjé- be. Kis ideig fojtott kiáltozás és az ágak recsegése hallat­szott a kertből. Az anyja Zuzka foxi segítségével üldö­zőbe vette a szegény fiút, hogy elkapja és elszedje tő­le a nadrágot. Amikor szom­szédunk is csatlakozott hoz­zájuk, aki atlétatermetével próbálta elbűvölni a felesé­gemet, a fiú az erdőbe ira­modott. — Hagyjátok békén — avatkoztam bele. — Kérem, mulassa be az együttesüket. — Csoportunk harmincegy éves, és csaknem kétszáz tag­ja van, közülük negyvenki­lencen jöttek el. Magyaror­szágon most szerepelünk elő­ször. Jártunk már a Szovjet­unióban, Ausztriában, Algír­ban, Marokkóban, Tuniszban, Olaszországban egy nemzet­közi fesztiválon és Belgium­ban is. Csaknem négyórás programunk főleg bolgár tán­cokból áll, hisz a célunk az, hogy hazánk művészetével is­mertessük meg barátainkat. Testvérmegyénk küldöttei vasárnap reggel elköszöntek Nagyatádtól. Ütban Kaposvár felé még megálltak Somogy- c6icsóban, hogy a bolgár hő­sök ottani emlékművénél ko­szorúkkal tisztelegjenek hon­fitársaik emléke előtt. A bolgár küldöttség vezetői tegnap a kaposvári mozimú­zeum klubjában ankéton ta­lálkoztak megyénk kulturális életének irányítóival, és az időszerű művelődéspolitikai feladatokról, a két megye kulturális életének eredmé­nyeiről és gondjairól cserél­tek véleményt Este a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban a bolgár állam alapításának 1300. évfordulója alkalmából naggyűlés volt melyen R. S. Tahirov, Kardzsali megye ta­nácsának elnökhelyettese és dr. Balassa Tibor, Somogy megye tanácsának elnökhe­lyettese mondott ünnepi be­szédet. Az együttes ezután a kaposvári közönségnek is be­mutatta kitűnő műsorát. N. J. i Ekkor váratlanul betop­pant Franta bácsi, és nyom­ban beavattuk az ügy lé­nyegébe. — Reggel elintézem a dolgot — nyugtatott bennün­ket Franta. Fiunk végtelen bizalmat táplál iránta, és reggel a legcsekélyebb aggodalom nélkül átment hozzá. Délben pedig a bácsi a farmerrel a kezében jelent meg. — Azonnal dobd be a mo­sógépbe — parancsolta Ka- terinának. — Estére biztosan megszárad a kerítésen. — Istenem! — kiáltotta a feleségem, amint kinézett az ablakon. Én is kikandikáltam a válla mögül, és elképedtem. A kerítés előtt ott állt a fiunk: hajmeresztő, élénk­zöld nadrág volt rajta, a fe­nekén hímzett arany mono­gram díszlett. Egész sereg kamasz verődött köréje és váltig faggatták, hol szerez­te ezt a. kincset... — Hogyan sikerült? — kérdeztem kissé meghöklien- ve Frantától. — Egy barátom adta köl­csön. aki a múzeumban dol­gozik — mondta büszkén Franta. — De estére vissza kgl adni, mert reggel ki­nyitják a muzeuirtöt. Igaz ugyan, magam sem tudóm, kié lehet... Talán egy oszt­rák—magyar monarchia ko­rabeli gránátos vagy Napó­leon katonája viselhette. A fürdőszobában felzúgott a mosógép ... A hagyományok szellemében Építőipari énekkarok találkozója Kaposváron A dolgozók összetartásának és erejének volt egyik jelké­pe néhány évtizede, a mun­kásmozgalom kibontakozásá­nak idején az énekkari kultú­ra, érthető hát, hogy a szak- szervezetek — elsősorban a sok embert foglalkoztató ve­zető iparágak szakszervezetei — ma is különös figyelmet fordítanak a munkaskórusok is tápolására. Ezt bizonyította a hét. végén az építők énekka­rainak országos találkozója, melyet megyénkben rendezett meg az. Építő-, Fa- és Epitö- anyag-ipari Dolgozók Szak­szervezete, valamint a SAEV. A fesztiválra ötödíz.ben került sor, s a tapasztalatokból arra következtethetünk: hatodszor is megrendezik majd. A hasonló rendezvények többségétől az is megkülön­böztette a jórészt péntekre és szombatra időzített találkozót, hogy a résztvevők — nem