Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
Újabb átszervezés előtt a magyar labdarúgás Úttor6~o\impia Tájfutás és tollaslabda Sajtótájékoztató az OTSH-ban Tegnap délelőtt Duba István, az OTSH elnöke sajtótájékoztatót tartott a szervezet székházéban. Az OTSH elnöke elmondta, hogy a magyar labdarúgók olimpiai és különböző nemzetközi kupa- szeréplése nem ütötte meg a kellő szintet, a különböző intézkedések hatására érdemleges változás sem az NB 1-ben, sem az NB H-ben nem történt Még a bajnokságok tisztaságában sem volt tapasztalható alapvető előrelépés; épp ezért ólyan intézkedéseket kellett foganatosítani, amelyek kikényszerítik a kellő változást Az intézkedéseket »7. OTSH és az MLSZ elnöksége közösen határozta el. Az első lépés az Nt3-s bajnokságok átszervezése. Jelenleg 78 labdarúgó-csapat szerepel a% NB két osztályában — ez Magyarországon túl sok. Több példa igazolja Európában, hogy sokkal n a gyobb népességű őrs zá - gokban sincs ennyi együttes a nemzeti bajnokságban.- Épp ezért módosítják az 1981—82. évi labdarúgó-bajnokság versenykiírását. Az 1903-ban záruló első osztályú labdarúgó-bajnokság után 16 csapat küzd majd az NB 1-ben, s attól kezdve az NB II egycsoportos lesz, 20-as létszámmal. Az átállás az ősszel induló bajnokságban a következőképpen történik. Az NB 1- ből az 1902—03-as bajnokság végén kiesik három csapat: a 16., a 17. és a 18. helyezett A következő évi háromcsoportos NB Il-es bajnokság győztesei egyenes ágon nem jutnak föl az NB 1- be. A három csoportgyőztes, továbbá az NB I 15. helyezettje — egy később nyilvánosságra hozandó szisztéma alapján — a bajnokság befejezése után osztályotokat vfv, s e négy csapatból kettő lesz tagja az első osztálynak, a másik kettő a jelenlegi NB II három csoportjában 2— 7. helyen végzett csapataival együtt alkotja majd az egycsoportos másodosztály 29-as létszámú mezőnyét Az NB I! további helyezettjei 1983 őszétől a területi bajnokságban szerepelnek. Változik a Magyar Népköztársasági Kupa korább! rendszere le. Sok vitára adott alkalmat, hogy a ( jelenlegi kiírás alapján az NB 1 első két helyezettje csak nagyon későn kapcsolódott be ebbe a kupaküzdelembe, Az új versenykiírás szerint. — már az 1981- —82-es bajnokságban érvényes --a legjobb 46 csapat állvamaradésakor csatlakozik a küzdelemsorozátba valamennyi NB 1-es csapat. A továbbiakban Buda István az átigazolásokról is stolt. Mint mondotta: fölhívták valamennyi illetékes figyelmét a törvényes keretek szigorú betartására. > A most kezdődő átigazolás során alapvetően különbséget óhajtanak tenni azoknak a labdarúgóknak a klubcseréje között, akiket még érvényes szerződés köt jelenlegi egyesületükhöz, illetve akinek a szerződése lejárt, Valameny- nyi esetben a magyar labdarúgás érdekét tekintik elsődlegesnek. Azok a labdarúgók, akiknek a szerződése nem járt le, csak rendkívüli indokkal bonthatják föl és távozhatnak klubjuk hozzájárulása nélküL Buda István külön hangsúlyozta, hogy a mostani átigazolás sorén a három NB I-bői kiesett csapat — tehát a K. Rákóczi, az MTK—VM és a Dunaújváros — védettséget élvez: labdarúgóik közül csak azok távozhatnak, akiket már nem köt szerződés a klubhoz. A tájékoztató után az újságírók kérdéseire válaszolt az OTSH elnöke. j. n. Szerdán, a XVII. nyári úttörő olimpiai játékok nyíregyházi döntőinek második