Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-30 / 151. szám

Farkas Bertalan Somogybán IF oly tatás az 1. oldalról) életében. Azután dióhéjban összefoglalva elmondta mi történt az elmúlt három év alatt. Miként választották ki őket, milyen tehertételnek tették ki a jelöletket, ame­lyek közül a legnehezebb a „túlélési gyakorlat” volt si­vatagi, mocsaras és tengeri környezetben. De minden gyakorlat, minden tanul­mány az űrelmélettől a csil­lagászatig, teljes odaadást, sok lemondást, szorgalmat követelt. Ezernyi apró él­mény elevenedett föl a fel­lövés pillanatától a földet érésig, az utána következő találkozások, élménybeszá­molók sokaságáig. De hát ezekről sokat, tudtak, tud­hattak már a fiatalok. Mé­gis szinte itták Farkas Ber­talan szavait, hiszen a sze­mélyes élményt semmi sem pótolhatja. „A súlytalanság a legcsodálatosabb érzés. Könnyedség, felszabadult- ság, szabadságérzés tölti el az embert... Mennyivel ne­hezebb utána megszokni a nehézségi erőt...” És üveg­pohárral m,utatta, hogyan tört be a leszálló egység az atmoszférába; miként ért földet, s elmondta, hogy a kiegyensúlyozott űrpáros még e szinte emberfölötti munka, iszonyú próbatétel, a földet érés pillanatában Is milyen derűsen évelődött egymással, míg megérkeztek a mentőosztagok. Rezzenetlen csend. A 37 fokos hőségben mozdulatlan fiatalok sokasága szívta ma­gába a fölelevenített él­ményt. Azután az űrkuta­tást, a jövőt, a családi éle­tet éppúgy érintő kérdések­re válaszolt a rokonszenves űrhajós, mint a tanulmányai­kat, jövőjüket érintő érdek­lődésre. Nem is mondhatnánk, hogy nagygyűlés volt ez. Egy híressé vált, kemény kötésű katona és a somogyi fiata­lok százainak bensőséges, közvetlen baráti találkozá­sa volt ez, ahol tegezték egymást, ahol nem túlzás: kölcsönösen * fölnéztek egy­másra a szereplők. Egyikük az elkötelezettség a bátor­ság, a szorgalom, a helytál­lás példáját adva, a többiek érdeklődésüket és fogékony­ságukat e magatartás iránt. Vendégünk brigádnapló­kat, könyveket, levelező- és képeslapokat dedikált. A környék ablakaiban legalább úgy „lógtak" az érdeklődők, amikor távozott, mint ami­kor várakozással fogadták. Farkas Bertalan ma kato­nai alakulatokhoz látogat, egykori társaival, bajtársai­val találkozik. Sokam és sokszor fölvetet­ték különböző rendezvénye­ken az elmúlt hónapokban a < pályakezdés gondjait. Emlékszem az egyik du­nántúli nagyvárosunkban tartott tanácskozásra, ami­kor a megye vállalatainak, gazdasági egységeinek felelős vezetői ültek egy asztal mel­lé, hogy a fiatalokról, a fia­talokat érintő kérdésekről ta­nácskozzanak. A jelenlevő«, közül valaki megjegyezte; „Jó ötlet volt ez a kongresz- szusi levélvita, mert így leg­alább megvolt az ürügy ar­ra, hogy leüljünk, kicserél­jük tapasztalatainkat, tanul­junk egymástól.” Bevallom, hogy elgondolkoztatott ez a mondat, hiszen aki ezt a vé­leményt mondta, egy lénye­ges jelenségre hívta fel a fi­gyelmet, amelytől mielőbb, mindenhol — közös érdek miatt — meg kell szabadul­ni. Nevezetesen attól, hogy a fiatalokról, így a pályakez­dőkről is ne csak évente egy­szer (mivel ez a soron kö­vetkező napirendi pont) be­széljünk- Mert nem arról van szó, hogy túl kell fe­csegnünk a pályakezdők kér­dését, hanem arról, hogy az odafigyelés, a gondoskodás folyamatosságáról ne feled­kezzünk meg. Például az oktatással kap­csolatban; sokszor mondják, hogy az oktatás színvonalán javítani kellene. Esetenként ez így igaz. De igaz az is, hogy amit a fiatalok az is­kolapadban, az egyetemek előadótermeiben megtanul­tak, azt kár lenne elfelejte­ni, azt mielőbb