fe­ledkezvén meg az erkölcsileg kötelező munkásmozgalmi hagyományokról és az ezek­kel többnyire azonos mai köz- művelődési feladatokról — nem csupán exkluzív gálaes­ten léptek a közönség elé a megyeszékhelyen, hanem vi­déken is ízelítőt adtaik tudá­sukból, a taszári, a szántódi, a balatonszemesi, a boglárlel- lei és a balatonföldvári kö­zönség nem csekély örömére. Igaz, szombaton estére, a La- tinea Sándor Művelődési Központban tartott gálaest idejére megszakadt a siker­széria: az ismét bekö­szöntő kánikula élvezeteitől csak kevesen menekültek a zenei élményt és húst adó színházterembe. Talán jobb lett volna ezt a hangversenyt a Balaton-part valamelyik szabadtéri színpadán rendez­ni, nem „zart körű” műsor, hanem népünnepély gyanánt. A közönség csaknem teljes „kizárásával” tető alá hozott gálaest így csupán szakmai tapasztalatcserére adhatott alkalmat. A nyolc együttes produk­cióinak zömét inkább a szán­dék, mint a tett minőségének oldaláról érdemes méltatni. Az Építők Heves megyei Kó­rusa és a Békéscsabai Általá­nos Munkásdalkör nyújtotta — mind műsorválasztásával, mind énekének színvonalával — azt az átlagot, amelyet ma­napság joggal várhatunk el egy munkásénekkartól. A »vonal” fölött csak a rendkí­vül vegyes értékű műsorral érkezett budapesti Szalmás­kórus produkált, valamint a Kneifel Ferenc és Kneifet Im­re által nagy lendülettel irá­nyított székesfehérvári Álba Regia vegyes kar. Előadásuk­ban kiváltképpen a Túrót eszik a cigány című Kodály- darab tiszta, népiesen, de nem népieskedően vitális interpretálása tetszett. A sajószentpéteri üveggyár Vörös Október vegyes kará­nak zenei felkészültsége és tudatossága — ez tűnt ki az orosz népdalok előadásából — nincs arányban a feltétle­nül magasabb színvonalra is lehetőséget adó hanganyaggal. A miskolci 114. számú es a pécsi 506. számú ipai'i szak­munkásképző intézetek fiúkó­rusainak fellépését — a ka­maszok jellegzetes hangszíne miatt — roppant nehéz volna felnőtt férfikarok éneklés­módjával összevetni; szerep­lésüknek inkább ritkaság jel­legére érdemes figyelni, arra a pedagógus magatartásra, mely a serdülő fiúk énekkul- túrájanak fejlesztéséről sem mond le, holott ezzel bizony nehez látványos sikereket el­érni. Nemcsak szurkolói tisztes­ségből, de a dolog különle­gessége miatt is érdemes szólni a SÁÉV munkaskoru- sának Klausz Robert által be­tanított produkciójáról, úgy látszik, ez az. együttes soha­sem képes középszerűen éne­kelni: fellépéseik vagy illú­ziókat rombolnak, vagy egé­szen magasrendű elvezetet szereznek. Most — az utóbbi évek néhány csúnya „kisiklá­sa” után — a második eset történt, amiben nyilván dön­tő szerepe volt a műsorvá­lasztásnak. A lírai hangulatú kompozíciók nagyszerűen il­lettek a szólamok csiszolt, kulturált, drámaibb erőkifej­tésre azonban csak kevéssé alkalmas hangzásához — s döntő szerepe volt a kidolgo­zottságnak, a stílus ossagnak is. A találkozó programját, szakmai tanácskozás, ankét, bál egészítette ki. Vendégeink vasárnap utaztak el me­gyénkből. Idegenforgalmi kaleidoszkóp Autóval idegen utakon Ma már igen sokan tanú- síthátják nálunk is, milyen nagyszerű érzés egy szép nyári napon családostul be­ülni a kocsiba, és nekivág­ni országnaik-világinak. És éppen az ellenkezője — nyomasztó feszültség, ideges­kedés, s persze vége a jó hangulatnak —, ha idegen országban, ismeretlen tájon elromlik az autó, mi pedig nem tudjuk, mi lévők le­gyünk. Alighanem azzal kell kez­deni hogy roppant nagy fe­lelőtlenség csak úgy beülni a kocsiba és nekivágni... Ezt persze kevesen teszik, de hogy valóban alaposan felkészülnek-e az útra, az már kérdéses. Pedig utunkon