Versenynapján újabb bajnokok avatásával folytatódtak a küzdelmek. A baktalórántházt erdőben rendezett tájékozódást futás csapa tvereenyében délelőtt 20, 4-4 fős csapat, 2 fiú és 2 leány tagja vágott neki a pályának. Á célba a budapesti váltó érkezett elsőként, ám az. eredmények értékelésekor kiderült, hogy a fővárosi, a hevesi és a vasi csapat egyik tagja egyforma hibát vétett, nem a számukra kijelölt ellenőrző ponton lyukasztották ki „menetlevelüket” — igy végül a negyedik helyen beérkező nyíregyházi csapaté lett a% olimpiai bajnoki cím. A tollaslabdátok versengésében miskolci és szegedi siker született Két nap után 14 megye I iratkozott föl az éremszjerzftk listájára. Az érem táblázatot Budapest vezeti 6 arany, 4 ezüst és 0 bronzéremmel. A házigazda Szabolcs-szatmá* riak követik 3 arany és 1 ezüstérmükkel, a harmadik helyen pedig Csongréd megye áll, 2 arany és 3 ezüstéremmel. A tolnaiak győztek Országos döntőre utaznak A megyei utánpóltás- válógatottak tornáján Kaposváron — mint korábban már hírül adtuk — Somogy serdülő labdarúgói diadalmaskodtak, és bejutottak az országos döntőbe. Szabolcs, Bács, Budapest és Borsod mellett ők is ott lesznek tehát — június 26-tól 30-ig — Mezőtúron az országos erőpróbán. A serdülő labdarúgók Fonyódon egyhetes edzőtáborozáson készültek a nagy feladatra, mivel szeretnének becsülettel helytállni az alföldi városban. Ma utazik el a küldöttség Balogh Lászlónak, a megyei utánpótlásblzottság tagjának és Csupor Gvutn edzőnek a vezetésével. A VBKM Vasastól Sersl Gábor, Vígh Tibor, Pallós József, Glacz Zoltán, Gt/uHcs Tibor, Pozsár Csaba, Varga László, Szőke János, Csáki Zoltán, Nagyatádról Sipos Ferenc, Kádár Sándor, a Kflposgép Vörös Lobogótól Baráturi László, Kurjdk József és Richter Sándor, Csurgóról Bencsik Árpád, Boglárlelléról Kolovics Zoltán tagja a megyei válogatottnak. A hét végén Teke Balaton-kupa Pénteken, szombaton és vasárnap kerül sorra az idei Balaton-kupa, amelyen öt NB I-es, kettő NB Il-es és három NB HI-as tekecsapat vetélkedik a végső győzelemért. Kaposváron, a K. Közlekedési SE automata pályáján mérik össze erejüket az együttesek, s vasárnap, a 12.30 órára tervezett eredményhirdetésnél eldől, hogy a Csepel SC megismétlik tavalyi győzelmét. A három napos program találkozóinak sorából érdemes felhívnunk a figyelmet mindjárt az elsőre. Pénteken Ugyanis 14.30 órától a Pécsi Gázművek ás a Dombóvári Spartacus első osztályban szereplő gárdája „csap össze”. A legizgalmasabbnak a másnap délben kezdődő Csepel SC—Pápai Vasas találkozó ígérkezik, A tavalyi kupagyőztes és a valószínűleg válogatott játékosokkal is érkező Pápa várhatóan színvonalas csatát vív majd egymással. Somogyot a házigazda K. Közlekedési SE, a kapós mérői Spartacus és a Ferencváros helyett Induló VBKM Vasas képviseli. Mindhárman az NB Ill-as bajnoki küzdelmekben szerepelnek, s a tavaszi fordulók befejezése után a Kapos mérő az első, a Közlekedési SE a második, a Vasas pedig a negyedik helyen áll. A Balaton-kupán bebizonyíthatják, hogy nem véletlenül tűzték ki célul a második vonalba kerülést. Kaposváron rendezte meg szombaton a Közalkalmazottak Szakszervezete a Magyar Hírlap-kupa kispályás labdarúgótorna területi döntőjét; ezen Somogy, Tolna, Baranya és Zala megye képviselői vettek részt. A győzelmet a Tolna megye színeiben induló Mohácsi Városi Tanács gárdája szerezte meg a Zala megyei és a Kaposvár Városi Tanács előtt. Negyedik lett a Baranya megyei Tanács. Felvételünk a Somogy—Tolna találkozón készült (sötét mezben a kaposváriak). A siófoki áfész belső ellenőrt keres Alkalmaztatási feltétel: legalább mérlegképes könyvelői képesítés és 3 éves gyakorlat. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a személyzeti vezetőnél, Siófok, Kálmán Imre sétány 4. (84903) 4 Kaposvári Ruhagyár fölvesz vizsgázott fűtőt gázkazán kezelésére, továbbá portás munkakörbe férfi munkaerőt, 8 anyagismerettel rendelkező raktári dolgozót. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (158882) I Értesítjük magán- és közületi vásárlóinkat, hogy mezőgazdasági szaküzletünk (Kaposvár, Ady Endre u.) és vasraktárunk (Szokolaberek) LELTÁROZÁS MIATT lárva tart 1981. július 1-től 11-ig Kaposvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet _____________________________ Kaposvár_________(84883) H ÍREK í’js+f#*- ^f.‘ . y; . V. : . JUNIUS A nap 4.41 órakor két. a M.45 órakor nyugatik; a hold — órakor kél, ( 12.17 órakor nyugszik. l^j] CSÜTÖRTÖK Vilmos A várható időjárás: Gyakran változó felhőzet — szórványos záporral, zivatar ral. időnként élénk, a zivatarok idején átmenetileg erős, déli, délnyugati szélre számíthatunk. A. legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 22 és 26 fok között alakul. A Halai,on vizének hőmérséklete tegnap délelőtt 11 órakor lg fok volt. Mezőgazdasági tájkiailítás Kilenc dunántúli megye, köztük Somogy is ez év szeptemberében Zalaegerszegen rendezi meg a mezőgazdasági tájkiállítást. Tegnap a megyei tanácsok elnökhelyettesei, osztályvezetői Keszthelyen tanácskoztak a kiállítás előkészítésének, szervezésének feladatairól. — A moszkvai Kreml építészetét és kincseit bemutató háromrészes szovjet filmsorozat vetítését kezdi meg szombaton délután a Televízió. Az egyes részek megismertetik a nézőket a Kreml székesegyházaival, műkincseivel, freskóival és festményeivel. — Koncertet négy alka- lomrrial tartanak a balaton- szemesi postamúzeum udvarán ezen a nyáron. Közreműködik a Tátrai-vonósnégyes, az Ars Renata együttes. az esztergomi gitárfesztivál több vendége, valamint a kaposvári Barokk Trió. Kitüntetett kistermelők A kisállattenyésztésben és árutermelésben elért eredmények elismeréseként a MÉM és a Szövosz Báldy Bálint-omlékplakettel,, illetve emlékjelvénnyel tüntette ki az ország legjobb szakcsoportjait és kistenyésztőit. Az emlékplakett ezüst fokozatát megyénkben a szóládi és a nagyatádi nyúltenyészlő- szakcsoport nyerte el. Az emlékjelvény arany fokozatát a böhönyei Bíró István, a bronzot a gyékényesi Bognár József, a nagyatádi Gö- bölös József és Kígyósi Imre. — Az üzemi demokráciával kapcsolatos határozat végrehajtásának ellenőrzéséről készült jelentést tárgyalta meg tegnap délelőtt a Siófoki Járási Városi Népi Ellenőrzési. Bizottság. _— As Farcy Jóméi Társasa« a napokban tartotta évt rendes közgyűlését Badacsonyban. A tanácskozáson Takáts Gyula József Attila- di.ias költő is megemlékezett a Balaton festőjéről. Iranyásúk flrkansasban „Aki három dollárt fizet, gyémántot lel” — ez lehetne a mottója az Arkansas állambeli Diamonds parknak, ekkora összeg befizetése után ugyanis bárki kedvére „guberálhat” egy ‘elhagyott felszíni gyémántbánya hepehupáin. Carell Blankenshipre és feleségére kedden rámo* solygott a szerencse: 8,82 karátos gyémántra bukkantak a törmelékek között. Értéke megközelíti a tízezer dollárt. — Üjabb sikert arattak a szigetvári cipőgyár készítményei a nyugat-európai és az amerikai piacokon: angol, amerikai és NSZK-beli kereskedők együttesen csaknem negyedmillió pár divatos női lábbelit, rendeltek a baranyai üzemtől. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-910 75 évvel ezelőtt, IMS. Június 25-én Általános sztrájk ruiioant ki Debrecenben, Vágó Bélának. az MSZDP rendőrségi őrisetbe vett párllitkaranak kiszabadítására. A sikeres sztrájk- mozgalomban több mint Ötezer munkás vett részt... Az lssi-bcn Kecskeméten született és ms-ben a Szovjetunióban meghalt Vágó Béla már líioft-han tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak, s a következő esztendőtől a Népszava Szerkesztőségének munkatársa lett. Az szdp vezetőségével szemben mindinkább ellenzéki álláspontra helyezkedett, s ennek a mozgalomnak — szabó Ervin mellett — vezetője volt. Amikor ellenzékisége miatt távoznia kellett a Népszavától, tMI-tól két évig az MSZDP debreceni. majd 1912-ig a kecskeméti szervezetének titkáraként dolgozott. Működése Idején különösen Debrecenben ért el nagy mozgalmi eredményeket a párt. vágó Béla • utam ereik megalapítója és első központi bizottságának tag ja volt, a budapesti munkástanácsban a kommunista frakció vezetnie. A Tanácsköztársaság Idején belügyi népblzífishe lyettes. majd az t. hadtest parancsnoka, aki Debrecenből szervezte a Tiszáétól ve. dóimat. a Tanáeskftztársasáe leverése irtán Ausztriába, maid Németországba emigrált. később pedig a Szovjetunióban telepedett le. ahol érv idei- a NemzetkazI Vörös segély szervezetében ts dolgozott. — A norvég orvosok saö- vetsége felszólított* a kormányt, hogy 3000-ig teljesén tiltsa be a dohányzást, az országban. A világon ez az első eset, hogy egy ország orvosi szövetsége állást foglalt a „füstölés” betiltása mellett. A norvég dohánygyárlök szövetsége mindenesetre sietett elítélni a felhívást... —Társadalmi vezetőség alakult tegnap a kaposvári mozi-múzeumban. A párt-, állami és társadalmi szervek csaknem harminc tagjából alakúit testület az új létesítmény közművelődési tevékenységének lehetőségeit, módjait is megvitatta. Munkáskórus-fesztivál találkozót tartanak hazánk legjobb építőipart munkáskórusai a hét végén Somogybán. A kilenc énekkar pén- teteken Taszáron, Szántódon, Balatonszemesan, Balaton- földváron és Boglárlellén lép föl, szombaton este hatkor pedig a kaposvári közönségnek mutatkozik be gálaesten a Latinca Sándor Művelődési Központban. Kullancsriasztő kenőcs Szúnyog- és kullancsriasztó szer gyártását kezdte meg a körősladányi Metákémia szövetkezet. A Szüku nevű szagtalan, színtelen kenőcsből eddig 120 ezer tégellyel szállítottak a kereskedelemnek. E szer 8—10 óráig védettséget ad a két kellemetlen rovat- ellen. — SZÍNES IMPORT MCSZAL- TAKAItOK »40 Ft-órl, rendkívül olcsó áron érkeztek a Somogy Áruházba. (94807) — IBUSZ-hírck. Társasutazást Indítunk Kaposvárról autóbusszal a jugoszláv tengerpartra Porecshc, teli »8 ellátással, szállodái elhelyezéssel. Részvételi díj: 2910 Fi + útlevél -j- költőpénz. Jelentkezést még korúi tize tt szambán július l-lg elfogadunk. tBUSZ Utazási Iroda Kaposvár, Tanácsnaz u. 1—3 (WidM)