hasznosítani lehetne és hasznosítani kel­lene mindenütt a gyakorlat­ban. A tanultak kamatozta­Bizonyítani tása nemcsak a pályakezdők, hanem a gazdasági egységek, így a gazdasági vezetők ér­deke is. Néha, s ezt is sok tanács­kozáson fogalmazták meg, mintha félnénk attól, hogy nagyobb tudású, jobban fel­készült szakmunkás, mérnök veszi át azt a bizonyos sta­fétabotot. Érthetetlen az ilyen félelem, hiszen ennek örülni kellene. A váltás előbb vagy utóbb — mivel ez az élet rendje — megtör­ténik. Nem lehet mindegy, hogy milyen kezekbe kerül egy korszerű esztergagép, fo­noda, műhely vagy tervező­asztal. Ne feledkezzünk meg ar­ról; ha a pályakezdő fiatal mást hall, mást olvas, mást tanul, mint amit a munka­helyén olykor tapasztal, ak­kor a gyakorlat és az elmé­let különbsége hat, sőt ese­tenként demaralizál. A bi­zonyítás lehetőségét, s ezt tanítják az iskolákban, főis­kolákon és egyetemeken, mindenkinek meg kell adni. Ezzel összefüggésben a tel­jesítménnyel arányos bére­zésről sem lehet megfeled­kezni. Előfordulhat — a jobb és korszerűbb felkészültség miatt —, hogy az az eszter­gályos, aki szerencsés eset­ben már a legkorszerűbb technológiai folyamatokat is elsajátította a tanműhely­ben, többet keres a 15—20 éves gyakorlattal rendelkező munkatársánál. Ha többet termel, akkor keressen is többet. Ha jobban dolgozik, akarnak jobb minőségű munkát ad ki a kezéből, legyen ennek arányában az elismerése, anyagi megbecsülése is. Ott még sok a tennivaló, ahol ennek létjogosultságát ma is bizonygatni kell. Az ilyen vállalatoknál, termelő- szövetkezeteknél úgy tetszik, hogy a bérezés megállapí­tásánál még mindig valami­féle helytelen nívellálásra tö­rekednek, s nem a teljesít­mény alapján alakulnak a keresetek. Ha így van, ezen a gyakorlaton is változtatni kellene, mert az ma már nem elfogadható indok, hogy egy-egy szakmában, beosz­tásban a teljesítmény nem mérhető. Ott, ahol a telje­sítményt nem tudják mérni, talán nincs is igazi teljesít­mény. A pályakezdők bizonyíta­ni akarnak, s ez egy egész­séges állapot. Nem arra van szükség, hogy dajkáljuk a pályakezdő fiatalokat. Ezt valójában a fiatalok sem igénylik, s különben sem lenne értelme. A lényeg, hogy ők is — es ez is közös érdek — szeretnék elkerülni az esetemként értelmetlen szempontokhoz kötött skatu­lyákat, a számukra előnyös­nek korántsem nevezhető megkülönböztetéseket, pél­dául a bérezésben. Joggal felvetődik a kérdés: így fog­nak vélekedni a mai fiata­lok akkor is, ha idősebbek lesznek? Lehet, hogy egy­két kérdésre már másként adnának feleletet. De most ők abba» a kor ban élnek, Az embertől függ mai kommentárunk Tizenötezer fiatal munkába állt Tegnap szerte az országban megkezdődött a munka a KISZ nyári ifjúsági építőtá­boraiban. Százhárom köz­pontilag szervezett táborban együttesen mintegy 15 ezer gimnazista és szakközépisko­lás, szakmunkástanuló, egye­temista és főiskolás segíti többek között az út- és vasútépítést, a lakásépítkezé­seket, az állami és a szövet­kezeti gazdaságokban pedig az időszerű mezei munkákat. Vízügyi tárgyalások Hazaérkezett a Szovjet­unióból Kovács Antal ál­lamtitkár, az OVH elnöké­nek vezetésével a magyar vízügyi küldöttség, amely Nyikolaj Fjodorovics Vaszil- jev szovjet meliorációs és vízgazdálkodási miniszter meghívására június 22—28-ig tartózkodott a Szovjetunió­ban, A két ország vízügyi ve­zetője Moszkvában aláírta a határvizekkel kapcsolatos vízgazdálkodási kérdésekről szóló új államközi egyez­ményt. Az ár- és belvízvéde­kezéssel, a vízminőség véde­lemmel, a hidrometeorolőgiai. adatcserékkel és a vízkészle­tek