messzeme­nően a kocsira vagyunk utalva; nélküle — súlyosbít­va számos poggyászunkkal — szinte tehetetlenek va­gyunk, a pénzünk pedig ugyancsak kiszámított. Az előkészületek sorában nyilvánvalóan az egyik leg­fontosabb a kocsi alapos át­vizsgálása, természetesen szakember által, műhelyben. Ennek részleteit itt nem so­roljuk föl, ez a szerelő dol­ga, csupán egyetlenegyre, a gumiköpenyek állapotának fontosságára hívjuk föl a fi­gyelmet, hiszen tudnivaló, hogy a nagy melegben a hosszú úton, többnyire sebe­sen hajtva mekkora igenybe- vételnek vannak kitéve a kerekek... Ugyancsak a leghelyesebb, ha a szerelővel beszéljük meg, milyen pótalkatrésze­ket szerezzünk be és vi­gyünk magunkkal. Akkor is, ha ínagunk nem értünk a ko­csihoz, mert könnyen lehet, hogy a távoli utakon segít­ségünkre érkező sárga an­gyal”, vagy más szakember a javításhoz tőlünk kér al­katrészt. Egyébként jobban is járunk ez esetben hiszen nem csappan meg szerény devizatartalékunk. Nem fel­adatunk az autóklubtagságot reklámozni (hazai vonatko­zásban nem is vagyunk elra­gadtatva szolgál tatásaitól), de a külföldi úton e tagság nagy segítségünkre van. Be­leértve természetesen a le­hetséges biztosítások megkö­tését, a devizacsékk kiváltá­sát stb. Hiába, ezek szüksé­ges áldozatok... Ha már itt tartunk: alkal­masint beszélnünk is kell az idegein segítővel, németül, franciául vagy más nyelven, s vajon tudunk-e? Nem ja­vasolhatjuk, hogy egy külföl­di út kedvéért mindenki ta­nuljon meg egy idegen, nyel­vet — bár ez nem is lenne haszontalan —, de azt annál inkább, hogy mindenki vi­gyen az útra egy-két zseb6zó- lart. Másik segédeszközünk a* úton a megfelelő, tehat elég­gé részletes és friss — nem húsz éve kiadott! — autós­térkép. Ennek segítségével készíthetünk előre hozzáve­tőlegesen, tehát nem min­denáron követendő útiprog­ramot. Számolnunk kell ugyanis előre nem látható kellemetlenségeikkel, amilyen például egy hiba kijavítása, egy fel nőfczakadós — ilyen­kor jobb, ha a legközelebbi parkolóban pihenőt tartunk —, vagy akkora autóson, hogy jó ideig csak lépésben haladhatunk, A fentiekkel kapcsolatban több dologra is felhívjuk a figyelmet. Először is: tóny- nyű odahaza a szobában na-, pi hat vagy nyolcszáz kilo­métert tervezni, netán ennél is többet. Az autópályán, vagy egyéb utakon. rop­pant forgalom közepette, nagy hőségben egészen más a helyzet. Ne feledjük: ha agyon hajsaöljuk magunkat és a kocsit, sokkal nagyobb a balesetveszély, a motor is hamarabb fölmondja a szol­gálatot és mi az ilyen kímé­letlen rohanásban az élve­zet? További megjegyzésünk: nagy sebességgel hajtva erő­sen növekszik a fogyasztás, ami a mai benzinárak mel­lett nem olcsó mulatság. Ar­ra pedig jól ügyeljünk, hogy a tankban legyen elég üzem­anyag. tehát inkább előbb, mint később tankoljunk, mert az autópályákon néhol igen hosszú szakaszán nincs töltő- állomás, és ha — mint emlí­tettük — netán egészen las­sú haladásra kényszerülünk, a fogyasztás megint csak föl- szökik. Nem is jó elképzelni, milyen kínos dolog benzin hiányában kiállni a sorból; ki tudja, milyen nehézségek arán lehet szerezni néhány litert, és büntetést is kell fi­zetni az effajta kiállást ugyanis bírságolják! Fölösle­ges tehát literre számítgat- j mmk, hogy még a meglevő benzinnel elérjük a határát­kelőt, mert ráfizetünk... Ha mindezt megtesszük^ nagyobb a valószínűsége, hogy gondtalanul, jókedvűen autózzunk Különösen, ha nem civakodunk a sebessé­gen és a vezetési stíluson^ vagy az úticélon. Veszeked­ve utazni — ennek semmi érteimé. Akkor jobb, ha el sem indulunk. SOMOGYI NÉPLAP Ivan Kumanek Farmer a divat

Next

/
Oldalképek
Tartalom