hasznosításával kapcso­latos kérdéseket szabályozza, s rögzíti a határimenti térsé­gekben lévő meliorációs rendszereikkel és a szenny­víz-elvezetéssel kapcsolatos intézkedéseket is. A mindennapi kenyerün­kért mozdult meg az ember. Péter-Pálkor megszakad a búza gyökere — évszázadok szokása, legendája fűződik ehhez a dátumhoz, a kemény, verítékes munka kezdetének napjához. Megszakad a búza gyökere, kilenc hónap után elválik az éltető, nevelő főid­től, és ettől kezdve az ember­től függ, hogy a kalászok ter­mése miként kerül a raktá­rakba. A földet művelőkre, az ara­tókra figyel az ország. Ebben az időszakban jobban, mint bármikor. Mert mindany- nyiunk kenyeréért fáradnak. Tízezreket mentesített az erőt rabló munkától az okos gé­pek sóra, kiöregedőben az a generáció, amely még ismer­te a kasza pengését, a gerinc- sorvasztq marokszedést, vagy a cséplőgép polyvalyukának fullasztó felhőjét. Ezekhez az időkhöz képest ma csupán egy maroknyi kis csapat gondja, munkája kenyerünk betakarítása. Száz ember fe­lelősségét most hatan-nyolcan veszik a vállukra. Ezt a felelősséget vállalni nagy erőpróba! Olyan évek­ben is, amikor a búza útját jóindulatúan segíti, „egyen­geti” a sokat adható és sokat elvehető időjárás, hát amikor szinte az első pillanatoktól kezdve akadályokat gördít a kenyérért tenni akaró ember elé! És ez az év ilyen. Kilenc hónappal ezelőtt nem engedte meg az időjárás, hogy a földet művelő annyi búzát vessen, mint amennyit tervezett. Kegyetlenül nehéz volt a kezdés, és csak a mi megyénkben mintegy hétezer hektárral kevesebb területen mm kommentárunk kerülhetett földbe a kenyér­nek való magja, mint ahogy szerettük volna. Van helyette tavaszi árpa, zab, csillagfürt — értékes, fontos, hasznos az is, de nem lehet belőle ke­nyeret sütni. Aztán jött a ke­mény, hosszú tél, majd a ta­vaszi szárazság. Félelem, nyugtalanság, aggodalom kí­sérte a búza útját. A jótékony eső javított a reményeinken, de már nem pótolta — nem is pótolhatta — az ősszel.el­veszett hektárokat, a szélső­ségek okozta kieséseket. Most, a kezdéskor már kétségtelen tény, hogy* nem lesz annyi gabonánk, mint tavaly volt, mint amennyit szerettünk volna betakarítani ebben az évien. És ez a körülmény fokozza a mostani, aratáskor az amúgy is nagy felelősséget. Hogy ami megtermett, _ami kevesebb az elképzeléseknél, az a lehető legkisebb veszte­séggel kerüljön a magtárak­ba. Ez elsősorban az ember­től függ. Attól, hogy a kom- bájnos jól választja-e meg a haladási sebességet, hogy a kalászban ne maradjon szem és ne a tarlóra hulljon; hogy ne kelljen várnia a. szállító­járműre, az pedig veszteglés nélkül üríthesse értékes ter­hét a raktárnál; hogy kéznél legyen a szerelő és az alkat­rész, ha szükségessé válik a beavatkozás — egyszóval, ha aratni lehet, akkor a marok­nyi csapat zökkenő nélkül arathasson. Úgy, hogy vigyáz minden kiló búzára. Mert a kilók is számítanak! Tegnap Péter-Pál volt. Azokra gondolunk, akik meg­mozdultak mindennapi ke­nyerűnként. V. M. Születőben a történelmi borvidék Az apátsági szőlők helyén „Száz leányért nem cse­réllek” — írva vagyon a fa­lon, s a csikóbőrös kulacsocs- ka sem hiányzik a hangu­latos kancsók, kerámiák, cif­ra képek, idézetek közül. Megkóstolva a száraz mer- lot-t — amely jobb, mint a híres palackozott tihanyi —, rögtön megérti az ember Csokonait is. A zamárdi Ma­gyar Tenger Termelőszövet­amelyben egyre kevesebb munkahelyen lehet pénzt ke­resni csak a jelenlétért, amelyben egyre többet kell tenni a magasabb követel­mények teljesítéséért, a jó minőségért. A pályakezdés időszaká­val egy időben a fiatalok jelentős része családot ala­pít, az otthonteremtés gond­jaival küszködik. Szerencsé­sebb esetben a szülők, a hozzá tartozók segítségével könnyebb a megoldás. A mai fiatalok jóval igényesebbek szüleiknél, nagyszüleiknél — így neveltük őket. Legtöb­ben önálló otthont szeretné­nek teremteni. Belátható időn belül lakáshoz szeret­nének jutni. A többség tud­ja, hogy ezeket a javakat a szocializmusban sem oszto­gatják ingyen, hogy kemé­nyen meg kell mindenért dolgozni. S a fiatalok, akik reálisan szemlélik maguk körül a világot, igényeik ki­elégítése érdekéten tenni is akarnak. Lehet, hogy türel­metlenek, de ezt a türelmet­lenséget nem mindig az élet­kori sajátosság okozza. Az ősszel országszerte megtartják az ifjúsági parla­menteket. Ezeken a fórumo­kon a gazdasági vezetőknek is számot kell adniuk arról, hogy mit tettek például a pályakezdők mielőbbi beil­leszkedése érdekében. Sőt a tízéves ifjúsági törvény ér­telmében számot kell adniuk arról is, hogy ha valamit el­múlás ztotta«i, akkor azt mi indokolta, annak ml volt az oka. A fiatalok, a pályakez­dők érdekében is szükség van eii«. ’ A. S. náttal és a kőröshegy! tsz­szel. — A pince most hat-hét- száz hektoliter borra mére­tezett — mondja Petracsek Béla —, ám régi ászokhordó- kat használunk, amelyekben a nehezebb, testesebb borok jobban, gyorsabban érnek; a fa porózus anyag, és így jobban tud a folyadék a le­vegővel érintkezni, mint a beton- vagy fémhordókban. Sajnos, a pince bővítésénél már nem vásárolhatunk ilye­neket, mert. nagyon ritka és nagyon drága. A hagyomá­nyos, ún. egyszerű borkeze­lési eljárást alkalmazzuk — j# minőségű boraink vannak. Az aranyérmesekkel indu­lunk az országos szövetkezeti versenyen — korábban is nyertünk több érmet. — Nem véletlenül fejleszt­jük az ágazatot — fejezi be Borsodi Ottó. — A jelenlegi gazdasági körülmények kö­zött — jó szőlőtermő terüle­ten — az egyik legjövedel­mezőbb ágazat lehet, biztos nyereséggel egészítve ki a labilisabb növénytermesz­tést és állattenyésztést. M. E. kezet borai min­den évben szépen szerepelnek a bor­versenyeken. Az idén nyolc borral indultak, s három arany-, három ezüst, két bronzér­met nyertek a ki­lencedik megyei versenyen. A pin­ce falán régi okle­velek sora. — Ez még nem történelmi borvi­dék, csak jó bor­termő helyként tartják számon — mondja Borsodi Ottó, a tsz elnöke. — Korábban a ti­hanyi apátság­nak voltak itt kiterjedt sző­lőterületei, Szán- tódpuszta, Tóközpuszta vidé­kén is végig a partvonula­ton. Persze a borok is „ti­hanyi” néven futottak, de ezekből már csak mutatóban van néhány szőlős, a föld­osztás, parcellázás után ki­vágták. Mi 1966-ban kezdtük újra, most már száz hektár szőlőnk van. Több országos szakember megállapította már, hogy ez a terület a szá­razanyag-tartalom. íz, zamat­anyag, színképződés tekinte­tében a jelenlegi történelmi borvidékekével vetekszik, sőt. A hatodik ötéves tervidő­szakban újabb száz hektár telepítését tervezzük. — Húsz hektárral kezd­tünk, a százból már hetven­öt hektár termőszőlő — mondja Petracsek Béla sző­lészeti-borászati vezető. ■— — A tsz hagyományosan a Villány—Mecsekaljai Bor­gazdasági Kombináttal van kapcsolatban, ott dolgozzák fel a szőlőt — a napokban lépünk be hivatalosan is a rendszerbe — folytatja a tse- elnök. — Saját pincénk csak a kezdeti húszhektáros szőlő feldolgozását, tárolását teszi lehetővé, még az ötéves tervben közös beruházással kívánjuk fejleszteni a borá­szati ágazatot, feldolgozót építünk, bővítjük a tároló­teret, együtt a borkombi­SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom